Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-14 / 24. szám
1980. jfinias 14. SZABAD FÖLDMŰVES 13 Hazánk síkvidéki körzeteiben szokatlan, ha azt halljuk, hogy egy állatni gazdaságnak több mint tízezer hektár mezőgazdasági területe van. Arra keresünk választ, hogyan lehet ilyen mamutgazdaságot áttekinteni, s főleg rugalmasan irányítani. Köztudomású, hogy a CSKP KB 197S. évi októberi plénuma nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelésnek korunk igényeivel párhuzamos összpontosítása és szakosítása szükségszerű népgazdasági feladat. Amikor a Liptovský Mikulái-í Állami Gazdaság termelési szerkezetének tpvábbí sorsa napirendre került, Jaroslav Karas igazgató és munkatársai, a pártplénum szellemében merész tervezettel rukkpltak ki. Akkoriban a járásban két állami gazdaságot tartottak számon, eléggé laza termelési szerkezettel, ezért az illetékeseknek azt javasolták, hogy Liptovský Mikuláš-i székhellyel összpontosítsák a két gazdaság földterületét, és közös erőfeszítéssel munkálják ki az igényeknek megfelelő szakosított termelési szerkezetet. AZ EREDMÉNYEKÉRT KÜZDENI KELL így lett a vállalatnak 13 ezer 600 hektár mezőgazdasági területe. Ebből a szántó 5300, a- legelő szintén 5300, a rét területe pedig 3000 hektár. Van a gazdaságnak 12 ezer szarvasmarhája — ebből 5000-en felüli a tehén —, 18 ezer sertése, 160 ezer baromfija, és 3000 juhot is tartanak. Még azt is érdemes megemlíteni, hogy az állandó dolgozók létszáma hétszázon felüli, és az átlagos életkor nem több harminc évnél. Lényegbe vágó, hogy a vállalat földterülete harminc környező község határát öleli fel. Ha valaki mélyreható ismeretek hiányéban azt mondaná, hogy a hegyvidéki övezet mezőgazdasági termelése a társadalom igényeinek a kielégítése tekintetében lényegtelen, nagyon helytelen nézetet vallaná,'mert bár ebben az övezetben sokkal Jobban meg kell küzdeni az eredményekért, mint a síkvídéken, mégis figyelmet keltő sikereket érnek el. A mostoha éghajlati viszonyok állandó küzdelemre kényszerítették itt az embereket. Egy szem gabona, egy gramm hús vagy tej, kemény munka nélkül nem érhető el. Ezt csak az tudhatja igazán, aki nemcsak az autóbusz vagy a vonat ablakából szemléli az égbenyűló hegyóriásokkal telttűzdelt liptói tájat, hanem elbeszélget a barátságos emberekkel, megismerkedik napi problémáikkal. Ha ott problémák adódnak, azok valódiak. Előfordul ugyanis, hogy az övezetben huzamosabb ideig nincs csapadék, és a vékony termőrétegü talaj a növényzettel együtt szomjazik. Ha pedig megerednek az ég csatornái, ember legyen a talpán, aki begyűjti a termést. Probléma még az is, hogy az összefüggő 18—20 fokos lejtőkről, a szénatermés elszállításához a pótkocsis traktorok munkabiztonsági szempontból alkalmatlanok. Amenynyiben az időjárás lehetővé teszi, a szénát társadalmi összefogással, az iparban dolgozók segítségével, kézi erővel olyan helyekre gyűjtik össze, ahonnét gépekkel, fedett tárolókba szállíthatják. Ez bizonyítja, hogy Liptóban becsben tartják a szénát, s beltartalmi értékének megőrzésére törekednek. Nem véletlen müve, hogy évekkel ezelőtt éppen Liptóból indult hódító útjára a „hatvanasok“ mozgalma. Akkor célul tűzték ki a hat tonnás hektárhozam elérését, és számosállatonként 2,8 tonna széna tartalékolását. A múlt évben járási méretben, 6,6 tonna szénát gyűjtöttek be hektáronként, s az eltelt négy év átlaga (1976—79) 6,9 tonna lett. LIPTÖBAN A KOCKÁZAT VALLALASA SZÜKSÉGSZERŰ Már említettem, hogy összpontosítdtták az állami gazdaság földterületét. Ez persze ugyanannak az éremnek csak az egyik oldala. Szükségesnek bizonyult tehát a termelés ésszerű szakosítása is, s ezt sikerre vinni kockázatok vállalása nélkül lehetetlen. Elsősorban is kijelentették, hogy a szakosítás csak szilárd, vagyis állandósított termelési szerkezettel oldható meg sikeresen, s ennek kell alárendelni mindent, mert az akadályok csak következetesen háríthatók el. Az ingadozás, a biztonságérzet hiánya gátolója a termelés hatékony kibontakoztatásának. Ezért a vállalati tervezési folyamatban kellett mindent megalapozni. Karas igazgató, a kiváló szervezői érzékkel rendelkező vezető arra tanította munkatársait, hogy a kockázatok vállalása az ágazatok mindegyikében szükségszerű s amit magukra vállalnak, azt becsületesen teljesíteni kell. Fokról fokra így alakult ki az önelszámolásra alapozott vállalati tervezés. A feladatokat ennek megfelelően bontották le az ágazatokra. Ez lehetővé tette a termelés kedvező hátterének a biztosítását. A JÖ MUNKA GYÜMÖLCSE A múlt évben több mint kétszázhúsz millió korona teljesítményt értek el a termelésben, az idén több mint kétszáznegyven millió korona forgalommal szeretnék zárni a hatodik ötéves tervidőszakot. Az állami gazdaság évi nyeresége — az évjárattól függően — öt-tíz millió korona között ingadozik. Éveken keresztül úgy alakult a helyzet, hogy „azt a lovat nógatjuk, amelyik legjobban húz“. Valahogy így van ez a szóbanforgó állami gazdasággal is. Törik a fejüket az új szervezeti formák kialakításán, a termelési szerkezet igényeket kielégítő módosításán munkálkodnak, s ennek magától érthetődő velejárója a szép nyereség. Az egyre javuló eredmények kapcsán sok megfeszített és aprólékos munkával hatékonyabbá vált a termelés, s arányosan csökkent a társadalmi hozzájárulás terjedelme, ugyanakkor a hasonló vagy lényegesen jobb feltételek között gazdálkodó vállalatok részére a társadalmi hozzájárulás a gyenge eredmények címén magától érthetődővé vált. Ez eléggé ellentmondásos. Kifogásolják ezt az állami gazdaságban, mert i— a megszorításokból eredően >— gondot okoz a jó szakemberek megtartása, hiszen egy-egy gyöngébb gazdaság jobb jövedelmi forrást helyez részükre kilátásba. Mindamellett, hogy az állami gazdaság termelési sikerei és jövedelemforrásai megalapozottak, az igazgató nem kimondottan híve a pozitívumok kiemelésének, hanem inkább az előforduló problémák és fogyatékosságok feltárására és kiküszöbölésére törekedik. Kitűnő gazdaságpolitikai érzékkel — egy-egy jól irányozott építő bírálattal — kezdeményezőkészségre serkenti beosztottjait, és járási szinten is nagy tekintélynek örvend. A múlt évben például a közép-szlovákiai kerületben indított takarmánytermesztési szocialista versenyben ez az állami gazdaság az öt legjobb helyezést elérő mezőgazdasági vállalat egyike lett. korlatok között Ha az ember Liptóra gondol, tüstént a juhtenyésztés buggyan emlékezetébe. Ez kézenfekvő. Amikor persze azt hallja, hogy a járás hatvanezer hektárnyi mezőgazdasági területén — melynek mintegy hetven százaléka ősgyep — csak huszonötezer juhot tartanak, nagyon meglepődik, mert szerinte hol lehetne népesebb a juhállomány, ha nem Liptóban. Aki csak felületesen bírál, és nem veszt figyelembe a juhtenyésztés körűik tényeket, könnyen tévedésbe eshet. Tévedésbe eshet, mert bármennyire is meggyökerezett itt a juhtenyésztés, a szarvasmarha a juhot egyre jobban háttérbe szorítja. Értsük ezt úgy, hogy amíg a szarvasmarha nagyüzemi tartásának a feltételei az utóbbi években szinte a felismerhetetlenségig megjavultak, addig a juhtenyésztésben a termelési feltételek úgyszólván semmit, vagy csak szórványosan javultak. Manapság egy Juhpásztor munkába állítása majdnem egyenlő a lehetetlennel, jóllehet, néha még vannak kivételek. A rideg éghajlatú hegyvidéki övezetben tavasztól őszig állandóan a nyáj mellett tartózkodni, és minden műveletet kézi erővel végezni, az élet jelentős hányadát kezdetleges feltételek között eltölteni nem éppen vonzó. Többen említették, hogy a pásztor havonkénti jövedelme alig több mint egy vállalati takarítónőé, mert a korlátok közé szorított „bérplafon“ elfogadhatóbb javadalmazást nem tesz lehetővé. A fenti okok miatt a juhtenyésztés térhódítása bizonyos értelemben „befagyasztott“. Egyik oldalról a nagy takarmánytömeget igénylő, számbelileg szüntelenül gyarapodó, korszerű feltételek közé programozott szarvasmarha-állomány, a másikon pedig a kimondott gyérfűvű hegyi legelőkre telepített juhállomány, és a pásztorember kezdetleges életfeltétele ennek az előidézője. Ez azt jelenti, hogy Liptóban a szarvasmarha nagy vetélytársa a juhállománynak. Ilyen helyzet alakult ki a szóban forgó állami gazdaságban is. Körzetében aránylag sok juhot tartanak az egyéniek is. A juhok százai — és nem túlzók, ha azt mondom, ezrei — őrizetlenül vonulnak végig a határon. Nem kímélik a szántóföldi kultúrákat. Megkárosítják a vetéseket, s ez nagy bosszúságot okoz a vállalat vezetőinek. Ha tehát a vezető dolgozók körében a juhok szóba kerülnek, a beszéd fonalait göngyölgetve ellenszenvek tornyosulnak előtérbe, mert nem a juhtenyésztés haszna, hanem kártétele kerül előtérbe, s ez érthető, mert sokszor emiatt gyengébb a gabona vagy más termény hozama. Érthetetlen még az is, hogy az értékesített juhsajt nem számit a tervteljsítésbe. Bármilyen furcsán is hangzik, a juhsajtot jóindulatból készítik, hogy gazdagítsák a fogyasztói piac választékát. Bonyolult, nagyon bonyolult kérdések ezek. Az állami gazdaság a juhokat kilenc különböző helyen kénytelen tartani, mert így oszlanak meg a hegyilegelők. Embereket szerezni a nyájhoz ilyen feltételek között nagyon nehéz. CSELEKVÉSRE BUZDÍTÓ HELYZETISMERET Ezek nem siránkozások, hanem tények. Leküzdésükhöz bizonyos idő szükséges. Enyhítene a helyzeten a juhtenyésztés korszerű feltételeinek a létrehozása, ehhez azonban épületek és megfelelő gépek kellenének. Nem az állami gazdaság hibája, hogy nincsenek. Persze a problémák eredete jónéhány esetben emberi természetűek. A dolgozók közül többen nem eléggé rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, beleértve az önelszámolásra alapozott irányítási szerkezetet is. A gazdaság rátermett vezetősége, a párt és szakszervezeti bizottságokkal karöltve, azon munkálkodik, hogy a termelési lánc minden szemében bővüljön a dolgozók látóköre 8 az Irányításban való részvétele. A növénytermesztés táblásítása jelentősen segített a költségek csökkentésében, a munkaerő és az üzemanyag megtakarításában. Ezt persze liptói, nem pedig országos méretekben kell érteni. Mások a termelési adottságok, mint a síkvídéken. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb takarékosság mellett is jóval nagvobb egy termékegység költsége, mint délen. Küzdve a mostoha feltételekkel, figyelemre méltó sikereket érnek el, s ez jó érzés, hiszen nem látványos, hanem társadalmilag szükségszerű dolgok érlelődnek. A járásban 2600 hektáron felüli területen — túlsúlyban — ültető burgonyát termelnek. Ebből ezer hektár e Liptovský Mikuláá-i Állami Gazdaságban van, ahol a múlt évben hektáronként 20,8 tonnás termésátlagot értek el. Gépesítés? Ha összehasonlítjuk a gabona- és a burgonyatermesztés komplex gépesítését, láthatjuk, hogy ebben a tekintetben a burgonya hátrányban van. Míg a gabona begyűjtésében márcsak néhány kombájnos, traktoros és más gépkezelő dolgozik, addig a burgonya termesztésében, és főleg begyűjtésében az emberek ezreinek igénybevétele nélkülözhetetlen. A liptóiak érthetetlennek tartják, hogy az illetékesek nem kellőképpen értékelik a burgonyatermesztők munkáját. Kimondják ugyan, hogy a burgonya a dolgozó nép második kenyere, a termelők erkölcsi elismerése azonban várat magára. Ezen érdemes lenne elgondolkodnil Hoksza István Mindenki örömére Felszabadulásunk 35. évében, ha csak pillanatra is, de érdemes visszapillantani mezőgazdaságunk fejlődésére. Olyan messziről indultunk, hogy egy egész világ választ el a kezdő lépéstől a 35. évfordulóig. Az út, mely ide vezetett, telve van küzdelemmel, sok-sok munkával, de lelkesedéssel is, az új sikerek megvalósítása iránt. Beláthatatlan búzatengereket láthatunk, virágzó gyümölcsösökön pihenhet tekintetünk, pontosan működő gépek könnyítik munkánkat és jó hasznosságú állatállománynak örülhetünk. A falvak a régihez képest városokká fejlődtek, öntudatosabbak a munkások, többet tudóbbak a vezetők. Visszatekintve és értékelve, 1950- hez képest több mint a kétszeresére növekedett az állatállomány. A mezőgazdaság jelenlegi gépparkja szintén azóta teremtődött. Nyugodtan állíthatjuk, hogy kezdetben nem léteztek olyan gépek, amelyek az állattenyésztésben, illetve szántóföldeken befolyásolták volna a termelést. A mezőgazdaság kemizálása is azóta alakult ki. Már csak az idős emberek gyerekei emlékeznek a szalagföldekre. Jelenleg Szlovákiában 1749 szövetkezet működik, 963 ezer taggal. Hozzátehetjük, hogy ez a szám nem stabil, mert ha igen lassan is, de apad e mezőgazdaságban dolgozók száma. A mostani termelési módszerek és a gépek a régihez képest magasan kvalifikált dolgozókat igényelnek, részben ezért is változott meg a falvak élete. Nem túlzunk, ha kulturális forradalomról beszélünk, és ez leginkább a falusi lakosságot érinti. Meglátszik ez az öltözködéstől kezdve a viselkedésig, a lakáskultúrától az egészségvédelemig. A hivatalos kimutatások szerint a falusiak felsőbbfokú képzettsége sem marad el a városi mögött. Általános intelligencia tekintetében pedig végképpen nem. Ezt az életmódváltozásnak, és mondjuk ki: az anyagi lehetőségeknek köszönhetjük. A mezőgazdaságban dolgozók politikai öntudatára vall, meg arra is, hogy magukénak érzik a szövetkezet vagy az állami gazdaságot, hogy a 35. évfordulót nagyszerű vállalásokkal tisztelik meg. Ez az érték pénzben kifejezve 752 millió korona. Már ezért is tisztelni kell a mezőgazdasági dolgozókat. A vállalások szerint Szlovákiában 29 ezer 755 tonna gabonával termelnek többet a tervezettnél. Burgonyát pedig 19 ezer 500 tonnával. A cukorrépa termést 72 ezer, a szálastakarmányok, rétek és legelők termését pedig 21 ezer 650 tonnával szárnyalják túl a tervezettnél. Az eredményeket energia megtakarítással, a trágya jobb kihasználásával és új termelési módszerek alkalmazásával érik el. Ezt másképpen nem is tehetnék, mert hivatalos számítások szerint 1950-hez viszonyítva, amikor kezdtük a kollektivizálást 4,8-szorosára nőtt a munkatermelékenység egy mezőgazdasági dolgozóra számítva. Ha pedig azt számitjnk, hogy egy hektáron mennyivel termelünk többet az említett évhez viszonyítva, akkor kiderül, hogy 1,8-szoros az arány, vagyis ennyivel termelünk többet hektáronként. De különféle alkalmi vállalásokkal és újításokkal, termelési ötletek segítségével, elérjük a kettes számot, vagyis megduplázódik a hektáronkénti termelés 1950-hez viszonyítva. A trnavai járás fiataljai a 35. évforduló tiszteletére 200 hektár — jelenleg használhatatlan — földterületet hódítanak vissza a termelés számára. A elféri SZISZ-szervezet a példamutató, mert az ottani fiatalok 23 hektárt javítanék meg, gödröket, szeméthelyeket, ősgyomnsokat tesznek használhatóvá takarmánytermesztésre. A voderadyi, madunicei fiatalok 4—4 hektárt képesek termelésbe fogni. A chtelnicai fiatalok a parlagföldek helyén gyümölcsöst telepítenek, természetesen, a szövetkezet segítségével, Siladicében, Súrovcében takarmányt, Majcíchovban pedig gyógynövényt vetnek a visszahódított területekre. A fiatalok kezdeményezőkészségét vitatni nem lehet, lelkesedve, eredményesen fognak mindenhez, ha kellő segítséget kapnak, tanácsot, gépeket a munkájukhoz, és ami a legfőbb dolog, ha értelmét látják annak, amit tesznek, vagy tenniük kell. A megváltozott életforma és munkamódszer új embereket teremtett a falvakban is. A 35 évi változás olyan méretű, hogy a régi majorokra, falvakra a mai fiatalok rácsodálkoznának, majd nevetnének rajta. Az idősek örömére is. В. I, Tartalékok a termőterület növelésében A mezőgazdasági nagyüzemek növénytermesztői többnyire csak az ültetvények hozamátlagénak növelésében látják a termelést érték növekedését. Gyakran hagyják figyelmen kívül a termőterület bővítésének lehetőségeit. Ilyen pedig — kis körültekintéssel — csaknem minden üzemben megtalálható. Néhány ésszerű gondolattal, kis törekvéssel a mezőgazdasági dolgozók olyan termőterületeket tárhatnak fel, amelyek nagymértékben segítenék a termés növekedését. Sokfelé látni a határban kisebbnagyobb facsoportokat, bozótosokat vagy fákat, amelyek megbontják a nagyüzemi táblákat. Ezek megnehezítik a földterület művelését, és ezáltal gyakran nagyobb terület is parlagon marad. A fák kivágásával, a bozót kiirtásával az ilyen területek általában kis költséggel művelésbe vonhatók, hasznosíthatók. Gyakori látvány a táblaszélére rakott, esetenként több éve „ott felejtett“ szalmakazal, trágyamaradvány. Ezeket csupán össze kellene rakni és elszállítani megfelelő helyre, hogy a talajművelés zavartalan legyen. A termőföld növelésének másik nagy tartaléka a rét- és legelőterületek belterjesebb, nagyobb hatásfokkal történő hasznosítása. A hasznosítás alapvető fogyatékossága elsősorban abban rejlik, hogy kevés a gyepre juttatott műtrágya és öntözővíz, nem végzik el rendszeresen az ápolási, gyomirtást munkákat, nem vezetik le a pangó vizet a rétek és a legelők nagy hányadáról. Sok az egyenetlen felszínű, elgyomosodott rét, és hasonló legelőterületet lehet látni olyan tájakon is, ahol a belterjes gyepgazdálkodásnak a kisparaszti gazdálkodás idejében visszanyúló hagyományai vannak. Nagyon sok üzem ezeket a hagyományokat előtérbe helyezve kihasználta az adott lehetőségeket és magas színvonalú, nagy hatékonyságú gyepgazdálkodást folytat. Ezen üzemeknek eredményei, sikerei bizonyítják legmeggyőzőbben, hogy a gyepterületek hasznosítása milyen nagy tartalékot rejteget. Minden művelésbe vonható földterület hasznosítása, néha-néha csak kicsi munkaráfordítással, a tömegtakarmány-szükséglet számottevő hányadát biztosíthatja. Ezért küzdenünk kell minden darabka földért és a föld ésszerű hasznosításáért. Csapiár Júlia A jó káposztatermes feltételei Nem ritkaság, hogy találkozunk olyan panaszokkal, amelyek a piacon kapható zöldség gyönge minőségét kifogásolják. Mi lehet a gyenge minőségnek az oka? Bőven lehetne erről beszélni, de sajnos kevés a hely. A káposztafélék családjának, a fejeskáposztának, a vöröskáposztának, a karalábénak, a kelkáposztának, a bimbós- és a virágos kelnek nagy a tápanyagigénye. Már ez is mutatja, hogy amennyiben a talajt „káposztatalajnak“ nevezik, az nemcsak fizikai összetétel, mélyrétegűség, üde fekvése, hanem tápanyagbőség tekintetében is jó. A káposzta olyan kultúrnövények közé tartozik, amelyek elbírják a bőséges istállótrágyát, s ezt dús terméssel hálálja meg. A német és a holland káposztatermelők már a múltban tapasztalták, hogy a friss, el nem korhadt állati trágya, továbbá a fekálía és a ki nem erjedt trágyalé különösen károsan hat a káposztára. Istállótrágyából csak a korhadtat lehet alkalmazni. Külföldi adatok szerint 50—60 tonnát adnak hektáronként. A külföldi káposztatermelők is hatalmas adag műtrágyát juttatnak a talajba. A németek morgenenként (egy porosz morgen 2500 négyzetméter) 100 kiló szuperfoszfátot vagy kétszáz kiló Thomas-salakot, 50 kg salétromot, 200 kiló negyven százalékos kálisót adnak olyan földbe, amelyet előzőleg istállőtrágyával jól elláttak. Miután a káposzta a meszet kívánja, a talajban elegendő mésznek kell lennie, hogy biztos termést adjon. A növény nitrogénen kívül foszforsavat és kálit is kíván. Mind a külföldi, mind a hazai tapasztalatok bizonyítják, ho^y műtrágyázással nemcsak a termés mennyisége, hanem minősége is nő, a káposzta feje „keményebbé“ válik, erei finomabbak, torzsája pedig nem vastag és mély, mint a nem műtrágyázotté. Kmoskó László mérnök
