Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-15 / 33. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 6 198i. augusztus 11 Gépkocsink mögött bodros porfelhő dagad. A töltés jobboldali oldalát látóhatárig nyúló felszántott tarló és embernyi magas kukoricatáblák kísérik. Aztán szinte átmenet nélkül megváltozik a jellegzetes Duna-táj. A folyó őrtállói közöt, a hosszúhajú lányokhoz hasonló fűzfaalagútban vezet az ösvény. Halványzöld fény szűrődik át az összeboruló fák koronái között. Nyárasd (Topol'níky) az idén másodszor adott otthont az ifjú képzőművészeknek: — festőknek, grafikusoknak, szobrászoknak, iparművészeknek és fotósoknak. — Sok szép színuszkanyarja van a Kis-Dunának, s a hajlás domború görbületénél — ahol lapos a part és lerakódik a fövény — sok helyen van barátságosan enyhe lejtésű homokos part, más helyen Is övezik azt szép ártéri fák, de ezek között a nyárasdi a legszebb — vallja az egyik ifjú festő. — A fiatalos lendület, egymás megismerésének szándéka hozta létre másodszor is az alkotótábort, amely kérdések, melyek értékelését újra Rácz Lászlóra bíztuk: — Pártunk az ideológiai munkában hű barátnak, segítőtársnak, s megbízható támasznak tartja a képzőműszékét. Népünknek közérthető, de ugyanakkor realista képzőművészeti alkotásokra van szüksége, melyek híven ábrázolják a szocialista gazdaság valóságát és sokoldalúságát, világosan és meggyőzően mutatják be népünk hatalmas átalakító tevékenységét, erkölcsi magasrendűségét, törekvéseinek és céljainak nemes jellegét. Ehhez fiatal képzőművészeinknek segítségre, közös fórumra van szükségük, hogy a követelményekkel valamennyien lépést tudjanak tartani, s a vázolt céloknak megfelelően egyirányban haladjanak. A vázolt eszmei és szakmai céloknak megfelelően nyert összeállítást az alkotótábor programtervezete is, melynek keretében Nyári István (a járási pártbizottság ideológiai titkára), Horváth Ferenc (a jnb alelnöke), Gyurcsík József (a Dunaszerdahelyi Vnb elnöke), Ladislav Noel (fotóesza Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Népművelési Központ, a járási nemzeti bizottság és pártbizottság, valamint a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság támogatásával valósult meg újra — mondta Rácz László táborvezető-helyettes, a járási népművelési központ képzőművészet-, fotó- és film-szakelőadója. A természet e csodás és háborítatlan darabján két hétig tartó táborban közel hatvan aktívan dolgozó ifjú alkotó vett részt, a haza minden tájáról, s a szomszédos baráti országokból. Megtalálhattuk közöttük a hivatásos művészeket, a képzőművészeti főiskolák növendékeit, a művészettörténészeket, s természetesen az olyan fiatalokat is, akik szabadidejükben foglalkoznak festészettel, szobrászattal és iparművészettel. Az alkotótáborban mindenki végezte a dolgát: A festők festettek, a művészsüvölvények pedig mestereik — Kopócs Tibor (festőművész), Dolán György (a Bratislavai Képzőművészeti Főiskola végzős hallgatója), Farkas Veronika (a Komáromi Dunamenti Múzeum művészettörténésze), Almást Róbert (festőművész), Neppert József (fotóművész) és Lederer Ivetta (a -képzőművészeti főiskola asszisztense) — segítségével a látás és a láttatás műhelytitkaival ismerkedtek. • — Először veszek részt az alkotótáborban, s le kell szögeznem, hogy hasznos ötlet volt ennek a megszervezése — nyilatkozta a somorjai (Šamorln) Kiss Tibor, aki a Lipcsei Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait, majd hozzáfűzte. — Amikor festek, vagy vázlatot készítek úgyszólván mindent elfelejtek: csak a színek és az ecset van előttem. Meg az élmény bennem. A síkság ábrázolása egyébként nagy mesterségbeli tudást igényel, mert állandóságot sugallnak a kígyózó vonalak, nem érhet meglepetésként a felcsillanó fény, a szürke, a zöld és ez okker közöt felragyogó élénkebb színfolt. A képen aztán nem torlódik semmi, Inkább elsimul. Tavaly az alkotótábor Időtartama alatt több mint négyszáz képzőművészeti alkotás — olajfestmények, temperák, akvarellek, tusrajzok — közül válogatta össze a bíráló bizottság az alkotótábor bemutató tárlatának anyagát, amelyet Nyárasdon, a Ko'"•máromi Dunamenti Múzeum, a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ és a Csilizközi Művelődési Ház kiállítótermeiben láthatott a közönség. A feláorolt adatok tehát minden vonatkozásban kedvezőek. Miután azonban képzőművészeti vállalkozásról van szó, lényegesebbek a tartalmi téta), Farkas Veronika és Nagy Kornélia (művészettörténész) tartott előadást. * Amikor Farkas Veronika művészettörténész szólt a nyári tábor funkciójáról, létéről, tartalmáról, szavait élvezet volt hallgatni: — Ha zárt helyiségekben, kiállítási termekben találkozunk, beszélgetünk a művészetek rajongóival, nem mindig olyan a hangulat, amilyennek lennie kéne. Szó szerint idegesek, ingerültek az emberek, s rossz tulajdonságok furcsaságai, a hiúság befolyásolja az értékrendszert. Itt? Csodás a légkör. A gyönyörű környezet összeköt bennünket, teljes az egyetértés, még az élesebb véleménynyilvánítás is lágyabbnak tűnik. Lággyá teszi a természet szépsége, a Kis- Duna szépsége. Mivel Veronika vezetőségi tagja is volt a „gyülekezetnek“ az effajta tábormozgalom fejlődése érdekében nem feledte el kimondani: — Habár szép számban gyűltek itt össze a művészetek rajongói, a rendezvény szlovákiai jellege — hiányzott. Nagyon kis számban képviseltették magukat a keletiek, s volt olyan több magyarlakta járás Is, ahonnan nem érkezett vendég. Persze ez a hiányosság nem írható a tábor vezetőjének kontójára, az egyes járási népművelési intézmények felelős dolgozói a ludasak ebben. Beszélgetésünk előtt a művészettörténész esti előadásra készült: a téma érdekfeszítő volt, ami nemcsak a tábor lakói számára jelentett érdekességet. — Előadásunk témája a csehszlovákiai magyar képzőművészet értékelése — térben és időben — sajnos ezzel kapcsolattos könyv vagy publikáció — lexikális felmérés — még nem jelent meg, így a többi előadás témái közé ezt Is be kellett sorolnunk. Itt megemlíteném, hogy ezeket az előadásokat — ha nem is mereven, de,’ mondjuk, baráti beszélgetések formájában — jelenlétükkel neves, profiművészek is színesíthették volna. Én bízom abban, hogy jövőre töb ismert művész bővíti majd szaktanácsaival az itt összegyűltek tudását, hasznosítható élményanyagát. A feliérmárványtömbön szikrát hányt a véső, röpködtek a szilánkok, a „csatában“ előkerült a köszörű is. A vas és a kő hosszú viaskodása után a győztes — az ember lett: Ferdics Gábor acélvésője alatt mind kivehetőbbé, érzékelhetőbbé vált a kemény anyagból készült de mégis oly nemes vonású női test, mely eleve jelezte: az alkotó érzi az arányokat, az életre keltett márványdarab szemlélője művészi élmény részese. Később a kopácsolás zaja rövid időre megszűnt, beszélgettünk. Amint a szavakból kiderült, Gábor alig tizenhét éves, de sorsa már most összefonódott a képzőművészettel. Nagy szerencséjének tartja, hogy két éve felvették az iparművészeti középiskolába, nem véletlenül, ugyanis egy induló műkedvelő számára szilárd alapokat jelent az itt tevékenykedő tanárgárda biztos keze, útmutatása. — Annak idején grafikai szakra jelentkeztem, de mégis a szobrászatra vettek fel. A sors keze, úgy látszik, nem mindig kegyetlen, hiszen úgy megszerettem ezt a művészeti irányzatot, hogy ma már nem adnám semmiért — mondta tömören. Habár a dunaszerdahelyi Ferdics Gábor véleménye a művészetről a jövőt illetően még nem kiforrott, olykor véleményén, kifejtett gondolatán érezni a „zöldalmaillatot“, eddigi alkotásai, melyekből egy-kettő már kiállításon is szerepelt, — „tehetséggyanúsak“. Ezt a plasztikámat — Gábor egy sátorból kiemelt szoborportrét mutatott — élő modellről formáltam, akinek csodálkozásomra tetszett az alkotás. — így igaz, — szólt hozzá a nem fehér köpenyben, hanem a nyári kánikulához alkalmazkodva, bikinit viselő csinos hölgy. Dr. Dolán Györgyné ugyanis, aki elsősorban a tábori orvos szerepét töltötte be, ha kellett, hát modellt Is ült. Nem hiába, ugyanis két szobrászkodó műkedvelő is megörökítette. Dobis Márta textilképei mindenkit ámulatba ejtettek. Ugyanis a jó festményekhez, szobrokhoz, kisplasztikákhoz hozzászoktunk, azonban a textilképekhez kevésbé. A némi esztétékai és színismerettel rendelkező ember eleve kiszorítja lakásából a gobelinvánkosokat, a „kéziszőttes“, falraakasztható giccses szörnyűségeket. Ezeket azonban nem helyettesíti melegséget árasztó textil képekkel, mivel a DIELO válalat a sikerültebbeket méregdrágán „méri", elkészítésük viszont nem kis kézügyességet, fantáziát, színarányérzéket követel. — Valamikor grafikával, festészettel foglalkoztam, — emlékezett Márta. Édesapámtól örököltem a pajzügyességi készséget, aki minden lehetőséget megragadva támogatott ebben a tevékenységemben. Kudarcba fulladt főiskolai jelentkezésem után valami hatalmas erő kezdett munkálkodni bennem, ami azt súgta: a kevésbé ismertre, az eredetire kell törekednem. Ügy érzem, ezt a textilképek készítésében találtam meg. — Ha jól tudom, járási viszonylatban sok ismeretanyaggal rendelkező támogatóra, kellő irodalomra ebben a kedvtelésében nem igen támaszkodhat. — Sajnos ez igaz, Egy bizonyos szintű alkotókészség, technikai ismeret kifejlesztése után az ember teljesen magára utalt, az új technika feltalálása az egyénre hárul. Azok viszont, akik mesterei a szakmának, műhelytitkaikról nem szívesen beszélnek. De azt hiszem, ebben ez a szép ... — Szívesen válik meg alkotásaitól? — Nem. Nem is ajándékozok szíveesn textilképet. Ugyanis ebben az adományozásban zavar az a feltételezésem, hogy munkám kém kerül olyan térbe, falfelületre, ahol jól kifejezné önmagát. Akkor viszont, ha valaki megkér, hogy készítsek számára textllplasztikát, először megnézem, milyen térbe kerül majd a leendő alkotás, s csak ezután látok munkához. — Ügy érzem, hogy nemcsak képeit, hanem alkotás módját is tervezi... — Vannak elképzeléseim. A hagyományos szövést a nagymamáink által Ismert technikát is ismerem, ezt szeretném továbbfejleszteni, művészi rangra emelni... Radnóti Miklós nagyon találó kifejezésével szólva a „rég tudott“ — dolgokat közvetítő művészet, nem nevel, nem hat, mert nem mond semmi újat, lényegeset. Éppen ezért, amikor az ízlésformálásért folytatunk harcot, amikor annak fontosságáról beszélünk, akkor végső soron a jövőre gondolunk, magatudó, jövőt formáló, távlatokban gondolkodó fiatal képzőművészeket kívánunk magunk köré. Az égkalap által fedett műterem a Kis-Duna partján teljesítette ezt a célkitűzést, melynek megvalósításáért személy szerint sokat tett Héger Károly, a járási népművelési központ igazgatója. Gyűrűsík József és Mácsai Gyula a dunaszerdahelyi Vnb elnöke illetve alelnöke, valamint Varga Gyula a vásárúti (Trhové Mýto) székhellyel gazdálkodó szövetkezet elnöke. Véleményünk szerint a képzőművészeti alkotótábor „felnőtt“ a lehetőségekhez, a tábor, s a táborban készült alkotásokból rendezett tárlat pedig betöltötte azt a missziót, hogy á töltés túlsó oldalán is lássák a szépet. CSIBA LÁSZLÓ KALITA GÄBOR A Dr. Dolán Györgyné*: „Hát nem prózai? Fejem a kezemben.. ► Ferdics Gábor mintázás közben Fotó: — kalita— 1 Á Dobis Márta textilképét sokan megcsodálták ► — A grafika a legtöbb szakmai ismeretet igénylő professziók egyike — vallja Kiss Tibor ’ * ' ' • * *
