Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-03 / 1. szám
1981. jannár 3. SZABAD Fflr.DMÜVES T SÄGI TÓTH TIBOR: Anasztázia, a feleségem már november eleje táján szinte nap mint nap megkérdezte tőlem: — Mondd csak, fenő, hol szilveszterezzünk az idén? Amikor már legalább tíz egymásutáni napon elhangzott a sürgető és nekem kissé agresszívnak tűnő kérdés, idegesen leintettem őt: — Ugyan, Sztázikám, hol van még a szilveszteri — Jenő! — kiáltotta Anasztázia vérfagyasztó hangon. — Ha te így válaszolsz, akkor előre tudom, hogy megint meg akarod hívni a korlátolt barátaidat, akik mindig csak ugyanazokról a témákról tudnak fecsegni oly sokat, hogy belefájdul az ember feje, s még csak a tévéprogramot sem lehet végignéznünk a folytonos karattyolásuk miatt. — Te csak hagyj békét az én barátaimnak, Sztázikám, hiszen mindig meghívjuk a te barátnőidet is. Azok ugyancsak mondják a magukét. Ogy érzem magam köztük, mint egy elmegyógyintézet gyógyíthatatlan ápoltja. — fenől — sikoltotta Anasztázia. — Te csak ne sértegesd az én barátnőimet! Nézd meg először a barátaidat! Hiszen nem te mondta tavaly is, hogy a képzelt beteg Ödön barátod elviselhetetlen, amikor a nemlétező nyavalyáit sorolja fel, a legnagyobb részletességgel? Anasztázia pózba vágta magát, s Ödön testtartását és hanghordozását utánozva elkezdte: — Tudjátok, gyerekek, ez az Isiász, ez nem is egy kis nyavalya. Ha frontátvonulás van, vagy köd, vagy zúzmara, vagy havaseső, esetleg ködszitálás, hát olyankor a bronchítiszemmel együtt jobban kínoz, mint az epegörcseim, hogy a hasnyálmirigy gyulladásomat ne ts említsem, mert az mindig olyankor vesz erőt rajtam, amikor a magas vérnyomásom miatt reserptnt, a veseköveim miatt meg miluritot szedek. Vagy ha a feleségem felidegesít és a szívinfarktus, az agyvérzés és az Idegösszeomlás együttesen kerülget... Nem hagytam, hogy Sztázi tovább gúnyolta Ödön barátomat, lecsaptam rá: — Te fsait ne bántsad az Ödönt! Az ő szövegel még meglehetősen tanulságosak, de amikor a te Rita barátnőd elkezdi szűnni nem akaró fecsegéseit a receptjeiről, akkor minket, a társaság férfi tagfait a gutaütés kerülget. Hogy 0 hogyan készíti a habcsókot gyömbérrel, a gyömbéres süteményt tormával, a gesztenyepürét tarkababból, vagy az újfajta tortát, melyet „Rita meglepetése* néven tálal a vendégeinek és olcsón, sütőtökből készült töltelékkel tölt meg. Hát ki a nyavalyát érdekli ez? — Es kit érdekelnek a te Barnabás barátod hanglemezei. Mert az meg másról sem tud beszélni, csak a lemezeiről. Emlékszel a tavalyi szövegeire? Anasztázia megint pózba vágta magát és Barnabás dörmögő hangját kissé idétlenül utánozva folytatta: — Gyerekek! Most kaptam egy nyugatnémet lemezt. A Stille Nacht van rajta pánsípon előadva. Es megvettem a La Traviatát Maria Callasszal és egy Karajant Ravel Bolerójával és kaptam egy új felvételt a Hallo Dolly musical számaival és két lemezt mongol népzenével, meg egy Presley-, egy Diamond- és egy Dalida-lemezt... — Ez legalább intelligens szöveg! — vágtam rá —, de Nelli, a te buta liba vénlány barátnőd, aki vagy húsz esztendeje a harmincadik születésnapját ünnepli évről évre, azzal untatja a társaságot, hogy nemlétező udvarlóinak kikosarazását meséli el gyötrő unalommal. Emlékszel a tavalyi szövegeire? Most én vágtam pózba magam, játékos kedvemben a fejembe nyomtam Sztázi egyik viharvert parókáját és Nelli csicsergös hangját utánozva folytattam: — Aztán főtt Pali, tudjátok, 6 egy nagy vállalat vezérigazgatója, aki öngyilkos akart lenni miattam, mégsem kellett. Meg Tibor, az író, most fog megjelenni Pesten két könyve egyszerre, de 6 sem kellett, tudjátok, micsoda bohém emberek ezek az írók! Kikosaraztam Elemért is, 6 vegyészmérnök, de a mamája nagyon bogaras, házsártos teremtés és nemet mondtam Dezsőnek, az egyetemi tanárnak is, mert azt hallottam, hogy nagyon meresztgeti a szemét a diáklányokra. Szóval, tudjátok, én túlzottan igényes vagyok ... „Produkcióm“ oly jól sikerült, hogy Anasztázia meg is tapsolt, s miután jól kikacagtuk magunkat, a nyakamba borult és kiscicás hízelkedéssel kérlelni kezdett: — No igazán, találj ki valamit, hogy ne kelljen megint ezeknek az unalmas embereknek a társaságát „élveznünk". Jenő, hiszen te olyan jó fej vagy, ugye, kiagyalsz ualamit? Mondanivalóját egy cuppanó puszival tetézte, s ez a kedvesség annyira jólesett nekem, hogy elhatároztam, keresek valami megoldást. Találtam is. — Az üzemi klubunkban fogunk szilveszterezni. Te a barátnőidnek, én meg a barátaimnak majd azt hazudjuk, hogy elutazunk a rokonainkhoz — mondtam Sztázinak, aki láthatóan elégedett volt a megoldással. Elérkezett Szilveszter napja. A kidíszített üzemi klubhelyiségben kitűnő volt a hangulat. Vacsorára szilvesztéri malacpecsenyét szolgáltak fel, pukkantak a pezsgőspalackok, összecsendültek a poharak, tombolt a jókedv, a kacagás. Aztán egyszer csak meghűlt a vér az ereimben. Az egyik asztaltól felállt valaki, s amint közelünkbe ért, felismertem Ödön barátomat. — Hát mégsem utaztatok el? — kérdezte boldogan. — Hogy kerülsz ide? — kérdeztem én ts, ktssé hebegve. — A Szalai, a ti főmérnökötök a szomszédom, ö hívott meg. Tudjátok, eljöttem, mert így legalább elfelejtem, hogy mennyit kínoz ez az isiász. Tegnap epegörcseim is voltak, és a hasnyálmirigy gyulladásom is jelentkezett, mert a feleségem úgy felidegesített ... Megadóan bólogattam, amikor Szálát mérnök és egy erősen kifestett hölgy ült az asztalunkhoz, akiben rémültem ismertem fel Sztázi barátnőjét, Ritát. — Szevasztok — mondta pezsqösmámoros hangon Rita — tudjátok, Ödön vett rá, hogy jöjjek el ide vele, ha ti úgysem lesztek otthon. Meg is vendégelem majd őt újév napján új specialitásommal, a auömbéres pogácsával. Tudod, úgy készítem, hogy a megdarált tepertőhöz reszelt gyömbért keverek, az egészhez hozzáadok egu kis toiáshabot és miután levestésztát gyúrtam ... Nem, ez nem lehet igaz — gondoltam magamban, de teljesen csak akkor adtam meg manam, amikor az asztalunkhoz táncolt Barnabás, karján Nellivel, s miután elmondták, hogy őket Nelli unokaöccse hívta meg, Barnabás dörmögő hangja vette át a szót: — Minden jó lenne, de ez a zenekar — lehetetlen! En most kaptam, tudjátok, egy kitűnő lemezt, a philadelphiai filharmonikusokat Ormándy Jenő vezényli, hát mondhatom ... — Ugyan Barnabás — szólt rá Nellt —, maga mindig csak ezekről a lemezekről fecseg. Nekem meavan a véleményem a zenészekről! Most kosaraztam ki Pétert, aki első hegedűs az egyik prágai szimfonikus zenekarban, de volt már egy karmester kérőm is, akinek azért adtam ki az útját, mert... Lehet, hogy soha nem fogom megtudni, m’ért adta ki Nellt a karmester útját, ugyanis kézenfogtam Sztázit és kiosontunk a teremből. Az asztalunktól még ezek a mondatfoszlányok kísértek el bennünket: — Most van egy kitűnő új Jugoszláv gyógyszer, a Pyrocidin, vagy ml a neve. Attól az isiászom javul ugyan, de nem jó a májamnak ... — Liszt hat rapszódiája van a két lemezoldalon, de valamt Isteni a zenekar összjátéka ... — A túrós linzert pedia úgu készítem, hogy egy kis szódabikarbónát is keverek hozzá ... Otthon még elcsíptük a tévé szilveszteri műsorának befelező részét és meofogadtuk Sztázival, hogy ezentúl egész másképpen fogunk szilveszterezni. Az idén a hegyekbe utazunk. Már jóval karácsony előtt elintéztem a utazási irodában mindent. Van szállásunk, vasúti menetjegyünk. Végre megszabadulunk az unalmas barátoktól. Bár valami egy kicsit idegesít bennünket... Karácsony után Sztázi ni utazási irodából látta kijönni Ödönt, aki sífelszerelést cipelt a vállán ... En pedig tegnap botlottam bele az utcán Nellibe, amint éppen besietett az egyik sportfelszereléseket árusító boltba ... A Magas-Tátrában találkoztunk. Séta télidőben BÖJTÖS JÄNOS: sp« f ID «9 K<ŕ<? Forog az idő kereke, Órák, napok futnak vele. Egy év elmegy és helyébe Ojabb, fiatalabb lép be. Búcsúztatva az óévet Köszöntjük az új Vendéget. Pezsgő borral, s már előre Soroljuk, mit várunk tőle. A lényeggel kezdjük a sort: Békességet, búzát és bort, Sikerekben bő esztendőt, A jelentől még szebb jövőt. Gazdag termést, sok új házat, Kultúrotthont, utat, gyárat, Munkakedvet alkotáshoz, S jó gépeket a munkához. Orvosnak kevés beteget, Diákoknak csak jő jegyet. Versenyeken nagy eredményt, Sorsjátékon főnyereményt. Épüljön hazánk és népe, S legyen az év „A jó éve", fő munkáé, szorgos tetté, Megértésé, szeretető. Fogjon össze minden ember, — ügy lesz erős, mint a tenger S a föld ezer ajkú népe, Egyért küzdjön: legyen béke! JÄN LENÉO: ň tolvaj Elkapták a tolvajt és bíróság elé állították, hogy rábizonyítsák tetteit és a törvények szerint ítélkezzenek fölötte. Az asztalon, amelynél a törvényszék tagjai ültek, ott sorakoztak — corpus delicti — azok a tárgyaik, amiket a tolvaj összelopdosott. Az ügyész ékesszólóan sorolta fel a vád pontjait, a tanuk bizonyították, hogy mindazt tólük lopta a tettes, s a tolvaj a bizonyítékok súlya alatt bevallotta tetteit-bűneit. Már csak ó volt hátra, hogy az utolsó szó jogán szólhasson. A közönség, meg a bírák is unottan fészkelődtek, ugyan mit hozhatna fel mentségére, hisz minden lopását rábizonyították a lopott tárgyak felsorakoztatása és a tanuk vallomása alapján. — Tisztelt bírósági — kezdte beszédét a tolvaj. — Való Igaz, hogy mindazt, amit itt látnak, loptam. Szünetet tartott, mintha nagy lélegzetet venne. — De ugyanúgy igaz az is, tisztelt bíróság, — s ezt hozom fel mentségemre —, hogy vannak sokkal nagyobb tolvajok is, mint én. Sokkalta nagyobbakl S miért kell akkor nekem bűnhődnöm, tisztelt bíróság, amikor azok nem bűnhődnek semmiért, pedig sokkal, sokkalta többet loptak mint én. S a tolvaj fölsorolta mindazok nevét, akik nagyobb tolvajok voltak nálánál. S felsorolta a bizonyitékait is. A bíróság miután figyelmesen végighallgatta, tanácskozásra vonult vissza, s amint határoztak, kihirdették az ítéletet. A felmentő ítéletet! — Valóban megengedhetetlen — szólt az ítélet Indoklása során a törvényszék elnöke —, hogy az olyan egyén bűnhődjék, aki kevesebbet loj pott, mint azok, akik szabadon járnak-kelnek, akiket bevádolnl és elítélni senki sem merészel. A tolvaj szabadlábra került és tovább lopogatott. Nyugodt volt, mert tudta, hogy ilymódon mindig kivágja magát, mert mindig lesznek nálánál nagyobb tolvajok. S ha egyszer ő lesz a legnagyobb, senkinek sem lesz fölötte hatalma, mert az égvilágon minden — maga a bíróság is . tóle függ majd. így aztán vígan éli világát és lop, akár a szarka, mind a mai napig. S nem is nagyon óvatos! Csupán akkor elővigyázatos, ha nagyobb tolvajtól lop, mint amekkora ő maga. A Magas-Tátra ormai alatt egyre több a korszerű üzlet AZ ÖNKRITIKA Fotó: —tt—í Megbíráltak. Egyre hevesebben érveltem: mikor János bátyám jóval túl** haladta a nyugdijkort, érezte, fogytán az ereje. Elhatározta, otthagyja a szövetkezet állattenyésztését. Am belefájdult a szive arra a gondolatra, hogy végleg búcsút kell mondania. — Nem vagyok azért én még olyan tehetetlen, hogy ezentúl az asszony szoknyája mellett lebzseljek, a konyhában lábatlankodjak. Dolgozhatnék még akár halálomig is, ha könnyebb munkát adnának — dünnyögte magában az öreg. Ezt meg is mondta az elnöknek. A szövetkezet vezetősége megértette János bátyó kérését és éjjeliőr poszttal bízta meg. Az örömtől repdesett a szíve az öregnek. Még puskát is kapott a nem kívánatos vendégek nyomatékos elriasztására. Erre nagyon büszke volt. Váltig hangoztatta — úgysem tudok én aludni... A hagymaszedés Idején a termést őrizte éjjelenként Még а zsákba rakott hagymát Is a mezőn hagyták — hiszen János bácsi megőrzi — nyugtatták lelkiismeretüket a vezetők. Am a zsákokból mindig el-eltünt éjszakánként. A vezetőség fiatal tagjai végül is elhatározták, mégiscsak utána kellene nézni, hogyan őrködik az öreg. A gondolatot tett követte, és Éber éjjeliőr sötétedés után az őrházhoz lopakodtak. Az óra mutatója úgy tíz felé közeledett. Nagy meglepetésükre a bódéból erőteljes hortyogás zavarta meg az éjjeli csöndet. János bátyám úgy aludt, mint a bundái — Hát itt aztán kényük-kedvükre garázdálkodhatnak a szarkák — mondta az egyikük... Valahogy meg kellene leckéztetni. Bezörgettek az ablakon s mire János bácsi magához tért az igazak álmából, addigra a nem várt vendégek megbújtak a zsákok mögött. Az öreg a zaj hallatára riadtan kapta fel puskáját és eszeveszetten lótott-futott a tábla egyik végéről a másikra, közben teli torokkal harsogta: „Agyonlövök minden tolvajt! “, de nem talált senkit. Miközben János bátyó kajabálva Ide-oda futkosott, a tréfáskedvű legények vissza lopakodtak a bódéhoz s magukkal vitték az öreg kerékpárját, ő pedig fáradtan tért vissza, s az izgalmak után újra elszenderedett. Reggel, a kerékpárnak hült helyét találta. Bosszankodva, szitkolózva baktatott az efsz irodájába. „Majd adóik én a tolvajoknak, csak kerüljenek a szemem elé“ — dünnyögött magában. De micsoda meglepetés érte, a kerékpárját ott találta a szövetkezet székháza előtt. Hosszan bámult az öreg, míg végre derengeni kezdett az ellene elkövetett szégyenletes turpisság. Nem Is ment be az irodába, sót jó ideig messzire elkerülte ... A további következményeket nem ismerem, de meglehet, hogy az esemény után, János bátyám már éberebben alszik Őrködés közben. —kim— Megbíráltak, hogy nemtörődöm, hanyag notorlkus lógós vagyok, aki örökké kihúzza magát a munkából, s ha végül mégis ráfanyalodik, olyan munkát végez, hogy amit csinál, arra méltán ráillik a selejt elnevezés. Tiltakoztam. Bátortalanul álltam a felháborodott gyülekezet elé és mentegetőzni próbálkoztam: Hogy jönnek önök ahhoz, hogy Ilyen szavakkal Illessenek?... Hisz én tulajdonképpen nemcsak én vagyok. Hát nem tudatosítják, hogy én tulajdonképpen ennek az üzemnek a dolgozója Is vagyok? S nem tudják felfogni ésszel, hogy ha engem bírálnak, akkor az egész üzemet is bírálják? Aztán emeltebb hangon folytattam: i S ez még csaik hagyjánl Hagyján lennel De amellett, hogy dolgozója vagyok ennek az üzemnek, egyike vagyok annak a népnek is, aki ezt az üzemet felépítette. S ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a dolgot, akkor önök nem is engem bíráltak tulajdonképpen, hanem mindenkit, az egész dolgozó népet. Tűzbe jöttem. — De még ez is hagyján! Azon tűi, hogy egy vagyok a népünkből, egyúttal egyike vagyok az egész emberiségnek. S önök, önök tulajdonképpen nem is engem bíráltak, mint olyat. Azon mesterkedtek, hogy megszégyenítsék az egész emberiséget. Csupán azért estek énrám, mert bűnbaknak is kell valaki, hogy rajtam keresztül ócsárolhassák az egész emberiséget, ahová én is tartozom. Jól tudom én — a hangom is, meg a szemem is szinte tüzelt —, jól tudom, ml is a szándékuk tulajdonképpen. Tudom én azt Jól, s Íme, tudja hát meg mindenki, hogy csupán arra jó mindez, hogy bemocskolják csúnya, mérget fröcsögő nyálukkal az egész emberiséget! így kiabáltam. És ők elcsitultak. Már nem bírálnak, hogy nemtörődöm, hanyag, notorlkus, lógós vagyok, aki örökké kihúzza magét a munkából, s ha végül mégis ráfanyalodik, olyan munkát végez, hogy amit csinál, arra méltán ráillik a selejt elnézés. Már nem bírálnak! Vércse Miklós fordítása л 4 ä » *
