Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-17 / 15. szám
1982. április 17. SZABAD FÖEDMOVES 13 A munkaszervezés optimalizálása a szőlészetben A mezőgazdasági termelés iparosításának a munkaerdcsökkenés törvényszerű velejárója. A szőlészeti munkák gépesítésében felmerülő, |61 ismert nehézségek ellenére a közeljövőben el kell érnünk azt, hogy a gépesítés részaránya nyolcvan százalékra növekedjen, az élőmunka részaránya pedig húsz százalékra csökkenjen. A nagyüzemi szőlészetben azonban az élő munkaerő továbbra is döntő tényező marad. Egy bektár szőlőültetvény műveléséhez 0,4—0,5 munkaerő szükséges. Ennek kétharmada állandú, egyharmada pedig ideiglenes munkaerő. A szőlő ültetőanyagának termesztésében továbbra is — egy hektárra számítva — három munkaerővel kell számolnunk. Az egyes munkák célszerű szervezésével, vagyis a munkafolyamat optimalizálásával a munkaerőszükséglet jelentősen csökkenthető a szőlészetben is. A lényeg az, hogy a szőlőtőke mindig szellős, rendezett legyen, s ne gátolja a talaj- és a növényvédelmi munkákat. Ebbe a csoportba sorolható a szőlő metszése is. Hiszen a nagyüzemi szőlészetekben ezt a munkálatot már a tél beálltával kezdik, s a szőlő fakadásáig végzik. Ugyanez érvényes a szőlő oltására is. Ugyanis januárban, februárban és márciusban egyaránt végezhető. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy az említett munkálatok nem kötődnek bizonyos agrotechnikai határidőhöz, csak elvégzésükre hosszabb idő éli a gazdaságok rendelkezésére. Azonban itt is arra kell törekedni, hogy legalább hozzávetőlegesen optimális határidőben el legyenek végezve. A szőlészetben akadnak olyan munkafolyamatok is, amelyek bizonyos intézkedések révén előretolhatok vagy későbbi időpontra is halaszthatók. Így oldható meg például A szülészeti munkák — időrendi fontosságuk szerint — három csoportba oszthatók: optimális időpontban végezhető munkákra; pontos határidőhöz aem kölött munkafolyamatokra; és az év bármelyik időszakában végezhető munkákra. Az optimális időpontban végezhető munkákat három-négy napon belül feltétlenül el kell végezni. Ebbe a csoportba sorolhatók a növényvédelmi munkák, a vegyszeres gyomirtás, a tenyészidőben végzett fejtrágyázás, a csemegeszőlő-szüret stb. A felsorolt munkákat meghatározott határidőn belül el kell végezni. Ellenkező esetben veszítik hatásukat, sőt gazdasági kárral is járhatnak. A pontos határidőhöz nem kötött munkálatok az optimális időponttól valamivel korábban vagy későbben is elvégezhetők. Ilyen például az új szőlőültetvény telepítése, amely őszszel és tavasszal elvégezhető, a tnlajmunkák (a szőlő fedése, nyitása, a mélyszántás, a gyomirtó kapálás stb.), továbbá a nyári zö'.dmunkák, ahol az egyes munkaműveletek előrehozatala vagy eltolódása nem okoz nagyobb kárt. Néhány évvel halála előtt egy német könyvkiadó felkérte a híres angol természettudóst, Charles Robert Darwint, hogy írja meg életrajzát. A modern biológia megalapítója csak nehezen „állt kötélnek“, mert olyan tartózkodó volt, hogy sokáig azt mondogatta, — az ói „szelleme és jelleme“ csak utódait érdekelheti. Pedig követői és ellenfelei ekkor már fél évszázadon ót vitatkoztak felette. Darwin elődeit Is az jellemezte, hogy tudományos munkásságukkal emelekedtek ki kortársaik közül. „Megkísérlem ezt az önmagámról szóló beszámolót úgy megírni — írja önéletrajza elején —, mintha már nem élénk, és másik világból tekintenék vissza életemre...“ Iskoláit szülővárosában, Shrewsburyban kezdte. Az i.tt töltött évekről elrnnrasztalő véleményt mond: „Sem* ml sem lehetett volna károsabb szellemi fejlődésem szempontjából, mint Mr. Butler Iskolája.“ A következetesen megkövetelt magolás ellen lázadt fel a kis Charles, akit ekkor már az ógörög memoriterek helyett sokkal jobban érdekelte a természetrajz és a gyűjtés. Édesanyját korán elvesztette. Talán ezzel is magyarázható, hogy édesapjához és testvéreihez rendkívül ragaszkodott. Apjáról beszélve — öregemberként is — így kezdte szavalt: „Apám, aki a legbölcsebb ember volt, akit valaha megismertem...“ Gyermekkorára visszatekintve csak egyszer szól önmagáról az elismerés hangján, de az érdemeit is nővéreinek juttatja: „Mellettem sZól, hogy emberséges fiú voltam, de ezt kizárólag nővéreim tanításának és példájának köszönhettem.“ •4 ö о fa O) Oj a> c O) Jť 'CD Qj со О К? Sí. СГ> ай ;а * •■2 Е А: с а 2 о л* ä ;Э А; йй £3 а sa а szüret, ha a szőlőültetvényben különböző időpontban beérő fajtákat termesztünk. Ebben az esetben a szüret nem szűkül le csupán egy-két hétre, hanem augusztustól október végéig tervszerűen irányítható. Ez megkönnyíti a munkaszervezést, mert így a munkatorlódás elkerülhető. Akadnak olyan munkák is, amelyek nincsenek kimondottan határidőhöz kötve. Ide tartozik például a szőlő telepítését megelőző területrendezés, a talajjavító trágyázás, a támberendezések építése, a hazatok felszerelése stb. Célszerű, ha az említett munkákat holtidényben végezik el. Az egyes munkák időrendi fontosságának és agrotechnikai határidejének ismeretében jól lehet irányítani az egyes munkafolyamatokat, ezek egyenletes eloszlását az egész év folyamán, de nem utolsósorban biztosítani a szőlészetben dolgozók egész évi foglalkoztatását is. KÄSA SÄNDOR agrármérnök, a mezóg. tudományok kandidátusa, a Vlničkyl Középfokú Mezőgazdasági Szafeianlntézet igazgatója Korunk egyik jelentős ellentmondása az, hogy a mezőgazdaság, amelynek termelése legközvetlenebbül kapcsolódik a természethez, ■ természeti elemek (talaj, víz, levegő) egyik legjelentősebb szennyezőjévé vált. A nagyüzemi mezőgazdaság megfelelő kereteket biztosított a műszaki-tudományos forradalom eredményeinek, a korszerű technikai, kémiai eszközöknek a befogadására, az iparszerű technológiák alkalmazására. A kedvezőtlen jelenségek okát az elmúlt évtizedek fejlesztési szemléletében kell keresnünk. Az olcsó energiára és nyersanyagra támaszkodó és ezeknek az anyagoknak végtelen bőségét feltételező fejlesztés nem fordított figyelmet sem a természet terhelhetőségére, sem pedig a melléktermékek hasznosítására. A fejlesztés célja jobb minőségű termékek előállítása volt, minél nagyobb mennyiségben és minél kevesebb élőmunka-felhasználással. Ellenben sohasem vizsgálták, hogy ez hosszú távon a természetre milyen hatást gyakorol. Emiatt a káros hatások teljesen váratlanul, szinte robbanásszerűen Jelentkeztek. A hagyományos mezőgazdaságra az volt a jellemző, hogy elsősorban saját erőforrásaira támaszkodhatott és ezért nem Ismert hulladékot. A melléktermékeknek (pl. szalma, kukoricaszár, fölözött te], tstállőtrágya) a termelési folyamat fenntartásában épp úgy meg volt a maguk szerepe, mint a főtermékeknek. Ez megakadályozta a melléktermékek felhalmozódását és ezáltal a jelentős környezetszennyezést Is. Az Iparszerű mezőgazdaság termelési eszközeinek többségét az Ipartól kapja. Ez a termelés gyors ütemű növelésének a feltételét teremtette meg. Emiatt az Iparszerű technológiák kialakítása során a melléktermékekre, Illetve a mellékterméken alapuló ágazati kapcsolatokra egyre keveseb figyelmet fordítottak. Az ágazatok fejlesztése párhuzamosan, egymás Igényelnek a figyelembe vétele nélkül ment végbe. Ez a főtermékek esetében Is sokszor gondot jelentett, hiszen például a megtermelt takarmány minősége és az állattenyésztés takarmányigénye között sem volt meg a szükséges összhang. Sokkal nagyobb gondot jelentett ez a melléktermékek esetében. A melléktermék ugyanis kis értéke miatt az üzemen belül használható fel, de sohasem abban az ágazatban, ahol keletkezik. A növénytermesztés melléktermékét, a szalmát az állattenyésztés, az állattenyésztés melléktermékét, a szerves trágyát viszont a növénytermesztés képes célszerűen hasznosítani. Ezért a korszerű technológiák kialakítása során nemcsak a főtermékek legkedvezőbb formájának biztosítására kell törekedni, hanem arra is, hogy a melléktermék is olyan állapotú legyen, hogy az a másik ágazat termelési folyamatában felhasználható legyen. Az ágazatok elszigetelt fejlesztése során azonban erre nem ügyeltek és emiatt sem a növénytermesztési, sem az állattenyésztési technológiák nem tették lehetővé a melléktermékek gazdaságos hasznosítását. Állattenyésztés és környezetvédelem A korszerű állattenyésztés kialakulásának lényeges jellemzője a termelés összpontosítása és szakosítása. A telepek fajlagos beruházást költségeinek csökkentése,* valamint a gépesítés feltételeinek Javítása érdekében világszerte Jelentősen növelték a telepek méretét. Egyidejűleg a technikai-technológiai, valamint állategészségügyi feltételek javítása érdekében egy telepen csak egy állatfajt és annak Is rendszerint egy hasznosítási Irányát, korcsoportját tartották. Több országban így alakultak ki a mammut telepek. Üzembe helyezésük után rövidesen megjelent az a leküzdhetetlennek látsző gond, hogy a folyamatosan keletkező hatalmas mennyiségű trágyával szinte nem lehet mit kezdeni. A trágya ezért rendszerint kihasználatlanul felhalmozódott, illetve elfolyt Jelentős talaj-, víz- és levegőszennyeződést okozva. Fokozta a gondot az Is, hogy a költségek csökkentése és a munkatermelékenység fokozása érdekében az almozást mellőzték és a trágyát vízzel mosatták ki az épületekből. A mosóvíz a trágya tömegét 3—4-szeresére növelte és a trágya tápanyagkoncentráciőját olyan mértékben csökkentette, hogy annak szennyvízként és trágyaként történő felhasználása egyaránt nehézségbe ütközött. A hígtrágyát csak öntözéssel, speciális öntözőberendezésekkel lehetett hasznosítani, ami környezetszennyező és túl költséges volt. Felvetődik a kérdés, hogy ml a megoldás? Az elmúlt évtizedben bekövetkezett energia-robbanás egyértelműen mutatja, hogy a fejlesztés eddigi iránya költséges, pazarlő és környezetszennyező volta miatt a jövőben nem folytatható. Az energiáéi anyagárak emelkedése felértékelte a melléktermékeket, azok energia-, tápanyag- és takarmányértékét egyaránt. Mind a gazdasági, mind pedig a környezetvédelmi követelmények a melléktermékek teljesebb hasznosítását teszik szükségessé, mégpedig a keletkezés helyén. Ennek viszont feltétele, hogy az egyes ágazatok technológiájának kialakítása során arra Is figyelemmel legyenek, hogy a melléktermék olyan állapotba kerüljön, hogy az a másik ágazat termelési folyamatába, technológiai rendszerébe nehézség nélkül felhasználható legyen. Lényeges, hogy a melléktermékek minőségével, állapotával kapcsolatos követelményeket a felhasználó ágazat határozza meg. A trágya kívánatos állapotát a növénytermesztés, a szalmáét és a kukoricaszárét pedig az állattenyésztés mint felhasználó, hasznosító ágazat határozza meg. A jelenlegi ellentmondásos helyzet megoldásának tehát lényeges feltétele, hogy az ágazatok fejlesztése komplex szemléletben menjen végbe, és ennek eredményeképpen Darwin halálának centenáriumára emlékezünk Apja kívánságára beiratkozott az orvosi egyetemre, de orvos nem lett belőle. Darwin életében fontos fordulópontot jelentett világkörüli útja, amely később a tudományos gondolkodás fordulópontjává vált. A Beagle nevű angol hadihajó fedélzetén megtett majdnem öt esztendei „világjárása“ során sok növény-, állat- és őslénytani szempontból feltárásra és tanulmányozásra váró helyre jutott el. GyűjtőútJát „Egy természettudós utazása a Föld körül“ című művében írja meg. A nagy természettudóst világ körüli útja olyan tapasztalatokkal gazdagította, ami döntő mértékben kihatott későbbi munkásságára. Az útján szerzett tapasztalatai és hazájában megismert gyakorlati eredményeinek felhasználásával irta meg fő művét: „A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a léiért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása“ címen. Darwinnak ez a müve világhírűvé tette a korábban sokat vitatott tüdőst, s nagy hatást gyakorolt a biológia fejlődésére. A később megirt müvei a fajkeletkezést elméletek újabb bizonyítására irányultak. Darwin a tudományos példák és érvek sokaságával bebizonyította, hogy volt és van evolúció; vagyis az élővilág fajai nem változhatatlanok, a legegyszerűbb élő szervezetekből fejlődtek ki. Darwin előtt nem foglalkozott senki annyit az evolúció témájával, mint 6. Munkássága világhírűvé tette őt. Sokrétű tevékenysége során írt még a növények, az ember, az állatvilág életéről Is. Művelt a haladásellenes erők támadták, de a marxizmus első nagy klasszikusai rendkívül nagyra becsülték. Akkoriban egyre sűrűbben jöttek a külföldi tudományos társaságok ■— közöttük a Magyar Tudományos Akadémiának — értesítései arról, hogy Charles Darwint tagjukul választották. Legtöbb műve magyar nyelven Is megjelent. Marx szerint munkássága „a történelmi osztályharc természettudományos alátámasztása“. A tudományos szocializmus klasszikusai nemcsak értékelték, hanem bírálták és alkotó módon továbbfejlesztették a tudománnyá vált darwinizmust, amely az élővilág fejlődését, a fajok kialakulását magyarázta. Bár Darwin csak természettudományos tételeket tárgyalt, művei filozófiai és társadalmi szemszögből nézve is az érdeklődés gyújtópontjába kerültek. Az őt' ért kritikák közül Engels bírálatának jogossága vált nyilvánvalóvá. Engels azonban a bírálaton kívül nem csupán értékelte, hanem szinte alkotó módon tovább Is fejlesztette a darwinizmust. Marx a Darwin által megfogalmazott törvények elismerése jeléül elküldte a kor legnagyobb természettudósának fő müvét, a Tőke dedikált példányát. Darwin és a marxizmus klasszikusainak munkássága sok vonalon öszszekapcsolódik. Ennek a bizonyítása — Joggal i— felhívja figyelmünket ma Is a darwinizmus jelentőségére. Ma sokan azt hiszik, hogy az egy évszázaddal ezelőtt meghalt Darwin megállapításai már túlhaladottak. Ez nem Igaz, mert Darwin tézisei ma Is alapigazságok. Darwin az életet és a halált olyannak fogadta, amilyen. 1882. április 19-én halt meg. Newton sírja mellé temették. Száz év távlatából Is Igaznak érezzük a réla szőlő megállapítást: „Kevesen voltak a felnőtt ember névre méltóbbak őnála.“ Dr. PÁRKÁNY ANTAL kialakuljanak a mellékterméken alapuló ágazati kapcsolatok új formái, amelyek az iparszerű termelés körülményei között lehetővé teszik a melléktermékek célszerű felhasználásit. A növénytermesztés jelenleg az almos trágyát Igényli Inkább. Az almos trágya hosszabb ideig Is jól tárolható, és agrotechnikai szempontból optimális időben a gazdaság univerzális szállító és szerves trágyaszórókapacítása segítségével a szántóföldre kijuttatható. Ez az állattenyésztés számára azt a követelményt fogalmazza meg, hogy ahol lehet, ott almos tartású rendszert valósítsanak meg. A szarvasmarha-tenyésztésben ez a korszerű, kötetlen tartási rendszerek esetében is jól, az iparszerű termelés követelményeinek megfelelő módon megoldható. Ezért a trágyakezeléssel kapcsolatos gondok megszüntetése érdekében célszerű a hígtrágyás szarvasmarha-telepeknek almos tartásúvá történő átalakítása. Nehezebb a megoldás a sertéstenyésztés esetében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján viszont leszűrhető az a következtetés, hogy a kimusatásos* trágyaeltávolítás nem járható út, mert további kezelése költséges. Kedvezőbb a trágya összetétele, ha a férőhelyekről a trágyát úgy tolják le a trágyacsatornába, és onnét mechanikus berendezésekkel (pl. szárnylapát) távolít ják el. Ebben az esetben is a trágyát csak öntözőberendezésekkel vagy tartálykocsival lehet kijuttatni a szántóföldre. Lényeges előnye azonban, hogy kisebb mennyiségű és értékesebb trágya tárolásáról és mozgatásáról kell gondoskodni. Szóba jöhet a tömény hígtrágyának a sertéstelepen történő komposztolása Is, erre azonban eddig nem sikerült elfogadható költségek és üzembiztonság mellett működő berendezést kialakítani. Pontosan emiatt történtek erőfeszítések a sertéstelepeken is az almozősos tartástechnológia megteremtésére. Már több telepen épültek aímozásos rendszerű istállók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sertés aímozásos tartása csökkentett alommal Iparszerű körülmények között Is megoldható. A modellvizsgálatok szerint az almozásos tartás nem növeli az élőmunkaszükségletet és a higiéniai feltételek javítása mellett a beruházási költségeket is csökkenti, mert az állatok környezeti igényeit egyszerűbb szerkezetű épületekben is ki lehet elégíteni. Nagy gond viszont, hogy mi legyen a már megépült hígtrágyás rendszerű telepek sorsa. A trágyakérdés megoldása érdekében alapvető követelmény, hogy a vízfelhasználást mérsékeljék. Ennek érdekében minden épületet vízórával kell felszerelni és a dolgozókat a vízfelhasználás csökkentésében érdekeltté kell tenni. A hígtrágyakezelő és öntözőberendezések kiépítése helyett azokban a gazdaságokban, ahol elegendő alomszalma áll rendelkezésre, mér* legelni kell az almos tartásra történő átállás lehetőségeit. A modellvizsgálatok szerint ez legtöbbször lényegesen olcsóbban megoldható, mint a hígtrágyakezelő és -hasznosító rendszerek kiépítése. Nem utolsó szempont az, ha a növénytermesztés a szerves trágya felhasználásában érdekelt, akkor ez a trúgyakérdés végleges megoldását Jelenti. Azokban a gazdaságokban, ahol az alomszükséglet nem elégíthető kt, ott az épületekből mechanikus eszközökkel eltávolított tömény hígtrágyát Időszakosan ki kell öntözni. Ez a megoldás elsősorban ott előnyös, ahol az öntözőberendezések már kiépültek. A trágya célszerű hasznosításának feltétele, hogy az gazdaságosan, viszonylag kis távolságra szállítva felhasználható legyen. Ez feltétlenül szükségessé teszi, hogy korlátozzuk az egy telepen tartható állatok létszámát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy 900—1200 férőhelyes tehenészeti, illetve sertéstelepeknél nagyobbakat nem célszerű építeni, mert ennél nagyobb méret már lényeges gazdasági előnnyel nem jár, a trágya kezelése viszont megoldhatatlan nehézséget okoz. Napjainkban számos próbálkozás történik arra vonatkozóan, hogy a trágyát takarmányként, vagy biogáztermelésre használják fel. Tudni kell, hogy ezek a megoldások, bár egyes esetekben gazdaságosak lehetnek, de önmagukban nem jelentik a trágyakérdés megoldását, hanem csak a keletkező trágya egy részének több célú hasznosítására teremtik meg a feltételeket. Dr. SÄNTHA ATTILA, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem adjunktusa Д t 4
