Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-30 / 4. szám

1982. január 30. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Húsz éves az elsőszülött Foiifii iiiiipÉsiiai шЁ ...........:ii ....j A LENGYEL NÉP MELLETT VAGYUNK A napokban ünnepelhette húszéves Jubileumát a KGST-országok hosszú távú komplex együttműködésének el­sőszülöttje, a BARÄTSÄG-OLAJVEZE­­TÉK. E nagy mű, mely méreteivel, technikai megoldásaival, célberende­zéseivel kápráztató és példamutató a nemzetközi gazdasági együttműködés­ben, e tagországok első kiemelkedő közös beruházásaként épült meg. 1860-ban kezdték el építését és 1964- ben fejezték be, de ipár 1962-ben el­kezdte üzemelését a fővezeték elké szült része. A Barátság-olajvezeték fennállása óta nagyon fontos szerepet játszott a tagországok gazdasági fejlődésé­ben, emellett kiemelkedő politikai jelentősége is van, mert mentesíti a tagállamokat olajszükségleteik kielé­gítésében a tőkés országoktól való függéstől. Sőt, energiaválságos nap­jainkban is létfontosságú, hogy a szovjetország a világpiacinál jóval alacsonyabb áron szállít olajat a tag­országoknak, elsősorban a beruhá­zásban részt vevőknek. Jelentősége méginkább kidomborodik napjaink­ban, amikor a világra kiható olajvál­ság következményei nálunk is érez­hetők, takarékos, illetve ésszerű energiagazdálkodásra kényszerít min­ket az objektív helyzet. A Barátság-olajvezeték fő ága S327 kilométer hosszú, később a Tyumfeny vidéki olajforrások kiaknázása szük­ségessé tette egy második ág meg­építését is. Ezzel a 2234 km hosszú oldalági vezetékkel együtt a Barát­ság-olajvezeték hossza elérte a 7561 kilométert. Otjában hatalmas folya­mokat szel át — Volga, Oka, Dnye­per, Pripjaty, Dnyeszter, Don —, to­vábbá 122 fővasútvonalat, 400 autó­mat keresztez. A Barátság-olajveze­ték építésében a Szovjetunió mellett hazánk, Lengyelország, Magyarország és az NDK vett részt. A Barátság­olajvezetékhez kötődik a hazánk te­rületén húzódó 1001 km szakaszú ág, mely főként a Slovnaft petrolkémiai vállalatot látja el folyékony energiá­val. A Barátság-olajvezeték kapacitásá­ra jellemző, hogy fennállásának első tíz évében 170 millió tonna olajat szállított, ebből hazánk 65 millió tonnát kapott, s évi szállító kapaci­tása 50 millió tonna olaj. (1) A múlt héten Moszkvában megtar­totta a 102. ülését a KGST Végrehaj­tó Bizottsága. A tagországok és Jugo­szlávia képviselői a népgazdaság leg­fontosabb területein folytatott együtt­működés további elmélyítésével és hatékonyabbá tételével kapcsolatos kérdésekről, elsősorban a gépipari együttműködés fokozásáról tárgyal­tak. A kiemelt programok végrehaj­tására vonatkozóan több fontos meg­állapodás született. Az ülésen idősze­rű nemzetközi politikai kérdésekkel kapcsolatban is állást foglaltak. A KGST Végrehajtó Bizottsága nyilat­kozatban ítélte el a lengyel bel­­ügyekbe történő nyugati beavatkozási kísérleteket. Az ülésről kiadott hivatalos közle­mény leszögezi, hogy a KGST ülés­szakán elfogadott határozatokból ere­dő feladatokból kiindulva megvitat­ták a testvéri országok több ipari ágazatban folytatott együttműködé­sének kiemelt programjait. A végrehajtó bizottság intézkedése­ket fogadott el a KGST 35. üléssza­kán aláirt általános megállapodás végrehajtására, amely sokoldalú e­­gyüttműködésí irányoz elő elektroni­kai gyártmányok, technológiai beren­dezések és anyagok gyártása egysé­ges bázisának megteremtésére. A végrehajtó bizottság tervbe vette a külszíni fejtéshez és gázvezetékek építéséhez szükséges nehézgépek, va­lamint energiatakarékos berendezé­sek több típusának gyártására meg­valósuló kooperáció meggyorsítását. A KGST-szervek és a nemzetközi ágazati gazdasági szervek konkrét utasításokat kaptak a munka auto­matizálását lehetővé tevő gépek és berendezések, mindenekelőtt prog­ramvezérlésű ipari robotok, precíziós fémmegmunkálógépek, öntődeberen­­dezések, a lehető legkorszerűbb gép­ipari elemek, alkatrészek, a mező­­gazdaság komplex gépesítéséhez és az élelmiszer-feldolgozáshoz szüksé­ges gépek és berendezések együttes fejlesztésére. A végrehajtó bizottság a KGST-tag­­országok lakosságának jobb élelmi­szer-ellátását célzó feladatokból in­dult ki és jóváhagyta ezt az együtt­működést elősegítő intézkedéseket, továbbá 1982—1983. évi munkatervét, a KGST és más nemzetközi gazdasági és műszaki-tudományos szervezetek idei együttműködésével kapcsolatos intézkedéseket, valamint a KGST idei költségvetését. Megvitatta a gazdasá­gi és műszaki-tudományos együttmű­ködés további kérdéseit Is. A végrehajtó bizottság a barátság, az elvtársiasság és a kölcsönös meg­értés légkörében tanácskozott. Az ülésen Lengyelországgal kap­csolatos nyilatkozatukban a tagálla­mok leszögezik, hogy teljes mérték­ben támogatják és a jövőben is tá­mogatni fogják'azokat az erőfeszíté­seket, amelyeket a Lengyel Népköz­­társaság szuverén jogaival élve, az ország alkotmányával összhangban a szocialista rend és törvényesség meg­szilárdítására, a lengyel nép létérde­keinek védelmében tett. A KGST-tagországok határozottan elutasítják az Egyesült Államok és más NATO-országok kormányainak a lengyel belügyckbe való beavatko­zásra irányuló akcióit, melyeket úgy tekintenek, hogy durván megsértik a nemzetközi élet általánosan elismert normáit, az ENSZ Alapokmányát és a helsinki záróokmányt. Következetes elvi politikájuk alapján határozottan elítélik azokat az akciókat, amelyek visszaélnek a gazdasági kapcsolatok­kal, gazdasági és egyéb megkülön­böztető intézkedéseket más országok belügyeibe való beavatkozásra és po­litikai nyomás eszközeként használ­nak fel, ezek a Szovjetunióval foly­tatott kereskedelmi és gazdasági kap­csolatok korlátozását célozzák. A KGST Végrehajtó Bizottsága ha­tározottan követeli, hogy szűnjék meg ez a veszélyes politika és gyakorlat. A világ valamennyi országának érde­ke a normális kapcsolatok, köztük a gazdasági kapcsolatok fenntartása. A kereskedelmi, gazdasági és műsza­ki-tudományos kapcsolatok egyoldalú megsértése végeredményben az ilyen akciók kezdeményezőire és azokra üt vifesza, akik mögöttük lapulnak. \ A nyilatkozat leszögezi: A KGST- tagállamok sokoldalú támogatást nyújtanak és fognak nyújtani a jö­vőben is a testvéri lengyel népnek a gazdasági nehézségek leküzdésében, a normális folyamatos termelés hely­reállításában, az ország további szo­cialista fejlődését biztosító feltételek megteremtésében. A szocialista társa­dalmi rendszer megszilárdítása a Lengyel Népköztársaságban és az ország zavartalan részvétele a nem­zetközi munkamegoztásban olyan fon­tos tényező, amely hozzájárul az európai biztonság megszilárdulásához és a nemzetközi kapcsolatok javulá­sához — állapítja meg a nyilatkozat. Űj energetikai központok Délkelet-Szibériában, Kanszk és Acsinszk város között hatalmas ener­getikai közppnt épül. A még gyéren lakott területen tíz, egyenként 6,4 millió kilowatt teljesítményű hőerő­művet létesítenek, melyeket a körzet­ben feltárandó 30 külszíni fejtésü barnaszénbánya lát majd el fűtő­anyaggal. A bányászat a tervek sze­rint 1985-ben kezdődik. A li|nitbá­­nyák az ezredfordulóra érik el teljes kapacitásukat, évi 350 millió tonnát. A kitermelt szén egy részét kőolaj­feldolgozó üzemekben benzinné, dí­zelolajjá, briketté és különböző vegy­ipari termékekké dolgozzák fel, nagy részükből pedig az erőmüveket látják el fűtőanyaggal. Az erőművek által termelt áramot az ország középső vi­dékein fekvő iparközpontok kapják. (MTI) Műtrágyagyártás Romániában Romániában 1985-ig korszerűsítik a műtrágyagyártást, és átállnak olyan fajták előállítására, amelyek jobban megfelelnek az ország szükségletei­nek. A tervek szerint a termelés 1985-lg 4 millió 50 ezer tonnára fut fel. A mezőgazdaság az öt év folyamán ösz­­szesen 11 millió 640 ezer tonnát használ fel. (Tavaly előtt közel két és fél millió tonna műtrágya készült, 40 százalékkal több, mint 1975-ben.) A többlet legnagyobb részét a meg­levő kapacitások jobb kihasználásá­val akarják előállítani. Jelenleg a névleges kapacitás 4 millió 150 ezer tonna, ezen belül 1 rrjillió 340 ezer tonna összetett (NPK) műtrágyát tudnak készíteni, továbbá 1 millió 380 ezer tonna karbamidot és 360 ezer tonna szuperfoszfátot. A nitro­génműtrágya előállításához az ország metánkészletei bőven elégségesek, ennek exportja révén finanszírozni lehet a foszfát és kálisó bevitelét. (ECN) Erilssüpe év m reális iiMés Kiemelkedo hard hagyományok A gazdasági mutatókat tekintve Kubában 1981 a forradalom utáni időszak legferedményesebb éve volt. A kubai gazdaság 12 százalékkal ter­melt többet, mint tavalyelőtt. Egyéb­ként havannai megfigyelők t szerint Latin-Amerika összességében a gaz­dasági növekedés mindössze 1,2 szá­zalék volt, ami az elmúlt 35 év leg­kedvezőtlenebb mutatója. A szigetország tavaly történelme legnagyobb cnkortermését takarította be. A vetésterület nagysága is min­den eddigi rekordot felülmúlt: tavaly 420 ezer hektár volt. Országos szinten Kubában a ter­melékenység tíz százalékkal növeke­dett, ami 200 ezer dolgozó munká­jának megtakarításával egyenértékű. Az egpy peso termelési érték előállí­tási költsége tavaly, az előző évhez képest, öt százalékkal csökkent. U- gyanakkor az általános fogyasztási alap tíz százalékkal, a társadalmi fo­gyasztás 16, az egyéni fogyasztás pe­dig tizenkilenc százalékkal múlta fe­lül az 1960. évi szintet. A beruházás' volumen 12 százalékkal bővült. Az idei népgazdasági tervben, a tavalyi eredmények ellenére, jóval szerényebb, 2,5 százalékos növekedé­si ütemet tűztek ki. Arra hivatkoz­tak, hogy a termelés mennyiségi nö­velésének tartalékai Kubában is ki­merülőben vannak, s hogy a minő­ségi termelésre való átállás az egész országtól óriási, helyenként ma még szinte legyőzhetetlen akadályok le­küzdését teszi szükségessé. Ä Szovjetunióban 37 évvel ez­előtt, 1945. január 25-én meg­alakult az I. csehszlovák ve­gyes légi hadosztály, amely a szovjet hadsereggel és a csehszlovák harc­kocsizó dandárral együtt részt vett hazánk felszabadításának harcaiban. A Nagy Honvédő Háborúban a Szov­jetunióban létrejött I. csehszlovák hadtest keretében csehszlovák repü­lők is harcoltak. A Szovjetunióban átképezték őket, megtanították kor­szerű gépek kezelésére. Értékes har­ci tapasztalatokat szereztek a szovjet oktatóktól és szakemberektől. Előbb vatíászrepüiő kötelék alakult, melyet kiegészítése után vadászezreddé szer­veztek át. Harcosai nehéz csatákat vívtak a Szlovák Nemzeti Felkelés ideién a német megszállók ellen. 1945. január 23-én a 8. szovjet légi hadsereg és az 1. csehszlovák had­test parancsnokának napiparancsa értelmében megalakult a szovjetunió­beli 1. csehszlovák légi hadosztály. A szlovák hadsereg hadirepiilőineft többsége sohasem törődött bele a müncheni diktátumba és a kléro­­fasiszta rendszerű ún. szlovák állam megalakulásába. Ezt már 1939 óta kifejezésre jutatták, amikor egyénen­ként és csoportonként külföldre tá­voztak, hogy tevékenyen részt vegye­nek a fasizmus elleni harcokban, vagy illegális aknamunkát fejtsenek ki Szlovákia területén. Tények bizonyítják, hogy 1944-ben Szlovákiában valamennyi repülőegy­ségnél voltak csoportok, melyek szer­vezték a felkelés előkészítését, s így kitörésekor kezdettől fogva komplett alakulatokként eredményesen telje­síthették a felkelő hadseregtől, majd az I. csehszlovák hadtesttől kapott feladatokat. A repülő és a szárazföldi biztosító személyzet zöme — repülőtechnika híjáiy — szervezetten és jó eredmé­nyekkel vett részt a szárazföldi har­cokban. A Tri duby repülőtér majd­nem két hónapon át az egyetlen légi támaszpont volt, amelyen éjjel-nappal leszálltak szovjet repülőgépek. Meg kell említenünk az 1. cseh­szlovák vadászezrednek a felkelés idején betöltött szerepét. A Szovjet­unióban formálódott és 1944. szep­tember 17-én a felkelés területén ért földet, hogy támogassa a felkelő egy­ségeket. Óra lett a felkelés vidéke légiterének, sőt támadó repüléseivel még a fasiszta túlerővel szemben vé­dekező egységeket is hatékonyan tá­mogatta. Vadészalakulalnak mélyen az ellenség háta mögöitt kifejtett hadműveletei gazdagították a hadire­pülés történetét. A szovjet kormány a külföldi el­lenállás képviselőinek és a londoni csehszlovák kormánynak kérésére 1944-ben beleegyezését adta felsőbb fokú csehszlovák légi egység létre­hozásához a Szovjetunióban. Ez már 1944 októberében formálódni kezdett Przemysl, Przewursk és Stubno repü­lőtereken. Azok a repülők, akik 1944 október végéig a Szlovák Nemzeti Felkelés harcaiban vettek részt, át­képzés után az 1. csehszlovák vegyes vadászcsoport alakulataiba kerültek, s a csoportot 1045 januárjában 1. csehszlovák vegyes légi hadosz­tállyá alakították át. Ennek kereté­ben vett részt az 1. csehszlovák „Zvolení Légiezred“ a háború befe­jező szakaszának eredményes hadmű­veleteiben. Az 1. csehszlovák vegyes légi had­osztály harcosai, akik kitüntették magukat Ostrava, Opava és Tešín fel­szabadításában, nemesek otthon, a Szlovák Nemzeti Felkelésben, hanem a külföldi ellenállás keretében is tel­jesítették hazafias és internacionalis­ta kötelességüket, és a csehszlovák néphadsereg keretében a légierő épí­tésének alapjául szolgáltak. A felke­lési és felszabadítási harcokban való részvételükkel 37 évvel ezelőtt meg­­tnremtették a csehszlovák légierő nagy harci hagyományait. JÄN MIČÄTEK wai лигмшиятааат.'ваЕ KOMOR JÖVÖ A Pentagon egyes tábornokai azt a tévhitet terjesztik, hagy lehetséges a győzelem egy „korlátozott“ nukleáris háborúban. — Ezeket a vonalakat követve, tábornok, csakis komor jövőt jósolhatok... (N. Liszogorszkij rajza) KOMMENTÁRUNK Ghana, az egykori Aranypart azzal írta be nevét Afrika történelemköny­vébe, hogy a második világháború után elsőként nyerte el függetlensé­gét. 1957 volt a diadal éve, de a gyarmati rendszer hívei londoni jel­adásra már 1966-ban megdöntötték a külföldi úton tartózkodó dr. Kwame Nkrumah elnök — „az afrikai szo­cializmus apostola“ hatalmát. Azóta egymást követték a puccsok, katonai klikkek, polgári politikusok­kal váltakoztak. Am egy kormány sem volt hosszú életű. Mindegyik úgy végezte, hogy tagjai korruptság, ál­lami vagyon hűtlen kezelésének vád­jába estek, s egy erősebb csoport ki­billentette őket a' hatalomból. 1979 májusában katonák héttagú csoportja állott bíróság előtt lázadás és felkelési kísérletek vádjával. A rangidős vádlott, Jerry John Rawlings repülőszázados kihalgatásakor nyíl­tan bírái szemébe vágta, hogy elural­kodott a korrupció, egyre nagyobb méreteket ölt az infláció, idegen ke­zekbe került az ország gazdasága, maguk a bírák is korruptok ... Az ítélethirdetés elmaradt, mert időközben számos vádlottnak sikerült egérutat nyernie a börtönből, június 4-én pedig már katonai felkelés tört ki annak a Rawlings repüloszázados nak a vezetésével, aki в bírósági szembesítéskor kijelentette, hogy a nagy korrupció, zűrzavar, anarchia állapotából csak egy út vezetheti ki az országot, ez pedig az etiópiai pél­da követése. Ismét a hadsereg Az 1979 júniusi katonai felkelés elsöpörte az akkor hatalmon levő Akuffn tábornok kormányzatát. Az ideiglenes katonai igazgatás ak­kor ígéretéhez híven választásokat rendezett, melyeket az Országos Nép­párt nyert meg, melyhez Nkrumah elnök egykori hívei közül is sokan csatlakoztak. A katonák rövidesen át is adták az államigazgatást Hilla Li­­mannak, akit nevezett pártja az ál­lamfői tisztségre jelölt. Hilla Liman nem jól kezdte állam­fői ténykedését, mert megnyitotta a sokat bírált nagyvárosi üzleti negye­deket, azaz a kapitalista magánke­reskedelem fellegvárait. Az 1975 őta évente 50 százalékkal csökkenő nem­zeti jövedelem hanyatlása nem állt meg, újra előfordultak állam pénzek hűtlen kezelésének esetei. A gyarma­ti múlt monokulturális örökségeként szereplő kakaőcserje-termesztés to­vábbra is hanyatlott, s ezért Raw­lings baráti köre most szilveszteri meglepetésként megbuktatta Hilla Liman elnök kormányát. A hatalomátvétel nagyon simán történt. Míg Akuffót 1979-ben két elődjével egy rendkívüli törvényszék halálra ítélte és kivégeztette, most a hatalomra került Ideiglenes Nemzeti Védelmi Tanácsnak nincsenek ilyen szándékai. Egyrészt levonta a tanul­ságot ebből, hogy az ilyen radikális intézkedésnek kellemetlen visszhang­ja lenne a törzsileg még megosztott országban és a Nyugaton is, mely árgus szemekkel és rosszindulatúan figyeli az új forradalmi rendszer minden megnyilatkozását. Rawlings csoportja mindenekelőtt munkásellen­­őrzés bevezetésével kívánja elejét venni a gazdasági visszásságoknak. Külpolitikájában pedig szigorúan ér­vényesíteni kívánja az el nem köte­lezettség elveit. Bár célja a polgári államigazgatás visszaállítása, a múlt tapasztalataiból okulva, körmére néz a reakciónak, hogy ne érhessék kel­lemetlen meglepetések. LÖRINCZ LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents