Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-07 / 45. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1981. november 7. VADÁSZAT 4 VADÁSZAT 4 VADÁSZAT 4 VADÄSZAT 4 VADÄSZAT 4 VADÄSZAT 4 á szarvasfajok táplálékigénye Egy-egy terület vadeltartó képességének a megállapítása nem választható külön a tudományos szintű vadgazdálkodástól. Ezért az erdészeti és a vadászati kutatás feladata a környezet és a vadállomány közötti kapcsolatok tisztázása, erdőtájankénti felvázolása, a vad táplálkozásmódjának és eleségigényének a megismerése stb. A vadgadálikodás tehát csak ezeknek az ismereteknek a birtokában tarthat lépést a jövőben a természettudományi ágakkal. Felmerül a kérdés, hogy miként kell megállapítani egy-egy erdőterület vadeltartó képességét? Legegyszerűbb módja ennek a területen előforduló füvek, cserjék, lágyszárú növények számbavétele, amelyek a vad részére hasznos táplálékul szolgálnak. A számbavételt erdőtípusonként néhány négyzetméteren elvégezhetjük. A vadeltartó képesség meghatározásakor azt Is tudni kell, hogy a vad saját testsúlyának mintegy 10 százalékát kitevő táplálékot fogyaszt el naponta. Télen ennek hatvan százalékát a fák rügyei és a fiatal hajtások, többit pedig a száraz és a zöld füvek adják. Például egy 150 kg súlyú szarvas napi átlagban 15 kiló zöldeleséget, száraz szálas és szemes takarmányból pedig kevesebbet fogyaszt. Ha tehát Ismerjük a vadállomány népességét, már azt is tudjuk, hogy naponta mennyi takarmány szükséges részükre. Már megközelítő pontossággal felmérhető az erdőben a vad számára hozzáférhető, s az erdőgazdaságnak kárt nem jelentő természetes eleség mennyisége, tehát megállapíthatjuk az erdőterület vadeltartó képességét. Ezeknek az ismereteknek a birtokában szabályozható a vadállomány, tehát mesterséges úton is növelhető az erdő vadeltartó képessége. Kérdéses tehát, hogy az erdőikben lehetséges-e a belterjes vadgazdálkodás folytatása. Az erdők takarmánytermő-képességére s vadeltartó képességére irányuló törekvéseink azonosak. Egyik a másika nélkül el sem képzelhető. A vadeltartó képesség javítása, tehát mesterséges növelése céljából megbízhatóan ismernünk kell a növényzet tápláló értékét (szénhidrát, fehérje, zsiradék, vitamin, ásványianya-tartalmát), továbbá egy számos vad táplálékszükségletét. Ismernünk kell továbbá az agancs fejlődéséhez nélkülözhetetlen mészsók mennyiségét (foszforsavas, szénsavas, fluorsavas mész, foszforsavas magnézium stb.), az állat anyagcseréjének a fenntartásához nélkülözhetetlen vitamin-, növényihormon- stb. igényét. Ezeket mindenekelőtt az erdei fák és cserjék rügyei tartalmazzák. Tehát biztosítanunk kell a vadak részére mindazokat a takarmányokban fellelhető vegyületeket, amelyek átsegítik őket a tél viszontagságain. Érthető tehát, hogy miért ikell szakítani a vadeltartó képesség felszínes, az egységnyi terület és a darabszám gépies meghatározásával. Erdeink fenntartása, az ígéretes erdősítés és a fiatalosok megvédése nagyvadállományunk továbbfejlesztése céljából csak megalapozott módszerekkel lehetséges. A vadgazdálkodásra fenntartott területek, továbbá az ezt környező mezőgazdasági földek és a vadgazdálkodási berendezések jelentősen segíthetik a vadak életfeltételeinek javítását, ezen a téren azonban még sok a tennivaló. Előfordul ugyanis, hogy a — több helyen bekerftet — vadföldek nem a célnak megfelelőek. Egyrészüket például a gazdasági állatok takarmányszükségletének előteremtésére, másrészüket pedig a vad téli eleségigényeinek a fedezésére használják fel. A vadföld ugyanis a szabadban élő vadak fejlődésének nagyon kritikus Időszakában nemegyszer hozzáférhetetlen, vagy esetleg az ott lelhető takarmányt a vadak időelőtt elfogyasztották, s emiatt télen mostmár nem találnak táplálékot. Ahol tehát népes vadállományt akarnak tenyészteni vagyis fenntartani, ott el kell érni, hogy ehhez elegendő vadföld álljon rendelkezésre. Az erdőgazdaság érdeke ezt nemcsak lehetővé teszi, hanem egyben rendeletek is előírják a vadföldek létesítésének szükségességét. Vadföldként rendszerint az adott erdőterület egy százalékát hasznosítjuk, azonban a belterjes vadgazdálkodást folytató körzetekben esetenként még többet is. Ezt a lehetőséget az állami vadgazdaásgok és némelyik vállalati erdőgazdasági vadászterületek kivételével nem használják ki. Ez azonban nagy hiba. Sok helyen több vadat akarnak tartani az erdőterületen, mint amennyi ott megélhet. A vad táplálásában nagy jelentősége van a lombtakarmánynak is. Ehhez azonban május végi és június eleji lombosgallyakat kell összegyűjteni. Számításba jöhet azonban a vadak takarmányozásában a csalán, a málna és a füzike is. Ezek szárított állapotban mind jó takarmányok. Húsz esztendei bérlet alatt a murányi fennsík erdeiben mind a vad takarmányozásában, mind a szarvas által okozott kéreghántás és más károsítás megelőzésében is kitűnő eredményeket értünk el. Ennek tulajdonítható, hogy vadásztársaságunk 4 ezer hektáros erdőterületén lényegesen csökkent a vadkár, s ezzel párhuzamosan a szarvasok átlag testsé agancssúlya is növekedett. Igen jó tapasztalatokat szereztünk a lombtakarmányok hasznosítása terén, ami azt bizonyítja, hogy ezzel más vadásztársaságokban is érdemes foglalkozni. Megfigyeléseim és kutatásaim során tudatosítottam, hogy a lucfenyvesek monokultúrái a szarvas részére nem nyújtják azt a táplálékot, amely a jó agancsképződés és testi fejlődés előfeltétele, mert a lucfenyőből hiányzik a mész és a foszfor. Ezeket a vad részére mesterségesen kell pótolnunk. JÄN M. HABROVSKÝ VADÄSZAT 4 VADÄSZAT 4 VADÄSZAT 4 VADÄSZAT 4 / Jó vadászatot! Vitathatatlan, hogy a vadászok számára mindig az év utolsó két hónapja jelenti a legtöbb örömöt és élményt. Ilyenkor válnak a vasárnapok igazi ünneppé. Nem számít, ha olykor-olykor a szél úgy hasít az arcokba, mint a borotva éle, vagy ha a szántáson megkétszereződik a gumicsizmák súlya. Mindent kárpótol, amikor a vadászfegyverek eldörrenése után a kiszemelt vad élettelenül terül el a földön. Szlovákiában november elsejével kezdetét vette a vadászidény. Azóta vasárnaponként nemeseik a gépek zajától, hanem a vadászfegyverek „ropogásától“ is hangos a határ. Ám itt szeretném megjegyezni, hogy sajnos — gyakorlatból tudom — néha a vadászok felelőtlenül sütik el fegyverüket. Ugyanis a vadászidény nem jelenti azt, hogy most már összevissza, kíméletlenül lövöldözzünk a vadra. Értem ezalatt, hogy sokan nem tartják be a lőtávolságot, s így csak megsérteni képesek az éppen eltávolodó célpontot. A vadgazdálkodás szempontjából ez nem közömbös. A megsebzett nyúl könnyen fertőzhet, betegséget hordozhat a vadászterületen. A fácánvadászaton pedig gyakori eset, hogy egy-egy szárnyasra egyszerre többen is rálönek, s az eredmény: a fácánt a szó szoros értelmében „szitává“ lövik. Továbbá érdemesnek tartom azt is elmondani, hogy legtöbb helyen a vadászok a tízórai elfogyasztása után borral, pálinkával öblítik le a jó falatokat. Holott ezt a törvény tiltja, hiszen az alkoholfogyasztás balesetveszélyt szül. Röviden tehát így fogalmaznám meg az elmondottakat: November elsejével Szlovákiában több száz vadásztársaság, több tízezer tagja lövi a vadat. Reméljük, hogy az idén a vadászok már nem sütik el felelőtlenül lőfegyverüket s a tízórai után pedig kizárólag üd/tő italokat fogyasztanak. Ha így lesz, akkor a bajok elkerülhetők. övAry Péter Az idény kezdetén Hazánk területén november elsejével kezdetét vette az apróvad vadászata. Megszólaltak a vadászkürtök. A vadászat a természetkedvelő ember, fgy a vadász részére is felüdülést, kikapcsolódást jelent. Talán mondanom sem kell, hogy sokan várták ezt a napot. Most már vállukra akaszthatják a fegyvert, és a vadásztársakkal együtt indulhatnak a határba, hogy az év folyamán gondozott vadat felkutassák. Ugyanis nincs annál élvezetesebb, amikor a szépen húzó fácánkakas lőtávoLba kerül, vagy a sebesen vágtató nyúl a lövés következtében bukfencet vet. Minden vadásznak fő feladata, hogy gyarapítsa a vadállományt, • a téli időszakban eleséggel ellássa. Ml vadászok tudjuk, hogy csak gondos neveléssel számíthatunk gazdag zsákmányra. Ehhez mind a vezetőknek, mind a tagoknak hozzá kell járulni, így van ez a vadásztársaságok mindegyikében, ahol jó kollektíva alakult ki. Mindenki tiszteletben tartja a vadásztársak érdekeit, betartja a vadászat írott és irattan szabályait. Ez nagyon fontos feltétele az egyetértésnek, a jó összhangnak. Ha ugyanis jó az együttműködés, akkor a tervteljesítés sem okoz különösebb gondot. BOGNÁR LÄSZLÖ HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • A Szovjetunió évi halfogása kb. 10 millió tonna. Ennek nagy része a tengerekből származik. A belvizekből 340 —360 ezer tonna halat fognak ki, amit a tógazdaságok. Illetve a tavak, folyók és víztárolók kb. fele-fele arányban adnak. A lakosság 1 főre jutó halfogyasztása 24—25 kg évente, ugyanis a piaci ponty súlya 0,5 kg, a növényevő halaké 0,4— 0,5 kg, a pisztrángé pedig 0,20—0,25 kg. Az ország édesvízi halfaunája igen változatos. Az Uraitól keletre a lazac és a tokfélék a gazdaságilag legfontosabb halak, nyugatra és délrenyugatra, az ország középső és déli részén a ponty és a növényevők; míg az észak-nyugati'területen a pontyot és a lazacféléket tenyészitk a tógazdaságokban. GAZDÁLKODÁS A klimatikus viszonyok változatossága miatt a ponyt és a növényevő halak tenyésztése területenként eltérő technológiával történik. A pontyot félmesterségesen és mesterséges úton szaporítják. Az ikra ragadósságát a gazdaságok nagy többségében kezeléssel szüntetik meg, néhány . gazdaságban vízzel hígított tejet alkalmaznak erre a célra. Е módszerek használatakor az ikra a termékenyítés után a Weiss (Zuger)üvegbe helyezéséig mindössze félórás kezelést igényel. A növényevő halak szaporítása általában pontyhipofizis alkalmazásával történik, néhány helyen azonban a két busafaj szaporításakor áttértek a mesterséges hormonkészítmények (CG hormon) használatára. A ponty és a növényevő halak előnevelése még nem általános, de egyre több gazdaságban alkalmazzák. Az ország déli részén, ahol a tavaik vizének átlaghőmérséklete márciustól szeptemberig 22—23 celziusfok, az ivadéknevelő tavak népesítése 300 000 db/ha. A 180—200 napos tenyészidő alatt a ponty 25, a növényevő halak 30—35 g súlyt érnek el. A megmaradás 50—70 °/b. Az ivadéknevelés első másfél hónapjában a halakat nem takarmányozzák. Az északabbra fekvő tógazdaságokban — pl. Ukrajnában — hasonló népesités mellett az egynyaras pontyok 10, a növényevő halak 15—20 g súlyúak. A tavakat itt szerves- és műtrágyázással készítik elő, és rövidebb a takarmányozás nélküli időszak is. Az ország déli területein a gazdaságok egy részében 0,015— 0,035 g súly eléréséig előnevelik az ivadékot. 3—4 millió db/ha táplálkozni kezdő lárva kihelyezése esetén a halak ezt a súlyt 10 nap alatt érik el, 60—75 %-os megmaradás mellett. Északabbra nagy népesítési sűrűség alkalmazásával rövid idő alatt 0,035-1-0,150 g súlyig nevelik elő az ivadékot, de elterjedt az 1 millió db/ha-os népesités, s a 30—40 napos 1 g súlyig történő előnevelés is. Az utóbbi két esetben (a kevésbé meleg területeken) á tavakat nagy mennyiségű szervestrágya felhasználásával készítik elő; melyet a tétalaj felső rétegében forgatnak, s az előkészítéshez műtrágyát is használnak. Az érasztással egyidőben szénkupacokat helyeznek az előnevelő tavakba. Délen az előnevelő kb. 200 ezer db/ha népesítésű utónevelés 'követi 45 °/o ponty, 45 °/o fehér busa, 7 % pettyes busa, 3 % amur). Az ennél hidegebb vizű tógazdaságokban vagy monokulturäs pontyivadéknevelés folyik 50—70 ezer db/ha népesftéssel, 20 g-os végsúly eléréséig; vagy polikultúrás (belterjes) ivadéknevelés, 180—200 ezer db/ha hal kihelyezésével (40% fehér busa, 15% pettyes busa, 5% amur). A déli országrész halgazdaságaiban a 6000—8500 db/ha-os népesítésű polikultúrás áruhaltermelés terjedt el. Az átlagos Halgazdálkudás hozam 3,0—4,0 t/ha. Az ország közép részén 2000—3000 db/ha a népesités, a bruttó termés 1,0—1,4 t/ha. KUTATÄS Halászati lchthiolégiai kutatás a Halgazdálkodási Minisztérium, a Mezőgazdasági Minisztérium, a Tudományos Akadémia intézeteiben, valamint az egyetemek áialttani tanszékein folyik. Az intézetek kutatólétszáma nagy, pl. az Össz-szövetségi Tógazdasági Kutatóintézetben 300 kutató dolgozik. A létszám lehetővé teszi, hogy számos kutatóállomást létesítsenek az ország területén. Az Össz-szövetségi Tőgazdasági Kutatóintézetben (VNIIPRH), az Ukrán Haltenyésztési Kutató Intézetben (Ukr. NIRH) és a Leningrádi Állami Halászati Kutató Intézetben (Gosz. NIORH) folyó kutatás főbb irányai, eredményei az alábbiak: GENETIKA A ponty fájlalták kialakítását különböző hőmérsékletű vizekben végzik. E munka eredménye az ukrajnai rámás (tükrös) ponty és a kevésbé intenzív körülményekhez jobban alkalmazkodó ukrán pikkelyes ponty. Az Össz-szövetségi Tógazdasági Kutatóintézetben a Moszkva környéki terület tájfajtájának kialakítását végzik. Ugyanitt folyik a hasvízkőrnak ellenálló krasznodari tájfajla kialakítása. A növényevő halknál jelenleg a szelekciós irányokat keresik, a testarányok alakulását, illetve a növekedés és érés összefüggését tanulmányozzák. Kialakították a genetikai munkában nélkülözhetetlen egyedi jelölés módszerét: vagy cseppfolyós nitrogénban lehűtött fémformákat alkalmaznak, vagy különböző színű festékeket fecskendeznek a bőr alá. Foglalkoznak a biokémiai polimorfizmusok, az indukált mutációk vizsgálatával, valamint a gynogenezissel. A gynogenetlkus ponty előállításakor a sperma roncsolására UV fényt használnak. TAKARMÄNYOZÄS, TÄPLÄLKOZÄS-FIZIOLÖGIA A tógazdasági haltenyésztésben, az áruhal neveléséhez 26 % fehérjetartalmú tápot alkalmaznak, melynek alapanyagai területenként különbözőek. Keresik, melyek a leggazdaságosabban felhasználható alapanyag egy-egy területen, és a különböző korú halakat milyen beltartalnii értékű tápokkal célszerű takarmányozni. Foglalkoznak a ketrecben és az átfolyóvizes medencékben folytatott halnevelés teljes értékű tápjainak kialakításával A kísérleti indítőtápok, amelyek nagy mennyiségű zooplankton felhasználásával készülnek, 3—4 napos természetes táplálék fogyasztása után az ivadék tápanyag-igényének teljes kielégítésére alkalmasak. Vizsgálják, hogyan alkalmazhatók az állattenyésztés egyéb területein használt fehérje-koncentrátumok és vitamin-premixek haltápok gyártásához. A Leningrádi Állami Halászati Kutatóintézetben az állati fehérje növényi fehérjével valő helyettesítésének lehetőségeit keresik. Eddigi munkájuk eredményeképpen a 45 % hallisztet tartalmazó pisztrángtápot, 18 % hallisztet és növényi fehérjéket tartalmazó táppal tudják helyettesíteni, ha ezeket a növényi fehérje emésztést előa Szovjetunióban segítő enzimkeveré'kkel együtt adagolják. Itt foglalkoznak Л ketreces és a medencés áruhaltermelés és anyahal-előkészítés vitaminszükségletének meghatározásával. haltAplAlék szervezetek tömegtenyésztése A halak medencés elő- és utónevelése a komplett startertápok hiánya miatt zooplankton, sóféreg és szúnyoglárvák felhasználásával történik. Ezeknek a- táplálékszervezeteknek a tömegtenyésztésére már kidolgozták a tavakban és a medencékben alkalmazható módszereit. Jelenleg a tenyésztés új eN járásait, valamint a tömegtenyésztésbe bevonható új fajokat keresik. A táplálékszervezetek előállításával foglalíkoző, temperáltvízű gazdaságok hálózatának kialakítását tervezik. Ku-< tatási feladat a zooplankton szervezetekkel (elsősorban Mow nával) történő szennyvíztisztítás módszereinek kidolgozása. ÚJ HALFAJOK HONOSÍTÁSA Az ország különböző részein őshonos halfajok (növényevő halak, lapátorrú tok, szibériai tok) nagyobb területen történő elterjesztése mellett az amerikai csatornaharcsa, valamint a buffaló hároth fajának, valamint az amerikai sügérnek honosításval foglalkoznak, és e fajok szaporításának, valamint tavi tartásának biotechnikáját dolgozzák ki. HALEGÉSZSÉGÜGYI KUTATÁSOK Vizsgáljuk a vírus, a bakteriális, a parazitás betegségek természetét, a kopoltyúnekrőzis ,a hasvízkór és az úszőhőlyaggyulladás elleni védekezés módszereit, és gyógyításuk lehetőségeit Foglalkoznak a ketreces és medencés tartás során fel* lépő betegségekkel: a gázembóliával, az egysejtű élősködők inváziója elleni védekezéssel, az intenzív angolnatartás halegészségügyl problémáival. Az Össz-szövetségi Tógazdasági Kutatóintézet vezetésével az egész országra kiterjedő ichthio-i patológiai szolgálatot hoztak létre és tartanak fenn. TECHN0LÖGIAI-MÜSZAK1 KUTATÁSOK E munka során a gazdaságilag fontos halfajok tenyésztésének legcélszerűbb biotechnikáját, és ezzel összefüggésben a takarmányozás, a trágyázás, a lehalászás, a balválogatás és a szállítás gépesítését dolgozzák ki. Az intézetek kutatómunkájukról a legismertebb folyóiratokban vagy intézeti kiadványaikban számolnak be. A gyakorlatban alkalmazhatnak ítélt eljárásaikat, technológiai javaslat taikat a halgazdaságok a Halgazdasági Minisztérium Információs Intézete útján kapják meg. Ez utóbbi a legfontosabb bélés külföldi cikkek kivonatát, illetve gyorsfordításait heten-i ként megjelenő füzetekben adja ki. A fentebb felsorakoztatott tények alapján kibontakozó helyzetkép két általános következtetést tesz lehetővé: — a Szovjetunió halgazdálkodása, beleértve a további fejlesztést megalapozó tudományos vizsgálatokat is — magas szintű; — az országban megtalálható az adottságok és törekvések miénkhez való hasonlósága, sőt egybeesése is. Ez a tapasztalatok gazdag forrásanyagát kínálja számunkra. p. A.
