Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-07 / 6. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1961. febraér Ä» 14 ♦ MÉHÉSZÉT +■ MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZET MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET > MÉHÉSZET ф Bratislavában január 10—11-én az SZMSZ KB, a méhészeti kutatás művelői és a gyakorlati méhészek közreműködésével nagyszabású értekezletet tartottak. A tanácskozás célja a tudományos ismereteknek a méhészeti gyakorlatban való népszerűsítése és fokozatos megvalósítása volt. Mikuláš Jáni, a szövetség központi választmányának elnöke megnyitó beszédében kiejnelte, hogy a tanácskozást a 7. ötéves tervidőszak első esztendejének rajtjaként szervezték meg, amikor nagy hangsúlyt kapott a növénytermesztés további fejlesztése, s ebben a tekintetben Szlovákia méhészetére — a növények szervezett megporzása és termésátlagának növelése kapcsán — ugyancsak nagy feladatok várnak. A továbbiakban Valent Cajovský CSc. hangsúlyozta, a tudományos kísérletek méhészeti hasznosításának népgazdasági jelentőségét, majd megemlítette, hogy a méhészek a mezőgazdasági üzemekben nem mindig találnak megértésre, amikor méheikkel a virágzó kultúrák megporzására törekednek. Ez csak azért fordulhat elő, mert a mezőgazdaság egyes vezetői még mindig nem értékelik kellőképpen azt a többlet jövedelmet, emit a méheknek köszönhetnek. S ha ez így van a diplomás vezetőkénél, akkor mit várhatunk az egyszerű emberektől? Az eltelt néhány évben szlovákiai méretben a méhállomány, a huzavonák és egyebek miatt, mintegy negyvenezer családdal csökkent. Ez a mesztelen valóság. A méhészek azonban a társadalmi alapokba mégis több mézet juttattak, mint korábban, amikor az állomány teljes volt. Mivel magyarázható ez? Azzal, hogy az érzékeny lelkületű méhészek megértették az idők szavát, vagyis azt a társadalmi igényt, hogy közvetlenül segítsék a fogyasztói piac ellátását. örvendetes, hogy az összetevőkben rendkívül gazdag méz kedveltté és keresetté vált a boltokban. A korábbinál bőségesebb készlet azonban nem mindig elégítette ki a fogyasztók igényeit. Szükséges tehát, hogy a jövőben a méhészek még több mézet Juttassanak a központi alapokba. Ennek persze az a feltétele, hogy a mezőgazdasági üzemek ne gátolják a méhészeket a méhekkel való vándorlásban, hanem segítsék azt elő, mert a növények megporzásának fő haszna az övék, nem pedig a méhészeké! — Nagy tartalékok rejlenek a méhállomány genetikai képességének tudatos fejlesztésében — jegyezte meg Cajovský elvtárs. — A méhészeti tudomány feladata, hogy ebben messzemenőkig támogassa a méhészetet. Az utóbbi néhány esztendőben különféle betegségek tettek kárt méhészetünkben. Ezek közé sorolható a költésmeszesedés, a varrőzis és egyebek. Az utóbbi Szlovákia némely körzeteiben is elhatalmasodott, de a gócokat felszámolták. Ez arra figyelmeztet, hogy a vizsgálódás során a méhészek jobban odafigyeljenek és mindent elkövessenek a fertőzés továbbterjedésének meggátolása érdekében. Az anyásításról s ennek kapcsán a méhek agresszív viselkedésének okairól, valamint ennek a következményeiről O. Haragsim CSc. tartott rendkívül hasznos beszámolót. — A nemkívánatos jelenség káros a családokra, a méhészeti tudomány azonban arra törekedik, hogy a beadott új méhanyákat vegyszerrel permezteve hasonló szagúvá tegye, mint amilyen az anyáSításra váró családok szaga. Megfigyeltük, hogy ez a módszer nagyon sikeres és hasznos —> emelte ki a kutató. A méhfiasítás feromonjairól Silvia Kubišová CSc. tájékoztatta a jelenlévőket. Felvázolta a hazai, a szovjet, valamint az indiai kutatók ezzel kapcsolatos megfigyeléseit. Ez a téma azonban további kutatás tárgyát képezi, és idő kérdése, hogy a gyakorlatban is hasznosíthassuk. Ján Kopernický kutatómérnök két előadást is tartott. Az együk előadásában a tápláltság vetületében vázolta fel a herék termékenyítő aktivitását. Ez azt jelenti, hogy jó minőségű fejlett heréket csak erős családok nevelhetnek. Ezek a termékenyítő aktivitása rendkívül nagy. — A családok tavasszal rendszerint az idő felmelegedésével mutatnak hajlandóságot a herék nevelésére. Ezt a folyamatot gyorsíthatjuk — említette az előadó — ha egy-egy családnak, a bőségesen rendelkezésre álló táplálék mellé, legalább három virágporral telt keretet adunk. A másik előadásában a kranka méhvonal szlovákiai elterjedésének Г A tudományos értekezlet elnöksége fotó: Štefan Krajčovifj jelentőségét méltatta. A szakemberek az őshonos szlovákiai méhnek, az Ausztriából importált vonallal való kereíztezése, illetve továbbnemesítése kapcsán nagy népgazdasági jelentőséget tulajdonítanak. Ez azt jelenti, hogy a hazai fajtaazonos kranka méh minőségének a javítása homloktérbe kerül. Egyrészt a hegyi, másrészt pedig a hegyaljai jó haszontulajdonságú változat fejlesztése időszerű. Ezeknek a továbbnemesítése új lehetőséget hozhat a felszínre, egyes körzetek legmegfelelőbb vonalának a feljavításában. Ide tartozik a tatranka, a sabinovőanka, a hontianka, a troiseck vonal és egyebek. — Megfigyeléseink alapján a legtöbb mézet a tatranka vonal biztosította, — említett a tehetséges fiatal kutató. Az áttelelés vonatkozásában az egyes vonalak a számukra legmegfelelőbb körzetekben viselték el az időjárás szélsőségeit, míg más körzetekben gyengébben teleltek át. Az előadó hangsúlyozta, hogy az anyanevelésben rendkívül nagy jelentősége van a kiindulóként használt szülőpárnak, azonban ugyanaz a vonal máš és más feltételek között — mondjuk más körzetben — természetszerűen eltérő eredményt nyújthat. Ez tehát azt jelenti, hogy minden vonal a száméra behatárolt körzetben hozhatja az optimumot, amennyiben ehhez létrehozták a kedvező feltételeket. A soron levő ötéves tervidőszakban ezeket az ismereteket a méhállomány további nemesítésében hasznosítják. Az anyanevelés műszaki fejlesztésének feltételeiről Michal Matička kutatómérnök tartott beszámolót. Említést tett róla, hogy a családok ritmikus fejlődése céljából az anyáknak legalább 33 százalékát szükséges lecserélni. A lecseréléshez felhasznált jó minőségű anyák többsége — a haszonállományokban .— a nyilvántartott anyanevelőktől származott, azonban saját célra a tapasztalt méhészek is neveltek méhanyát. Az utóbbiak azonban nem ellenőrzött tenyészetek. A Liptovský Hrádok-i Méhészeti Kutatóintézet munkaközössége arra törekedik —■ tért ki beszámolójában erre is Matička elvtárs —, hogy a tenyészanyák párzásához időben kialakítsa a lehető legjobbb heréscsaládokat. Ezt a munkát a kutatók felelősségük teljes tudatában végziik, s az intézetből kikerülő tenyészadyag minősége szavatolt. Még más témájú színvonalas előadások is elhangzottak, azonban fontossági sorrendben talán Jaromír Bacílek CSc. beszámolójából vázolok fel néhány gondolatot, akt az eleség öszszetételéről és annak válfajairól tájékoztatott. Természetes, hogy az előadó a virágmézet emelte ki a legjobb méheleségnek, amelyben nagyon sok hasznos nyomelem van. A kutatás persze azt is kiderítette, hogy az ipari centrumokhoz közel eső méhészetek mézében a hasznos összetevők mellett szennyező anyagok is vannak. Természetesen az elviselhető — egymilliomod részarányban. A vastartalom a mézben nagyon kedvező hatást vált ki mind a méhek téli eleségében, mind az emberi fogyasztás tekintetében. Az előadó a méhek további hasznos táplálékaiként a cukrokat (szőlőcukor, gyümölcscukor, répacukor) sorakoztatta fel, de más cukorszármazékokat is említett. Ezeket azonban leginkább a kutatásban használják összehasonlító alapanyagként. Elmondható, hogy a tudományos tanácskozás mind a méhészet továbbfejlesztése, mind annak népgazdasági haszna tekintetében előremutató, a gyakorlat számára pedig elgondolkoztató volt. Feltételezhető, hogy a tudomány a méhészetben is hamarosan termelőerővé válik. HOKSZA ISTVÁN A méhek lakhelyének biztosítása még akkor is nagy előny, ha a méhész a kaptárt ráccsal ketté osztotta s a műlépekkel az építmény irányát céljainak megfelelően meghatározta. A rács természetesen nem szolgálja a család igényeit, mert határt szab a fészek kiszélesítésének, korlátozza a jő anyát a petézésben. Ez rendszerint akkor bizonyosodik be, amikor az anya a rácson át jut, s akkor lent de fent is mindent befiasít. Ekkor természetesen nem a méhész bosszantására, hanem a család igényeinek a kielégítésére törekedik. Rács nélkül tehát a beteleléskor népesebb lehetne a méhcsalád. Tekintettel a rács előnyeire a vázolt hiányosságot hagyjuk figyelmen kívül. Inkább foglalkozzunk a kaptár hőszigetelésével. A kaptár a tél folyamán nem a hidegtől, hanem az esőtől, a hőtől, a széltől és az építményt veszélyeztető külső behatásoktól védi a családot. Köztudott ugyanis, hogy még a kitünően bérelt kaptár is csak pár fokkal csökkenti a külső hőmérséklet méhekre gyakorolt hatását. A telelőfürtről távozó, elhasznált levegő nem melegíti a kaptár belsejét. A zavarmentes telelés szempontjából kívánatos, hogy az elhasznált levegő minél hamarabb távozzék a kaptárból. Szerte a világon, még Norvégiában is, sikeresen használják a huszonkét milliméteres vastagságú, béleletlen deszkafal#. kaptárakat. Nem tartanak a méhek megfagyásátől. Ha ez így van, akkor szükségtelen a többfalú bélelt kaptárak készítése. Mi mégis ilyeneket csinálunk. A hazai szakirodalom évtizedek óta ezeket ajánlja. Határainkon túl ilyen kaptárakat nem nagyon használnak. Űrösi Pál Zoltán közel hatszáz oldalas, „Méhek között“ című könyvében mindössze nyolc sorban foglalkozik a kaptár bélelésével. Ott is csak a hátrányokra figyelmeztet. A jő hőszigetelésnek inkább nyáron, a tűző napon van jelentősége. Télen pedig annyi az előnye, hogy ellensúlyozza a külső hőmérséklet hirtelen bekövetkező változásait, s ez jótékonyan hat a telelő fürtbe húzódott méhekre. A méhcsalád tehát nem látja kárát a kaptár bélelésének. A szűkítéssel azonban már nem szolgáljuk a szabad természethez idomult méhek érdekét. Talán azt hiszszük, hogy a kaptár belső terének a szűkítése elősegíti a kevesebb mézfogyasztást, s ez a telelő asalád előnyére válhat. A méhészek már száz évvel ezelőtt is tudták, hogy a telelő család a fürtön kívüli teret nem fűti ki. Idősebb Boczonádi ismert szakkönyvében nem győzte hangsúlyozni a sok száraz levegő szükségszerűségét, s ezzel párhuzamosan a méhek által kilehelt pára belső lecsapódásának hátrányosságát. A külföldi méhészek hatásos szellőztetéssel gátolják ezt meg. Idősebb Boczonádi szerint nem a több, hanem a kelleténél kevesebb friss levegő teszi nyugtalanná a telelő méhcsaládot. Ennek tudatában miért szűkítik a telelő méhcsalád fészkét? A teleléshez szükséges cukor mennyiségének csökkentése miatt. Természetes, hogy 9—11 keretet takaró családnak több cukoreleségre van szüksége mint például a 7—8 keretben telelőnek. A második világháború előtt Németországban az élelmezési cikkekkel való takarékosság végett bevezették a 7, később a 6, a háború vége felé pedig az öt kereten való teleltetést. Persze nem a cukor hiányára hivatkoztak, hanem arra, hogy a leszűkített kaptárban kisebb a hőenergiaszükséglet, s ehhez kevesebb élelem kell. Ez nem más, mint szemfényvesztés. A család természetszerűen kevesebb élelmet fogyaszt, mint amennyit szii» kítés nélkül használna el. Az augusztus végén kevesebb keretre kényszerített család a továbbiak során természetszerűen az adott helyzethez igazodva szabályozza népességét. Ha augusztusban több kereten hagytuk volna őket, akkor októberben népesebb családot teleltethettünk volna be. A nyolc keretre szűkített osalúd még kedvező telelés után iá csak nyolc keretet takarhat. Ha azonban ugyanezt a családot tíz, — nem sűrűn takart — kereten hagytuk volna, akkor tavasszal az első vizsgálat alkalmával ezt a tíz keretet jól takarta volna. A kevésbé takart kereteknek a fészekből való eltávolítása, illetve a méheknek a szokottnál kevesebb keretre való kényszerítése ellenkezik a méhek természetével. A szűkítés sokszor gátolja az éltető friss levegő bejutását, s a kaptárban nyirkosság, a családban pedig nyugtalanság keletkezik. Tavasszal a telelőfürt megszűnése után persze csak annyi keretet hagyjunk a fészekben, amennyit a méhek jól takarnak. Sokszor közvetlenül a betelelés előtti utolsó vizsgálat alkalmával a méhekkel nem teljesen takart kereteket valószínűleg emiatt veszik ki a kaptárból. A családot tehát az etetés előtti időszakban nem tanácsos a sűrűn takart keretekre kényeszéíteni, mert ez: # természetellenes beavatkozás a méhek életébe; # az őszi túlzsúfoltság ellenkezik e méhek természetével . s a család a szűkített térben mérsékeli a népességet; # a telelőfürtbe szinte faltól-falig terjed, s emiatt a család megfelelő mennyiségű tiszta száraz levegő hiányában szenved. A telelőfürtön kívüli kevés tiszta levegő képtelen a kilehelt pára elnyelésére, s miatt az lecsapódik, s a kaptárban lucskosság keletkezik. (Folytatjuk) VERESS ERVIN Nagy Kálmán „Keserű tapasztalat" című írása felkeltette az érdeklődésemet. Az anyanevelésről közölt tapasztalatai feltétlenül hasznára válik méhészetünknek. Szükségesnek tartom persze megjegyezni, hogy méhanyákat nem kellett volna nevelnie attól az anyától, amelyet valakitől kapott, hiszen csak huzamos rábeszélésre vállalkozott a vele történő anyásításra. Milyen célt követett a szóban forgó anyák nevelésével? Amennyiben ezt vérfrissítést céllal tette, akkor helyesen cselekedett. Az új ismeretekkel párosuló sikertelenségek következményeiről azonban méhésztársunk nem szégyellt nyilvánosan beszámolni. Valószínű, hogy a kezdő méhész ezt elhallgatta volna. írása azért is figyelmet keltő, mert arra int másokat, hogy hasonló hibáktól óvakodjanak. Csak emelte volna a beszámoló közhasznát, ha írásában azt is felvázolja, hogy pontosan mikor kezdte az anya nevelését. Ez azért lett volna időszerű, mert az 1979-es esztendő mézgyűjtés tekintetében nagyon jő, az 1980-as pedig — az esőzések miatt — eléggé gyenge volt. Nem egészen értem azt a megállapítását, amely egyrészt a méhek agresszivitásáról, másrészt az anya herepetézéséről tájékoztatott minket. A szerző megemlítette ugyanis, hogy mind a huszonkét leszármazott anya munkásméhei vadak voltak, s a másik mondatban pedig csak egy herepetéző anyáról tett említést. Talán a kapott méhanya vált herepetézővé? A cikkben közölt „szerencsére“ szócska jelentőségét sem értem. Szerintem egyetlen méhész sem tartja szerencsének, ha valamelyik méhanya éppen júliusban válik herepetézővé. Ogy érzem, Nagy méhésztárs sem tartotta ezt szerencséjének, hanem sokkal inkább azt, hogy a herepetéző helyett jő méhanyát adhatott be, s ezzel a családot népesen teleltethette be. A vitaindító cikk azon megállapításaira, amelyek a rajzó ösztön tömeges előfordulását kellemetlennek minősítették, a magam részéről az alábbiakat mondhatom: Attól eltekintve, hogy az időjárás nem kedvezett a méhészetnek, a múlt esztendő mégis a rajzások éve volt. Két csalódom kivételével mindegyük megrajzott. Az említett két család csak azért nem rajzott, mert ennek a meggátolására új módszert próbáltam ki, (természetesen nem ugyanazt a módszert, amelyről hozzászólásában Csurilla méhésztárs tájékoztatott). Én nem a méhanyák szárnyának megkurtításával gátoltam a rajzást, mert ezt a módszert helytelenítem. A felszabadulás óta méhészkedem, de egyetlen évben sem csonkítottam meg az anyák szárnyát Rajzás után az. egyik méhészismerősömtől hallottam, hogy a rajzási ösztön meggátolása miatt az anya mindkét szárnyát lenyeste. A tanácsot ismerősétől kapta. Ez persze nem segített neki, mert méhcsaládjai aztán is rajzásra készültek. Az első kaptárjának az állománya hamarosan kirajzott, ám a méhek vissza Is tértek eredeti helyükre. Ennek az okát a méhésztárs akkor nem derítette ki. Másnap, amikor egy további méhcsaládja is kirajzott, magam is jelen voltam. jótanácséit A rajzás előtt megfigyeltem, amint az első kaptár előtti fűben mintegy húsz darab méh csomóba tömörült. Megbolygattam a csomót és láttam, hogy a csonkaszárnyú kirajzott méhanya élettelenül hever a földön. Ebből megállapítottam, de a tulajdonos is, hogy az előző napon kirajzott méhek miért tértek vissza a kaptárba. A másik méhcsalád kirajzásaikor azt vártam, hogy a kurtított szárnyú méhanya a talajra esik, erre azonban nem került sor. A raj befogása után a családban fiatal anyákat fedeztem fel, mire megkérdeztem ismerősömtől, hogy tényleg lenyírta az anya szárnyát? Az igennel válaszolt. Ez meggyőzött róla, hogy a méhanya szárnykurtítása nem gátolja meg a családot a rajzásban. Alapszervezetünkben szintén akad olyan méhész, aki megkurtítja a méhanya egyik szárnyát. Egy másik méhésztől hallottam, hogy a család kirajzott, és azt a kurtított szárnyú anyával együtt befogta. Számomra nem okoz gondot a raj befogása, mert kertemben a méhes keleti és nyugati oldalán vízcsapok vannak. Rajzás előtt háromnegyedes gumicsövet teszek a vízcsapokra, a végébe pedig vfzsugár szűkítőt dugok. A kirajző méheket ezzel locsolom. így a raj hamar letelepedik, majd ismételt enyhe locsolás után aránylag könnyen befoghatom. Befejezésül talán még annyit, hogy Nagy méhésztársunk vitaindító írása méhészetünk részére azért hasznos, mert ismertette a méhcsaládok rossz tulajdonságait. Ennek a megfigyeléséhez saját állományának jő tulajdon-* Sággal rendelkező méhcsaládjai szolgáltak alapul. Helyesen cselekedett, amikor az említett méhanya utódait a szaporító képesség hiánya miatt megsemmisítette. A történtekből okulva pedig arra figyelmeztetett, hogy a jó tenyészcsalád a méhész állományában van. Ezt azonban mindenkinek magának kell megtalálnia. Nagy méhésztárs még azt is megjegyezte, hogy a sikertelenségek okát ne a méhanyák rovására írjuk, hanem a hibát önmagunkban keressük. Jő tanácsaiért ezúton is köszönetét mondok. Lengyet Sándor II. RfiSZ
