Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-24 / 16. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. április 24. 14 ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф Harcoljunk a gyomorvész ellen Nem vagyok az Ismétlések híve, de mielőtt a gyomorvész elleni védekezésről Írnék, hadd említsek újra néhány ezzel kapcsolatos tényt. A gyomorvész földünk legelterjettebb méhbetegsége, mely a méhésznek minden más betegségnél nagyobb kárt okoz. A beteg családok teljes elpusztulásával keletkezett kár csak kis hányada annak, amit a betegség miatt elnéptelenedett családok mézhozam csökkenése okoz. Az elnéptelenedett, beteg családok képtelenek a kínálkozó méhlegelő kihasználására. A népes családok átlagon aluli hozamát szintén ezen betegség okozza. Gyakori, hogy az egészségesnek vélt családok a kór jellegzetes tünetei nélkül Is elnéptelenednek. A méhész nem sejti, hogy a nagymérvű mébkiesés tulajdonképpen az alattomos kór tetózésének az eredménye. Azt hiszi, hogy az elöregedett méhek időszerű kieséséről van szó, és csupán a véletlen műve, hogy a jelenség nagyszámú méh esetében egyszerre bekövetkezett. Az is előfordulhat, hogy a tünetek kiütköznek, és a következmények nem súlyosak. A gyomorvész az év minden időszakában előfordulhat. A rombolás tetőfokát tavasszal, a flasitás erőteljes beindulásakor éri el. A fiasítás fejlődéséhez szükséges hőmérséklet ugyanis kedvez a noszémaspórák szaporodásának. Ritkábban, de a nyár folyamán is előfordul. A huzamos fiasitáskiesés, esetleg a kellő mennyiségű virágpor hiánya is eredményezheti a noszémaspórák szaporodását. A betegség megelőzését segíti az anyátlan család mielőbbi anyásítása és a bőséges virágporkészlet biztosítása. Az év folyamán a családnak állandóan bőséges vlrágporkészlet szükséges. Sokan hiszik, hogy a virágpor kizárólag a fiasítás fejlődéséhez kell. Tudni kell ugyanis, hogy a virágpor fogyasztásának jelentős szerepe van a noszéma elleni megelőző küzdelemben, mivel ez a méhek részére nagy ellenállóképességet biztosít. Nagyobb a jelentősége, mint például a gyógyszernek, mert ez a szervezet ellenállóképességét nem növeli, csupán a bacillusokat öli meg. Richard Koseckl, a lengyelországi méhészet nemzetközileg is elismert tudósa évekig kutatta a virágpor noszémabetegséggel kapcsolatos hatását. Munkájának eredményei alapján azt állítja, hogy a virágpor rendszeres hasznosításával kizárható a noszémafertőzés elhatalmasodása. Kijelentette, hogy nagyméretű betegség csak olyan családoknál fordulhat elő, amelyek ősszel vagy a nyugvást Időszakban nem rendelkeztek a szükséges vlrágporkészletekkel. Ezért csak kevés virágpor jutott nekik. A repcén, vagy más kiadós virágport nyújtó legelőn családonként egy-két, néha persze több virágporral megtöltött keret Is elvehető. A korabeli „recept“ szerint porcukorral kell a vlrágporos keretet behinteni, majdvízzel megpermetezni. A módszer megbízhatatlan. A tárolás idején a begyűjtött virágpor gyakran megavasodik, tehát megromlik. Lehet persze megbízhatóbban Is tartósítani. Bőséges vlrágporhordáskor gyengébb, ám a nem betegség miatt legyengült család mézterébe 10—12 virágporral meghordott keret is elhelyezhető. A családot ilyenkor etetni kell, s a méhek elkezdik a cukorszörppel borított virágpor fedelezését. Az így tartósított élelem kitűnően tárolható, csupán a molyosodástól kell védeni Kosecki rendkívül fontosnak tart ja, hogy a telelő család „központjában“ bőséges legyen a virágporkészlet. Erről a méhésznek a családok betelelése előtt gondoskodni kell. A fészek széleiről a virágporos kereteket középre kell tennie. Ellenkező esetben ezek a tél folyamán nem segítenének a telelő családnak, a telelőgömb összehúzódásával ezek a keretek takarás nélkül maradnának és megpenészednének. Némely országok méhészei gondoskodnak a méhek téli virágporkészletéről. A méheshez közel lévő föld tulajdonosaival megegyeznek abban, hogy a termés begyűjtése után a méhészek mustármagot vetnek. A késő ősszel virágzó mustárról a méhek sok virágport hordanak, s azt a fészekbe helyezik. A földműves megtalálja a számítását, mert a mustár zöldtrágyaként marad számára. A családok segítésére nem tanácsos az elszedővel gyűjtött virágpor felhasználása, mert az így begyűjtött virágpor mindig fertőzött. A szűk nyílásokon átbúvó méhekből kifröccsenő kevés ürülék gyakran noszéma spórák melegágya. A legyengült családban fölöslegessé vált virágporos kereteket, s a lehullott család virágporkészletét soha ne adjuk másik családnak. Hasonló a helyzet a huzamosabb ideig tartó anyátíanság miatt legyengült családdal is. Az elöregedett méhek helyében így fiatalok nem kelhetnek, s így a család fogékony a fertőzésre. A család olvkor szemlátomást gyöngül, s az elhagyott virágporos keretek óvása és más családokhoz való beadása a gyomorvész-fertőzés melegágya. Az erősen legyengült család anyásítása nem célszerű, mert mi várható a nagyon beteg családtól? Sokan a tél folyamán erősen legyengült, beteg családok egyesítését tanácsolják. Ez nem helyes megoldás, mert a beteg méhek gátolhatják a kevésbé betegeket a felépülésben. A noszémás család egészségessel történő egyesítése pedig merénylet az egészségesekkel szemben. Amíg a „hullás“ nem szűnik, addig az egyesítés céltalan és káros. Csak akkor célszerű 2—3 család egyesítése, ha a népesség már megállapodott. Kedvező feltételek között a felerősödött család erőre kaphat. Vigyázni kell arra, hogy a felszá molt csajádok régi helyére visszatérő beteg méhek ne Juthassanak be a többi kaptárba. Az üres kaptárokba egy-két keretet kell tenni és este a visszatért méheket le kell kénezni. A nyári hosszadalmas anyátíanság következtében erősen legyengült családot másikkal egyesíteni szintén helytelen. Az öreg, beteg méhek hasznos munkára már alkalmatlanok, de fertőzöttségüknél fogva nagy veszélyt jelentenek a befogadó családnak. Az említett tavaszi egyesítésen kívül, amikor erősen legyengült, de a betegségből kilábalt családokat egyesítünk, még indokolt és hasznos ez a művelet. Ha viszont a nyár végén, vagy ősszel anyátlan marad egy HIRDETÉS Méhviaszt bármilyen mennyiségben megvásárolunk: kg-ként 100,— korona Vlrágporos lépet kg-ként 50,— korona Sötétszínű lépet kg-ként 33,— korona Cserébe a méhviaszért és lipért a műlépet ez alábbi áron szállítjuk: Méhviasz kg-ként 9,— korona Lép kg-ként 12,— korona A műlépet az alábbi méretben küldhetjük: 390X240; 350X270; 360X210, szalagban pedig 210, 250 és 270 mm méretben. A viaszt fertőtlenítjük. A küldeményekben kérjük a pontos, olvasható címet, az Igényelt méretet és az eladásról szőlő bizonylatot. Družstevný obchodný a výrobný podnik MED0S 824 18 G ALANT A család, s az anyôsításhoz nem rendelkezünk anyával, úgy az egyesítéshez kell folyamodni. Komoly fertőzéstől nem kell tartani. Ebben az időszakban a kaptárban levő méhek többsége hosszúéletű. Ezek a gyomorvész fertőzésnek tökéletesen ellenállnak, vagyis egészségesek. Az éhező család viszont hajlamos a fertőzésre. A rossz minőségű eleség káros a méhek részére. Hasmenést okozhat, s ez már csak egy lépés a gyomorvész elhatalmasodásához. Gyakran a mézkészlet egy része veszít a minőségéből, tehát erjedésnek indul. Az Ilyen méz előidézője a fertőződésnek, pedig nem nagy tudomány a jó minőségű élelem biztosítása. A cukorszörp etetését nem szabad későre halasztani, különben a téli készlet fedelezetlen, esetleg éretlen marad. Fontos az etetést addig folytatni, amíg a méhekkel takart keretek mézes sejtjei nincsenek megtöltve. A félig meghordott sejteket a méhek nem fedelezik, s így fennáll a hígulás, illetve a savanyodás veszélye. A fedelezetlen kereteket mindig tegyük a fészek központjába, hogy az élelem meghibásodás előtt elfogyjon. A kaptár belső pára-lecsapódása nagyban segíti a kör terjedését. Sok méhész szerint a nedvesség a noszéma melegágya, ami könnyen elkerülhető. A jól szellőző kaptárbői a méhek által kilélegzett pára a kijárónyíláson távozik. A túlzottan leszűkített röpnyílás előidézője a pára lecsapódásának. A telelő család kijárőnyílásának megfelelő bővítésével elkerülhető. Addig kell bővíteni, amíg meg nem szűnik a lecsapódás. A nyugtalan telelés, ha nem is közvetlenül, de előidézi a noszéma terjedését. A telelő család mindennemű' zavarása a mézfogyasztás emelkedését vonja maga után. Ez viszont a vastagbél túlterheltségét okozhatja, ami a hasmenésen keresztül a noszémás betegséghez vezethet. A gyomorvész megelőzhető a fumldilin В (Fumagillin) őszi adagolásával. Sok hiéhész él a lehetőséggel. A cukorszörpbe keverbe adja a téli élelembe. Az ilyen mézet fogyasztó méheknél nem valószínű a gyomorvész elhatalmasodása (ha idővel nem csökken a gyógyszer hatása). A betegség elkerülése miatt óvakodjunk a rablástól, tehát mindentől, ami a fiatal méhutánpótlást gátolja, a fertőzést segíti, s a méhek ellenállóképességét csökkenti. A gyomorvész leküzdése addig nem esedékes, amíg a betegséggel megviselt családban többségben vannak az öreg, beteg méhek. Ezektől mielőbb még kell szabadulni. Néha ezt a természet végzi el. Olykor a beteg méhek pusztulása után javulás áll be. A veszteség persze pótolhatatlan. A család termőereje erősen csökken. A megmentésre érdemes beteg családot fumadllin B-vel vagy az erre a célra készített más antibiotikummal kell gyógykezelni. A kigyógyult méhek ellenállóképessége nem nagy, tehát az újrafertőzés Ismét lehetséges. A gyógyszert utasítás szerint, cukorszörpbe keverve kell a tnébeknek adni. Nem tanácsos nagy adagban etetni, mert az élelmet elraktároznák. Okosabb a szörpöt a méhekre permetezni. Ezzel elérjük, hogy a gyógyszeres szörpből minden méh felszív egy keveset. Tanácsos a gyógykezelést többször lsméteni. A kevésbé beteg családok megmentésére persze radikális módszerhez kell folyamodni. A beteg méhektől mielőbb meg kell szabadítani a családot. Ez a kaptár új helyre való áthelyezésével is elérhető. A régi helyére pedig üres kaptárt kell tenni, s az oda betérő méheket este lekéneznl. Ha a betegektől megszabadított családban marad elegendő fiatal méh, célszerű azt egy-két keret fedett Hasítással felerősíteni. Két-három keretre legyengült gyomorvészes családdal nem érdemes bajlódni, kísérletezni. Le kell kénezni. Tekintet nélkül a család nagyságára, amennyiben a noszémabetegség erős hasmenéssel vagy amőbás fertőzéssel párosul, azt le kell kénezni. A lekénezett méheket és a keretekből kivágott Hasítást el kell égetni. Az építményt pedig ki kell olvasztani. A viasz mülépkészítésre alkalmas. A mézet Vs rész vízzel hígítani és Vi órán keresztül forrásban keli tartani. A fertőtlenített, hígított mézet a méhek etetésére lehet használni. A kaptárt, a kereteket, stb. 10 százalékos oldallal kell kitiszti tani vagy forrasztó lámpával kiéget ni. VERESS ERVIN Az SZMSZ rozsnyói (Rožňava) alapszervezetének tagsági gyűlése stílszerűen mondva olyan méhkaptárhnz hasonlított, amelyben „nagy a hordás“. A 355 méhésznek 3500 méhcsaládja van. A tanácskozáson az eredményeken kívül főleg olyan problémákról volt szó, amelyek nehézkéssé teszik, sől akadályozzák a méhészkedést. Ez szőkekor a méhészek kedvét szegi, amiről statisztikai adat is tanúskodott. A múlt esztendőben nem növekedett, hanem kilenc taggal kevesebb tett az alapszervezet létszáma, tehát 233 méhcsaláddal csökkent az állomány. A kedvezőtlen feltételek és a gondok miatt a fiatalok közül kevesen lépnek a méhészek táborába. Az idősebbek közöl pedig többen visszavonulásra készülnek. Ezt az akadályok elhárításával és meggyőző propagandával lehetne és kellene ellensúlyozni. A szomszédos járásokban a pusztító Varroa-atka elővigyázatosságra intette és fegyelmezetté tette a rozsnyéi méhészeket. Tisztában vannak azzal, hogy a fertőző betegség ellen csak ifizan megelőzéssel védekezhetnek. Ügy, hagy betartják az irányító szervek rendelkezéseit és méheikkel nem vándorolnak a fertőzött területre, s ugyanakkor onnan se viszi be senki az egézséges övezetbe a betegséget. Van ugyan egy . hatásosnak vélt nyugatnémet módszer a fertőzött állományok gyógyítására, ezt azonban ismeretek hiányában még nem alkalmazhatják. A rozsnyói méhészeknek a családok vándoroltatása „létszükséglet“. Vizsgáljuk csak közelebbről, hogy a környéken milyen mézelő növénykultúrák állnak a méhészek rendelkezésére. Tavasszal a virágzó gyümölcsfák csak serkentőnek számítanak. így a méhek mindaddig etetésre szorulnak, amíg az akác a rimaszombati (Rimavská Sobota) és a losonci (Lučenec) járásokban virágba nem borul. A méhészek nem ok nélkül aggódnak amiatt, hogy a vándorlással a még „látogatható“ fertőzéstől mentes járásokat esetleg lezárnák előlük, tgy nem maradna más választás, mint az, hogy nyáron mindaddig etessék a családokat, amíg a kevés hárs, a málna, később pedig a tölgy és néhány egyéb erdei növény nem virágzik. Ezek a fenyővel együttvéve alig adnak több nektárt, mint amennyi a méhek „önellátására“ elegendő. Ilyen helyzet volt tavalyelőtt, amikor az SZMSZ KB az említett betegség továbbterjedésének veszélye miatt — mint később kiderült, túlzott óvatosságból — a vándorlást megtiltotta a déli járásokba, ahol sem korábban, sem akkor nem volt Varrnaatkafertőzés, az akác viszont „rekordtermést“ eredményezett. Amfg az akáctermő körzetben élő méhé-Egv tanácskozásról Az SZMSZ fülekl (Fiľakovo) alapszervezete az utóbbi években jó eredményeket ért el. A közelmúltban megtartott évzáró taggyűlésen értékelték a múlt év sikereit. Az alapszervezet 14 környező község méhészeit tömöríti. Ezek összesen 2 ezer 254 családot tartanak. A múlt évben az alapszervezet tagjai 22 ezer 300 kiló mézet és öt kiló pempőt adtak el, más méhészeti termékekkel Is gyarapították azonban a központi alapokat. A méhészek a családok vándoroltatásával jó szolgálatot tettek a gyümölcsösök és a többi mezőgazdasági kultúrák megporzásában, Illetve a terméshozam növelésében. A jövőbeni munka eredményessége céljából arra törekednek, hogy a méhek segítségével még nagyobb eredményeket érjenek el. A tagok szakmai Ismereteinek a növelése, továbbá az iskolák méhészeti szakköreinek a bővítése, s a meglévő szakkörök tagjainak a nevelése jó befektetésnek ígérkezik. M okr ány Barna elnök irányításával az alapszervezet Jól fölfejlődött. Aktívan kiveszik részüket a társadalmi Jeladatokból, a Nemzeti Front választási programjának a vajára váltásából. Az évzáró taggyűlésen Barta Valentnak nyolcvanadik születésnapja és az alapszervezetben végzett érdemdús munkássága elismeréseként átnyúilafták gz SZMSZ Khzpnn'i Bizottságának Arany Méh" szőve’ 'gi kitüntetései. Csák István szék családonként harminc kilő mézet is pergettek, addig az otthon rostokoló rozsnyóiak kénytelenek voltak etetni méheiket, tehát a 3500 méhcsalád közül ha csak 1500-al vándorolhattak volna, az családonként legalább huszonöt kilös átlaggal 375 mázsa mézet hozott volna a szervezetnek, járási viszonylatban azonban ennek az ötszörösét is vehetnénk. A méhészek szerencséjére és ötömére e három járásban még egészségesek a méhek, s miután erről az illetékesek meggyőződtek, a korlátozó tilalmat a múlt esztendőben a rozsnyói járás alapszervezeleinek nagy megelégedésére feloldották. A vitában felszólalók hangsúlyozták, hogy a jövőben feltétlenül szorosabbra kell fűzni az együttműködést a mezőgazdasági üzemekkel, joggal elvárnák, hogy a kultúrnövények megporzását legalább olyan jövedelmezésben részesítsék a gazdaságok, mint a méhcsaládoknak a mezőre és onnan való hazaszállítását. Egymás között még az alábbiakat is bátran kijelentették; — Megbecsülést jelentene, ha a jó példát átvéve a rimaszombatiaktól a rozsnyói járás mezőgazdaságában is bevezetnék azt az ösztönzőt, hogy a hektárhozamok függvényében az erkölcsi elismerésen kívül pénzjutalmat is kapnak azok a méhészek, akik a szövetkezet növénykultúráján „legeltetik“ méheiket. Arról már nem is kívánok szólni, — pedig élénk vitát váltott ki —, hogy több mezőgazdasági üzem a permetezés alkalmával nem mindig tartja be a jogszabályokat. Rendszertelenség és pontatlanság jellemezte a permetezéseket, s ezzel nagy károkat és bosszúságot okoztak a méhészeknek. Többször is előfordult, hogy a virágbaborult növénytáblát permetezték. A méhészek remélik, hogy a mezőgazdasági üzemek részéről a jövőben nagyobb lesz a megértés, nemcsak a saját, hanem a társadalmi érdekeket is figyelembe veszik majd. Általános panaszt váltott ki az etetéshez szükséges cuknr beszerzése! javaslatokat téve a tanácskozás résztvevői arra kérték az SZMSZ Központi Bizottságának képviselőjét, hogy jogérvényfi rendelkezéssel oldják meg a problémát, tegyék rugalmassá a cukorbeszerzést a ZDROJ és a JEDNOTA boltjain keresztül. Erre olyan ötletes javaslat is elhangzott, hogy jelöljenek ki egy boltdt, ahoi a méhészek előre kiváltható utalványra megvásárolhatják az etetéshez szükséges félévi vagy akár az egész évi cukoradagut. Űjkejetű problémájuk: vándorolni, de mivel? Az üzemek tehergépkocsiparkjai, amelyek korábban zökkenőmentesen végezték a méhek szállítását, újabban üzemanyag hiánya miatt a feladatot nem tudják vállalni. Az illetékesek megengedték ugyan, hogy az üzemek és a vállalatok kiselejtezett tehergépkocsijai közül az alapszervezet megvásárolhasson egyetkettőt, de ahogyan mondták: közös lónak túrós a háta__ Persze, a méhészek is hozzájuthtnak ilyen gépjármüvekhez, de ezeket csak a méhek ki- és hazaszállításéra használhatják, s emiatt mindenki mellőzi a vállalkozást, mondván: ez nem gazdaságos megoldás. A mostoha természeti adottságok ellenére a rozsnyói méhészek szívós összmunkával igyekeznek boldogulásuk útját egyengetni. Az akadályokat persze csak közös erőfeszítéssel, társadalmi összefogással lehet elháritani. KORCSMAROS LÄSZLO Értesítjük a tisztelt méhésztársakat, hagy a beküldött viaszból megrendelésre 10,— koronáért, — sonkolyból pedig kilónként 12,— koronáért jő minőségű műlépet készítünk, s azt kívánatra fertőtlenítjük. A műlépet megrendelés szerinti méretre vágjuk, s ha partnereink kívánják, foszforral feljavítjuk, hogy a méhek egészségesen szaporodjanak. A viaszt és a sonkolyt, s a megrendelést az alábbi címre küldjék: Výrobňa medzistiecok 991 06 Zelovce