Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

1981. december 5.

SZABAD FÖLDMŰVES

5

Örök

barátságban

A közös ellenséggel vívott ádáz harcban, vérrel pecsételt a csehszlovák-szovjet barátság, amely eltéphetetlen. s szüntelenül bővül, szilárdul. A Nagy Honvédő Háború számtalan példát szolgáltatott arra, menynyire összefonódtak a sok nemzetiségű Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek érdekei. A felszabadító szovjet nép hős fiai űzték el hazánkból a betolakodó, fasiszta, hitleri szoldateszkát, szabadítottak meg minket a rabbilincsektől, a kapitalista nralom vérszopóitől. Amikor a merőben új, szocialista társadalmi rendszer hazánkban megfogant, majd kiterebélyesedett, megszilárdult, ugyancsak a Szovjetunió önzetlen erkölcsi, anyagi segítséget nyújtott. S amikor komor fellegek gyülekeztek hazánk ege felett — a belső és a külső reakció a szocialista rendszer megdöntését tűzte céljául —, az internacionalista segítség, a Szovjetunióval az élen, ugyancsak nem maradt el.

Felvételeink: a Nagy Honvédő Háború szovjet veteránjairól készültek, amikor ellátogattak hazánkba.

Képek és szöveg: —nki—*

H kommunista oädamutatäsa

Lenyomom a vaskapu kilincsét. Enged a zár. Körülnézek az udvaron. Szőlőlugas, rajta néhány elszáradt levél. A hatalmas kert feketeribizke-bokrainak karéjában lóca. Megállók. Elnézem, amint Szánkó Benedek bácsi, vállalkozó szellemű riportalanyom a rózsafákat takargatja. Ráköszönök. Felém siet, hogy üdvözöljön. S ahogy elárulom jövetelem célját, örökké mosolygós arca még derűsebbre válik.

— Hja, az életutam? A szüntelen cselekvésben hamar elszállt ez a hatvan év. önbizalmam és vidám természetem lévén, az élet nehezebb Időszakait is derekasan átvészeltem.

Kőművesként kezdte és most Is hódol ennek a szakmának. De a közbeeső évek mélyén nemes ércként csillog a sokoldalú, gazdag tevékenysége.

— Penger András nevű vállalkozónál négy évig tanultam a mesterséget még a 30-as években. Olyan szakmai és munkafegyelem közepette, amelyre manapság nagy szükség lenne szakiskoláinkon. A takarékoskodás a vérünkbe ivódott: még a hulladékmaltert is átrostáltuk és hasznosítottuk.

Béni bácsi már ifjabb korában is haladó gondolkodású és tanulékony volt. A kommunista párt soraiba 1947-ben lépett. Három évtizeddel ezelőtt ő volt az első kőműves a járási építővállalatnál. Közben elsajátította az ácsmesterséget.

Érdemes megemlíteni, hogy nem volt elégedett eszmei tudásával, s kétéves politikai iskolát végzett; utána egy éven át a járási pártbizottságon dolgozott. Am szülőfaluja, Jólész (Jovice), hazahívta, s a lakosság hnb-titkárrá választotta.

—■ Lassú volt nálunk a kollektivizálás üteme. Csak fokozatosan hódított teret a szövetkezeti gazdálkodás. Ezerkilencszázötvenkettőben választott a szövetkezet tagsága elnökké. 1956-ban már szövetkezeti falu volt Jólész. A krumplin, aludttejen élő, éjjel-nnnap dolgozó parasztság válláról nagy terhet vett le a gépi talajművelés, termésbetakarítás. Amikor már jól meg tudott állni a szövetkezet a saját lábán, fiatalabbnak, szakmailag jobban felkészültnek adtam át az elnöki tisztséget.

Ezután a vasúthoz szegődött.

Nagyon kedvelte a változatosságot. Ahol már elég sok jót tett, tovább lépett, hogy ott is hasznosítja jó ötleteit, újítási készségét.

— Vándorélet volt az enyém. Végül a rozsnyói (Rožňava) közszolgáltató vállalatnál kötöttem ki, mint kőműves. Innét is mentem nyugdíjba.

A kandallőkészítés nagymestere volt a járásban. Iparimunkás létére a mezőgazdaság iránti vonzalma mindmáig megmaradt. Szőlőt ültet, fát nevel, oltogat. Csupán rózsából 16 fajtát tart számon. Sok gyümölcsfajtát ő honosított meg a faluban.

— Volt olyan esztendő — magyarázza —, hogy 500—600 fát is beoltottam. Végül nem

zám. A közhírré tétel utáni napon húszán megjelentek. Kezükbe adtam az oltóbicskát, s mindent elmagyaráztam, hogyan csinálják... Sikerrel. Őszintén örülök, ha továbbadhatom szaktudásomat, tapasztalataimat, amelyeket évtizedek során összegyűjtöttem.

Béni bácsi ma is éber figyelője a világban zajló eseményeknek. Közvetlensége, emberszeretete közismert. Falujában igénylik gazdag élettapasztalatait.

— Benne kell élnünk a világban, hogy bennünk legyen a világ! — hangoztatja. — Egész életemben nyitott szemmel jártam. Ma is vallom: csak az tudja igazán becsülni a mai jót, —•: amelyért nemzedékek vére-verítéke hullt —, akt ismeri a múltat, annak nélkülözéseit, nyomorúságát. Amióta nyugdíjas vagyok, a ház körül, a kertben teszek-veszek.

Birodalmába invitál. Itt egyik ámulatból a másikba esek. A ház körül Zalagyöngye. Az udvarból fekteribizke-sorok futnak a kertbe. A házigazda elmondja: tavaly félezer liter bora, s száz liter ribizkeszörpje termett. A kert szívében van a fóliasátor, amely szorgalma

révén — szintén sok minden jóval gazdagította éléstárát.

Ismét szakemberként magyaráz:

— Itt hamar kihalnak a barackfák, ezért fehérszilvafába oltottam őket. — A kert szögletét vesszük célba, ahol ugyancsak megbizonyosodhatunk Béni bácsi leleményességéről, ötletgazdaságáről. — Egy csörgedező erecskének az elrekesztésével létesítettem ezt a tavat. Halat tenyésztek benne. No és a vadkacsák is be-berepüinek ide.

Az inkább liget, mint kert egyik csöndes zugát szomorúfűzek teszik idillivé.

— Felmelegít az emlék, ha arra gondolok, mennyit muzsikáltunk, énekeltünk valaha lombsátra alatt. Erről jut eszembe: kicsi koromtól imádom a muzsikát. Apám nem akart hegedűt venni, hát csináltam magamnak. Egykor príviszem ezt a dédelgetett hangszert. Sőt még a szőlőben sem nélkülözhetem, ahová kerékpárral közlekedem, mert a jókedv mellé mozgás is kell, ami az egészség alapvető követelménye. Magas vérnyomásomat természetjárással, s gyógynövényekkel orvoslom.

Hadd tegyük hozzá: 30 éve vadász. Nagy becsben tartotta mindenkor a kutyáját.

— És a közéleti tevékenység?

— Két évtizede irányítom a falusi pártszervezetet. S tagja vagyok szinte valamennyi társadalmi- és tömegszervezetnek.

öszhajú. Arcát állandó derű, jókedv teszi barátságossá. Két fiú és egy lány apja. Nejével boldog házaséietet él. Elvhűségéért és áldozatkész munkásságáért már többször részesült kitüntetésben.

Béni bácsitól meleg kézszorítással búcsúzom. A kapuból visszatekintek. A kert felé tart, hogy folytassa dolgát. Arra gondolok: milyen jó volna mindnyájunknak eltanulni az 6 méhecske-szorgalmát... Az ásó mélyen a kert humuszába süpped, hogy jövőre is a derűs jókedv és bőség forrásául szolgáljon.

Korcsmáros László

Harminckét éves, szikár férfi Antoš Štefan, aki csörgői (Cerhov) születésű, s a családban kilencedikként jött a világra. Szerény, határozott ember benyomását kelti. Már 14 éve traktoros.

— Miként lett a gép, a traktor szerelmese?

— Gyermekkorom álma vált valóra azáltal, hogy bátyáim biztatására, már általános iskolás koromban fel-felültem a traktorra, majd később Perbe nylken (Pribeník) jártam mezőgazdasági szakiskolába, ahol gépkezelői (traktoros, kombájnos, bágeres, gépkocsivezető] jogosítványt Is szereztem.

— S mégsem lett sofőr?

— Nem akartam egész életemet az országutakon tölteni, így is járok épp eleget az utánfutóval. Aki igazán szereti a mezőt, a pacsirtadalos határt, az nem mond le egykönnyen a traktoroséletről. Mi tesszük a kenyeret az emberek asztalára, ami létfontosságú feladat.

— Milyen munkát végez?

— Tavasszal tárcsázok, vetek, nyáron szalmát báláztam, ősszel meg szántok.

— Mitől függ a szántás minősége?

— Elsősorban az eke szakszerű beállításától. No meg ügyelni kell arra, hogy az ekesornak ne csak az eleje vagy a vége vágjon. Vagyis: ne maradjon keskeny, érintetlen sáv.

Különösen fontos a jó ekebeállítás éjszakai szántáskor, amit még a sötétedés előtt lebonyolítunk. Aki jól szánt, az után sima a föld, mint az asztallap, a bakhátak egy síkban vannak.

— Becsülik-e a munkáját?

— A jó munkát anyagilag és erkölcsileg is elismerik nálunk. Részemre nagy erkölcsi elismerés volt az, hogy CSKP-tagnak

felvettek, 1976-ban. Azóta úgy érzem, többet nyújtok a közösségnek és a társadalomnak is. A kommunista nem elégedhet meg az átlaggal: példát kell mutatnia a munkahelyén és magánéletében egyaránt. Pártcsoportvezető vagyok.

— Hallottam, hogy Kiváló Munkáért Érdemérmet kapott.

— Igyekszik az ember tehetsége tudása legjavát adni a mindennapi munkában.

— Szabadidejét mivel tölti?

— Kevés a szabadidőm, azt ami adódik, a ház körüli tennivalókra fordítom. Esténként tévézek. Bárcsak több időm lenne az olvasásra, amit nem pótolhat semmi... Brigádtag vagyok, részt veszek a szövetkezeti felnőttoktatásban. Az üzemi iskola sok hasznos ismeretet nyújt, amit munkámban felhasználok. Jól érzem magam, csak az egészség szolgáljon, s mindig kedvem szerint dolgozhassak ... Eredményesen. Ogy dolgozhassak, hogy mások is példát vehessenek tőlem.

Tiszta szívből kívánjuk: úgy legyen! (1. b.)

más is voltam... Ha kirándulgyőztem idővel, így hát kido- ni megyek, mindig magammal boltattam, akit érdekel az oltás mestersége, az jöjjön el hoz-AMurmanszk-félszigetet már

rég elérte a tél. Az európai naptár 1917 novemberének második napját mutatja. Négy magyar huszár nekikeseredetten birkózik a jeges viharral.

—, Különb születésnapot is el tudnék képzelni magamnak! — dörmögi a 25 éves Kovács János, a nógrádi juhász fia.

— Nagyobb baj ennél, hogy azt sem tudjuk, hová, merre ...! — sóhajt keserveset Farkas Lajos, csallóközi paraszt.

Szabó Jóska a városi legények hányavetiségével rántja meg a vállát:

— De hiányzik az otthoni nyömorúságl Majd hazakerülünk egyszer ... I

— Három napja nem ettünk — görnyed a szélnek a szálfatermetű gőmörí cipész, Nagy István. A többi szótlanul bukdácsol mögötte a fagyos göröngyökön.

Hátuk mögött induló harsan. Ösztönös riadtsággal tekintenek vissza. Balti matrózcsapat éri utol őket.

— Hová-hová, magyarok — kérdezi az őrmester.

— Haza tán... — válaszol tétován, tört oroszsággal Kovács János.

— Nem tudtok, fiúk... 1 Gyertek inkább velünk, Pétervárra. A cár atyuskának hamarbsan leáldozik. Akkor lesz majd jó világ.

Kovácsot és három társát magával ragadta a forradalom szele. ★

1918. május vége. A vörös lovasezred támadásra készen várakozik a hatalmas tölgyerdő szélén.

— A föld... — sóhajt fel Kovács. — Azt mondják, ezért harcolunk.

Feltódulnak az elmúlt hónapok emlék-töredékei. A forrongó Pétervár, a Szmolnij, ahol egyszer látják Lenint is. Később: tétovázó hadifogoly-csoport. Nyílt, őszinte kérdés:

— Mit akartok, emberek? Fegyvert, vagy kenyeret?!

— Hiszen a kenyeret nem adjak Ingyen, meg kell azért harcolní?l —. lép ki a juhászfi.

Bugyonnij megkérdezte: :— Aztán, tudtok-e lovagolni?

A miskolci huszárezred katonája természetesen, kiállta a próbát. Akkor ikápta az almásderest, a vadonatúj kozáknyerget és a csúcsos, vöröscsillagos lovassapkát. f

A távolból ágyúszó hallik. A lovak idegesen kapják fel a fejüket.

— Lóra! Kardot ránts! Roham! — harsan a parancsnok érces hangja.

Feldübörög a föld a lópaták alatt. Az erősödő fegyverzajban a tőlük jobbra hátrahúződó vörösgyalogság mögött feltűnik az ellenség csatárlánca. A lovasezred gabonát, ellenséget legázolő rohammal zúdul előre, összecsap a fehér-gyalogsággal. Kovács szuronysebbel fordul le lováról. Néhány hétig nyomja az ágyat egy moszkvai kórházban, de szeptember elején már Kazany bevételéért harcol.

1919. késő ősze. A Tobol menti csaták álmos fáradsága gyötri a vörös lovasokat. Kolcsak vert serege fejvesztetten menekül Omszk

felé.

... A volt magyar huszár november közepén már Omszk-nál itatja lovát Rövid, néhány napos pihenő után tovább nyomulnak Novonyikolajszk, majd Krasznojarszk felé. Krasznojarszknál januárban olyan véres összetűzés tanúja Kovács János, melyre évtizedek múlva is borzadva emlékezett.

— Elfogtuk Kolcsakotl — törtek ki örömrivalgásban a magyar vöröskatonák, akik végignézik a véreskezü diktátor irkutszki kia röriskaioui

— Jó lenne pihenni már egy kicsit — gondolja Kovács János. —- Csak néhány napotl Vajon a többiek merre járhatnak? Elmúlt egy éve, hogy utoljára láttam őket. Élnek-e még... Mi lehet otthon? ...

A komor szibériai fenyvesek válasz nélkül hagyják a tépelődő kérdéseket. A távolban feltűnnek Petropavlovszk tornyai. A város szélén felfejlődik a kolcsakista szibériai kozákok hadrendje. Ismét harsan a vezényszó:

— Kardot ránts! Roham!

Süvít a jeges szél a nógrádi fiú

füle mellett, szeméből könnyeket sajtol. Nagy termetű, szakállas kozák rohan szemközt. Villan kardja hideg acélja, de a suhintás a köpennyujjat éri. A magyar csapása talál.

végzését. Februároan már Kalmükor atamán bandáját üldözik, Urga felé. Távolból látják a Kínai Nagy Falat.

1920. okőtbre vége. Az ezred erőltetett menetben, fegyelmezetten vonul a Krim felé. Hol van már a Kamenszkij Vozdában töltött egyhetes pihenő.

A prekopi földszorosón . a Töröksáncon dörögknek az ágyúk. A Bljuher gyalogsága által tört résen fergeteges rohammal söpri el a vrangelista erők utolő ellenállását az I. lovashadtest. Kovács János vagdalkoztk. Fogcsikorgatva látja, hogy hullanak el mellette, vérbeborult bajtársai...

Szimferopol, Szevasztopol... Tengerbe szorítják Vrangel seregét. Bugyonnij személyesen dicséri meg a magyarokat.

★

1921. nyara. A nógrádi Juhász 29 éves fiát gyötri — kínozza a honvágy. A hajnali gomolygó párából, mintha a Vöröskőhegy integetne, az üszkös rom pedig a fülekí (Fiľakovo) várat idézi emlékezetébe.

— Haza akarsz menni, magyar? Nem marasztalunk! Járj szerencsével. Otthon is nagy szükség lesz rád. Hazádban májusban megala knlt a kommunista párt, az irá nyitja majd a jobb világért foly tatott harcotokat — mondta a pa rancsnoka, miközben megölelte..

Stettin: kihajózzák a hadifog lyokat. Linz: marhavagonok. Ki rályhida: csendőrszuronyok. Csát nyomozók pofonjai.

— Valid be, kutya, hogy vörös voltál, kommunista lettél!

Hetek múltán végre elengedik a megaláztatás és a pofonok égősajgó fájdalmával.

így fogadta a Horthy-Magyarország a Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyar harcosát, vöröskatonáját.

★

Néhány nappal 80. születésnapja, s pár héttel halála előtt mondta el a fentieket Kovács János szövetkezeti nyugdíjas, vadonatúj falusi otthonában. Már gyengélkedett, de frissen emlékezett a karddal szolgált kenyér kesernyés, 'mégis feledhetetlen ízére. Történetét ezért ■ adom tovább, így köszöntve a Nagy Októberi Szociálisát Forradalom 64. évfordulóját.

KANIZSA ISTVÄN

*