Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-25 / 17. szám
1981. április 25. SZABAD FÖLDMŰVES 7 / CSILIZKÖZI NAPSUGÁR Csilizköz Csallóköz déli részén terül el. Délről a Duna, északkeletről pedig a Csiliz-patak határolja. A Duna és á Csiliz alkotta félszigeten hajdan kilenc falu keletkezett. Közülük kettő — Zelebeg és Für — még a török dúlás idején elpusztult. Hét falu — Balóny (Balon), Csilizradvány (Cilizská Radvan), Medve (Medveďov), Kulcsod (Kltičovec), Nyárad (Topolovec), Szap (Palkoviéovo) és Patas (Pastuchy) — átvészelték a múlt évszázadok történelmi viharait, s a szocialista társadalmi viszonyok között új távlatok nyíltak további fejlődésükhöz. A mai térképekről már hiányzik Csilizköz regionális megnevezése. Az itt élők azonban ma is így nevezik ezt a területet. A Munkaérdemrenddel kitüntetett — hét falut egyesítő — csilizközi szövetkezet országos viszonylatban is ismert. Földrajzi megnevezése pedig ma új, szocialista tartalommal bír. Hallatára a régi lápos, nádasokkal borított táj szegényes falucskái helyébe új, a régit feledtető kép bontakozik ki az emberekben. Mint a kinyújtott ' tenyér újjai, úgy helyezkedik el a hét falu a Duna és a Csiliz alkotta félszigeten. Hálás dolog erről a tájról frni. A rügyet fakasztó nyárfák mint őrtálló sorkatonák sorakoznak a Csiliz-patak mentén. A botlófűzfák vékony ágai hajladoznak a tavaszi szélben, s a Nap felé kapaszkodnak, hogy lombhajuk olyan hosszúra nőjjön, mint a mes~ beli Tündér Ilonáé. A lebotolt fűzfák szomorúak. Csonkjaik emlékeket őriznek. Valamikor hajlott hátú kaszások, és a derékfájós marokszedők akasztották .„vállaikra“ kaszájukat és sarlójukat. A Dunán gáttól-gátig jár a víz, de medrében és árterében ma már békésen megfér. A karcsú törzsű jegenyék összesúgnak, s emlékekről suttognak. Az 1965-ös árvízről beszélnek, amikor „zsiráfnyakát“ a Duna a töltések legtetejéig nyújtotta, hogy összeroppantsa ezt a tájegységet. Kezem a folyó vizébe merítem, de kevés víz marad benne. A maroknyi vízben azonban benne dalolja örök dalát a folyó .ч. Ami azt zengi most nekem — s gondolom, mindannyiunknak —, hogy egy másik harc kezdődött, az anyagi és szellemi világ teljes birtoklásáért. MOLT a jelenben A CSKP XVI. kongresszusa előestéjén ünnepelt Csilizköz lakossága. A Magyarics Vince, az SZLKP Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Bizottságának vezető titkára megnyitja a dolgozók klubját (balra), szövetkezeti dolgozók kitüntetése (jobbra) idős tájegység felszabadulása napján, a kommunista párt megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére a szövetkezet új létesítményét, a dolgozók klubját adták át rendeltetésének. , Az épület frissen meszelt falai közé besurran a tavasz, s tartalommal töltött termekkel fogadja az érkezőket. A földszinten korszerű tekepálya, az első emeleten könyvtár, klubhelyiségek és korszerűen felszerelt előadóterem várja birtokbavételét. A második emeleten nyert elhelyezést a forradalmi munkásmozgalmi emlékszoba, a szövetkezet pártszervezetének központi agitációs helyisége. Történelmi valósággal telített paravánok és tablók' marasztalnak. Egyegy teremben és beugróban évtizedek maradnak el mögöttem,, melyek minden órája csupa történelem. A századforduló kezdetét Bereczky Vince, a tájegység utolsó aranymosójának a képe vezeti be. Majd történelmi atmoszférát teremtenek a századforduló félfeudális állapotát jellemző dokumentumok: árverési hirdetmény, adásvételi szerződés, a sommások váltókeresete stb. A félfeudális állapotokat visszatükröző mezőgazdasági szerszámok, a birtokviszonyokat megörökítő táblázatok — a föld négy nagygazda kezében összpontosult, s ötszáztizennégy család földnélküli volt —, valamint az egészségtelen, Csilizközre jellemző zsuppfedeles ház makettje betekintést nyújt az akkori társadalmi viszonyokba, s szemlélteti, hogy még a sző szoros értelmében vett robot sem biztosította a „tisztes szegénységet“, s az úgynevezett „magyar halál“, a morbus Hungaricus' — tbc-s megbetegedés — itt is kaszálta áldozatait. Nem véletlen, hogy Csilizközben a szocialista, forradalmi eszmék viszonylag korán legyökereztek. A szabadságról, egyenlőségről, a szervezett munkásság harcáról 1912-ben Sági Gyulától hallottak először Csilizközben az uradalmi cselédek és napszámosok. Fogságból küldött katona-lapok... Elnehezült kezek halványuló írása. Ezek a dokumentumok vezetik be az első világháború vérzivataros éveit. A sort újabbkori történelmünk dicső fejezetei folytatják. Az eszmei mondanivaló szempontjából tartalmas, esztétikailag a lehető legszemléltetőbben kivitelezett tablókat és paravánokat tovább figyelve, történelmi hűséggel elevenednek fel előttünk, újabbkori történelmünk legdicsőbb fejezetei: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, melyben vöröskatonaként harcolt Szabó Móricz, Érsek Péter és Varga Sándor. Sajcsi András, Bölcskey András, Esztergályos János, Gróf István, Szabó Vince, Kernyó Imre, Vass József, Szeghy Lajos, Csi- gí csay Sándor, Lö- Hal vincz Ignác, Molnár Imre és Kovács András a Magyar Tanácsköztársaság sorkatonái a fényképekről úgy tekintenek rám, mint a forradalmian újat akaró eszme úttörői. Arcukon tükröződik, hogy a 1 felszabadult tömeg mennyibe magába szívta a szabadság levegőjét. Ezerkilencszázhúszbun alakult meg Csilizradványon a szociáldemokrata párt. Ezerkilencszázhuszonegyben tért haza a Szovjetunióból Szabó Móricz, aki a Szovjetunió Vörös Hadseregében vált harcos kommunistává. Segítségével. 1922-ben alakították meg a feloszlatott szociáldemokrata párt tagjaiból a kommunista párt helyi szervezetét. Az alapítók — idős Lantódy Jenő, Vitálos Mátyás, Szabó Imre, Kiss Gyula, Király István, Földes Bálint, Fussy Gyula, Rácz István, Bajcsi András, Király Antal, Bartalos József és Rácz József öröksége szinte Gyárfás Miklós „A forradalom nyomolvasóihoz" című versét idézik előttem: „Az idő dzsungelében jártak, nyomolvasók, a rőt avar apáink küzdelmes korából számtalan szép nyomot takar. A mai kor felé mutatnak a nyomok, mint nyílhegyek, már ti is történelmet írtok, nyomlovasók, figyeljetek“ A küzdelmes történelmi időszak felé mutató „nyílhegyek“ fókuszában folytathatjuk a sort ifjú Lantódy Jenővel, aki 1924-ben Csilizradványon megalapította az ifjú kommunisták Komszomcl szervezetét. A tablóról Lantódy Jenő képe tekint le ránk, tekintete elszánt, de arcáról már szinte tükröződik az egyéni tragikum vonása. Ezerkilencszáznegyvenötben a német fasiszták koncentrációs táborában halt mártírhalált. Fiatal arcát őrzi a fénykép ... Most már ilyennek marad meg: elevennek és bizakodónak örökre. Korabeli dokumentumok szemléltetik a gazdasági válság okozta megpróbáltatásokat, s azokat a szenvedéseket, melyeket a fehér terror zúdított a község kommunistáira: Erről a korszakról a költőt idézve „Megvallattak, hogy vérzett a húsunk“ — alkotnak hű képet a tablók. Nevek és arcok sokasága bukkan fel a múltból. Olyanok, akiket váltakra vett és maga tőié emelt a tömeg. Gyorsan jár az idő rostája, de olyan neveket nem lehet elfeledni, mint Major István, Steiner Gábor, Nagy Gyula, Mező István. Ärvay József, Varga Imre, Buzgó Kálmán, akik a nehéz időkben „gyakori vendégek“ voltak a Csilizközben. „Mindent elégettünk, csak ez a darab maradt meg a zászlónkból“ hirdeti a szöveg, s az üveglap alatt féltve őrzik a zászlódarab foszlányát. Ez a zászló valamikor megjárta a csatatereket. Később rejtegették. Szükség van az ereklyékre is... NEMZEDÉKEK TALÄLKOZÖJA A felsoroltak a történelmi és eszmei mondanivalón túlmenően hü képet nyújtanak arról, hogy az emlékszoba tartalmi összeállítása is sikerült. Annál is inkább, mert az egyes történelmi korok ábrázolását nem ötletszerűen, egymástól elszigetelten, hanem a „szakma nyelvén“ történelmileg szervezetten, úgyszólván élő történelmi közegben, egymástól következtetve oldja meg. További pozitívumként emelhetjük ki azt a tényt, hogy az emlékszoba Csilizköz munkásmozgalmi hagyományait dialektikusán a járás munkásmozgalmának szerves részeként tárja fel. Örömteli, hogy az emlékszoba nemcsak a „beskatulyázott“ múltat tárja elénk — ez egyébként gyakori hiányosság hasonló létesítményeknél —, hanem a történelmi összehasonlítások sikeres módszereivel párhuzamba állítja a múlt és a jelen eredményeit. A művészeti kivitelezők — Kopócs Tibor (festőművész), Platzner Tibor — a MATESZ díszlet- és kosztümtervezői — Bencsics László aranzsér, Kopócs Márta pedagógus és Holczkei Viktor fotós esztétikai és művészeti kivitelezéséről csak az elismerés hangján lehet szólni. A gyűjtőmunka dandárját végző Tánczos Tibor, az üzemi pártszervezet elnöke pedig a szövetkezet vezetőségének támogatásával olyan anyagot gyűjtött össze, melynek minden darabja érdekes — történelmi lecke, a valóságból merítve — a fiatalabb nemzedéknek. „Ki itt belépsz, hozd el magaddal piros zászlónak a reményt,, ki itt kimégysz, vidd diadallal a mély hitet, vidd szerteszét, dolgozni föl, mind lankadatlan. Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: Itt nem boldogul más, csak alki alkot, aki munkás!“ Hirdeti a mottóként választott Juhász Gyula versidézet az emlékszobában, ahol mindenki megtudhatja, hogy milyen hagyományok örököse, milyen hagyományok továbbvivője. S e töprengés közben bizonyosan arra a kérdésre is válaszol, hogy mi dolga, mi tennivalója van a mai folytatónak. Milyen jelet, üzenetet érdemes és kell hagynia a következő nemzedékre. NAPKELTE A meghitt ünnepség keretében anyagi juttatásban részesültek a szövetkezet idős tagjai, s Halász János agrármérnöktől, a szövetkezet elnökétől átvehették az efsz becsületbeli kitüntetését. A Csilizközi Efsz újabb létesítménynyel gyarapodott. Olyan szövetkezetben avattak emlékszobát, amely országos hírnévnek örvend, s ahonnan átvitt értelemben országos főútvonal indul. . Fehérhajú emberek ültek az ünnepi asztalhoz. Olyan emberek ezek, akiknek sohasem volt idejük megcsodálni a bíborszínű napkeltét. Míg dolgoztak, szinte visszafogták az időt, hogy másnapra kevesebb maradjon a munkából. Egyikük megállt az emlékszoba búzatengert ábrázoló színesen pompázó fényképe előtt. — Rájöttem arra, hogy miért mondják Csilizközre, hogy olyan, mint a tenger. A tengert még nem láttam, de a napkelte, a pirkadat itt bizonyára sokkal szebb, mint azon a nagy-nagy vízen — mondta szinte önmagának. — Teljék meg az üres lap abban a képzeletbeli könyvben, amely a munkásmozgalom történetét, a kommunista párt megalakulását ás a szövetkezet fejlődését örökíti meg. Ezt a könyvet nem szabad sem lezártnak, sem becsukottnak tekinteni — mondotta Tánczos Tibor és Halász János, majd hozzáfűzték: — A gyűjtőmunkát úgy folytatjuk, mintha naplót írnánk. Tárgyszerű pontossággal, jelen időben. Mit kell ismernünk ahhoz, hogy eligazodjunk múltunkban? A válasz kézenfekvő, történelmünket. A nagy történelmi sorsfordulókat, a munkásmozgalmat, a haza sorsát meghatározó eseményeket. Csakhogy a nagy események, a nevezetes dátumok és helyszínek nem adnak teljek képet. Egy-egy falu vagy szövetkezet fejlődése nem kevésbé figyelemre méltó, különösen azoknak, akik ott élnek. A járási pártbizottságok és a pártalapszervezetek által szorgalmazott honismereti mozgalom eredményei — forradalmi munkásmozgalmi emlékszobzák, helytörténeti monográfiák, munkásmozgalmi dokumentumgyűjtemények — bizonyítják, hogy a szakemberek tevékenységén kívül az amatőrök kutatómunkája is jelentős ismereteket tárhat fel. S ami még fontosabb: a szőkébb értelemben vett szülőföldhöz — vagy a lakóhelyhez — és a hazához kötődést erősíti a gyűjtés, a tárgyi és szellemi értékek megmentése. A múltra ablakot nyitó lehetőség a szocialista mezőgazdaság fejlődésének nyomonkövetése is, amelynek tartalmas része a szövetkezetek megalakulásának, fejlődésének és a falu arculatának változásait bemutató emlékszoba. A JELEN TORTÉNELEMÍRÓINAK - A MÚLT NYOMOLVASÓINAK Az emlékszobában harcos múltra emlékeznek a boldog jelenben élő szövetkezeti dolgozók Fotó: HoJcziiei Viktor CSIBA LÁSZLÓ, v