Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-17 / 15. szám

1982. április 17. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Testvérországok életéből AZ IDEOLÓGIAI AKNAMUNKA SÉPEZETE. (M. Livin rajzaj Moszkva határában 1941 októ­berétől 1942 áprilisáig tombolt a Nagy Honvédő Háború egyik legjelentősebb csatája. A német fa­siszta hadseregcsoportok legfőbb stratégiai egységének a vereségével érte el tetőfokát. A moszkvai csata alapvető fordulat kezdetét jelentette a háború kimenetelében, eloszlatta a német hadsereg legyőzhetetlensé­gének mítoszát, és pótolhatatlan veszteségeket okozott neki. A moszkvai csata két időszakra osztódik: a szeptember 30-tól decem­ber 4-ig vívott védelmi harcokra, va­lamint a két szakaszban zajlott tá­madó harcokra — a december 5-től január 6-ig indított ellentámadásra, majd a szovjet csapatoknak január 7-től április 20-ig kibontakozott of­­fenzívájára. A fasiszta offenzíva 1941. szeptem­ber 30-án indult meg a brjanszki front balszárnya ellen, október 2-án pedig a Közép hadseregcsoport fő erői lendültek támadásba a nyugati és a tartalék front csapatai ellen, hogy még a tél beállta előtt hatal­mukba kerítsék Moszkvát. x Az ellenség összesen egymillió ka­tonát, 14 ezer löveget, 6800 ágyút és aknavetőt, 780 páncélkocsit és 545 repülőgépet összpontosított. Az ellen­ség élőerőben és technikában meg­­nyivánuló fölénye lehetővé tette ne­ki, hogy a szovjet csapatok kitartó hősises védelmi harcai ellenére meg­szállja Kalinyint, déli irányba hatal­mába kerítse Orjolt és megközelítse Tulát. A német hadvezetőség átcso­portosította erőit, amelyek 1941. no­vember 16-án újabb támadást indítot­tak, hogy észak és dél felől körül­zárják Moszkvát. Az ellenségnek óriási veszteségek árán sikerült har­minc kilométerre megközelítenie a fővárost. A város védői az elkeseredett vé­delmi harcokban nagy hősiességet tanúsítottak és fokozatosan kimerí­tették az ellenség kezdeményezését. Ez lehetővé tette a szovjet hadveze­tőségnek, hogy hatalmas tartaléko-r------г---1— imii i iii íl—iii 111Щ1НППГТТГ ki áttörés kezdete kat összpontosítson. így aztán a ka­­linyini, nyugai és délnyugati front csapatai december 6-án ellentáma­dásba lendültek, és már az első na­pokban sikerült áttörniük az ellen­séges védelmet. Előbb az oldalsó csoportosulásokat, majd a fő fasiszta erőket zúzták szét, súlyos vesztesé­geket okozva az ellenfélnek. 1942 januárjáig 38 fasiszta hadosz­tályt vertek szét. Hitler a vereség elhárítására törekedve átszervezése­ket hajtott végre a parancsnoki posztokon. A szovjet hadvezetés a­­zonban szusszanni sem hagyta az el­lenséget. Már két nap múlva általá­nos offenzíva bontakozott ki minden stratégiai irányban. A szovjet hadse­reg 250—400 kilométerrel nyugatra vetette az ellenséget, végleg szerte­­foszlatta a német fasiszta hadsereg legyőzhetetlenségének hírét és elte­mette villámháborús terveit. Az el­lenség mintegy félmillió katonát vesztett a moszkvai csatában, 1300 páncélost, 2500 ágyút, több mint 15 ezer járművet és tekintélyes mennyi­ségű további haditechnikát hagyott hátra, A szovjet csapatok moszkvai ellen­­támadásuk során több mint 11 ezer falut és várost, több mint egymillió szovjet polgárt szabadítotak fel. Blumentritt német tábornok így jel­lemezte a szovjet ellentámadást: „Keleti hadjáratunk áttürési pontja volt ez. Az utolsó pillanatban meg­hiúsult az a remény, hogy 1941-ben véget ér az Oroszország elleni há­borúnk. Németország vezető politiku­sainak most meg kellett érteniük, hogy a villámháború a múlté. Harci tulajdonságaival minden más hadse­reget, mellyel csatatéren valaha is megütköztünk, túlszárnyaló hadsereg állott szemben velünk“. A fasiszta csapatok moszkvai vere­sége után „derengeni“ kezdett sok fasiszta stratéga fejében. Nézetelté­rések támadtak a Wehrmacht vezér­karában. Hitler 35 híres tábornagyot leváltott, köztök von Bock marsallt, a szárazföldi csapatok főparancsno­kát és másokat. Komoly válság tá­madt a hadvezetésben. A moszkvai csata folyamán 36 ezer szovjet katonát és parancsnokot ér­demrendekkel és érmekkel tüntettek ki, 110-en elnyerték a Szovjetunió Hőse címet. A hitlerista csapatok moszkvai ve­resége messzemenő külpolitikai kö­vetkezményekkel járt. Az európai né­peket az a hit hatotta át, hogy le­rázzák a fasizmus igáját. A Szovjet­unióban látták az egyetlen erőt, mely képes megmenteni a világot a fasiszta vésztől, s maguk is fokozták harcukat a megszállók ellen. Amikor japán és Törökország kormánykörei látták, mire képes a szovjet hadse­reg, nem merték megtámadni a Szov< jetuniót. A világ megértette, hogy a szovjetország leverhetetlen. Az ag­resszió és a lázas fegyverkezés mai megszállottjainak szeretnénk figyel­mükbe ajánlani, hogyan végződnek a szovjetország megtámadására irá­nyuló kísérletek. „A Moszkvánál aratott történelmi győzelem újabb hőstettekre lelkesí­tette a szovjet embereket, erősítette azt a meggyőződésüket, hogy határo­zottan leverjük az ellenséget“, álla­pította meg Leonyid Brezsnyev. A történelmi jelentőségű moszkvai csata óta eltelt negyven év a szov­jet nép hósi küzdelmeire emlékeztet, amelyek eldöntötték a világ első szo­cialista államának sorsát. Aggodal­mai! és nehéz küzdelmek, kétségek és hősiesség, lelki erő és állhatatos­ság napjaira emlékezünk, amelyek­ben megszületett a jövő győzelme — jelenünk. Dr. JÄN MIČÄTEK ezredes A barátság elmélyítéséért GROMIKO BELGRADBAN A jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) vendégeként a múlt héten baráti látogatást tett Jugoszláviában Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Gromiko Belgrádban kiemelte a ju­goszláv vezetőkkel folytatott tárgya­lásainak jelentőségét, hangoztatva, hogy azok a két ország barátságának elmélyítését szolgálják. Andrej Gro­miko beható tárgyalásokat folytatott jugoszláv kollégájával, joszip Vrho­­veccel. A nemzetközi helyzet problé­máit érintve felhívta a figyelmet Leonyid Brezsnyev békekezdeménye­zéseire, amelyeket a szovjet szak­­szervezetek kongresszusén, valamint Taskentban elhangzott beszédében tett. Gromiko kifejtette, hogy jelen­leg nmcs a világon fontosabb kér­dés, mint a háború, különösen a nukleáris háború veszélyének elhárí­tása. A Szovjetunió szeretné elérni, hogy megállapodás szülessék az európai nukleáris fegyverzetek jelen­tős csökkentéséről, szeretne békés haladást elérni a földrész biztonsá­ga alapvető problémáinak megoldásá­ban. Sajnos, a genfi tárgyalásokon a másik fél részéről egyelőre nincs jele anriak, hogy valóban az egyen­lőség és az egyenlő biztonság elvein alapuló megállapodásra törekedne. Gromiko hangoztatta, hogy országa nagy jelentőséget tulajdonít az ENSZ-közgyűlés küszöbön állő 2. rendkívüli leszerelési ülésszakának. Joszip Vrhovec hangoztatta, hogy országa támogatja az európai lesze­relésről és bizalomépítő intézkedé­sekről összehívandó konferencia gondolatát Jugoszlávia határozottan síkraszáll a fegyverkezési hajsza el­len, a valódi leszerelés érdekében, és támogat minden, a béke megőr­zésére, illetve a fegyverkezés meg­fékezésére irányuló kezdeményezést. A felek a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztését érintő kérdéseket is áttekintették. A látogatásról és megbeszélésekről kiadott közös közlemény megálla­pítja, hogy a találkozók és a megbe­szélések baráti, nyílt légkörben, a kölcsönös megbecsülés jegyében men­tek végbe. A külügyminiszterek rá­mutattak, mily kiemelkedő fontos szerepet töltött be a két ország kap­csolatainak, együttműködésének fej­lesztésében Leonyid Brezsnyev és Jo­szip Broz Tito. A felek figyelmeztettek: az erősö­dő fegyverkezési verseny komoly mértékben fenyegeti a népek béké­jét és biztonságát. Ebben a helyzetben igen fontos, sőt elengedhetetlen min­den olyan konstruktív kezdeménye­zés, amely a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, a valódi leszerelés folyamatának megkezdésére irányul, az egyenlőség és az egyenlő bizton­ság elvének figyelembevételével. A miniszterek megvitatták az euró­pai helyzetet Is. Rámutattak, hogy az európai helyzet jelenlegi kiélező­dése veszélyes jellegű. Éppen ezért igen fontos, hogy következetesen ér­vényre juttassák a helsinki záróok­mányban foglalt valamennyi határo­zatot és elvet. Annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a madridi ta­nácskozás felújítása ősszel pozitív eredményeket hoz, mindenekelőtt az európai bizalomerősítő, biztonsági és leszerelési konferencia összehívásá­val kapcsolatban. A semleges és el nem kötelezett országok dokumen­tumtervezete jé alapot jelent ehhez. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK Invázió vagy alku? A vészterhes és megoldatlan világ­fontosságú problémáktól mozgalmas nemzetközi életben meglepetésként hatott egy fegyveres akció mozzana­ta, amely az első pillanatban loká­lis, de „forró“ háború kitörésével látszott fenyegetni Mintegy 12 ezer négyzetkilométernyi és kétezer lako­sú szigetek birtoklásáról van szó, ez a viszály tárgya. Ha nem Ismernénk a történelmi eseményeket, valami­lyen „operettlázadást“ is említhet­nénk valamilyen sosemvolt ország­ban, ám voltaképpen nem lázadásról van szó. Argentína a történelmi Jog­ra hivatkozva másfél század múltán most visszaköveteli a brit biroda­lomtól a Malvin-, vagy angol nevén Falkland-szigeteket. Illetve az argen­tin hadsereg erői partraszálltak, el­űzték a brit kormányzót és megve­tették lábukat a szigeten. London riadóztatta flottáját, és kérdés, eldör­dülnek-e az ágyúk a blokád áttöré­sekor. Dióhéjban ez a történtek magva, de a bonyodalmak tovább gyűrűznek. A Falkland-szigeteket, melyek lakos­sága főként juhtenyésztésből és ha­lászatból él, 1592-ben bizonyos Je­remy Davis szökött fegyenc fedezte fel, aki menedékhelyet keresett a halálos ítélet végrehajtása elől. Nem talált barátságos fogadtatásra. Ké­sőbb, 1763-ban Bougainville, a nagy francia utazó kezdte meg a szigetek feltárását és francia gyarmatosítását. Különösen a két nagy sziget egyikén, a Kelet-Falklandon rendezkedtek be a franciák. Egy Időben a spanyolok Is megtelepedtek. Végül 1833-ban a britek kezére került a skót és Ír be­vándoroltak utódai lakta szigetvi­lág, melyet a függetlenséget elnyerő Argentína eleve a maga szerves te­rületének tekintett. A szigetek birtoklásával kapcsola­tos viszály időnként kiújult, mert egyrészt Argentína nem volt hajlan­dó beletörődni a helyzetbe, másrészt akadtak vállalkozó szellemű embe­rek, akik a kormány megbízásából, vagy saját szakállukra időnként ak­cióba léptek. Azóta nemzetközi tárgyalások foly­tak az ENSZ fórumon, a világszerve­zet békés megegyezésre szólította fel a feleket, s 1979 óta elintézettnek tartották az ügyet. Ogy látszik, elha­markodottan. A mostani válságnak számos sző vődménye van. Argentína új kormá­nya, mely Leopoldo Galtieri tábornok vezetésével csakúgy folytatja a kato­nai junta szélsőjobboldali önkény­­uralmát, mint Rafael Videla tábornok elnöksége alatt, nyilván a nemzeti érzelmek felkorbácsolásával szeretné magát „belopni a nép szivébe“. Ugyanakkor, tekintettel a latin­amerikai partvidék Dél-Antarktisztg vonuló kiaknázatlan olajmezöire, előnyös alku esetén hajlana a ki­egyezésre. Erre vallanak Nicanor Costa Mendez külügyminiszter lázas tárgyalásai és békülékenyebb hang­neme. Az eseményekből kifolyólag kelle­metlen helyzetbe került a Thatcher­­kormány, mert egyéb melléfogásai mellett a készülő argentin patraszál­­lásra vonatkozó jelzések elhanyago­lása miatt is az ellenzék támadásai­nak céltáblájára került, noha a mun­káspártiak is támogatják a brit flot­tamozdulatokat. Megalkuvásra kényszerül a Reagan­­kormány, mert egyrészt nem fordít­hat hátat leghűségesebb európai NATO-szővetsógesének, viszont egy­értelmű lecsatlakozása Thatcher asz­­szony megfogyatkozott kormányának intézkedéseihez a mai latin-amerikai helyzetben, erős kifejezéssel szólva, öngyilkos lépés lenne. A Malvin-szigetek kérdésében csak egy elvi rendezés lehetséges: a tör­ténelmi jogot tekintetbe vevő ismert dekolonizációs ENSZ-határozat alap­ján kell dönteni a szigetek jövőjéről. LŰRINCZ LÄSZLO A szovjet gazdaság 1982 elején A „zöld Európa“ zsákutcái A szovjet ipar februárban kedve­zőbb eredményeket ért el, mint az év első hónapjában. Havi tervfel­adatait egészében 100,7 százalékra teljesítette. Sok vállalat januári le­maradásait is behozta. Az EKONO­­MICSESZKAJA GAZETA című gazda­sági hetilap statisztikai adatai sze­rint az energetikai ágazatok közül mnst is a földgázkitermelésben ér­ték el a legjobb eredményeket: ta­valy februárhoz viszonyítva hét szá­zalékkal volt nagyobb a termelés. A szénbányászat teljesítette tervfelada­tait, a kőolaj-kitermelésben azonban a februári 46 és fél millió tonnás eredmény valamivel alatta marad a tavalyi februárinak. Egészében véve teljesítette februári feladatait a könnyű- és élelmiszer­­ipar, valamint a statisztikában külön kezelt hús- és tejipar. Ez utóbbi azonban a tavalyi gyengébb mező­gazdasági év következményeként ki­alakult kedvezőtlen takarmányhelyzet nyomán nyilvánvaló nehézségekkel küzd. Februárban ezért a tavalyinál valamivel kevesebb tőkehúst és töl­töttárut, a tavalyival azonos mennyi­ségű tejet és valamivel kevesebb va­jat juttattak a kereskedelemnek. A kolhozok és a szovhozok állat­­állományának a helyzetéről, valamint a felvásárlás alakulásáról szóló sta­tisztikai összesítésből az tűnik ki, hogy a gyengébb takarmányhelyzet hatásaként a felvásárlás némileg el­marad a tavalyi januári-februári szinttől. A nehézségek ellenére szer­vezettebb munkával, ésszerűbb takar­mányozással, a gazdaságokban nem­csak meg tudták őrizni, hanem né­mileg gyarapítani is tudták a vi­szonylag magas állatállományt. Az Európai Gazdasági Közösség együttes mezőgazdasági politikája, amely a közösség költségvetésének mintegy kétharmadát emészti fel és alapjainak egyike, ismét zsákutcába jutott. A közöspiaci országok minisz­terei nemegyszer próbáltak megálla­podni az 1982—1803. évi áj mező­­gazdasági árakról, ám meddőn. Az Európai Közösségek Bizottsága azzal a tervvel jött elő, hogy átlag kilenc százalékkal emeljék az árakat. Am sem a Közös Piac miniszteri tanácsa, sem az Európa-parlament, sem a „tizek“ földművesszövetségei nem támogatták a tervet. Sőt, a gyakor­latban a bizottság valamennyi aján­lata heves ellenvetéseket váltott ki. A brüsszeli Soir szerint az ármeg­állapítás problémája szakadást idé­zett elő a „tizek“ között, s Így mint­ha két klan alakult volna. Egyes or­szágok, melyeknek hangadója Nagy- Britannia, úgy vélik, hogy a „zöld Európa“ — ahogyan a közösség or­szágainak mezőgazdaságát szokták Jellemezni — az Európai Gazdasági Közösség figyelmének és erőforrásai­nak aránytalanul nagy részét köti le, és akadályozza a Közös Piac to­vábbi fejlődését, mások meg azt tartják, hogy továbbra is különleges gondot kell fordítani a „zöld“ Euró­pára. Ezek az országok — mindenek­előtt Franciaország, Olaszország, Bel­gium — az árak nagyszabású emelé­se mellett kardoskodnak. Áz adott kérdésben megegyezés elérésére irá­nyuló erőfeszítések arra a krilovi mesevilágra emlékeztetnek, amelyben a „kvartett“ nem jön össze, mert mindegyik muzsikus a maga nótáját fújja. Az ilyen széthúzás legutóbbi tanú­­bizonysága volt a mezőgazdasági mi­niszterek brüsszeli ülése. A helyi, sajtó szerint feszült alkudozás után a miniszterek csak abban tudtak egyetérteni, hogy nincs meg az egyet­értés, s nemzeti kormányaik számá­ra azoknak a problémáknak hosszú jegyzékét készítették, el, amelyekben nézeteik és álláspontjaik különböz­nek. Így például a nagyon fejlett, iparosított mezőgazdaságú országok szembenálltak azokkal az államok­kal, amelyekben dominálnak a mező­­gazdasági kisfarmok, a tej, hús és sajt árénak kérdésében. A sajtó ta­núsága szerint, heves nézeteltérések keletkeztek a gabonaárak körül, a behozatalra szoruló országok és az exportőrök meg a hús áráról vitáz­nak. A végén a zöldség, a gyümölcs és a növényi zsiradék árában sem jutottak kompromisszumra. A közöspíaci politika szemmellát­­ható kárt okozott a nyugat-európai mezőgazdasági dolgozóknak. A közös­­piaci parasztokat egyesítő mezőgaz­dasági szakszervezetek bizottságának tanúsága szerint a mezőgazdasági dolgozók reáljövedelme a három leg­utóbbi évben körülbelül a negyedé­vel csökkent. Mind több paraszt so­rolódik a közöspiaci országok azon 30 millió lakosa közé, akik a hivata­los statisztika szerint 1975 és 1980 között lejjebb voltak a nyomor szint­jénél. A közöspíaci mezőgazdasági politi­ka másrészt nagyon megkárosítja a fogyasztókat. A brit Financial Times megjegyezte, hogy a közöspiaci or­szágokban 1978 decembere és 1981 decembere között az élelmiszercik­kek átlag 37 százalékkal drágultak. Ily módon a „zöld Európa“ zsák­utcái nemcsak az Európai Közössé­gek Bizottságának és a közösség mi­nisztereinek váltak csapdául, akik meddőn próbálkoztak bonyolult prob­lémák csomójának megoldásával és a partnerek — vetélytársak érdekei­nek összebékítésével, hanem újabb nehézségek forrása lesz a nyugat­európai „tízek“ lakossága számára is. V. DROBKOV

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents