Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-25 / 43. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1980 október 25. VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Hogyan vadásszunk vizslával? ”. RÉSZ A gyakorolt vizsla, ha csapatot áll, s ha az első szárnyra kelt madarat le is lőttük, nem törődik vele. Egykét lépés után várja ugyanazon csapat további tagját addig, amíg mind fel nem rebben. Ezután kerülhet sor a lelőttek felszedésére. Amikor szárnyasra vadászunk, nem mehetünk sem mi, sem vizslánk a lelőttekért addig, amíg meg nem győződünk arról, hogy közelünkben nincs már rejtőző, lapuló vad. A vadásznak nemcsak azt kell számon tartani, hány darabot lőtt ki a csapatból, hanem azt is, hogy azok hová estek. Ez azért fontos, hogy vizsláját irányíthassa és megtudja, meg van-e minden darab. Ha vizslával vadászunk, minden darabnak meg kell lenniel Ha a lelőttek nincsenek mind meg, s körülbelül tudjuk hová estek, akkor vizslánkat a tett helyére hívjuk „keresd, elveszett!“, vagy más általa ismert hangjellel az elveszett vad megkeresésére küldjük. Amikor a vizsla a leesés helyét megtalálta, a megsebzett vadat menekülése nyomán hagyott „csapásán“ követi mindaddig, amíg el nem fogja. Az elfogott vaddal elénk kell ülnie, s addig a szájában tartania, amíg el nem vesszük tőle. A sebesült vad kinyomozásakor egyéb teendőnk nincs, csak vizslánk munkáját figyelni. Ilyenkor nem szabad lőni, mert lehet, hogy éppen a vad megtalálása előtt tereljük el a vizsla figyelmét a nyomról. Türelmesen várunk, mert előfordulhat, hogy a szárnyazott kakas félóra járásnyira is elmenekülhet.Miért kell a vizslának a vadat szájában tartani addig, amíg el nem vesszük tőle? Azért, mert a szárnyasokat rendszerint minden vizsla élve hozza el. Ritka az, amelyik megöli. Abban az esetben, ha elénk dobná, a sebesült madár azonnal lábra kapna, s újra elfutna. Ha keresés közben a vadász újabb szárnyasra lő, a vizsla az új lövésre figyel és az előbbi szárnyas addig messze elgyalogol. Ez az egyetlen eset, amikor a vadász vizslával vadat repít el. Ugyanis a már egyszer megkeresett vadat a vizsla nem szívesen keresi újra. Azonban, ha erélyesen követjük, akkor mégis előhozza. A vizslázás a harmat felszállása után délelőtt 9—10 órától délután 15—16 óráig tart. A harmat megnehezíti a szimat felvételét, ezért vizslázásra az esős vagy közvetlenül az eső utáni idő is alkalmatlan.* Ne gondolja senki, hogy ha vesz vagy felnevel magának egy vizslát, akkor már is eredményesen vadászhat. A vizsla vezetését éppen úgy meg kell tanulni, mint minden mást. Ugyanis, ha a vizslát nem vezetik, vagy rosszul vezetik, akkor előbbutóbb a legjobban idomított versenyvizslát is elrontják. A vizsla tanulása során ahhoz szokott, hogy vezették. Ha nem is szájon, — mert hiszen tőlünk távol 50— 100 lépésnyire van, — de láthatatlan vezetéken. Erre úgy támaszkodik, mint sánta ember a mankóra. Ha nem érzi a vezetést, akkor önállóskodni kezd. Amilyen élvezet jó vizslával vadászni, annyire kellemetlen és hátrányos az elrontott vagy a rossz vizsla jelenléte. Ezek ismeretében állítsuk párhuzamba a vizsla nélküli vadászatot, a vizslás vadászattal: Vizsla nélkül a vadásznak kell a vadat megkeresni, s nagy területet bejárni. Holott burgonyaföldeken, répatáblákon vagy kukoricásban kellemetlen a járás. A vizslás vadásznak a vad felkeresése végett nem kell gyalogolnia. Vizslája bebarangolja helyette a szükséges területet. A vadász pedig a legkönnyebben járható részen kényelmesen sétálva követi és irányítja vizsláját. A vizsla nélküli vadásznak azért is kell többet gyalogolnia, mert a nyúl és a fácánkakas elengedi maga mellett a vadászt, nem kel fel, a foglyok pedig a növényzet védelme alatt elmenekülnek előle. Kétszer akkora területen sem kap lövésre annyi vadat, mint a vizslás vadász. Erre bizonyítékul szolgál az a tény, hogy ha két vadász — egyik villával, a másik anélkül — megy ki a határba, s előbb a vizsla nélküli indul, és utánna ugyanazon a területen a vizslás, akkor a levadászás ellenére a vizslás vadász legalább annyi vadat ejthet el, i— ha nem többet, — mint az előtte haladó vadász, mert a vizsla szimatját a meglapuló vad nem tudja becsapni. A vizsla nélküli vadász előtt felrebbenő fogoly, fácán, felugró nyúl bizonyos fokig meglepetésszerűen hat, ez pedig kapkodáshoz vezet, aminek hibás lövés a következménye. Ezzel szemben a vizsla húzásával figyelmezteti gazdáját, hogy készüljön fel a lövésre. Állásával pedig egyenesen kínálja a vadásznak a megkeresett vadat. A vadász előre megfontoltan — nyugodt lelkiállapotban — a lövés szempontjából kedvező irányba veszi fel „tiporja ki“ a vadat. Tehát szabályozhatja a vad menekülésének irányát. A fent említett kapkodó lövésnek a sok sebzésen és szárnyazáson kívül az az eredménye, hogy a vadász a leesett vad hűlt helyét leli. A sebzetten menekültet megkeresni, elfogni nem tudja, az elvesz a terület vadállományából, főleg a további szaporításból, anélkül, hogy a vadász zsákmánya lenne. Ezzel szemben a vizsla állta vadat szinte lehetetlen elhibázni. De a rosszul lőtt szárnyas vadat a vizsla megkeresi, elfogja és visszahozza. Ebben az esetben elveszett vad nem fordulhat elő. Ennek pedig nagy jelentősége van a vízivadászatban, ahol rendszerint a lőtt szárnyasok hatvan-nyolcvan százaléka veszendőbe megy. Míg a vizsla nélküli vadász barangolása, keresgélése egyhangú, gyakran unalmas, különösen akkor, ha kevés a vad, a vizslás vadászat még akkor is élvezetes. Az ilyen vadászat felejthetetlen élmény az igazi vadász számára. Az elmondottakból kitűnik, hogy a vizsla minden mást végez, csak nyulat nem üldöz és nem fog el. Öva intem minden kezdő vizslás társamat attól a sok vizslás vadász által elkövetett hibától, hogy a sebzett nyúlra azonnal ráküldje a vizslát, amelyet a vizsla szemre üldözve igyekszik elfogni. Egy-két ilyen eset után minden felugró nyulat azonnal üldözőbe vesz, sokszor olyan helyzetet teremtve, hogy éppen a vizsla miatt nem lőhetünk. Ilyenkor nem a vizsla, hanem mi vagyunk a hibásak! Mi rontjuk el. A vizsla nem tud különbséget tenni a sebzett, és az egészségek, nyúl között,: amikor ez tőle 50—60 lépésre < van. Csak .azt tapasztalja, ■ hogy a nyúlra lőttek, s azonnal érte küldik. Később már be sem várja a parancsot, s azonnal indul érte. Ha a lövést elhibáztuk, hosszú eredménytelen üldözés lesz a vége. Ez bizonyos fokig a vizsla vágyait kielégíti, ezért mihelyt alkalma adódik, újra üldözni fogja a vadat. A sebzett nyulat természetesen megkereshetjük, de csak akkor, amikor már elterült. Ekkor hívjuk hasaltatásából a sebzési helyre vizslánkat, azt megszagoltatjuk vele, és „keresd, elveszett“ hangjellel a nyúl nyomában, a csapásán küldjük érte. Az így foglalkoztatott vizslának eszébe sem jut, hogy üldözze a vadat. Vizsla és vizsla között nagy a különbség. Egyiknek megvan a szülőktől örökölt jó tulajdonsága, másiknak nincsen. Ezért ne vsároljunk és ne fogadjunk el ismeretlen származású vadászkutyát. A törzskönyvi lap szükséges, mert ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy a kívánt tulajdonságok a vadászkutyában megvannak. Spánielekkel másképen vadászunk, mint vizslával. A spaniel bokorászó eb. Arra való, hogy sűrű, áthatolhatatlan vizeken, nádasokban keressen, és onnan puskacső elé hajtsa a vadat. Mint látjuk, a két vadászkutya közötti különbség az, hogy a spaniel nem állja a vadat. Emiatt a keresést sokkal kisebb területre kell szorítani, mert a vadat előzetes jelzés nélkül veszi fel. így nagyobb a valószínűsége annak, hogy a feLvett vadat lőtávolban elérjük. A spánielt rendszerint társas vadászatra használják, amikor a területet több vadász állja körül. A spaniel által felvert vad bármerre menekül, puskacső elé kerül. Egyéni vadászatra hazánkban ritkán használják. Nem vitás, hogy az összes vizsla közül az angol pointer orra a legjobb. Angliában évszázadokon keresztül arra tenyésztették, hogy a vadat, elsősorban a szárnyast állja. Sajnos, a vad elhozására nehezen lehet megtanítani, ami nagy fogyatékossága. A pointernek csak ott van létjogosultsága, ahol nagy területen szárnyasra vadászunk. A pointer hatalmas temperamentummal vágtatva keres, nagy távolságra a vadásztól. Sík, áttekinthető terepen a nagy távolságban való keresés és a sebes iram óriási előnyt jelent. Erdőben viszont előnytelen, mert a vadász ötven lépésen túl nem tudja már követni a vizslát. Általában a német vizsla a legelter* jedtebb. Orruk, a pointerével nem versenyezhet ugyan, de mindenre használható vizslának tartják. ízlés dolga, hogy a vadász melyik vizsla fajtát választja segítőtársul. Ján M. Habrovský З^Л^У-Т^ГТУ Ч5Г2 гяззтжгзза MODERN LŐTÉR Kedves ünnepségre került sor Galánta közelében, Kajaion. A Szlovákiai Vadászszövetség galántai járási bizottsága adta át rendeltetésének Szlovákia egyik legkorszerűbb sportlövöldéjét. Az ünnepélyen jelen volt ] ozef HojC, az SZVSZ KB elnöke. A képen Ivan Knotek, az SZLKP járási bizottságának vezető titkára vágja át a szalagot Jozef Hője jelenlétében. Kép és szöveg: Krajcsovics Ferdinánd HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT • HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT • HORGÁSZAT Ф HORGÁSZAT • Horgászat az őskortól napjainkig hozzávetőlegesen a 11. századba vezet vissza. Ekkor kezdődött a kolostorok terjedése, s ekkor hozták be hazánkba a pontyot is, amely ezidőtájt a legnagyobb felfedezések egyike vöt a haltenyésztésben. Hazánk halgazdálkodása fénykorát, legnagyobb fejlődését a 15. és a 16. században érte el. Ebben az időszakban közel huszonnégyezer halastavat tartottak nyilván. További utunk a nevezetes személyiségekhez vezetnek, akik híressé tették hajdani halgazdálkodásunkat Itt olvashatjuk Vilém Pernštejn nevét, aki a hlubokái és a pardubicei halastó-rendszert építette ki, melyek közül napjainkig megmaradt bezdrevi és munickyi halastavak magukra hívják a figyelmet. Št8pánek Netolicky — aki 1480—1553-as években élt — a híres trebini halastórendszer alapítója. A halastavak építésének egyik legnagyobb személyisége Jakub KrCín, aki a 1535—1604-es években élt, s életének legnagyobb müve a rožmberki és a tfebonskyi Svét halastavak létesítése volt. A halgazdálkodás fejlesztésének egyik úttörője Jan Dubravius is, aki a latinul írt híres „De Piscinus“ halászati szakkönyv szerzője. A könyvét Európa valamennyi országában kinyomtatták, s állítólag még ma is aktuális. Ugyanis elsőként vezette be az ívó, az ivadéknevelő és a hizlalótavakat. , A 19. és a 20. század neves személyiségei között, akik életüket a halgazdálkodás továbbfejlesztésének szentelték, elsősorban Václav Horák neve említhető. Elsőként ő népszerűsítette és vezette be a halastavak műtrágyázását és a halak etetését. Anton Frič a lazac és a pisztráng mesterséges tenyésztését vezette be. Jozef Šusta elsőként kezdte a márna halastavakban való nevelését, s kísérletek során az optimális pontytápot állította A Ceské Budéjovice-l járás számtalan természeti kincsével, halastavával, műemlékével hazánk határain túl is közismert. Talán az egyik legszebb helye, s egyben műemléke az Ohrada pri Hlubokej nad Vltavou-i vadászkastély. A kastély már régóta nem szolgál a földesurak és nemesek kellemes szórakozási helyéül, hanem itt rendezték be a hazai és külföldi turisták részéről egyaránt nagy érdeklődést keltő Erdészeti, Vadászati és Halászati Múzeumot. Kétségtelenül a gyönyörű, párját ritkító múzeumnak halászati részlege a legvonzóbb. Mindent felülmúló terjedelmével és tartalmával hozzá hasonlót nemcsak hazánkban, de talán Közép-Európában sem találunk. — szigonyokat és horgokat, halászhálókat, egyszerű, vasból készült horgászbotokat gyűjtöttek össze a kiállítók. A múzeumban található, több ránk maradt régi írás vagy tárgy hű képet nyújt arról, hogyan jött létre s fejlődött hazánk területén a halgazdálkodás. Kísérőnk szavaiból kiderül, hogy az első halgazdaság keletkezése A halászat fejlődését bemutató kiállítórészleg szövegkönyvének egyik szerzője, Jiff Andreska mérnök a múzeum dolgozója, öt kértük fel, legyen a kísérőnk a halászati részleg megtekintésekor. A kő- és a bronzkorszak halászatát szemléltető részlegen kezdjük kőrútunkat. Csontból készült horgászbotok, szigonyok, kőből faragott különböző horgászati tárgyak, a hálók csomózásához kőből vésett tűk arról tanúskodnak, hogy a halak kifogásához ősapáink is hasonló módszert, eszközöket alkalmaztak, mint a mai horgászok, csak sokkal primitívebb kivitelezésben. Számtalan érdekességet találhattunk az ókori Egyiptom és Mezopotámia halászatának kiállító részlegén. Az adatokból, a bemutatott tárgyakból kiderül, hogy már annak idején menynyire fontos tevékenységnek számított a halászat. Figyelemre méltó a Nagy- Morva Birodalomban folytatott halászat szemléltetése is. Ebből az időszakból sokféle vasból és csontból készült tűt — a hálók csomózásához Jiff Andreska mérnök egy régebben használt hálót mutat (A szerző felvétele) össze. Az említett korszakot a legkülönbözőbb halászati és horgászati tárgyak gazdag skálája egészíti ki. — Minden bizonnyal csak kevesen tudják ki volt Theodor Mokrý. Hallottak már a kék pontyról? Sajnos, napjainkban már nem tenyésztik — tájékoztat bennünket Andreska mérnök. — Mokrý a halgazdálkodás nagy népszerűsítője volt. Jól ismerte a ponty valamennyi tulajdonságát, s előnyét. Tudta, hogy a pontynak három fajtája létezik. A bőrponty nevelésével megfigyelte, hogy egyes egyedek bőre kék. Ennek nyomán hozzáfogott a kék ponty kitenyésztéséhez, amely nemsokára igen keresett exportcikké vált. Az 1780—1830-as évek a halastavak megszüntetésének időszaka. Abban az időben a cs'eh mezőgazdaságban a belterjes állattenyésztés kezdett meghonosodni. Vagyis a szarvasmarhák szabad tartásáról az istállóstartásra tértek át. Ehhez több tömegtakarmányra volt szükség, ezért a földművesek a halastavakat kezdték lecsapolni, s helyükre réteket, legelőket telepítettek. Ily módon Csehországban és Morvaországban a halastavak mintegy hetven százalékát megszüntették. A jelenlegi halgazdálkodási bemutató részleg ugyancsak sok érdekes és tanulságos adatot nyújt. Tájékoztatást ad az állami halgazdálkodás létrejöttéről, s képet nyújt Szlovákia halgazdálkodásáről is. Megismerkedhetünk a Dunán, a Vágón (Váh), a Garamon (Hron) folytatott horgászat hagyományaival, legkülönbözőbb módszereiről az őskortól kezdve egészen napjainkig. Megtudhatjuk, hogy hazánk folyóiban, patakjaiban milyen halfajok éltek, s élnek ma is. A halászatot bemutató részlegen a középkorban és a jelenben használt sokféle horgászati kelléket láthatunk szemléltető és érdekes elrendezésben. Sajnos, a kiállított tárgyakhoz, panelekhez hiányzik az olyannyira szükséges nyomtatott „kísérő“ katalógus. Hiszen nem minden látogató részesül olyan szerencsében, hogy maga a mű szerzője kísérje végig az érdekes bemutatón, JOZEF SLUKA
