Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-28 / 9. szám
SZABAD FOLDMOVES 1981. február 28. 14 VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Látogatóban szomszédainknál Magyarországi vadászbarátom segítségével Szécsényben alkalmam nyílt а III. Nógrádi Vadászati és Természetvédelmi Kiállítás megtekintésére. Ez a kiállítás tájékoztatta a látogatókat a vadgazdálkodás és a természetvédelem tízéves fejlődéséről. A kiállítás anyaga arról tanúskodott, hogy a vadgazdálkodás terén elért eredményeik hasonlóan meggyőzőek, mint a mezőgazdaságban s az egész magyar népgazdaságban. A rendelkezésre'álló gazdag kiállítási anyag arra ösztönözte a rendezőket, hogy ez a bemutató szerves részét képezze az ismeretterjesztő programnak, amelyből a vadászok, a vadászattal rokonszenvezők, a termé szetbarátok, a tanulóifjúság egyaránt tájékoztatást kapjon. A kiállítótermekben sajnos, a szerény lehetőségek miatt számtalan érdekes és szép trófea nem kerülhetett bemutatásra, azonban még Így Is jól érzékeltették, hogy a magyar vadgazdálkodásban a szarvas- és az őztrófea dominál. A megyében elejtett szarvasbikák és őzbakok díjazott trófeáinak a mennyiségéből és minőségéből lemérhettük a javulást, vagyis azt, amit szomszédaink a nagyvadgazdálkodás tekintetében elértek. Jelentős a fejlődés a trófeák kezelése, kikészítése terén is. Újdonságnak számított a kiállításon a muflontrófeák bemutatása. Ezeket az Ipoly vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Állami Gazdaság és a néphadsereg Büjaikt Erdészeti Üzeme területein szerezték. Az utóbbi két évben azonban a vadásztársaságok területein is megkezdték a muflon és a dámvad telepítését. Ezt csak azért említettem, mert Nógrád megye és Csehszlovákia között az országhatárt az Ipoly folyó képezi. Ezen a tájon valóban közös a vadállomány. A fácán, a kacsa és a liba átrepülhet; a szarvas, az őz, a vaddisznó, a muflon és a dámvad átúszhat az Ipoly folyón, hogy a határmenti erdőkbe bejusson. Ismeretes, hogy a losonci (Lučenec) Állami Erdészeti Üzemnek az erdeiben aranyérmes dámbikákat telepítettek Magyarországról. így a migráció lehetőségein belül esedékes a vegyes vérfrissítés. Természetesen betartva a jószomszédi szokásokat, tehát nem szabad lelőni a látogatóba érkező vadakat, mert a hozzánk átszivárgó dámlapátosok, szarvasok, vaddisznók és őzek gyakran visszatérnek otthonukba, s ezt a szokást szigorúan tiszteletben kell tartani. MIT LÁTTÁM A KIÁLLÍTÁSON? A bejáratnál levő helyiségben az országos és a megyei természetvédelmi értékekből készült bemutató fogadta a látogatót. Védett szőrmés és szárnyas ragadozók, földtani leletek, fotók, tájékoztató feliratok, grafikonok segítették a látogatót abban, hogy képet alkosson a természetvédelem megyei helyzetéről. Az első számú szoba a vadgazdálkodást érzékeltette. A látogató felfigyelhetett egy rövid ismertetésre, amely a megye vadgazdálkodásáról tájékoztatott. A nagyvadak preparált példányai mellett feliratok, adatok tájékoztattak egy-egy vadfaj előfordulási helyéről. Ebben a szobában mutatták be a vadgazdálkodás egyik alapvető tevékenységét, a selejtezést, VADÄSZAT m PIHENÉS A második szoba az Ipoly-vidékl Erdő- és Fafeldolgozó Állami Gazdaság által készített ízléses palócbútorokat mutatta be, kiegészítve ezt я vadászok legbecsesebb tárgyaival. A szobában főleg az említett állami gazdaság erdészetében, Illetve vadászterületein elejtett vadak trófeái, gereznái voltak kiállítva és kiegészítve vadásztörténeti anyagokkal. vadászat w. művészet A harmadik szobát a centenáriumra készült rézkarcok, vadászati témájú festmények és üvegtárgyak díszítették. Ezek mind szemetgyönyörködtető motívumok voltak. Az üvegtárgyakat a salgótarjáni üveggyár dolgozói készítették. Itt helyezték el a megyében elejtett vadak érmet nyert trófeáit is. Ebben a helyiségben mutatták be szlnpompás anyagiakat a vadászfotósok „így is lehet vadászni" jelige alatt. Le a kalappal azok előtt, akik ezt a nemes gondolatot dédelgették. A bemutatott aranyérmes trófeákat a bulgáriai Plovdivi Vadászati Világkiállításon is bemutatták. TERMÉSZETVÉDELEM A megyében természetvédelmi te-Csendes november végi reggelen Indult a kocsi az egyik terület vadászházától két vendéggel és a vadásszal barkácsolni. A jellegzetes erdővel borított dombos tájon, nem sokáig kell kocsikáznt, hogy szarvas kerüljön szem elé. A bögésnek: már vége, különváltak vagy összeverődtek újra a szarvasok: Lombhullás után gyakran megjekszenek vagy elálldogálnak a némi takarást nyújtó cserjeszinttel rendelkező szálasokban is, leginkább a dombszéleken, dombtetőkön. A barkácsoló szekér éppen egyik hajlatnak fordul, mikor álljt ptsszent a vadász. Látcsövén át vizsgálódik jobboldalra, a mintegy 80—100 mnyire levő dombtető jelé. Egy szarvasünő figyelő fejét és nyakát vette észre. A lövésre soron levő vendéggel lecsúsznak az ellentétes oldalon és a kocst továbbliajt. Óvatosan helyet keresnek a lövéshez. Két látcső megfelelő rést keres a lövés leadására. A szarvas valamit észrevett, mert mereven figyeli a mocorgást, nagy füleit hegyezgetve. Végül is megállapítva, hogy a fák között két tenyérnyi résen át elhelyezhető egy jó lövés, rövid célzás után eldörren a fegyver nekilódul a kis csapat és egymás után tűnnek el futva a dombéi mögött a szarvasok. A lövésre kész, beismételt fegyver a kísérő tanácsára sem szól még egyszer, bár jól látható volt, hogy az ünő egyik hátsó lába furcsán lóg. Füttyentésre a kocsi visszatér és a felkászálódott vadászokkal hazakocog, hogy a tízórai elfogyasztása és egy kis pihenő — kb. a lövéstől számított 4 óra eltelte után — visszahozza őket a vérebekkel együtt a lövés helyére. Elsőnek az alig másfél esztendős rületeknek számítanak a környezetvédelem mintaterületei is. Alapvető feladatként jelölték meg a víz, a levegő, a csönd és a köztisztasági normák betartását. A legszebb tájak, régészeti és kultúrtörténeti értékek, országos Jellegű védelemben részesülnek. Ide tartozik a hollókői tájvédelmi körzet, a börzsönyi tájvédelmi körzet, a salgói természetvédelmi körzet és az ipolytarnóci természetvédelmi terület. Ezenkívül a megyei Jelentőségű védett természeti értékek száma meghaladja a hetvenet. Ezek pandúr’ kerül hosszú vezetékre; őt teszi gazdája a jól látható vércsapásra. A bőséges vér és az első hóesésből az árnyékosabb részeken itt-ott megmaradt foltok teszik könnyebbé az előrehaladást. Neki is lódul „Pandúr“, alig bírjuk követni. A rövid pórázra fogott „Pesta“, az öreg eb ellenőrzi leendő utódjának munkáját a A vad nymában nyomon járók után haladva. Párszáz méter után a vérzés egyre kevesebb, és a nyom sem egyenes irányban, hanem kígyóvonalszerűen és szerpentinben kapaszkodik az erdő szélén fekvő szántásig. A verőfényes oldalban a hófoltok is eltűntek, ami eddig segítette a csapás ellenőrzését. Ennek ellenére „Pandúr“ szépen mutatta a rudlitól különvált sebzett vad pihenését két helyen is. Az erdő szélére érve a nyom a nyílt szántóföld felé fordul, ahol egyre nehezebb észlelni a már alig véres csapást a sok régebbi és frissebb szarvasnyom között. Lehetünk már vagy másfél kilométerre a rálövés helyétől, széles szántóföldsáv után ismét erdő következik, de a beváltás pontos helyét „Pandúr“ nem találja. Elbizonytalanodik, és nem tudja, hogy a szúrós, sűrű szeder és vadrózsa szegélyen hol törjön keresztül. Csere következik. „Pesta“ jön előre a hosszú, „Pandúr" kerül hátra rövid pórázra. Az öreg először visszamegy az eddig követet nyomon néhány métert, hogy meggyőződjön annak helyességéről, majd a csapa végétől megkezdi a körözést. Az erdő szegélyével elemzését, felsorolását lehetetlen egtf rövid cikk keretébe beiktatni. Megállapítottam, hogy a megyében a természetvédelem olyan összehan* golt, folyamatos munka, amely feltét* lenül megkívánja a területek minőségi fejlesztését, a kulturáltabb körülmények tudatos létrehozását. Eb* ben a nem könnyű munkában optimális mértékben kell támaszkodni az állami és a társadalmi szervezetekre, továbbá a lakosság hatékony közreműködésére. Ján M. Habrovský párhuzamosan baloldali irányban indúl lassan vizsgálódva. Itt nem talál érdekeset, mert úgy 100 méter után visszafordul, és a csapa végétől jobbra indul. Alig 50— 60 méter után jelzi az amúgy is vöröses barna színű szederlevélen alig észrevehető megszáradt vércseppet. Rögtön nekijekszik a szíjnak és húzza maga után vezetőjét, keresztül a bozóton. Erre megélénkül pandúr" is, nem győzzük viszatartani. Hamarosan megleljük at első sebágyat. Észrevesszük „Pesta“ viselkedésén, hogy alig néhány perccel ezelőtt kelt fel a vad a sebágyból, midőn itt a közelében 60—80 méternyire tétováztunk az erdő szegélyénél. „Pesta“ orrát magasan tartva igyekszik légszimatot kapni egy jó 15СГ m-re levő sűrűbb facsoport irányából. Itt a kellő pillanat a hajszára. Vezetője kioldja ,pesta“ karabinerét és már neki indul — orrát a csapára tartva — a jelzett facsoportnak, Hamarosan halljuk állóra csaholását, Kis ideig várunk, de miután már vagy 5—6 perce egyhelyben csahol, utánaengedjük a szíját egyre rángató ,Pandúr"-t is. Hadd tanuljon ő is az öregtől. Öröm hallgatni a .két hannoveri kan öblös duóját. Jó tízperc múlva keressük a nyílást, vagy rést a fák takarásán, ahonnan a kegyelemlövést megadhatjuk. Az ünő zörgésünket észrevéve, nekilódul a völgynek, a két kutya utána. Lent a patak mellett füves tisztáson állítják újra. Lekötik egészen a figyelmét és így most már könnyű őt megközelíteni és 150 méterről pontot tenni a veszendőnek indult „érték“ megmentésén fáradozó négylábú vadásztársak munkájára. (C. Gy.) HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • Használjuk ki a víztárolókat! Távlati fejlesztési terveink egyebek között azt is előirányozzák, hogy a halhústermelésnek együtt kell fejlődnie a népgazdaság többi termelési ágazatával, mert csak így elégíthet jük ki optimálisan a fogyasztók igényeit. Köztudott, hogy Szlovákia folyóvizekben rendkívül gazdag, természetes tavakban azonban szegény. A természetes tavak összterülete mindössze háromszáz hektár, s ezeknek többsége a Magas-Tátra védett övezetében van. Ennélfogva halgazdasági és horgászati szempontból nem jöhetneik számításba. Mivel folyóvizeink jelentékeny hányada nagyon szennyezett, ezek felhasználására kevés a remény. Ugyanakkor lehetőség nyílna a nagy kiterjedésű víztárolók és a mesterségesen létesített kisebb tavak halasítására és halhústermelésre való felhasználására. A második világháborút követő években Szlovákiában több nagy kiterjedésű víztárolót létesítettek, egyrészt környezetjavító és ivővíztartalékoló szándékkal, másrészt a halgazdálkodás fellendítése céljából. Például 1970-ig huszonhat nagy víztároló készült el tizenegyezer hektáron felüli hasznosítható vízterülettel. A népgazdaság-fejlesztési terv azonban kétezerig hetvenöt nagy víztároló átadásával számol, amelynek az összterülete túlhaladja a negyvenötezer hektárt. Ilyen területen nagy mennyiségű hal termelése lehetséges. Hazai tapasztalataink szerint a szóban forgó nagy kiterjedésű víztárolók kihasználása gyenge-. Mi ennek ez oka? Az, hogy az illetékesek alapos ismeretek hiányában halasítotték a tárolók vizét. Elkerülte a figyelmüket, hogy a hatalmas víztömeget magában foglaló víztároló nem a hajdani kis halastó. Előfordult például, hogy a kecsegét, a sebes folyású mély vizek őshonos, karcsú termetű halfaját az órával víztároló állóvizébe telepítették. Magától értetődő, hogy a kísérlet teljes kudarccal végződött. A szakmai A haltenyésztő gimHai : és a logikai alapokat nélkülöző kísér- I letezgetésnek semmi értelme nincs, • mert ez nagyon költséges mulatság, i Sokkal ésszerűbb, ha az illetékesek a gazdag tapasztalatokkal rendelkező országok gyakorlati eredményeiből merítve oldják meg a nagy kiterjedésű víztárolók halasítását. A külföldi tapasztalatok azt bizonyították, hogy a nagykiterjedésü víztárolók felhasználásának nagyon fontos feltétele, egyrészt az ivadékkal való benépesítés, másrészt pedig az intenzív halászat. Ez azt jelenti, hogy rendszeres halászattal és horgászattal a tárolót szinte kényszeríteni kell a lehető leggazdagabb zsákmány nyújtására. A Szovjetunió szaratovi területén például van egy hatvanszor akkora víztároló, mint a mi oravai tárolónk. A hatalmas víztömeget magában foglaló mesterségesen létesített víztárolóból 1975-ben a sporthorgászok népes tábora (115 ezer horgász) több mint hatmillió különféle halpéldányi fogott ki. Ez azt jelenti, hogy átlagban egy horgászra ötven, a tároló hektárjára pedig 30 kilón felüli halzsákmány jutott. Ez aztán az eredmény! Természetesen csak a mi szemszögünkből az, a Szovjetunióban azonban ez általános és nem feltűnő Jelenség. A halgazdászok körében közismert NDK-beli Wundsch professzor már az 1949—53*as években arra figyelmeztetett, hogy a nagy kiterjedésű víztárolók halgazdasági felhasználásának alapvető tényezője az egész területre kiterjedő intenzív halászat. Ez azt jelenti, hogy a halgazdasági szakembereknek az említett módon nyomást kell gyakorolniuk a szóbanforgó vizekre, mert csak így várhatnak gazdag zsákmányt. Wundsch szerint nagyon rossz hallgazdasági szakember az, aki a vizeket tétlenségre ítéli, tehát el hagyja öregedni a halakat. Az elmondottakból mi lehet a tanulság részünkre? Az, hogy használjuk ki a kis víztömeget tömörítő tavakat is. Ebből a célból jó tapasztalatokat kellene gyűjteni a Szovjetunióban, a MNK-ban és a többi Intenzív halgaz dasággal foglalkozó szocialista országokban. Ez alapot nyújtana a nagykiterjedésű víztárolók belterjes kihasználására is. >—hal— A régi is lehet új A csukahorgászatra csalihalat használunk, hármas horogra akasztva, De gyakran leszakad, főleg ha nagy távolságra kell bedobni. Ha mélyebben akasztjuk bele, a kishal hamar megdöglik. Ezért szerkesztettem a kétágú horogra acéldrótból egy biztosító tűt, ezt a csalihal bognártüskéje alatt, a hátán hosszában végigszúrom és bekapcsolom. Ezáltal hosszabb felületen és erősebben tartja a kishalat, a belsőrészeket nem roncsolom össze, tovább marad életben, a horgon. A kétágú horog meg jól fekszik a hátán, ezáltal biztosabbak az akasztások. Hajlékony elükén jobban tud mozogni a csalihal. Elkészítési módja: tetszés szerinti nagyságú kétágú horgot veszünk. Ha van rá lehetőség, akkor rozsdamentes 0,S—0,8 milliméteres acéldrótot, de megfelel a rúgóacéldrót is. Meghajlítjuk biztosítótű formára, de mindig akkorára, amilyen a horog mérete. Ha meghajlítottuk, fényesre tisztítjuk, hogy a forrasztásnál jól fogjon. Ugyanezt csináljuk a horgok szárával is. A horoghoz illesztjük és vékony rézdróttal hozzáerősítjük. Utána vékonyan leforrasztjuk, hogy ne tudjon elmozdulni. Ha ezzel megvagyunk, megcsináljuk a hajlékony élőkét. Ezt tetszés szerint készíthetjük szintén rozsdamentes vagy rugóacél drótból vagy egy szálból, de mivel így elég merev, jobb három rövid szálból ezekre szemeket hajlítani, egymásba összeakasztani, mert a csalihal jobban tud rajta mozogni. Egy rész hossza 65—70 milliméter. Az első szembe mindjárt bekötjük a forgószemet, az utolsóba a horgot. Az élőké is 0,6—0,8 milliméteres, ugyanabból az anyagból készítjük, amelyből a biztosító tűt, (M, H.) Kis tavakban, levegőztetéssel, szigorú állatorvosi felügyelet alatt jő minőségű tápokon már tudunk biztonságosan ivadékot előállítani. De ... ez sokszor a népesség zsúfoltsága következtében apró marad, rosszul telel és az ivadék egy része a növendéknevelő tóban leli a halálát. Viszont, ha ez a szakszerűen felnevelt ivadék továbbra is védett és ellenőrzött viszonyok közöt maradhatna, nagyobb része megerősödve, egészségben elérné a kívánatős 15—25 dekás súlyt Ez már „vetőmag“, amely biztosíthatná a jó piaci haltermést. Úgy néz ki, hogy a „vetőmag" előállítást egy egésznek, egymástól elválaszthatatlan termelési folyamatok egységéneik kell felfognunk, és eszerint kell eljárnunk. Jól emlékszem még arra, amikor tízmillió számra fejtük az ikrát, de a lárvakort csak százezrek érték meg, millió számra népesítettük a táplálkozó lárvát, de csak ezreket halásztunk le előnyújtott Ivadék formájában. Menet közben elvérzik minden Jó technológiánk, Igyekezetünk, munkánk, mert még a következő láncszemet nem oldottuk meg. Pedig van megoldás. A hal, amit kikeltettünk, szeretne életben maradni, egészségesen felnőni, ezt az ösztöne diktálja. Mi okozzuk akaratlanul a pusztulását, mert nem ismerjük kívánalmait, tűréshatárait, terhelhetőségét, környezetével való kapcsolatát, táplálékát, táplálkozási szokásait, ellenségeit és még sok minden mást. Bevallhatjuk őszintén, sokkal többet nem tudtunk meg, mint amit tudunk, vagy úgy gondoljuk, hogy tudunk. A szakosítás tért hódít a modern állattenyésztésben. Nem lehetséges-e, hogy mi is tennénk ilyen irányban komolyabb lépéseket? Nem azt értem, hogy egy gazdaság vagy üzemegység vállalja, hogy nyújtott, növendékhalat termel a többi gazdaság számára hagyományos módon. Ezzel csak egyik vállról a másik vállra toltuk át a terheket. Új technológia (kellene, mely lényegesen növelné az egész folyamatsor eredményességét, csökkentené a termelés idejét és helyigényét. A régi tankönyvek azt írták, hogy egy teljes üzemű tógazdaságban az ivadék nevelésére a terület 5—8 %-a, nyújtott hal előállítására a tóterület 15 %-a használható fel. Extenzív körülmények között kár halat szaporítani. Tudjuk, hogy az extenzív Ivadéknevelésnek sincs sok eredménye és értelme. Miért ne vo* natkozna mindez az extenzív növendékhal nevelésére is? A növendék* hal-nevelés intenzitása sokkal köny* nyebben fokozható, mint az ivadék* termelés intenzitása, mert a növendékhal még mindig csoportosan él, tehát jó vízellátás mellett kis helyen sokat lehet termelni belőlük, kevésbé érzékenyek, terhelhetőségük nagyobb, táplálék dolgában se annyira érzékenyek, kényesek, mint az ivadék. Szóval volna értelme legalábbis kísérleti alapon egy ilyen szakosításnak. Bizto* san kevesebb idegnyugtatót fogyasz* tanának a felelős haltenyésztők. Ez pedig jót tenne a haltenyésztés ügyé* nek, mert a piaci haltermelő tavak megfelelő népesítése feltételezi a jó termést Viszont kevés termelőnek adatott meg ez a biztonság. Valóban olyan egészséges a népesítésl anyag, mint amilyennek kinéz? Nem üti-e fel a fejét valami új betegség? Jól sikerül-e a halak szállítása? Mind megannyi aggasztó kérdés, ami emészti a szakembert a népesítésl anyag beteleltetésétől a piaci hal beméréséig. Hosszú az út az anyahaltól a növendékhalig, de még az előnyújtott ivadéktól a növendékhalig is. Ez az út mind megannyi buktatóval van tele. Míg legtöbb termelési ágnál úgy van, hogy a termelő előkészíti — vet *—i megszokott technológiákkal védi és gyarapítja a termést — arat —• pénzt kap. A haltenyésztő tevékenysége nem ilyen egyszerű és egyirányú. Két év és 4—8 hónap munkája, izgalma, bizonytalansága sűrűsödik a haltenyésztő szakember tevékenységében. Az állattenyésztésnek mindig több buktatója volt, mint a növénytermesztésnek, de a beltenyésztés butatókban is minden állattenyésztés élén jár. Mégis, mindezek dacára, van kiút számukra Is. -ha—
