Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-22 / 51. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1979. december 22. 14 HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • Figyeltük emberünket és érdemes volt. Még aznap délelőtt szólt az öcskös, hogy a szomszéd bevágott! A bevágás után, enyhe megdöbbenésünkre, letette a botot, pedig szemmel láthatóan akasztott valamit. Pillanatok alat betekerte a másik szerelést és berakta a csónakba. Nem kapkodott, nyugodt volt, de igen gyors. Aztán újból kézbe vette az előbbi botot, majd előírásszerű mozdulatokkal lopta közelebb a halat. Nem engedi el a csónakot? Amúrra gyanakodtunk, ha már a másik szerelését beszedte! Jól sejtettük! Amikor az addig engedelmes állat a csónaktól csak 8—10 méternyire volt, hirtelen óriásit vágott a felszínen! Jól láttuk, amikor megmutatta magát: hatalmas amur volt. Hej, csak be ne menjen a csónak alá! Ha egyszer a leszúró karóra rátekeredik, nincs az a Super Mimicry, amit a merev karóról le ne tépne! Hanem: a „bemutatkozás“ után épp az ellenkező irányba tört ki a hal, mint amerről eddig jött. Derekasan dolgozott a hosszú bot. A szokásos kivonulás és immár hagyományos amúrfogás után az ember átadta a helyét egy barátjának, ő pedig elindult körbecsónakázní a tavat. A „déli csatlakozást“ így már a barátja akasztotta meg, és el is puskázta csúnyán. Káromkodott, akár a jégeső, mi pedig csöndes szóval megállapítottuk, hogy aki ilyen kontár, az nem is érdemel ilyen szép nagy halat! Hanem hamarosan visszatért a hely gazdája is, megbeszélte barátjával a kalandot, és utána ... felénk tartott! Köszöntünk, fogadta. Nézett bennünket, s minden gúny nélkül megkérdezte: — Nem sikerült? — Nem! Pedig azt hiszem, nem rajtunk múlik! — válaszoltam. — Üdülők, amint a csónakjukról látom, ugye? Hány napjuk van még? — Hát... még egy! Hosszú csend következett, miközben nézegette a felszerelésünket, s láttam a szemén, hogy nem lát rajtuk kivetni valót. Megszólalt: És a horgász? Ült a csónak fenekén, és a balkezével rágyújtott, jobb kezében szögben tartva a botot. No öcskös, még ilyet se láttunk! Megúnta a hal az egy irányban történő mozgást, jött egyenesen a csónaknak, látszott a horgász mozdulatain. De — mégsem ment a csónak alá! Az utolsó pillanatban oldalra tért ki, s elkezdett körözni egyenletes, közepes tempóban a csónak körül. A mi horgászunk viszont nem forgott körbe a csónakban, ült komótosan és szívta a cigarettáját. A bot hol az egyik, hol a másik kezében volt; ha a háta mögé ment a hal, egyszerűen a feje fölé emelte a botot. Félóra múltán a hal feladta. Felfeküdt békésen, messzire fehérlett a hasa. Egyetlen mozdulat a merítővei, éh — mi sóhajtottunk nagyot, felszabadultan, nem a horgász. О pányvázott, majd pakolt. Békésen, komótosan. Ahogy elment mellettünk, fogadta a köszönést, s látta, hogy bámultuk, amit a csónakja vontat. Nem bírtam megállni, csak kérdeztem: „Hány kilós lehet, kolléga?“ Megfontoltan mondta: „Gondolom, úgy 17 körül!“ — de az arcán nem ült semmiféle gőg vagy fennhéjázás. Elköszönt, barátságosan intett az evezővel. Másnap és még öt napon át rendszeresen találkoztunk vele, mindig ugyanakkor és ugyanott. És mind az öt napon fogott amúrt; volt úgy, amikor kettőt is. És egyik sem ment be a csónak alá! Mondanom sem kéne, hogy nekünk, tőle harminc méterre, ami a nyílt vizen, a falkában járó amúr esetében nem jelent távolságot, sohasem volt amúrkapásunk. — Hány szem kukoricát tesz fel a tejesből? >— Kettőt szoktam. — Én telirakom a horgot — mondta csendesen. — Hanem holnap ne ide üljenek, inkább az én helyemre. Reggel dolgom van, nem jövök. No, minden jót! — S mire bármit is szólhattunk volna, már odébb is állt. Csendesen, nagy húzásokkal, ahogy szokott. Egyik botot volt csak időnk bedobni, amikor a jelzőm nagy húzást jelzett, amire én erőteljesen bevágtam. Ugyanaz az érzés fogott el, mint öt éve! „Hej, öcskös! Oldd el a csónakot, kezdődik a tánc ...“ Nem akartam leülni, de le kellett, mert a lábaim nem fogadtak szót! Sajnos, az öcskös kapkodott és éreztem is, hogy összeakadt a két szerelés. — Nincs mese. Elharapom az enyémet! — mondta, s mielőtt tiltakozhattam volna ellene, már meg is tette. Közel volt a hal, 8—10 méterre csupán, de őrült erővel húzott a partszél felé. Pár perc múlva elcsöndesedett, a fékről sem húzott, de egyre többször tört be a csónak alá, amit így hogy szabad vízen úsztunk, ki tudtam védeni. A fáradságnak semmi jólét sem mutatta, lenn a fenéken körözött, miközben haladtunk a strand felé. Sajgott a csuklóm, elfáradt a Az ötödik, nekünk elvileg az utolsó előtti napon, váratlan dolog történt. karom is, hiszen sokszor hallottam az aranyszabályt, feszesen kell tartani a zsinórt, figyelni kell g fékre, hogy a hal le ne akadjon- Hirtelen cigarettát éreztem a számban; persze, csak az öcskösnek volt rá szabad keze. Csendben ült hátul, némán kormányzott és sápadt volt. Fáradt már a hal is! Néhány méterEredmények, feladatok, gondok nyíre a csónaktól egyszerre csak hagyta, hogy felhozzam: hűha, mekkora feje volt! Sikerült megpipáltatnom, de utána villámgyorsan, ellenállhatatlanul tört a mélybe és lehúzott közben vagy húsz méter zsinórt. Bizony így ment ez, még legalább hatszor-nyolcszor. Nagy merítőm van, erre a célra készült. Mondtam az öcskösnek, hogy készüljön, aztán mindketten megmarkoltuk a szák peremét, és a hal már a csónakban is volt. Egy-egy szerelést dobtunk be, s bizony újra volt kapás, de ... megint az én horgomon! At akartam adni az öcskösnek, hogy fárassza, vegye ki ő, de nem nyúlt a felkínált botért! Elengedte a csónakot, szótlanul evezett el a karók közeléből a part felé. így aztán én fárasztottam ki a második amúrt is, de már nem olyan örömmel és izgalommal, mint az elsőt. Ezt már igazán az öcskös érdemelte volna. Valamivel kisebb volt az előbbinél, de utólag láttam, nem sok kellett hozzá, hogy lelépjen. Pányváztuk épp a második halat, amikor ismerősen csengő hang szólalt meg mellettünk vidáman: r- No, látják! Ez szép munka volt! Sz. J. Ha jól meggondoljuk, hogy az SZHSZ-nek mintegy ötvenezer tagja van, és a szövetség Szlovákia élő vizeinek több mint kilencven százalékán gazdálkodik, akkor valóban azt mondhatjuk, hogy nagy feladatokra vállalkozott ez a társadalmi szervezet. A harminckétezer hektárt jócskán túlhaladó borgászvizek halasítása több szempontból is problémákkal jár. Ezt tudjuk az alapszervezetek tagjainak panaszaiból is, hiszen a halasításhoz nem kaptak elegendő egy- vagy kétnyaras kishalat, de ivadékot sem. Amennyiben a vizek halasítását nagy általánosságban vizsgáljuk, akkor az ábra teljesen mást mutat. A szövetség évente mintegy nyolcmillió korona értékben halasítja a gondjaira bízott vizeket Szlovákiában és tizenkétmillió koronát használ fel különféle beruházási akciókra, s ez nem kevés. A fejlesztés tehát jelentős. A haltenyésztés tulajdonképpen a tógazdaságokra korlátozódik, mert a természetes szaporulat a folyóvizek túlzott szennyezettsége következtében elenyésző, meg aztán egyes körzetekben annyira népes a horgászok csoportja, hogy mesterséges halasítás nélkül a vizek rövid időn belül halszegények maradnának. A vizek mesterséges halasítását egyes üzemek lelkiismeretlenül szenynyezik, s ez szükségessé teszi büntetésüket. Szlovákiában például az utolsó tíz évben 457 esetben állapítottak meg gondatlanságból eredő vlzszenynyezést. A MÉM hiába adta ki a 23/1977 számú rendelkezést, az élővizek szennyezése tovább tart, és hány esetet nem fedeztek fel időben, s a „tettest“ nem lehet megbüntetni. Tény azonban, hogy a gondatlanságból származó megállapított vízszennyezés évről évre nagyobb méretet ölt. Például 1969-ben huszonkilenc, 1978-ban már ötvenegy esetet fedeztek fel és a tetteseket meg is büntették, Lelkiismeretlenségre vall, hogy a tettesek az esetek többségében önként nem jelentkeznek. Négy eset fordult elő 1978-ban, hogy a vízszennyeződés mértékéről a szomszédos országok vizgazdasági rendészete értesített bennünket, s ez nem öregbíti jó hírnevünket. A mai energiaszegény időszakban a vízszennyeződés több mint 58 százalékban az üzemanyag gondatlan kezelésével, tehát pocsékolásával keletkezik. Csak négy esetben fordult elő vízszennyeződés mezőgazdaságban használt vegyszerekkel stb. A halállományban legnagyobb, vagyis egymillió koronáig terjedő kárt az illetékesek a köpcsényi tavon állapítottak meg, de a víz mérgezőjét sajnos, nem nevezhették meg és elmaradt a büntetés. Vízszennyeződés miatt különféle horgászvizeken mintegy négyszáz tonna hal pusztult el, s a szakemberek megállapították, hogy az egyéb kártétellel együtt több mint tízmillió korona veszteség keletkezett a népgazdaságban. A népgazdasági szervek 1978-ban a vízszennyezőket több mint hárommillió: korona kártérítésre ítélték. Az előtte való év valóságához képest a kártérítés összege hetven százalékkal nőtt. Ez azt bizonyítja, hogy a vizek szennyezői nem okulnak a büntetésekből. Azért nem, mert a kártérítés összegét nem a lelkiismeretlen egyének, hanem a szocialista vállalatok „fizetik“. így a büntetés a szocialista pénzrendszeren keresztül az egyik számláról a másikra kerül. Tulajdonképpen csak statisztikai ügyletet bonyolítanak le, s ennek nem nagy értelme van. Az SZHSZ Szlovákiában tizenhárom tógazdaságot tart fenn. Ebből pisztrángot tíz tóban nevelnek. A halasifást növelő feladatok mellett a múlt évben a szövetség nem kevesebb mint tíz tonna halat, főleg pisztrángot és pontyot adott a fogyasztói piacra. A jövőben azonban a pisztráng árutermelését — közfogyasztásra — tíz tonnára növelik, s a szövetség jelentős mértékben hozzájárul a fogyasztói piac igényeinek kielégítéséhez. Kapásra várva... —hai— VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Egy példás Sokszor hallhatjuk, hogy egy-egy járásban, községben, vagy tájegységben jók a feltételek a mezei apró- és raagasvad nevelésére, szaporítására, lövésére, és befogására. Látszatra a helyzet tehát egyszerű. A valóság azonban ennek az ellenkezőjét mutatja, mert a korábban jónak tartott vadászterületek, körzetek vadállománya annyira megcsappant, hogy még a tervezett törzsállományt sem érik el. Ezért lelövésről és befogásról szó sem lehet. A közelmúltban Mitacz Károllyal, az SZVSZ nagykürtösi (Veľký Krtíš) járási bizottságának elnökével, a nényei (Nenince) vadásztársaság vadgazdájával arról beszélgettünk, hogy a járásban az apróvad állománya a mezőgazdasági növények nagyarányú vegyszeres kezelése miatt nem szaporodik kívánt mértékben. A fácánállományt az állami erdészet keltetőjének a segítségével évente 4500—5000 darabbal szaporítják. A fácáncsibéket nyolchetes korig mesterségesen nevelik, majd megerősödésük után kihelyezik a járás fácános vadászterületeire. Az SZVSZ járási szervezete a többi társadalmi szervezetekkel egyetértésben olyan korszerű lövöldét épít, ahol országos méretű versenyeket is rendezhetnek. A lövölde munkálatain a vadásztársaságok tagjai — társadalmi munkában — többezer korona értéket hoztak létre. Van a járásnak egy gyakorló és vizsgáztató pályája is a kotorékebek nevelésére. A járási vezetőség az SZVSZ KB közreműködésével gondoskodik a vavadászszervezet dászterületek nyúl- és fácánállománynyal való betelepítéséről. Ennek azonban az említett okoknál fogva kevés látszata van. így évről évre korlátoz-* niuk kell az apróvad lelövését és befogását. A nyényei vadásztársaságot járási méretben egyik legjobb alapszervezetnek tartják. Több mint 2200 hektáron gazdálkodnak, s ebből 146 hektár erdős terület. Vadászterületükön korábban népes nyúl- és fácánállomány volt. Ez azonban sajnos már a múlté. Ojabban azonban az őz is meghonosodott itt. A törzsállományban huszonnégy őznek kellene lennie, de duplájára szaporodott, azonban nem okoz zavart, mert sem a nyúl, sem a fácán tervezett törzsállománya nincs meg. A fácánok törzsállományából 640, a nyűiéből pedig száz darab hiányzik. Lövési engedélyt kimondottan fácánkakasra adnak, hogy szabályozzák az ivararányt. A vadászterület vadeltartó képessége kielégítő, mégis egyre kevesebb az apróvad. Hét évvel ezelőtt (1972), amikor a mezőgazdaságban kevesebb vegyszert használtak, nyálból 270, fácánból pedig 459 darabot, ugyanakkor az 1976—79-ik években mindössze húsz nyulat és 716 fácánt lőttek. Ez azt jelenti, hogy egy év átlagában mindössze öt nyúl és 179 fácán került puskavégre. Ebben az évben a nyulak lelövését szüneteltetik, fácánból pedig ötvenegyet engedélyeztek lelövésre. Ez az eredmény a vadásztársaság huszonkét tagja részére nagyon szerény. Amint látjuk a vadászat lehetősége a minimálisnál is kisebbre zsugoromunkájáról dott. Ez azonban nem szegte kedvét a tagságnak. Évente minden vadász tíz napot dolgozik különféle társadalmi akciókban és a vadászterület rendbetartásában is aktív részt vállal. A szervezet ötven ár vadföldjén szemes- és szálastakarmányt termesztenek a vadak téli etetésére. A tizenegy fogoly- és fácánetetőt időközönként feltöltik eleséggel, a nyulak részére szálastakarmányt, az őzeknek pedig sőzókat helyeznek ki a vadászterületre. A vadászok közül négyet vadőri teendőkkel bíztak meg, akik a hozzájuk beosztottakkal együtt becsületesen őrködnek. Irtják az apróvadak ellenségeit, a kártékony rókát és más ragadozókat. Arra is ügyelnek, hogy illetéktelen, lelkiismeretlen személyek ne garázdálkodhassanak a vadászterületen. Korábban előfordult, hogy az orvvadászoktól nyolc fegyvert koboztak el. Ez azonban már régen volt. A vadásztársaság tagjai szívélyes kapcsolatot tartanak a szövetkezettel, kölcsönösen segítik egymást. Főleg idényben vállalnak munkát a gazdaságban. A múlt években két vadászházat építettek. Az elsőt 1964-ben, amelynek az értéke húszezer korona, a másikat pedig 1973-ban nyolcvanezer korona értékben. Az építményeket helyi és járási méretű rendezvények alkalmából használják ki. A tagok továbbképzésére előadásokat szer>eznek, s olyan speciális tárgykörű kérdések is napirendre kerülnek, mint például a vadászebek nevelése és egyebek. A taglétszámot szükség szerint bővítik. Kétévenként szerveznek járási méretű vadászvizsgát, aki eleget tesz a vizsgafeltéetleknek, azt felavatják, jelenleg egy tagjelöltje van a szervezetnek, aki a tavaszi vizsgákon bizonyíthatja rátermettségét. A szervezet tagjainak többsége lelkiismeretesen gondoskodik a vadszaporításról. Köztük említhetjük Cvengel István vadőrt, Lukács Jánost, a szervezet elnökét, Lőrincz Sándort, Kálosi Ferencet, Hajmár Bélát és másokat. Gyapjas József 1971-ben egy olyan őzet lőtt, melynek trófeáját aranyéremmel jutalmazták. Lőrincz Sándor pedig 1979-ben lőtt egy őzet, s ennek a trófeájáért minden bizonynyal ezüstérmet ítélnek oda. Ojabban helyi méretű lövészversenyt nem rendezhetnek, bár van egy HIRDETÉS ............. A Dolné Strháre-i Méhészegyesület értesíti a tisztelt méhésztársakat, hngy megrendelésre a részére küldött tiszta viaszkből kilónként 10 koronáért, a sejtekből pedig kilónként 12 koronáért Jó minőségű mfllépet készít. Azt fertőtleníti, megrendelés szerinti méretre vágja és foszforral feljavítja. kisebb méretű lövöldéjük. Részt vesznek a járási méretű versenyeken, ahol a vadászok jó helyezést érnek el. Lukács János, Nemcsak László, Lőrincz Sándor és Berecz László legutóbb figyelemreméltó helyezést ért el a járási lövészversenyen. Az alapszervezet tagjai körében nem hiányzik az önfegyelem. Senki nem vét a szabályok ellen. Korábban persze előfordultak szabálysértések, azonban a vezetőség és a tagság résen volt, semmilyen szabálysértést nem nézett el. Fokozatosan megszilárdult a vadászerkölcs, s a főhangsúly nem a vadlövésen, hanem a nevelésen, a szaporításon, a természetes környezet megvédésén van. Feltételezhető, hogy ennek gyümölcsét — a növények nagy arányú vegyszeres kezelése ellenére — bizonyos időn belül, az apróvad-törzsállomány szaporodásával szüretelhetik. Hoksza István hogy egészségesebb méhek szaporodjanak. A viaszkot és a sejteket, s persze a megrendelést Is erre a címre küldjék: VÝROBŇA MEDZIST1ENOK 991 06 ŽELOVCE. okr. Veľký KrtíS
