Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-29 / 52. szám

>

1979. december 29. qtauati гПтпмПстс _______________________________-___________11

V •

BOCCACCIO:

Egy asszony

és három férfi

у \

A szerelem ára

Városunkban, mely minden javakban dúskálkodik, élt valaha egy szépséges és nemes ifjú hölgy, bizonyos derék és lómódú lovagnak felesége, és miként gyakran megtörténik, hogy az ember nem bírja folytonosan ugyanazt az eledelt enni, hanem néha-néha változatosságot kíván, akképpen ez a hölgy, kit férje nemigen tudott megelégiteni, belészeretett bizonyos Leonetto nevezetű szemrevaló és kedves, ámbár nem valami előkelő családbéli ifjúba, és viszont az is megszerette az asszonyt; mivel pedig, miként tudjátok, ritkán marad kielégítetlenül az, mit a férfi és a nö egyenlőképpen kíván, nem sok időbe telt, hogy vágyaikat be is töltötték.

Történt pedig, hogy e hölgyet szépsége és kedvessége miatt fölöttébb megszerette bizonyos Lambertuccio nevezetű lovag, kit is a hölgy oly utálatosnak és nyeglének tartott, hogy szerelmét semmiképpen nem tudta viszonozni. De ez folytonosan üzenetekkel zaklatta, és hogy semmire nem ment, hatalmas ember létére megfenyegette: szégyenbe keveri, ha nem leszen kedvére. Annak okáért a hölgy, ki ismerte, milyen ember, és rettegett tőle. rászánta magát, hogy kedvét tölti. és midőn a hölgy, kinek neve volt madonna Isabella, a nálunk dívó szokás szerint nyáron kiköltözött falura egyik szép nyaralójába, történt, hogy egy napon férje ellovagolt valahová, hol három napig szándékozott maradni, és akkor az asszony üzent Leonettónak, hogy jöjjön el hozzá, ki is nagy örömmel tüstént odament. Mikor Lambertuccio úr megtudta, hogy a hölgynek férje elutazott, egymagában lóra szállt, elment a hölgyhöz és kopogott kapuján. Amint a hölgynek szolgálója megpillantotta őt, nyomban asszonyához sietett, ki szobájában volt Leonettóval, kihívta őt, és mondotta neki:

— Madonna, Lambertuccio úr idelent van egyedül.

Az asszony ennek hallatára kimondhatatlanul megrökönyödött, de félelmében könyörgött Leonettónak, ne vegye zokon, s bújjék el kicsinyég az ágynak függönye mögé, mígnem Lambertuccio úr eltávozik. Leonetto, ki éppen úgy megrémült, mint az aszszony, elbújt; akkor a hölgy parancsolta szolgálójának, hogy menjen és nyisson kaput Lambertucciónak; az pedig kinyitotta, s a lovag az udvarban leszállt paripájáról, melyet odakötött egy vaskampóhoz, maga pedig felment a házba. A hölgy jókedvet erőltetett arcára, és elébe ment a lépcső legfelső fokáig, s tőle telhetőleg nyájas szavakkal fogadta, és megkérdezte, mi járatban van errefelé. A lovag megölelte és megcsókolta a hölgyet, és szólott:

— Édes lelkem, úgy hallottam, hogy férted nincs itthon, hát eljöttem kicstnyég mulatni magam véled.

S eképpen szólván a hölggyel együtt bement a szobába, hol is bezárkóztak, s akkor Lambertuccio úr kezdette gyönyörűségét tölteni az asszonnyal, és ekképpen mulatott vele, midőn a hölgy legnagyobb megrökönyödésére történt, hogy hazaérkezett a férje; kit is midőn a szolgáló a palotázhoz közeledni látott, nyomban odaszaladt asszonyához, és szólott:

— Madonna, itt az úr; azt hiszem, már bent van az udvarban.

Az asszony, mikor ezt hallotta, s észbe vette, hogy két férfi van a házában, és tudta, hogy a lovagot nem rejtheti el, mivel paripája ott áll az udvarban, azt hitte, hogy menten szörnyethal. Mindazonáltal nyomban kiugrott az ágyból, és hirtelen elhatározással mondotta Lambertucciónak:

— Uram, ha egy kicsit szeretsz, és meg akarsz menteni a haláltól, tedd azt, amit mondok. Fogd a kezedbe meztelen tőrödet, s dühös felháborodott arccal rohanj le a lépcsőn, és közben ezt ordítsad: „Istenemre esküküszöm, fülön fogom én még valaholt' És ha férjem fel akarna tartóztatni vagy valamit kérdezne, ne szólt egyebet, csak azt, amit néked mondottam, és pattanj lóra, és szóba ne állj vele.

Lambertuccio uram azt felelte, hogy szívesen; és kivonta tőrét, és részben a ktállott fáradalom, részben pedig a lovag hazatértén érzett haragja miatt bíborvörös arccal a hölgynek meghagyása szerint cselekedett. A hölgynek férje, ki az udvarban már leszállóit lováról, álmélkodva látta ottan a paripát, s mikor éppen fel akart menni, látta Lambertuccio uramat lefelé rohanni; elcsodálkozott hát, s meghökken a a szavaitól és arcától, és szólott:

— Mi az, uram?

Lambertuccio felhágott a kengyelbe, nyeregbe ült, és csak ennyit mondott:

— Krisztusnak szén testére, fülön fogom én még ezt valahol.

és elvágtatott.

A nemes úr felment, s ott lelte feleségét a lépcső fokán riadtan és rémülten, és kérdezte tőle: -— Mi dolog ez? Kit fenyeget Lambertuccio uram ilyen dühösen?

Az asszony a szoba felé hátrált, hogy Leonetto meghallja szavait, és felelte:

— Uram, így még életemben nem ijedtem meg. Bemenekült ide egy ifjú, kit nem ismerek, s kit Lambertuccio úr tőrrel a kezében üldözött; és véletlenül nyitva lelte ím ez szobát, és egész testében reszketvén szólott: „Madonna, az Istenért, segíts rajtam, hogy meg ne öljenek, holott oltalmadba menekültem.; Én felkeltem és éppen meg akartam kérdezni, hogy kicsoda, és mi történt, és íme Lambertuccio máris jön fölfelé ordítozván: „Hol vagy, bitang?!“ Én odaálltam a szoba ajtajába, s mikor ő be akart lépni, feltartóztattam; ő pedig lovagias ember lévén, látta, hogy nincs ínyemre látogatása, s nagy átkozódás közben lerohant, miként látod.

Mondotta akkor a férje:

— Asszony, helyesen cselekedtél: nagy szégyen leit volna, ha valakit meggyilkolnak' házunkban: és nagy hitványság volt Lambertucciótól üldöznie valakit, ki ide menekült.

Annak utána megkérdezte, hol vagyon az ifjú. Felelte az asszony:

— Uram, én nem tudom, hová rejtezkedett. \

Szólott akkor a lovag:

— Hol vagy? Gyere csak ki bátran.

Leonetto, ki mindent hallott, nagy remegve kibújt onnan, hol elrejtözködött, mivelhogy valóban nagy rémületet állt ki. Kérdezte akkor a lovag:

— Mi bajod van neked Lambertuccióval?

Felelte az ifjú:

— Uram, nincs nekem semmi a világon: miért is szentül hiszem, hogy elment a józan esze vagy összetévesztett valakivel; mivelhogy mikor nem messzire eme palotától meglátott engem az utcán, nyomban tőréhez kapott, és elkiáltotta magát: ,Noost meghalsz, gazember!“ Én nem sokat kérdezgettem, hogy ugyan miért, hanem ahogy csak a lábaim bírták, futásnak eredtem, és ide menekültem, hol Istennek és e nemes hölgynek jóvoltából megmenekedtem.

Szólott ekkor a lovag:

— No hát, ne félj, én épségben és egészségben hazakísérlek, te meg kutasd ki, mi baja van veled.

Annak utána tehát megvacsoráztak, 6 pedig lóra ültette az ifjút, elkísérte Firenzébe, és csak a házánál hagyta magára. Ki is a hölgynek útbaigazítása szerint még aznap este nagy titokban beszélt Lambertuccióval, és megegyezett vele olyképpen, hogy akármennyit beszéltek is később a dologról, a férj sohase tudta meg, mely igen csúffá tette őt a felesége.

Hivatali kollégám negyvenhat éves, teltkarcsú férfi, Z. Jenő. Nevét azért jelölöm e tudósításban csupán a kezdőbetűjével, ahogyan ezt a fiatalkorú bűnözők esetében teszik, mert a tapintaf vele szemben is helyénvaló.

Tragédiája ott bontakozott ki a szemem előtt, alig egy-két hónap leforgása alatt, s egyetlen különös körülmény hívta fel a figyelmet Z. Jenő későbbi tragédiájára: valahányszor tízőrais csomagjainkat elővettük a hivatalban, vagy ételekről beszélgettünk, Z. Jenő elsápadt, émelyegni kezdett, mint a fiatal asszonyok bizonyos esetekben, majd felállt, és kiment a folyosóra levegőzni. Ezzel egyidőben pedig feltűnő és veszedelmes hízásnak indult, ellenállhatatlan erővel. Szinte óráról órára hízott, miközben ismert jőkedélye is nehézkessé vált, a szeme alatt táskák jelentkeztek, nehezen lélegzett.'

Elhatároztam, nem hallgatom el előtte, hogy nem tetszik nekem az egészségi állapota, beszélek vele vagy a feleségével. Munkánk végeztével ezért hozzácsatlakoztam Z. Jenőhöz, s így szóltam hozzá, mikor kiléptünk a kapun:

— Régen nem jöttünk már össze. Nem volna kedved a feleségeddel feljönni hozzánk vacsorára?

Kollégám a vacsora szótól megrázkódott, majd, mint egy gyerek, váratlanul a karomba kapaszkodott, és kétségbeesetten így kiáltott:

— Segíts rajtam! Beszélni akarok veled!

Erőszakkal behúztam egy eszpreszszóba, nagynehezen leült, gondosan háttal a cukrászsüteményeknek. Csak egy pohár szódavizet kért, és beszélni kezdett:

■— Fél évvel ezelőtt beleszerettem egy elvált asszonyba. Valószínűleg ismered is őt, de most nem ez a fontos. Tény, hogy alaposan összekerültünk. A feleségem pedig semmiről nem tud, mert nagyon józanul, fantasztikusan tapintatosan csinálom az egészet. Gizi tehát semmiről sem tud, Lenke viszont úgy tudja, hogy a feleségemmel nem vagyunk jól, és hogy

• ALKOHOLMEGHAJTÄS. Olvasom, hogy benzintakarékosság okából kísérleteznek az alkoholmeghajtású autóval. Nem is tudom, hogy öriiljek-0, vagy sem. A benzintakarékosság ugyan nagyon fontos, de az alkohol öl, butít, és nyomorba dönt. Miért tegyem tőnkre egy autócsalád életét azzal, hogy a családfőt rászoktatom az italra? Ehelyett egyéb módszereket próbáltam ki.

Először egy Trabantnak adtam be két zsíros kenyeret piros paprikával. Jóízűen elfogyasztotta, és ment is néhány kilométert. Gondot okozott viszont a benzintank átalakítása zsíroskenyér-adagolóvá. Külön tartály kellett a kenyérnek, külön a zsírnak és külön a paprikának. Nem is beszélve arról, hogy a tizedik zsíros kenyér után a kocsi igényelt egy fröccsöt-. Más üzemanyag után kellett nézni. Es ekkor jött a baj. Kiderült, bogy bármit is adok, ráfizetek. A tejtől jól megy a kocsi, de ha száz kilométeren megiszik tíz litert, nem nagyon spóroltam. Húsról ugye nem lehet szó, ha a rizst nagy tételben veszem egy hosszú úthoz, még félreértik. Nincs más hátra, elveim ellenére, marad az alkohol. Vettem néhány üveg sört, egy kis vodkát és tojáslikőrt, hogy betöltsem a kocsimba. Es akkor rádöbbentem, hogy nincs is autóm. Kénytelen leszek magam meginni az üzemanvagot. —tótísz—

• STEWART MENROY. A 71 éves ír foglalkozásnélküll furcsa világrekordot tart. Az utóbbi három évtizedben 207 alkalommal összesen több mint ötezer napot töltött 68 angol és ír kórházban. Huszonháromszor operálták, negyvennyolcszor csapolták a gerincét, rengetegszer röntgenezték stb. A brit egészségügyi szolgálat kereken egymillió fontot költött rá. És most jön a poén: az öreg tulajdonképpen egyszer sem volt beteg. „A szimulánsok királya“ 1944-ben kezdte „karrierjét“: akkor tényleg kiújult a térdsérülése. A kórházban megtanulta, hogyan kell tettetni a betegséget, és így gondoskodott magának éveken át ingyen kosztról és kvártélyról. Utoljára idén májusban élvezte az orvosi ápolást, majd úgy döntött, hogy szociális otthonba vonul.

„Megúntam az orvosokat“ — mondta.

9 SIRHÁN B. SIRHAN. A szíriai diák, aki tizenegy évvel ezelőtt Los Angelssbftn meggyilkolta az elnökségre pályázó Robert Kennedy akkori igazságügyi minisztert, újra hallatott magáról. A villamosszéket „megúszta“, noha már az idősebb Kennedy elleni merénylet után számos befolyásos politikus követelte a halálos ítélet bevezetését, s ez a mozgalom 1968-ban, a Los Angeles-i lövések után tovább erősödött. A gyilkos

már régen nem vezetünk háztartást

otthon.

Kezdtem valamit sejteni, de Z. Jenő nem hagyott rá időt, hogy magam jöjjek rá a titkára. Egyenesen a tárgyra tért.

— Én hatszor-nyolcszor étkezem egy nap, most már hónapok óta! A feleségem is főz, Lenke is főz. Én pedig mindkettőjük főztjét az utolsó cseppig ' megeszem a konspiráció miatt. Reggel Gizi behozza a reggelimet, elfogyasztom, azzal sietek egy kies cukrászdába, ahol naponta együtt reggelizünk Lenkével. Tudod jól, hogy közel lakunk a hivatalhoz, ezért hazajárok ebédelni. Gizi nagyon jól főz, változatosan és tartalmasén, Lenke viszont ragaszkodott ahhoz >— miután 6 már korán délután otthon van —, hogy ne egyek üzemi ebédet, haneip inkább később ebédeljek, de nála. Ezért még tízórait is becsomagol a következő napra, hogy kibírjam ebédig. Lenke is első-rangú háziaszszony, és imád főzni. Sohasem enged el vacsora nélkül. Ha későn kerülök haza. Gizi a konyhaasztalra készíti a vacsorámat. Nem vár meg, de amint hazajövök, felkel, ő maga melegíti meg, és nézi, amíg megeszem.

Z. Jenő elkínzottan nézett rám, és

folytatta:

— Egyszer-másszor sikerült úgy összeállítani a napi étkezéseimet, hogy elviselhető volt. De a múlt héten például mind a két asszony töltött káposztával lepett meg. Gondold meg, egy szombat-vasárnapon nyolc alkalommal ettem töltött káposztát.

Hirtelen az órájára pillantott, és

ijedten felállt:

— Mennem kell —1 mondta aggodalmasan. — Lenke már vár... Jó hízott marhahússal, levesbe, amit én úgy imádok!

Négy hét múlva Z. Jenő csontig lesoványodva ült az íróasztal mellett. Szemei karikásak voltak, melle besüppedt.

— Lenke elhagyott suttogta lehorgasztott fejjel —, Gizi megcsalt* Megutálták azt az elhízott testemet.

azonban elkerülte a legrosszabbat, mert politikai okokkal tudta magyarázni bűntettét. És most, hogy a harmadik Kennedy a csúcsra tör, Brown kaliforniai kormányzó úgy döntött: megkegyelmez az állam területén börtönbüntetését töltő Sirhannak. A merénylő rövidesen szabad lesz. A hírhez még hozzátartozik, hogy Brown ugyancsak indulni akar a jövő évi elnökválasztáson.

Cgy látszik, szüksége van „szakértőkre“ ...

• „NEHÉZ“ FIATALOK. Egy ifjú riporter elindul országot járni, hogy Kovács András példájára — aki a „Nehéz“ embereket évekkel ezelőtt filmre vitte — megírja a „Nehéz“ fiatalok című nagy riportját.

Elindul s kiköt egy vállalatnál. Megkéri az egyik vezetőt, válasszon ki néhány „nehéz“ fiatalt. Sürgésforgás, telefonálás.

Újságírónk fejében már gyűlnek a gondolatok. Buzgón előveszi jegyzetfüzetét, hogy egy-két gondolatot papírra vessen.

Ekkor nyílik az ajtó, és megjelenik egy csupa háj, 120 kilós lány.

— Mit óhajt? kérdi meglepetten a riporter.

— Kérem... «— hebeg a lány :—, engem ide küldtek, hogy riportot akar velem készíteni.

<— Magát küldte?

í—1 Igen. Vagyunk egy páran, akik nehezebbek vagyunk az átlagosnál.

■ »I * I "I" I ” ** A * ■ • * I

A világ kulonbozo tajairol

Uol lehet Európában legolcsóbл ban kajálni? Erre azt mondja a magyarországi turista: Cseszkóban. Az étel minőségét nem igen emlegeti, fő hogy el van vetve az evés gondja. Aránylag sok önkiszolgáló étterem van hazánkban, s azokban néhány koronáért jól lehet lakni. Bratislavában is akad jő néhány, csak ott van a szépséghiba, hogy a legtöbbje munkaszüneti napokon zárva van. Nálunk az a divat, hogy munkaidő alatt ehetünk, ihatunk kedvünkre, de főleg vasárnap a magányosok, nyugdíjasok bejárják a fél várost, míg nyitva találnak egy falatozót. Egyszóval nálunk a meló, a kaja. pia elintéződik a hét öt napján és hétvégén nézhetjük az eget. Valahogy ez úgy néz ki kicsiben, mint azok a mezőgazdasági üzemek, ahol nyár és őszidőben elfelejtettek elég tömegtakarmányt gyűjteni és már januárban minden marhának kénytelenek zöldszemüveget venni és kihajtják a hóval borított mezőre legelni. Szemüveg ide, szemüveg oda, azért nincsenek annyira marhák, hogy a havat legeljék és tejet is adjanak tőle.

— A minap egy külföldi idősebb ember szólított meg és érdeklődött, hol lehet meleg ételt kapni. Kicsit törtem a kobakom és' eszembe jutott, hogy a Palace-hotel büféje szombaton is nyitva van. Kezdtem magyarázgatni, hogy hol találja meg az atyus, de úgy éreztem, fogalma sincs merre kell indulni. Betuszkoltam hát'a troliba, és elkalauzoltam. Nem mondom, előtte sorakoztak vagy hatvanan, de az újdonsült Ismerős türelmesen álldogált, még rákerült a sor. Addig az egyik asztalnál üldögéltem, aztán jött az öreg, jókora szelet kirántott hús volt tányérián.

— Higvje el, maguknál nagyon olcsó az étel. Ha hiszi, ha nem, hét koronát fizettem. Nálunk ilyen szelet háromszorosába is belekerül.

szólta, hogy szorít a dolog. Ha jól tudom, ebben az önkiszolgáló étteremben több ezren étkeznek naponta. De hát arra senki nem gondol, hogy vannak idős beteg emberek, akkor a mellékhelyiség is fontos. János bátyámat is nagyon szorította és alig ment él néhány métert, el kellett végeznie. Pechje volt, mert az ott járó egyenruhásoknak nem igen tetszett a dolog. Az egyikük ötven koronás büntetést szabott ki János bácsira. Addig-addig követelődzött, amíg az öreg kiguberálta. Drága ebéd volt — mondta kissé szemrehányóan a búcsúzáskor.

A múlt szombaton az asszony a kezembe nyomta a műanyag kandlit, és rám parancsolt: hozzál három kiló savanyúkáposztát. Tartottam a markom, de rám ripakodott; milyen férfi vagy, még káposztára sincs pénzed?

A nagy piacon besorakoztam a káposztát vevők nagy táborába. Egy röpke félórácskát várakoztam, míg végül egy terebélyes asszony megkérdezte, miért bámulok rá. Persze, én még sokkal

János bátyám Jóízűen falatozott és lenyomatta ásványvízzel. Aztán megkérdezett:

— Már ne haragudjon, de cukros vagyok, hol találok itt illemhelyet?

Kiderült, az első emeleten tatarozzák a kávéházat és ott minden zárva van. A kiszolgálónő melegen ajánlotta, hogy olyan jó kétszáz méternyire van egy nyilvános WC. Megmondtam János bácsinak,

de az keserves arrral azt vála-Jobban elbámészkodtam, amikor a dupláját kérte a káposzta kilójáért, mint tavaly. Adós fizess, beteg nyögj, a markába nyomtam a pénzt.

Van a fővárosunkban a piactól eléggé messze a Jednotának egy mindent ígérő üzletkomplexuma. Csak Ígérő, mert zárva voltak a különböző árusító helyek, viszont nyitva a talponálló, ahol kajáltak-piáltak. Ilyenkor az ember mindig összeakad valami ismerőssel, kellemes ünnepeket kíván, hátha addig már nem találkoznak. így aztán a tervezett két deciből, végül is hat került a gyomromba. Mivel nem igen ismerem az eléggé rangos talponállót, megkérdeztem a pénztárost, hol is találom azt a fontos helyet. Az asszonyka egy pillanatig csodálkozással nézett rám, majd hirtelen odavágta: Mit képzel maga, nem kéne még toronyóra, aranylánccal? Menjen vissza a piacra, ott biztosan talál illemhelyét. Csakhogy szorított a dolog. El döcögtem az épület végéhez, és úgy kutya módra én is a fal mellett próbálkoztam. Már miden rendbe lett volna, ha valaki a vállamra nem teszi a kezét:

— Mit képzel maga? — mondta keményen a rendőr, és már írta is a hatvankoronás blokkot.

— A János bátyám a múltkor csak ötvenet fizetett — hötyögtem meglepetten.

— Szóval még vitatkozik is —, akkor nyolcvan lesz. — Mit tehettem, fizettem, mielőtt emelik a tarifát. Otthon nem mertem megmondani, mi történt, hogy mibe került káposztának a kilója. Nem is beszélve arról, hogy a feleségem a fejemhez akarta vágni a műanyag edényt, mert nem találta eléggé savanyúnak a káposztát. Nekem viszont túlságosan savanyú volt, mert valójában két korona híján száz koronába került a három kiló káposzta. De mit lehet csinálni, ha szorít a dolog.

Tóth Dezső