Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
x 14 SZABAD FÖLDMŰVES, 1980. november 1. ♦ MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZÉT ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф Az MXiRNYEZET A tudományos-műszaki forradalom nélkülözhetetlen, törvényszerű folyamat a társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában. Velejárója a haladásnak, az életszínvonal szüntelen emelésnek. Egyidejűleg egész sor negatív hatást vált ki az életkörnyezetre is. Befolyásolja az éghajlati, a hidrológiai és a biológiai viszonyokat. A tudományos-műszaki forradalom során talán a legtöbb gondot az ipar és a mezőgazdaság kemizálása okozza. Leonyid Brezsnyev elvtárs az SZKP XXIV. kongresszusán többek között hangoztatta: „A tudományos-műszaki fejlesztés ütemének felgyorsítására irányuló intézkedések megvalósításakor egyidejűleg arra kell törekedni, hogy a fejlődést a természeti források gazdaságos kihasználásával kössük egybe, né veszélyeztessük a vizek és a levegő tisztaságát és óvjuk a talaj termőképességét. Ügy kell cselekednünk, hogy ne csak mi, hanem az utánunk következő nemzedékek is élvezhessék hazánk gyönyörű természeti kincseit. A tudományos-műszaki fejlesztésnek kéz a kézben kell haladnia mind az emberre, mind a tér-' mészetre gyakorolt káros hatások elleni harccal. A természetvédelemnek, az életkörnyezet formálásának egyik fontos tényezője az erdők védelme. Az erdőket, a parkokat, a zöldövezeteket túlzás nélkül a városok tüdejének nevezhetjük. Hiszen az erdők tisztítják a levegőt a káros szennyeződéstől, s az élethez nélkülözhetetlen oxigén legjelentősebb forrásai. Nem beszélve arról, hogy az emberek ezrei számára lehetővé teszi a kikapcsolódást, a pihenést az új erő gyűjtését. A méhek és az erdő ősidők óta egymáshoz tartoznak és szimbiózisban vannak. Az erdő fontos forrása a virágpornak, a nektárnak, a mézharmatnak. Az utóbbiból a méhek eredeti mézet készítenek, amely nemcsak élelmiszer, hanem gyógyszer is. A másik oldalon a méhek megporzó tevékenysége fontos szerepet játszik az erdei növényzet megmaradásában, de nem utolsósorban az erdei gyümölcsök termése alakulásában is. Bebizonyosodott, hogy a méhes megporzás hatására a málna, a szeder, az áfonya, a boróka termésének nemcsak a mennyisége, hanem a bogyók nagysága is növekszik. E néhány felsorolt tényező is bizonyítja, hogy az erdő és a méhek között szoros kölcsönhatás van. Azonban a méhekkel történő megporzásnak felbecsülhetetlen jelentősége van a növénytermesztésben, ahol a hektárhozamok növelésének egyik legfontosabb, s egyben legolcsóbb agrotechnikai tényezője. A méhek szinte nélkülözhetetlenek a gyümölcsösben, ahol a mézelő rovarok közül 75—90 százalékos arányban részesednek. Habár a tudósok a virágoknak a legkorszerűbb módszerekkel — például a virágpor repülőgépes kiszórásával — történő megporzásával is próbálkoztak, mindezek a kísérletek jelentős ráfordítással, s igen gyenge eredménnyel jártak. Annak érdekében, hogy a méhek a növények megporzásában valóban óriási munkát végeznek, hadd soroljak fel néhány adatot: Egy dolgozó egy_e§y kirepülés alkalmával hozzávetőlegesen 50—60 virágot látogat meg. Naponta rendszerint 14—15-ször is kirepül, tehát 800—1200 virágra száll. Egy átlagos nagyságú méhcsalád dolgozói naponta 16—24 millió virágot látogatnak meg. Ha ezt az egész idényre átszámítjuk, akkor egy méhcsalád 2—3 milliárd virág megporzását biztosítja. Tehát a növényeknek a méhekkel történő megporzása pótolhatatlan. A mézes megporzás nemcsak a gyümölcsösökben, hanem a szántóföldi növények és a zöldségfélék termesztésében is óriási jelentőséggel bír. A Szovjetunióban például az üvegházi növények termesztésében bevezették a virágok méhes megporzását. Ott, ahol a megporzásra a méheket alkalmazták, a paradicsom termése 35—75 százalékkal nagyobb volt, mint a méhmegporzás nélküli növényeknél. Igen nagy jelentősége van a méheknek a magra termesztett növényeknél — zöldségfélék, hüvelyesek, herefélék, olajnövények — mert a méhes megporzás azon kívül, hogy a hektárhozamot növeli, javítja a magvak minőségét is. Vagyis a méhes megporzás a leghatékonyabb agrotechnikai tényezők egyikének számít. Az, hogy a méhek védelme egyúttal a növények védelmét is jelenti, hogy méhek nélkül környezetünk sivataggá változna, hogy a méhek az emberi létfenntartásnak fontos tényezői stb., nem puszta szavak. Szinte lehetetlen számokban felmérni, más eszközökkel pótolni azt a szerepet, amelyet a méhek a természetvédelemben, az életkörnyezet alakításában, a gazdasági növények hektárhozamának növelésében töltenek be. Ezt a pótolhatatlan szerepüket sajnos kellőképpen nem értékeljük napjainkban sem. František Nižník а n Hozzászólás Szells telelteti haszna” című cikkhez A méhek megporzó tevékenysége a gyümölcsösökben szinte pótolhatatlan Fotó: Oto Veselý KJJa visszagondolok a hatvan év" vei ezelőtti méhészkedésre, el j kell ismernem, hogy akkoriban a méhcsaládok jelentős része kasokban, kiskeretes kaptárakban helyezkedett el. A kasokban a méhész csak termelt viaszt, de nem fogyasztott. A kiskeretes kaptárakban is kevés műléppel vagy műlép nélkül építettek, termeltek, de nem fogyasztottak viaszt a méhcsaládok. A nagy kaptárak bevezetésével a műlépek gyártásához sok viaszra volt szükség. Jól emlékszem, az ötvenes években hatszáz tonna viaszt hozattunk be külföldről. 1962-ben a viaszbehozatal megszűnt. Az ežt követő években a viaszfelvásárlás kezdett meghonosodni. Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ 1964-ben 150 tonna műlépet gyártót és hozott forgalomba. Ez a mennyiség méhcsaládonként alig két darab műlépnek felelt meg. Ebből kiderül, hogy akkoriban sok méhész nem épített és nem termelt viaszt. Ennek az volt az oka, hogy a viasztermelést elhanyagolták. A viaszt nem gyűjtötték. Sajnos, a régi gyakorlat még ma is sok méhészt visszatart az építtetéstől, a viasztermeléstől. Ezenkívül sok viasz kárba megy, főleg a hiányos tárolás és a helytelen olvasztás következtében. Köztudott, a dolgozó méh tíz napos kortól tizennyolc napig bőséges menynyiségű viasztermelésre képes. Később a viaszmirigyek visszafejlődnek. Egy kilogramm súlyú méhraj kedvező körülmények között ötszáz gramm viaszt termel. Egy méhcsalád az év folyamán 6—7,5 kilogramm viasz termelésére képes. A tenyésztés és a viasztermelés érdekében egyaránt szükséges: a lépek cseréje, az öreg lépek selejtezése, az új lépek építtetése. Új bábinget nem tartalmazó lépek sejtfala 0,12 milliméter vastag. Ez néhány nemzedék kikelése után 0,16 milliméterre vastagodik. Sötét öreg lépeknél a sejtfal vastagsága 0,20, fekete lépeknél pedig 0,25 milliméter. Ennél vastagabb sejtfalat a méhcsaládok nem tűrnek meg. A sejtfenék vastagodása még nagyobb mértékű. Míg egy-két nemzedék kikelése után a sejtfenék 0,20 milliméter vastag, addig húsz nemzedék után már 1,40 milliméter. Kis térfogatú sejtekből kisebb súlyú méhek kelnek ki. Tapasztalatok és kísérleti eredmények mutatják, hogy a világos színű lépek sejtjeiből kikelt méhek súlya a legnagyobb. A barna, a sötét és a fekete színű lépeknél fokozatosan csökken a kikelt méhek súlya. Egészségügyi szempontból is fontos az öreg lépek selejtezése és új lépek építtetése. Bebizonyosodott, hogy a baktériumokkal fertőzött lépek 90—95 százalékban sötét, fekete színű lépek voltak. IfBsztemete A fészekben műlépet építő családok 20 kilogramm, p fészekben kiépített léppel rendelkező méhcsaládok pedig 16 kiló mézet termelnek átlagban. Véleményem szerint azok a méhcsaládok, amelyek egész évben építettek, nem adtak kevesebb mézet, mint azok, amelyeknek nem volt alkalmuk építésre. Több éves tapasztalatom szerint a méhcsaládok kilenc nagykeretű műlép kiépítésekor átlagban 81 dekagramm viaszt termelnek. Ismételt rajosítással ennek kétszersét, sőt, ennél' többet is lehet termeltetni. Hogy mennyibe kerül az építtetés, szintén tapasztalatból tudom. Hadd hozzak fel erre egy példát: A családok húsz kiló cukorból készült szirupot kaptak nagy adagokban 0—10 napon át. Az építés mellett a családok a tizedik napon már két keretben kiterjedt fiasítást is gondoztak. Tehát a feletetett cukor egy részét a Hasítás táplálására használták fel. Ennek figyelembe vételével a rajból fejlesztett családok egy kiló viasz termeléséhez 5,50 kiló cukrot használtak fel. Az is ismeretes, hogy a méhcsaládok egy kiló viasz kitermeléséhez hozzávetőlegesen 3,5 kiló mézet használnak fel. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a viasztermelés feltételei: a sok fiatal méh, a bő hordás, (nektár és virágpor) és a megfelelő hőmérséklet. Felmerül a kérdés, mikor, mennyit építtessünk? Az építtetést tavasszal a fűz- és a gyümölcsfák virágzásakor kezdjük. Fő hordáskor tűzdeléssel, fészek áttapasztással, rajosítással építtessünk. A keret helyes huzalozásának, a műlép jó rögzítésének is nagy jelentősége van. A jó minőségű viasz nyerése érdekében a következő teendőket végezzük el: Osztályozzuk a selejtezett lépeket, tördeljük apróra és langyos vízben áztassuk a sonkolyt. Jobb eredményt érhetünk el, ha az előre beáztatott sonkolyt, a gőzviaszt olvasztóba való helyezés előtt külön edényben felfőzzük. A sonkoly préselését csak akkor kezdjük meg, ha a viasz már nem csorog a csapon. Ezután szűrjük meg, mossuk át és derítsük a viaszt. A lassú „24, sőt 36 órás“ hűtéssel a szennyeződés leülepszik. A kihűlt viaszkorong aljáról távolítsuk el az összes szennyeződést. Kerüljük a vasedényben való viaszolvasztást, viaszfőzést. Ne rontsuk el a méhek által termelt jó minőségű viaszunkat. Jó, ha tudjuk, mennyi viasz marad a sonkolyban a különböző olvasztási módszereknél: Napviaszolvasztóval történt olvasztáskor 43—66 százalék, kemencében történt olvasztáskor 40— 50 százalék, vízben főzve és szabadban préselve 30—50 százalék, gőzviaszolvasztáskor 24—33 százalék, préses gőzviasz-olvasztó használatakor 16—19 százalék viasz marad a sonkolysalakban. Tíz öreg lépről jó olvasztással ugyanolyan nagyságú műlép-viasz anyagát nyerhetjük. Végezetül hadd említsem meg a viaszmoly kártételét is. Egyetlen viaszmoly hernyó nyolc sejt viaszanyagát fogyasztja el. Egyetlen viaszmoly lepke által lerakott petékből kikelő hernyók négy darab lép anyagát is elfogyasztják. Ezért fontos, a lépeket kénezéssel, ecetsavas kezeléssel a viaszmoly kártételétől megóvni. J. M. Habrovský Az említett cikket a Szabad Földműves idei 37. számában olvashattuk. Többször is átolvastam s kerestem mi is lehet a „szellős telcltetés haszna“. A cikkből csak az a jó tanács tűnik ki, hogy tartsunk erős családokat, amelyek rosiaszövetes rámákkal letakarva a telet jól átvészelik. Ellenben nem árt, ha e kérdés másik oldalát is vizsgálat alá vesszük. A szakirodalomra és több évtizedes tapasztalatomra támaszkodva állíthatom, hogy csupán a rostaszövetes takarás helytelen még erős családok esetében is. Mire alapozom ezt az állításomat? Minden méhcsalád igazodik ahhoz, hogy az életfenntartásához szükséges hőfokot fenntartsa. Akár takarjuk, akár nem. Különben elpusztulnának. A téli fürt külső hőmérséklete 9—10, belső hőmérséklete pedig 20—25 C-fok közt ingadozik. Amikor a Hasítás megindul, a fürt belsejében 33—35 C-fokra emelkedik a hőmérséklet, még akkor is, ha a külső hőmérséklet mínusz 15 fok alá csökken. Tudjuk, hogy a méhcsalád a külső hőmérséklet ingadozásának kiegyensúlyozására több vagy kevesebb hőt termel. Ehhez méz, de főleg mozgás szükséges. Persze a hőingadozást a fészek szűkítésével és mérsékelt takarással némileg mérsékelhetjük. Gondolom — s ezzel mindenki egyetért — nem mindegy, hogy a méhcsalád hogyan éri meg a tavaszt. Hiszen a méhcsalád fejlődése március vége felé indul meg. Az ekkor lerakott petékből április közepe táján kelnek a méhek. Az áttelelt méheknek is meg kell érni ezt az időszakot. Sőt ennél tovább kell élniük, hogy a kikelő méhek a kinti munkát is átvehessék. A fejlődés csakis így lehet zavartalan. Szerintem, nekünk, méhészeknek mindent meg kell tennünk azért, hogy egy-egy méhcsalád minél könynvebben élje át a tél viszontagságait. Ezért semmi esetre sem ajánlatos csupán rostaszövettel takarni. Igaz, az erős családok így is átvészelik a telet. Viszont az állandó hőtermeléssel már öregen, kimerülve érik meg a tavaszt. így a fejlődés vontatott még a legerősebb családoknál is. Tapasztalataim szerint nincs olyan erős méhcsalád, amelynek fészkét ne kellene legalább néhány léppel szűkíteni a telelésre. Ezt követően a családokat mérsékelten takarjuk, és a kellő szellőztetést a kijárón át biztosítsuk. Nagy hibának tartom, hogy sok méhész nem fordít kellő gondot kaptár aljának szigetelésére. A beáramló hideg levegő előbb a kaptár alján halad végig, és hátulról áramlik át a léputakon, s az elhasznált levegő elől távozik. Ha a kaptár alját jól szigeteljük, akkor a beáramló levegő némileg felmelegedik. Szerintem elvetendő az a javaslat, hogy a telelésre benthagyott léputcák felett nyolc milliméteres levegőréteget hagyjunk, mert így, miután a méz elfogy, a családok jobban áthúzódnak a következő lépekre. Egy leszűkített fészekben minden lépet takarnak a családok. Ha ez nem így van, a telelés helytelen. így tehát egy-egy léputca méheinek azon a lépen kell kitelelni, amelyiken beteleltük őket. Az élelemnek még a fejlődéshez is elégnek kell lennie. Azt javaslom, hogy a léputcákat teljesen zárjuk el, mert ezzel sok hőt takarítunk meg. Habár a vélemények megoszlanak. De több évtizedes tapasztalatom bizonyítja, hogy állításom helyes. Méhcsaládaimnál téli veszteséget nem ismerek. Van itt még valami, amivel nem értek egyet. „A nyár elejei fészekrendezésnél a családokat egyesíteni kellett“. Ezt a cikk írója azért említi, hogy csakis erős családokat teleltessünk be. Szerintem, ha erős családok mennek telelőbe, hogyan lehet az, hogy a nyár elején egyesíti családjait? Nyár eleje június. Ha még ekkor is akadnak családok, amelyeket egyesíteni kell, ott a szellős teleltetés „haszna csakugyan megmutatkozik. Majd tovább ezt olvashattuk: „A méhekkel való bajlódást szűkítsük le... Csak ha a léputcák üresen tátonganak, oda kell benézni, s a bajról meggyőződni.“ Lehet, hogy ez nagyüzemi méhészeteknél megengedhető, bár ezt ott sem javaslom. De mi, kis méhészek, maradjunk meg annál, hogy a méhcsaládot tavasszal, legalább tíznaponként, nyáron pedig havonként ellenőrizzük, és ne várjuk meg, amíg a léputcák üresen tátonganak. Az ilyen csalládokon sokJ szór már az egyesítés sem segíthet. Vigyázzunk! Csak a bevált módszereket fogadjuk el. Ügy hiszem, egyetlen méhész sem akarja méheit nyár elején egyesíteni, inkább pergetni. Ez sokkal szebb és kifizetődőbb munka. Nagy Kálmán méhészeti szakoktató Fiatal méhészek állomása A Malackyi Pionírház vezetői ez év szeptemberében adták át küldetésének hazánkban az első ifi méhészek állomását. Az ünnepélyes megnyitón jelen voltak a városi párt- és közigazgatási szervek, az ifjúsági szervezetek, valamint az SZMSZ képviselői. A méhészeti állomást, amely a pionírház méhészeti szakköre fiatal tagjainak áll majd rendelkezésére, óriási akác- és tölgyfák veszik körül. Szépen elrendezett kaptárak és a méhészkedéshez szükséges egyéb kellékek találhatók itt. A fiatal méhészek állomásának ünnepélyes átadásán részt vevő vendégek és a méhészeti szakkör tagjai tábortűz mellett beszélgettek arról, hogyan lehetne az állomást a lehető legjobban kihasználni az ifi méhészek találkozóira. A párját ritkító létesítmény minden bizonnyal a fiatal méhészek nevelésé-A terebélyes fák lombjai alatt elhelyezett kaptárak a gyakorlati tudnivalók elsajátítását szolgálják nek, a gyakorlati tapasztalatok elsajátításának, a hasznos tapasztalatcserének megfelelő központjává válik. Az SZMSZ vezetői ígéretüket adták a fiatal méhészek sokoldalú támogatására, hogy ezáltal is népszerűsítsék Szlovákia méhészetét, s ennek a nemes mozgalomnak továbbfejlesztését. Juraj Ferenéík mérnök, az SZMSZ KB titkára A Malackyi Pionírház (A szerző felvételei) \
