Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 4. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1980. január 26. <♦; MÉHÉSZÉT ♦ MÉHÉSZET + MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZET <ф> MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET 4 MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + A sikeres méhészkedés egyre jobban előtérbe kerülő új feltétele a vándorlás. Köztudott, hogy lebonyolításához tapasztalat, jó munkaszervezés és bizonyos műszaki feltételek szükségesek. A legfontosabb azonban a feltételekhez rugalmasan alkalmazkodó szaktudás, ami méhészkedős közben állandóan növekszik. A sike,rekből, de főleg a sikertelenségekből okulhatunk. A múlt méhészeti évben szerzett idevágó tapasztalataimat szeretném ismertetni, hogy abból közösen tanulhassunk. TAVASZI FEJLESZTÉS A jó tavaszi fejlődés egyik feltétele a bőséges élelemkészlet, valamint a bőséges virágpor- és nektárhordás, vagy az azt helyettesítő serkentő etetés. Az utóbbi két évben közvetlenül a tisztuló kirepülés után ártéri erdőbe vándoroltam. Az aljnövényzet koratavaszi virágai, a juhar és különösen tr fűz az első évben a legjobb serkentő hordást biztosították. A korai jó hordás miatt gyakran kellett bővítéssel „lazítanom“ a fészket. A családok a sok friss virágporral és nektárral .gyorsan körülbástyázták a fészket. Sokat építettem, sőt néhány család szélső, teljesen mézes lépjeit el is szedtem. Jól fejlett erős családokkal mentem a repcére is, a jó eredmény nem maradt el. Ezen felbuzdulva' úgy gondoltam, hogy kisebb téli készlet is elegendő. Nos a második tavaszi vándorlás megcáfolta az elsőt. A méhcsaládoknak rendkívül hosszú és kemény téllel kellett megküzdeniük. Készletük erősen megfogyatkozott. Március közepén kaptak egy adag cukorlepényt (körülbelül 1,5 kg-ot), és amikor április elején szép időben a mérleg emelkedést mutatott, megnyugodtam, gondolva, hogy most már egyenesben vagyok. Korai volt az öröm, mert az időjárás rosszra fordult. Egyhuzamban három-négy hétig a méhek alig repülhettek. Hetenként egy kg körüli volt a súlycsökkenés. A fejlődés megtorpant. Ráadásul a repce is kifagyott, úgy hogy akácig egy helyen vesztegeltünk. Á repce virágzásakor már későn fogtam rövid, inkább élelempótló, mint serkentő etetésbe. A tanulság: A téli készlet akkor is legyen bőséges — legalább 12—15 kg —, ha koratavaszi vándorlásra számítunk. A korai jó hordásban sokkal egyszerűbb a családok helyszűkén segíteni, mint a hiányzó élelmet pótolni. Ha a várt hordás elmarad, a vándoroltatott családok serkentő etetését sem kerülhetjük el. Ez legkönynyebben cukorlepénnyel oldható meg. Ha a múlt tavaszon legalább még kétszer adtam volna méhcsaládjaimnak egy-egy adag cukorlepényt, a fejlődés nem szenvedett volna törést, mert virágporljordás a mostoha tavasz ellenére is volt. Tehát a hordás elmaradására is időben fel kell készülni, illetve rugalmasan változtatni eredeti tervünkön a megváltozott helyzetnek megfelelően. Aki vándorol, az méhcsaládjai „vaskészletét“ a nyári vándorlásokkor is feltétlenül szabja magasabbra a szokásos három-négy kilogrammnál. a régi helyemre is elvittem, és ez a család majdnem kétszeres eredményt adott, mint a többi. Egyébként a harmadik akácot is megpróbáltuk. Teljesen feleslegesen, mert a virágzás már csak egy-két napig tartott és azt is elrontotta az akkorra beköszöntő szeles, esős idő. Ez a meggondolatlan vándorlás csupán arra volt jó, hogy egyik társam méheskocsija egy meredek emelkedőn felfordult. Szerencsére személyi sérülés nem történt, és az anyagi kár sem lett olyan nagy, mint az első pillanatban látszott. , Akácvirágzáekor általában a nagyhordású napok után a súlygyarapodás fokozatosan csökken, majd teljesen megszűnik. Nem saját tapasztalatom, de szavahihető emberek mondták, hogy amikor az első akácos helyet elhagytuk, két napig ott még az előző napokénál jobb hordás következett, ŕedig a virágoknak körülbelül a fele már lehullott, és ami a fákon maradt, az is szinte száraznak tűnt. Az irodalomban nyomára is akadtam ennek a jelenségnek. Eszerint előfordul, hogy a hordás az akácvirágok feszessége miatt gyakran csak a teljes hervadás után következik. Van-e méhésztársaimnak ilyen megfigyelése? Ebből az a tanulság, hogy a vándorhely terepviszonyait időben tökéletesen át kell tekinteni. Lehet több kiszemelt helyünk is. Ha a virágzás idején a múlt évihez/ hasonló kánikula uralkodik, inkább kötött talajú hegyvidéki akácerdőt válasszunk. Ott talán több a talaj nedvességtartalma, hosszabb a virágzás, és jobb a nektártermelés. VÁRATLAN ESEMÉNYEK Első ízben fordult elő, hogy méheimet idegen személy háborgatta. Sajnos a múlt Idényt Ilyen események szinte folytatólagosan végigkísérték. Az első vándorhelyen, ahol némi akác is van, érett bölcsövei készített, párzatlan anyájú kölyökcsaládot hagytam. Ezt a kaptárt valaki felfordította. Legalább egy hétig fekhetett az oldalán, mert alatta a fű teljesen elsárgult. Érdekes, hogy a családocskának semmi baja sem esett, az anya is bepárzott, pedig a lépek vízszintes helyzetbe kerültek, közepük kissé behajtott és a felettük levő üres térben a méhek építeni kezdtek. Nem volt ilyen sima kimenetelű a második akácon történt „beavatkozás“. Kaptáraimat eddig nem zártam. A telephelyre érkezve azonnal • észrevettem, hogy majdnem mindegyik kaptártető hanyagul, pontatlanul van visszatéve. Bizony meghűlt bennem a vér, amikor az első kettőt felnyitva, nem találtam benne a mézkamra lépjeit. Szerencsémre az előző napon pergettem. A hivatlan vendég mézet keresve, minden kaptárt felnyitott, azután mert soványnak találta a „termést“, odébb állt. Minden kétséget kizárólag méhész volt az illető. Néhány héttel később, hársból némi hordás után voltunk, amikor vandál hajlamú suhancok garázdálkodtak a kaptárak körül. Karvastagságú, méternyi hosszú ágak egyik végét tűzbe dugták és ezzel dobták le öt kaptárain tetejét. A keretek felső részén keresztben húzogatva a füstölgő, üszkös fadarabokat, „lehajtották“ a méheket. Két mézkamrából sikerült is kivenniük a mézesebb lépeket. Az építményt kitördelték, egy részét megették, más részét a keretekkel együtt szétdobálták. Kis híján tetten értem őket. A kaptáraktól mintegy száz méterre, hangoskodva lakmároztak. Közeledésemre elinaltak. Az üszkös fadarabok még füstölögtek, amikor a méhekhez értem. A tetőket sem rakták vissza. Könnyű elképzelni, mit okozott volna az eső, vagy a kitörő rablás, ha „mestrekedéseik“ nyomait nem veszem észre. A nyár folyamán még egyszer akadt hívatlan látogató, aki néhány kaptár kijárőját becsukta. Akkor már méheim a lakásomhoz közelebb voltak, úgyhogy majdnem minden nap kimentem. Szerencsére ezen a bajon is segíthettem. Ezek eléggé szomorú tapasztalatok. Megtanítanak arra, hogy minden eshetőséggel számolni kell. jó ha méheinket olyan helyen helyezzük el, ahol felügyelet ^latt vannak. A kaptárak zárására szolgáló szerkezet nem haszontalan befektetés. Ami kár ért, annak az árán valamennyi kaptáraiéra megvehettem volna a megfelelő zárat. A zárt méheskocsik tehát előnyösebbek. A kijáró záró deszka felhajtása ellen aránylag jól megvéd (legalább is a nem méhész beavatkozásától), ha a kijáró fölé a megfelelő helyre facsavart hajtunk be úgy, hogy a szállódeszka becsukását akadályozza. Természetesen ezt vándorlás előtt ki kell szedni. A BEPORZÁSI DÍJ Mezőgazdasági üzemeinket már rendelet is kötelezi a növények beporzására. Ezzel fokozottabban kihasználhatók a növénytermesztés rejtett tartalékai. Sajnos, helyi szervezetem területén egyetlen mezőgazdasági üzem sem fizetett beporzási díjat. Sőt, a messzebbre vándorló méhészek sem részesültek ebben a juttatásban. Pedig a helyi szervezet a szerződés megkötésére az ajánlatot megtette, csak az süket fülekre talált. Máshol talán jobbak a beporzási díjjal szerzett tapasztalatok. Jó lenne, ha . ezt méhésztársaink megírnák a Szabad Földművesben! Megérdemlik a dicséretet azok a szövetkezetek és állami gazdaságok, illetve vezetőik, akik felismerték a növények beporzásának jelentőségét. Másoknak ez jó példával szolgálhat! A mezőgazdasági üzemeknek a rendelet szerinti beporzásra fordított kiadásai eltörpülnek a méhek megporzó munkája által hozott, lényegesen nagyobb termés értéke mellett. A másik oldaton a vegyszerezés okozta méhmérgezés veszélye állandt' fennáll, a biztosító a lopásokért n fizet, a vándorlási költségek pedig a fuvardíj és az üzemanyagok árával jelentősen emelkedtek. A méhész legjobb szaktudása és munkaszervezése mellett is gyakran előfordul, hogy a vándorlási üzemköltségek sem térülnek meg. Kovács Péter, méhészeti szakoktató Szemredélves méhésszel találkoztam A jó méhész nem elé- ■ gedhet meg azzal, amit tud. Ezért Seres Pált a múlt évben többször is/ meglátogattam. Bármikor mentem hozzá, mindig méhcsaládjai között találtam őt. Amikor legutóbb felkerestem, éppen teleléshez készítette elüj családjait. Az üdvözlő szavak után derűsen mondta: „Nézd milyen gyönyörű a lepecsételt mézkoszorú. Szélsőlépnek igazán megfelelő“. Mindenkor öröm tölt el, ha olyan embert látok, aki érdeklődéssel dolgozik méheí között. Ismerősöm befejezte az egyik méhcsalád betelelését és beszélt. Elmondotta, hogy a méhészkedést egy öreg fűzfaodúból kiszedett családdal kezdte. Majd a szalmakasból, keretes kaptárba telepítette a családot, és tovább szaporította. A tanítót a kötelesség több községbe is elszólította. Méheinek azonban mindenhol talált helyet. A tanítónak mindenhol és mindig sok a munkája. Később igazgató tanító lett, azonban a méhek kezelésére mindig maradt ideje. Leültünk és beszélgettünk. Ezerkilencszázhatvanhatban hazakerült szülőfalujába, Nagybalogra (Vefký Blh], ahol ma is igazgató tanítói minőségben dolgozik. Mondanom sem kell, hogy ismerősöm elfoglalt ember. Szereti hivatását, akadnak persze problémái is... — Hol találnám fel magam, ha nem a méheim között — jegyezte meg derűsen —. Ma már korszerű kaptárakban, harminc családdal dolgozom. Nem vagyok fiatal ember. Így idényben a napi munka után méhcsaládjaim között pihenek. Mint minden embernek, nekem is voltak, s vannak problémáim. Amikor méheim közt vagyok, mindent feledek. A gyönyörű időtöltés már nélkülözhetetlen részemre. Méhek nélkül nem tudnék meglenni. Sokan az anyagiakért foglalkoznak méhészettel. Én nem csupán azért, és nem is csak kedvtelésből. Nekem a méhészkedés ennél többet jelent. — A szakkönyvek, s a szaklapok mellett szívesen olvasom a Szabad Földműves „Méhészet“ rovatát is. Több hasznos cikket találok a rovatban. Nem régen egy idézetet olvastam a „Méhészet“ rovatában. Erre szószerint emlékszem. Minden részletét átéltem. Azonosítom magam a „Méheim között jól, sőt nagyon jól érzem magám. Testileg, lelkileg felüdülök. Számomra a méhes az a csodálatos, hely, ahol a méhekkel dolgozva, csendben elmélkedhetem az élet, a sors, a boldogság és a boldogtalanság kérdéseiről. Az Seres Pál méhei között. élet vihara itt csendesül, s mélyén magamra találok“-Hdézettel. — Az ember a méhészetben mindent megtalál, ha tudja, mikor mit és hogyan kell cselekednie. Csak úgy találhatjuk a méhészetet gyönyörű foglalkozásnak, ha ismerjük a méhek életét, s tudjuk, hogy irányításuk főleg tőlünk függ. Nem tudom kifejezni azt a jó érzést, azt az örömet, amit méheim tavaszi első vizsgálatánál érzek. Erősnek, egészségesnek látom őket, és tudom, hogy ez túlsúlyban az én érdemem. A kezelésnél vannak kisebb problémáim is. Arcvédő és kesztyű nélkül nem méhészkedhetem. Ez azonban nem riaszt vissza. Eredményeim kielégítőek. Bár nem az anyagiakért méhészkedem, nem tagadom, hogy a pár ezer korona jól kiegészíti fizetésemet. Olvastam és hallottam róla, hogy egyesek így nyilatkoztak: „Nem érdemes méhészkedni.“ Szerintem nincs igazuk. Méhészkedni gyönyörű és érdemes, azonban már én is megtanultam, hogy méhészkedni csak hozzáértéssel érdemes. — Családjaimat hordás híján július húszadika után kezdem serkenteni. A műveletet augusztusban folytatom. A téli élelem pótlását legkésőbb szeptember tíz-tizenötödikéig befejezem. Ez nagyon fontos követelmény. így nagyrészt még az őszön „kieső“ méhek érlelik be a beadott éleimet. A telelőméhek erősen, egészségesen érhetik meg a tavaszt. Ennek folytatása a jó fejlődés. Ilyen családok a legkisebb hordási lehetőséget is sikeresen kihasználják. Pár év múlva nyugdíjba megyek. Felelősségteljes munkához voltam szokva. Hogyan élhetnék tovább méheim nélkül? A hallottakon el gbndolkoztam. Nagy Kálmán AKÄCHORDÄS Az előzetes jelekből későbbi akácvirágzásra számítottunk. A hirtelen beköszöntött forróság azonban meggyorsította a virágzatok kibontakozását és főleg a virágzást. Első akácra a szokásosnál csupán három-négy nappal később vándoroltunk. Az említett okok miatt méhcsaládjaimnak csak körülbelül 60 százaléka érte el önerejéből az akácra szükséges fejlődési szintet, néhányat egyesítettem, a többi közepes maradt. Az első akácon hét napot, a másodikon öt napot töltöttünk. A közepes pergetés csak ezután következett. Ezerkilencszázhetvenhárom óta vándorlók akácra. Azóta két évben [1974, 1977) az akác elfagyott. A többi ötből a múlt évben volt a legrosszabb eredmény. Véleményem szerint nemcsak a méhcsaládok népességében volt a hiba. Ugyanis mindkét akácerdő, ahová vándoroltunk, homoktalajé. Engedve vándortársaim hívásának, eredeti második akácos (kötött talajú, hegyvidéki) vándortanyám helyett velük tartottam, Egy, családot azonban Későbben én is készítettem három-négy keretes, de különálló pároztatókat, teljes keretnagyságra. Azt is elmondom, miért? Felhasználtam erre egy húszkeretes fekvőkaptárt is, melyet el lehet reteszelni hat, három-három keretes fiókra. Nyáron hat méhanyát tudok a kaptárban tartalékolni. A három anyát felhasználom, s a nyár végén, amikor rendezem a családokat betelelésre, egy-egy szűkítő lemezt kiveszek a kaptárból, s a tartalék család télre hat-hat kereten marad, s három tartalék családot anyával együtt átteleltetek. Magam is teleltettem méhanyát különálló pároztatókban három kereten, ezt azonban senkinek nem ajánlom, mert az ilyen családocskák csak véletlenül telelnek át. Három kereten, ha rendes méretűek is azok, a pároztatóban oly kevés a méh, hogy képtelen a kellő hőmérséklet fejlesztésére, ezáltal a család sok élelmet fogyaszt, a vastagbél hamar megtelik, a hideg miatt a méhek nem tudnak kiürítkezni, s elpusztulnak. Magam is így jártam, amikor pároztatóban teleltettem, azonban tavaszra tartalék anya nélkül maradtam. Most, a családok hat kereten rendes takarással szépen áttelelnek. így kölcsönösen melegítik egymást. Visszatérek arra, miért teljes nagyságú keretekkel rendezem be a pároztatókat és nem kis keretekkel. Méheim olyan körzetben vannak, ahol a fejlődés korán tavasztól biztosított. Családjaim aránylag korán népesednek, s hogy elkerüljem a rajzást, már május elseje és kilencediké között mézkamrát tehetek fel. Húsz-huszontötödike körül, majdnem minden családot meg kell „csapolnom“, egy-két kerettel. Az így nyert méheket használom fel a pároztatókban. Böngészett rajocskákat készítek. Fontos, hogy nyílt fiasításos keret is legyen köztük, mert azokon tartózkodnak a fiatal méhek. Az elvett kereteket a pároztatóban tíztizenöt percig takaratlanul hagyom. Ez elég arra, hogy a méhek elveszítsék korábbi szagukat. Három-négy óra múlva .a kiscsaládok anyátlanságot éreznek. Akkor beadok nekik egy-egy födött anyabölcsőt. Legtöbbször rajanyabölcsőket használok. Ügy cselekszem, hogy a kiválasztott tenyészcsaládot rajállapotba készítem elő. így nyerem a jó tulajdonságú méhanyákat. Az eljárást Kofer méhészkutató is ajánlja. Évtizedes tapasztalatok alapján rájött, hogy a rajanyabölcsőkből nyert anyák súlya kedvező, a példányok szépek, és petecsövecskéjük fejlett. A műveletet egy nyáron kétszer ismétlem, és jó minőségű méhanyáim vanhak. A pároztatók teljes nagyságú keretekkel való berendezését, szükségmegoldásnak tartom. Nyár végén a pároztatókban levő méheket vagy egyesítem, vagy a többi családok felerősítésére használom. A megmaradt mézes kereteket tavaszra elteszem. Ha az április hasonlóan mostoha, mint a múlt évben volt, a mézes kereteket beadom az arra rászoruló családoknak. Viczén István V* >I I. > #>| A Szabad Földműves november 11-1 számában „Méhanyák átteleltetése“ címmel Kovács Lajos méhésztárs írását olvastam. Az írás a méhanyák átteleltetésének új módszeréről tájékoztatott és ismertette, .miként tartalékolható méhanya tavaszra, ha a tél folyamán valamely család anyja elpusztulna. Hasonló eljárásról magam is olvastam a romániai méhész-szakirodalomban. A módszer szerintem a nagyobb méhészfarmokon felel meg, ahol több méhcsalád meganyátlanodására kerülhet sor tavaszig, s a leírt módon áttelelt méhanyákat fel is tudják használni. A közepes állománnyal rendelkező méhész azonban az utóbbi eljárás szerint teleltethet át méhanyákat, mert rendszerint egykét és ritkán háröm anyára van tavasszal szükség. Nekefn és több méhésztársnak a „módszer“ nem újkeletű, mert magam is évek során így tartalékotok méhanyákat, azonban teljes B-keretekkel, nem pedig fél, illetve kisebb keretekkel. Kezdetben olymódon teleltettem, hogy egy, esetleg két erős családot a nyár végén szűkítő lemezzel elválasztottam. Abban a részben, ahol nem volt anya, egy nap múlva a félcsalád érezte az anya hiányát, s a beadott anyát elfogadta. Tavasszal, ha meganyátlanodott családot észleltem, a készletből anyásítottam azt és az elválasztott családot újra egyesítettem. Ha nem volt szükségem az anyára, akkor a szebbeket hagytam meg.
