Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-25 / 43. szám

1980. október 25.

—..... SZABAD FÖLDMŰVES

• ............... .1

■ob._7

BORISZ VASZILJEV:

M " 'M m -*’438

Л

ж

ы

Те?\*&

т

ы*т

т urnu

A tábornok elnézte a lány boldog, sugárzó arcát, és szívét éles fájdalom szorította össze egy pillanatra. Lehajtotta a fejét, a tekintete a lány kerek, csupa zöld térdére siklott, felpattant.

— Felállni'. — utasította halkan a lányt, aki sebtében lehúzva a szoknyáját, tüstént felugrott és vigyázzba állt. — Törölje le a könnyeitI

A lány gépiesen keresgélni kezdett az övében, a gimnasztyorkája kézelőjében, és bünbánatosan mosolyogva, a tenyerével törölgette az arcát. A tábornok elövette a zsebkendőjét és szégyenlősen a lány kezébe csúsztatta:

— Menjen vissza és maradjon a helyén! A többieknek is mondja meg, hogy ki ne merjék dugni az orrukat. és senkinek egy szót se. Elmehet.

— Értettem — suttogta a lány és lefelé indult, a markában szorongatva a tábornok gombóccá gyűrt zsebkendőjét.

Sokan látták ezt a találkozást, és hallották a lány kiáltását, de senki se tudta, miről beszélt a tábornok a híradó lánnyal. Csupán Melesko, a sudár felderítő tudta, akit a kapitány utasított, hogy oltalmazza a tábornokot, ő azonban hallgatott, megértette, hogy amíg folyik a harc, nem illik ezt az újságot közhírré tenni.

— Milyen jó lába van — jegyezte meg a vörös felderítő és felsóhajtott. — Ilyen piskótára osztályon felüli topogó való.

— A mi Fegya Gontarunk csak a piskótával törődik — nevette el magát egu másik felderítő. — De vajon miért futott ennyire ...

— Nem tréfálok: osztályon felült pipi — mondta a magáét Fjodor. — Csak hát olyan vadmacska. Fél éve harcol, de a hadtestben senki se dicsekedhet el vele, hogy megölelgette.

— Állítólag egyvalaki megpróbálta •— mosolyodon el mogorván a kapitány. — Megpróbálta, azután egy álló hétig kellett ápolni a képes felét a tábori kórházban.

A felderítők nevettek.

— Én még nem próbáltam meg —» mondta Fjodor. — A felderítés a harc e.. .

Fegyverropogás szakította félbe: a németek erős, de rendszertelen lövöldözésbe kezdtek. A katonák a sebtében ásott fedezékbe bújtak. Tréfálkozva bújtak be, már nem féltek, sőt, a szokásos ideges feszültséget sem érezték.

— Utoljára még ijesztget a német.

— Elhasználja a munícióját, hogy minél könyebben meglóghasson!

— Na, te átok, ezt az aknát még megemlegeted!...

— A végén még áttörnek — mondta a tábornok, és fittyet hányva az aknáknak, a víztoronyhoz ment.

Melesko utána, szorosan a sarkában. A tábornok feldühödött:

— Mit mászkálsz utánam, mint az árnyék? A végén még rám ragadsz...

— Magának is megvan a maga parancsa, nekem is a magamé — vágott vissza zsémbesen a felderítő.

Felmentek az ingatag lépcsőn. A torony visszhangzott a robbanásoktól. A tábornok a távcsőhöz tapadt, hátra se nézett, úgy mondta:

— Petya, azonnal a harmadik dandárhoz. Mondd meg nekik, hogy jobb felől lépcsőzetesen helyezkedjenek el. És hogy Golubnyicsij ne ássa be magát!

— Értettem — mondta a fiatal és nagyon szűkszavú hadsegéd. Nagy csizmadübörgéssel levágtatott a lépcsőn. Vele szemben felfelé lihegett Larcev ezredes:

>— Hová-hová, te sasmadár?

i— A harmadik dandárhoz.

Mondd meg nekik, hogy Vovcsenko személyes ügyét ma nem tárgyaljuk, azt a... — Elharapta a mondókáját, a hadsegédre nézett: — Szóval elnapoljuk.

— Értettem — kiáltotta vissza lefelé futtában Petya. — Tundom már azt a...

Az ezredes, fújtatva ment felfelé. A támadás befejeződött, s mindjárt hallható lett a tankmotorok távolt bőgőse.

—■ Gyerünk, — mondta a tábornok.

— A szoros felé törnek ezek a bestiák. Mondd meg Filipnek, hogy eszébe ne jusson védekezni. Támadjon a balszárnnyal a lapályon.

— Értettem — felelte a híradó hadnagy, aki személyesen látta el a szolgálatot a tábornoki rádiótelefonnál. — Geránium, itt Gyöngyvirág, itt Gyöngyvirág ...

— De unom már ezt a virág-cicázást — sóhajtott föl az ezredes. — Életemben annyi virágot nem láttam, mint amennyiről a háborúban hallottam. Honnan a jenéből szedik ezt a híradósok?

— Talán mind botanikusok — dörmögte a tábornok, de a szemét nem vette el a távcső nézőkéjétől. — Pimaszul jönnek a németek, nagyon pimaszul. Mondják meg Kolimaszovnak, hogy kezdje meg a híd támadását.

— Nem lesz korán? — kérdezte óvatosan az ezredes.

—- Minek húzzuk? így is mi maradtunk az utolsók.

A hadnagy újra a rádiótelefonra vetette magát, hívta Kolimaszovot:

— Boglárka, Boglárka, itt Gyöngyvirág ...

Ballra — egészen közel — lövések csapódtak be. A kapitány a réshez ugrott, kilesett: az erdőben lövöldöztek, háromszáz méternyire a toronytól.

—< Mi történik ott? — kérdezte bosszúsan a tábornok. ч

—1 Az erdőben? — kérdezte a kapitány, oda sem nézve. — A mi aknavetőink vannak ott.

— Talán átszivárogtak a németek?

— találgatott Larcev.

— Küldjenek oda valakit, nézzen körül! — mondta türelmetlenül a tábornok; Kolimaszov már, megkezdte a

támadást, és. a tábornok minden figyelmét lefoglalta a híd.

A kapitány szótlanul lement. A torony ajtajánál ott állt az alhadnagy: megint elfogta a■ félsz, hogy egy lövést se sikerül leadnia ebben a háborúban.

— Kapitány elvtárs, kérem ...

— Vegyen maga mellé egy rajt, és nézze meg, mi ez a lövöldözés az erdőben.

— Értettem! — rikkantott örömmel a alhadnagyocska, és köpenyébe gabalyodva a fedezékhez futott, futás közben elővéve a tokból nehéz Tokárjev pisztolyát. — Raj, utánam!...

— Botladozva, félrehajolva a kósza golyók elől futott a mezőn. A katonák összevissza futottak utána, a futásuk valahogyan fáradt volt és egykedvű: az ember így siet, ha olyan munkát kell elvégeznie, ami a könyökén jön ki, de sajnos muszáj megcsinálni.

Az erdőben folytatódott a lövöldözés. A gyakorlott fül hallotta volna, hogy a lövöldözés valóságos hangorgia: öblös puskalövések, dühödt géppisztoly-sorozatok, száraz és rövid pisztolydörrenések. A siheder-parancsnok fülében azonban minden lövés egyformán hangzott s csupán a veszélyről árulkodott, és újra — immár hányadszor! — félelmet idézett föl benne: hogy a háború utolsó pillanatában fog elpusztulni; és hogy félelmét elfojtsa, hirtelen vékonyka hangon, magányosan elkiáltotta magát:

— Hurrá!

A katonák hallgatagon futottak, a nedves földön nagyokat döbbent csizmájuk, az alhadnagy pedig a pisztolyával hadonászott, egyedül kiabált, amíg a bajszos, idős őrmester utol nem érte.

—- Ugyan minek kiabál, alhadnagy elvtárs! — figyelmeztette jóindulatúan. — Először is a fritzek úgyse hallanak semmit, másodszor meg csak kifullad tőle. —

Az alhadnagyot kiverte a veríték szégyenében, mindjárt elhallgatott és leeresztette a pisztolytól elzsibbadt kezét. A szíve szaporán és rendetlenül vert, de nem a kiabálástól, hanem az izgalomtól fulladt ki, hiszen sokkal fiatalabb és kisportoltabb volt a katonáinál, akik közül a legtöbben korosak voltak, mint ahogyan ez a parancsnokhoz beosztott szakaszokban már lenni szokott.

Körülbelül a táv kétharmadáig jutottak, amikor az erdőből emberek özönlöttek ki.

— Feküdj! — vezényelte az alhadnagy, miközben hasra vágódott.

— Hiszen ezek a mieink! A mieink! • >, — kiáltott fel az idős őrmester.

És az alhadnagy megint elszégyellte magát és pironkodott: a katonát félkörben álltak fölötte, ős is felállt, a szemét lesütötte és felesleges buzgalommal porolgatta bepiszkolódott köpenyét.

A katonák valóban az 0 embereik voltak. Fegyverüket lóbálva futottak a mezőn, és valamit érthetetlenül, összevissza kiáltoztak. Valaki a levegőbe lőtt, valaki váratlanul vörös jelzőrakétát eresztett az égre, közvetlenül utána pedig fehéret, és amikor a rakéták sisteregve felröppentek és odafenn felrobbantak, az idős őrmester, ki tudja miért, levetette a sapkáját és halkan mondta:

— Hát megértük, elvtársak. Megértük .,. Szóval vége a háborúnak -. i ,

A csehszlovák—magyar kulturális egyezmény keretében több kivált) magyarországi népi együttes lép fel hazánkban. Fotó — tt-»

I* *í* í* ♦♦♦ »5* ♦> *5» «8* ♦!* »!»«J* *1* *J» «J* *** »*« *l* «J»

Megnyílt

a Nógrádi Galéria

Dúsabban, venyige, lobogd be kövérebb zölddel ablakom rácsait! Duzzadtabbra, bogyó, fürt, érj hamarabb, érj még ragyogóbbra, telibbre! Titeket költöget Nap-Anyánk búcsúzó szeme, titeket becéz a szelíd ég gyümölcshozó bősége, titeket legyez a baráti hold varázslehelete, és tireátok

hull, ah, e szemekből az örökké éltető szerelem bőharmatú könnye!

{Folytatjuk)

I

s

I

s

I

s

I

s

I

s

I

s

I

s

I

N

I

V

I

s

I

s

I

s

I

N

I

N

*

S

I

N

I

s

,]

Losonc (Lučenec) kulturális életében szeptember 20-án új fejezet kezdődött. A járási és városi párt- és más illetékes állami szervek kezdeményezése révén — a választási program keretén belül — átadtak egy új kulturális intézményt, a Nógrádi Galériát. Az illetékes szervek a járási galéria részére még 1975-ben, a Gottwald téren megvásárolták a város legrégibb barokkod épületét. Az épület felújítási munkálatait a Nógrádi Múzeum igazgatója, Krúdy Gábor irányította.

A losonci „Nógrádi Galéria“ ünnepélyes megnyitása előtt, a CSEMADOK Járási Bizottsága koszorúzási ünnepséget rendezett a losonci temetőben. Ez alkalomból megkoszorúzták Gyurkovits Ferenc, Csordás József, Gerő Gusztáv, Chriszt Vilmos és Szabó Gyula érdemes festőművész sírját.

Až ünnepélyes megnyitás után a galéria helyiségében először KubiC- ková-Kucsera Klára művészettörténész és Szabó Gyuláné, a galéria igazgatója, bemutatták a tárlat anyagát.

A jelenlevők gyönyörködtek a kiállításra kerülő hét művész: Cseh Lajos, Gerő Gusztáv, Gyurknvits Ferenc, Bácskái Réla, Hubacsek Zsigmond, Szabó Gyula és Karel Sup művészek szebbnél szebb alkotásaiban. Minden egyes művész munkája külön-külön kiállítási teremben kapott helyet. A Nógrádi Galéria elsó kiállítása azoknak a művészeknek a munkásságából ad ízelítőt, akik Losoncon vagy közvetlen környékén éltek huzamosabb ideig, és a vidék művészetének legjellegzetesebb képviselői közé tartoznak.

A losonci művészek nesztora Gyurkovits Ferenc volt, (1876—1968) aki budapesti, párizsi és müncheni egyetemi tanulmányainak elvégzése után, 1913-ban városunkban telepedett le. Itt élt és alkotott egészen haláláig. Művészi alkotásaiban előszeretettel örökítette meg a nógrádi nép mindennapi életét. A losonci piaci jelenetei, zsánerképei szlovákiai viszonylatban a legjobbak közé tartoznak. A festészet terén külön érdeme, hogy Losoncon „festő iskolát“ szervezett. Műhelyében olyan művészek nevelkedtek, mint Szabó Gyula, Chriszt Vilmos, Gandl Ladislav és még sokan mások. Gyurkovits Ferenc kortársa és barátja volt Gerő Gusztáv, aki 1889-ben született Piargon (Selmecbánya mellett). Losoncra 1921-ben került, ahol azóta élt és alkotott. Legkedvesebb témája az erdő volt, ezt minden korszakában és minden technikájával megfestette. Szerette Selmec dombos környékét, s a losonci liget is gyakran lett képei ihletője. Sötét színű olajfestményei gyakran Rudnayt idézik, akit Gerő Gusztáv személyesen is ismert.

Cseh Lajos 1888—1945 Nagyrőcén (Revúca) született. Szintén a budapesti Akadémián szerezte festészeti ismereteit. Zempényi Tivadar és Nógrádi Sándor tanítványa festészetében a Nagybányai Iskola hatását érvényesítette. Losoncon való tartózkodása idején állandó kedvelt témája volt az Ipoly-mente. A II. világháború éveiben, komoly tüdőbetegsége njiatt haza költözött szülővárosába, ahol 1945-ben meghalt.

Gyurkovits Ferenc tanítványai közül, sokrétű művészetével Losonc város lakosainak örömére, munkássága révén nagy hírnévre tett szert a losonci Szabó Gyula érdemes művész (1907—1972), aki zsenge gyermekkora óta egész életét Losoncon töltötte, művei mégis a világ számos országában ismertek. Hires fametszetei, képei, több híres galériában megtalálhatók. Számtalan alkotásában örökítette meg a város és a vidék szépséges környékét. Életében mindig nagy alkotó kedvvel dolgozott. Sok értékes művével gazdagította a képzőművészetet, s szerzett vele hírnevet nemcsak városának, de hazájának is. Hatalmas életművének a jelen kiállítás csak egy kis fejezetét mutatja be, főleg az 1950-es években készült olajfestményeit. A most bemutatott kollekció központja „Losonci Madonna“ című alkotása, amely izzó vörös tájban fllő anyát ábrázol, a háttérben pedig egy férfi áll jellegzetes palóc öltözetben. Ugyanakkor a bemutatott korszakban igen gyakori Szabó Gyula művészetében a munkásábrázolás. A művészt magával ragadta a II. világháború utáni szocializmus építésének lendülete, és ezt szívesen örökítette meg vásznain, esztétikai értékké emelve a munkát, az embert.

Bácskái Béla, járásunk fiatal festőművésze 1935-ben született Persén. Ä Bratislava! Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Szabó Gyula ösztönözte, egyengette útját. Bácskái munkásságán érezni a szülőföld szeretetét. Melegszínű képein főleg az Ipoly mente és a gömöri táj szépségét örökíti meg.

Karel Sup festőművész a két világháború közötti időszakban 1928-h 1938-as években élt és dolgozott Losoncon. Itt két alkalommal, 1928 és 1929-ben rendezett műveiből önálló kiállítást. Losoncon töltött éveiben belépett az „Umelecká beseda Slovenska“ tagjai közé, és itt ismerkedett meg Janko Alexyvel is.

A nógrádi művészek között külön említést érdemel Hubacsek Zsigmond, aki városunkban született 1906-ban. Eredetileg a könyvkötő mesterséget tanulta ki apja műhelyében. Szabó Gyula festőművésszel való barátsága művészi ambíciókat ébresztett benne, melyet Hubacsek több próbálkozás után rézlemezen fejlesztette művészi hajlammá. Domborműveiben a környező életet, embertársai problémáit, valamint együttérzését a szegényekkel és elnyomottakkal fejezte ki. Rézdomborműveivel különleges helyet vívott ki a szlovákiai művészetben.

A Nőgrádi Galéria első kiállítását a közeljövőben több Is követi. Októberben és novemberben a kalinovól születésű Ladislav Gandl érdemes festőművész alkotásaiból lesz kiállítás. A jövő év első felében — a CSKP megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére — megrendezik Lőrincz Gyula nemzeti művész kiállítását.

A Nógrádi Galéria létrehozásával a város s egyben a járás egy nagyon impozáns kulturális létesítménnyel lett gazdagabb. Hogy a galéria nemes célkitűzését teljesíthesse, szükséges, hogy városunk, járásunk dolgozói, diákjai rendszeres látogatói legyenek az impozáns kiállításnak.

Csák István

,* *> ♦> »;♦ ♦> »> ♦> ♦> ♦> ♦> *>*> «i**í**s**í*«$* ♦> <♦ *> ♦>