Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-29 / 21. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1982. május 29. HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • Sikeres verseny volt A horgászversenyek iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Azért is nagy, mert olyan időszakban szervezik ezeket, amikor a horgászat tiltott. Április utolján a pozsonyeperjesi (Jahodná) körzeti horgászszervezet halasltott tavánál 193 sporthorgász találkozott, hogy összemérje képességeit. A szervezet tagjai példásan gondoskodnak a vizek halasításáról, és azok környékének a rendbentartásáról. A szóban forgó tó munkálatainál ebben az évben 400 órát dolgoztak ingyenes műszakban. Az ősszel 1,5 tonna pontyot, csukát és süllőt fogtak ki a Kis-Dunából, és áthelyezték a tóba. Ez azt bizonyítja, hogy gondoskodnak a vizek helyes kihasználásáról. Ebben nagy érdeme van a vezetőségnek, az élen Mizera János elnökkel. A versenyzők hideg időben álltak a rajthoz, és általános véleményként hangzott el, hogy a verseny eredménytelen lesz. Bebizonyosodott azonban, hogy korán tavasszal a pontyok szívesen rákapnak a gilisztára. Balia László, a verseny győztese jól járt, mert 10,30 kg összsúlyban 11 darab halat szákolt. Gömöri János szenei (Senec) horgász viszont 102 darab szélhujtó küszt fogott, s ezzel megszerezte az egyik díjat. Az olyan horgásznak, aki több példány fogására törekszik, ez szép élménynek számít. A hal minden csalira rákap. A versenyen ' nem hiányzott a finom halászlé sem. A sikeres vetélkedőről mindenki elé gerietten tért haza. Kra’csovics Ferdinánd Q A vezetőség a tíz legjobb ^ horgásznak díjat osztott ki. Képünkön a szervezet elnöke látható, aki Balta Lászlónak átadja az első díjat. Gondoskodjunk vizeink tisztaságáról rA horgászok eléggé népes tábort képeznek, viszont kevesen törekednek a compó megfogására. Nem is azért, mert ritka hal. Inkább a tisztítás körül vannak problémák. A compót nehezen lehet megszabadítani a pikkelyektől, de az is közrejátszik, hogy rendszerint az apróbb akad a horogra, mely méreten aluli. Az Ilyen hal tehát nem vonzza a horgászt. Inkább naphosszat, esetleg hetekig is üldögél, amíg megakaszthat egy nemesebb példányt. A compó a folyókban csak ritkán fordul elő, de van, csak ne ott keressük, ahol nincs. Otthonosan érzi magát az állóvizekben. Szinte minden holtágban megtalálható. Ott, ahol a ponty pusztulásra van ítélve, a compó nagyon jól érzi magát. Gyakran előfordul, hogy némely vizekben nemes halfajok már nincsenek, azonban kárász és compó van bőven. Ha jó helyre találunk, akkor fél kilós példányt is megakaszthatunk. Akadnak olyan horgászhelyek is, ahol egy, sőt három kilós compót ts foghatunk. Amennyiben sikerrel jár az egy kiló körüli compó horogracsalogatása, az feltétlenül meghozza a kedvünket a compó horgászatára. Visszaemlékszem egy esetre. Negyeden az öreg Vágban pontyoztunk. Örök teltek el a fínyás kapások között, bár a jobbnál jobb csalikat kínáltuk, mégsem fogtunk pontyot. A tészta leázott, esetleg az apróhalak lecslpegették azt. így a horogra egy jókora giliszta került, mely harcsászásra is megjelelt volna. A felcsalizott horgot bedobtam, de egy bizonyos ideig semmi sem történt. Aztán az úszó kissé megbillent. Vártam a fejleményeket. Egy kevés idő ismét eltelt, s az úszó billegett és megállt. Amint az úszó megmozdult, tüstént bevágok, gondoltam. így ts történt. Meglepetésemre a korábban billegő úszó villámgyorsan megiramodott. A compó tehát játszadozott a gilisztával, de az akadással és az úszó száguldásával nem számoltam. A korábban fogott compók nem csináltak ilyen jeleneteket. Tény, hogy Ilyen szép példányokkal még nem találkoztam. A horog szerencsére jól megakadt, s így baj nélkül szákolhattam. A compó két kiló körüli volt. Ez az eset meghozta a kedvemet, s azóta kétszer nem kell invitálni compózásra. Ha tehát tudomást szerzek róla, hogy valahol méretes compók akadnak horogra, én is oda sietek. Szép eredmények érhetők el a Kis-Duna és a Vág holtágaiban, de a csatornákban is. A compó horgászatára legalkalmasabb a nyárutó. Akkortájt a legfalánkabb. Olykor kapitális példányok is horogra akadhatnak. A csalit könnyű megszerezni. Tésztára, trágyagilisztára és földi gilisztára lehet legjobban megfogni. A compó rendszerint pontyozás közben jelentkezik. így a kapásjelző jó szolgálatot tesz, bár a zsinór feszülése a kapást mindig elárulja. Amint kissé megfeszül a zsinór tüstént bevághatunk. Az igazi compós helyeken csak úszós szerelékkel próbálkozzunk, mivel a compó leginkább a növénnyel benőtt helyeken tartózkodik. Itt a fenekezö szerelék nem megfelelő. Az ilyen helyeken számolni kell az akadályokkal, ezért megfelelő felszerelést kell használni. Itt ötös horgot, és legalább harmincas zsinórt, vagy ennél is vastagabbat használhatunk. Ügy tűzöm horgomra a gilisztát, hogy jó mozgása legyen. En hosszú horognyelet használok, mert azzal a csalit könnyű behelyezni a benőtt tisztásokra. Az úszó kiválasztásakor aszerint döntök, hogy messze vagy közel esik a kiszemelt hely. Amenynyiben partközeiben van, akkor kicsi, de jól látható úszót használok. A- mennyiben a compók feltételezett tartózkodási helye a parttól távolabb van, akkor hosszú, karcsú úszót alkalmazok, mert ezt messziről jól láthatom. A horgászat alkalmával megfigyeltem, hogy a nyílt vizen a hal a csalival megindul, a benőtt helyen viszont majdnem egy helyben mozog. Sokszor izgalmas a kapás, mert az ember nem tudja magát rászánni, hogy mikor vágjon be. En kapás esetén finoman meghúzom a zsinórt, s amikor a hal megfogja a csalit, s az úszó elindul, akkor bevágok. Kedvező esetben a hal megakad. A compó jól védekezik a horgon, és ez adja a horgászat savát, borsát. Csak elvétve szabadul el, mert rendszerint jól megakad. Nyaranta, amikor a víz hőmérséklete 20 C-tok fölé emelkedik, a Duna holtágaiban, a tavakban, továbbá Csallóköz nagy kiterjedésű kavicsgödreiben, de a csatornákban is mindennapos a hajnali oxigénhiány. Ez főleg úgy keletkezik, hogy a vízinövények, illetve az algák, s a különféle hinárfajak tömegesen elszaporodnak (egy liter vízben 100 milliónál is több algasejt lehet, egy négyzetméteres területen 10—20 kitónyi hínár is kifejlődhet). Nappal ezek sok oxigént termelnek. Alkonyat után viszont, amikor az asszimiláció alábbhagy, megszűnik az oxigén termelése, és ők is oxigénfogyasztóvá válnak, akárcsak a halak. Ejfél felé a víz oxigéntartalma jórészt elhasználódik, s ettől fogva a halak mind nagyobb légszomjjal küzdenek, legtöbbjük a felszínen a légköri levegőt „pipálja“. Ez azonban nem mindegyik halnak elegendő. Ha fogy a levegő, a balin, a dévér, a süllő elpusztulhat. Mire elérkezik a hafnal, sok haltetem borítja a vizek felszínét. A Csallóközben is Így történt egyes Duna-ágakban, a csatornákban és némely kavicsgödrökben. A meleg hatására a szervesanya gok lebontása gyors. Ezt a munkál a baktériumok végzik el. Legtöbbjük maga is oxigénfogyasztó, tehát ellenlábasa a halaknak. A lebontás során mérgező bomlástermék például ammónia, kénhidrogén keletkezik. Keveredik a vízzel, ami tovább súlyosbítja a halak helyzetét. A mérgező bomlástermékek mennyisége csökkenthető, ha az adntt vízterületre korábban növényevő halakat telepítettek. Előfordul, hogy a szántóföldeken használt növényvédőszerek a halpusztulás esetén gyanúba kerülnek. Ezek a hanyag munka következtében kerülnek a vizekbe. A hal kitűnő időjárásjelző. Az emberek még kellemesen napoznak, fürdőnek, amikor odalent a vízben már a halak érzik a változást. Napokkal az időjárás megváltozása előtt érzékelik a jelenségeket. Ez jelentősen befolyásolja emésztésüket. Ilyenkor a jóllakott példányok emésztőszervét megfekszi a béltartalom. Ez leginkább a gyomor nélküli pontyra, dévérkeszegre, jászra és compóra vonatkozik. Azoknál a halfajoknál, melyeknek gyomruk van, például a süllőnél és a csukánál ez a körülmény nem okoz különösebb nehézséget. Ennélfogva az utóbbiak a lehűlt vízben is táplálkoznak, ráharapnak a csalira. Nem közömbös, hogy a tavihalak mit esznek. A nyurgaponty például lassan fejlődik, de húsa kemény, Ízletes és zsírszegény. A tükrösponty viszont sokat eszik, gyorsan fejlődik, húsának zsiradékmennyisége elérheti a 23 százalékot. Napjainkban a hal keresett árucikk. Az emberek rájöttek arra, hogy a halhús könnyen emészthető. Túlzás nélkül állítható, hogy a nálunk tenyésztett halak többségét, például a pontyot, de a növényevő halakat is jó áron exportálhatnánk. Európában még a szálkás halak iránt is nagy a kereslet. Ezért őrködjünk a vizek tisztasága felett, mert ha továbbterjed a szenynyezödés, akkor az ezredfordulón a folyóvizekből nem lesz mit kifogni. K. MOLNÁR FERENC ADAMCSfK FERENC VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADASZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф Pár héttel ezelőtt hótorlaszokon keresztül bukdácsolva tapasztalatszerzés céljából a hegyoldalakat és a hegygerinceket jártam. Kíváncsian szemléltem, mit művelt az erdőben és a mezőn a zord tél. A vadásztársaságok többsége ki tudott lépni a szürke hétköznapok forgatagából, ragyogóan végezte kötelességét, a vadak téli etetését. Az ilyen vadásztársaságok területén nem fordult elő számottevő elhullás. Minden vadász tökéletes életszemléletet igényel. Tehát ritka az olyan társaság, amely a követelményeknek nem tesz eleget. A vadászjelöltek sokasága ígérete a jövőnek, de már most szigorúan kell ragaszkodni a kötelességek teljesítéséhez. A vadászjelöltek kiválasztása természetesen nem mindig telitalálat, rossznak azonban nem ítélhető. A múlt évi vadászvizsga Szlovákiában sokkal jobb hatást keltett az emberben, mint az előző években. A sikeresen szereplő jelöltek között ugrásszerű fejlődés tapasztalható. Persze nem mindenkinél. A biológiai, a zoológiái, a kinológial ismeretek, s a lövészet mestersége jó eredményekkel kecsegtet. A jelöltek vadásztársasági tagokként nyújtják tudásuk legjavát. Az ilyen vadászok irányítására erős kezű, kiváló ismeretekkel rendelkező szakember szükséges. Ne higgyük, hogy a belső összefüggések spekulatív, elvont elméletet és gyakorlatot rejtegetnek. A vadászat eszközei az eredményeket szolgálják. A természet tele van zsongó dallamokkal, ezek szívvel is érzékelhetők. A téli szállásról visszatért madárvilág rövid hangolás után hozzálátott a nászdal énekléséhez. A fajdok tehát dörögnek, a szalonkák korrognak, a galambok turbékolnak, a sasok pedig a levegő tengerében vijjognak, s így van ez rendjén. Van a természetnek más jellegű, rideg zenéje is, vagyis a nagy sebességgel száguldó hózivatar, az erdőket döntő orkán, a több ezer méter magasságból dübörgő lavina stb. Engem a villámlás és a mennydörgés mindig vonzott. Főleg olykor, amikor a gyengébb nem szegődött mellém. Akármilyen büszke, rátarti volt az Illető a szikrázó villám és a mennydörgés mindig megtette hatását. Egyszerűen jó volt a riadt szemekbe nézni, hallgatni a szitkokat, amelyek a mennydörgésnek szóltak. A természet ezen jelenségei elől a vad elmenekül. Vadász létemre elmondhatom, hogy két alkalommal találtam villámsújtotta vadat: a vöröskői erdőben egy sziklakiugráson egyszerre két szarvastenehet terített le. A fejen látható volt a kétszínű clkcakkos beütés, és hasonló eset történt az Alacsony-Tátrában a „Kolesárová" lokalitáson, ahol egy szarvastehenet a borjával együtt sújtott a villám. őszintén állíthatom, hogy a mai ember sokkal fegyelmezettebben vadászik, mint az ötven évvel ezelőtti. A vadállományt korábban a nyúl és a fogoly jelentette, a mait viszont a fácán és a kacsa. Csak természetes, hogy a síkságról van szó. Erdeinkben is található szarvas, ahol a vadász nem is sejtené, hogy hol tartózkodik.» Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely joggal dicsekedhet ötven-hatvan éves vadászmúlttal. Laikus kutatóként a megismerés csillapíthatatlan szomja még ma is serkent a vizsgálódásra. Visszapillantva az eltelt évekre, néhány jelenség feltétlenül a felszínre kívánkozik. A vegyszerek és a gépesítés hatásai zavarják és károsítják az apróvadat. További problémát jelent az apróvad és a nagyvad életét befolyásoló környezethatás. Időszerű kérdés a vadászat korszerű alapokra való helyezése. Ugyanilyen fontos a vadgazdálkodás szervezésének és irányításának kérdése, a vadak migrációja, a fácán és a kacsa mesterséges tenyésztése stb. Tanulságos megfigyeléseket végeztem a vadak migrációját illetően. Bőgés előtt a vad többnyire nem az erdőben, hanem a kukoricákban tartózkodik. Üj bőgőhelyek alakultak a kukoricásokban, a répaföldeken, de a kis akácosokban is. Ezek a megállapítások főleg a Sajó és az Ipoly mentére vonatkoznak. Ragyogó bőgőseket figyeltem meg a kukoricásokban, s a vaddisznók is előszeretettel feküdték meg a kukorica-területeket. A különböző összetételű, eltérő szerkezetű erdők vagy erdőtípusok vadeltartó képességének pontos megítéléséhez sokszor nincs megbízható támpont. A nem homogén bükkösök alján, vagy a lucfenyvesek árnyékában legfeljebb korán tavasszal talál kevés táplálékot a vad. Az ilyen csupasz típusok a vadeltartó képesség szempontjából általában értéktelenek, hiányzik belőlük a rserjeszint, de a gyepszint is gyér, tehát nincsenek meg a vad táplálása szempontjából fontos füzek és cserjék. Az idősebb, vagyis a 60—80 éves ritkuló, esetleg a fokozatos felújítás alá eső lokalitások későbben ismét számításba jöhetnek, ha megjelenik az újulat a különféle cserje és a fűz. Az ilyen erdők többsége tehát nem nagyon értékes a vad számára. A Vöröskői Állami Erdészettől bérelt több ezer hektáros területen — húsz év alatt szerzett tapasztalataim szerint — több erdőrészben a mészkőtörmeléket fedő vékony barna erdei talajon száraz, egyvirágú, gyöngeperjés, bükkös erdőtlpust láttam, s ez a vadnak kedvelt helye, ahol elegendő táplálékot lelhet. Az ilyen erdőtípusban a cserjeszintben megtalálhatók a különféle cserjék: például a galagonya, a boroszlán, megjelenik a cserjeszintben a magaskőris, a nagylevelű hárs, a korai és a mezei juhar s a bükk. ősszel és télen a régebbi bükkösök makktermése számottevő a vadállománynak, szívesen eszi a szarvas, az őz meg a vaddisznó is. A bükksás levele kitelelő, tömegesen fordul elő, és télen is^zöld marad. A szarvasok a hó alól is kikaparják. Aki tehát figyelmesen jár-kel az erdőben, gyakran láthat parkszerűen bokorrá „rágott“ fákat. Ahol tehát a vad nem talál táplálékot, ott cserjefé'léket, vagy füzet rág, és gyakori a tünet, hogy egyes útmenti, erdő- és nyiladékszéli, esetleg rétek szegélyén található alacsonyabb fákat évről-évre szabályos alakú sűrűn elágazó, fiatal hajtásokban gazdag bokorrá rágnak, hogy ezáltal táplálékhoz jussanak. így a fát és a cserjét visszatartják a növekedésben, és dús táplálóanyagokat tartalmazó lombozat fejlesztésére kényszerítik. A terebélyes fákat és cserjéket tehát ne távolítsuk el az erdőkből, az erdőszélekről, a rétek és a nyiladékok szegélyeiről, mert ezek nagymértékben hozzájárulnak a terület vadeltartó képességéhez. Az erdőkben óvatosan járjunk el a vadeltartóképesség megítélésében. Ésszerű vadgazdálkodás esetén mesterségesen kell pótolni a hiányzó takarmányt nyáron is, de főleg télen, amennyiben azt akarjuk, hogy az erdei vagy a mezőgazdasági vadkárok ne lépjék túl az elviselhető mértéket. A fentiekből látható, hogy egyes erdőtípusok vadeltarlő képessége eltérő. Érthető tehát, hogy a vadeltartó képesség megítélésekor miért kell szakítanunk a korábbi általánosító módszerekkel. Mindezek ismeretében már könnyebben meg tudjuk állapítani, hogy egyik-másik területünk mennyi vadat bír el, miért szeret tartózkodni a vad bizonyos erdőrészekben, vagy éppen miért kerüli el ezeket. Az ismeretek birtokában a vad életébe irányítottan szólhatunk bele, ha az erdőgazdálkodás során figyelembe vesszük a vad életkörülményeit segítő és javító feltételeket. Az apróvad tenyésztéséről nincs szándékomban részletesen írni. Egy azonban bizonyos, hogy szlovákiai viszonylatban a fácánállomány jóval magasabb szinten lehetne, htszen erre minden feltétel megvan. Az is igaz, hogy azok az ösvények, amelyeken most járunk, mér nem felelnek meg a korszerű tenyésztés feltételeinek. Ez azt jelenti, hogy bizonyos tekintetben lemaradtunk. A cseh és a magyar vadászok jóval előttünk járnak. Gyakorlat- és tapasztalatcsere céljából teremtsük meg velük a kapcsolatot, s merem állítani, hogy nem bánjuk meg. Ján M. Habrovský
