Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-24 / 43. szám

14 _________________________________________________________________ SZABAD FÖLDMŰVES ■ ------- 1981. október 24.

HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT •

Hogyan fogjunk baiint?

Amikor horgászkörökben szóba kerül a balin, vagyis a ragadozó őn fogása, akaratlanul is eszembe jut az a szép látvány, amelyben évekkel ezelőtt a sellyei (Sala) vasúti hídnál volt részem. Őszi hajnalokon, amikor milliónyi harmatcsepp csillogott a pókhálón, gyakran fölkerestem ezt a helyet. Olykor az őszi napsütésben számtalan apró pókháló úszott a levegőben. Nem egyszer^ órák hosszat üldögéltem tétlenül a' vízparton. Bámultam a balinok rablását. Akkoriban százával tanyáztak azon a tájon. Kergették a kishalakat és ezüstös testükön megcsillant a napfény, majd rablás után hangos loccsanással merültek el a vízben.

Sok volt a balin, de a horgász is. Áhhoz legalábbis túl sok, hogy halat is foghattak volna. Különböző módszereikkel nem csak a halakat, hanem egymást is zavarták. Bár gyakori volt a rablás, a horgászok túlnyomó többsége mégis üres tarisznyával tért haja, pedig órákon keresztül ostorozta a vizet a villantós szerelékkel. Ilyen látvány után nem volt kedvem beállni a sorba. Érdekesebb volt az a látvány, amint a horga kszok igyekeztek minél messzebbre dobni a horgot. Valószínűleg azt gondolták, hogy aki messzebbre dob. az elsőbbséget biztosít magának a bailnoknál. Nem így volt. Én azonban rájöttem, hogy a sikeres fogáshoz alapos jártasság szükséges.

Attól eltekintve, hogy a balin kifogható mérete 45 cm, tehát elég nagy, mégis ritkán akadt a horogra. Ha azonban mellénk szegődik a szerencse és a rablás nyomán felfedezzük őket, megéri, hogy próbálkozzunk.

Érzékeny szerelékkel, jó sporthal a balin. Horgászéveim kezdetén nem tudtam elképzelni, hogy miért nem akad a horgomra. Később persze rájöttem, hogy a hibát a szerelék öszszeállításakor követtem el. Mit sokan mások, én sem a saját ügyességémben, hanem a zsinór vastagságában bíztam. A hiba itt csúszott a számításba. A sikertelen kísérletek rávezettek arra, hogy tanulmányozzam a szakkönyveket és a szaklapokat. így alakult ki bennem, hogy a szereléket az adott körülmények és a hal természete szerint állítsam össze. A balin fogásához a 25-ös zsinórt találtam legmegfelelőbbnek, egyes vagy kettes horoggal. Balinra tehát — ragadozó életmódjára való tekintettel — főleg kishallal horgászom.

A legtöbb horgász ott követi el a hibát, ha úgy akar balint fógni, mintha csukázna. Talán mondanom sem kell, hogy az eredmény meglepő volt, amikor kipróbáltam az egyik szakkönyvben felvázolt balinfogő módszert. Én azonban a kishalat nem a szerint, hanem a régi elképzelések alapján jutattam a kiszemelt helyre. Ezzel szemben az írás nem tanácsolta sem az óimozást, sem pedig az úszó használatát. A fenekezés eredménytelenül végződött, mert a balinok a víz színén tartózkodtak. Ugyanakkor az úszós módszer sem hozott szerencsét. A halak még az úszó környékét is elkerülték.

Szégyen lett volna üres tarisznyával hazatérnem, amikor előttem rabolt a sok-sok balin. Az ólom és úszó nélküli módszer azonban bevált. A vékony zsinóron bedopott kishal könnyű zsákmánynak bizonyult, mert a balin gyorsan rákapott, s mire én feleszméltem és bevágtam, már késő volt. A balin letépte a kishalat. Ha így megy tovább — gondoltam — akkor én fogom meg a balinok napi táplálékát.

A gyors kapás felvillanyzott, és

már kezdtem bízni a sikerben, s nem hiába. Az újabb kapás után már nem késlektdtem. Sikerült a bevágás, és ezt követte a fárasztás. Ez rendkívül szép élményt nyújtott, hiszen a’ négy kilón felüli bálin erőteljesen harcolt az életéért. Amikor csillogó testét a part közelében megláttam, és a halat szákoltam, nagyon örültem. Ez hozta meg a kedvemet. Korábban ugyanis nem nagyon törődtem a balinfogással, inkább a rablás érdekelt. Azóta azonban ha alkalom nyílik rá, szerencsét próbálok.

Mindig alkalmazkodom a körülményekhez. Esetenként cserebogarat úsztatok, esetleg szöcskét tűzök a horogra, s nem sajnálom a villantó! sem. A legnagyobb élményt persze a kishal úsztatása jelenti számomra. Csak az a baj, hogy nem mindenhol válik be. A balin ugvanis bizalmatlan hal, s ha a fogást mindig ugyanazzal a módszerrel végezzük, akkor a sikertelenség elkerülhetetlen. A balin óvatos lesz és nem harap rá a csalira. Ha tehát a horgászösvényeket taposva az akadályok mögötti forgókban felfedezem rablásukat, igyekszem kitalálni, hogy az előttem próbálkozók mivel kísérleteztek a horograkerítésben. Ha az egyik módszer nem jár sikerrel, akkor a másikhoz folyamodon ...

Adamcsik Ferenc

Ragadozd iRffitirok?

A kisebb, zárt vizek horgászai nemegyszer mondják el: siillőzés közben élő kishallal, haldarabbal vagy halszelettel véletlenül pontyot fogtak.

De vajon csakugyan véletlenről van szú? Egy régi könyvben a szerző felsorolja a pontyok természetes táplálékául szolgáló élőlényeket. Itt olvastam: „Legvégül a halakat magukat említem, amelyekből néha egész szép példányokat is lelünk a felbontott 1—2 kg-os ponty belsejében. Ennek tudható be, hogy a halakkal csalizott véghorgokon, akárcsak a békával csalizottakon is, fogva maradnak“.

A dolog magyarázata elég egyszerűnek tetszik. A hal — ősi ösztönöktől vezérelve — „tudja“, hogy neki állati táplálékra, pontosabban állati fehérjére és vitaminokra is szüksége van. Márpedig a nem is olyan ritka táltelepítés miatt — a pontyok nem találnak annyi állati származékú táplálékot (férget, lárvát, csigát), amelyből elláthatnák szervezetüket áb lati fehérjével, vitaminokkal. Különösen így van ez a télre valő felkészülésükkor, a vermelés előtti időkben, amikor az említett férgek, lárvák is eltűnnek a vízből. Teljesen érthető tehát, hogy a ponty — ámbár nem ragadozó — ilyenkor rákényszerül a kisebb halak fogyasztására.

Ismerősöm beszélte: az idézett okoskodásból kiindulva a napokban egy kisebb, jól telepített horgászvizen 15X15 mm élhosszúságú, dévfrből kivágott halkockákat tett fel kukorica helyett a páternoszteres pontyozóra. Rövid idő alatt több kapása is volt: négy pontyot meg is akasztott. Mindegyik 28—29 cm-es retúr volt. Vagyis nem csupán — mint sokan gondolják —, az öreg, nagy testű ponty kaphat a halcsalira, hanem a kisebb is. Ismerősöm elhatározta, hogy az elkövetkező hetekben — ez az időszak ígérkezvén ehhez a legjobbnak — tovább kísérletezik a ponty tervszerű halcsalis fogásával.

G. L.

Egy csuka, egy dörgincs

A Duna egyik holtágában próbáltam szerencsét. A víz csendes volt. Estébe hajlott az idő, mire csomagolni kezdtem. Néha hal nélkül is hazamehetek — gondoltam. Le aikartam szerelni a horgot, s ekkor látom, hogy eltűnt az úszóm. Nem kapkodtam, mert a csukázásra ez ném jellemző. Kis pirosszárnyú keszeg volt a horgon. Könnyen tekeredett le a zsinór, s én azt gondoltam, hogy jelentéktelen példány tisztelte meg horgomat. Akkor lepődtem meg, amikor megláttam a másfél kilós csukát. Szájában kb. huszonöt dekás dörgincs volt. A dörgincs rákapott a kishalra, a dörgincsre meg a csuka. Így két ragadozót fogtam egyszerre. A csukának annyira tele volt a szája, hogy nem tudott megszabadulni a dörgincstől. Krajcsovics Ferdinánd

Nemzetközi szinten

Ceské BudSjovicén a KGST tagállamok édesvízi haltenyésztéssel foglalkozó szakbizottsága háromnapos üllésen beszélte meg a témával kapcsolatos legsürgősebb teendőket. Ezen az ülésen, Bulgária, Kuba, az NDK, a Szovjetunió, a CSSZSZK és Vietnam képviselője arról tárgyalt, miként hozhatnák közös nevezőre a tagállamok édesvízi haltenyésztéssel kapcsolatos feladatát, s hogyan hasznosíthatnák a tenyésztés legkorszerűbb módszereit és eszközeit.

Napirenden tartották a nagy hozamátlag elérésére képes új nemesítésből származó halfajok beszerzését, kölcsönös cseréjét, majd áttekintették és pontosították a haltenyésztésben használatos gépekre és eszközökre benyújtott igényléseket.

A KGST szakbizottságának tanácskozásával párhuzamosan a tagállamok halgazdasági szakértői Is megbeszélést tartottak. —zn—i

VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф

Ä fennsíkon

Barkáról [Borka) meredek ösvények, cserkészutak vezetnek a fennsíkra. Az üt két oldalán fák, sziklák. A fákon itt-ott már „lobognak“ az ősz vörös fáklyái,hogy ősi törvény szerint kioltsák a zöld életet.

Az erdők vadban bővelkednek. Lakói: szarvas, őz, vaddisznó, borz, róka, hiúz, vadmacska. A téli időszakban pedig nemegyszer farkast is látni errefelé. A völgyben előfordulnak olyan állatfajták, amelyek valószínűleg a jégkorszakból maradtak itt. Például az elevenszülő gyík, a fenyőszakkó, a zebracsiga stb. Ez a vidék védett terület. Nagyon változatos itt a növényzet is. A mészkősziklákon, a szakadékvölgy mélyén havasalji és magas hegység alatti övezetre jellemző növények is nőnek, mint például a kötözőfü, a havaszi szalag, a törpe kosbor, az alpesi őszirózsa, a liszteskankalin és egyebek.

Csodálatosan szép őszi táj fogadott. A lenyugvó nap, s a sokféle színben pompázó táj olyan hangulatot, olyan gyönyörű tüneményt varázsolt elénk, ami már költészet. A fák aranyszínű celulóz ponyvái alatt derengett" a nap, mely az égbolton könyörtelenül húzta az idő szekerét ott parászlott a felhőktől takartan a fák lombjai fölött.

Aki ezt a tájat, a vadont bemutatta nekem, s elkísért erre a riportutamra, elmondotta, hogy ha szerencsénk lesz, a szarvasbőgés élményében is részesülhetek. Ezt az embert Bernáth Andrásnak hívják, aki betöltötte a 70. életévét, s a vidék egyik legjobb ismerője. Huszonöt éven át volt az erdő őre és 1960-tól nyugdíjas.

Kora ellenére mozgékony, fiatalos járású, jó emlékezőképességű. Olyan ember, aki a szüntelenül változó időjárás jegyeit viseli, akit a szabadban végzett munka formált. Arca vonásain érezhetők azok a végtelen órák, amikor a vadat figyelte az erdő homályában, meg az, hogy gyakorta éjszakázott tűz mellett a csemetekertek közelében, várva a reggelt, hogy ápolhassa, tovább nevelhesse a facsemetéket.

Ёп törtem meg a köztünk szunnyadó csendeté

— Mikor jöhetnek erre a szarvasok? — kérdeztem őt suttogva.

— Arra még várhatunk — felelte hozzáértően. Majd csak hajnaltájban, amikor kicsit lehűl a levegő.

Bőven van hát időnk. Közben bekapcsoltam a magnetofont, mert jegyzetelni a sötétben nem lehet. Aztán mesélt, én pedig hallgattam öt.

András bácsi elhelyezkedett a falócán, majd beszélni kezdett:

— Apám az első világháborúban halt meg.. Tizenkét éves voltam amikor befejeztem az iskolát. Három éven keresztül az idősebb emberekkel jártam fát vágni. Beajánlottak Szvoboda Károly erdőmesterhez kisegítő munkásnak. Fát mértem, jegyeztem, s mindent csináltam amit rám bíztak. 1927-ben vonultam be katonának. Harmincháromban szereltem le, majd visszatértem az erdőbe. Megkaptam a vadászengedélyt is. 1940- ben Miskolcon letettem az erdőőri szakvizsgát. Alighogy hazajöttem megkaptam a behívót. Negyvennégyben hazaszöktem, s hat hónapon keresztül a szádellői sziklák között bujdostam. Csak néha merészkedtem haza éjszaka élelemért. 1945-ben Krasznahorkán az Állami Erdészeti Hivatal felvett erdőőrnek. Két csemetekertet bíztak rám. Nagyon szerettem facsemetét nevelni. Egyszer, azt hiszem 1965-ben, fél millió hároméves jegenyefenyőt vittek el tőlem. A facsemete nagyon érzékeny a fagyra. Én pedig nagyon ügyeltem rá, hogy kárt ne tehessen benne. Használt autógumikat, meg rongyokat égettünk, éjjelente a fagykár kivédésére. Gyógynövényeket is gyűjtöttem minden évben. Sokféle gyógynövény van itt ezekben a hegyekben. Sajnos, kevesen gyűjtik, no meg nem is fizetnek érte rendesen.

Nagy szenvedélyem a vadászat. A negyvenhárom év alatt körülbelül 140 vaddisznót, 30 szarvast, és 50 özet, sok-sok nyulat, rókát, 5 hiúzt és néhány vadmacskát lőttem. Volt olyan tél, amikor 15 rókát lőttem le. Most

is járok még vadászni. Már sajnálom meglőni a vadat.

Szeretem a természetet. Nem tudnék városban megszokni. Szerintem aki a természet rejtelmeivel tisztában van, az ismeri az életet is. Fájlalom, hogy a három fiam közül egyik sem választotta ezt a szép hivatást. Nincs kinek átadnom a fegyvert. Idestova húsz éve vagyok nyugdíjban. Az erdővel azonban nem szakítottam. Minden évben segítek az erdei munkákban. A múlt őszön például négyszáz kilogramm jegenyefenyő-tobozt szedtem. Manapság már kevesen szedik ezt, pedig nagy szükség van a szaporító magra. Egy fáról 2—3 kilogrammot szedtem le. Pár éu-Péidás

vadásztársaság

Az érsekújvári (Nové Zámky] vadásztársaság több mint négyezer hektáron gazdálkodik. A szervezet elnöke Bakó Kálmán, vadgazdája pedig Sírba Ferenc mindent elkövet annak érdekében, hogy a ‘kitűzött _terveket sikeresen teljesítsék. Nem fdytatnak rablógazdálkodást, hanem gondoskodnak az állomány szüjntelen felújításáról.

Ebben az évben kétezer darab héthetes fácánt szereztek be és ezeket hatalmas, borokkal betelepített elkerített helyen Strba Ferenc vezetésével nevelték fel. A vadásztársaság tagjai éjjelenként kettesével tartottak szolgálatot a fácánnevelő telep körül. Nappalra a bekerített helyről kiengedik a fácánokat, hogy megszokják a szabad életet. Többségük azonban éjjelre visszatér a kerítés mögé, mert ott vannak az etetők.

A vadásztársaság ebben az évben ezerötszáz fácánkakas kilövésével számol és ötszáz darab élőfácánt fognak be. Ebből is látható, hogy ez a vadásztársaság példásan gazdálkodik. PhDr. HOFER LAJOS

vei ezelőtt alkonyaikor vagy hajnalban csak úgy csicseregtek a madarak. Most még csend van. Szeretem az állatokat. Télen mindig kijárok etetni őket. Szénát viszek a szarvasoknak. Megfizetnek érte, tavasszal otthagyják az agancsukat. Én meg összeszedem.

Váratlanul egy szarvasbika bögése hallattszot az erdő csendjéből.

— No már kezdik — mondta felélénkülve. András bácsi. Akkor most figyelf jól fiam! Közben elmondok egyet, s mást a szarvasbőgésröl, és a szarvasokról.

S mivel újabb bőgés nem követte az elsőt megtudtam, hogy a szarvas csapatokban él. A szarvasbikák és a szarvastehenek önálló csapatokat alkotnak. Amíg a szarvastehenek csapatát többnyire borjas vezértehén vezeti, a szarvasbikák rendszerint legfiatalabb társukra bízzák magukat.

Az üzekedés elején a csapatok csatlakoznak, s az idősebb bikák néhány tehénnel és ezek borjaival önálló csapatot alakítanak, amely az üzekedés ideje alatt együtt marad. A szarvasbőgés voltaképpeni kezdete a tehenek üzekedő hangulatától függ, A szarvafbikák féltőn őrzik a csapatot, s nem engedik meg, hogy a szarvastehenek némelyike elmaradjon a csapattól. Két csapat szarvasbikái között néha heves küzdelem kerekedik, amely a vetélytársak sérülésével, sőt néha az egyik kimúlásával is végződj hét. A bikák a legváltozatosabb hangj árnyalatokkal jelentkeznek. Más a szarvasbőgés, ha a bika egyedül kóborol és szarvastehén után kutat, s megint más, ha a vetélytárs kihívására válaszol, vagy ha ö hív küzdelemre stb. Közben újabb bőgés követte az előzőt .. s

KORCSMAROS LÄSZLÖ

Strba Ferenc eteti a fácáncsibéket Fotó: Horváth György