Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-24 / 16. szám

1982. április 24. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Уедепуёк, fasorok „vonulnák“ a tavaszi tájban. Alattunk idegpályaként fut az acélsín­pár. Csattognak a kerekek. Emberek százait ringatja végig a bodrogközi rónán, Csonkavártól Sátoraljaújhely meredek hegyvidékéig. Nézi a tájat. Mint a saját tenyerét, úgy ismeri barázdáit, csatornáit, fa­sorait, legelőit, vízi világát. Emléke­ket érlelt benne az idő, amely most kilép élmény kertjéből és rávetül a vonatablakból szemlélt mezőkre. Tanyán nőtt fel. Világát a tanyák - jelentették: Bukó­tanya, Bus-tanya, Csipkés-, Kalla-ta­­nya. Pöttöm gyer­mekként már nyá­jat őrzött. Lába korán megszokta a gyaloglást és a biciklipedál taposását. A Bodrog kék csíkja, mint kabátot a cipzár osztja ketté, de egyben ösz­­sze is tartja a tájat; népét, jószágát, földjét. Itt minden a folyó vonzásá­ban, közelségében él. A víz két part­ján most millió apró virágcsillagá­val vakít a rét. Feltűnik a zsilip az egykori tanyá­val. Ott nem ível híd át a folyón. Csupán egy vastag drótkötél feszül a mély víz fölött. — Nicsak, nem látom alatta a csónakot. Biztosan kivonták már a forgalomból, vagy ellopták. Pedig éveken át ezen járt a folyón Lad­­mocra. Ez is a múlté lett, mint a­­hogy számadó juhász korának az a szép négy esztendeje is elmerült a múló időben, amikor lovának nyer­gében járta a mezőt. Közben nagyot füttyentett a vonat. Darabokra törte a táj csöndjét, közel a térben megszólalt egy furulya. Bratislava utcáin turistáktól, át­utazóktól nem egyszer hallani: „Ügy szaporodnak itt az új lakótelepek, a szebbnél szebb épületek, mint eső után a gomba...“ A'vélemény nem alaptalan, hiszen a jelenleg 382 ezer lakosú Bratislava egy folyamatos építkezés színhelye, ugyanis a város napról-napra épül, szépül, terebélye­sedik. Az efféle gyarapodás termé­szetesen kihatással van a főváros kulturális életére Is, ugyanis nem mindegy, hogy a kultúra lépést tud-e tartani a rohamos fejlődéssel. Nem mondunk újat azzal, hogy a szlovákiai kultúra „fellegvára“ Bra­tislava, hol összesen Í28 kulturális központ működik, nem kevesebb, mint 1780 szakelőadóval. Annak ér­dekében, hogy az ember lakóhelyé­hez minél közelebb találja meg a kikapcsolódási, kulturálódási lehető­séget, az új lakótelepekkel párhuza­mosan épülnek a kultúrát szolgáló szabadidő-központok is. A prioritást a lakásépítés élvezi, s vannak olyan létesítmények, me­lyek átadási ideje sajnos várat ma­gára. A másik hátráltató tényező az, hogy a szociológusok, építészek, pszi­chológusok a kultúra irányítóival a­­zon dolgoznak, hogy milyen rend­szerű, milyen szolgáltatásokat nyújtó kulturális intézmények elégítik ki leginkább a különböző korosztályú, lakótelepeken élő emberek igényeit. A dúbravkai lakótelepen az idén kezdik építeni azt a kísérleti kultu­rális centrumot, melyre nagy felada­tok várnak. Amint azt dr. Poporný, a Bratislava! Városi Nemzeti Bizott­ság kulturális osztályának vezetője elmondotta, ha az említett intéz­mény az elvárásoknak megfelelően teljesíti küldetését, akkor más lakó­telepeken az ország más részein is építenek hasonlót. Bratislavában je­lenleg 52 könyvtár működik. Közü­lük 25 európai viszonylatban is a nagy könyvtárak közé sorolható. A vnb kulturális osztályvezetője szerint a könyvtárak száma a jövőben gya­rapszik, mivel a lakótelepeken Is kialakítják az Igényeknek megfelelő könyvtárhálózatot. , Több szabadtéri színpad építése is megkezdődött. Építésük sajnos nem halad a kívánt ütemben. Bratislavában egyre több olyan kulturális rendezvényre kerül sor, melyek világviszonylatban is jelentő­sek. A Bratislava! Zenei Hetek és a Lýra például ma már világviszony­latban is rangos rendezvények. Érvekkel alátámasztva kijelenthet­jük, hogy Bratislava a njúzeumok városa. Több olyan emlékőrző intéz-Hangja messze elhallatszott a nyári alkonyaiban. Jöttek a fiatalok, a halászok; daloltunk, táncoltunk, bor mellett, tűz mellett szép lányokkal mulattunk. A zene, a dal, a jókedv az akkori fiatalokat mindig össze­hozta. De szép is volt... Semmi sem tűnik el nyomtalanul. Egy élet eseményeit, évtizedek lenyo­matát őrzi, adja tovább az emléke­zet; a nyelv alól felbugyogó forrás frisseségével, amelyet a zamatos gyöngyöző delevári fakaszt olykor felszínre FESTIK JÄNOS bácsi emlé­keinek mély televényéből. Ami még megmaradt a subán kívül a mának, az a munka: a gyapjúnyí­­rás és a fejés. „Nehéz, de szép munka. Nem volt sánta bárányom soha. Ma sincs. Az idősebb juhászok­tól tanultam meg a gyógyításukat." Lassít a vonat. Ojhelyben (Sloven­ské Nové Mesto) leszállunk. Gyalog folytatjuk utunkat a Kalla-tanyára, ahol még ma is kéttucatnyi család él. A gazdasági udvar a Bodrogszer­­dahelyi (Streda nad Bodrogom) Ál­lami Gazdasághoz tartozik. A zöld gyepen puha meleg bunda­­szőnyeg kúszik a Bári-hegy felé. Nyomában a terelő juhász,. A kutyák vidáman csaholnak, jutkároznak a nyáj és János bácsi között. Érzik már a levegőben a nyár közeledtét, amiről már ä szőlőskei szőlőtőkék is álmodnak éjjelente, amikor ezüsteső­vel öntözi a telihold Bodrogköz ter­mékeny földjét. Korcsmáros László ménnyel rendelkezik, melyek közép­európai hírnévre tettek szert. Ilyen például a Régi Mesterségek Múzeu­ma, az Öraműzeum, a Fegyvermú­zeum stb. Dr. Janiié — a bratislaval múzeumok igazgatója — véleménye szerint ezek az intézmények hazai szakemberek mellett számos külföldi történésznek nyújtanak kutatási le­hetőséget. Mivel a főváros magvát műemlék­nek számító épületek, utcasorok ké­pezik, a „városatyák“ legnagyobb gondjai közé tartozik ezek megóvá­sa az utókor számára. Dr. Pavel Ko­váč, a város alpolgármestere szerint nem lehetünk elégedettek a műem­lékek karbantartásának ütemével, minőségével. A 6. ötéves tervidőszakban 160 mil­lió koronát fordítottak a főváros műemlékvédelmére. Nem a pénz ke­vés, hanem az építőkapacitás. Szlo­vákiában a mai napig nincs olyan resfaurátor-gárda, mely számbelileg és a munka minőségét tekintve meg­felelne az elvárásoknak. A Jelenlegi ötéves tervidőszakban 250 millió ko­ronát fordítanak műemlékvédelemre, ezenkívül 33 millió korona értékben rekonstruálják a vár környékén lévő régi épületeket. Ha egy város kulturális életéről beszélünk, semmi esetre nem marad­hat említés nélkül a környezetrende­zés. Bratislavában ebből a szempont­ból is előrelépés történt. A zöldöve­zetek kialakítása ma már „északi stílusban“ történik. A zöldövezeteket már hazánkban is a fákkal és bok­rokkal betelepített „várostüdő“ ké­pezi. Egyre nagyobb gondot fordítanak a szabadtéri képzőművészeti alkotá­sok elhelyezésére, és a szobrok kör­nyezetének esztétikus kialakítására. Amint azt a városi nemzeti bizott­ság tanácsa is leszögezte, a város­képet határozottan rontják az ízlés­telenül kivitelezett, sokszor „hánya­veti“ módon elhelyezett közlekedési táblák. Határozat született abban az értelemben, hogy az ERPO Reklám Vállalat tervezzen olyan közlekedési táblákat, melyek a közrendészet és az esztétika igényeit is kielégítik. Amint a felsorolt tények is bizo­nyítják, nem kicsi az a munkaráfor­dítás, melyet társadalmunk a kultúra 4 érdekében tett, de sok még azon teendők száma, melyek váratnak magukra. Nem kis feladatok ezek, de mivel* mindannyiunk érdekelt szolgálják, munkára ösztönöznek. KALITA GÄBOR Nemrégiben az apósom megkért egy szívességre. Mivel a szüleimnél és az apósoméknál nagyon szeretek dolgozni, készségesen álltam rendel­kezésére. Egy öreg ház lebontásáról és ép téglák összegyűjtéséről volt szó. Ez a ház az egyik rokonunké volt, aki tanyasi módon élt család­jával, a község központjától mintegy négy kilométerre. Ezt a házat, mivel fokozatosan az egész tanyát felszá­molják, a helyi nemzeti bizottság megvásárolta. Rokonunk vásárolt egy másik házat, és beköltözött a községbe. Az öreg házat olcsó áron visszavásárolta a hnb-től, gondolva, hogy abból sok mindent lehetne még hasznosítani. Az apósom úgy döntött, hogy pin­cét készít a burgonya, a zöldség és más termények tárolására. Ennek, városon lakó lévén, nagyon meg­örültem, hiszen korábban is a szü­leimtől és az apósoméktól szállítot­tuk úgyszólván az összes zöldséget, burgonyát, hagymát és még sorol­hatnám tovább. Ennek jelentőségével és előnyeivel most nem foglalko­zom. Ha „rendes“ pincét készítünk — gondoltam —, még jobb minőség­ben tárolhatjuk télire a szükséges terményeket. Ehhez kellett az a bi­zonyos, jóval több mint ezer tégla. Az egyik péntek délután, aznap szabadságon voltam, és kora reggel­től a kertemben dolgoztam, fogtuk a kőműveskalapácsot, a csákányt, a lapátot, a kézitáskába süllyesztettünk néhány palackozott „Aranyfácánt“ és két pár bőrkesztyűt, és már kere­keztünk is a tanyára. A megérkezés után máris nekifogtunk a nehéz munkának. Én mindjárt megkezdtem az egyik fal bontását, s meglepeté­semre, elég sok egész téglát talál­tam. De a megfelelő háromnegyed és fél téglákat is egy külön helyre dobáltam. Utólag még a fiam is ki­kerekezett a tanyára, mert indulás­kor 6 nem volt otthon. Az apósom a fiammal együtt először a már a földön heverő ép téglákat szedték össze, azokat szintén egy helyre hordták, megtisztították a maltertől és szépen összerakták. A munka jól haladt, közben több ízben pihenőt tartottunk, és ilyenkor az Aranyfácánból is „húztunk“ egy keveset. Már estefelé járt, amikor a falon állva arra lettem figyelmes, hogy egy piros színű ŠKODA sze­mélyautó közelít a tanya felé. A ház mellett megállt, s kiszállt annak ve­zetője és utasa. Illedelmesen köszön­tek, jó munkát kívántak, mire mi is viszonoztuk köszöntésüket. Utána fogták magukat, és alaposan körül­néztek. Benéztek a falak közé, az istálló és a nyári konyha maradéká­ba, a pince romjaiba, a bokrokba. Először azt gondoltuk, hogy nekik is kell valami az ósdi házból. Egy­szer csak megszólalt az idősebb, az utas: — Nem láttatok itt — mutatva egy helyre — teli zsákot? — Nem láttunk mi itt semmiféle zsákot — válaszoltuk szinte egy­szerre. — De milyen zsákról van szó? — Érdeklődtünk. — Tudjátok, tegnap nem messze a tanyától, árpát vetettünk, s nekem sikerült egy teii zsákot „félrecsúsz­tatni“, most azért jöttünk, hogy sze­mélyautóval hazavigyük. — Zsákot, még üreset sem láttunk — felelte az apósom. — De külön­ben is, nehogy azt gondold, hogy mi vittük el, van nekünk otthon ku­koricánk, épp annyi, amennyi kell. — Azt nem mondom, hogy ti vit­tétek el — válaszolta az utas. — De az biztos, hogy a zsákot itt, ezen a helyen hagytuk — mutatott az egyik bokor alá. — Még a fólia is itt van, amellyel letakartuk. Az úton ide felé nem láttatok valakit, aki kerék­páron zsákot tolt volna? — tette fel az újabb kérdést. — Nem, mi senkit sem láttunk — válaszoltuk szinte egyszerre. Ezt követően még egy kicsit kö­rülnéztek, hátha valahol felfedezik az eltűnt zsákot, de mivel nem ta­lálták, elköszöntek és búskomoran távoztak. Még szerencse, hogy nem személy­autóval jöttünk a tanyára — gon­doltam —, mert bizonyára felnyittat­ták volna a csomagtartót. Apósommal meg a fiammal jót ne­vettünk, hogy néha még a tolvajt is meglopjákl E kis „pihenő“ után folytattuk a rombolást, de én a zsá­kon kívül valahogy nem tudtam más­ra gondolni. Azon morfondíroztam, hogyan fordulhat elő manapság az ilyesmi. Még hazafelé is arról vitáz­tam magammal, hogy vajon minek kellett annak az embernek a csává­zott árpa, hiszen az takarmányozás­ra nem használható. Amikor este édesapámtól, aki e­­gyébként alapító tagja a helybeli szövetkezetnek, és már elérte a nyug­díjkorhatárt, de még tovább dolgo­zik a szövetkezetben, megtudtam, hogy az előző napon a tanya mellett nem tavaszi árpát, hanem borsót ve­tettek, még jobban megértettem a személyautó utasának szavait, ra­vaszságát. Hiszen édesapámtól, aki régebben hosszú ideig agronömus­­ként tevékenykedett, — azt is meg­tudtam, hogy a vetésre szánt borsót nem csávázzák, tehát az takarmá­nyozásra is alkalmas, nem beszélve az értékéről! Ekkor döbbentem rá, hogy milyen fontos az, ha a növénytermesztési csoportvezető, az agronómus vagy a vetéssel konkrétan megbízott szak­ember állandóan, az egész nap fo­lyamán kint van a határban, és ala­posan felügyel a munkálatok ütemé­nek végzésére, a minőségi és agro­technikai követelmények maradékta­lan betartására. Ha a gyakorlatban másutt is úgy van, mint ahogy azt a mi esetünk is bizonyítja, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a mező­­gazdasági üzemekben rendszerint az időjárás viszontagságaira, tehát ob­jektív okokra hivatkoznak, nem érik el a tervezett egyedszámot és ezáltal a tervezett terméshozamot és a mi­nőségi követelményeket sem. Vajon mi történt akkor, ha a vető­­gépeket kezelőkön kívül még я trak­torosoknak is „ragadós“ volt a kezük. Hogy a problémát jobban megértsük, egy gondolatot említenék. A gépke­zelők és a traktorosok szemszögéből nézve semmi különös nem történt: ők ugyanis „megjátsszék“, jelentik, hogy az összes vetőmag a talajba került. Az „így“ elvetett magvak csírázását követően az agronómus bizonyára gyakran bosszankodik, s tegyük hozzá, szerinte „jogosan“, hogy „megint“ gyenge minőségű ve­tőmagot kaptak, nem volt megfelelő a talajelőkészítés, nem hullott elég csapadék, nem kedvezett az időjárás és még sorolhatnánk tovább az „ob­jektív okokat. Az említett esetből egy tanulság vonható le. Tudatosítani kell, hogy nemcsak az emberek gondolkodásá­ban van szükség változásra, hanem azokat az objektív feltételeket is meg kell változtatni, amelyek ezeket a megnyilvánulásokat mindeddig le­hetővé tették. Itt főleg a hatékony és következetes ellenőrzésre kell gondolnunk. BARA LÄSZL0 JUBILEUMI TÁRLAT A Csallóközi múzeum jelenlegi tárlatán Staudt Mi­hály csallóközi származású festőművész alkotásaival ismerkedhetnek meg a képzőművészet kedvelői. A há­rom kiállító helyiségben több mint 50 művészi alkotás —i olajfestmények, pasztellek és rajzok — bemutatásá­val próbál múzeumunk betekintést nyújtani — termé­szetesen a teljesség igénye nélkül — a művész sok­rétű, változatos munkásságába. Ügy érezzük, hogy Staudt Mihály művészi hagyatékának bemutatásával, közkinccsé tételével tiszteleghetünk legméltóbban em­beri és művészi nagysága előtt, születésének meg nem ért jubileumi — 75. évfordulója — alkalmából. (A Ko­máromban született és 63 éves korában elhunyt mű­vész 1982. április 18-án lett volna 75 éves.) Először ejtsünk néhány szót kiállított — többségük­ben kisebb méretű — olajfestményeiről. Ezeken a mun­káin leggyakrabban a dolgozó ember mindennapi éle­tének egy-egy mozzanatát örökíti meg mesteri hiteles­séggel. Alkotásain érződik, hogy nemcsak együtt élt, hanem együtt is érzett a csallóközi emberekkel, oszto­zott velük örömükben és bánatukban egyaránt. Ezért szinte törvényszerű, hogy a csallóközi árvizek tragikus eseményeit, az elemekkel elszántan küzdő embereket éppoly hitelességgel örökíti meg (Az elárasz­tott falu, Árvíz), mint az autóbuszra várakozók vidám csoportját (Váróteremben), vagy az óvodában nyugod­tan és meghitten beszélgető anyukákat (Óvodában). Képeire a tartalom és a forma harmonikus egysége jellemző. Ebből eredően a sötét és komor színek, s az üde és élénk színárnyalatok egyaránt a tartalom, a mondanivaló elmélyültebb kifejezési eszközéül szolgál­nak. Pasztelljeire — tájképek, csendéletek, tájkompozíciók —a megnyugtató színharmónia és a fantáziagazdagság jellemző. Érdekes megfogalmazású tájképein rendkívül előnyösen ki tudja használni a pasztell-adta leheletnyi finomságú színárnyalatokat. Nagyon jól megfigyelhetjük ezt a megnyugtató, szemnek tetsző, kedves színharmó­niát • a illa, barnás-vöröses-sárga színek variálását — a Napfényes táj, Árvái motívum, Lila égbolt, Fa s egyéb alkotásain. Rajzaira elsősorban a magabiztos, merész vonalveze­tésű rajzkészség jellemző. Szinte minden rajzán az em­ber életéből ellesett mozzanatokat örökíti meg meglepő hitelességgel. Csupán néhány kézvonás, s máris meg­elevenednek az utcai járókelők, beszélgetők és egyéb tevékenységet végző emberek. Legkifejezőbbek azok a rajzai, amelyek az embert alkotó tevékenysége közben örökítik meg. Az alkotó munka lendülete és dinamikája árad e rajzokból felénk, jól láthatók ezek az Árvíz című rajzán, ahol az emberi erő és összefogás gátat emelve fékezi meg a pusztító áradatot. Staudt Mihály jubileumi kiállítását, amelynek a mú­zeum és a termelő üzemek közötti gyümölcsöző együtt­működés örvendetes elmélyülése eredményeképpen a Munkaérdemrenddel kitüntetett Lúcsi (Lúč na Ostrove) Efsz a védnöke, az érdeklődők május 10-ig tekinthetik meg. MAG GYULA A CSALLÓKÖZ néptánc- és énekegyüttesét, fellépésein Vásárútl Vontszemű János népi zenekara kíséri, Tízéves múlt a hodosi (Vydrany) citerazenekar. Fellépései során már sok sikert aratott. Fotó- -nki Bratislava a kultúra jegyében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents