Szabad Földműves, 1980. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1980. február 'll!, ♦ MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZÉT + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + A méz gyógyító hatását az emberek régen Jobban ismerték, mint napjainkban. Általános fogyasztása mégsem terjedt el úgy, ahogyan kellene. Talán azért, mert drága volt, mint minden gyógyszer. Azelőtt, ha valaminek a drágaságára felhívták a figyelmét, azt mondták, hogy „drága, mint a patika“. Napjainkban a gyógyszert ingyen kapjuk, a mézet azonban nem. Talán ezért növekedik egyre jobban a gyógyszerek fogyasztása, a mézé pedig nem. Csak a súlyos betegek keresik epekedve az „eredeti“, tiszta mézet, amikor már más gyógyszer nem segít rajtuk. A méz enyhíti a fájdalmakat, illetve elviselhetőbbé teszi azokat... A méz persze nem tökéletes gyógyszer. Inkább a betegségek megelőzését teszi lehetővé. Vérré átalakulva a méz a szív legjobb hajtóereje. Ennek megértéséhez azonban meg kell szívlelni egyet s mást a táplálkozással kapcsolatban. A test emésztőszerve az elfogyasztott táplálékot olyan anyagokká alakítja át, amelyek alkalmasak a vérbe való felszívódásra. Ezek nagy része gyümölcs- és szőlőcukorrá változik, s így a szervezet az ember erőtermelésére használja fel. A méz ugyanezeket az anyagokat tartalmazza és a szervezet számára szükséges más anyagokat is, köztük olyanokat, amelyeket a tudomány eddig még nem dérített ki. Ezek csak kisebb mennyiségben fordulnak elő, szervezetünk azonban ezeket is jól hasznosítja. Legnagyobb előnye pedig az, hogy a méz fogyasztásával szervezetünkbe juttatott szőlő- és gyümölcscukor a vékonybélből közvetlenül a vérbe kerül, anélkül, hogy emésztőszervünket terhelné. Mivel szervezetünknek nem kell a mézet szőlő- és gyümölcscukorrá átalakítania, nem terheli sem a gyomrot, sem a szívizmokat. Gyomor- és szívbetegeknek a méz ezért ajánlatos táplálék és orvosság. Tudnunk kell azonban, hogy a méz meszet is tartalmaz, mely elősegíti a szívizom működését A szívbántalmak gyógyítására az utóbbi években különböző módszereket alkalmaznak. Kísérletként a szívet vegyszeres oldatba helyezték, s ha abból hiányzott a mész, a szív működése megszűnési tüneteket mutatott. Ha ezen oldatba meszet juttattak, működése újra helyreállt. A kísérleteket állatok szívével végezték. Az egyszerű cukor emésztésénél szervezetünknek mészre van szüksége. Ha ezt nem tudjuk más táplálékkal szervezetünkbe juttatni — főképpen ' tejtermékekkel és zöldségfélékkel —, akkor a szervezet a szükséges mészmennyiséget a csontokból elvonja. Ezért ártalmas az egyszerű cukor a fogakra. A méz pedig nem ártalmas. A gyógykezelés során nagy mértékben segíti szervezetünket, hogy a méz emésztése nem igényel meszet, mert az a mézzel együtt szervezetünkbe került. A mézben található további fontos tápanyag a vas. A vörös vérsejtek hemoglobinja nem képződhet vastartalom nélkül. A tüdőben nyert oxigént, s a hemoglobint a vér szállítja a test minden részébe. A szervezet a máj működése által igyekszik az elhasznált vér vasából minél nagyobb mennyiséget visszatartani. Az emberi szervezetnek naponta körülbelül öt milligramm új vasanyagra van szüksége. Ezt a mennyiséget különböző tá^álékokkal juttatjuk a szervezetbe. Mivel az elfogyasztott táplálékból csak nagyon kevés mennyiséget képes a szervezet visszatartani, ezért szükséges, hogy naponta legalább ötven milligramm vasat juttassunk szervezetünkbe. Vérvesztesség esetén —■ nőknél — ennél több szükséges. A szervezetben előforduló vashiány vérszegénységet okoz. A vérszegénység pedig nemcsak idős embereknél, hanem a gyerekeknél is előfordulhat. Csak egy példát említek, az unokahúgom csecsemő fiának vörösvérsejtjei a vérszegénység miatt nem gyarapodtak kellő mértékben. Többféle gyógyszerrel kezelték őt a kórházban, kevés sikerrel, míg végül az egyik orvos rátalált a gyógyítás legjobb módszerére. Kassai (Košice) otthonából nagyanyjához falura küldte, hogy a gyermek jó levegőt szívhasson és friss tejet ihasson, a legíontosabb gyógyszernek azonban az elmaradhatatlan mézet jelölte meg. A mézek közül főleg az erdei vegyes virágmézet ajánlotta. A gyerek azóta, hogy mézet fogyaszt, örvendetesen gyógyul, tetemesen gyarapodik a vére, szépen növekedik és megjavult a közérzete is. Gyakran nevet, boldogan játszik, nyugodtan alszik, mély álomba merülve. A városban és a kórházban éppen az ellenkező tünetek mutatkoztak nála. Jó tudni, hogy a tehéntej csak 0,35 —1 milligramm vasat tartalmaz literenként. A gyümölcs és zöldség már valamivel többet. Például száz gramm virágmézben 15—17 milligramm vasanyag van. Száz gramm erdei méz pedig 27—32 milligramm vasat tartalmaz. Számos betegség gyógyítására alkalmas a méz, de a legjobb hatást,' a „csodát“ a betegségek megelőzésében és a sportolók teljesítményének a növelésében rejti. Az NDK sportolóinál a világra szóló teljesítményeket is ez vitte diadalra, egyéb más „titkokkal“ együtt. A cukorbetegség megelőzésére is legjobb, ha répacukor helyett mézzel édesítjük ételeinket. Némely cukorbetegnek — körülbelül száz közül egynek — megengedik a mézfogyasztást az orvosok. Hangsúlyozom azonban, hogy'nem a betegségnek gyógyítására való orvosság a méz, hanem a megelőzésére szolgáló kiváló táplálék. Tőlünk nagyon sókan vásárolnak mézet orvosságnak, mert egy kis tanácsot is adunk hasznosságáról. Sok esetben persze tanácstalanok vagyunk, mert még többet kellene tanulnunk és tapasztalatot szerezni. A mézzel való gyógyításnak nagy jövője van. Ez azonban még gyerekcipőben jár. Szerintem azért, mert nem használjuk fel eléggé a múltban szerzett tapasztalatokat és tudományos recepteket. Sokszor csak kézlegyintéssel intézzük el őket. Az ókorban az emberiség zöme nagyobb megfigyelőképességgel bírt, mint napjainkban. Az orvosok pedig annyi természetes gyógymódot alkalmaztak betegeiknél, hogy az már ma csodálatossá vált. Hogy csak egyet említsek a sok közül: Hippokratész i. e. 460—377-ig, akinek tudományos nézetei ma is ismeretesek, több javaslatot tett egyes betegségek mézzel való gyógyítására. Ezáltal a méz nagyon kedvelt orvossággá vált. Mézzel gyógyította a gennyező sebeket és a lázban szenvedőknek is azt ajánlotta. A vizkórosoknál fájdalom esetén a mézfogyasztás enyhülést hozott. Hippokratésznek ötvenkét írott munkája maradt ránk. Tanítványai, a hippokratikusok pedig háromszáz különböző mézrecepttel rendelkeztek. Jó lenne közülük minél többet megismerni. Persze a mostani gyógymódokról is több népszerűsítésre szorulna. Csurilla József Szövetségünk a méhészek oktatásában Ismét a családok teleléséről A méhek teleléséről már több írás jelent meg, többen ismertették álláspontjukat ezzel kapcsolatosan. Ügy tűnik, hogy a méhészek, nemcsak a kezdők, hanem a tapasztaltabbak is érdeklődnek a telelés problémái iránt. Sok méhész nem veszi figyelembe, hogy a méh ma is olyan vad, mint évezredekkel ezelőtt, habár az ember közelében él és csak egy kis hányada az, amely hoszszabb-rövidebb ideig fenntartja önmagát. A megszökött rajok, tudjuk, olyan üregekben vagy odúkban telepednek és élnek huzamosabb ideig, ahová ember vagy állat nehezen férhet. Az az igazság, hogy valamikor a melleknek az odú volt az egyedüli tartózkodási helyük és évezredeken át ehhez idomultak. Mivel a méhlakások eltérőek voltak, a természet olyan ellenállást és alkalmazkodóképességet fejlesztett ki a méhekben, hogy azok a legkülönbözőbb vizonyok között is átteleltek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az odúk, amelyekben a méhek az időjárás viszontagságához alkalmazkodtak, megfeleltek. Most, hogy a méhek többé-kevésbé emberi hatáskörbe kerültek, az döntően hat a telelésre. Nem szándékozom kísérleti eredményekkel foglalkozni, csak a kezdő méhészek érdekében szeretném a jó telelés feltételeit ismertetni. Két dolgot kell itt tisztáznom, mégpedig a felső takarás és a röpnyílás szűkítésének a kérdését. A méhcsalád elő tudja magának állítani a szükséges meleget, s nem kell attól tartani, hogy télen megfagy. Kibírja még a szibériai hideget is. Azok a méhészek, akik arról „beszélnek“, hogy a méhek megfagynak, helytelenül teszik, esetleg „kibeszélik“ egyéb hibáikat. A tapasztaltabb méhész, akár szakkönyvekből is értesült, hogy a méhcsalád az egész kaptárt nem fűti, csak a méhcsomót, illetve a telelő fürtöt melegíti. Ha a kaptár hőmérséklete melegebb a külső levegőnél, az a kisugárzó hőtől van. Tehát egy dolgot tisztázni kell. Szűkíteni, amennyire csak lehet! Semmi esetre sem kell az összes kereteket a kaptárban hagyni. Az üres léputcák közti réseket, még a kisugárzó energiának is fölösleges fűtenie. A leszűkített keretek mögé természetesen szűkítőt teszünk, s így a kaptár űrtartalmát csökkentjük. Hogyan oldjuk meg a fölső takarást? Tapasztalatom szerint nem cselekedik helyesen az a méhész, aki vastag és sok rétegű takarót használ, s hozzá még olyan takarót, amely a fölösleges párát át nem engedi. Ilyen például a fólia vagy a kátránypapír. Már ismertettem a méhészrovatban saját telelési módszeremet, ami hoszszú évek során bevált, ezért nem szándékozom újra ismételni. Felső takarónak mindenesetre használjunk egy sor vastagabb hullámpapírt és rája 12—15 milliméteres filcet. Második fontos tényező a röpayílás szűkítése. Sokan nem fognak velem egyetérteni, ha azt javaslom, hogy a röpnyílás legyen minél nagyobb. Én minden bent hagyott keretre két négyzetcentimétert hagyok, de az sem árt, ha nagyobb a nyílás. A méhcsaládot nem izgatja és nem is törődik vele, ha a kaptár levegőjének a hőmérséklete mélyen a fagypont alatt van. A méhcsalád nem fél a hidegtől. Ezt bizonyítja az is, hogy a fészkét lehetőleg a kijáró közvetlen közelében alkotja meg. Ezt jól megfigyeltem kezdő méhész koromban, amikor felső kijárós Balogh kaptárral méhészkedtem. Barátommal télen is nézegettük a méheket a felső röpnyíláson át. Ha kellemetlen volna a hideg, akkor a kaptár hátulsó részébe húzódnának. Régebben olyan nézetek alakultak, hogy a levegőből télen kevés szükséges, és a röpnyílást minél szűkebbre kell hagyni. Ennek sajnos most is sok híve van. Többször szemtanúja vagyok olyan szűkítésnek, hogy a bejárón alig van öt-bat négyzetcentiméternyi nyílás. A helytelen eljárást már több nagy méhész, többek között Boczonádi cáfolta, persze már magam is kísérleteztem vele, és ellene vagyok a helytelen röpnyílás szűkítésnek. Miért? A méheknek sok levegőre van szükségük, és télen is kell az éltető friss levegő. Kell a meleg is az életük fenntartásához. Minden évben a tél múltával panaszokat hallok. Roszszul teleltek a családok és bőséges élelem mellett is elpusztultak, vagy pedig a sok készlet is elfogyott és a méhek nem bírták ki tavaszig ... A családok rossz telelése függ a méhész helytelen beavatkozásétól, mint ahogy azt már fent említettem. Mi lehetett az oka, hogy a készlet mellett is elpusztultak egyes méhcsaládok? Helytelennek tartom az olyan kaptártakarást, mint példlul a keretek közé rakott lécecskék, vagy a keretekre borított lemeztakaró. A keretek és a takró, illetve a ráma között meg kell lenni a nyolc-tíz milliméteres szabad térnek, ahol a méhek hidegebb idő alkalmával is a keretek fölött átmehetnek a következő mézes keretekre, mert a telelő fürtből kisugárzó hő éppen ezt a részt melegíti fel legjobban. A méhek semmi esetre sem zsongnak át a kaptár elején, illetve a hátulján. A kezdő méhész bizonyosan töri a fejét, ha az idősebb méhésznél nagyon leszűkített röpnyílást lát télen, s én ennek pontosan az ellenkezőjét írom. Aki tehát ebben nem hisz, járjon utána és saját kárán mindent megtanulhat! Összegezve a jő telelés feltételeit; soha ne takarjunk nagyon vastagon és lehetőleg ne közvetlenül a kereteken, hanem hagyjunk vékony szabad teret a keretek fölött, és a röpnyílást ne szűkítsük túlságosan kicsire, mert ez a kaptárban nagy páralecsapódást okozhat. Ha a kaptár belseje vizes, a keretek penészednek, és ez a betegséghez és a méhek pusztulásához vezet. Vinczén István Szervezett méhészeink politika és szakmai nevelését nagyon fontos feladatnak tartjuk. Ennek fontosságát az SZMSZ III. kongreszsusa is kihangsúlyozta. Szükséges tehát, hogy alapszervezeteink munkaterve a tagság sokrétű oktatására is kiterjedjen, mert a méhészek gondolkodásmódját csak következetesen szervezett neveléssel fejleszthetjük. Nagyon fontosnak tartjuk az oktató tevékenységben a szakelőadásokat. A méhészeti szakoktatók felkészítésében a múlt évben jelentős sikereket értünk el, s ebben a kérdésben a jövőben is a minőségre kell törekednünk. Mindamellett, hogy a méhészek szakoktatása tekintetében az eltelt időszakban jelentős javulást értünk el, mégsem pihenhetünk a babérokon, hanem a méhészet korszerűsítésére, az emberek gondolatvilágának a fejlesztésére kell a továbbiakban is törekedni. Ha jól meggondoljuk, a mintegy kétszáz méhészeti szakoktatónkat, továbbá a több mint húsz lektorunkat és a harminc körüli mézestészta készítésben otthonos szakelőadónkat és más szakavatott aktivistáinkat, az eddigieknél még jobban aktivizálnunk kell. Tény, hogy több alapszervezetünkben az SZMSZ KB segítségével számtalan rendezvényt tartottak, s a munkába bevonták a nagy tapasztalattal rendelkező szakoktatókat. Tény persze az is, hogy alapszervezeteinknek jelentős hányadában nem volt kielégítő az aktivitás. A múlt évben Szövetségünk nagy gondot fordított a méhegészségügy terén munkálkodó méhészek nevelésére is. Ebben a témakörben Dr. L. Roško tartotta a legtöbb (14) szakelőadást, s egyben Léván (Levice) és másutt az alapszervezetek titkárait is tájékoztatta a teendőkről. Hasznosak voltak továbbá a jogszabályokat ismertető előadások is. Ezek leginkább a szerződések kötésére, az alapszabályokra, a méhek védelmére, és más nagyon fontos kérdésekre terjedtek ki. Dr. Mikuláš Tomičko például tizenegy jogi természetű szakelőadást tartott szövetségünk tagjainak, s egyben a titkárok értekezletén is hasznos tanácsokkal szolgált. A múlt évben aktív szakelőadónk volt továbbá Krajűák, Milla, Dolinský mérnök, Labuda, Miöieta, Smolinský, Štipák, Tarcala, Cajovský mérnök, Süni és mások. Nagyon aktívak voltak a mézestészta készítésében jártas szakoktatóink is, mint például Dedinská, Rablovská, Tóthné és mások. A múlt évben hatvanhét szakoktatónknál és tizenhárom lektorunknál észleltünk rendkívül nagy aktivitást. Ezeknek többsége az SZMSZ KB, továbbá a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagja, az alapszervezetek titkára és elnöke volt. A nagy tapasztalatokkal bíró méhészek továbbra is jó munkát fejtenek ki alapszervezeteikben, nagy érdemük van a nevelőmunka fellendítésében. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legnépszerűbb előadások is akkor hatásosak, ha azokat szemléltető eszközökkel kiegészítik. Ezért arra törekedünk, hogy előadóink jól bevált módszereiket és eszközeiket is bemutassák. Szükséges tehát, hogy további adatgyűjtéssel és filmvetítéssel még hatékonyabbá tegyük a nevelőmunkát. Az oktatók tevékenysége természetesen nem merülhet ki az előadásokban. Többen hasznos szakcikkeket írnak a Vcelárban, és a Szabad Földműves „Méhészet“ rovatában. Szükséges tehát, hogy még többen fogjanak tollat és tömören írják meg közérdekű tapasztalataikat, mert ezzel is hozzájárulnak a méhészek ismereteinek a bővítéséhez. JURAJ FERENClK mérnök Mit keli tudni a méhszúrásról? Mennyivel többen lennénk méhészek, ha a méheknek nem lenne fullánkja. Fullánk a méh fegyvere, rnelylyel iparkodik a méhcsalád közösségét a vélt támadóval szemben megvédeni. Sokan úgy vélik, hogy a méhek a kaptárhoz közeledőt összeszurkálják. Pedig ez nem a valóság. A méh valószínűleg ösztönösen érzi, hogy a fullánk a méreghólyaggal együtt a szúrás okozta sebben marad, a testéből kiszakad, s ez az életébe kerül. Éppen azért gyakran a közösséget védelmező méh huzamosabb ideig, többnyire a megtámadott fejének repül. Ha sikerül őt távozásra bírnia abbahagyja az ijesztgetést. A fullánkját csak végső elkeseredésében használja. Más a helyzet a felbőszített méhekkel. Ezt gyakran a méhész helytelen viselkedése, tevékenysége idézi elő. Függhet ez a méhek támadókedvétől is. Vannak, akik ezt bizonyos időjárási viszonyokkal magyarázzák. Nem egyszer előfordult, hogy hoszszantartó szép időben, a legjobb akáchordáskor a méhek nagyon „szúrósak“ voltak. Borús, esős időben, sőt zivatar előtt azonban gyakran olyanok, mint a báránykák. Szakkörökben elfogadott vélemények szerint pont ellenkezőleg kellene lennie. Tanácsos, hogy nagy hőségben, esetleg ha támadókedvükben vannak, csak sürgős esetben bontsunk kaptárt. A méhszúrás hatása és az okozott fájdalom nem mindig egyenlő. A feldühödött méh szúrása mindig hatásos. Függ a megszúrt egyén érzékenységétől, de gyakran a megszúrt testrész érzékenységétől is. A méreg hatását a méhészek többsége megszokja (persze nem élvezi). Az érzékenyebbeknek jobban kell a méhszúrás ellen védekezniük. Nem tanácsos méhészkednie olyan egyénnek, aki minden szúrás után orvosi beavatkozást igényel. Ilyen esetek is előfordulnak, de eddig nem találkoztam olyan egyénnel, aki az említett ok miatt kénytelen volt a méhészkedést abbahagyni. Az érzékenyeknél a szúrás kell emetlen i utóhatása fokozatosan csökken, végül teljesen megszűnik. A már edzett embernél a kisebb-nagyobb szúrás okozta fájdalmak pár percen belül minden utóhatás nélkül megszűnnek. Idővel a méhek iránti szeretet, még a félelem érzetét is leküzdi. Minden óvatosság mellett előfordulhat, hogy a méhek között fullánkot kapunk. Vigyázat! A kisza1' 'dt. fullánk tovább működik. Apró mozdulatokkal törekszik mélyebbre fúródni a testbe. Minden előretolódásnál bizonyos mennyiségű méreg kerül a bőr alá. A fájdalom, illetve a méreg hatásának csökkentése céljából a fullánkot mielőbb el kell távolítani a sebből. Nem szabad összecsípett ujjakkal kihúzni, mert így a méreghólyag egész tartalmát a sebbe préselnénk. Legegyszerűbb körömmel, vagy a kés pengéjével kipiszálni. A méhészek java része ezzel befejezettnek tekinti a dolgot. Gyakran néhány perc múltén, még a szúrás helyét sem tudnák megmutatni. A szaküzetekben néha kapható a szúrás hatásának csökkentésére szolgáló készítmény. Mivel használata után komoly eredmény nem tapasztalható, használatának kevés az értelme. A kezdet-kezdetén ecetet használtam, de abbahagytam. Az a helyzet, hogy a legtöbb esetben a szervezet minden beavatkozás nélkül megszokja a mérget. A kezdő, míg meg nem szokja — s a nem méhész —i bizony bedagad. A kellő gyakorlat megszerzése rendszerint mindent megold. A tapasztalt méhész nem kap annyi szúrást, mint a kezdő. Ennek meg van a magyarázata. Meg kell tanulnunk a méhek között mozogni, a méhekkel bánni. A méh aránylag rövid élete alatt nem képes megkülönböztetni gazdáját az idegentől, istápolóját a rosszakarójától. Nem tesz köztük különbséget. így a gyakorlatlan gazda bizony jócskán kap fullánkot. Ugyanakkor a méhek más alkalommal nem bántják a látogató gyakorlott méhésztársat. Nincs más hátra, meg kell tanulni a méhek között dolgozni, a méhekkel helyesen bánni. Ez persze idő kérdése. Egyeseknek ez hamar megy, de akadnak olyanok is, akik ezt éveken át nem sajátítják el. Ha az illető keresné, megtalálná magában a hibát, de nem ezt teszi. Abban a tévhitben él, hogy az 6 méhei különösen csípősek. Igaza lehet, ha állományának egy kis hányada csípős. Ha azonban az állomány összes családja rendkívül vad, valószínű, hogy a jnéhekben van a hiba. Ilyen esetekben az anyák kicserélése sem vezet eredményre. Számára a kaptárbontás nem élmény, hanem elkerülhetetlen, félelemgerjesztő munka. A helyzetét még rontja, ha a nagy melegekben minden porcikáját bebugyolálja. Fél életen át nem tanulta meg az idegenkedő méhek megnyugtatását... VERESS ERVIN (Folytatjuk)
