Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-20 / 25. szám

14 SZABAD FÖLDMŰVES 1981. június 2G* VADÁSZAT .♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ф VADÁSZAT » VADÁSZAT » VADÁSZAT +■ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ^ Gustáv Husák elvtárs, köztársasági elnök Hojö elvtársnak átad­ja a „Köztársasági Ér­demrendet“. Fotó: CTK Az érdemdús munka jutalma Jozef Hojö elvtárs munkás család gyermekeként 1906 tának kialakításában. Elnöke lett a vadászat szervező­március 15-én született. Gyermekkorát, mint a többi proletár gyerekek, nyomorban élte le. Nagy nehézségek és erőfeszítések árán sikerült reálgimnáziumi tanulmá­nyait befejezni. A gimnáziumból kikerülve szemben ta­lálta magát a munkanélküliséggel. Csehszlovákia Kommunista Pártjába 1926-ban lépett be. Számtalan párttisztséggel bízták meg őt, majd 1943- ban kommunista funkcionáriusként letartóztatták. Csak több hónapos bebörtönzés után, bizonyítékok híján he­lyezték szabadlábra. A Szlovák Nemzeti Felkelésben nemcsak politikai szervezőként, hanem fegyverrel is harcolt. A felszabadulás utáni időszakban számos felelősség­­teljes tisztséget töltött be. A Szlovák Megbízotti Hivatal testületében előbb pénzügyi, majd munkaügyi megbízott lett, és hosszú évekig volt a Szlovák Állami Biztosító vezérigazgatója. Ez év elejétől megérdemelt nyugalom­ba vonult. Sok párttisztségben igaz kommunistaként dolgozott. Elnöke volt az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának, később pedig a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának volt a tagja. Érdemdús munkásságáért számtalan magas állami ki­tüntetésben részesült. Megkapta például az „Építésben Szerzett Érdemekért“, a „Győzelmes Február Érdem­rend“, a „Népi Milícia Jubileumi Emlékérme“, a „Szlo­vák Nemzeti Felkelés Érdemrend“ II. fokozatát, majd kétszer a „Munkaérdemrend“ állami kitüntetéseket stb. Mozgalmas élete egybefonódik a szlovákiai vadászat és Vadgazdálkodás újkori történetével. Mindig rendkí­vüli módon szerette a természetet, a benne élő vadat. A lövészetet nem mint a vadászat tárgyát, hanem mint a megfigyelések és a tanulságok, forrását kedveli. Ne­vével több olyan lényeges változás összefügg, amely Szlovákia vadászatában a felszabadulás utáni években végbement. Az 1948. évi februári győzelem után egyike lett azok­nak, akik felszámolták a letűnt burzsoázia vadászati po­zícióit, és részt vettek a szocialista rendszer vadásza­sével megbízott végrehajtó bizottságnak, s_ később alel­­nöke a Szlovák Vadászati Védegyletek Szövetségének. A többi derék tisztségviselő mellett jórészt az ő érde­me, hogy Szlovákia vadászszervezetét aránylag rövid időn belül megtisztították a burzsoá és reakciós ele­mektől, s lehetővé tették a dolgozók széleskörű rész­vételét a vadászatban. Az 1951—1959. években a szlovákiai vadászszervezet elnöki tisztségét töltötte be. Ebben a tisztségben a va­dászat társadalmasítása tekintetében szerzett nagy érde­meket. Aktív részt vállalt a haladó szellemű vadásztör­vény kimunkálásában, érvényesítésében, s mindazokban a munkálatokban, amelyeket a szervezet ebben az idő­szakban elért. Aztán 1971 óta tölti be az SZVSZ elnöki tisztségét. A Csehszlovákiai Vadászszövetségek Föderatív Bizottságának alapszabályai értelmében kétévenként (felváltva) tölti be az elnöki, illetve az alelnöki tisztsé­get. Ebben a funkcióban a Cseh Vadászszövetség elnö­kével váltják egymást. Tagja a Nemzetközi Vadá­szati és Vadvédelmi Tanácsnak, (C. I. C.). A fenti tiszt­ségekben nagymértékben hozzájárult szocialista hazánk vadászatának fejlesztéséhez s ahhoz is, hogy Szlovákia vadászata szervezettségével és vadgazdagságával a világ legjobbjai között helyezkedhet el. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban betöltött sokéves munkásságáért, a Szlovák Nemzeti Felkelésben tanúsított, a szocialista társadalom építésében szerzett elévülhetetlen nagy érdemekért ez év május 1-én Gustáv Husák elvtárs, köztársasági elnök a „Köztársasági Érdemrenddel“ tüntette ki Jozef Hojő elvtársat. Az egész életét betöltő munka magas fokú elismeré­séhez őszintén és szívből gratulálunk. Kívánunk Hojö elvtársnak jó egészséget, s a következő évekre erőt, a még rá váró és örömmel, kommunista öntudattal vál­lait munkához, hogy gazdag tapasztalatait és ismereteit tovább gyümölcsöztesse a szocialista vadászat és vad­­gazdálkodás fejlesztése javára. Természetvédelem és vadászat Nem sokkal kellene visszaforgatni az idő kerekét ahhoz, hogy olyan időpontot találjunk, amikor a termé­szet védelméről még nem beszélhet­tünk, nem is volt rá szükség, a va­dász pedig úgyszólván ellensége volt a természetnek. A szélsőséges, mások érdekeit fi­gyelmen kívül hagyó vélemények hangoztató! szerint a természetvéde­lem másra sem jó, minthogy egyes megszállottak mások szórakozásának rovására, saját bálványuknak Indul­janak. Védik a kárt okozó állatokat, pedig amúgyis sok van belőlük, és semmi hasznot nem hoznak. A másik fél szerint a vadászat egyenlő a gyil­kolással, a kapzsisággal, az anyagi előnyök könnyű úton való megszer­zésével, a vadon élő állatok pusztí­tása révén, föltűnési vágyban szen­vedő emberek szadizmusát elégíti ki. Szerencse, hogy e két szélsőséges vélemény képviselői kisebbségben vannak a józan emberi állásponttal szemben. Sajnálatos azonban, hogy sem a természetvédelem, sem a va­dászat elfogult barátai nem tettek elegendő erőfeszítést a nézetek egyeztetésére, tisztázására, a közös területeken való együttműködésre, s a vitás kérdések kölcsönös enged­ményekkel történő megoldására. Nem kétséges, hogy a vadászok túlnyomó többsége szereti a termé­szetet. Éppen ez a szeretet, a gon­dokból való kikapcsolódás vágya viszi a vadászt a természetbe, nem pedig az anyagi előnyök. Sokan per­sze a fegyvert, a lövészetet is sze­retik, azonban mindannyian élvezik a vadászat hangulatát, az előkészü­letekkel kapcsolatos izgalmakat, vál­tozatosságot, a társaságot, a jóleső fáradságot, a vad elejtését és ter­mészetesen a trófeák megszerzését is. Tudomásul kell vennünk, hogy vadjaink nagy részének már évtize­dekkel ezelőtt eltűntek a természe­tes' ellenségei. Ha másként nem, de bizonyos mennyiségű vadat már csak a biológiai egyensúly fenntartása vagy helyreállítása céljából azért is ki kell lőnünk, hogy elvégezzük azt a munkát, amit régebben a farkas, a hiúz stb. A vadásznak tehát joga van elej­teni az általa oltalmazott, tenyész­tett, és esetenként túl is szaporodott vadat. Ezt az érvényes vadászati, pénzügyi gazdasági vagy etikai sza­bályokra való hivatkozás nélkül is meg kell állapítani. A vadász tudja, hiszen tudnia kell, hogy az értelmet­len pusztítás megengedhetetlen. Nem túlzás azt állítani, hogy las­san a szarka, a szürke varjú, a vad­disznó, és még néhány szárnyas és szőrmés vadfaj kivételével úgyszól­ván nincs kártékony vad és semmi­képpen sem szabad vagy illik lőni a kárt okozó, de már kiveszőben le­vő állatokat. Sok esetben sajnos a természetvé­delem hivatásos szervei követik el a hibát azzal, hogy bizonyos rendsza­bályokat nem vagy nem kellő idő­ben magyaráznak. Ez sok félreértés­re adott már okot. Olyan légkört kívánunk teremteni, hogy mindenki megértse: egy sor dolgot nem azért teszünk, vagy nem teszünk, mert így van előírva, hanem mert úgy tartjuk jónak, emberséges­nek. Ezt a vadászoknak kell legke­vésbé magyarázni, mert nálunk van a legtöbb íratlan — de betartandó — szabály. Ami a természetszerető nem vadá­szók tízezreit illeti: a túlzásoktól el­tekintve nemes szórakozásuknak va­lóban önzetlenül hódolnak. A termé­szetjárás, a természetvédelem talán kevesebbe kerül, mint a vadászat, de ugyanúgy szeretik az élő fát, a va­dat, az élettelen sziklát, mint a va­dász. A vadászatért és a természetvéde­­lemért felelős szervek vezetői hosszú távú megállapodást kötnek, melynek alaphangja nem a jogszabályokra való hivatkozás, hanem a békés egy­másmelleit élésre való törekvés, az egymás megbecsülésére irányuló készség, a kölcsönös bizalom, a kul­túrált, emberséges, a természetet szerető és a vadász jogait tisztelő magatartás. Mit tartalmaznak a megállapodó* sok pontjai? Mindenekelőtt a fenn* álló nézeteltérések őszinte feltárását és az egymással szemben fenntartott igényeink ismertetését. A természetet többen szeretik, mint amennyi em* bernek most és a jövőben lehetősége van vadászni. Éppen ezért miért ne lehetne a vadásztársaságok mellett a vadászok barátaiból, gyermekeiből, hozzátartozóiból, szomszédaiból lét­rehozni a vadászok baráti körét ké­pező természet szerető, természetet védő köröket, amelyeknek tagjai köz­reműködhetnének a vadásztársaságok életében. A vad elejtése nem mindenkit vonz, nem mindenkit elégít ki. Sokan szívesen vennének azonban részt a vad megfigyelésében, a vadászat elő­készítésében, a hajtásban, vagy ép­pen a trófeák kikészítésében. Ez —« ha fiatalokról van szó — részben megoldaná a vadászutánpótlás neve­lését. A kör tagjai különféle szolgá­latokat teljesíthetnének észrevéte­leikkel, információikkal segítenék a vadászatot, és a természetvédelem érdekeit is szolgálnák. Tekinthetnénk őket a természetvédelem élő lelki­­ismeretének. Jelenlétük, munkájuk nagyban és jó irányban befolyásol­­hatná a vadászok hangulatát, formál­hatná szemléletét, vadászat közben szép természetfotókat készíthetnének, részt vehetnének a természetvéde­lemmel és a vadászattal kapcsolatos kiállítások, bemutatók előkészítésé­ben, megszervezésében. Ezzel haté­konyabb környezetformálást végez* hetnének mint a nézeteltérések szi­tásával. í-raz-H HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • A balfogás eredményessége több tényezőnek a függvénye. Ezért nem árt, ha betartjuk az alábbi szabályo­kat: 1. Ne legyünk egy helyben ülő horgászok, de a jól bevált helyet gyakran látogassuk. 2. Különösebben ne izgassuk ma­gunkat, ha viharos a szél. A halak ettől még vidáman kaphatnak, csu­pán a bot spiccét kell minél köze­lebb vinnünk a vízhez. Ha azonban könnyű szélfutamok borzolják a víz tükrét, reménykedhetünk, hiszen megjött a „halas szél“. Ha kócot fo­gunk, akkor áradás várható. 3. Ne készüljünk túlzott várako­zással egy-egy horgászkirándulásra. Rendszerint ilyenkor történnek a legnagyobb leégések. Máskor viszont szűkös szabadidőnk egy-két órája felejthetetlen élménnyel és zsák­mánnyal ajándékozhat meg bennün­ket. 4. Nincs az a kedves horog, ame­lyért beszakadás esetén érdemes lenne megbolygatni a horgászhely nyugalmat. Némely horgásztárs be­úszva próbálja kiszabadítani a besza­kadt horgot. 5. Ha folyóvízen a rákok nagyon elszaporodtak, akkor kevés a harcsa. (A rák ugyanis a harcsa kedvenc csemegéje.) B. Tekintsük nemes versenynek a horgászatot, ahol a másik félnek —• a halnak — is szabad győzni. Ez te­szi izgalmassá, széppé és sportsze­rűvé a horgászatot. 7. Minden évszakban azt a halat igyekezzünk horogra keríteni, amely­re a legnagyobb az esély. 8. Ha süllőre horgászunk, legyünk csendben. A félénk hal a legkisebb zajra, ágreccsenésre elhagyja a he­lyét és zsinórunkat hiába áztatnánk a vízben. 9. Minden kapást vegyünk komo­lyan. Sokszor előfordul, hogy a több­kilós ponty óvatosan kap, míg a re­­turpotyka botunkat is a vízbe rántja. 10. Törekedjünk a minél kisebb dobótávolságra, mert így jobban ér­zékelhető a kapás. Távolra csak ak­kor dobjunk, ha egy jónak vélt terü­letet kívánunk elérni. Így azonban számolnunk kell azzal, hogy a hosz­­szan kivetett zsinórra a víz nagyobb ellenállást fejt ki és a hal könnyeb­ben fog gyanút a csali felvétele után. Nagy dobótóvolság esetén már a kisebb mértékű kapásra is azonnal vágjunk be, mert ez messziről érke­zik hozzánk. A halnak ugyanis je­lentős húzást kell kifejteni ahhoz, hogy ez a kapásjelzőn látható le­gyen. Befejezésül: figyeljük a természet minden rezzenését, mert csak annak tárja fel titkait, aki alázattal közelít hozzá, és akarja is a titkok megis­merését. _mh-< Sok éven keresztül a tévé képernyőjén gyakran talál­kozhattunk Varga Józseffel, a rendkívüli tehetségű újságíróval, a Magyar Televízió főmunkatársá­val, amint kommentárjaiban okos és meggyőző érveket sorakozta­tott fel. Hangja és emberi maga­tartása közkedveltté tette őt ha­zájában a Magyar Népköztársa­ságban és annak határain túl Is. Így beszéltek felőle: „közéleti em­ber“. Miben nyilvánult meg közéleti tevékenysége? Elsősorban is új­ságírói, televíziós munkájában, a rendkívül felelőségteljes tisztsé­gekben, majd a társadalomban betöltött szerepében. Szabad idő? Újságírónak, tévés­nek, általában kevés szabadideje van, hiszen szüntelenül az újabb feladatok megvalósításán munkál­kodik. Idejét ezért nagyon be kel­lett oszitania. Hogyan osztotta be ő a tévés a szabadidejét? Egyszer valaki megtudta, hogy Idestova húsz esztendeje tagja a horgászok szövetségének, megkér­dezte tőle, hogyan és mikor szán­ta erre magát. Varga József a szokványos kérdésre így vála­szolt: —. Akkortájt, amikor éreztem, hogy a sok benti. Irodai munka után ki kell mennem a szabadba, mert a négy fal nagyon nyomasz­tó... Nem, nem kimondottan kedvte-Ki a szabadba! lésből lett horgász, hanem meg­érzésből. Úgy' tűnik, hogy már akkor megérezte, hogy a szabad­ban való tartózkodás fontos és nélkülözhetetlen kelléke az egész­séges életmódnak, a horgászat pedig hasznos időtöltés, ami fo­kozatosan nagy szenvedéllyévó vált. Minden szabadidejét horgá­szattal töltötte, más időtöltés nem vonzotta őt. — Annyi bizonyos, hogy nehe­zen tudnám elképzelni a hét vé­gét horgászat nélkül — mondotta meggyőzően az érdeklődőnek, s ez mindennél jobb önigazolás. Nem tartozott a nagy halzsák­mányai dicsekvő horgászok közé, s az sem bántotta őt, ha eseten­ként zsákmány nélkül tért haza. Neki elsősorban a tiszta levegő volt a fontos. Ennek ürügyén böl­csen így nyilatkozott: i A horgászok a fogást ille­tően szeretnek mesélni, néha na­gyot mondani, s a letisztult böl­csesség ebből az, amit jómagam is vallók, hogy a nagy fogás min­dig a horgász sikere, a kudarc viszont csaknem mindig a halra hárítható vagy az Időjárásra... A természetkedvelő, a kikapcso­lódni vágyó Varga József a hor­gászszervezetben Is aktív munkát fejtett ki, kiváló emberi tulajdon­ságai, igazságszeretete miatt meg­választották 4őt a fegyelmi bizott­ság elnökévé. Már huzamos idő óta nem lát­hattuk őt a képernyőn, nélkülöz­nünk kellett okos érveléseit, hor­gásztársai sem láthatták a vizek mellett, a szokott tanyán. Helye üres maradt, és a hosz­­szú távolmaradás után megren­dültén kellett tudomásul venni, hogy a nagyszerű kolléga, a szen­vedélyes horgász, többé nem áll már a felvevőkészülék elé, horog­gal a kézben nem mehet ki a vi­zekhez. Felfelé ívelő pályafutásá­nak útján a kegyetlen halál áldo­zataként örökre távozott. Emléke azonban aranybetűkkel van beír­va embermilliók szívében és az emlékezeteikben tovább élni fog. i— hoksza—< A horaász tízoarancsolata

Next

/
Thumbnails
Contents