Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-08 / 18. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. májas 8 6 A somorjai (Samorín) Híd vegyeskar újjáalakulásának 10. évfordulója alkalmából a közelmúltban ünnepi hangversenyt rendezett a városi művelődési házban, amelyen három vendégkórus is felépett: a zsérei (Žirany) és a kolonyi (Kolifiany) vegyeskar, a CSEMADOK komáromi helyi szervezetének vegyeskara, valamint a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Bartók Béla vegyeskar, akik „hangjegyvesszőikkel“ közösen röppentették fel népdalkincsttnk énekes madarait EGY ÉVTIZED SUMMÄZATA Ogy gondolom, nem kell különösképpen bemutatnom a somorjai énekkart. Napi és hetilapjaink számtalan cikkben írtak már róluk. Ismert határainkon innen és túl. Pokstaller László, a Hid vegyeskar karnagya az évfordulón így emlékezett vissza a kezdetre: t— 1972-ben a CSEMADOK somorjai helyi szervezetében összekovácsolódott egy lelkes közösség, amely tenniakarástól hevítve, azt a nemes célt tűzte maga elé, hogy ápolja és továbbadja nemzeti kultúránk szerves részét: a tiszta forrásból fakadó magyar népdalt, s az ettől ihletett kórusmuzsikát A közös cél összekovácsolta sorainkat. Közösségünkben őszinte, baráti légkör uralkodik. KóA népek testvérré váltásának ügyét szolgáló, számos sikerrel fémjelzett munkájukról Szamos László a Somorjai Vnb elnöke így nyilatkozott: — Köszöntöm az énekkar pártolóinak népes táborát, fenntartóit, a CSEMADOK somorjai helyi szervezete és a városi művelődési ház illetékeseit. Megbecsüléssel köszöntöm a megnevezéssel azonosuló közösséget, a Fábry-hagyomány cselekvő folytatóját, népeipk és nemzetiségünk dalkultúrájának ápolóját és terjesztőjét: a hídszerep élő megtestesítőjét. Gazdag múlt, cselekvő munkával telített jelen, számos siker és elismerés: ez a tízéves fáradozás gazdag mérlege. Erre épüljön az odaadó munkát vállaló jövőbe-látás, városunk ének- és dalkultúrájának biztosító távlata. A hídszerepet vállalók felelősséggel kovácsolták erkölcsi többletté, humánummá Fábry Zoltán gondolatait: „A híd, a hídverés... a béke tartó pillére... A béke összeköt. A híd: a béke, ha igazán mondjuk és akarjuk ... Hídépítő csak az lehet, aki minden nép, nemzet nyelvének megismerését, megértését szorgalmazza... A híd a közvetítés lehetősége, a megismerés valósága... A hídon ember találkozik emberrel... A híd: népek, kultúrák közlekedési útja ...“ Az üjiáalakulásának 10. évjordulojál ünneplő somorjai Híd vegyeskar rustagjaink Igénylik a művelődésnek és szórakozásnak ezt a nemes formáját. Mindennapi munkájuk mellett ez egy olyan szellemi tevékenység, amely betölti életüket. Más szemmel nézik a világot, árnyaltabb érzelmekkel kötődnek az élethez. Ennek az évtizedes „szolgálatnak“ a hatása, egy öszekovácsolódott nagy családi közösség egybehangolt munkájának begyújtott bő termésén keresztül mérhető. Felemelő érzés ilyen nagy megbecsülésben látni, tudni munkánk értékét. A karéneklésben, amely széles tömegeket hoz kapcsolatba az igazi és értékes zenével, tiszta harmóniára leltünk, s ez örömünk forrása lett. Kialakult kórusunk erkölcsi magatartása. FÄBRY zoltAn szellemében A karnagy ekként folytatja: A Híd nevet abból az elhatározásból vettük fel, hogy kifejezzük küldetéstudatunkat, programunkat: összekötő kapocs szeretnénk lenni nemzetek és kultúrák között a dal, a kórusmuzsika által. Meg akarjuk ismertetni és szerettetni a baráti nemzetek kultúráját, s ezáltal közelebb kerülni egymáshoz. Ezért műsorunkból a magyar kórusmüvek mellől nem hiányoznak a szlovák, cseh és orosz kórusmuzsika remekei sem. Célunk az, hogy hallgatóinkkal megismertessük és megszerettessük a baráti népek dalait, zenekultúráját, s kiváltsuk bennük az egymás iránti tiszteletet és csodálatot. Tíz év alatt kórusunk létszáma soha nem csökkent, hanem gyarapodott, s jelenleg eléri a hatvanöt főt. Érdemes volt céltudatosan, rendszeresen, időt és fáradságot nem kímélve dolgoznunk. Ezt bizonyítják elért eredményeink, hazai és külföldi sikereink. Kórusunk tevékenységét nagymértékben segítették az állami és politikai szervek, melyek tisztségviselői mindig nagy megértést tanúsítottak gondjaink megoldása iránt, s hathatós erkölcsi és anyagi támogatással megteremtették sikeres munkánkhoz a megfelelő körülményeket. Óriási segítséget kapunk védnökünktől, a Kék Duna Efsz vezetőségétől és tagságától. „DALRA, SZABAD NÉP“ A dal, a zene, az anyanyelv, kultúrát, történelmet, békét közvetít, ízlést formál. A dal és a zene ladikján más népek gondolatvilágába evezhetünk. A dal az egymást követő generációknak ősi üzenetet továbbít. Nemzetiségi kultúránk fókusza jelenünk jövőt formáló műhelyébe gyűjti mindazt, ami nemzeti sajátosságunk, történelmi értékünk, s ezt internacionalista szellembe olvasztja. ZOBORALJÄTÖL A DUNÄIG ■ A zsérei és a kolonyi vegyeskar februárban egyesült. Továbbfejlődésüket gyér utánpótlás miatt csak így tudták biztosítani. Megszerezték az Aranykoszorús minősítést. Ezen az estén zoboraljal népviseletben léptek fel. A pruszlik (mellény) alatt hímzett vászoning díszllk, a rakott szoknyát és kötényt fehér harisnya és jellegzetes kivarrott fejkötő egészíti ki. Műsoros estjeiken a folklórt is ápolják. Hagyományaik közül legutóbb a farsangi szokásokat elevenítették fel. Vezetőjük Simek Viktor, a glmesi (Jelenec) alapiskola tanítója, aki egyben a gimesi gyermekkórus alapítója és vezetője. Adjunk teret mindnyájunkat érintő gondolatainak: t— Vallom, hogy dal nélkül sivárabb lenne az életünk. Minél gyakrabban találkozunk az élményt nyújtó rendezvényeken, fejlődésünk annál dinamikusabb. Járásunkban csak azokon a rendezvényeken léphetünk fel, amelyeket mi szervezünk. A három évenként megrendezett Kodály-napok szüneteiben megváltásként jön egy ilyen rendezvény, mint a somorjai. Külföldi kapcsolatainkról annyit, hogy leggyümölcsözőbb a Budapesti Műszaki Egyetem Énekkarával való együttműködésünk. ■ Jarábik Imre zenei szakelőadó a dunaszerdahelyi Bartók Béla kórus karnagya. — Célunk, hogy csodálatos nótafáinkat elültessük az ember szívébe. 1973-ban alakult női kórusunk négy évig működött. Utána jött a vajúdás időszaka, amely szerencsére nem tartott sokáig. Hetente kétszer próbálunk — tehát évente százszor — s minden ötödik szombaton egész nap. Megvan az „Aranykoszorúnk“, s egy Kodálynapi második helyezéssel is büszkélkedhetünk. Fejlődésünk felfelé ívelő. Felléptünk már a Fertődi Haydn-fesztiválon is. Halléban Is volt már két koncertünk. Továbbra is méltók akarunk maradni névadónkhoz, Bartók Bélához. ■ Két éve alakította meg Stubendek István zenetanár a CSEMADOK komáromi helyi szervezetének 40 tagú vegyeskarát. Szép csengése van, de gyenge a visszhangja a dalnak Jókai szülővárosában — panaszolja. A hivatalos szervek megfeledkeznek rólunk: nincs anyagi bázisunk. Magunkrahagyatott, pénz nélküli amatőrök vagyunk. Aranykoszorúnk már van, de hiányoznak a járási fesztiválok, a maihoz hasonló, tápláló, formáló találkozások. Be kell vallanom, ami szomorú és érthetetlen, hogy alapiskoláinkban alacsony színvonalú a zenei oktatás. Kodály „típusú“ új zenei tankönyvekre lenne szükségünk. VÉDNÖKSÉG A NÉP SZOLGÁLATÁÉRT Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a kultúra nem önellátó, nem „rentábilis“, ezért támogatásra szorul. Az énekkarok esetében a létezéshez, fejlődéshez szükséges legfontosabb segélynyújtás formái: ruha, terem, jármű stb. A somorjai Híd vegyeskar e tekintetben kiváltságos helyzetet élvez, hiszen a Kék Duna Efsz erős, lelkesítő, védő és segítő támaszuk. Pisch László a szövetkezet elnöke — a műsort követő díszvacsorán — nagy jelentőségű sors- és népközösségi gondolatot hintett el a többszáz kultúrbarát szívében: — Elodázhatatlan szükség van a szövetkezeti dolgozók egyetemes kultúrélményh^z való felemelésére, hogy alkalmsaak és képesek legyenek tartalmas életcélok kitűzésére, s azok megvalósítására. A szabadidő eltöltésének legnemesebb formáját üdvözlöm a népi kultúra felelevenítésében, továbbadásában. A dal Somorján egy közösséget ötvözött Fábry vox-humana szellemében. Én népszolgálatnak minősítem az énekkar tevékenységét. Együttműködésünk, kapcsolatunk haszna a dolgozóinkat tápláló dalkultűra. A Kék Duna Efsz elnökének vallomásához csak annyit fűznénk hozzá, hogy sok ilyen szövetkezeti elnököt kívánunk a mezőgazdasági üzemek élére. EPILÓGUS A csehszlovákiai magyar énekkarok tavaszt varázsló tevékenységének jóvoltából hervadhatatlanul virágoznak dalkincsligeteink nótafái. Amíg ilyen ősi tisztaságú csengésében, forrásvízfrisseséggel halljuk csörgedezni az anyanyelv éltető nedűjét, addig nincs okunk az aggódásra. KORCSMAROS LÁSZLÓ Bábuk — csatarendben (A szerző felvétele) IS Olt I A bábjátszó csoport „főszereplőit“, a bábukat nézegetem. Készítésük nem igényel különösebb szakértelmet, ruhájukat sem méregdrága anyagból varrták, s mégis olyan különlegesek, kífejezőek, ami eleve biztosíték a sikerhez. Két pontszem, a mérgesre húzott száj bizonyára egy haragos szomszédot takar, a „szívszájú“ figura pedig az életben gyakran nézhet a pohár fenekére. A pirospozsgás Julis néni „holdszája“ ki tudja miről pletykál a kispadon, a gazda kidüllesztett melle pedig a jó termést sejteti. De vajon ki készítette ezeket a csodás figurákat? A titok egy női nevet s kisiskolásokból álló maroknyi csapatot takar. A deáki (Diakovce) bábcsportot Szabó Margit, a Győzelmes Üt járási lap szerkesztője vezeti, tagjai viszont a magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói. Az említett bábcsoportról persze többet tud mondani Szabó Frigyes, a falu kultúrházának vezetője, a bábcsoport „menedzsere“. — Mivel korábban kultúrházunkban csupán színjátszó csoport s néhány szakkör tevékenykedett, elhatároztuk, hogy — kihasználva az iskola támogatását — megalakítunk egy bábcsoportot. Falusi viszonylatban „cső dabogárnak“ számít az ilyesmi, így csoportvezetőt sem volt könnyű találni. Később aztán Szabó Margit vállalta el ezt a nem éppen könnyű feladatot, így 1981 februárjában elkezdődhetett a munka... — A gyerekek figyelmét igazán nem nehéz felkelteni — vallja a csoport vezetője. Ezt támasztja alá az a bábkészltési láz, melyet a „bábosok“ az előadás előtt átéltek. Gyűltek a különböző színű anyagok, az egyik anyuka szoknyájából elkészült Julis néni „holdszája“, nagymama vállkendője pedig kiskendővé töpörödött. Az első bábjáték Illyés Gyula Erős János című meséje alapján készült, mellyel felléptek a Dunamenti Tavasz országos versenyen és a közeli falvakban. Az idei év selejtezőin is megállta a helyét a csoport, így május végén ismét részt vehetnek a Dunamenti Tavaszon. Szabó Frigyes az eredmények után a gondokról is szólt: — Sajnos nagyon kevés azoknak a jó bábjáték-daraboknak a száma, melyek tartalmilag is megfelelnek. így arra kényszerülünk, hogy feldolgozatlan mesékből írjuk meg a szerepkönyvet. Nem ártana tehát, ha nevesebb szerzők is írnának néhány bábjátékot. A műfaj nem érdemli meg azt a „lekezelést“, amit az írók részéről sajnos gyakran tapasztalunk. —kalita— MESÉKRŐL ÁLMODÓ KISLÁNY Az egyesült zsérei és kolonyi kórus Fotó: Tóth József SZCSUKA MARIKA a Kecsöi (Keöovo) alapiskola 3. osztályos tanulója a szlovákiai magyar vers- és prózamondók kerülett fesztiváljának győzteseként vesz részt az tdei Dunamenti Tavaszon. Apja pedagógus, anyja egészségügyi nővér. Marika hatéves korától szaval. Tavaly kerülett másodikként vett részt az országos rendezvényen Móra Ferenc Ёпек a rétes pásztorról című prózájával. Szülőfaluja kisközség a rozsnyót IRožňava} járásban. Kopár, kietlen mészkőhegyek ölelik körül a falut. A meredek dombokon boróka zöldell, s vadvirágokkal hímzettek a völgyek. A látvány — szemet gyönyörködtető: a küszöbig ér Itt a természet, ahol riportalanyom játszódélutánokon gyűjti az érzékszerveit feltöltő élményt. Ezt az élményt — színek, illatok, hangok, párbeszédek egyvelegét — pedagógiai elvvé kellene általánosítani. Marika így vall a természettel való barátságról: — A suli után megtanulom a leckét, s barátnőimmel kiruccanok a kert alá; virágot szedünk, büjócskázunk, énekelünk, hancúrozunk, csevegünk s játszunk. — Kik a barátnőid? — Hegedűs Anikó és Lőrincz Renáta osztálytársaim. Azért választottam őket, mert megbízom bennük, titkaimat nem adják tovább, s jó tanulók. — Ki szerettette meg veled a költészetet és az olvasást? — kérdezem a játékos kedvű kislánytól? — A szüleim. Amikor még kicsi voltam, anyuka és apuka minden este mesével s dallal altattak el. A betűk megismerése óta Andersen és Grimm legszebb meséivel töltöm el az estéimet. Bizony sokszor megtörténik, hogy a történeteket újruuuuo dóm. — Tudom, hogy a dal és a tánc Is megbűvölt már. — Apuka hegedülni tanít. Szeretem a muzsikát. Sokat énekelek, főleg népdalokat. Négy éve balettra is járok. Rozsnyóra. Hallottuk, hogy Brattslavában az idén nyílik egy bentlakásos balettiskola. Ha felvesznek, ősszel már oda megyek tanulni mert balett-táncosnő szeretnék lenni — Láttam a rajzaidat, megismertem belőle tündérországot. — Legszívesebben a mesék hőseit örökítem meg, de rajzlapokra varázsolom a természetben látott állatokat és növényeket is. Es azt is tessék megírni — csengi lágycérnahangon Marika —, hogy anyukámnak is sokat segítek; bevásárolok, takarítok. Es legkedveltebb tantárgyam a matematika, az anyanyelv és az olvasás. Öröm csillog a szemében, amikor elárulja egyik titkát: — Meséket és verseket írok egy nagy füzetbe — királynőkről, meseországról ... Csak a mesék tündéreivel elringatott és a természet szépségével dédelgetett gyermek lehet ilyen őszinte, környezetére és a világra rácsodálkozó, a szépségre, ritmusra, formákra kitárulkozó, kacagó, játékos teremtés, mint Marika, aki Ladányi Zoltán Az első pogácsa című versét szavalja majd a Dunamenti Tavaszon. IK. L.)
