Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-28 / 30. szám
NYÚLimáSTÍ (Folytatás az 1. oldalról) íogrumm nyúltáp. Ehhez ugyanis a tenyésztők kedvezményes áron jutnak hozzá. A tagság körében a házinyúl-tenyésztésen kívül a galambok, a díszmadarak és a baromfiak tartása ts meghonosodott. Többek között hat kisállattenyésztőnek van elismert „A“tenyészetű baromfiállománya. Tőlük a tenyésztojásokat a Nová Vieska-i keltető vásárolja meg. Az I. minőségi osztályú fias tojásokért 2 korona 50 fillért, а И. minőségi osztályú fias tojásokért pedig 2 korona 20 fillért fizetnek. XXX Varga Imre már régóta megkedvelte a házinyulak tenyésztését. Korábban a francia ezüst fajtával próbálkozott, de már hat éve az új-zélandi fehér fajtát részesíti előnyben. Szerinte ugyanis az utóbb említett fajta tartása sokkal előnyösebb. Jelenleg hat tenyészanya- és egy tenyészapa-állatot tart. A anyákat egész éven át pároztatja. Ez egyben azt is jelenti, hogy az anyákat évente ötször-hatszor elleti. Egy fialúsra számítva általában hét-nyolc fiókát választ el az anyaállatoktól. Varga elvtárs nagy figyelmet fordít az anyák csoportos pároztatására, mert így egyszerre több növendékállat választható el és készíthető elő az értékesítésre, ami végső soron lényegesen megkönnyíti a tenyésztő ilyen irányú munkáját. Ezt az is bizonyítja, hogy például július végén egyszerre harmincegy élönyulat értékesített a BRANKO vállalatnál. Mindemellett azt is figyelembe kell venni, hogy évente mintegy negyven-ötven növcndékállatot továbbtenyésztésre ad el, ugyanakkor ötven növendéknyulat saját fogyasztásra használ fel. A példás nyűltenyésztő az idén kétszáz élönyulat szeretne értékesíteni a BRANKO-nál. A takarmányszükséglet egy bizonyos részét lucernából biztosítja. A szövetkezet ugyanis tagonként egy árnyi lucernaterületet osztott szét. Varga elvtárs nagy híve a csalánnak. A zsenge növényzetet megszárítja, s télen szénával keverve eteti. Rájött ugyanis arra, hogy a szárított csalán kitűnő nyáleledel, mert sok fehérjét tartalmaz, aminek következtében a növeudékállatok gyorsabban növekednek, fejlődnek. A szálas takarmányok egyharmad részét a csalán, egyhurmadát a lucernaszóna, további egy har-Fehér King galambok Varga Imre tenyészetéből. A hannoveri állatorvosi főiskolán nemrég teljesen biztos eljárást dolgoztak ki a madarak nemének megállapítására. Az elkábított madár oldalába vágott apró nyíláson keresztül endoszkópot vezetnek a hasüregbe, így az állatorvos felismerheti, hogy a madárnak petefészke vagy heréje van-e. A kábítás kockázata csekély, s a parányi seb is gyorsan begyógyul. Az új eljárást azért fejlesztették ki, mert a nem meghatározására eddig alkalmazott eljárások nagyon is sok madárfaj vizsgálatában megbízhatatlanok voltak. (Mint ismeretes, sok madárfajnak a kakasa és tojója nem ismerhető fel a külseje alapján és sokszor a madár viselkedéséből sem következtethetünk a neijire. Márpedig fontos, hogy a tenyészetekben kellő arányban legyenek képviselve a két nem egyedei.) (ÉT) A libádi kisállattenyésztők a hampshire harnmfifajta tenyésztésére szakosodtak. (A szerző felvételei) mad részét pedig a rétiszéna képezi. A jövőben a nyulászok növekvő igényeinek kielégítése érdekében a környéken található patakpartokat, töltéseket is szeretnék lekaszálnl. Már megtették a szükséges intézkedéseket. A szemes takarmányok közül a búzát és az árpát részesíti előnyben. Az állatoknak este rendszerint szemes takarmányt vagy nyűltápot ad, s ugyanekkor ellátja őket Ivóvízzel is. Reggel a téli időszakban szálas takarmányt, nyáron pedig zöldtakarmányt etet. Ha túl magasra emelkedik a hőmérő higanyszála, felesége még egy ízben megitatja a nyulakat. Az állatokat régi, fából készült ketrecekben neveli. Az anyaállatokat általában két évig elleti, majd tenyésztőtársakiól vásárolt tenyészállatokkal cseréli ki őket. A kisnyulakat 5—6 hetes korban választja el. Ezt megelőzően azonban az anyaállatokat egy héttel korábban már bepároztatju. Az anyák'rendszerint már az első pároztatásra vemhesülnek. Mindenről pontos nyilvántartást vezet, ami nagyban megkönnyíti munkáját. Többek között Varga elvtársnak is van elismert ^“-tenyészető liampsbire tyúkálloniánya. A tenyésztujásukért a Nová Vieska-i keltetőből már ezerhatszáz koronát kapott. A példás kisállattenyésztö a liázinyulak és a baromfiak mellett galambokat és díszmadarakat is tart. A sárkányt kisállattenyésztők tavaly részt vettek a köbölkúti állatkiállításon. Varga Imre nyulakknl, galambokkal és baromfiakkal képviseltette magát a kiállításon. Az idén októberben a járási állatkiállításon szeretnének — nagyobb számban — résztvenni. A tagság igényeinek kielégítése érdekében évente nagy mennyiségű csirkét rendelnek. Az idén például a Nová Vieska-i keltetőből ezernégyszáz csirkét vásároltak. A csirkéket éveiite rendszerint más-más helyről szerzik be. Ugyanez mondható el a tenyészkakasok vásárlásával kapcsolatban is. XXX Az elmondottakból arra kilvetkezlethutüok, hogy a szakszerű fajta iiieg válasz (ásnak kistenyésztűi szinten is nagy jelentősége van. Ennek bizonyítására jó példa Varga Imre esete is, aki a francia ezüst nyulukat új-zélandi fehérekkel cserélte ki, s amint monidotta, nagyon elégedett ezzel a fajtával. Természetesen a fajtamegválasztás egymagában nem elegendő a sikerek eléréséhez. Ide tartozik még az állatokról való sokoldalú gondoskodás, a takarmányozás, az itatás, az állalszállúsok rendszeres tisztántartása és fertőtlenítése, betegségmegelőzés stb. BARA LÄSZLÖ VVVXXXXXXXXXXXXXVVVVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXX. A CSIRKÉK AGYLAGYULASA Nem a gyakori, inkább az érdekesebb betegségek közé tartozik. Mióta a takarmánykeverékekbe autioxidánsokat is kevernek, ritkábban fordul elő. A kakasoknál viszonylag gyakoribb az előfordulása, mintegy 2—3 szorosa a jércékkel szemben. A betegség oka általában az E-vitamin hiányára vezethető vissza. A kórlefolyás rendszerint idegrendszert tünetekkel jár: ellenőrizetlen mozgások, tudaton kívüli görcsük, fej- és nyakcsavarás, később pedig inerevgörcsük. Mivel az E-vila■nin hiányáról van szó, a szives zúzógyomor-izomelf ájulásokkal párhuzamosan vérzések, büralatti vagy kötőszöveti vizenyők is keletkezhetnek. A csirkéknél (egyébként a pulykánál is előfordulhat) lábdeformáciők is keletkezhetnek, mert a csontok és az ízületek is megbetegednek. A tünetek sokrétűek. A betegséget gyógykezelni specifikusan a Combinal-E vagy a Cumbinal-Selevit készítménynyel lehet. Nem árt, ha a gyógykezelést tünettani kezeléssel (Combinal-Ki, Combinal-A) is kiegészítjük. —vajdr— \\4\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\4\\\\\\\\\\\V\VW w» '-a« «f-- ,1 • - .r-1. 1 JA mikor július első felében ** a libádi (Eubá) ^EGYETÉRTÉS“ szövetkezetben jártunk, Pathó Imre közgazdászhoz azzal a kéréssel fordultam, hogy nem ismer-e egy példás nyúltenyésztőt. — Hacsak ez a kérése van — válaszolta —, foglaljon helyet, azonnal intézkedem. S már tárcsázott is a telefonkészüléken. Nem sokkal később már Varga Imre elv.társsal, a szövetkezet bérelszámolójával beszélgettem. Csak később tudtam meg, hogy Varga elvtárs egyben a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége sárkányt (ŠarkanJ helyi szerve zetének elnöke is. XXX Sárkányban a kisállattenyésztők érdekköri szervezete 19Ö7- ben alakult meg tizenkilenc lelkes állatbarát összefogásának eredményeként. Köztük volt Varga Imre is. A szervezetnek jelenleg huszonkilenc tagja van. A szervezet vezetősége az SZKSZ Központi Bizottságának egyik rendeleté értelmében nemrégiben a tagok Varga Imre libádi kisállattenyésztö egyik kedvencével. iüLmÉBiti1 SOK MÜLIK A FAJTA MEGVÁLASZTÁSÁN! mindent tegyenek meg a fajtatiszta állatuk tenyésztése, tartása érdekében. Sajnus, nein mindenki tett eleget ennek a felhívásnak, aminek az lett a következménye, hogy tizenegy kisállattenyésztőt kizártak a tagság soraiból! Ök ugyanis bizonyára csak a kedvezményes áron beszerezhető takarmánytápok végett lettek tagjai a szervezetnek ... A tagság többsége hüzinyűltenyésztéssel foglalkozik. A szervezet vezetősége nagyon jó kapcsolatot létesített a nitrát BRANKO Közös Mezőgazdasági Vállalattal. Évente több mint ezernégyszáz élönyulat értékesítenek az említett vállalatnál. A sárkányi nyulászok általában nagy létszámú tenyészanya-állományt tartanak, mert szerintük előnyösnek mondható az 1 kiló élősúlyra juttatott 2 ki(Folytatás a 4. oldalon] Egy fialásra és anyára számítva hét-nyolc növendékállatot választ el. A permetanyagokról és a védőfelszerelésekről A növényvédelem, a permetezés mind a nagyüzemi mezőgazdasági termelésben, mind a háztáji kertekben nélkülözhetetlen. A növényvédöszerek többsége az emberre, vagy állatra nézve egyaránt méreg. Ezért szigorúan be kell tartani azokat az előírásokat, amelyek a növényvédőszerek szállítására, felhasználására és tárolására vonatkoznak. A méreg a kártevőt bizonyos idő alatt elpusztítja és bizunyos idő múlva — ez az úgynevezett élelmezés-egészségügyi várakozási idő — hatása megszűnik, mert anyaga fokozatusan lehontódik. A méreg szájon vagy bőrön keresztül juthat az ember szervezetébe és azt károsíthatja, maradandó kárt, sőt halált is okozhat. Ezért kell a permetezéshez alaposan felkészülni, felöltözni és védőfelszereléseket használni. A közvetlen méreghatáson kívül van még úgynevezett koncentrációs méreghatás is. Például ha az ember kesztyű nélkül permetez, a méreg a bőrén keresztül szervezetébe kerülhet. Erős, egészséges embert ez az adag esetleg nem mérgez meg. Ha másnap, harmadnap ugyanez ismétlődik meg, a méreg felhalmozódhat a szervezetben. Mivel az emberi szervezet ezt az anyagot csak lassan tudja kiválasztani, bizonyos értéket meghaladva megmérgezheti, károsíthatja a szervezetet. A méreg a zsírszövetekben, továbbá olyan fontos szervekben halmozódhat fel, mint a máj, a vesék, a mellékvesék, a pajzsmirigy, a hasnyálmirigy stb. Altaiában mindig a szervezel gyenge pontját, pontjait károsítják. Mérgező növényvédőszerrel csak 18 éven felüli, egészséges egyén permetezhet, aki használja az előírt védőfelszerelést és betartja az előírásokat! VÉDŐFELSZERELÉSEK Munkaruha. Lehet ruha vagy köpeny, ami jól védi a testet, s jól zár a nyaknál és a kéznél. Ha valaki tartósan végzi a permetezést, esetleg ez a munkabeosztása, akkor erre a célra gyártott védőruhát kell számára vásárolni. Ez nadrágból és jól záródó blúzból áll. Ez az öltöny speciális anyagból készül, 44—62-es nagyságban. Munka után még az egyénen kell előírt oldattal lemosni, majd a levetés után kiöblíteni és felakasztva szellős helyen szárazon tárolni, jelzése, illetve megnevezése szlovákul: „Ochranný oblek, Postrekom var 1.“ Kesztyűk. Használhatóságuk szerint különböző színűre vannak festve. A sárga színűek a savak, a lúgok és a maró anyagok ellen, a zöld színűek a nem túlságosan erős hatású anyagok ellen, a piros színűek a szerves oldóanyagokkal kapcsolatos munkálatoknál védenek, a narancsszinűek permetezésre alkalmasak, a fekete színűek pedig a kezet védik a tisztátalan anyaguktól, de az olajos anyagok bontják, tönkreteszik. A sárga textilbetétes kesztyűk szintén alkalmasak a permetezésre. Kalap. Legyen széles karimájú. Szemüveg. Kerete legyen műanyagból, hogy könnyen tisztítható legyen. Betétje legyen cserélhető, munka közben ne párásodjun be. Ez utóbbi ellen jól használható a Calo« therm (egy-két cseppet kell az üvegre vagy az átlátszó részre puha ruhával rúkenni, hatása egész napig tart). Védöálarc. Ennek viselése a következő növényvédőszerek használatához van előírva: Respirátor RC—643, R—E3, RE—4, RS—1 stb. Az „A“ betétes védőálarcot a metilbromidos gázosításnál kell használni, csere 25 munkaóra után. Az „O“ betétest a Delicia és a Phosstozin gázosításánál kell használni, 20 munkaóra után kell cserélni. Az „AD“ betétes védőálarcot a Diazinon, a Phenkapton, a Paratliion, az Intratinn és a Wufatnx készítmények esetében kell használni. A betétet 10 munkaóra után kell cserélni. Gumicsizmák. A lábakat védik, a nadrágot nein bele, hanem rá kell húzni. Speciális anyagból készül, mint a blúz, A növényvédőszereket tágas, világos és jól zárható helyen kell tárolni, mindig eredeti csomagolásban. Az adagokat mérleggel vagy kalibrált mérőedénnyel kell kimérni. Az előírásokat szigorúan be kell tartani! Tanuljuk meg az elsősegélynyújtás szabályait és módjait, legyen készen a szükséges felszerelés, anyag, bár csak sose lenne erre szükségünk... VARSÄNYI GÄBOR mérnek* Dunajská Streda