Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

/ 14 SZABAD FÖLDMŰVES, 1981. május 2< ж _ г-. , _ ___ ^ . • ------------- —-----­­---------------------------------" ' * ’' 'W' . ' .♦ MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET j* MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET 4 Az SZLKP márciusi kongresszusát, valamint a CSKP XVI. kongresszusát követő időszakban — a CSSZSZK 1981—85-ös évi gazdasági és szociális fejlesztése fő irányainak sikeres meg­­valásítása érdekében — szövetségünk tevékenységét fokozott mértékbén a mezőgazdasági növények szervezett megporzására kell irányítani. Ezzel ugyanis jelentősen elősegíthetjük a termésátlag növekedését. Főleg a maghúzó herefélék és kapástermé­nyek, az olajnövények, továbbá a gyümölcsültetvények szervezett meg­­porzása nélkülözhetetlen. A múlt évi tapasztalatok bizonyít­ják, hogy Szlovákiában a 68 ezer méhcsalád szervezett kihelyezése szép sikerrel járt. Ezért ebben az évben a mezőgazdasági kultúrák megporzásá­­ban már 75 ezer, a hetedik ötéves tervidőszak végén pedig százezer méhcsalád kihelyezésével kell szá­molnunk. Az igényes, gazdaságfejlesztési szempontbél rendkívül fontos felada­tokat szép sikerrel csak úgy valósít­hatjuk meg, ha a mezőgazdasági vál­lalatok ezt lehetővé teszik, tehát ők is gondoskodnak a méhúllomány egészségi állapotának a megtartásá­ról, vagyis a varroa atka fertőzés fel­számolásáról. Alapszervezeteink évzáró tanácsko­zásain szerzett tapasztalatokból, to­­vábá a központi bizottságra beérke­zett jelentésekből tudjuk, hogy alap­szervezeteink tagsága kész az elő­irányzott megporzási feladatok meg­valósítására. Természetesen azzal a feltétellel, ha a mezőgazdasági válla­latok szerződésileg szavatolják a meg­­porzásra kihelyezett méhállomány biz­tonságát, vagyis azt, hogy a virágba­­borult növényt nem kezelik vegyszer­oldattal. Alapszervezeteink többségének év­záró tanácskozásán a méhállomány egészségi állapotának problematikája élénken foglalkoztatta tagjainkat. A vitázók aggódtak a méhállomány to­­vábib sorsáért, a több mint három éve pusztító varroa atka fertőzés meggátolásának késedelméért. Ez ért­hető, mert a fertőzés érzékeny káro­kat okozott. Nem egy alapszerveze­tünk olyan javaslatot terjesztett be, hogy Szlovákia területén gátoljuk meg a méhekkel való mindennemű mozgást. Megértjük méhészeink aggodalmát, mert a varroa atka már Szlovákia három Iokalitásában károsít. Gyors elterjedésének úgyszólván riincs aka­dálya, mert nem áll rendelkezésünkre tökéletes védőszer. Az Állami Állat­egészségügyi Intézet, valamint szövet­ségünk óvintézkedéseit egyes méhé­szek nem tartják be. Ezzel kapcsolat­ban egy példát is felhozhatok: Az egyik szervezett méhész 1979-ben Bra­­tislavából — a jó hordás reményében — méheivel a Spišská Nová Ves-i já­rásba, tehát több mint 400 kilométer­re, önkényesen elvándorolt. Ugyanak­kor az SZMSZ városi szervezete, de a bratislavai állategészségügyi szervek sem tettek a visszatérés után haté­kony intézkedést a behurcolt varroa atka továbbterjedésének meggátolásá­ra. Megelégedtek azzal, hogy a fertő­zött családokat lekénezzék és ideig­lenes jelleggel tíz kilométeres körzet­ben elrendeljék a méhállomány szál­lításának a tilalmát. Ez a tilalom kö­zel ötszáz méhcsaládra vonatkozott. Tekintettel arra, hogy a későbbi vizsgálatok során nem észleltek var­roa fertőzést, az SZMSZ városi szer­vezete a múlt év május hetedikén kérte az állategészségügyi szerveket a szállítási tilalom feloldására. A vál­ságos helyzetben akadt olyan alap­szervezeti vezető, aki nem vette tudo­másul, a meztelen valóságot és nem­csak az SZMSZ KB múlt évi -áprilisi plénumának határozatát szegte meg, — mely egyetértett a méhekkel való, kerületek közötti mozgás tilalmával —, hanem még ízetlen kampányt is szervezett az SZMSZ KB és funkcio­náriusai ellen! A tapasztalatok azt mutatták, hogy a fertőzött családok lekénezésével a fertőzési góc még nem szűnt meg. Az SZMSZ bratislavai III. körzetében a múlt év őszén ez év tavaszán is var­roa fertőzést fedeztek fel. Az említett, de a nagykürtösi (VeFký Krtíš) járás­ban észlelt további eset is arra figyel­meztet, hogy méhészetünkben nem mellőzhető a fegyelem. Ha tehát az Állami Állategészség­ügyi Intézet és a Méhészeti Kutató­­intézet együttműködése során nem si­került meggátolni a varroa atka ter­jedését, szükségessé vált, hogy az állategészségügyi szervek a probléma megoldását egy szakcsoportra bízzák, s ebbe bevonják a CSSZK illetékes szakembereit is, hogy lehetőség nyíl­jon olyan hatékony védőanyag kifej­lesztésére, amely az eddiginél na­gyobb védelmet nyújthat a varroa fertőzés ellen, és nem károsítaná a méhállományt. Ezt már 1979-ben is kértük az állategészségügytől. Az ismeretanyagból ítélve belátható időn belül nem kaphatunk olyan ha­tékony védőszert, amely biztonságos védelmet nyújthatna a varroa fertő­zés meggátolására. Erre utalnak tu­lajdonképpen a külföldi kutatási ered­mények is. így a védekezés során többféle gyógyszert (Varoatin, Feno­­thiazin, Tymol stb.) vagyunk kényte­lenek használni. Beleértve a mechani­kai és a zootechnikai védőeljárásokat is. Ha tehát nem rendelkezünk saját védőanyagokkal, akkor feltétlenül a szocialista közösség országaiból kell behoznunk azokat, hogy a fertőzött gócokban kedvező hatásfokkal gyó­gyíthassuk a még megmenthető méh­állományt. Ezúton hívom fel méhészeink fi­gyelmét, hogy nyomtatásban hamaro­san megjelenik dr. Roško hasznos müve, mely útmutatást ad a varroa atka fertőzés megállapítísáról, a gyó­gyítás módjáról stb. Termokamrák készítését is elrendel­tük, amelyek köztudottan jól haszno­síthatók a méhek gyógyításában. Sze­retnénk, ha ez a módszer is elterjed­ne a gyakorlatban. Ezekkel a kam­rákkal a Szovjetunióban nagyon jó eredményeket értek el. Ha tehát tü­relmetlenül sürgetjük az Állami Ál­lategészségügyi Intézet munkáját, az csak azért van, mert a varroa atka megjelenése óta aránylag hosszú idő eltelt, s azóta a helyzet nem javult, hanem tovább romlott. Nem nyugod­hatunk bele abba, hogy hasonló hely­zet uralkodik Bulgáriában, Magyaror­szágon, az NSZK-ban és másutt is. Ma már jól tudjuk, hogy a humen­­néi, a michalovcei és a Spišská Nová Ves-i járásban hány lokalitásban kell nélkülözni a méhállomány munkáját. Ez arra figyelmeztet, hogy tegyünk meg mindent ezeknek a lokalitások­­nak méhekkel való benépesítése ér­dekében. Az SZMSZ ipolyságl (Šahy) alap­szervezetének tagsága megértette, hogy a fertőzött körzetek méhészei segítségre szorulnak. Ezért felajánlot­ták segítségüket. Készek méhrajokat adni a fertőzés miatt méhektől elnép­telenedett körzetek alapszervezetei­nek. Még nem tartunk ott, hogy ak­ciót szervezzünk a kelet-szlovákiai méhészek megsegítésére, erre azon­ban már gondoltunk. Nagyra értékel­jük az Ipolysági alapszervezet segítő­készségét, mert tudatosították a közös érdekek jelentőségét. Időszerű tehát, hogy a méhektől el­néptelenedett körzetek alapszerveze­teinek vezetői az állategészségügyi szervekkel való együttműködésben felmérjék a helyeztet, hogy hol és mikor lehetne újra kezdeni, persze azzal a feltétellel, hogy továbbra sem mondanak le a varroa atka elle­ni küzdelemről. Mérlegelésünk abból a társadalmi szükségszerűségből, s a károsult mé­hészekkel szembeni erkölcsi köteles­ségérzetből indult ki, hogy önzetlen összefogással elősegítsük az újrakez­dést. Csak így valósíthatjuk meg szö­vetségünknek a méhállomány terve­zett szaporítására, a méz- és pempő­­termelés növelésére, de főleg a növé­nyek fokozott megporzására vonatko­zó célkitűzéseit. Juraj Ferenčik agrármérnök, az SZMSZ KB titkára Szakemberek a varroa-fertőzés megállapítása közben Fotó: Dedinský Kezdőknek: az anyanevelésről A méhészek évről évre nagy szor­galommal és gonddal nevelik a fajta­tiszta anyák ezreit, meglevő család­jaik teljesítményének növelésére és új, nagy teljesítményű családok elő­állítására. Azok a méhészek, akik már fajtatiszta anyákat nevelnek, az egyes anyanevelést módok leírásában bizo­nyára találnak valamit újat és hasz­nosat, ami munkájukat megkönyíti és megjavítja. Azonban főként azokat a méhészeket kellene az anyanevelés kifizetődő munkájának megnyerni, akik még nem tenyésztenek. IRÁNYÍTOTT anyavAltAs Pótbölcsők felhasználása. Ha erős, anyátlan fészkes műrajt készít a mé­hész, többé-kevésbé fiatal álcákból anyákat nevel magának; azért többet, mert az új családocska gondoskodik arról, hogy egy anya elvesztésekor legyen még tartaléka. A munkásflasí­­tás anyabölcsővé való alakításának ezt a folyamatát régóta ismerjük. Azt azoban nem túl régóta tudjuk, hogy a méhek anyátlanságuk okozta izgal­mukban különféle korú álcák köré húznak bölcsőt. Olyanok köré is, a­­melyek egy napnál idősebbek. Ezekből sosem lesznek teljes értékű anyák, mert hosszú Ideig nem kapnak átala­kító pempőt. Kevés petecsövecskéjük lévén, nem tudnak a fejlődés csúcs­pontján megfelelő számú petét ter­melni. A család a hordásig nem erő­södik meg, ezért kevesebben termel. Azonban éppen ezek az anyák fejlőd­nek ki leghamarabb, hiszen az anya­nevelés kezdetekor egy vagy két nap­pal idősebbek voltak, így ugyanan­nyival korábban is kelnek, amikor a legfiatalabb álcákból nevelt anyák még nem érettek a kibújásra. így az értéktelen idősebbek már a bölcsőben leszúrják őket. Ezt kell megakadá­lyozni. Evégből avatkozunk be e fo­lyamatba. Készítsük el vasárnap azt az erős ■ ■■■■•■DiiiBiiaiiaiiaimaMHii ':явяяяяяяввявявявяяяяявяяявяаявяваяввявяяяяааяввяявввваяявяяявяааяаяваявяаяаваавяяяавявяявея A méhészek körében jól Ismert az akácvirág nektárterméke, mely a leg­finomabb méz alapanyaga, örülnek a méhészek, ha akácvlrágzáskor szél­csendes az idő, ami kedvezően befo­lyásolja a a méztermelést. Azt azon­ban szomorúan vették tudomásul, hogy az erdészet nem fordított kellő figyelmet az akácosok felújítására. Az öreg akácfák kivágását nem köve­tik új telepítések. Nem titok, hogy sok helyen a kivénhett akácfákat be­tegség támadta meg, « az ellene való védekezés egyenlő a nullával. A be­teg fák ugyan virágzanak, de csak minimális neiktárt adnak. A méhészek erről a főhordásban győződtek meg. Nem minden méhész tudja, hogy az akác nem egyszerre, hanem szakaszo­san virágzik, s ez a hordás szempont­jából nagyon fontos. Többen csodál­koznak, hogy az akác ugyanabban az évben másodszor, esetleg harmadszor is virágzik, ami nem ritka jelenség. A másodszori virágzásnak elfogadott magyarázata, hogy bizonyos gátló okok (alacsony hőmérséklet, sok ned­vesség stb.) miatt egyes nyugalomban maradt rügyek elkésve fejlődtek, il­letve tavasszal vagy a nyár elején ke­letkezett rügyek nem várják be a vi­rágzás normális idejét, a tavaszt, hanem a kifejlődéshez rendelkezésre állő feltételek felhasználásával meg a növényben végbemenő rendkívüli helyzet folytán még ugyanabban a tenyésztőben, tehát a nyár végén Is­mét virágzanak. A tudósok, akik az akác és más növények másodszori vi­rágzásáról mint biológiai sajátosság-A méhek kedvelt virága az akác Fotó; Kofitár Gyula ról adatokat gyűjtöttek, megállapítot­ták; az ugyanabban az évben ismét­lődő virágzás egyes növények ősi tu­lajdonsága. Az akácról is bebizonyo­sodott, hogy Európában és hazánk területén már a harmadkorban is lé­tezett. A geológusok szerint a har­madkor éghajlata sokkal melegebb lehetett, mint a mal, s valószínű, hogy az akácnak a trópikus, illetve a szubtrópikus flórában időközönként lehetősége nyílt az ismétlődő virág­zásra. E sajátosságból a jelenlegi mostohább éghajlati viszonyok iközött is megőrzött annyit, amennyi biztosít­hatja az évenkénti ismétlődő dús vi­rágzást, és rendkívül kedvező esetek­ben a másodszori Vagy a harmadszori virágzást. MIT KELL TUDNI A MINŐSÉGI MÉZRŐL? A minőségi, vagyis az elsődrendű méz termelésekor nemcsak az érett­ségre, sűrűségre kell - törekedni, ha­nem egyéb körülményt is figyelembe kell venni. Elsősorban is azt, hogy a méhcsalád lépépltménye ne legyen túl öreg (sötét), mert a megbámult épít­mények bábingek foszlányával telítőd­tek, bennük a virágpor molekulái és festőanyagai halmozódtak fel. A méz ettől nemcsak elszíneződhet, hanem kesernyés mellékízt is kaphat, s ez­zel a mézet eredeti zamatjától meg­fosztja. Éppen ezért nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a méhész a lépépítményekkel forgórendszert al­­kalmazozn, vagyis a méhcsaládokkal évente 4—5 műlépkeretet építtessen. Ezt úgy ossza be, hogy a méhcsalád lépépltménye négy-öt évenként meg­újuljon. A forgőrendszer segítségével elérheti, hogy. a túl sötét építménye­ket kicserélje. A méhész az építésre a mézelés idejét használhatja ki, fő­leg a költőtérben. Ezzel fokozottabb gyűjtésre serkentheti a méhcsaládo­kat. A lépfgorgőrendszer alkalmazása esetén a méhésznek nem szabad meg­feledkeznie arról, hogy a méztér meg­nyitása előtt a tartaléklépeket 5—6 napig, az első napokban langyos, ké­sőbb pedig hideg vízbe merítse, s így kimossa és berakás előtt a vizet a lépekből kirázza. Ezzel a mébeket nemcsak sok munkától szabadítja meg, hanem lehetővé teszi, hogy a sejtekben maradt bábing foszlányokat könnyen kitakaríthassák. A begyűjtött méz megfelelő érettsé­gét az építmények részbeni lefödése még nem bizonyítja. A nyitott sejtü méz érési folyamata nem tekinthető befejezettnek, mert a méz — vízfel­vevő természeténél fogva, — esős vagy párás időben éléggé nagy meny­­nyiségű vizet tartalmazhat. A teljes beérés akkor esedékes, ha egy-egy keret legalább félig lefedett, azonban a főhordás után még kicsit várni kell a pergetéssel. A szokottnál nagyobb cukortartalom leginkább azért fordul elő, mert a legtöbb méhész a főhor­dás után azonnal perget. Ezzel nem a minőségi, hanem a mennyiségi ter­melésre törekedik. Az akácméz pergetésénél elővigyá­zatosnak kell lennünk. A várakozási idő nemcsak a tökéletes beérés miatt, de a méz színeződése és enzimekkel való telítettsége szempontjából is szükséges. Már köztudott, hogy enzimek nél­kül a méz értéktelen. Az akácméz fő­hordása idején a méhek képtelenek elegendő fermentet termelni a mézbe, szükséges tehát, hogy az akácot kö­vető növények nektártermését bevár­juk, s ezzel akácmézünket a méhek értékesebbé tehetik. Andriskin József fészkes rajt,, vagy anyátlanftsuk azt a törzset, amelynek új anyát kell ne­velnie. Az anyátlan méhek röviddel azután fiatal -álcák köró bölcsőket építenek. Ügyelni kell arra, hogy a fészkes raj egy lép üres sarkában vizet kapjon, elegendő virágpor- és mézkészlete legyen. Az öreg méhek ugyanis hűek maradnak régi család­jukhoz és visszarepülnek. Az anyátlan családnak nincs szűk* sége Ilyen gondoskodásra. Szerdán estefelé már fedettek azok a bölcsők, amelyeket túl öreg álcákra húztak. Ezeket megsemmisítjük. A most még nyitottakban vannak a legfiatalabb álcák. Ez az ellenőrzés legyen igen gondos. Egy bölcsőt sem szabad fi­­gyeimen kívül hagyni. A kiálló böl­csőket meg- vagy szétnyomní nem szabad. A következő második hét keddjén kelnek az anyák. (Szovjet kísérlet szerint 12 órás korban leg­kedvezőbb álcázni.) Ha a szerző pél­dája szerint vasárnap reggel anyátla­­nítunk, a szerdán estefelé vizsgált bölcsőik közül a legjobbak azok, ame­lyekben vlzszínű pempőn pici álca úszik. A többi meghaladta ezt a kort, jobb elpusztítani. A kiválasztott böl­csőket megjelöljük, pl. gyufaszállaU Vasárnaptól — az anyátlanltás napjá­tól — számítva a 16. napon kelnek belőlük az anyák, ± 1 nap eltérés lehetséges. Az ezután épített — jelö­letlen — bölcsőket a példa szerint pénteken leromboljuk: ezeket az álcá­kat későjjb kezdték anyapempővel etetni. Egy bölcsőt meghagyunk a raj­nak vagy a családnak és a többit úgy használjuk fel, ahogy a későbbiekben az „Irányított rajanyanevelés“ c. feje­zetben lesz olvasható. Ha a méhésznek igen jó fajtajelle­­gű és teljesítményű családja van, és ebből készíti a fészkes műrajt, a ne­velés Imént leírt módja megfelelő, mert kevés anyára van szüksége. De más útja-módja is van annak, hogy a méhész nagyon jó fajtatiszta anyákhoz jusson. Valamelyik erős törzstől erős fészkes mesterséges rajt készít. Bőven ad neki mézet, virágport, vizet. En­gedi, hogy bölcsőket húzzon. Előzőleg azonban a méhész megbizonyosodik afelől, hogy közvetlen közelében egyik méhésztársnak jó fajtatiszta családja ven, és abbéi szívesen ad néhány legfiatalabb ikorú álcát. Ha éppen nincs jó hordás, négy nappal a műraj készítése előtt megkéri a méhésztársat, hogy etessen. így az álcák bőséges pempőben úsznak. Ter­mészetesen meg kell adni annak a méhésznek azt a fél kilő mézet és fél kilő cukrot, amit vízzel 1:1 arányban, langyosan, négy adagban esténként feletetett. A mesterséges raj készítése előtti este valamelyik méhész, aki már ál­cázott, vagy bízunk abban, hogy tud álcázni, álcázótollat ikészít liba- vagy pulykatoliból. Másnap déltájt egy, a legfiatalabb álcákat tartalmazó lépet viszünk a tenyészanyagot adó mé­hésztől a műraj tulajdonosához. A lépet kissé megmelegített gyapjútaka­róba burkoljuk. A műrajt a kerettaró állványra rakjuk. Az építményen ta­lált bölcsőkből az álcát csipesszel ki­vesszük. Vigyázzunk, ne nyomjuk szét őket. Ha az álca leve a bölcsőbe ke­rül, a méhek — tartalmával nem tö­rődve — kinyalják. A méhész meg csodálkozik, hogy az oly szépen beál­cázott bölcsőket a méhek „nem fo­gadták el.“ A bölcsőkbe az álcák ki­szedése után nyomban fajtatiszta, egészen fiatal álcákat rakunk. Ezt meleg helyiségben, időveszteség nél­kül végezzük. Mialatt a lépet vissza­visszük, és a régi helyére tesszük, a műrajt visszarakjuk a kaptárába, és továbbra Is bőségesen ellátjuk mézzel és virágporral. Magától értetődő, hogy eleinte igen kicsi kijárót nyitunk, és sohasem etetünk folyékony eleséget. Lepényt kap a család 1:3 (méz : por­cukor vagy mézes cukor) vagy 1:9 (folyékony méz: kristálycukor) arány­ban, míg a bölcsőket be nem fedi. (Folytatjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents