Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-16 / 20. szám

1981. május IB.

SZABAD FöbDMÜVES

A

művész kézjegye nyomán

LŐRINCZ GYULA-EMLÉKKIÁLLÍTÁS

Bartók első találkozása

a népdal

Február arcai

Az 1900-as években magasra csapott a nemzeti lelkesedés és a Habs burg-gyűlölet. Ez a fiatal Bartókot is magával ragadta.

Magyar ruhát viselt s zenéjében is magyar hangot ke resett. Pósa dalai 11902) a népies műdal hagyományaihoz kapcsolódnak. A Kossuth szimfónia 1904. január 13-i bemutatóját a magyar sajtó nagy lelkesedéssel fogadta. Sikeresen hangversenyezett Berlinben, Bécsben, Angliában, Spanyolországban és Portugáliában.

A népdal 1906-ban gyakorolt rá igen erős hatást.

Kora délután volt, a háziak elmentek hazulról, csak a paraszt cselédlány csörömpölt a konyhában. Mosogatás közben halkan dúdolt magában. Felfigyelt a hangra. Szép, fiatal, iskolázatlan szoprán hang volt. A dallam, amelyet dúdolt valami egészen különlegesen érdekes volt és szokatlan. Nem hallotta soha.

Fölkelt a zongorától, kilopódzott az előszobába, s hallgatózni kezdett. Első pillanatban arra gondolt, hogy az ismeretlen dallamot azonnal lekottázza. De fölösleges, úgy sem felejti el soha. Inkább tovább hallgat ódzott. Benyitott a konyhába. A kis székely cselédlány éppen háttal állt az ajtónak. „Piros alma lehullott a sárba. ..“ énekelte zavartalanul.

De akkor hirtelen megfordult, nyilván megérezte, hogy nincs egyedül. Abba is hagyta nyomban az éneket.

— Kérem, folytassa — könyörgött az albérlő úr. De a lány elszégyellte magát, egy hangot sem lehetett többé kivenni belőle.

— Hát ha nem énekel, legalább beszéljen.

— Hová valósi?

— Kibéd községbe.

— Onnét jött föl Pestre szolgálni?

— Onnét. Szüleim nagyon szegény emberek.

— Kitől hallotta ezt a szép dallamot?

— Ezt még a dédöreganyámtól. Kisgyermekkoromban.

— Hogy hívják magát?

— Ügy hinak, hogy Dósa Lidi.

Leült a zongorához, és eljátszotta

az imént hallott dallamot. De valami csudaszép különleges kísérettel. Dósa Lidi megállt a konyha közepén. Hol találkozhatott az albérlő úr az 6 dédöreganyjóval? Hiszen csakis attól tanulhatta ezt a dalt, más nem is tudja.

Dósa Lidi halkan belopódzott a szobába, megállt az ajtóban, úgy hallgatta áhítattal a zongoraszót.

Megkérte Sándor Emmát — későbbi Kodály Zoltánnét — játssza el a Dósa Liditől hallott dallamot. — Értem — mondja Emma — értem, miről van szó. Kincset talált.

— Hol keressem a többit?

Emma átnyújtotta a vendégnek az

Etnográfia utolsó számát.

— Nézze csak ezt a tanulmányt. Népdalgyűjtés.

— Ki írta?

— A szerzőt Kodály Zoltánnak hívják. Ismeri?

— Személyesen nem.

De már olvassa is a cikket. Hirtelen felugrik.

— Felkeresem Kodályt! — kiáltja futtában.

— Most rögtön?

— Beszélnem kell vele.

— Hiszen évekig jártak együtt az akadémiára. Soha sem találkoztak?

— Most majd találkozunk.

1906-ban Vésztő környékén gyűjtött népdalokat, később az alföldön és a Dunántúlon, majd Erdélyben tett eredményes gyüjtőutat. 1906-tól kezdve szlovák népzenét is gyűjtött. Az erdélyi románság zenéjét 1909-ben kezdte tanulmányozni: Bihari gyűjtése 1913-ban jelent meg, 1936 őszén Törökországban, Anatóliában gyűjtött és zenével illusztrált előadásokat tartott az újabb magyar zenéről.

— Az én vezéreszmém — mondta, a népek testvérré válásának eszméje.

SEBÉNY FERENC

A Magyar Területi Színház és Thália Színpadának májusi játékterve

15. péntek: Komárom (Komárno) >— Szélestenyerű Fejenagy [19.30) premier.

17. vasárnap: Nyárasd (Topolníky) — Szélestenyerű Fejenagy (19.30)

18. hétfő: Nyitra (Nitra) — A Zöld Fához címzett fogadó. (19.00)

19. kedd: Szepsi (Moldava nad Bodvou) — Tartuffe (20.00)

20. szerda: Kassa (Košice) — Tartuffe (15.00) Tartuffe (19.00)

21. csütörtök: Kassa (Košice) — Tartuffe (19.00)

Érsekújvár (Nové Zámky) — Szélestenyerű Fejenagy (19.30)

23. szombat: Bátorkeszi (Vojnice) — Szélestenyerű Fejenagy (19.30)

24. vasárnap: Szőgyén (Svodín) — Szélestenyerű Fejenagy (19.30)

26. kedd: Párkány (Štúrovo) — Szélestényerű Fejenagy (19.30)

Žsellz (Želiezovce) >— Tartuffe (19.30)

29. péntek: Galánta (Galanta) ►— Szélestenyerű Fejenagy (19.30)

Középtúr (Veiké Túrovce) — Tartuffe (20.00)

30. szombat: Dióspatony (Orechová Potöő) t—> Szélestenyerfl Fejenagy

(19.30)

3t. vasárnap: Marcelháza fMarcelová) — Szélestenyerű Fejenagy (19.30) Deménd (Demanice) — Tartuffe (20.00)

A színház a müsorváltoztatás jogát fenntartja!

RUDNAI GÁBOR:

CSAK RÖNTGENKÉP

Csillagszóró fennakadt szikrái — vízcseppek a levelek hegyén.

Nem süt-e át rajtunk is egy másik sugárzás, egy földöntúli fény?

Az idő-létrán téged is megállít a perc szépsége, könyörtelensége, mikor az ember áttetszővé válik, s nem marad meg, csak a röntgenképe.

KATI

Szép, ha áll és szép, ha ül, szép, ha sír, ha felderül, szép, ha hallgat, szép, ha szól, hallgatása is dalol.

Bokrok ujja nyúlna érte, kő legörnyed, fel ne sértse, szél se fodroz, merre jön, ő legyen a szeretőm.

A ma családja

i

Gyakran elcsodálkozunk azon, ho gyan mutatja meg Ijesztő vagy gyö nyörűséges mélységeit egy-egy mind annyiunk által ismerősnek hitt ese mény, történetsor, ha értő, érzőkeni kéz ábrázolja, vagy éleszti újjá.

Ezek a gondolatok vonták bűvkö rükbe a szemlélőt Lőrincz Gyula em lékkiállításán, a bratlslavai Művé szetek Házában. A monografikus tár latok viszonylatában is rendkívül tér jedelmes kiállítás anyaga bemutatja Lőrincz Gyula művészetét a különféle műfajokban született alkotásain keresztül. Elsősorban a festőt, a raj zolőt és a plakáttervezőt Ismertük meg itt. A kiállított 267 alkotás, a hét rajzsorozat összegezi Lőrincz Gyula művészpályájának egészét, s 1928-től 1980-ig szinte teljes képei nyújt művészi fejlődéséről, s úgyszólván befejezett életműként kínál ja megtekintésre Lőrincz Gyula művészi hagyatékát.

A Kis-Duna és a Vág háromszög létében, Mátyusföldön született művész életútját a Duna-parti városok határozták meg. A festészet alapjait Jókai városában, Harmos Károly magániskolájában sajátította el. Sikert, aranyérmet és a párizsi útra való ösztöndíjat viszonyt Pozsony biztosította a fiatal tehetségnek, aki már fiatalon is Picasso, Barque, a francia nemzedék megszerezte szabadsággal élt a vászon előtt. A mai csodált lőrinczí-dlmenziő, a felszabadult színesség művészi mércéje, a viharos ecsetvonásokkal életrehozott formák festői minősége korszakalkotónak bizonyult a kor magyar, szlovák és cseh piktúrájához képest.

Az uradalmi gépész fia a Sarló, majd a kommunista párt neveltjévé, a kommunisták által irányított magyar lapok publicistájává, az osztályelnyomás és a nemzetiségi elnyomás ellen küzdő legjobb cseh, szlovák és német kommunisták harcostársává vált.

A sztrájkokat és csendőrsortüzet látó művész, a polgárt köztársaság szétszúzására készülő fasizmust tudatosan is felismerő intellektus nem siránkozik a képein, de nem örökít meg illúziót sem. A spanyol polgárháborús megbízatást végző, Vágtornócon antifasiszta tömegmegmozdulást szervező, München után Párizsba menekülő, Párizs eleste után pedig Budapesten „menedéket“ kereső Lőrincznek elegendő oka volt a tragédia festésére. A kubizmust széthasító ecsetvonásai, expresszivitást és a szürrealizmust mellőző fekete gesztusai vérző emberformákat, sajgó lelkeket megörökítő elkötelezett művészi fegyelme, történelemhű negyven év múltán is.

Lőrincz Gyula művészetét kezdettől fogva az emberi lét alapfogalmainak belső lényege érdekelte. A lét és a létezés szimbőliuma a művészi tartalom hordozói lettek nála. Alkotásait az ember pszichikumán szűrte át, hogy ezáltal bonyolult törvényszerűségeket rejtsenek magukba, s megőrizzék tartalmi jelentőségüket és emberi tisztaságukat, tgy adta viszsza a küzdő vérhús ember életérzéseit.

Tartalmilag fékezett érzelmi jelleg, az emberi lélek mély kútjából fakadó ritmus, s az emberi és művészi ábrázolás aszkézisa jellemzi képeit. Annyi az élet, a konfliktus és a felvetett probléma alkotásaiban, hogy egy-egy képének anyaga a legrejtettebbet is a felszínre hozza. Tömör, alig pár vonással megrajzolt alakjai a hétköznapok küzdelmét és lelkiállapotát tükrözik. Művészete nem rekedt meg az „izmusok“ forgagtagában, mert látósugarának középpontjában mindig az embert látja. Ez a kettős látás divatos gesztusok nélkül szűrte le a modern képzőművészet konklúzióit a képzőművészet , és az ember javára. Művészetével és elkötelezett emberi magatartásával, hazai talajba ültette, táplálta és gyümölcsözővé tette az egyetemes képzőművészet embercentrikus vívmányait. Mondanivalójának középpontjában tehát mindig az ember áll, fejek, részben magányosan, részben figurális kompozíciókban. Többnyire munkások, parasztok, aszszonyok, szegény emberek. A magyarázat, hogy miért kap akkora hangsúlyt képein a fej, igen egyszerű: az arc, a fej mutatja meg leginkább az

útján és az Apáink nyomában című alkitásai kifejező erővel domborítják ki boldog jelenünket és azt az optimizmust, mellyel a jövőbe tekintünk.

Tájképein — Otmenti házikók, Ház három nyárfával. Tanya — kifinomult érzékkel látta meg a részleteket. Elsősorban csallóközi tájakat örökített meg: Vihar előtt, Behavazott táj, Lankás táj stb. Festményei, belső élmények kivetülései, ezért nem a látvány külső megjelenése határozza meg a kifejezést.

Művészetében gyakoriak és jelentős szerepet töltenek be az általánosabb érvényű immaginárius portrék: Ilyenek például a Fejkendős nő, Elszánt leány, Szerelmesek, Munkásfejek, melyekkel a történelmi átalakulás egyes szakaszainak jellegzetes alakjait örökíti meg. A Picasso, Olga, Feleségem portréja című festményei viszont egyéni érzésvilágának megnyilvánulásai.

Pillanatképeiben — Várakozva, Elmélyültem Színházban — és csendéleteiben — Kaszásvirágok, Krizantémok vázában, Csendélet virágokkal és sárgadinnyével — a szépre azonnal

embert. Az értelem az érzés a sze. meken — a lélek tükrén át —, kiül ; az ábrézatra.

' Alakjai sohasem szemlélődnek, hanem cselekszenek. Mégha semmit sem . tehetnek, akkor is tiltakoznak és vádolnak. Alinak, ülnek, menekülnek, vagy egyszerűen csak néznek, átölelik vagy védik egymást, de mindig együttérzést és döntést csikarnak ki a nézőből. A tekintet mögött forr az indulat, ez ül ki a szemekbe, ez torzítja el az arcot, rántja görcsbe a derekat.

A művész mindig úgy azonosult környerezetével, hogy a szimbiózis eredményeképpen született képzőművészeti alkotások időállók s a társadalmi viszonyok tükörképei lehessenek.

Rendkívüli munkakedvvel és gigantikus erővel alkotta meg életművét. A kulcsfontosságú témákat, elképzeléseket, gondolatokat — Földművespár, Gondok, Muskásfejek, Pusztai szerelmesek, Anya gyermekével — évek múltán újra feldolgozta s így jutott el művészileg a legtökéletesebb formákig.

Lőrincz Gyula mindig nyitott szemmel járt a Világban. Művészi küldetésnek tekintette, hogy véleményezze, dokumentálja korát, történelmi pillanatokat örökítsen meg, előre tekintsen a jövőbe s kivegye részét az emberiség sorsának formálásából: Éhező menet, Kosúti sortűz, Komoly pillanatok, Február arcai. Árvíz, Soha többé megnevezésű alkotásai igazolják ezt legjobban.

A történelmi változások folyamatos követése és kifejezése, tartalmi és formai szempontból monumentálissá teszik művészetét. Az Oj élet

reagáló művész van jelen.

A kiállítás gazdag teret biztosít Lőrincz Gyula rajzművészetének bemutatására is. Két terjedelmes, tusba mártott fadarabkával rajzolt sorozat a Koldusbot, a Dózsa katonái, az SZNF, az Október, a Kosúti sortüz feltárják előttünk azt a világot, melyben többszöri visszatérés után értek be a művész legsikeresebb alkotásai.

Mindig dolgozott a művész Lőrincz Gyula, de ecsettel, csaknem két évtizeden át csupán mellékesen. A képviselő, a párttisztségviselő, a főszerkesztő és kulturális egyesületi közéleti férfi ezekben az évtizedekben nem festhetett úgy, mint az egykori mozgalmi aktivistaként is független művész.

— Majdnem csak ünnepi „vasárnapi“ művész lettem, nyilatkozta a Nové Slovo-nak adott interjújában. Az elmondottak ellenére sem vált sematikus festővé. Ezért figyelünk különös rokonszenvvel az elmúlt évtizedek grafikájára, arra a Lőrincz Gyula egyéniségéhez közel álló művészetre, amelyet egy pillanatra sem kellett abbahagynia, s amit a legzsúfoltabb közéleti években is tovább dúsított.

„Testem e nép, e táj —

Nem lehet szólnom, cselekednem, néma vagyok és tehetetlen, tetteim letörnek kezemről, amíg a szép anyag, amelyből formáltattam és teremtettem, talpra nem áll, hogy felnövesszen“

Illyés Guyla strófái motoszkálnak fülünkben Lőrincz Gyula emlékkiállításán. Eímenet még egyszer visszafordulunk, a művész, a politikus és közéleti személyiség életművéhez.

összeállította: CSIBA LÄSZL0