Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-07 / 10. szám

I 1981. március 7. SZABAD FÖLDMŰVES ÜNNEP HÉTKÖZNAPON Moszkvai levél Cirillbetűs naptáramban piros színnyomással áll a dátum: már­cius 8. A Szovjetunióban évek óta munkaszünettel köszönt be a nemzetközi nőnap. Talán ezért is van, hogy a benne tükröződő tár­sadalmi megbecsülés — spontán családias hangulattal párosul. Február közepe óta a szokásosnál több a férfi vásárló mindenütt, ahol női divatárut, illatszert, bonbont árusítanak ... Magam is kaptam praktikus tanácsot: vegyek cserepes növényt, dugjam el a szomszédoknál, akkor majd a nőnap küszöbén nem kell kilométer hosszú sort állnom a virágárusnál. A tortát — hangzott az intelem — rendeljem meg előre, a többi bevásárlást pedig időzít­sem okosan. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy erre a hosszú víkendre a férfiembernek kell bevásárolnia. Igaz, itt máskülönben sem rossz a részvételi arány, de a nőnapon az is sorompóba lép, aki máskor szívesebben kibújik a második mű­szak kötelezettségei alól. Az ünnepelt pedig közben a fodrásznál, a kozmetikusnál csinosíttatja magát, készül az ünnepségre. Az ilyen­kor szokásos „házi ünnepségeket“ pedig — ha az a bizonyos ház, mondjuk akkora, mint a híres moszkvai óragyár — akár a főváros legjobb koncerttermében is lehetne rendezni, hiszen világhíres mű­vészek, egy Pliszeckája, egy Rajkin lépnek fel ilyenkor. ötödikes kislányom, napok óta találgatja, milyen ajándékkal lepik meg a lányokat a fiúk az osztályban az idén. (Ő maga a (kézimunka órán intézményesen kötényt varr a mamának nőnapra, de ez egy­előre titok.) / i Persze, nincs mindig máricus 8., az év többi 364 napja hivatalosan nem a nők ünnepe. Egy olyan országban, ahol a nők óriási többsége dolgozik, az ünnep igazi próbája az is, hogy mi történik értük azo­kon a bizonyos szürke hétköznapokon. Éppen ezért nem is hivatkozom most a női egyenjogúság egyéb­ként imponáló szovjet számadataira, bár ezek között olyan meglepő is akad, hogy csupán a feltalálók közül száz asszonynak van igen magas kitüntetése. Nem idézem olyan reflektorfényben álló asszo­nyok példáját эет, mint mondjuk a munkáslányból lett ürhajósnőét (Valentyina Tyereskovaj, a szövőnőből lett miniszterét (Jekatyerina Furceva), vagy a dickensi sorsú, félárva üzbég gyermeklányból lett mérnökét és parlamenti házelnökét (Jadgar Naszriggyinova). Sőt, nem emlékeztetek a katona- és partizánlányok háborús hőstetteire (pedig hány, de hány helyen voltak „csendesek a hajnalok“...). Amiként nem szólok arról a kényszerű egyenjogúságról sem, amely egy harcmezőn elvérzett korosztály nehéz férfimunkáját adta asz­­szonyok kezébe. Maradok a mánál, a köznapoknál és a köznapinál. Az automata mosodánál, amelyből igazán több kellene, mert máris nagy sikere van — pedig a boltokban viszonylag olcsó (egyhavi átlagfizetés) a félautomata mosógép. Az ellesett 1)eszélgetésnél, a­­melyből egy újfajta szolgáltatásról értesültem: a rendszeresen ház­hoz szállíttatható ebédről. A bolti élelmiszer-előrerendelés ikertest­vérénél, az üzemi előrerendelésnél: ebédszünetben vagy a munkaidő leteltével a gyárban vehető át hetenként egy-két alkalommal a va­csoráknak, a szombat-vasárnapi kosztnak való. A gyári fodrászatok­nál, a ruhajavítóknál — Ilyet több, jórészt nőket foglalkoztató moszkvai üzemben láttam. ’ De nem kell ilyen messzire menni a példákért. A kislányom itt a Szomszédos, régi vörös téglából épült moszkvai iskolában tízórait és ebédet kaphat fillérekért. Van barátnője, aki a Lihacsov Autógyár nevezetes „Iskolai évek“ balett-tanfolyamára jár. S van ismerősöm, akinek óvodás korú kislányát igazi sportmester — élvonalbeli ver­senyző — oktatja, a GarkíJ-park korcsolyapályáján. (Amikor először kivitték a jégre, történetesen az illető foglalkozott a kicsinyekkel.) S láttam a tévé-híradóban: Leningrádban gyermekkávéház nyílt. Per­sze, hogy magyarul cukrászda, de ez itt a speciális rendeltetésű: születésnapi „rendezvények“ lebonyolítására szolgál. S mert itt a születésnapon általában meghívott a fél osztály, az új leningrádi szolgáltatás nem kis könnyebbség a mamáknak. Csak azt ne higgye mindebből valaki, hogy a Szovjetunióban a nők érdekében már a március 8-i köszöntőkön kívül más tennivaló nincs is. De még mennyire hogy vanl Az illetékesek és az érdekel­tek több, jobb (korszerűbb segítséget, szolgáltatás sürgetnek, s elő­fordul az is, hogy nyilvánosan leszedik a keresztvizet azokról, akik miatt késlelkedik egy bölcsőde, óvoda megnyitása, akik miatt nem tudnak munkába menni az4 asszonyok, akik miatt akadozik egy-egy újonnan tető alá ‘került, de járulékos beruházásaiban elmaradt üzem termelése. Az igazság azonban mégiscsak az, hogy nincs még egy országa a világnak, ahol olyan intézményes gondokodásban testet öltő gyer­mekkultusz lenne, mint a Szovjetunióban. Csupán az arányok ked­véért is idekívánkozik egy statisztikai adat: évente 20 millió szovjet gyereket nyaraltatnak zöldbe telepített bölcsődékben, óvodákban és úttörőtáborokban. ...Cirillbetűs naptáramban a piros színnyomású dátum, az ünnep­nappá nyilvánított március 8. tehát nem helyettesít, hanem kifejez és hangsúlyoz valamit.- S. P. Az elmúlt napokban került a ke­zembe Kiss József Major Ist­vánról írt biográfiája, mely a Pravda Könyvkiadó gondozásában je­lent meg. Egy pár mondat keretében szeretném ismertetni ennek a könyv­nek rövid tartalmát, mely lebilincse­­lően ismerteti Major életútját, harcait, küzdelmeit. A köztudatban nem ritka Major egyéniségének leegyszerűsített értel­mezése, sőt olykor előfordul életútja egyes mozzanatainak összefüggéseiből kiragadott és felnagyított történel­mietlen megítélése is. Major István szerepének, a kommunista mozgalom­ban elfoglalt helyének meghatározá­sát szolgáló tudományos igényű elem­zésekre azáltal nyílik lehetőség, ha rávilágítunk arra, hogy tevékenysége miként fonódott és forrt össze a párt általános politikájával. Vizsgálva Major István hozzájáru­lását a pártpolitika konkrét feltételek közöt való realizálásához, lehetővé válik egyénisége és a kommunista mozgalom fejlődése közötti kölcsön­hatás nyomon követése. Lehetőség nyílik bemutatására, milyen hatással volt a kommunista mozgalom Major fejlődésére, tevékenységi körének ki­tágulására, a mozgalomban elfoglalt helyének növekvő jelentőségére és fontosságára, másrészt pedig egyéni­sége horderejének, a pártpolitika és a stratégiai-taktikai irányvonal elmé­lyítésével való hozzájárulásának fel­­' mérésére. E munka nem tűzte ki célul szemé­lyiségével összefüggő valamennyi vo­natkozásának részletes elemzését. Ilyen aprólékos vizsgálódás magával vonná a téma lényeges időbeli leszű­kítését s kizárná Major forradalmi tevékenységének teljes dinamizmusá­ban, fejlődésében és mélységében va­ló bemutatását. A könyv súlypontja — a Major-életút minél teljesebb megra­gadására irányuló minden igyekezet mellett — a polgári köztársaság idő­szakára helyeződik, minthogy a kom­munista mozgalomban játszott ekkori szerepének körülhatárolása közvetle­nül és szervesen kapcsolódik a szlo­vákiai pártpolitika elsődleges szférái­hoz. Tekintélye és népszerűsége, a­­melyre mint kommunista néptribun tett szert, lehetővé tette számára, hogy a cseh és szlovák nép nemzeti felszabadító harcának szolgálatába álljon. Először a Kommunista Interna­cionále apparátusában dolgozott, ké­sőbb a szovjet rádió szlovák adásá­nak bemondója és szerkesztője. gondolatok Kies József Major Istvánról szóló új könyvéről Major hangja az éter hullámain el­szántságra buzdított, és segítette a Szlovákiában mély illegalitásba kény­­szerített kommunista párt tájékozódá­sát, erősítette a nén legszélesebb ré­tegeiben az antifasiszta ellenállás szellemét. A fasizmus leverése és Csehszlová­kia szovjet hadsereg általi felszaba­dítása Majort feleségével és, fiával evviitt Moszkvában érte. Csak iúnius 8-án tértek vissza Bratislavába. A Pravda az alábbi írással üdvözölte Majort: „Teenap Moszkvából Bratisla­vába érkezett Malőr István elvtárs, Szlovákia Kommunista Pártia kinmai­­kertő dolgozója, egvkorl kénviselő. dnlenzó nénünk szeretett vezére__“ Major István a Pravda Nyomdaválla­lat igazeafóiaként részt vett a ma­gvar nyelvű nártlan, az Üi Szó kiadá­sában. Malőr István ott volt a magyar dnionráv kulturális egvesü'etének, a CSIÍMADOK-nak a megalapításánál is. Major István életútjának további fontos szakasza volt a szomszédos néni demokratikus Magvamrszáphoz fűződő testvéri, internacionalista kan­­rsnlatok feMosztese. A Csehszlovák Saitáirnda 1051. -Június 1.-én a kővet­kező hírt közölte: „A köztársasági el­­nrkk 1051. május ЯП-i határozata ér­telmében Major Istvánt, я bratislavai Pravda Nyomda- és Kiadóvállalat igazgatóiét kinevezte a Csehszlovák Köztársaság magvarorszáei rendkívüli és meghatalmazott követévé.“ Hazáiéba visszatérve mind jobban megrendült egészsége, ami a korábbi üldöztetésekkel és börtönbüntetések­kel kapcsolatos szenvedéseknek tud­ható be. Nem sokkal ezután megérde­melt nyugalomba vonult, de a politi­kai munkával ekkor sem hagyott fel. A csehszlovák ú'ságnk 1963. szeptem­ber 2(l-án szomorú hírt közöltek. A ГРКР Köznunt* Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága mély megrendü­léssel tndatta, hngv szeotember 19-én reggel a „Bratislavai Alllami Szana­tóriumban hosszú és nehéz betegség után, 76 éves korában elhunyt Major István elvtárs, Csehszlovákia Kom­munista Pártia alapító tagja ...“ Méltatva Major István életét és for­radalmi tevékenységét, a társadalom szocialista átalakításához való hozzá­járulását, főként azt kell hangsúlyoz­ni, hogy tevékenységével és egész egyéniségével példamutatóan tudott eleget tenni a proletár forradalmárral és néptribunnal szembeni alapvető, elengedhetetlen követelményeknek — a tömegekkel való összeforrottságnak. Major István egyéniségének kiala­kulását meghatározóan befolyásolta a szlovákiai kommunista mozgalom jel­lege, a tömegméretű szociális meg­mozdulások, a mezőgazdasági munká­sok, nincstelen parasztok és munka­­nélküliek bérküzdelmeinek túlsúlya. Élete a kommunista mozgalomhoz való csatlakozásától fogva egyet je­lentett a kommunista eszmék iránti odadással és hűséggel. Major István a kommunista mozgalom lelkes har­cosa maradt, nem törte meg sem az üldöztetés, sem az összességében csaknem három évet kitévő börtön­büntetés, amivel a polgári demokra­tikus Csehszlovákia sújtotta. A nem­zeti kérdés demokratikus megoldását célzó kommunista program kidolgozá­sa és propagálása összekapcsolódott a szlovák és a többi Szlovákiában élő nemzetiség sajátos követelményeinek és szükségleteinek tisztázásával és érvényesítésével; ebhez pedig jelen­tős mértékben hozzájárult Major Ist­ván publicisztikai munkássága és szó­noki tevékenysége. A szlovák és a magyar dolgozókat egyaránt mozgó­sítani tudta a fasizmus elien a de­mokráciáért, a köztársaság védelmé­ért vívott harcra. Major István alap­­természetéhez tartozott a szerénység, a rendíthetetlen harci szellem, az elvhűség és a mozgalom érdekeinek előtérbe helyezése. Egész élete bizo­nyossága annak, hogy mindig ez az elv vezérelte. A kommunista mozga­lom egyszerű sorkatonájának vallotta magát, aki a CSKP élvonalbeli har­cosa volt. Major István a hivatásos forradal­már időtálló, a mai és a következő nemzedékek számára is élő példával szolgáló értékeit testesítette meg. MARKÚ EMIL Hornját Aladár emlékünnepély A közelmúltban Kassán (Košice) kétnapos ünnepség keretében emlé­keztek meg az első magyar kommu­nista íróról és az első kommunista folyóirat megalapítójáról, Komját Ala­dárról. Az emlékünnepség keretében olyan szerves kölcsönhatásban = mutatták be életútját, amilyen az a valóságban volt. A Thália Színpad művészei az emlékesten rövid, de tartalmas össze­állításban — verseik, levelek és doku­mentumok alapján — élményszerűen bizonyították a költö életművének egységét: így ítélte ezt meg az est díszvendége, a költő özvegye is. Az összeálításhaz jól kapcsolódott a Csermely Kórus fellépése is, amely eredeti gyújtó hatással adta elő „Á nemzetközi brigád indulóját“. Az esztétikai és a politikai logika A gaiáutai és a kassai (Kusice) könyvesboltok „ünnepi köntösben" köszöntik a könyvhónapot fotó: Kontár Gyűld alapján egészült ki a műsor a híd­teremtő költők Győri Dezső, Laco Novomeský és Fábry Zoltán két nyel­ven szavalt verseivel, valamint azok­kal a szlovák, szovjet és magyar kó­rusmüvekkel, amelyeket a kassai (Ko­šice) Szlovák Tanítók Énekkara adott elő eredeti nyelven. Ez a gesztus is a nemzetköziségre utalt. Komját Aladár internacionaliz­musát hangsúlyozta ünnepi beszédé­ben Stefan Kočuta, a Szlovák Üjság­­fró Szövetség Elnökségének tagja, va­lamint Pálfy József, a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének elnöke is. Az emlékünnepélyre népes delegá­ciók érkeztek: a magyar párt- és ál­lami delegációt Rátkai Ferenc műve­lődésügyi miniszterhelyettes, az SZSZK küldöttségét pedig Jozeí Mravík, a Szlovák Szocialista Köztársaság kul­turális miniszterhelyettese vezette. A kétnapos ünnepség keretében Komját Aladár Harang utcai szülő­háza falán emléktáblát helyeztek el, s ünnepi beszédében Ladislav Béna, a Szlovák írószövetség titkára és Rát­kai Ferenc a következőképpen mél­tatta a nagy forradalmár és költő életútját: Családja sorsa a költőt fiatalon „végighajtota“ szinte a egész«»monar­­chián, ahol megismerkedhetet a szá­zadelő közép-európai valóságával. Az így szerzett tapasztalatok alapján kapcsolódott be az antimilitarista mozgalomba, s az elsők között lett a kommunista párt tagja. 1919-ben az írói direktórium mun­katársaként vállalja az emigráció megpróbáltatásait, és válik harcos publicistává a Kommunista Interna­­cionálé folyóiratának szerkesztője­ként. Ugyanezek a tapasztalatok vitték a magyar avantgardisták közé, íratták meg vele a híres Dézsa-verset, amely miatt 1913-ban a Népszavát elkoboz­ták. Ez az eszmei indítás hozta kap­csolatba Kassák Lajossal, Lengyel Jó­zseffel, Révai Józseffel, Hevesi Gyulá­val és Utz Bélával. Cselekvés és gon­dolat, politikai és lírai tett dialek­tikus egységet képez korán megsza­kadt életművében. A Horthy-féle Magyarországon a kommunista emigráns író megbélyeg­zett volt, ha^tMan sors jutott neki is osztályrészül. Igaz, a csehszlovákiai magyar baloldali lapokban mint pél­dául a Kassai Munkásban, a Munkás­ban, a Magyar Napban és a Kévében megjelentek írásai, s haláláról ugyan­ezekben a lapokban Barta Lajos és Berkó Sándor emlékezett meg. Az önkifejezés teljességére törekvő Komját Aladár egyszerre lett elköte­lezett költő és forradalmár. Költői programját, forradalmi nézeteit, leg­jobban a Lélek mérnökeihez című versében foglalta össze. A ciklikus kompozíció refrénje: — „Ezt mind megéljed, mind megéljed!“ — az él­mény fontosságát hangsúlyozza, s ezt a jő vers első feltételének tartotta. Szerinte a költői élménykor nem korlátozódik csupán az akkor han­goztatott társadalompolitikai jelensé­gekre, hanem először a természetet, s a négy évszakot említi, ilyen sorok­ban: „Mordul a tél? A hósuba alöl fölérzed-é a lélegző magot? S álmát, hogy magas szárba szökken.“ A to­vábbiakban a föld belsejét, az anya­got, a mozgást, a csecsemőt, a suhan­­cot, a testi fogyatékosokat, a világ problémáit, az osztályharcot, a kispol­gárt, a „barnaszőrű dúvadot“, a pa­rasztot, a burzsoát, a proletárt, a kommunistát, a szovjet földet mutatja be egy-egy strófában mint a költői élmény tárgyát. A záróversszakban az élet megismerésére, tettekre és harc­ra buzdít. Cikkei megjelentek az Oj Március­ban, a Párizsi Magyar Ojságban, az Amerikai Oj Előrében, a csehszlová­kiai és a romániai magyar baloldali lapokban. Párizsban élt, amikor a madridi népfront-kormány megdöntésére meg­indult a reakció nagy támadása. A spanyol nép megsegítésére százak és ezrek siettek, s közülük többnek Pá­rizson keresztül vezetett az útja. Az élmény hatására Irta meg „A nemzet­közi brigád indulója“ című versét. Nincs még egy költeménye, amely ennyire népszerűvé vált volna. A nemzetközi brigád indulója, a politi­kai, szónoki költészetnek Petőfire és Majakovszkijra emlékeztető, harcra buzdító változata. Komját Aladár nem élhette meg eszmei győzelmét: 1937 januárjában Párizsban ismeretlen betegség szinte néhány öra leforgása alatt végzett a 46 éves, atlétatermetű, derűs költővel. ILLÉS BERTALAN /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents