Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-27 / 8. szám
14 1992. febraár 27, & ty&HfeS&ET ♦ MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET Ц. MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET ♦' A betegségek egész soré veszélyezteti méheink életét, egészségét. Ezek két csoportba oszthatók. Vannak olyan betegségek, amelyek csak a Hasítást pusztítják, a kifejlett méhekre már hatástalanok. A kifejlett méhek betegségei viszont nem károsak a Hasításra. Kivétel a Varroa atka. Ez nemcsak a Hasításon, hanem a kifejlett méheken is élőeküdik. A legismertebb méhbetegségek közé tartozik a kSltésrothadás, az enyhébb költésrothadás, az atkakór, a májusi vész, a Varroa atka, a gyomorvész stb. Ezek időnként és helyenként nagy pusztítást végeznek. Szerintem azonban a gyomorvész a pusztításban valamennyit túlszárnyalja. Az egész világon elterjedt. A ferőzés egész évben, s a méhek minden fejlődési szakaszában megtalálható. A többi betegség a méhállományokban valamennyit túlszárnyalja. Az egész világon elterjedt. A fertőzés egész évben, s a méhek minden fejlődési szakaszában megtalálható. A többi betegség a méhállományokban együttvéve nem tesz annyi kárt, mint a gyomorvész. Az anyagi károk még súlyosabbak. Káros következményeivel már a múlt század szakirodalma Is sokat foglalkozott. Akkor a betegséget vérhasnak nevezték. A múlt század egyik nagy méhészegyénisége Jan Dzierzon véleményét indokként fogadták el, amit így foglamazott meg: „A baj okozója a hosszú, kemény tél, az egészségre ártalmas a méz, a hideg méhlakás, a méhek nyugtalanitása, a korai Hasítás, mert ezáltal többet fogyasztanak, s ennek következtében több ürülék gyűlik össze náluk“. A vérhast ő nem tartotta betegségnek, mert szerinte az a kitieztulással elmúlik. A századforduló idején megjelenő „SZÉTTEKINTÖ MÉHÉSZ“ a korabeli magyarországi szaklap szerkesztője Dzierzon véleményét már csak részben fogadta el. Rámutatott, hogy a baj gyakran a kitisztulás után jelentkezik, a vérhas néhány órán belül Is felléphet ugyanúgy jó időjárás alatt, mint télen, s a bajt mesterséges úton is könnyen létre lehet hozni. A kitisztulás után jelentkező bajt azzal magyarázták, hogy az aránylag hideg időben történő kitisztuláskor a méhek átfáznak, s emiatt a végbelet károsodás éri. Boczonádi „MÉHEK ÉLETE“ című könyve a vérhas megnevezés helyett hasmenést említ. A leírt tünetekből megállapítható, hogy a betegség azonos. A könyv megjelenése Idejében (1903) Zander professzor felfedezte a betegség valódi okozóját a Nosenia apis bacillust, vagyis a parányi, spórát fejlesztő egysejtű állatkát. A betegség tudományos neve kórokozója és felfedezője szerint Nosema apis Zander lett. Magyar neve gyomorvész, (Noszéma-betegség) vagy egyszerűen noszéma. A kórokozó a méh emésztőbelében végzi pusztítását. Szervezetébe spóra formában vízzel, élelemmel, vagy spórahordozó nyalogatással a szájon (szipókán) keresztül jut be. Ott kicslrázik, tehát a spóra belsejében az összetekert csövecske kipöndörödik, s nyíláson az állatka is előbújik. Befúródik a bél falába és végzi pusztítását. A gyomorfal protoplazmája képezi az élősködő táplálékát, mely 3—4 nap múlva újabb spórákat képez. Ezek az ürülékkel és meg nem emésztett eledellel természetes úton távoznak. Kedvező időjárás esetén, erre a szabadban kerül sor. Gyakran az itatőkon, s ez a fertőzés továhbterjesztője. Rossz időben a beteg méhek a hejáró környékét szennyezik. Repülést gátló időben pedig a kaptár belsejét piszkitják be. Ez már a fertőzés elhatalmasodását jelenti. A bacilus fejlődési folyamata persze bonyolultabb a leírtaknál. Enyhe fertőzéskor a megrongálódott, elhasználódott bélsejtek helyébe új, egészséges sejtek képződnek. Míg a megújhodás lépést tud tartani a noszéma káros tevékenységével, addig a méh szervezete működésében nem jelentkeznek zavarok. Enyhe időszaki fertőzés csaknem minden méhcsaládban előfordul. Ha a szervezet ellenállását valami megtöri, akkor a méhcsalád a kórokozóra fogékonyabbá válik. Ez lehet rosszul tápláltság (nincs elég téli táplálék a zsirtestekben), sok fedezetlen méz, vagy kevés friss levegő a telelő méhek kaptárjában, virágporszegény méhlegelő ős sok más. Erősebb fertőzéskor a méhek saervezete nem képes az elpusztított bélsejtek megújítására. A károsodott emésztőbél működése erősen csökken. Emiatt az elfogyasztott élelem részben emésztetlenül jut a vastagbélbe, de a méh továbbra is kénytelen élelmet fogyasztani, s ennek nagy része ismét emésztetlenül távozik, fgy a végbél idő előtt megtelik, a szervezet azonban nem kapta meg a szükséges energiát. A legyengült méh repülni próbál, vergődik, végül elpusztul. Sokszor más betegség is lehet az elhullás okozója, ami ellen a legyengült szervezet képtelen a védekezésre. A méhek száma — betegség esetén — nem gyarapodik, esetleg csökken, a mézfogyasztás azonban nagy. A gyomorvész nagyon szeszélyes betegség. Az erősebben fertőzött családnál gyakran nem okoz különösebb pusztulást. Máskor viszont rendkívül hevesen pusztít. Sokszor a méhek nagy része máról-holnapra anélkül eltűnik a kaptárból, hogy a méhész előzőleg valami rendkívülit vett volna észre. A noszéma szaporodáséhoz legkedvezőbb a 30—35 C fokos hőmérséklet. Magasabb hőfokon a szaporodás mérséklődik, majd hirtelen megszűnik. Ez a hőmérséklet sajnos tartósan nem alkalmas a méhek életben maradásához. A méhfiasitás neveléséhez szükséges hőmérséklet csökkenése lelassítja a noszéma fejlődési folyamatát és a 10 C-fok hőmérséklet ezt teljesen leállítja. Ez bizonyos előnyt jelent a telelő családnak. A telelőgömb kérgét ngyanis öregebb méhek képezik. Az is köztudott, hogy elsősorban az öreg méhek fertőződnek. A kérget képező méhek hőmérséklete körülbelül 9 C-fok. A kéregben tartózkodás idején ezeknél a noszéma szaporodása szünetel. A gömb belsejében viszont az elszaporodás már valószínűbb, de az ott tartózkodó fiatalabbak, s ezért kevésbé, vagy egyáltalában nem fertőződnek. Ezért káros a túlságosan meleg takarás. A méhész hiányos szakismerete is gyakran okozhatja a fertőzést, vagy annak elhatalmasodását. Gondolok itt a betelelés előtti időszak hiányos él elem készletére, az elkészett etetésre, a telelésre készülő család fészkének két szélen hagyott, fedelezetlen élelmet tartalmazó keretekre, huzamos ideig tartó anyátlanság következtében elöregedett méhekre és egyéb szakmai hibákra. A közismerteket nem szándékozom ecsetelni, csupán a kevésbé ismertekkel foglalkozom. A hosszabb ideig tartó anyátlanság miatt a természetes elhullás pótlására aránylag sokáig nem kellenek fiatal méhek. Az elöregedett (időközben fertőződött) méhek a kimerültségig végzett külső munka helyett, korukhoz nem illő belső munkát kénytelenek végezni. A kevésbé megerőltető munka nem idézhet elő elhullást. Így a méhcsaládnál nem szabadul meg idejekorán a fertőzött, méhektől. A belső munka életüket meghosszabbítja, s ezzel együtt a fertőzés is súlyosbodhat és további méhek megfertőzését eredményezheti. Ha az állapot a nyár végén áll be, akkor a család már beteleléskor erősen fertőzött. További hiba, ha as őszt telelés alkalmával a családok nem kaptak elegendő élelmet. A sejtek ilyenkor félig üresek maradnak, s ezeket a méhek fedelezetlenül hagyják. Ezek rendszerint szélső keretek. Télen a fedelezetlen méz felhígulhat, s erjedésnek indulhat. Ilyen méz fogyasztása mindig káros. Elősegíti a fertőzést. A méh ösztönei szerint alakítja ki téli fészkét, a mivel előre nem tudhatja, mennyi élelmet kap, a fészek központjától kezdi azt elraktározni (fedelezni). A szélek felé haladva kerül sor az élelem fokozatos meghordására és fedelezésére. Ha a beadott mennyiség nem éri el a szükségletet, akkor a szélsó keretek fedezetlenül maradnak. Ha tehát a méhek gondolkozni tudnának, akkor a széleken kezdenék a fedelezést, és a Apa és fia a kaptárak előtt — növénymegporzáskor nyugalmi Időszak elején fogyasztásra kerülő mézet (középen) fedelezetlenül hagynák. Ha a gondolkodó lény, vagyis a méhész a hibát nem küszöböli ki, ezzel maga idézi elő a fedelezetlen méz rossz elhelyezésének következményeit. Sokszor a méhész fertőzi meg a méheit. Ezt úgy teszi, hogy a családot sokáig anyátlanul hagyja, vagy a megszüntetett család készleteit másik családoknak adja be. Legveszélyesebb, ha ezt a telelés előtti időszakban teszi. A mézkészlet rejglszerint kipergetésre kerül. Mi lesz azonban a virágpor-készlettel? Ha az anyásítás nem sikerül időben, akkor a család az anyaneveléssel bajlódik, s így a virágpor hordás nem szünetel. Ez alatt nem nevelnek fiasitást, ezért a virágporfogyás jóval kisebb, mint rendes körülmények között. A készlet halmozódik, az állomány pedig az elöregedett méhektől fertőződik. A nagy élelemkészlet elosztásával, nem egyszer egészséges családok fertőződnek meg. A családok segítésére kizárólagosan egészséges, anyás családoktól elvett virágporos kereteket használjunk fel. A méhész úgy is fertőzheti családját, ha a virágporszedővel gyűjtött virágporral egészíti ki ezek készletét. Az így beadott virágpor mindig fertőzött. A virágporszedő szűk lyukán átbuvó méh potrohja ugyanis kissé összepréselődik. Ez elég ahhoz, hogy a végbél tartalmából pici cseppecske kifröccsenjen, ami aztán az elszedett virágporra hull. Ismeretes, hogy a gyűjtögető méhek jelentős hányadának ürülékében a spórák sokasága található. Nem kiküszöbölhető a virágpor méhek általi fertőzése. Svoboda professzor annak idején megszámolta a méhek lábain talált spórákat. Az első páron 1—5 spórát talált, a hátsón pedig 230—240-et. Mivel a méh főleg hátsó lábaival kefélgeti össze és gyúrja kosárkáiba a virágport, Így spórák is kerülhetnek a sejtekbe. Ha e méhek fertőzött virágport használnak a fiasftás etetéséhez, akkor már az álcák szervezetébe is kerülhet spóra. Szerencse, hogy a méhek szervezete az enyhe fertőzést könnyűszerrel leküzdi. A beteg méhek képtelenek a kínálkozó legelő kihasználására. A családok pusztulásával keletkezett anyagi kár sokszorosa a betegség miatt elmaradt mézhozam. Lehetetlen pénzben kifejezni a rendkívül nagy anyagi károkat. Ezt jól érzékeltetik a Lunz am See-i (Ausztria) kutatóintézet több éves mérései alapján összegyűjtött adatok. A fertőzést fokozatok szerint, a kissé, a közepesen és a nagyon fertőzött csoportba osztották. Nem termelt mézet az 1. csoportba tartozó családok 21 százaléka, a 2. csoportba tartozók 61,5 százaléka. és a nagyon fertőzött családok 93,3 százaléka. Ezek szerint az enyhén fertőzött családnak egyötöde, az erősen fertőzötteké pedig gyakorlatilag mind kiesett a hordásból. Ez magyarázat arra is, hogy miért különböző az egyes családok mézhozama. A gyomorvész elleni védekezés, megelőzés és leküzdés módjáról majd más alkalommal Írok. VERESS ERVIN Nyugdiba vonul Az Igazi méhészt a zord tél sem zavarhatja munkájában. A tágas műhelyben, ahová beléptem, kellemes meleg fogadott. A levegő az olvadó viasz finom illatával volt telített. Az öreg lépek a viaszolvasztóba kerültek. Onnéit egy vízzel telt edénybe folydogált a tiszta viasz. Idősebb Holló Istvánt, a Sajó völgyében sokan ismerik, ö a Királyi (Kráf) Efsz méhésze, aki 250 családot gondoz, de saját állománya is túlhaladja a százat. A nagy létszámú állomány bizony megköveteli, hogy a téli Időszakot tervszerűen, jó beosztással kihasználja. Látogatásom alkalmából kissé elbeszélgettünk. Elmondta, hogy ez év januárjában töltötte be hatvanadik életévét, és nyugdíjba vonul. A hivatásos méhészkedést abbahagyja, és saját családjainak szenteli az idejét. Sok munka már ez egy emberre. Nem győzte a teendőket, így helyet ad a fiatalabbnak. Elmondta, hogy amióta méhészkedik, sokat tapasztalt. — A szép foglalkozást tizennégy éves koronjban kezdtem. Édesapám a mezőgazdaság kollektivizálása előtt is méhészkedett. Nyolcvan méhcsaládja volt 1952-ben, amikor Sajókesziben megalakult a szövetkezet, amelybe mi is beléptünk. Nagyon szerettem a méheket. Meggyőztem a szövetkezet vezetőségét, hogy a gazdaságban méhészetet is alakítson. Saját méhállományunknak a felét, vagyis negyven családot beadtunk a közösbe, s ezekkel kezdtem a nagyüzemi méhészkedést. — Pár év máivá a szomszédos abafalvi (Abovce) szövetkezetbe mentem át, ahol ötven méhcsaládot vásároltak. A szerződés nyolc kilogramm méz leadására kötelezett családonként. Időközben azonban százra szaporítottam a méhcsaládok számát, s a méz leadására vonatkozó szerződést a vezetőség tíz kilóra módosította. 1954-ben méhészmesteri képesítést szereztem, a tanultakat és tapasztaltakat a szövetkezetben és saját méhészetemben Is kamatoztattam. Mondhatom, hogy sok módszert elsajátítottam, azonban az újak is érdekelnek. — A szövetkezetek társulásakor Király lett a központ, ahol több mint száz méhcsaládot tartottak, s így az állomány több mint kétszázra gyarapodott. Most 250 telel biztonsággal. A szakszerű méhészkedés a jó mézhozamban csúcsosodott ki, tehát családonként 18 kiló mézet biztosítottam a gazdaságnak. Idényben rendszeresen vándoroltattam a családokat. Nyár elején repcére, akácra, majd málnára és fenyőre vándoroltam. Ez ma már elkerülhetetlen. Csak Így érhetünk el jő mézhozamot. A mézkészleten túl azonban a szövetkezetnek lényegesen több haszna van a kultúrnövények méhekkel történő megporzásáből. О Hogyan vélekedik erről ■ msővetkezet vezetősége? — Nagyra értékeli a méhek megporző tevékenységét. Amióta a mőhek segítik a here, s a lucerna megporzását, jóval nagyobb hektárhozamot érünk el, mint korábban. Ma már nélkülönözhetetlennek tartják a méhek munkáját. Persze a dinnye megporzása is sikeres volt. Száz mázsa hozamra számított a vezetőség hektáronként, a megporzás azonban 400 mázsa jó minőségű dinnyét eredményezett. — Miben látom a méhészkedés slkerét? Először is a méhésznek ismernie kell a méhek biológiai életét. Csak (gy avatkozhat be helyesen életükbe. Ismernie kell továbbá a természeti adottságokat. Erre persze csak sok tapasztalattal rendelkező méhész képes, aki elsajátította a mesterfogásokat. Ha az ismeretek megbízhatóak, akkor már csak arra kell ügyelni, hogy egészséges és erős családokat alakítson ki. Csak kiváló tulajdonságú, jő anyákkal rendelkező családokkal kifizetődő a méhészkedés. Hordástalan napokon nem szabad sajnálni a serkentést, a korai szakszerű telelés pedig a következő év sikerének az alapja. О Több évtizedes méhészkedés Idején a szép sikerek mellett voltak-e olyan évek, amelyekre nem szívesen emlékezik? — Az ember rendszerint a maga kárán tanul. Fiatal koromban én is Így jártam. Mézharmatból jő hordás volt. örültem, hogy kevés cukorral megúszom a telelést, s a fészekben hagytam a mézharmatmézet. Mit mondjak? Tavaszra ötven méhcsaládom elpusztult a megkristályosodott méz miatt. A kudarc kedvemet szegte, a reményt azonban nem adtam fel. Azt persze jól az emlékezetembe véstem, hogy a mézharmatmézet téli eleségként nem szabad meghagyni, Ezzel együtt persze sok mindent megtanul az ember. Mindig szívesen olvasgattam a szakirodalmat. Ezekből sokat tanultam. Mindazt, amit elsajátítottam, a gyakorlatban eredményesen hasznosítottam. Most, abbahagyom a hivatásos méhészkedést, és csak saját méheim körül fogok tevékenykedni. így több időt szakíthatok a sikeres méhészkedésre, esetleg többféle méhtermékr8 Is berendezkedem ... Az idős méhész bizakodik a Jövőben. Fia, ifjú Holló István szintén jó szakember, ö már három éves méhészeti szakiskolát végzett. így a szakismereteket már közös erőfeszítéssel hasznosíthatják. Ez azt bizonyltja, hogy van utánpótlás. A tapasztalatokat és a mesterfogásokat van kinek átadni. Idősebb Holló István méhésztárs nyugdíjba vonulása nem jelent pihenést, hiszen tovább dolgozik majd méhei között. Nyugdíjaztatása alkalmából sikeres egyéni méhészkedést kívánunk a kiváló szakembernek. Vlczén István méhészeti s2akoktatő NINCS MÁS MEGOLDÁS? Az utóbbi Idők méhészeti szakirodalmában több cikket olvashattunk a Varroa atka elleni védekezés módjáról. Körzetünkben az állategészségügyi intézet az atka szaporodása elleni védekezés helyett a méhcsaládok tömeges lekénezése mellett foglalt állást. Nem vette tekintetbe azt, hogy egyes családok fertőzöttek-e atkával vagy sem. Ez történt a múlt év júliusában a kassai (Košice) Járás Slanec községében is. Méheinket állatorvosi felügyelet mellett vizsgálták ki. Csak három méhészetben fedezték fel az atkát, ez azonban elegendő volt nekik ahhoz, hogy elrendeljék a község teljes méhállományának a lekénezését. -A kénezés megkezdése előtt a méhészeket a helyi nemzeti bizottságra hívták megbeszélésre, hogy kikérjék beleegyezésüket. Ezek azért egyeztek bele a méhek lekénezésébe, mert úgy tájékoztatták őket, hogy családonként háromszáz korona kártérítést kapnak. Aki viszont nem egyezik bele, annak hivatalos utasításra kéneznék le a méhcsaládjait, de kártérítés nélkül. A méhészek beleegyezése után kezdetét vette az álló» mány likvidálása. Csak egy méhész képezett kivételt, aki a kénezés kezdete előtt méhcsaládjait egy másik községbe szállította. Törekvése azonban hiábavaló volt, mert az illetékesek egy hét múlva tudomást szereztek a méhcsaládok hollétéről, így a huszonkilenc teljesen egészséges méhcsaládot likvidálták. Ügy vélem, hogy a durva eljárás veszteség az egyén, a társadalom, de a mindnyájunk életét biztosító természet szempontjából is. Szomorú, hogy az illetékesek ma a sokrétű fejlődés időszakában is a legdurvább eljáráshoz, nem pedig a gyógyítás módszereihez folyamodnak, HRABÄR JENŐ.
