Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-05 / 1. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1980. fanuár 5. 14 VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Gondolatok a vadgazdálkodásról A zvolení Erdészeti és Vadgazda­sági Kutatóintézet távlati irányelvei jó alapot nyújtanak Szlovákia jó hírű vadgazdálkodásának fejlesztéséhez. Ehhez szeretnék véleményt nyilvá­nítani és elmondani, hogy a vadászat, illetve a vadgazdálkodás kulturális színvonala rajtunk vadászokon múlik. A vadászat szervezésétől fogva a te­rítékig sok még a javítani való. Fő­­leg a szemléleten kell sokat változ­tatni. A háború utáni „húsvadászat“ máig is kísért, és ennek „művelése“ bírálatra ad okot. A vadásztársaságok, az erdő és ál­lami gazdaságok, valamint a szövet­kezetek területén valósítják meg a rájuk háruló feladatokat. A felmerülő problémák jó részét nem a kölcsönös egyezmény, illetve a szerződés, vagy­is a jó kapcsolatok hiánya okozza, hanem az, hogy a vadásztársaságok tisztségviselői csupán a gazdaságok vezetőivel tartanak kapcsolatot. Egy szövetkezet elnöke hiába adja ki az utasítást, hogy a bozóttal benőtt ár­kok és mezsgyék vagy tarlók égetése előtt értesítsék a vadásztársaságot, a lucerna és a lóhere kaszálása kezde­tén pedig idejekorán figyelmeztessék a vadászokat. Az apróvadat és az ott tartózkodó csülkösvadat csak akkor riaszthatjuk, ha az égetés és kaszá­lás előtt értesítették őket. Ha a mező­gazdász vagy a mezőőr erről megfe­ledkezik, nagy kárt okoz a vadásztár­saságnak, de a társadalomnak is. A vadásztársaságoktól sokan elvárják, hogy lőtt vadat ajándékozzanak. Egy­­egy „ajándék“ nyúl vagy fácánkakas miatt sok harag és ezzel járó „vissza­vágás“ keletkezett. Ennek következté­ben többször nagyobb mennyiségű vad, élete forgott kockán. Legnehezebb kérdés azonban né­mely vadásztársaságok pénzügyi hely­zete. Az apró- és nagyvadas területek gazdái között vannak tengődök és jó­módúak. Egy gyengébb vadállományú területen nagyobb összegeket kellene beruházni, azonban ha nincs pénz, honnan vegyék azt? Jó vadállományú terület gazdáinak azonban sok pénzük van. így a pénz jelentős részét ott kellene elkölteni, ahonnan az ered! Felmerül a szakmai nevelés kérdé­se is. Célszerű a magasabb szintű ter­mészetvédelmi oktatás bevezetése. A sportvadászt nem nagyon érdekli, hogy a vadásztársaság vezetői szak­­emberek-e vagy sem, elvégzik-e fel­adatukat, vagy sem. A sportvadászok többségét csak a vad érdekli^ Ez ért­hető, azonban nem elfogadható! Szük­ség volna a vadásztársaságokban a társadalmi vezetők mellett jó szakem­berekre is. Ezt kívánná a tenyésztési és szervezési munka. Nagyon kívána­tos volna a pénzügyi szakember tiszt­ségének a bevezetése. Az oktatás berkeiben évek óta sab­lonos a munka. Ez nem szolgálja a minőségi javulást. Ezzel főleg az alapfokú vadgazdálkodási tanfolya­mokra célzok. Érdeklődésben nincs hiány. Sok a jelentkező. Elérkezett az idő, amikor a munkások, a szövetke­zeti tagok, valamint az értelmiségiek soraiból ki kell válogatni a rátermett és munkájuk után megbecsült egyéne­ket. Ilyen embereknek kellene beke­rülniük a vadásztársaságok szocialis­ta intézményeibe. Külön kell itt ki­emelnem a politikai hovatartozást és társadalmunk támogatását, — mert a vadászpuskát nem mindenki érdemli meg! Az új vadászok felvételénél figye­lembe veszik, hogy ki hogyan viszo­nyul munkájához. Ez az állapot nem egyszer csak addig tart, amíg az egyén meg nem veszi a fegyvert. Az­után csak a vasárnapi vadászaikor látható legtöbbjük. A vadászok létszámának a növelé­sével csak egy-két vadfaj vadászatá­val kecsegtethetjük az új tagokat. Ezzel az igények durva mérséklését érjük csak el. A nagyvad vadászatá­nak örömeiben azonban az ország vadászainak csak kis aránya részesül. Nagyobb vadászlétszámmal ez az arány tovább romlik. XXX Az 1979. évet kedvezőtlen előjelek­kel kezdtük. Segítenünk kell az élő­hely szakszerűbb karbantartását. Ez magában foglalja az élőhelyi lehető­ségek helyes megválasztását, a hiva­tásos munka korszerűsítését a vadász­­területen, az emberi és állati kárté­tel csökkentését, valamint a folyama­tos és szívélyes együttműködést a mezőgazdasági nagyüzemek dolgozói­val. Javítani kell a tenyésztéstechnoló­giát, főleg kibocsátás előtti nevelést. Fel kell számolnunk számos helyte­len szemléletet s ezek közé tartozik az alkalmatlan területeken való eről­tetett tenyésztés is. Fokozottan törekedjünk az elszapo­rodott kártevők apasztására. A sport­vadászoknak is aktívabban kell segí­teniük a területek rendszeres ellen­őrzését. A jó társadalmi munka kedvező légkört és anyagi alapot hoz létre a vadásztársaságokban. Olyan feladato­kat oldhatnak meg közös erőfeszítés­sel, amelyeket más módon nem lehet­ne elvégezni. Rossz anyagi körülmé­nyekben gazdálkodó vadásztársaságok — szükségből — a társadalmi tevé­kenységgel oldanak meg mindent, ugyanakkor ezt a munkát vadászati lehetőséggel nem tudják a tagoknak honorálni. A vadászok természetesnek veszik a tisztségviselők feladatait, en­nek értékelése azonban nem mindig megfelelő. A jövőben szét kellene választani a Európa sekélyebb tengerpartjain “ gyakran találnak sebesült vagy kimerült fókákat. Rendszerint fiatal fókakölyköket, amelyeket a vihar so­dort el a fókaközösségtől vagy eltéved­tek, miután elsodródtak az anyjuktól. Néha az idősebb fókákkal is megtör­ténik, hogy szerencsétlenül járnak. Ezért részükre fókaklínikákat hoztak létre Angliában, Skóciában, NSZK- ban és Hollandiában. Ezek valójában kísérleti állategészségügyi intézmé­nyek. Az egyik, legmodernebb skóciai „fó­kaklinika“ az Atlanti-óceán partján épült. Három nagy medencéből áll. Az szakmai munkát a sportvadászattól. Az ország vadászterületeit szakmailag jól képzett személyzet kezelésére kel­lene bízni, amely tárgyalóképes, és szakképzett fővadászokból, továbbá vadőrökből állna. Ök végezhetnék a vadnevelést, a dúvadirtást, s az ete­tést. Vezethetnék a vadászatokat. A sportvadászok részére megmaradna a vadászat, természetesen szigorúbb ha­táskörrel. A leadott vad ára országo­san közös alapba kerülhetne, s az összegből minden terület a leadott vad és a terület adottságainak függ­vénye szerint részesülhetne. A vadász­­társaságok bérlői lehetnének a terü­leteknek, de bérelhetnének vadászatot is. A területen végzett társadalmi munkát az illetékesek többlet vaddal, esetleg vadászati lehetőséggel jutal­mazhatnák. Ezzel a módszerrel a hús­vadászok letehetnék a fegyvert, mert részükre nem érné meg vadászni. Másrészt az erre érdemesek elérhet­nék, hogy az ország más részein is vadászhassanak. A vadászterületeken nagyobb lehe­tőség nyílna a vadrejtő sűrűk telepí­tésére. Ebben segíthetnének az erdé­szek és mezőgazdasági üzemek is. írásomat gondolatébresztőnek szán­tam, jó munkát kívánva a vadtenyész­tőknek. Fókaklinikák elsőbe összegyűjtik a megtalált fóká­kat; gyógyítják és ellenőrzik tüdőmű­ködésüket. A második medence egy közösség, ahol a fiatal fókák tökéle­tesítik vadászképességeiket. A meg­gyógyult fókák innen visszakerülnek az óceánba. A harmadik medence pe­dig a már soha meg nem gyógyuló fókák „szociális otthona“. Nagy gondot okoz a fiatal fókák táplálása. Az anyafóka teje nagyon sűrű, tápláló, zsírtartalma több mint Örvös tragédia Izgalmas és nem mindennapi élJ menyben volt részem a zsilinai erdő­ben. Figyelve az erdők fáit, egy örvös galamb fészkére bukkantam. A fészek egy öreg* tölgyfára volt rakva. Hajtva a kíváncsiságtól, lehúztam a cipőmet és felkúsztam a fára, a fészekhez. Két fiókát találtam. Örömömben az egyi­ket kiemeltem, megcirógattam, majd vísszatettem a fészekbe. Alig hogy a fáról lejöttem, az egyik szülő „haza­érkezett“. Mozdulatlanul figyeltem, hogy mi következik. Csodálkozásomra az örvös a fiókákat a csőrével ütötte­­tépte. Nem hittem a szememnek. El­lenőrzés céljából távcsővel figyeltem a nem várt epizódot, öntudatlanul kiabálni kezdtem, mire az örvös meg­riadt és elröpült. Ismét felmásztam a fára, megvizs­gáltam a fészket. A fiókák élettelenek voltak. Az örvös galamb évente kétszer költ. Az is köztudott, hogy a fészek­aljával nem igen törődik, elegendő a kisebb zavarás, és már el is hagyja fészkét. Még sohasem tapasztaltam, hogy az örvös galamb saját fiókáit megöli, széttépi. Ezért kell a vadá­szok figyelmét felhívni, hogy az ör­vösöket a költés idején ne zavarják, de főleg ne fogdossák a fiókákat. Nagy kár lenne ennek a természeti lénynek a kipusztulásai ötven százalék. Ilyen tejkúra melleti a szabadon élő fókák gyorsan nőnek. Két hét alatt születési súlyuk meghá­romszorozódik, vagyis naponként egy kilogrammot híznak. Azonban ameny­­nyit a fókafióka naponta magára szed, annyit az anyja lead, mert a szoptatás ideje alatt nem vesz magá­hoz táplálékot. A fiatal fóka ebből a zsirtartalékból él az elválasztását kő­vető időszakban, amíg megtanulja az önálló zsákmányszerzést. Az anyafóka zsírban gazdag tejének pótlása okoz­za a kutatóknak a legtöbb gondot. E tej hiánya okozza azt, hogy a talált fiatal fókák mindegyikét nem tudják megmenteni a pusztulástól. J. M. H< Ján Habrovsky J. M. H, HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT ф HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT Ф HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT # HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT Ф HORGÁSZÁT • Sikerült megzaboláznom! Négyéves korom óta horgászom és szabad időm nagy részét most is hor­gászattal töltöm. Szüleimmel már ren­geteg horgászvizet bejártam, kipróbál­tam, de eddig még komolyabb ered­ményt nem értem el. A múlt évben a nyári hónapokban reménykedve in­dultam a vízpartra. Estelente fárad­tan és kissé szomorúan tértem haza. Igaz, mindig megfogtam a napi fej­adagomat: kárászt, néha pontyot is, de '^n — őszintén bevallom! — egyre csak a „Nagy pontyról“, a kapitális balról, a bődületes kapásról, az izgal­mas fárasztásról álmodoztam. Egy verőfényes vasárnapon a szo­kottnál vidámabban indultam horgász­tavunk partjára. Lasssú léptekkel ha­ladtam helyem felé. Félúton megállí­tott egy hatalmas csobbanás zaja. Er­re önkéntelen megszaporáztam léptei­met. A nádas elé érve lélegzetelállító látvány tárult elém: a nád melletti sekély vízben gyönyörű tükörpohty fürdötti Ahogy fel-felugrott, súlyát úgy hat-hét kilóra becsültem. — Tyű, a keservit! ... — gondoltam magamban. — E* aztán már hal a javából! Óvatosan kézbe vettem a botomat, s közben olyan hangosan vert a szí­vem, hogy már attól féltem: dobolá­sától elriad az a gyönyörű állat. Az ólom halkan csobbant a vízben, de a hal rá se bagózott az orra elé ve­tett finom csalira: lassan, méltóság­­teljesen elúszott a mélyvíz felé. Re­megőtérdekkel bámultam utána. Egész délelőtt nem jelentkezett a halóriás, pedig mindenféle csalival megpróbál­koztam, de hiába. Délután már azon gondolkodtam, hogy hazaindulok, de a víz gyanús mozgása visszatartott. Beszórtam egy marék kukoricát és türelmesen vár­tam. Lassan már esteledett, de én ki­tartottam. Azzal vigasztaltam magam: a 24-es damylommal úgysem tudnám kifogni a pontyóriást. Ábrándozásom­ból csobbanás riasztott fel. — Hol a botom?! — meredtem riadtan az üres partra. Rögtön leha­saltam és a kezemmel lázas sietség­gel kutatni kezdtem utána a. fenéken. Szerencsém volt, mert még sikerült elkapnom a víz alá merülő bot nye­lét. Persze mindezt sokkal gyorsab­ban csináltam, mint ahogyan leírtam. 'Aztán felpattantam, óriásit bevágtam. Felsírt a ráesni. A horgom mintha tuskóba akadt volna, aztán a „ször­nyeteg“ gőzmozdony módjára elindult a nád felé. — Meg kell állítanom!... Ha nem sikerül: végé ... Ekkor a hal hirtelen irányt változ-A kétéves pontyok takarmányfogyasztása Szárcsa a horgon A 2. éves pontyok takarmányfo­gyasztásának alakulását vizsgálva a vegetációs periódus folyamán havonta egyszer 6, 12, 18 és 24 órakor pró­­bahalászást végeztek. A halak test- és az emésztőcsatorna tartalmának súlya alapján meghatározták az egyes emésztőszervek telítettségi indexét, és megállapították az egyes próbahalá­szatok átlagos indexértékei közötti különbségek szignifikanciáját, hatórás Intervallumok alapján. A próbahalá­szatok alkalmával mérték a víz hő mérsékletét. A vizsgálatok eredmé nyeként a táplálkozási aktivitás két típusát határozták meg. Az elsőnél az aktivitás egész napon át azonos volt, és a telítettségi index a nap folya­mán nem változott. A vízhőmérséklet 20 C fok alatt volt, csökkenő tenden­ciával. A második típusban a maxi­mális takarmányfogyasztás az éjsza­­szakai órákra esett. Azokat a pontyo­kat, amelyeknek legnagyobb teltségű volt az emésztőcsatornája, reggel fog ták ki. Ezekben az esetekben a víz hőmérséklete 20 fok C-nál magasabb volt. r-Z. V.— tatott, de olyan gyorsan, hogy nem tudtam a szememmel követni a zsinór útját. Egyszerre kiegyenesedett a haj­longó bot, s az addig feszülő zsinór is meglazult. — Ez elment!... — cikkázott át az agyamon. Hogy az a ... — kezdtem volna el cifrázni, amikor a botom is­mét kétrét hajlott és megfeszült a zsi­nórom is. — Még sem ment el!... — morog­tam boldogan. Örömöm azonban még korai volt, mert a hal ellenállhatatlan erővel úszott a nádas felé. „Hűhal Ezt én... nem tudom... megfékez­ni... berohan a nádasba!... Vagy mégse? .. “ A nád előtt a hal ismét irányt vál­toztatott és a nyílt víz felé vette út­ját. Itt már könnyebb dolgom volt, de a hal nem adta fel egyszerűen a harcot! Hatalmas burványokat vetett a víz tükrén. Kitörései egyre gyengül­tek. Sikerült a felszínre kényszeríte­­nem és levegőt nyeletnem vele. Teste ezüstösen csillogott a lenyugvó nap fényében. Utolsó kitörése után ha­nyatt fordult és fehér hasát mutatta. Sikerült megzaboláznom. Óvatosan, a víz színe alatt toltam alá a szákot és megpróbáltam kiemelni a partra. A szák nyele hatalmasat reccsent. „Hohól ... Ez így nem megy!...“ Botomat a fűre fektettem, lehasal­tam és a szák fémkeretét mindkét ke­zemmel megmarkolva, a pontyot szá­razra emeltem. Azonnal csomagoltam és- diadalittasan indultam a stégünk felé. Örömöm még nagyobb lett, ami­kor megláttam, hogy édesapám, édes­anyám és az öcsém zsákmánya csu­pán néhány kárász és egy másfél ki­lós ponty volt. Az egész család örült sikeremnek, de a legboldogabb én voltam. M. H. A kristálytiszta dunatőkést patak alsó folyásánál több horgász dider­­gett. A víz eléggé sebesen folydogált, ezért nagyobb ólmot használtak és a csali halat csak szimpla“ horogra akasztották. Az egyik horgász egy fa tövében ült, amikor a horgászbotfának felső része meghajlott. Erre nagyot ugrott és el is csúszott. Gyorsan fel­­tápászkodott és nagyot kiáltott: „Nem szabadulsz többét Végre fogtam egy csukát". — Siess és fogd a kiemelőt, de gyorsan — mondta a tőle nem mesz­­szire ülő barátjának. — Ne bomolj, nem lesz az oly nagyi — Vak vagy és nem látod, hogy majdnem behúz a vízbe? Legalább öt kilós, de ne késlekedj! Közben összesereglett több horgász is. Kíváncsian figyelték, hogyan bánik társuk a bottal. Az egyik oda is kiál­tott: — Hé, vigyázzt A növények közé húz s onnét ki nem vontatod. így is történt. A zsinór azonban eléggé teherbíró volt, állta a feszítést, — No még két méter, pajtás, tekerd az orsótI A horgász valóban szaporán tekerte s a körülötte állók csodálkoztak. A zsinór végén nem hal, hanem szárcsa volt. Ez aztán a ritkaság. Sajnálták a fekete madárkát, melyet a horgászok nem nagyon kedvelnek, mert gyakran elkapja a kishalakat, azonban ritkán fordul elő, hogy horogra kerül. Most megtörtént. Az egyik horgász tartot­ta a szárcsát, a másik óvatosan egy kiskéssel kiakasztotta szóidból о hor­got. A szárcsát visszaennedtdk a víz­be. Krajcsovics Ferdinánd Fehérjeforrás pontyoknak A rákliszt az Antarktiszon élő Euhausia superbá-ból készül. Ennek fel­­használása új fehérjeforrás feltárását jelentené, anélkül, hogy ökológiai károsodásokkal kellene számolni. A 40 százalék nyersfehérjét tartalmazó takarmánnyal jobb eredményt lehetett elérni, ha a fehérje fele ráklisztből, fele kazeinből származott, mint amikor az egyedüli fehérjeforrás a ka­zein volt. A hatást a ráklisztben található hamualkotórészeknek tulajdo­nítják. ,_2 x —

Next

/
Thumbnails
Contents