Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1980. június 28, VADÁSZAT + VADÄSZAT + VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ VADÁSZAT ♦ 14 A vadászati balesetekről Ä vadászaton előforduló balesetek végigkísérik a vadászat történetét. A veszélyek viszonyainkban tovább növekednek a vadászat korszerű eszközeinek alkalmazásával. A vadászati balesetek túlnyomó többsége a messzehordó lőfegyverek gondatlan használatából keletkezik. A vadászattal párosuló tragédiák nem szükségszerű velejárói e nemes foglalkozásnak, hivatásnak, sportnak. Bár a használt eszköz jellege, a vadászat helye és ideje miatt mindig fennáll a baleset veszélye, többsége mégis az emberek felelőtlenségében a legelemibb biztonsági-műszaki előírások betartásának mellőzésében gyökerezik! A vadászaton előforduló balesetek mennyisége területi megoszlása és „minőségi“ mutatói részletes elemzésekor hangsúlyozni kell, hogy Szlovákiában a vadászatra általában a rend, a fegyelem, az egyre kulturáltabb magatartás, a magas fokú erkölcs jellemző. Az SZVSZ KB és területi vezető szervei, az állami felügyeleti szervek, valamint a vadásztársaságok intéző bizottságai erőfeszítései kapcsán az utóbbi években hazánk vadászati kultúrájában, a vadgazdálkodásban, a vadásztársaságok szervezeti életében, valamint a balesetmegélőzéssel kapcsolatos tevékenységben jelentős és kedvező irányban módosult a helyzet. Általában sikeresen érvényesülnek az SZVSZ vadászati szabályzatának balesetmegelőzéssel kapcsolatos rendelkezései. A vadásztársaságok keretében kedvezően érvényesülnek a jogszabályok, és a szövetség új szabályzatai, előírásai. Többségben magas fokú a vadgazdálkodás és a vadászati tevékenység. Egyre magasabb szinten érvényesül a szabályok önkéntes betartása. A vadászok jelentős hányadának magatartását a szocialista erkötcs hatja át. Többségük mind az egyéni, mind a vadászati tevékenységben az SZSZK törvényei szellemében él és dolgozik. Példát mutat a termelésben, a vadászatban. Fáradhatatlan társadalmi munkájával segíti a vadászat és a vadgazdálkodás magasabb szintű felvirágoztatását. Ennek eredményeként, 1970-hez viszonyítva, 1980-ra a vadászok létszáma közel 7000 fővel növekedett. Nem következett lényeges romlás a balesetek 1000 vadászra jutó előfordulásában. Külön ki kell jelenteni, hogy néhány, önmagáról megfeledkezett, fegyelmezetlen, kapzsi és vadászati balesetet előidéző vadász miatt óvakodni kell az általánosítástól. Érvényes ez a központ által kiadott szakanyag tanulmányozására is. A következtetések ugyanis kizárólag az évente — hazai viseonylatban — nem nagyszámú vadászati balesetekre vonatkoznak. Ezek még akkor sem általánosíthatók Szlovákia vadásztársadalmának egészére, ha a megállapítások más vadásztársaságokban is előfordulnak. A vadászati fegyelem és erkölcs magas szintjét egyáltalán nem csökkentik, de nem is szilárdítják. A VADÄSZATI BALESETEKET ELŐIDÉZŐ SZABÁLYSZEGÉSEK Minden sportnak — így a rendkívül veszélyes eszközzel, a fegyverrel folytatott vadászatnak is — vannak olyan szabályai, amelyeknek a betartása kötelező. Ezért megdöbbentő, ha a baleseti ügyek felderítésekor a legelemibb vadászati, fegyverhasználati szabályszegések, mulasztások sorozatát fedezzük fel. A szabályszegéseket az összetettség, a bonyolultság és némely esetekben a kölcsönösség jellemezte. Ha a személyi sérüléseket előidéző balesetokozatok és az áldozatok elleni szabályszegéseket elemezzük, megállapíthatjuk, hogy a tragédiák, illetve személyi sérülések — gyakorisági sorrendje — az alábbiak miatt következett be: — az alapvető vadászati, fegyverhasználati előírások be nem tartása, a balesetokozó és az áldozat részéről, — a sajátos terepviszonyok ismeretének hiánya, a baleset előidézője és az áldozat részéről, — fedett terepen 45°-os szögben repülő szárnyasvadra elkövetett lövés, — lőfegyver töltésére, ürítésére, elzárására, hordásmódjára vonatkozó szabályok megsértése, i— társasvadászaton a térközre és a vonaltartásra vonatkozó vadászatvezetői utasítások be nem tartása a balesetokozó, illetve az áldozat részéről, — teljes bizonyossággal fel nem ismert célpontra tett balesetet okozó lövés, — előzetes bejelentés nélküli vadászat a balesetokozó, illetőleg az áldozat részéről, — a gyógyszer és alkoholfogyasztásra vonatkozó tilalom megszegése a balesetokozó, illetőleg az áldozat részéről, — balesetet okozó, illetőleg az áldozat általi orvvadászat, — műszakilag hibás vagy átalakított lőfegyver használata a balesetokozója vagy az áldozat részéről, — egyéb olyan balesetokozati szabályszegés, mint a meghatározott lövésirány be nem tartása; a nagyvad vadászatán apróvadra ejtett lövés; tiltott vadászati módszer; hatótávolságon belül lakott hely irányába leadott lövés; léniázás; szabálytalan utánkeresés; gépkocsiból leadott lövés stb. A durva szabályszegések felderíté-A városi székhely központjában, Érsekújvárott (Nové Zámky) találtam rá a 37 éves Varga Ferencre és családjára. A sokak által ismert, mezei vadak kitömőjévé vált. Lakásából nem hiányzik a kitömött vadkacsa, a fácán és sok-sok más madárfajta. A preparátumok elkészítése szakmai pontosságot követel, s ez a szabadidő rovására megy. — Kitől tanulta a preparátum előállítását, a szakmai fogásokat? Van elég ideje ahhoz, hogy mezei vadat lőjön s a lakást ezek trófeáival, preparátumaival díszítse? — Kiskoromtól rajongója vagyok a természetnek, a vadnak, a fegyvernek. Gyermekkoromban a csúzlival kezdtem. Később felvettek abba az issekor válik érthetőbbé, hogy miért „szegélyezik“ a vadászat és a vadászok útját évről évre újabb és újabb keresztek a temetőben és az erdők mélyén — tragédiák helyszínén emelt jelképes sírhantok! A felelőtlenség, a fegyverhasználati szabályszegések következtében válik „magyarázhatóbbá“, hogyan lehet fácánvadászat közben alacsony lövéssel halálra sebezni a vadásztársat; hogyan lehet a találkozási ponthoz közeledő vadászt vagy annak fiát „vaddisznónak, rókának, macskának“ nézve agyonlőni; hogyan lehet az úton hazafelé igyekvő, vagy a kukoricásban eltévedt és tehenét kereső nőt lelőni; hogyan lehet a futó fácánkakasra szabálytalanul ejtett lövéssel a hajtó vagy a vadásztárs szemét kilőni; hogyan lehet töltött és elzártan lőfegyverrel terepakadályt „halálos végződéssel leküzdeni“; hogyan lehet fácánvadászaton tiltott lőszerrel a vadásztársat róka helyett nyaktövön lőni! A szabályszegések jellegéből, természetéből megállapíthatóan a vadászati balesetek többségét tehát korántsem jogi rendezetlenségek, megoldatlanságok, elháríthatatlan tényezők, előre nem látható műszaki hibák okozták, hanem a meglevő hatályos és alapvető vadászati előírások durva, tudatos be nem tartásából, ismeretének hiányából, továbbá a sértettek és áldozatok nagyfokú felelőtlenségéből adódtak. Külön is elgondolkodtató az a megállapítás, amely szerint a vadászati balesetekhez nem annyira az ismeretek teljes hiánya, hanem elsősorban az ismert és legelemibb előírások betartásának elmulasztása vezetett. Sajnálatos, hogy konkrét “gyekben —- természetesen változó intenzitással és jelleggel —mind a balesetokozói, mind az áldozati oldalon az alapvető vadászati, fegyverhasználati szabályszegések sorozata, a gátlások feloldódása, az elvakultság, az emberi önzés, a nemkívánatos virtuskodás és kockázatvállalás a felszínre kerül. Mindezek ismételten igazolták, hogv a vadászatban nincs „kis és nagy* szabályszegés. A vadászatban akár a legkisebb — vadászati, fegyverhasználati szabályszegés is balesethez vezethet. A kis, „lényegtelennek tűnő“ szabályok megszegése tehát már önmagában is közvetlen veszélyhelyzetet teremt és személyi sérülés forrásává válhat. Elegendő itt utalni arra, hogy adott esetben az éjszakai vadászaton a jellegtelennek tűnő fényjelzés leadásának vagy a visszajelzés bevárásának elmulasztása — más tényezőkkel párosultan — milyen súlyos tragédiák eredőjévé válhat. . Ján M. Habrovský kólába, ahol a fegyverhasználatot, a vadak élettanát tanulhattam. Fegyverhasználatra jogot kaptam. Napi munkám mellett sokat tanulok, szakkönyveket olvasok. így elsajátítottam az állatok kitömését. Napi munkám után szívesen jelentkezem a vadak etetésére és védelmezésére, ez nekem kedvtelés, ügybuzgalom, munkaszereteti Külön élmény, mikor ragadozót ejthetek. Igaz, mind költséggel jár, de szabadulni nem tudok tőle. Kerülöm a tétlenséget, a négy fal közötti életet. Családom után a kedvtelés életem értelmének a kulcsa. Lám, nem a születéssel nőtt vadászszá és preparálóvá, hanem tenniakarásból, a munkához való jó viszonyból, ügybuzgalomból. Búkor József Kedvtelés vagy ügiMom? HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • A dévér horgászatát a szakirodalom általában „keszeghorgászat“ alatt tárgyalja. Ez tulajdonképpen helyén való, mivel a dévér is egyike a keszegfélék nagy „családjának". Ha viszont közelebbről megnézzük ezt a halfajt, megállapíthatjuk, hogy nagyon sok közös vonása van a ponttyal. Élettere, táplálkozásmódja, fogási módozatai mind-mind megegyeznek a pontyéval. A dévért nyugodtan tekinthetjük „iskola-hal“-nak, amelynek fogása közben az ifjú horgásznemzedék elsajátíthatja a pontyfogás legkifinomultabb, legbonyolultabb módszereit is. Ismerkedjünk meg tehát a dévérrel és keressük meg azokat a közös vonásokat, amelyek nagyon hasonlóak a ponty és a dévér horgászatában • egyaránt. Amint tudjuk, a dévér a dévérszinttáj hala, a lassú áramlású mély, nyáron hűvös vizeket szereti. A sekély vizeket csak ívási időben keresi fel, máskülönben a mély vizeket járja; csupán éjszakánként keresi fel a szélviseket a jobb falatok reményében. Mindezt elmondhatjuk a pontyról is. A különbség csupán az, hogy a ponty szívesen tartózkodik a gyorsan átmelegedő vízrétegekben, a homokzátonyok esésein és a sűrű növényzettel benőtt parti sávban. Amikor még a vizek biológiai egyensúlya „rendben volt“, nem voltak ennyire szennyezettek, a nyurga pontyot a mély lassú áramlású vizekben találtuk meg. Azokban a folyókban, ahol még ma is van nyurga ponty, a leírt helyeken kaphatjuk horogra ritkaságszámba menő, megmaradt példányait. Az ilyen vizekben a többi pontyfajtát általában a parti részeken, a szakaaó partok limányaiban, a kőhányá'Sok mögött forgókban, a tuskés gödrökben találjuk meg. így már újabb azonosságot találtunk a két halfaj között. Hogyan kell horgászni ezeken a helyeken pontyra? Általában fenekező módszerrel. A parti limányban pedig úszóval. Ez újabb hasonlóság a ponty, illetve a dévér horgászata között. A dévér ha túlságosan elszaporodik, akkor a ponty táplálék-konkurensévé válhat. Mindkét hal tápiáié kát apró férgek, csigák és kagylók alkotják. A halastavakban tenyésztett A dévér is pontyok különböző növényi magvakat és fehérjékkel, valamint különféle vitaminokkal dúsított őrleményeket kapnak. A dévér ugyanúgy „meghálálja“ a rendszeres etetést, mint ahogy a ponty. Ez is egyike közös vonásaiknak. Ha tehát a dévérnek ennyi jó tulajdonsága van a horgász szemszögéből nézve, akkor nyugodtan kiemelhetjük a keszegek kategóriájából és önálló sporthalnak tekinthetjük. Az iparszerű halgazdálkodás a dévért tömeghalnak, másodrendű haszonhalnak nevezi. Ezzel a terminológiával mi, horgászok nem értünk egyet, már csak azért sem, mert a horgászatot nem haszonűzésből folytatjuk. Néhány kiló dévérzsákmány viszont nem lebecsülendő, tehát hasznos időtöltés a dévérezés és ha valójában csak másodrendű haszonértéke lenne, nem korlátoznák a fogás mennyiségét. A tömeghal megjelölése megfelel az igazságnak olyannyira, hogy az utóbbi évek halászati statisztikáján fehér halak címszó alatt egyre növekszik a kifogott mennyiség. Akik rendszeresen dévéreznek azt is tapasztalhatják, hogy ma már nem ritkák az egy kiló körüli példányok sem. Ebből adódik, hogy érdemes dévérezni és a horgászatban kialakítani a dévérezés „iskoláját“, amely a pontyozás előiskolája lehet. Ezek után nézzük meg, hogy menynyiben egyezik a pontyozó, illetve a dévérező felszerelés. A vérbeli horgászok ha folyóvízben, vagy mélyebb állóvizekben horgásznak, általában csúszóólmos fenekező felszerelést használnak. Legtöbben kézben tartott bottal „vadásznak“ a pontyokra. Mivel kézben tartott botról van szó, egyértelmű, hogy csak egy botot használnak. Vitatható, hogy melyik módszer a célravezetőbb. A törvényesen engedélyezett két bottal, vagy csupán egy bottal? A vita természetesen azoknak a javára fog eldőlni, akik az egy botos horgászati módszer mellett állnak ki. A kézben tartott bot nagyobb koncentrálást követel, ezáltal gyorsabb, biztosabb bevágást is biztosít. így még azokat a kényeitt ti sen kapó halakat is >— legyen az keszeg, vagy ponty — megfogják, amelyek csak csipegetik a csalétket. Az ilymódon horgászók, illetve pontyozók bizonyíthatják, hogy pontyozás közben sok dévért, laposkeszeget, olykor karika keszeget fognak. Az is ismeretes a horgászok nagy tábora előtt, hogy a ponty frontérzékeny, gyorsan reagál az időjárás változásaira, a viz áradó, vagy apadó jellegére, a víz hőfokára stb. Ugyanezeket a (jónak, vagy rossznak mondható) tulajdonságokat a dévérnél is megfigyelhetjük. íme egy újabb közös vonás a két halfaj között. Visszatérve a fogás módszereinek ismetetésére, illetve annak gyakorlati oldalára leszögezhetjük, hogy a könynyű pontyozó felszerelés tökéletesen megfelel a dévérező összeállításnak is. Miből áll ez? 2,10—2,40 méteres könnyű üvegbot, 0,20—0,30 mm 0 zsinór, a viz sodrásától függő borsónyi, de legfeljebb cseresznye nagyságú ólom és végül 1—6-os nagyságú pontyozó horog. (A horogmérteknél a skála elég szélesnek tűnik, de ennek megvan a jól magyarázható indoka: amikor a pontynak, vagy a dévérnek jó a kapási kedve akkor minden gonkodolkodás nélkül felveszi az l es nagyságú horgot is — egy hetvennyolcvan dekás dévérnek csaknem akkora a szája, mint egy méretes pontynak. Ha kényesek a kapások, mind kisebb és kisebb horgot kell alkalmazni.) A felszerelést lehetőleg ne cifrázzuk fel túl sok ólommal, ha az utóbbi időben el is terjedt nagyon az osztott súlyú szerelés, és sokan esküsznek is ennek az összeállításnak a „fogősságára“. Azt vallják, hogy még a legfinomabb kapásokat is kitűnően jelzi. Hívjuk döntőbírónak a fizikát s annak segítségével vizsgáljuk meg: melyik készség jelez jobban; az, amelyikben csak egy ólom van, vagy a- melyiken több sörét van elosztva. Ha egyetlen ólmot erősítünk fel a horogtól három centire, akkor, ha a hal három centire fölemeli a majdnem súlytalan, felcsalizott horgot, az úszó azoniial jelez. Az osztott súlyozási! készségnél addig kell a halnak megemelnie horgunkat, amíg az ólom súlya és a felhajtó erő ki nem egyenlítődik. Ez gyakran csak a második vagy harmadik ólomsörét elmozdításakor következik be. Egyetlen ólom használata mellett szól még egy szempont. A négy-öt gramm súlyú ólom középütt lyukat, ha a horogkötés előtt felhúzzuk a zsinórra, egy gyufaszáll darabkával anélkül rögzíthetjük, hogy zsinórunkban bármiféle károsodást okozna. Ha pedig négyöt-hat sörétet szorítunk rá fogóval a zsinórunkra, mindegyik helyen jelentősen megroncsoljuk — meggyengítjük — zsinórunkat s így szinte biztosra vehetjük, hogyha nagyobb hal kerül a horogra, könnyedén szakít és „lelép“* *вввшмшшсвяяяаяя)мшВямшмяявяа L CLINCH-KÖTÉS О о < <л О Két fontos csomókötésre szeretnénk felhívni a figyelmet. I. A CL1NCH-CSOMO. Tegyük fel, horgászás közben élőkével együtt beszakad a horog. Ilyen esetekre az Ha pontyozunk vagy dévérezünk, ajánlatosnak tartjuk az egy-ólmos készség használatát, mivel mindkét esetben felcsalizott horgunkat a fenéken kell tartanunk. Még csak anynyit: a kapást általában úszónk kiemelkedése jelzi, ritkábban a gyors merülés. A ponty egyenletesen tolja föl úszónkat a víz fölé, míg a dévér „ejtegeti“ a csalit: fölveszi, elereszti. Ha kis ponty-kapásunk van, gyakran tapasztaljuk, hogy „megfut“, oldalirányban gyorsan víz alá meríti úszónkat. Végére értünk a dévérkeszeg bemutatásának. Befejezésül még csak anynyit jegyeznénk meg, hogy aki alaposan elsajátítja a dévér horgászatát, abból kitűnő pontyozó válik az évek során. t—KAL-t előrelátó horgász mindig tart a készenléti dobozában néhány karabinert, vagyis: forgókapcsot. Az egyik fülébe a rajz szerint kell felkötni a fözsinór végét (A), majd meghúzni (B) és kész is a csomó. Ezután a rövid előke-zsinórra felkötjük a horgot s az élőké szabad végét ugyanígy kötjük be a forgó kapocs másik fülébe, mint fentebb elmondtuk. Csalizunk és folytatjuk a horgászatot. II. ELOKE-FÜLKÖTÉS. Ezt se tanulhatja meg elég korán a kezdő horgász. Ha nincsen karabinere és a hal bevitte a nádba s leszakította a horgát, így kössön fület a vastag élőkézsinórjára. A zsinórt 8—10 centi hosszan egymásra fektetjük, (A), majd a rajz szerint összecsomózzuk (B), aztán a szabadon maradt fülön átdugjuk (C), a fület a bal, a két szárat a jobb kezünkkel megfogva« ellentétes irányba szorosra húzzuk, (D). Kész is az előkefülkötés, amelynek nagy előnye, hogy dupla csomó, így kétszeres erősségű! Ha a főzsinór végére is hasonlót kötünk, akkor az élőké fülét annak a fülén átdugjuk, az átdugott fülön áthúzzuk a horgos zsinórt, meghúzzuk, folytahatjuk a halászatot. <—J. B.—саямйаяяк{ва1*аж11янаа11мм11ааNo
