Szabad Földműves, 1980. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-16 / 33. szám

I SZABAD FÖLDMŰVES 1980. augusztus 18. to MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф A dajkacsaiád kihasználásáról Negyven éves méhészkedésem alatt sok mindenen mentem keresztül. Sok méhészkönyvet és szaklapot olvas­tam. Mondhatom, hogy azokat majd­nem megtanultam. Két évtizede a pe­rui őserdők tövében méhészkedem, s téglát téglára rakva, saját erőmből és szorgalmamból modern nagy mé­hészetet létesítettem. Munkám során mindig nagy súlyt helyeztem az anya­­nevelésre, és a legjobb tulajdonságú méhek kiválasztására. Eleinte nagy nehézségeim voltak, mert mindent egyedül kellett megcsinálnom és ki­próbálnom. Egyik tapasztalatomról szeretnék beszámolni. Ha jól emlékszem, több helyen csak egy generáció fiatal anyát nevel fel egy dajkacsalád. Az én módszerem szerint egy dajkacsa­ládtól 3 generáció fiatal anyát kapok, tehát háromszor annyit, mint korábbi méhésztársaim. Ez azért szükséges, mert minden méhészetben, a nagymé­hészetben pedig különösen ügyelni kell rá, hogy minél több fiatal anyát állítsunk be a családokhoz. Eljárásom a következő: Mind a tenyész-, mind a dajkacsa­ládot 8—10 nappal a felhasználás előtt elkezdem etetni 1:1 arányú mé­zesszörppel. Szeretném hangsúlyozni, hogy a cukorszörp felhasználása erre a célra nem felel meg. A cukorször­pöt bárhol használhatja a méhész, az anyanevelésnél azonban nem. Én egyébként hordástalan időben neve­lem az anyákat és ezért etetek 8—10 nappal előbb intenzíven. Nagyhordá­­sos időben mellőzöm az anyanevelést, ilyenkor minden családnak a terme­lés szolgálatában kell állnia. Az ete­tés, az anyanevelésnek talán legfon­tosabb tényezője. Ennek eredménye, hogy sok fiatal méh ontja garatmiri­gyéből a jő anyák neveléséhez szük­séges táplálékot, a pempőt. Tapasztalatom szerint, ha több ge­nerációt nevelek ugyanazzal a csa­láddal, ez nem gyengíti le a családot, mert a családban napról-napra kel­nek fiatal méhek, amelyek a dajkálás szerepét nagyszerűen ellátják. Eleinte én is a megszokott módon neveltem az anyákat, de a gyakorlat más útra kényszerített. A 9 napi anyátlanság (otthoni módszer) sok időt igényei és nagyüzemben költséges is. Egysze­rű neveléssel sok fiatal méh nem tudja a termelt pempőt leadni, nem jut hozzá az álcák etetéséhez, a csa­lád ereje tehát kihasználatlanul el­vész. Én így csinálom: Egy szép meleg napon, 10 óra körül, a dajkacsalád­ban' megkeresem az anyát. Ha kiváló tulajdonságú a család, az anyát tar­talékba helyezem, ha csak közepes, az anyát szétnyomom. A fészek közepén a lépeket széthúzom, hogy üres tér képződjék. A nyílt fiasításos lépeket nép nélkül elveszem és egy gyengébb családnak adom dajkálás céljából. Ezt a családot alaposan felerősítem. Három óra múlva, úgy 1 óra körül, amikor a nap jó melegen süt, alapo­san megmosom a kezemet, hogy az ne legyen szagos és felnyitom a te­­nyészcsaládot. Ebbe a családba négy nappal korábban egy szép barna színű lépet tettem be, amelyet mézzel be­locsoltam. Ezt a lépet az anya azon­nal bepetézi és így—-ebben a lépben most,* 4 nap után különböző korú pe­ték és egész fiatal álcák állnak ren­delkezésemre. Csak azokat az álcákat rakom át, amelyek bőven . úsznak pempőben. Az átrakást mesterséges bölcsőkben készítem és a bölcsővel ellátott tenyészkeretet a dajkacsalád üres terébe helyezem át. Itt a fiatal dajkain6hek azonnal hozzálátnak az álcák ápolásához. Azonnal etetik és a családot befedem. Ezt megelőzően a keretet egy színes rajzszeggel megje­lölöm, hogy a legközelebbi kezelés­kor azonnal megtaláljam. A mézzel történő nevelés az anya­nevelés legfontosabb tényezője most is. A mézzel etetett család :— külö­nösen, ha bőven kap mézet — szépen eteti az álcákat. Három óra elegendő ahhoz, hogy észrevegye anyállansá­­gát. A kijáróra anyarácsot szerelek, ne­hogy kóboranyák megsemmisítsék a munkám eredményeit. Az anyátlan családok ugyanis szívesen befogadják az idegen anyákat Másnap délben újból átvizsgálom a családot és az el nem fogadott álcá­kat pótolom. A zúganya bölcsőket — ha épített a család ilyeneket — min­den esetben megsemmisítem. Har­minckét álcát szoktam beadni egy családnak, s ebből legtöbbször 27—28 bölcsőt elfogadnak. Az első álcázással elégedett vagyok. Az első álcázás után öt nappal, va­lamennyi, bölcsőt befednek és meg­történhet az első válogatás. A kisebb bölcsőket megsemmisítem, a szépeket kalitkázom, miután minden anyazár­kát cukorpéppel is ellátok, hogy a fiatal anya táplálékhoz juthasson. Az anyazárkákat gyűjtőkeretbe helyezve visszateszem a fészek közepébe, s új­ra üres teret hagyok egy keret részé­re, hogy a fiatal méhek ott össze­gyűlhessenek. Két óra múlva a leírt módon ismét álcázok (a tenyészcsa­­ládnak négy nappal előbb beadott, mézzel megöntözött lépjéből) és szí­nes rajzszeggel megjelölt keretet az üres térbe helyezem. Ez már a máso-< dik sorozat nevelése. öt nap múlva újból kalitkázok é3 ismét álcázok. Az új tenyésztelepet is feltűnően megjelölöm, megfelel pél­dául az, ha az első keretbe egy, a másikba kettő, a harmadikba három rajzszöget szúrok, de akinek van, használhat különböző színű rajzsze­geket. Tudom, hogy a leírtakra sokan csó­válják a fejüket, és mondják, hogy nem szabad egy dajkacsaládot eny­­nyire kihasználni, mert az nem képes annyi bölcső zavartalan gondozására, és alkalmatlan anyák kelhetnek a bölcsőből. Tán mondanom sem kell, hogy a gyakorlatban nem így törté­nik. Próbáljunk először számolni, az­tán alkalmazzuk az ajánlott módszert, és csak a végén mondjunk róla íté­letet. A dajkacsalád ugyanis egyszer­re csak a nyitott bölcsőket táplálja, tehát azt a 27—28 bölcsőt, amit el­fogadott. A zárkázottakat pedig csak melegíti, s erre külön energiát nem használ. A családban termelt meleg elégendő erre. Az első álcázás utáni 11. napon, amikor az anyák már kikeltek, azo­kat pároztató kaptárukba helyezem, amelyekét napokkal előbb elkészítet­tem. A módszernek az a lényege, hogy egy dajkacsaládtól húsz nap alatt mintegy hetvenöt anyát érek el, te­hát annyit, amennyit a szokásos kö­rülményekben korábban három csa­ládtól értem el. Két családot megta­karítani anyagi előnyt jelent! A kereteket, illetve a mesterséges bölcsőket nem adom be szoktatás és átalakítás végett a dajkacsaládnak, mert ennek nem látóit) előnyét. Nagy hordáskor az etetést elhagyom, mert arra nincs szükség. Ha azonban hor­dás nincs, vagy nem elég intenzív, az etetést befedésig folytatom. Fontosnak tartom, hogy a jó minő­ségű herékről is gondoskodjunk, úgy. értem, hogy heréket neveltessünk időben a jó tulajdonságú családok­kal. Nélkülük ugyanis az anyanevelés könnyen csődöt mondhat. Ha tehát az apai vonal rossz, nem várhatunk tökéletes anyákat méhészetünkben. Természetes, hogy az anyák bepárzá­­sa miatt olyan helyet kell biztosítani, ahol korcsherék nem avatkozhatnak be munkánkba és nem húzhatják át számításainkat. Megjegyzem még, hogy Peruban, ahol meleg trópusi az éghajlat, az anyák pontosan tizennégy napra kel­nek. Olykor a dajkacsaládok zsúfolt­ságig tele vannak fiatal méhekkel, és mindig szép eredményeket érek el az anyanevelésben. Igaz, hogy nagy tü­relmet és szakértelmet igényel az anyanevelés, de lehet-e nagyoblj örö­me a, méhésznek, mint amikor látja, hogy a zárkákban egymás mellett szép és nagy méhanyák mozognak. Aki egyszer megpróbálta az anyane­velést, az évente megneveli a saját részére szükséges anyák mennyiségét. Wissky Zoltán (Peru) EGY KIVÁLÓ MÉHÉSZ PÁLYAFUTÁSA Imrich Sommer a méhes előtt. Imrich Sommert, az SZMSZ duna­­szerdahelyi (Dunajská Streda) alap­szervezetének titkárát, szövetségünk áldozatkész tisztségviselőjének ismer­jük. A szenvedélyes méhész 1900 szeptembere végén Spišská No­vá Ves-en született, majd az elemi Iskola befejezése után, tanulmányait tovább folytatva, tanító lett.. A többszöri helyváltoztatás alkal­mával találkozott E. Ihlers tanítóval, aki 1925-ben egy méhrajjal ajándé­kozta meg őt. Így vált egyre szenve­délyesebb méhésszé. Öt éves méhé­szeti gyakorlati tapasztalat birtoká­ban alkalmas méhlegelővel rendelkező körzetre vágyott. így került Trenčín mellé egy falucskába, ahol megtalál­ta, amire vágyott. Nem kevesebb, mint 17 évig dolgo­zott becsülettel a községben, s ez­alatt méhészeti szakismereteit is gya­rapította. Méhállományát ez idő alatt harminc családra szaporította. Szép emlékek fűzték őt a körzet­hez, mégis vágyódott azért, hogy mé­hészeti tapasztalatait bőségesebb nek­tárt ígérő területen kamatoztathassa. Erre a felszabadulás után alkalma nyílt. Vásárúton (Trhové-Mýto) 1947- ben igazgató-tanító lett, ahol 13 évet töltött ei. Méhészeti elméleti és gyakorlati ismereteit abban az időben gyarapí­totta legjobban, és 1954-ben méhé­szeti szakoktatói képesítést is szer­zett. Elsajátította a méhészet ésszerű fejlesztésének az alapelveit és gaz­Tapasztalatok a méhcsaládok vándoroltatásáról Repcebeporzáson a dunaszerdahelyi járásban. dag ismereteivel mások tudását is gyarapította. Méhállományát ötven családra fej­lesztette. Egyike lett a méhcsaládok­kal vafe vándoroltatás úttörőinek. Évente rendszerint 20 méhcsaláddal vándoroltat, főleg akácra. Bebizonyí­totta, hogy a vándoroltatás kifizetődő. Jó szervezőképességével, gazdag ta­pasztalataival segítette méhésztársait, így 1956-ban az SZMSZ alapszerveze­tének titkárává választották. Egy idő­ben azonban a szövetség járási bi­zottságának elnöki tisztségét is betöl­tötte, és a Központi Bizottság választ­mányának is tagja volt, ahol sok ki­váló képességű méhésszel, többek között J. Komoréval, dr. Novaczkýval, Svanczer Lajossal és másokkal is ta­lálkozott, akikre szívesen visszaemlé­kezik. Mindig szerényen, de annál szenve­délyesebben méhészkedett. Méhesé­ben dolgozva feledte a napi gondo­kat. Nem haszonvágyból méhészke­dett, mégis szívesen visszaemlékezik az 1963—67-es évekre, amikor méh­családonként 38 kiló mézet pergetett, s 1976-ban egy kiló pempőt és 194 kiló virágport gyűjtöttek össze méhei, amiért szép összeget kapott. A méhészet fejlesztésében szerzett érdemeiért hetvenöt éves korában — 1975-ben — szövetségi kitüntetést ka­pott. Idős kora ellenére sohasem tétlenkedett. A titkári teendőkről a váalsztási időszak végén mond le, és méheit átadja a fiatalabb nemzedék­nek. Elkötelezett munkásságáért, ne­gyedszázados tevékenységéért a kö­zelmúltban megkapta a szövetség leg­magasabb kitüntetését, az „Arany­­méh“ érmet. Köszöntjük a nyolcvan­­éves kiváló méhészt. J. F. Amíg korábban a méhcsaládok ván­doroltatása legfeljebb egyéni törek­vésnek számított, és főleg méz, vala­mint virágpor gyűjtését célozta, ad­dig ma a kultúrnövények beporzása, illetve hozamátlagának növelése miatt népgazdasági szempontból nagyon hasznos kollektív tevékenységgé vált. A múlt évben főleg a MÉM által életbe léptetett — beporzásra vonat­kozó — rendelkezés mozgósította az SZMSZ alapszervezeteit, hogy a méh­családokkal a nektárforrások közelé­ben vándoroljanak. Az alapszerveze­tek vezetői mindent megtettek azért, hogy a méhészek bekapcsolódjanak a népgazdaságilag hasznos beporzó óiunkába. Az eredmény nem maradt el. Szerződést kötöttek a mezőgazdasá­gi üzemekkel, és attól eltekintve, hogy a MÉM rendelkezését két évvel ezelőtt emelték jogerőre, a méhcsa­ládok vándoroltatása némely járás­ban mégsem érte el az optimumot. Örvendetes azonban, hogy az SZMSZ alapszervezetei és a mezőgazdasági igazgatóságok, valamint a mezőgazda­­sági üzemek közti kapcsolatok tekin­tetében figyelmet keltő javulás ész­lelhető. Manapság már sok helyen magától értetődőnek tartják a kul­túrnövények méhekkel való beporzá­sát, és erre egyezményt kötöttek az alapszervezetekkel. Ezen a téren gazdag tapasztalatok­kal rendelkeznek a rimaszombati (Ri­mavská Sobota) járásban. Megalakí­tották a növények beporzását irányító járási bizottságot, s annak rendszeres ülésein a járási mezőgazdasági igaz­gató helyettese is részt vesz. A mé­hészek körében többen emlékeznek Ladislav Astaloš agrármérnöknek, a jmi igazgatóhelyettesének a Včelár idei ötödik számában megjelent cik­kére, amelyben a növények méhek­kel való beporzásának múlt évi ta­pasztalatairól számolt be. Érthető, hogy a rimaszombati járásban a mé­hészek ebben az évben is tömegesen vállalták a kultúrnövények beporzá­sát. Márciusban a növénytermesztési ágazatvezetők járási értekezletén az SZMSZ alapszervezeteinek titkárai is részt vettek: közös erőfeszítéssel fel­mérték a helyzetet és meghatározták a teendőket. A rimaszombati alapszer­vezet vezetősége „simán“ szerződést köthetett a repce beporzására. A hasznos munkába több mint 800 méh­családot vontak be és hasonló egyez­ményt kötöttek Hnúšťán, Hrachovó­­ban és Tornaiján (Šafárikovo) is. Olyan megjegyzések is elhangzot­tak, hogy a Bátkai Állami Gazdaság 320 hektár repcéjének beporzására 860 méhcsalád kihelyezése azért is előnyös, mert a repce rendkívül ked­vezően mézelt, s így a méhészek is jól jártak. A jól beporzóit növény pe­dig kimagasló termésátlagot nyújtott. A fentiek azt mutatják, hogy a szó­ban forgó járási bizottság rugalmas, körültekintő, közhasznú munkát fej­tett ki. Helyenként azonban problé­mák is felszínre kerültek. Ilyen prob­léma volt például a kultúrnövények meglepetésszerű vegyszeres kezelése, ami miatt legyengültek a méhcsalá­dok s ezért nem volt megfelelő a ló­bab beporzása, és a termésátlag sem érte el a várt színvonalat. Ebben az évben a méhészek a se­­nicai járásban is rendkívül nagy ér­deklődést tanúsítottak a repcére való vándoroltatásnak, és valóban jó méz­­huzamot értek el, de a repce termés­átlaga is kedvező lett. Valószínű, hogy az eredmények ismeretében a követ­kező évben még több mezőgazdasági üzem igényli a méhészek segítségét. A járásban természetesen más kultúr­növények beporzására is vállalkoztak, s az eredmény hasunlóan jó lett. A kultúrnövények méhekkel történd beporzásában a nitrai járásban is nagy az előrelépés. A 450 hektár rep­cére több mint 1360 méhcsaládot he­lyeztek ki nagyon jó eredménnyel. Ugyanilyen lelkesedést tapasztal­tunk a trenčíni, a topoľčanyi, a du­naszerdahelyi (Dunajská Streda) és a trnavai járásban is. A topoľčanyi járásban például az SZMSZ alapszervezetei és a mezőgaz­dasági üzemek vezetői között kölcsö­nösen jó kapcsolat alakult ki. Több gazdaság szerződést kötött a növé­nyek beporzására. A Partizánskei Ál­lami Gazdasággal például a gyü­mölcsültetvény beporzására kötöttek szerződést. Helytelen volt, hogy a vi­rágzás késedelme miatt a méhészek nem tartották be a szerződést, ha­nem a közben virágbaborult repcére vándoroltak a családokkal, és néhá­­nyan az apró magot termő területek közelében helyezték el a méheiket. Sikerrel járt a repcére való vándo­roltatás a dunaszerdahelyi járásban is. Többen az aprómagtermelö felü­letek beporzására is vállalkoztak. Eb­ben a járásban — bár időszerű len­ne — mégsem szervezték meg a be­porzást irányító járási bizottságot, jó lenne, ha a kezdeményezést, a jmi támogatná. Az elmondottak bizonyítják, hogy a méhcsaládoknak a kultúrnövények beporzására való vándoroltatása mind a mezőgazdasági üzemek, mind a mé­hészek érdekeit szolgálja. Szükséges tehát, hogy az illetékesek járáson­ként támogassák az SZMSZ alapszer­vezeteinek és a mezőgazdasági üze­ntek vezetőinek együttműködését, mert a kultúrnövények beporzása, il­letve a termésátlag növelése fontos népgazdasági érdek. Juraj Fér éneik agrármérnök, az SZMSZ KB titkára Frölich mii.i i'.u's méhei szintén nagy segítséget nyújtanak a növények beporzásában,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents