Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-12 / 50. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1981. december IS. 14__________________________________________________________ ♦ MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET Ф Hasznos meíitermék 3 ÖPÖDÖIÍSZ # 10 dkg propoliszhoz tegyürik 20 cl mandulaolajat! Forraljuk fel, és szűrjük át finom rostaszöveten, amely felfogja a propolisz sűrűjét, oldhatatlan részeit! A leszűrt anyagot öntsük egy kenőcsös tégelybe, lehűlése után a tégelyt csukjuk lel Mindenféle sebre, bőrrepedésre, fagyott sebre, bőrpuhításra (talpkeményedésre) kenhetjük, eredményesen használható. • Ugyancsak a fenti célokra használható a következő készítmény: 5 dkg propoliszt 85 százalékos alkoholba teszünk, nagyobb nyílású üvegben. 5—7 napig áztatjuk úgy, hogy naponta kétszer-háromszor felrázzuk. A keveréket tartsuk állandóan sötét, száraz és hűvös helyen! Lehetőleg az üveg is sötét színű legyen. A folyadék sötét színűvé válik, ha nem így történne, ha nem kapna sötétbarna színt, ez azt jelenti, hogy az alkohol és a propolisz aránya nem volt jó, tehát adjunk hozzá még néhány dkg propoliszt. Amikor sötétbarna színű lett a folyadék, még 2—3 napig állni hagyjuk, majd leszűrjük, sötét színű, ledugaszolható üvegbe tesszük. Évekig eláll. Vízzel keverve végbél bántalmakra is használható, melegvizes fürdőben alkalmazzuk. Langyos vízbe annyit öntünk belőle, hogy tejszínű legyen. Kisebb bőrhorzsolásokra, gyulladásokra is vizes keveréket adunk. A propolisz sárga szint ad a bekent felületnek, sárgára festi a bőrt, ez azonban idővel megszűnik. Vigyázni kell arra, hogy a ruhát ne fesse be, mert abból nem lehet kimosni. (Ki) Fólia alatt teleltek A világ kutatói, orvosai, biológusai foglalkoznak a méz és a méhek többi termékének felhasználásával. Néhány év óta a méhek propolisz nevű terméke felhívta magára a figyelmet. Gyógyító hatására évezredek előtt rájöttek az emberek, széleskörű hasznosítására azonban a legutóbbi időkig nem került sor. A méhészek, kutatók megismerték a propolisz hasznos tulajdonságait, kezelték is vele magukat, vagy állataikat, de az ilyen gyógyítás majdnem hogy titokban történt. Csak a külföldi lapok nyomán kezdték gyűjteni a propoliszt. Lassan tör utat magának a gyógyászatban való alkalmazása. A propolisz 50 százaléka aromás gyanta, körülbelül 40 százaléka viasz és mintegy 10 százaléka különböző, részben illó olaj. A gyantás anyag, származása szerint is változó összetételű. A méhek számára legfontosabb, hogy vele repedéseket, kisebb hézagokat, kijáró nyílásuk egy részét tömik be, és a kaptár anyagát impregnálják. A kiárót azért szűkítik vele, hogy egér, halálfejes lepke és más kártevő ne juthasson be a kaptárba. A lépekben elraktározott virágpor felületén levő balzsam és ragasztóanyag szintén propolisz. Többféle színben ismert, attól függően, hogy a méhek hol gyűjtötték. Illata kellemes, pontos összetétele még nem teljesen ismert. Annyi biztos, hogy a méhek különféle fákról, virágokról gyűjtik. Tapasztalatok szerint a nyárfaféléken találják legbővebben. Éppen úgy, mint a virágport, a méhek a propoliszt is a hátsó lábukon levő kosárkában gyűjtik, és azon viszik be a kaptárba. Mivel ragadós anyag, a méh nem tud könnyedén szabadulni tőle, csak társai segítségével tudja lekapargatni magáról, illetve a virágport tartó kosárkáiból. Megtörténik, hogy némelyik méh napokon át hurcolja magán a propoliszmaradványokat, mert nem kap segítséget annak leszedésére. Végül azért csak megtalálják rajta a méhek, és segítenek neki, hogy a tehertől megszabaduljon. Ezt a jelenséget a propolisszal hazatérő méhek megfestésével és üvegkaptárakban történő megfigyeléssel állapították meg. A méhek a propoliszt a keretek vállaira, a kerettartó sínekre, a kaptár é: a keretek közti nem megfelelő távol ságú helyekre gyűjtik. Nyáron ného valósággal folyik a propolisz, mive a melegben megpuhul. Gyűjtéskor a propolisz tisztaságért nagy gondot kell fordítani. Ügyein arra, hogy faforgács, méhhulla vag5 a méhek lába, szárnya és viasztörme lék ne kerüljön bele. Nem szabad összenyomkodni, sem labdává gyúrni mert a kereskedelem így nem tudja ellenőrizni, tehát nem veszi át. A szennyezett propoliszt sem veszik át különösen akkor, ha sok víaszmorzsa kerül bele. Egyébként is sok viaszt tartalmaz. Termelésre az a legalkalmasabb eljárás, ha a keretek tetejére viaszos vásznat helyezünk, viaszos felével a keretek felé. A viaszos vásznat kicsit össze kell nyomni, hogy 2—3 mm-es magasásgú hullámokat alkosson. Ezek alá a hullámok alá a méhek tömegesen rakják a propoliszt, mert nekik a takaró és a keretek közötti alacsony hézag természetellenes, és ezt el akarják zárni. Kaptárbontás után a viaszos vásznat le kell venni a keretek tetejéről, szépen le kell tisztítani életlen késsel a propoliszt. Ha a keretek tetején is maradt, azt is leszedjük, a viaszos vásznat visszahelyezzük. Az összegyűjtött propoliszt úgy, ahogy leszedtük, tehát darabosan műanyag zacskóba helyezzük, majd hűvös, sötét helyen tároljuk. A propoliszt emberi és állati gyógyászati célokra használják. Alkalmazható belsőleg és külsőleg is. Nem tanácsos saját elgondolásaink és receptjeink szerint használni, noha erre is sor kerülhet, mi is közlünk egykét receptet. Külföldi lapok sokféle tanácsot adnak házikészítmények készítésére és alkalmazására, de mindenkor hozzáteszik, hogy orvosi tanács nélkül ne használják. A méhész ne legyen orvosi A gyógyszeripar feladata, hogy ezt az áldásos anyagot az egészségvédelem szolgálatába állítsa. Mégis van egy-két olyan ajánlat, amelyet a külföldi lapok azért közölnek, mert az ajánlott módon a propolisz használata bajt nem okoztat, a tapasztalatok szerint viszont ?yógyíító hatású. Két ilyen receptet Egyedi darab... Lengyel Sándor nagykaposi (Veiké Kapušany) méhésztárs a közelmúltban azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy miért tartom célszerűnek az álcaátrakásos anyanevelést. Valószínű, hogy a szóban forgó kérdés Szlovákia más méhészeit is foglakoztatja, azért elhatároztam, hogy erre a Szabad Földműves „Méhészet“ rovatában válaszolok. A méhészet sikere a méhész szaktudásától, továbbá a jól petéző, vagyis a jó ösztönökkel rendelkező fiatal anyától függ. Arra kell tehát törekedni, hogy állományunkban minél több kiváló minőségű fiatal méhanya legyen. Természetes anyák megmentésével ennek elérése szinte lehetetlen. Nem tudjuk ugyanis, hogy egy rajzó családtól hány anya menthető meg. A jó tulajdonságokkal rendelkező családok alig vagy egyáltalán nem rajzanak. Emiatt szó sem lehet tervszerű anyacseréről. A legtöbb méhész egy-egy rajanyát, sajnos válogatás nélkül, örömmel felhasznál. Van itt azonban még egy lényeges dolog. A rajzásra készülő család anyaneveléséről a méhésznek rendszerint nincs tudomása. Megtörténhet tehát, hogy erről csak a rajzás alkalmával szerez tudomást. Ha tehát a nevelés idején egy hétig esős, hűvös idő következik, akkor a nevelés már nem kielégítő. Kikelnek ugyan az anyák, azonban nem kaptak megfelelő gondozást, s emiatt silányak. Ennek aztán az a következménye, hogy ; a rajanyák tíz-húsz százaléka a kö- ' vetkező évben lemarad a fejlődésben. A családban lehet olyan kis rajbölcső is, amelyet a méhész nem vesz 1 észre. A belőle kikelő anya tehát ki- i esi, és fekete színű. A méhésznek i azonban nagy szüksége van a fiatal méhanyára, ezért kénytelen azt meg- : hagyni és felhasználni. Ha tehát nem 1 válogathatunk a rajanyák között, ez- < zel tulpjdonképpen a rossz tulajdon- 1 Ságokat is továbbvisszük. Ezt persze i a következő évben felfedezzük, köz- i ben azonban eltelt egy esztendő, i Ilyenkor mit tehet a méhész? Ismétli < az előző év hibáit. Felhasznál minden l rendelkezésre álló rajanyát, 1— válogatás nélkül. Ezt több száz méhészszel való beszélgetés és több száz méhanya összehasonlítása nyomán állíthatom. Ennyit tehát a természetes, vagyis a rajanyákról. Most pedig rátérek az irányított, Illetve az álcaátrakásos anyanevelésre. Még talán megjegyzem, hogy állományomban közel két évtizede nem használok rajanyát. Most pedig lássuk módszereim lényegét: A méhcsaládok mindegyike ösztönszerűen cselekszik. Csíp, épít, gyűjt stb. Ezen tulajdonságok között azon-KÉRDEZ — FELELEK ban nagy elérések lehetnek. Akad olyan méhcsalád, amelyik kevésbé csíp, viszont kitűnően épít, gyűjt. Ez a másik családdal szemben már jó tulajdonságnak számít. Hogyan viszem tovább a jó tulajdonságokat? Ehhez nagyon jó kiinduló pont a jó tulajdonságokkal rendelkező családok legalább két éven keresztüli megfigyelése. A szakkönyvekben és a szakfolyóiratokban olvashatjuk, hogy csakis a jó tulajdonságokkal bíró családoktól neveljünk méhanyát, mert csak így vihetjük tovább azok kitűnő tulajdonságait. Ezeket a továbbiakban én tenyészcsaládoknak nevezem. Több évtizedes megfigyeléseim bizonyítják, hogy egy-egy tenyészcsalád kiválasztásához a jó tulajdonságok sgyedüli számbavétele nem elegendő. Ilyen családoktól éveken keresztül neveltem méhanyákat, az eredmény azonban nem volt teljesen kielégítő. \z utódok alig vagy egyáltalán nem Jrökölték a tenyészcsaládok kiváló tulajdonságait. Ezért erre a célra több családot választok ki, s ezeket legalább két éven át megfigyelem, és a második évben ezeknek az anyjától egy-egy sorozatot nevelek. Minden ellenőrzött családból öt-nyolc anyát adok a törzscsaládoknak. így a kö- I- vetkező évben már tudom, hogy me:- lyik az a család, amelyiktől a legz jobb tulajdonságokat örökölték az n utódok. Ez már bevált tenyészcsalád- I- nak számít. Ettől már sorozatban neg velhetem a kitűnő tulajdonságokkal - rendelkező anyautódokat. Csak ter- i mészetes, hogy a szelídségre nagyon i ügyelek. Ezt bizonyítja a szeptemberf ben elhunyt Juraj Ferenöík agrár" mérnöknek, az SZMSZ KB volt titkárának a „Méhészet“ rovatban a múlt • év októberében közzétett megjegyzé* se is, mely így hangzik: „Nagy elvtárs méhei nagyon szelídek, nem ve► szélyeztetik szúrásaikkal a látogatót, inkább kikerülik őt. Körültekintően választja ki tenyészanyagként a legjobb tulajdonságokkal rendelkező I családokat. így jutott el a szép stke- i rekhez ...“. : A szelídséget minden méhész nagy’ ra értékelheti, leginkább azonban azok, akik pempő termeléssel is foglalkoznak. Ezek tudják, hogy a pem. pő begyűjtésével a családokat napon- I ta háborgatni kell. Ezenkívül minden ■ kilencedik napon rendezik a családokat a továbbtermeléshez. Itt aztán értékelni lehet a szelídséget! Egy-egy bevált szelíd család kiváló tulajdonságának a továbbvitele tehát csak álcaátrakással biztosítható teljes sikerrel. Ezért tartom a legcélszerűbbnek az anyanevelés ezen módozatát. Persze a sikeresen petéző, a jó tulajdonságokkal rendelkező fiatal anya csak az egyik követelménye az eredményes méhészkedésnek. Ehhez tapasztalt, nagy szaktudással rendelkező méhész is szükséges. Amennyiben mindkét követelmény adott, akkor nagy öröm a méhészkedés, soha nem gondolunk arra, hogy „... nem érdemes méhészkedni“. A fentiekben csak saját tapasztalataimat vázoltam fel, ami persze nem jelenti azt, hogy a témával kapcsolatosan másoknak nem lehet véleményük. Esetleg még hasznosabb tapasztalatokról is beszámolhatnak mindnyájunk hasznára. Kérném azonban méhésztársaimat, hogy meggyőző érvekkel alátámasztott anyagokat küldjenek a szerkesztőségbe. Közös erőfeszítéssel csak így segíthetjük elő méhészetünk továbbfejlődését. NAGY KÄLMÄN, méhészeti szakoktató Az álcaátrakásos anyanevelés előnyei A hűvös, esős napok beálltával a szabadban felállított kaptárak nagyon ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A kaptároknak nincs hasznára a lemeztetőről lecsurgó víz, az olvadó bő leve, amely a hidegebb éjszakák alatt ráfagy a kaptárra, majd a deszkalapok illesztésénél behatol a kaptárfalba, így a lassú, de biztos korhadásnak az alapja. Az évi csapadékátlagnak fele sokszor a téli hónapokban hullik le, a méhesben pedig ilyenkor nyugalmi időszak van, amikor a családokat nem kell háborgatni, hisz legfeljebbb néha szorulnak ellenőrzésre. Elgondoltam tehát, hogy a kaptáraimat letakarom a mezőgazdaságban is használatos PVC — fekete fóliával. Az elgondolást tett követte. Azóta már több éves tapasztalatra tettem szert, több részletkérdést is megoldottam ezzel kapcsolatban. Fekvőkaptárakkal, kétcsaládos módszerrel méhészkedem. A keretek lépmérete 40X30 cm. A képtárakat hármasával fél colos csőből készített IS cm magas talpas állványokon helyezem el. A kijáratok elé 15 cm széles deszkát támasztok, hogy a fólia el ne zárja a levegőt a kijárók előtt. Elöl és hátul téglával lefogatom a fólia szélét, hogy a szél ne csapkodja, s a fólia ne nyugtalanítsa a családokat. A kaptárhármasok mindkét hosszanti végén hagyom levegőzni a fúlia alatti részt, a kijárókat teljesen kinyitom, a védőrácsot minden kijárőra felrakom. Az erősen, 8—9 keretre szűkített, és gyékénypárnával takart családoknál lucskosodást észleltem. így azóta csak többrétű újságpapírral és hullúmpapfrral takarom. A fóliás takarással megoldottam, hogy nem kellett szélvédőt emelnem a kaptárak mögé, a cinkék sem jutottak a mellekhez, de a hó és az eső sem áztatta kaptáraimat. Eljárásomnak a hátránya abban van, hogy amikor a hőmérséklet 8— 10 C fok fölé emelkedik, és kilátás van arra, hogy a méhek kiröpUlnek, fel kell hajtani a kijáró felöli oldalon a fóliát, mert ez gátolja a méheket a tisztuló repülésben. Amikor szaporodnak a kirepülési napok, megejtem az első vizsgálatokat. Tapasztalatom szerint a családok fejlődése is jobb a fóliával takart kaptárakban. Az első alkalommal a takart kaptárakban átlagban 10—15 négyzetdeciméter fiasítást és 2—4 kilóval több mézet találtam, mint a nem takart családokban. Azóta minden évben takarom családjaimat, mert úgy tartom, hogy a takarás gazdaságilag előnyös, a ráfordított összeg gyorsan megtérül. (Rán) Az Agrokomplex ’81 Országos Mezőgazdasági Kiállítás főbejárata közelében egy kisméretű csarnokra figyelhettünk fel. A kiállítás szervezői ott méhészeti kellékeket helyeztek el. A pavilon anyaga nem a régi, elavult méhészkedést tárta elibénk, hanem a mai, vagyis a korszerű méhészkedés rejtelmeibe avatott be minket. A tudományos-műszaki haladás időszakát éljük. Így a méhészkedés terén is találkozunk az újabb módszerekkel és kellékekkel. Ezek a régebbi méhészkedés idején ismeretlenek voltak. Az új utak keresésében természetesen a méhészet terén a sajátos lehetőségekhez kell igazodni, alkalmazni a bevált eszközöket és módszereket is. A kezdő méhészek perszer már az új, korszerű módszerek vívmányaival ismerkedhetnek meg, és tovább munkálkodhatnak ezeknek a fejlesztésén. Az új ismeretek birtokában szerkesztették meg — Technopor szigetelőanyagból — a pehelysúlyú kaptárt. Olyan vándorméhészeknek előnyös, akik nem rendelkeznek vándorkocsival, s a kaptárak fel és lerakását önmaguk végzik. Ezzel egy-egy vándorlás alkalmával sok energiát lehet megtakarítani, mert a kaptárak súlya üresen csak 7—8 kiló. Jó tulajdonsága a kaptárnak a tökéletes hőszigetelés. A méhész ilyén anyagot persze csak nehezen szerezhet be. Sok méhész ma már nem csupán méztermeléssel, hanem egyéb méhtermék gyűjtésével is foglalkozik. Ehhez azonban különleges felszerelés szükéges. Ide tartozik például a virágpor gyűjtése is. Ennek folyamata kissé bonyolult, mert virágporszedő és szárító berendezés nélkül lehetetlen a jő eredmény elérése. A kiállításon ezekkel az eszközökkel is megismerkedhettünk. A röpnyílásra illeszthető fiókos virágporszedő nem nyerte meg tetszésemet, mert a lemezen kevés átbúvónyíllás van. Tapasztalatom szerint a lemezen hat-hétszáz átbúvőnyílás Is szükséges ahhoz, hogy a méhek hirtelen érkező zivatarban is tülekedés nélkül átjuthassanak az akadályon a kaptárba. Ha ugyanis kevés az átbúvó nyílás — még ha három-négyszáz Is — viharban sok méh elpusztul, mert képtelenek a gyors átbúvésra, s az eső leveri őket. Szerkezeti hibának számit az elölről kihúzható fiók is. Véleményem szerint célszerűbb lenne a doboz alján egy lefelé nyíló ajtócska, mert a nagy melegben a méhek kiülnek a virágporszedőre, s a fiók kihhúzásakor sok méh hullik le a fiókban lévő virgpor ■ közé, s ha ez nem illeszkedik pontosan, akkor is sok méh jut be a fiókba, és ott elpusztul. Virágporszedéshez ajánlatos az elülő szellőztető használata, s a szedőnek erre ráillesztése. A kaptár szellősebb, és a méhek sem ülnek ki ä virágporszedőre, s azt zavarmentesen elvehetjük- Ezt tapasztalatból tudom. Ami még nagyon lekötötte a figyelmemet, az a tlzenhatkeretes pergető volt. Tetszetős kivitelezését, szerkezeti megoldását megfelelőnek ítéltem. Működésének megismerése közben szinte magaménak képzeltem, s arról elmélkedtem, hogy milyen gyorsan pergethetném ki a mézet a csodaszerkezettel. Gondolataimból az SZMSZ KB szakelőadója zökkentett ki. Mellémszegödött, kérdezte, hogy tetszik-e? Én azt válaszoltam, hogy nagyon, egyelőre azonban mást nem is mondhattam. Felesleges az álmodozás, gondoltam, és több kérdést feltettem a szakembernek, aki készségesen elmondta, hogy a pergetőbői mindössze öt darab van, s a gyártóvállalat csak megrendelésre készít belőle. Erre érdeklődtem az ára iránt. A méhésztárs szelíden elmosolyodott, és közölte, hogy 9 ezer 800 korona. Ennek hallatára tényleg feleszméltem, és halkan ismételgettem a közölt árat. Ö még hozzáfűzte, hogy a szállítással együtt 10 ezer korona. A méhésztársnak megköszöntem a tájékoztatást, és távoztam. Kintről, az üvegfalon keresztül még visszapillantottam és azt kérdeztem magamtól, mi lehet ezen a pergetőn olyan drága, mégha egyedi darab is. VICZÉN ISTVÁN, méhészeti szakoktató
