Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-13 / 37. szám
14. SZABAD FÖLDMŰVES, .1980. szeptember 13. Щ MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET "........'■"¥............ .................................................. """......................... ....................... ......... ■ / • • . . . J . * * \ ' ■ •' * »'■ * Látogatóban1 egy anyanevelőnél A méhészet műltjából A szenvedélyes méhész törekvése egyrészt a szabadidő ésszerű eltöltésére, másrészt pedig szolid anyagi haszon megszerzésére irányul. A méhészek ezen „fajtája“ oly módon dolgozik, hogy segítse ennek a szép és hasznos foglalkozásnak a fellendítését. Ilyen szenvedélyes, sok tapasztalattal rendelkező méhanyanevelő Tornaiján (Šafárikovo) Antal Zoltán is. Gondolom, a méhésztársaknak fölösleges őt bemutatnom, mert Szlovákia szerte ismerik. Kiváló minőségű méhanyáit sokan felhasználják a méhcsaládok fejlesztéséhez. Látogatásom alkalmával a pároztatók „birodalmában“ találtam őt. Említette, hogy nincsenek problémái a bölcsők félfogadása miatt, mert a tenyészcsaládok egy-egy sorozatot bonyodalom nélkül elfogadnak. A méhanyák bepárzása azonban a szélsőséges időjárás miatt nem kielégítő. Volt olyan méhanya sorozata, melyek közül csaknem 50—60 százaléknyi veszteség keletkezett, mert nem pároztak be. Ezért bizonytalan, hogy meghatározott időn belül kielégítheti-e a megrendelők igényeit. Megkérdeztem tőle, hány darab méhanyát rendeltek a méhészek. Elővette nyilvántartását, és megállapította, hogy közel négyszáz méhanyát rendeltek, többen azonban személyesen felkeresik őt, hogy bepárzott méhanyákat vásároljanak. Győzi-e az igények kielégítését? Normális körülmények között igen, mert Zoltán fia és felesége sokat segít az anyanevelésben. A fiatalember a petéket kellő szakértelemmel helyezi át, hogy beadhassák azokat a tenyészcsaládoknak. A bölcsők befedése után a sorozatokat elveszik a tenyészcsaládoktől és behelyezi a kellő hőmérsékletre szabályzott elektromos fűtésű melegítőbe, ahol a méhanyák kikelnek. Tenyészcsaládjait ily módon sikeresen kihasználhatja, mert a bölcsők legfeljebb 10—12 napig maradnak a kaptárban, és a melegítőbe történő. behelyezés után újabb sorozatot adhat a tenyészcsaládoknak. A kaptárakat két részre osztotta, hogy a tenyészcsaládok ne gyengülhessenek le. így az anya a kaptár egyik felében zavartalanul petézhet, a másik felében pedig a méhész anyaneveléssel foglalkozhat. Amint a kaptár egyik felébe sorozatot helye-Azért, hogy igazán szerethessük a jelent, a múltat is meg kell ismernünk. így helyes ez a méhészetben is. Most azonban nem a közelmúltról, hanem a távolabbiról írok, mert arról keveset hallunk. A tudósok megállapították, hogy a mézelő méh sok millió évvel ezelőtt, valószínűleg a Föld harmad- vagy negyedkorában jelent meg. A méh tehát hamarabb volt Földünk lakója, mint az ember. A negyedkorban a Földünkön megzett, akkor az anya a kaptár másik felében van és petézhet. A bölcsőket h— változtatva — mindig abba a kaptárrészbe helyezi, ahol nincs anya. Ez nagyon jó megoldásnak bizonyult. Ebben az évben a szélsőséges időjárás neki is veszteséget okozott. E- miatt az igényeket sem időben, sem mennyiségben nem tudja kielégíteni. A problémát oly módon oldja meg, hogy a távolabbról beérkezett megrendelésekre egyszerre szállítja, a közelebbi megrendelőknek pedig kötszerre adja a kiváló tulajdonságú méhanyákat. Miért halmozzák el őt a méhészek megrendelésekkel? Azért, mert a méhészkedés előbbrevitelében nagyon hasznos tevékenységet fejt ki. Kétféle méhanyát nevel; a krajnai Troiseck és a krajnai Hontianka fajtatiszta, mesterségesen termékenyített méhanyák leszármazottaít. Ezt igazolták a Včelár folyóirat 1977-es adatai is, amikor Antal Zoltán a legtöbb méhanyát értékesítette Szlovákiában. Munkájának kiváló eredménye tette őt ismertté a méhészek körében. Viczén István Antal Zoltán a nevelőkeretbe helyezett böicsősorozatot mutatja. Küzdjünk ellene A Varroa-atka talán a méhek legveszedelmesebb élősködője. Az esetek többségében a méhek potrohgyűrűinek lemezei közé ékelődve található meg. Ez az élősködő sok problémát okoz a világ méhészeinek. A szakemberek figyelemmel kísérik a veszélyes élősködő terjeszkedését. Első ízben Jacobson fedezte fel indiai méheken Jáva szigetén. Az atka fejlődését a méhek Hasításában Buttel— Reepen 1918-ban jelezte, Orösi Pál Zoltán 1939-ben írt a gyógyítás lehetőségeiről, míg Taumanofl 1939-ben hosszabb ideig a fertőzés gócában dolgozott és az atkát nem nevezte élősködőnek. Kulikov 1965-ben, Makarov 1968-ban, Carneova szintén 1968- ban, Szalcsenko pedig 1971-ben írt a melleket károsító atkákról Közéjük sorolta a Varroa-atkát is. Szlovákiában az első Varroa-atka fertőzést 1978 március közepe táján a michalovcei járásban Vyšné Nemeckén fedezték fel. Abban az időben Kelet-Szlovákiában 2516 méhcsaládot vizsgáltak ki. Közülük 376 család volt fertőzött. A Varroa-atka nősténye barna színű, testének mérete 1—1,5X2 mm. A felső része szőrös. Négy pár lába van, a teste pedig ovális. A hím majdnem gömbölyű. Színe kékesfehér, nagysága 0,8 X 0,9 mm. A peték tejszínííek, vékony falazatúak, látni lehet bennük az embriót. A nőstény az ötödik, hatodik napon rakja petéit a méh (főleg a here) fiasitásba, 1—30 darabig. Tavasszal kevesebbet, késő nyáron pedig több petét rak. A nőstény fejlődésének ideje nyolc, a hímé pedig hat nap. A nőstény nyáron két-három, télen hat-nyole hónapig él. A japánok állítják, hogy a nőstény Varroa-atka egy évig is elél. Fő tápláléka a méh vére. Anélkül lehetetlen fejlődnie. Télen az elpusztult méhekből átvándorol az élőkre. Egy kaptárban esetenként harmincezer darab Varroaatka is fellelhető, azonban 48 C-fokos melegben, 85 százalékos páratartalom esetén az atka elpusztul. Az első időszakban kevés atka tartózkodik a családban, és ott nem észlelhető jelentős változás. A fejlődés második időszakában azonban az atkák elszaporodnak, a méhek pedig így nevelek méhanyát Sehogy sem ment a fejembe a doiog. Ha elveszem az öreg anyát, a család népessége megfogyatkozik, legyengül. Kialakítottam egy nekem megfelelő anyanevelési módot. Lényege, hogy a rajzásra készülő családdal neveltetek anyát. Amikor észreveszem, hogy a család rajzásra készül, vagyis az anya bepetézi az első rajbölcsőket, a családot átrendezem. Az öreg anyát a kaptár másik felébe teszem, mert fekvő kaptáraimon, amelyek egyébként 42 X32 cm-es keretméretűek, két kijáró van. Nagyon megszerettem ezeket a kaptárakat. Említettem, hogy az anyát áthelyezem a kaptár másik végébe és az anyáskeret mellé fiasításos, mézes lépeket és jócskán fiatal népet is rázok. Jól illő választó deszkával zárom le. Az eredeti kijárón maradnak az öreg méhek, a fiatal méhek egy része és a bepétezett bölcsők. Egy időre tehát kettéválasztottam a családot. A rajzási hangulat az anyás családnál elmúlik, mert nincs kijáró méhe, a bölcsős rész pedig érzi az anyátlanságot, dédelgeti a bölcsőket, neveli magának a fiatal anyát. Ily módon a petézés nem marad el, az új anya pedig egy idő múlva kikel. A sokéves tapasztalat arra mutat, hogy ezek a fiatal anyák szinte soha nem vesznek el, mindig rendre bepárzanak, és a családban megindul az új anya Hasítása. Ha a fiatal anya külsőre is tetszik, petézése is megfelelő, csak akkor szánom rá magam, hogy az öreg anyát eltávolítsam a családtól, és kivegyem az ideiglenes választó falat. Sok esetben úgy találom, hogy az öreg anya, annak ellenére, hogy rajzásra készült, még jó képességű. Tulajdonképpen a rajjal elment volna, ott is tovább vinné a raj, illetve az új család életét. Az ilyen anyákat sokszor még télire tartaléknak is meghagyom. Télen is van két ilyen tartalék családom, illetve tartalék anyám. Ha egyesítettem, a két részt néhány nap múlva megvizsgálom. Ilyenkor összeteszem a két fészket, illetve a két fiasítást, és az ilyen család a nyári hordáson ütőképes, szépen tud termelni. Nem hagytam tehát legyengülni, s ennek meg is van az eredménye. Az anyákat minden évben cserélem. Ha a természetes csere nem következik be, a család nem indul rajzásba, akkor néha megmarad az anya második télre is, de két év után feltétlenül elvégzem az anya váltását. legyengülnek, ás ezt rendszerint rablás követi. A kaptár népe nyugtalan, az etető méhek nem gondozzák a fiasítást. Ilyenkor a családot még gyógyítani lehet. A fejlődés harmadik időszakában a családban annyi a Varroa-atka, hogy a legyengült méhek a kaptárban ürltkeznek, s bizonytalan a méhek megmentése. Ha tehát télen száz darab méhre 20—50 Varroa-atka jut, ez a család pusztulását okozza. AZ ALÁBBI SZEREKKEL KÍSÉRLETEZNEK A FERTŐZÉS LEKÜZDÉSÉRE Varroatin, Varroazin, Fenonthiazin, Naftalín, Keltan, Folbex; azonban közülük egy sem nyújt százszázalékos védelmet. Legfontosabb a fertőzés terjedésének a megelőzése. A méhésznek tájékozottnak, fegyelmezettnek kell lennie, hogy betartsa a rendelkezéseket. Gyakori eset, hogy némely méhész nem tagja az SZMSZ valamelyik helyi szervezetének. Így nem ismeri a veszély kimenetelét, és a rendelkezéseket. Szükséges tehát, hogy a szervezett méhészek, akik ismerik a rendszabályokat, tájékoztassák őket, hogy is védekezhessenek a Varroaatka ellen. Március végén Kassán (Košice) a szomszédos országok állategészségügyi szakemberei tanácskoztak. Napirenden tartották a Varroa-atka fertőzésének a megfékezését. A szovjet kutatók szerint védekezésre legalkalmasabb az ősz, amikor a családokban nincs fiasítás. Olyankor a kaptárakat, illetve az egész méhcsaládot 10 —15 percen át villanyárammal 48 fokig hevítik (vigyázat 50 C-fokon már a méhek élete veszélyben forog. Ha a módszer beválna, akkor ez lenne a legolcsóbb megoldás a Varroa-atka elleni küzdelemben. Szaszák László, méhészeti szakoktató mézet, mint táplálékot. Kifosztotta a méhek „éléskamráját“, és saját élelmét mézzel egészítette ki. Ez egyúttal gyógyító hatással is bírt szervezetére. A mézelő méh létezéséről az első kézzelfogható földi emjéket Spanyolországban egy barlangban találták. A barlang falára korabeli képet véstek, amely a méheket kifosztó embert örökíti meg. Az éles szerszámmal vésett kép a szakértők szerint húszezer esztendős. Az egyiptomi múmáik mellett a piramisokban — a kutatók — mézet is találtak. Valószínűleg azért tették oda, hogy — akkori hiedelem szerint — poraiból felébredő fáraó falatozhasson belőle. A méz, amelyet az egyiptológusok megtaláltak, sértetlen és fogyasztható volt. A több ezer esztendő sem ártott neki. Nyilvánvaló, hogy a fáraónak méhészei is voltak. Ázsiában régmúlt idők óta szintén kedvelték a mézet. Orvosságnak tekintették, s az ételek tartósítására is használták. A Koránban feljegyezték, hogy Mohamed, aki korának haladó alakja volt, mézzel gyógyította betegeit. Indiában a legyőzött népek hadisarc fejében mézet és viaszkot adtak a legyőzőknek. Állítólag Mózes az ígéret Földjéről népéhez beszélve azt mondta, hogy az a vidék tejben és mézben úszó Kánaán. Valószínű, hogy a történelem hajnalán vezető szerepet betöltő népek nagyra becsülték a mézet, ismerték tápértékét. A görög mitológiában szintén rátalálunk a mézre, az istenek állítólagos eledelére, melyet csak különleges lakomákon fogyasztottak az istenek. A méz tehát a hősök és királyok eledele volt. Zenszt — ahogyan a mitológia állítja — kecsketejen és mézen nevelték hatalmas istenné. Mind a két eledel nagyon tápláló és gyógyító hatású. Az Argonauták Jason vezetése alatt Kis-Azsiába indultak az Arany bárányköntös visszaszerzésére. Az útra a jelentkezők közül kiválasztották a legkiválóbb hősöket. Köztük volt Orpheusz is, aki nemcsak szórakoztatta társait, hanem sokszor meg is mentette őket énekével. Ott volt Herkules, a hihetetlen erejű félisten és még sokan mások. De köztük volt Buthes is, aki Athénből érkezett, és Athene istennő apja volt. Buthes híres volt róla, hogy szenvedélyesen tanulmányozta a méhek életét és a mézet. Mintákat vitt magával. Előfordult, hogy a mézmintákkal mentette meg társai életét az éhhaláltól. Más esetben viszont, mikor az Argonautáknak sikerült a bitorolt kegyszert visszaszerezniük, éppen Buthes volt, aki szenvedélyének nem tudott ellenállni, megízlelte a mérgezett mézet és mély álomba merült tőle. Ezzel feltartotta társait a menekülésben, akik visszatértek érte Aea városába. Buthesről feljegyezték, hogy élete végéig Szicília szigetén a nimfák vendégeként élt, és korának legjobb méhésze volt. A rómaiak jól ismerték a méhészet értékét és hasznát. Vergilius volt azoií legismertebb költők egyike, aki megénekelte a méhészet örömeit és hasznát. Amint látjuk, a mézgyűjtő méh már a történelem előtti időkben is létezett. Később is ott volt az ember feljegyzéseiben és rajzaiban. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a méh kezdettől fogva hű társa az embernek, akinek a mézzel és a viaszkkal nagy segítséget nyújt. A történelmi időkben a méz jelentősége mindinkább előtérbe került. A méhészkedés tehát ma már szép múltra tekinthet vissza. Minden népnek vannak méhész úttörői, akik nehéz munkával igyekeztek utat törni az akkor élőknek és az utókornak. A méhek iránti nagy szeretetük szolgáljon mintaképül nekünk is) Csurilla Anna A szellős teleltetés haszna A teleltetéssel úgyszólván minden méhész tisztfban van, s mindenki tudja, hogy a gyenge családok rászorulnak a téli meleg takarásra, míg az erős és sok élelemmel ellátott családoknál ez a kérdés nem okoz gondot, mert a zsúfolt léputcák népe minden kedvezőtlen hatást átvészel. Visszaemlékszem egy nagyüzemi méhészet betelelésére. A méhészeket más beosztásba helyezték, és engem kértek meg a fészek rendezésére, hogy az etetés anyaga helyére kerüljön. Arra kértem a méhkezelőt, hogy az etetés után, amikor elérkezik a hűvösebb idő, ha nem szükséges a fészekigazítás, egyszerűen takarja le tiszta zsákokkal a családokat. Én a gyengébb családokra néhány ív újságpapírt — az erősebbekre semmit sem helyeztem, csak a rostaszövetes rámákat. Múlt az idő, elérkezett a tavasz. Találkoztam a gazdaság vezetőivel és az első kérdést a méhek helyzetére irányítottam. „Azok elég jól vannak, kivéve a gyengébbeket és azokat, amelyekhez a sertések hozzá dörzsölődtek“. Itt-ott a kaptár felborult. A beszélgetés után kimentem a gazdaságba és megállapítottam, hogy azokban a családokban, ahol élelem, népesség bőven volt, jobb, hogy a ta-Képzett méhészek, jó gazdák Déli jó szomszédaink, az MNK méhészei híresek arról, hogy kitünően értik a dolgukat. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy az átlagos évi mézhozam méhcsaládonként 12—22 kilogramm között váltakozik. A közép-európai országok között a magyarországi méhészek a legjobb méztermelők. Világviszonylatban az első tíz legfejlettebb méztermelő ország között helyezkednek el. A méznek mintegy hetven százalékát huszonöt országba szállítják. Évente mintegy hétezer tonna nagyon jó minőségű, túlsúlyban akácmézet exportálnak. A magyarországi méhészek tudják, hogy a méheknek milyen szerepük van a gyümölcsfák virágainak a beporzásában. Jogosan állítható, hogy a gyümölcstermesztés sikere kilencven százalékban a méhek érdeme. A méhészkedés, illetve a beporzás tehát a magyarországi földműveseknek mintegy három milliárd forint hasznot hoz. A műszaki és az ipari fejlődés egyre bonyolultabb. Ennek ellenére Földünk légköri viszonyai és a környezet időjárása lehétőséget nyújt a méhészkedéshez. Az időjárás ugyanakkor jelentősen befolyásolja a méhészkedés gazdasági kimenetelét. Persze, azt is tudjuk, hogy az időjárás „tervezése“ egyelőre lehetetlen. A magyarországi méhészek szaktudása és gazdag ismeretei nagyon fontos tényezői a sikereknek. Ján M. Habrovský karás elmaradt. A gyengéknél páralecsapódás volt, s az elpusztultaknál a lucsok penésszé alakult. A méhek összeragadva hevertek a kaptár alján. A tanulságot egyszerű szabályba foglalva vontam le: Gyenge családokat nem szabad betelelni, rritert azok akár vannak, akár nincsenek takarva, nem érik meg a tavaszt. Arról nem is beszélve, hogy a bent levő keretek penészesekké, morzsalékossá válnak, hozzányúlva szétomlanak, mert a pára, a penész valósággal kiszívja a viaszk összetartó erejét. A nyár elejei fészekrendezésnél kellett egyesíteni a gyenge családokat úgy, hogy azok között a legjobb anyákkal rendelkező családok kapják a felszámolt családok népét. Nem kell törődni a családlétszám változásával. Majd jön az új esztendő és altkor lehet gyarapítani. A gyenge munkát végző anyákat nem szabad sajnálni, összeroppantáni és eldobni. Ezek hiába szépek, nagy termetűek, csinosak, csak hátrányára vannak a méhésznek. A méhekkel való bajlódást szűkítsük le, mert nem minden esetben kívánatos a családok háborgatása. Ha jók és fiatalok az anyák, mindenkor lehet azzal számolni, hogy a család rendben van. Ha azt látjuk, hogy a család népessége jól mutatja erősségét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nincs vész, nyugodtan hagyhatjuk, nem szükséges kaptárbontásj Csak, ha a léputcák üresen tátonganak, oda kell benézni s a bajról meggyőződni. Egyik ismerősöm több méhcsaláddal rendelkezett. Pedagógus, s mint ilyen nem pazarolhatta drága idejét, a méhek nézegetésére. Jó röpködés alkalmával elsétált a kaptársorok előtt, azokat szemlélve feljegyezte a gyanúsakat. Ezeket felbontóttá és elhárította a rendellenességeket. Takarással soha nem foglalkozott különösebben, mert tisztában volt azzal, hogy jó élelemmel, erős népességgel, sok fiatal méhhel a méhcsalád biztonságban telel és teljes erővel, eredményesen ímjul tavasszal a méhek fejlődése, ami biztosítéka a Jó időjárás, jó legelő mellett a megfelelő eredménynek is.-Kos—
