Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-02 / 31. szám

1980. augusztus 2. SZABAD FÖLDMŰVES EMBERÜL Már javában felfelé kúszott a jú­lius végi nap, amikor Losonc (Luče­nec) határában meghallottuk a kom­bájnok hangját. A helyi mezőgazda­­sági nagyüzem féltucat modern gépe falta a sárgára érett gabonát. A sertéshizlaló telep és a gyümölcsfák­tól zöldellő „hegy“ felé tekintve már szalmakupacokba botlott a szem. Az idei nyáron ritka, forró levegő szinte ráült a földre, bóraként tákarta le a vidéket. Lélegezni is nehéz volt a mozdulatlan, folyamatos melegben, de a kombájnok kitartó étvággyal fo­gyasztották az előttük meredező ka­lászost. — Ma egy kicsit később kezdtek — mondta egy biciklis ember az út menti fa alatt —, mert az éjszakai kisebb esőtől hajnalban nedves volt még a búza. Délutánig azonban mégis talán végeznek ezzel a táblával. Néhány perc kényszerpihenő követ­kezett, mert a vontatók, a teherautók nem értek még vissza a magtárból. A kombájnok tartályai pedig újra megteltek duzzadó búzaszemekkel. Néhány ember az egyik gép köré gyűlt, odasietett a vfzhordó fiú is. — Habosat töltsél, gyerek! — tré­fálkoztak a még alapiskolás, hosszú­­ranyúlt kamasszal. — A föld is meg­repedezik, ha szomjas, bár mostaná­ban errefelé is többször volt csapa­dék. nem vagyunk annyira fáradtak. Csak amikor egybefolynak a hetek, mert vasárnap is dolgozunk, akkor kezd hiányozni a pihenés. Naponta kora reggeltől késő estig dolgozunk, ha az időjárás engedi. Most már csak né­hány nap, és egyetlen szál gabona sem marad állva ezen a részen... Igaz — törülgette izzadó homlokát —, mi már a gépekhez szoktunk, nem a kaszához, de elfárad azon is az em­ber. Ёрреп tegnap mesélte az apó­som, hogy valamikor százötvenen végezték el azt, amit most hatau megcsinálunk. £n még akkor nagyon fiatal voltam, de láttam azt a hatal­mas erőfeszítést, amit nyaranta az aratás jelentett... A figyelő tekintetek hirtelen az or­szágút felé fordultak. „Na, végre!“ felkiáltással összecsapódtak a tenye­rek és ki-ki indult a gépéhez, jöttek a szállítók egymásután sorban. Né­hány pillanat múlva hangoskodva megindultak a csigasorok, a hosszú csöveken át ömlött a mag a pótko­csikra, amelyek bennem egy korábbi aratás emlékét idézték föl. — Meleg volt akkor is, amikor fa­lunk szövetkezetének gabonatábláján a vezetővel együtt kapaszkodtam fel először egy kombájn magasába. Ki­csit meg is illetődtem midőn nagy böfffenésekkel beindult a motor és kitolattunk a tengerként hullámzó >— Gazdag az idei termés — jegyzi meg a nézelődő biciklis ember. — Ogy adja a magot, hogy öröm nézni. A vontatók nem győznek szaladgálni egyik kombájntól a másikig. Közben egy napbarnított arcú, kö­zépkorú kombájnos villáskulcsokat vett elő a kezelábas zsebéből és a meglazult csavarokat kezdte szorít­­gatni. Amint az egyiken túljutott, újabbat talált, azzal bíbelődött. — Szerencsénkre nincs különösebb baj a gépekkel — magyarázta az idő­közben odaérkezett szerelőnek, aki az esetleges javítások miatt jött ki a határba. — Még nem kellett komoly hibát orvosolni, az apróságokat pe­dig mindenki elvégzi saját maga. Még szőke búzamelő szélére. — Ezzel a karral lehet szabályozni a menetse­bességet — mutatott akkor barátom a kormánykerék alatt megbúvó fém­­tüskére. — Ha gazosabb részhez érünk, lassítani kell. A vezetőfülkében akkor lehetett vagy 40 fok. Mindketten izzadtunk, bár mögöttünk nyitva volt az ablak, hogy levegőzliessünk. A levegővel együtt azonban por, pelyva is érke­zett. Rátapadt az izzadt testre, meg­bújt a pórusok völgyében. Szürke lett tőle minden. A gép falta a gabonát és mögöt­tünk szépen sorjáztak a szalmakupa­cok. Előttünk a pártelnök legidősebb fiának a gépe dolgozott, és a ml du­dánk hallatára zárta össze a szalma­kocsi körmeit. A „szék" persze üres volt az „én gépemen“ a vezető háta mögött. — Általában állni szoktunk — ki­abálta a kombájnos —, hogy a nagy gépzajban is megértsem, amit mond. Így jobban látni, milyen szakaszba megyünk bele — közben mindkét ke­ze és időnként az egyik lába is a karok, pedálok mozgatásával törő­dött. — Csak estefelé ülünk le, mert akkor már a súlyunkat is nehezen viseljük. A tábla alján mindig úgy fordul­tunk, hogy a legkedvezőbb helyzet­ben mehessünk az előttünk haladó után. Minket is igy követtek. Bukdá­csoltunk a talaj egyenlőtlenségein, meg-megreccsent a fülke. A kombáj­nos időnként kinézett, hogy meg­telt-e már a tartály. Aztán bekapcsol­ta a tetőn levő villogó lámpát. Jöhe­tett a vontató. S amire mellénk ért a ponyvával kibélelt pótkocsis vontató, már majdnem kibuggyant a mag a tartály tetején. A pártelnök fia is odakormányozta kombájnját és igy egyszerre két csövön ömlött az élet. Pali bátyánk, a szövetkezet egyik alapítótagja, veterán vöröskatona és nyugdíjas pedig odajött hozzánk, hogy felírja, ki, melyik kocsira ürített. Az „én gépemnek“ abban az évben már közel százszor telt meg a tartálya az aratás kezdete óta... — Naponta vagy harmincszor ürí­tünk — tájékoztatott barátom — egy­szerre 10—12 mázsát. A többi kombájn mellé is vontatók, teherautók simultak. Hamar megtel­tek a magasított, rendre kibélelt ko­csik. Indulhattak a magtárba, akár­csak most is. Merengésemből egy piros Pionír motor berregése és fékezése zökken­tett vissza a jelenbe. Két fiú érkezett a városból, hogy megnézzék, apjuk miként irányítja az óriási szerkeze­tet. — Én a losonci mezőgazdasági szakközépiskolában tanulok — árulja el az idősebbik, akit pajtása Vladó­­nak szólít. — Másodéves leszek az ősszel és néhány nap múlva gyakor­latra megyek a szomszéd falu szövet­kezetébe. Mindig érdekeltek a gépek, a motoromat is magam bütykölöm... Már sok mindent értek a techniká­ból, de még sokat kell tanulnom, per­sze ... Talán egyszer, nem is olyan sokára jómagam is itt fogok kom­­bájnolni... Amint csendben folyt a szó, ember és gép verejtékezett az ezer ágra tű­ző napon, egyre csak fogyott a lábon levő gabona. A kombájnok egymás mögé-mellé sorolva széles sávban gyalulták az aranysárga vidéket. A tarlótól, az elhullatott szalmakupa­coktól más, mozgalmasabb lett a táj. Ha itt végeznek, mennek tovább, amíg csak szükség van a kombájnok mun­kájára. Emberül, keményen dolgoz­nak, megérdemlik a tiszteletet. A megpúpozott teherautókat, vonta­tókat a gyorsan fejlődő város széléig követhette a tekintet, a szem. Egy év termését vitték, a holnap kenyerét szállították a tájat uraló, messzire látszó, hatalmas gabonatárolókba. Kanizsa István A mostoha időjárás megedzette őket július második felében járunk. Szemléljük a határt. Hogyisne kiván­­csiskodnán, milyen lesz a gabonater­més? Ml tagadás? Aggódunk is érte. Mert itt, az Űng-vidéken — Kelet- Szlovákiában is — a kalászosok na­gyon magukon viselik a mostoha idő­járás hatását. Néhol vihar, sebes eső döntötte le, jégeső tépázta meg a ga­bonát, úgy hogy nehezen boldogulnak majd a kombájnok a betakarítással. A takarmánybegyűjtés hatékony in­tézkedéseket sürget; mind nagyobb mértékben igényli a kézi munkaerőt. S napirenden még a növényápolás ... A búzakalászok már megfehéred­­tek. A szemeken látszik a kényszer­érés megannyi nyoma, de még van bennük némi nedvkeringés. Komoly tényező a gyors aratás. Sok minden kicsikarható a mostoha természettől, Itt, az Ung-vidéken jól értenek ehhez. ... a zuhogó eső elől a csicseri (Ciéarovce) szövetkezet székházába menekülök. Kaszonyi Arpád, növény­­termesztési főágazatvezető panaszko­dik: — Sajnos, mint a termésbecslés mutatja, 4—4,2 tonna hozamátlagra számíthatunk. Ennél jóval nagyobb átlaghozamhoz szoktunk, de mit te­hetünk... — aztán sorolja a fagy, a jégeső, a belvíz okozta károkat. — Még a kalászosok bírták legjobban a szeszélyes időjárás viszontagságait, itt 10 százalékos a felbecsült kár... Amióta a szövetkezetben dolgozom, ilyen időjárásra még nem emlékszem. A múlt héten jártak itt az Állami Biztosító becsüsei, s 2,5 millió korona kárértéket állapítottak meg. S a hely­zet azóta még rosszabbodott... Egy kimutatás arról tájékoztat, hogy a 2300 hektár szántóból 1700 hektár­nyit víz borít. Nem csoda, hiszen az utóbbi három hét alatt 240 milliméter csapadék esett. Az említett szövetkezetben más években, ilyenkor már szüretelték az uborkát, paprikát, paradicsomot, s az idén még dekányit sem értékesítettek. Július 18-ig kipusztult a víz miatt paprikából 13, uborkából és paradi­csomból 7—7 és karfiolból 2 hektár-! nyi. i—, Mi tehető ilyen helyzetben? ■— Az égvilágon semmi! A táblákat szinte lehetetlen megközelíteni..« ☆ A helyzet Nagykaposon (Veiké Ka­pušany) is ugyanaz. A szövetkezet területének nagyobb részén áll a víz. Ami még tovább rontja a helyzetet: lehetetlen a fűfélék betakarítása, i Még azt a keveset sem tudjuk beszállítani, amit le tudtunk kaszálni a réteken — kesereg André János agrármérnök, növénytermesztési fő­ágazatvezető. — A fű renden ázik, de még akad jócskán, ami lábon áll. Az anyaszénát, jó, ha a sarjúval együtt leszünk majd képesek levágni. Gyors számvetés következik: évelő takarmányból és a bőtermő fűfélékből eddig 380 tonna takarmánylisztet, 630 tonna szenázst és 600 tonna szénát készítettek a kaposlak. A legelőiket víz borítja. Nincs más hátra, mint­hogy a szalmát mind egy szálig be­­gyűjtsék, s a kalászosok után bizo­nyos mennyiségű másodnövényt ves­senek. Határjárásra indulunk. A terepjáró óvatosan kerülgeti a tócsákat. Egy hatalmas táblán a kukoricasorok kö­zött víz csillog. A répatáblákról bíbi­cek rebbennek fel, ahonnét nem is oly régen még homokot hordott a szél. Most meg sár és sár mindenütt. Itt kukoricából 787, napraforgóból 200, lóbabból 200, cukorrépából 140, takarmányrépából és dohányból pedig 30—30 hektárnyit jobbára víz borít. Lekaszáltak ugyan félezer hektár ré­tet, de csak egyharmadáról tudták a szénát betakarítani, a többi azóta Is kint rothad a határban. Az öt rend­sodróval egyik nap forgatják, a má­síts nap ázik. A 667 hektár évelő ta-Fürdés után, napozás. Lám a végeláthatatlan mátyusföldi róna nemcsak acélos búzát, vitamin­dús zöldséget, megannyi takarmányt terem, hogy az ország éléskamrája­ként emlegethessék. A galántai járás­ban levő deáki (Diakovce) termál­fürdő jó hírnevét évente tízezrek re­pítik országgá-viiággá. Mert nemcsak hazai, hanem külföldi fürdővendégek, átutazók is szívesen igénybe veszik szolgálatait. Eltöltenek itt néhány napot, vagy akár egy-két hetet is, majd azzal az eltökélt szándékkal bú­csúznak: „Ha szerét tehetjük, ismét felkeressük majd a közeljövőben ezt a termálfürdőt...“ Mert vannak akik nyaranta eljön­nek ide, itt töltik szabadságukat. Na­gyon sokan megfordulnak itt a Cseh Szocialista Köztársaságból, gyáróriá­sok munkásai, családostól, autóval. A fürdő igazgatójának és helyette­sének távollétében Sághy Gyula pénz­tárost bírjuk szóra, aki már nyolc éve látja el ezt a tisztséget, s jól is­meri, nemcsak a saját munkakörével kapcsolatos dolgokat, hanem az ered­ményekről, problémákról, a fürdőfej­lesztési elképzelésekről is érdemben tud tájékoztatni. — Először is arról, mekkora tömeg befogadására képes ez a termálfür­dő? — A fürdő történetében feljegyez­tünk már 12 ezer vendéget is. Persze, ez csúcsnak számít. Ma például az időjárás aligha mondható kedvezőnek a fürdőzésre, napozásra, mégis há­romezer a vendégek száma. No, meg hét dereka is van, hétvégeken — szombat-vasárnap — a leglátogatot­tabb a fürdőnk, ilyenkor nem ritka­ság a napi 6—8 ezer fő. — S milyenek az elszállásolási le­hetőségeik? — Van egy korszerű szállodánk, tizenkét bungaló, ezek egyenként 4-5-6 személyesek, továbbá igen szé­leskörű lehetőséget kínálnak sáto­raink. Jelenleg például 580 ezek szá­ma. No meg aztán sokan jönnek úgy, hogy saját sátoraikban alszanak. karmány termésének jó része szintén betakarításra vár. André János, ez a kitűnő mezőgaz­dasági szakember még hozzáfűzi: a 85 hektárnyi zöldségkertészet is sok kézi munkaerőt igényel. Már a helyi kedvezőtlen ősz jelezte, hogy az idén nem várható gabonából csúcshozam. •k ☆ ☆ Nem sokkal jobb a helyzet a vajáni (Vojany) és az arabai (Oborin) szö­vetkezetben sem, nem beszélve a Bodrogköz mezőgazdasági üzemeiről. Mindez azonban nem adhat okot az elkeseredésre. Minden erőt a belvíz levezetésére kell összpontosítani. En­nek érdekében egyes gazdaságokban úgynevezett „vizes“ csoportokat szer­veztek. Óriási szerepe van most a ké­sedelem nélküli, gyors munkának. Bár ottjártunkkor még meg sem kezdődött az aratás, azért szükség van az idén is a társadalmi segítség­­nyújtásra, hogy a megmaradt termés a lehető legcsekélyebb veszteséggel kerüljön a tisztító, majd szárítógé­pekre, s onnét a magtárba. Persze a gabona utógondozása is igen fontos követelmény, hogy a tárolási veszte­ség a legkisebb legyen. Jó szervezett­séget kíván a szalmabegyűjtés és a szakszerű kazalás, a tarlóhántás ide­jében való elvégzése miatt is. No meg a másodnövény-vetés sem elhanyagol­ható, hogy legyen elegendő takar­mány az állatállomány részére. (Illés) j— Milyenek a díjszabások? — Belépődíj felnőtteknek hétfőtől péntekig 4, szombat-vasárnap 5 ko­­róna. Gyermekek részére, ugyanilyen megosztással 2, illetve 3 korona. Sa­­ját sátorban töltött elszállásolásért 4 koronát fizet a fürdővendég, egy-" egy éjszakára. Aki a fürdő bungalóján ban akar éjszakázni, az ágybérleti díj 18 korona, ha szállóban, akkor 24 kon róna a szállásdíj. A napi autóparkon lási díj (személy-, teherkocsi és autón busz) 3 korona. Étkezési gond? — Aránylag jó az ellátás. Jelenleg 800—900 ebédet főzünk, de többre is képesek vagyunk. Ezen kívül, akinek grillcsirkére, sültkolbászra van guszn tusa, szintén hozzájuthat a fürdő te­rületén.' Két zöldségüzlet elégíti ki á vitamindús zöldséget, gyümölcsöt ván sárlók igényeit. — Felsőszeliben (Horné Saliby) paj naszolták, hogy a fürdővendégek szinte naponta felkeresik községüket, mivel a legközeleb esik a termálfürn dőhőz, hogy vásárolnak ezt-azt, de főleg élelmiszert. Hozzáfűzték az lile-» tékesek, hogy ezt megtiltani nem len hét (nem is szándékukl), de.,, a ján rásí fő-fő illetékesek, akikre a falun ellátás irányítása tartozik, ezzel a' helyzettel számolhatnának. Mégpedig olyformán, hogy ne a község lélekn számát vegyék alapul (három közn ségről lévén ilymódon szól), hanem a lényegesen megnövekedett igényen két, azok kielégítését tartsák szem előtt. — Valóban ez a helyzet, ezen süm gősen változtatni kellene. Ez vonatn kozik Deákira (Diakovce) és Alsószen lire (Dolné Saliby) is... Addig, amíg az új, 250 férőhelyes étterem elkén szül. — Vízcsere? Fertőtlenítés? — Erre hetente kétszer kerül soť. Bár jelenleg elegendő a vízforrás, Lubickolni, hű, de Jő ... (A szerző felvételei)' újabb kút fúrása vált esedékessé,­­hogy a fürdőfejlesztéssel járó igényen két is kielégíthessék a közeljövőben, — Rend, fegyelem, tisztaság? — Ami a rendet illeti, nappal há< rom úszómester tart felügyeletet. Nan gyobb fegyelmet tanúsíthatnának a fiatalok, főleg az esti órákban. A szün lök jobban ügyelhetnének a gyérén kekre, a vízszennyezést illetően. Fürdővendégeket is megkérdeztünk, mi a véleményük az ellátásról? Kitűn nőnek minősítették az étkezést, a zun hanyozási lehetőséget, a szociális he-< lyiségek tisztaságát, azt, hogy a felj nőttek sportolhatnak, a gyermekek játszadozhatnak a játszótéren. Szún nyögök sem kínozzák, nyugtalanítják a fürdővendégeket. Aki tévéműsort akar nézni, erre is van lehetősége. Az éjszakai rendre éjjeliőrök vigyáz­nak. Ami meg a vonzó környezetet, ár> nyékot illeti, erről is kellően gondosn kodnak: például csupán az idén féln ezer nyárfát, negyven fenyőfát, s mintegy félezer rózsatövet ültettek. Kavicsozzák azokat a helyeket, ahol a kiadós esőzések miatt a talaj fel­ázott. Hát így néz ki, röviden áttekintve, korunk népvándorlásának egy állo­máshelye, ahol friss erőt gyűjthetnek a dolgozók további, igényes felada­taik teljesítéséhez. Jó nyaralástl (kovács)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents