Szabad Földműves, 1981. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-21 / 8. szám
AZ SZSZK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK HETILAPJA 1981. FEBRUÁR 21. * 8. szám jfc XXXII. évfolyam afe Ага 1,— Kés Alland6an változik, szépül városaink arculata. Felvételünk Érsekújvár (Nové Zámky-) egyik új lakótelepét ábrázolja, de ilyen korszerű lakótelep ma mór Dél-Szlovákia minden városában található. Fotó: Kontár Gyula ШШМШЯЯЯИЯШЖШ —доаша A Februári Győzelemre emlékezve köztársaságunk több mint hat évtizedes történelmén keresztül vörös fonalként húzódik a tömegek történelmet alkotó forradalmi szelleme, mely anyagi érövé válva koronként más-más formában megnyilvánuló nagy tettekben jut kifejezésre. A korszakjel/ő oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom hozta mozgásba a hazai munkás- és dolgozó tömegeket is és eredményezte az önálló csehszlovák állam létrehozását. A burzsoázia akkoriban azonban megfosztotta a munkásosztályt harca eredményétől. A kizsákmányoltak harca ezért folytatódott, immár tapasztalatokkal, tanulságokkal gazdagodva, s az antifasiszta nemzeti felszabadító küzdelemben, a köztársaság szocialista alapú megújhodásáért. 1945 — a szovjet hadseregnek a náci Németországon'aratott győzelme és egyben a hazai nemzeti felszabadító harc betetéződése a kezdete volt annak az útnak, amely a szocialista Csehszlovákia kialakulásához vezetett. Ennek az A CSKP és a nép szilárd egységében további sikerekért a fejlett szocialista társadalom építésében jelszóva.l- üléseztek a múlt szombaton és vasárnap 66 csehszlovákiai járás, valapúnt-a prágai és a brítlslavai városkenjilfet pártkenferenciái. A kladnói járási pártkonferencián a CSKP Központi Brzotftágának küldöttségét Gustáv Husák, a CSKP Közpenti Bizottságának főtitkára vezette, és nagyhatású felszólalásában vázplta a párt és az,ország előtt álló feladatokat, melyekkel kapcsolatban döntő határozatok születnek a közelgő XVI. pártkongresszuson. ★ ★ ★ A komáromi (Komárno) járási pártkonferencián Jpzef Lenárt, a CSKP £özponti Bizottsága Elnökségének tagja, az SZ-LKP Központi Bizottságának első tikára vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. ■ Anton Hlaváč, a járási pártbizottság vezető titkára beszámolójában kiemelte, hogy a beszámolási időszakban eredményesen megvalósították a párt politikai, gazdasági, szociális és kulturális előirányzatait. A járás ipari termelése a hatodik ötéves tervidőszakban 44,7 százalékkal nőtt, s mezőgazdasági termelése is figyelemre mélté epedeményeket ért el. Javultak a lakosság életkörülményei. Testvéri egyetértésben élnek és dolgoznak a szlovák és magyar nemzetiségű dolgozók. A járási pártbizottság nagy figyelmet szentel a nemzetiségi kérdés nek, a lakosság arányszámának megteleléen emelnek különféle tisztségekbe elvtársakat, ügyelnek a kétnyelvűség érvényesülésére is. A továbbiakban a következő Időszak céljait és terveit ismertette. útnak szocialista jellegét pedig a dolgozók 1948 februári megmozdulása határozta meg, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártjának, mint a munkásosztály és a dolgozók elismert vezérének irányításával meghiúsították a reakció puccskísérletét, nem engedték ki kezükből a hatalmat s végleg amellett döntöttek, hogy hazánk szocialista állammá fejlődjék. Történelmi folyamatosságban állandóan ismétlődő tényezőkkel találkozunk: a CSKP mint vezető erő, a dolgozók mint történelmet csináló tömegek.. .Különösen kidomborodik ez az idén, amikor internacionalista pártunk megalakulásának 60. évfordulójáról emlékezünk meg, s amikor hoszszá és megfelelő előkészületek után összeül a kommunisták csúcstalálko-Lenárt elvtárs felszólalásában elismerően nyilatkozott a járás sikereiről, főként a mezőgazdasági üzemeinek kezdeményezéseiről. Kiemelve a nemzetek és nemzetiségek internacialista egységének fontosságát, hangoztatta, hogy a nemzeti bizottságokban, az üzemekben, minden munkahelyen, a pártszervekben és főként az iskolákban kellő tapintattal és lenini nemzetiségi politikánk szellemében kell megoldani a gyakorlati kérdéseket. A járási pártbizottság élére ismét Anton Hlaváčot választották. ★ ★ ★ A galántai járás kommunistáinak tanácskozásán Ignác Janák, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákia! kerületi pártbizottság vezető (titkára vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. A járösi pártbizottság bes^molőját Ondrej Saling vezető titkár terjesztette elő. A járás kommunistái 11700 konkrét feladatot és több mint 3400 szocialista kötelezettséget vállaltak. A beszámolási időszakban megszilárdult a párt munkásmagva, állandóan nő a fiatalok és a nők részaránya a pártban. Janák elvtárs felszólalásában figyelmeztett a konferenciát, hogy nem elégedethetnek meg az elért eredményekkel, például a cukorrépa, a kukorica, a gyümölcs, az olajosok, a zöldség és egyes Ipari növények termesztésében, valamint a termények helyes tárolásában kimeríthetetlen tartalékaik vannak. A konferencia Ismét Ondrej Salingot választotta a járási pártbizottság vezető titkárává. ★ ÁT ★, zása — а XVI. pártkongresszus, majd választások lesznek az összes fokú képviseleti testületekbe. Cáfolhatatlan történelmi tények bizonyítják, hogy a párt helyes úton vqgette népünkéi. 1948 februárjában eldőlt hazánk beles külpolitikájának szocialista orientációja. Sorsunk alakulását, jövőnk biztosítását leghívebb barátunk, a Szovjetunió szövetségéhez kötöttük, s ezt az utat járva biztosítottuk szocialista országépitésünk békés feltételeit, a nemzetközi fórumon való béketeremtési hozzájárulásunkkal pedig nagy tekintélyt vtvtnnk ki magunknak a világban. Népünk forradalmi lendülete a szocialista ápítőmunka eradményeibei öltött testet. Említhetnénk sokat mondó számadatokat, ám ezek közismert és A rimaszombati (Rimavská Sobota) járás kommunistái küldötteinek kétnapos tanácskozásán Vladimír Piro- Sík, a CSKP Központi Bizottságának tagja, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. ján Gibala, a járási pártbizottság vezető titkára a bizottság beszámolójában kidomborította, hogy a járásban gyorsan fejlődött az ipar, ezen belül is a gépipari termelés 168, az élelmiszeriparé pedig 80 százalékkal nőtt. A termelékenység fokozódása mellett ez új kapacitások átadásának köszönhető. A hetedik ötéves tervidőszakban folytatódik az ez irányú fejlődés, és a gépipar 57,7 százalékos növekedésére számíthatnak. A küldötteik a bíráló igényesség jegyében tanácskoztak. A konferencia ismét Ján Gibalát választotta vezető titkárrá. ★ ★ ★ A losonci (Lučenec) járási pártkonferencián Bohuš Trávniček, az SZLKP Központi Bizottsága Titkárságának tagja vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. Mint a beszámolóból, melyet Milan Grnäč vezető titkár terjesztett elő, kiderült, a járás ipari üzemei 103,4 százalékra teljesítették a hatodik ötéves tervidőszakban vállalt feladataikat. A járás ipari termelése öt év alatt 39 százalékkal nagyobbodott. Különösen fejlődött az élelmiszeripar. Az árutermelés öt év alatt félmilliárd koronával nőtt, vagyis 25 százalékkal több árut kaptak a dolgozók. A járás dolgozói a párt megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére 105 millió korona értékű vállalást tettek. ★ ★ dokumentumokban számtalanszor lefektetett tények. A forradalmi úton azonban soha sincs és sohasem lehel megtorpanás. Oj szakaszok, korszakok új tetteket, mindenkor forradalmi tetteket követelnek. Pátosz nélkül. Gazdasági életünk megújhodása, melynek termelési, irányítási és szociális vonatkozásait a kongresszuson megvitatandó dokumentumok, a párthatározatok tartalmazzák, ugyanis a hétköznapok forradalmi tetteinek tBrvei. A párt, mely 194B februárjában győzelemre vitte a munkásosztályt, most is Igényli a dolgozók kezdeményezését, a gondolkodó fejeket, elszánt és kockázatot vállalő tetteket. A forradalom fő frontja továbbra is a gazdasági építés mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, s az új jelenségek, az új követelmények újszerű hozzáállást, új tetteket, új gyakprlati megoldásokat is követelnek. Ennek szellemében cselekedve járul hozzá népünk legjobban 1948 februárja forradalmi hagyatékának ápolásához és gyarapításához. LORINCZ LÁSZLÓ ипгмиик i iii"ii yiftf w ■min—mwr i A Kassa (Košice) vidéki járás kommunistáinak konferenciáját a CSKP Központi Bizottsága küldöttségének nevében Peter Colotka, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az SZSZK miniszterelnöke köszöntötte. A párthatározatok végrehajtásáról és a járási pártszervezet jövőbeni feladatairól Jozef Závada vezető titkár számolt be a pártbizottság Jelentésében. A beszámoló kiemelte a sikereket, de kendőzetlenül rámutatott az egyes pártszervezetekben, ipari és mezőgazdasági üzemekben és más munkahelyeken tapasztalt hibákra és muIaMtásokra is. Peter Colotka elvtárs felszólalásában elismerően nyilatkozott a járás dolgozóinak sikereiről, rámutatott a járás problémáira, emellett külpolitikai kérdéseket Is érintett. Figyelmeztette a küldötteket, hogy az irányítás tökéletesítése nem egyszeri akció, hanem rendszeres munkát igénylő folyamat. ★ ★ ★ Az érsekújvári (Nové Zámky) járási pártkonferencián Viliam Šalgovič, az SZLKP Központi Bizottsága Elnöksé gének tagja vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. Alben Cuba vezető titkár a járási pártbizottság beszámolójában kiemelte, hogy az elmúlt időszakban főként az élelmiszeripar fejlődött a járásban, de más szakaszon is jelentős eredményeket értek el. Ennek ellenére egyes üzemek nyersanyaghiány miatt nem tudták kihasználni teljesítőképességüket. A mezőgazdaság nem szállított elegendő cukorrépát, zöldséget a feldolgozó üzemeknek. Az előző időszakhoz képest lényegesen csökkent a cukorrépa heiktárhozama. Az állattenyésztésben nagyobb eredményeket értek el. ŠalgoviC elvtárs felszólalásában a tervteljesítés problémáival foglalko' (Folytatás a 2. oldalon) Aktivitással, lendülettel, tárgyszerűiig Történelmi totvamatosság ■ A szovjet nép gazdasági és kulturális életével, ezirányú további távlataival ismerkedhet meg az olvasó a lapunk 3. oldalán „Gazdaság és nép- Júlét“ cím alatt megjelenő cikk elolvasása folytán. ■ Az Egyenrangú polgáraink című cikk — az 5. oldalon — arról szól, hogy milyen eredményeket ért el a Tornaijai (Šafárikovo) Vnb a cigányszármazású lakosság mnnkaaktivitásának fokozásában, elmaradottságának felszámolásában és az ifjúság nevelésében. ■ Az Énekkel a szívhez című Írás átfogó képet ad a csehszlovákiai magyar énekkari- és zenemozgalom helyzetéről, küldetéséről, perspektívájáról. Az írás lapunk 6. oldalán található. ■ A gép- és pótalkatrészeliátás sajátos problémáival és az a téren még mindig felmerülő fogyatékosságok leküzdésének hatékony módszereivel foglalkozik lapunk 11. oldalán „Gép- és pútalkatrész-ellátás4 című cikkünk. ■ Tanulságos tapasztalatok ... az e címmel megjelenő helyzetelemző írás a mnzslai (Mužia) Béke Efsz olyan termelési problémáit tárja fel, amelyek több gazdaságban is megtalálhatók, és kísérletet tesz a problémák megoldási lehetőségeinek körvonalazására. Megjelent a 12.—13. oldalon. ■ A Jövedelemadó a méhtermékek után című írás lapunk 14. oldalán ismerteti az adó kiszámításának és befizetésének módját. A cikk főleg a kezdő méhészeknek nyújt tájékoztatást a szóbanforgó kérdésekben.