Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-01 / 48. szám

1979. december 1 SZABAD FÖLDMŰVES .11 Közszükségleti cikkek kiállítása Az idén a bratíslavai Pihenés és anyag gyárai közé tartozik a libereci Kultúra Parkjában megrendezett or- Plasztimat, a nyitrai Plasztika stb. Az szágos kiállítás több éves hagyomá- említett nagy vállalatok egy sor olyan nyokra tekint vissza. A gépipar köz- műanyag cikket vonultattak fel, me­­szükségleti cikkek kiállításán össze- lyek ma már világszínvonalúak. Az sen hatvan vállalat vett részt, melyek érdeklődők a rendezvényen meggyő­­csakis azokat a legújabb termékeiket ződhettek a következőkről: iparművé­­vonultatták fel, melyek már most szeink, technológusaink mindinkább vagy 1980-ban kaphatók lesznek az kezdik felfedezni a műanyagok for­­üzletekben. A látogatók — szóban és málhatóságát és felhasználhatóságá­­a vendégkönyvben nyilvánított — vé- nak széles skáláját. S hogy a mű­­leményein s a mi meglátásaink alap- anyagipar hovatovább a legfrekventál­­ján leszögezhetjük, hogy a gyártók a tabb iparágak közé tartozik már, ezt minőségi követelmények mellett nagy maga a kiállítás is hűen bizonyította, hangsúlyt fektettek termékeik esztéti- A nézelődő ugyanis jóformán nem ta­­kai kivitelezésére. A háztartási cikkek lálkozott olyan kiállítási tárggyal, A kiállításon főleg a fiatalokat von­zották a szebbnél szebb kerékpárok. A jól ismert ESKA, FAVORIT, VELA­­MOS kerékpárgyártő üzemek számos új terméket vonultattak föl. Mivel kü­szöbön a karácsony, a szülők főleg a gyermekkerékpárokat csodálták meg. Az ESKA gyár képviselője arról tájé­koztatót, hogy az 1979-es gyártási év­ben már az új szabvány szerint gyárt­ják a gyermekkerékpárjaikat: a mai fiatalok ugyanis nyúlánkabbak, fejlet­tebb izomzatúak, mint a korábban születettek, ennek révén a kerékpá­rok is „megnőttek“. A kis súlyú, de masszív — SOBI-kerékpár a „legszi­gorúbb“ szakemberek körében is elis­merésnek örvendett. A világhírű FA­VORIT gyár most nem a minden igényt kielégítő versenygépeit állítot­ta ki, hanem olyan sportkerékpárokat, melyek turisztikai célokat szolgálnak. A TESLA nemzeti vállalat — nyolc üzemének képviseletével — ötven ter­méket állított ki. Az új típusú — sen­­zorral felszerelt >— ízlésesen kivitele­zett hordozható, televíziók, minőségi magnetofonok, stereo-fülhallgatók, ke­verőpultok, tovább öregbítik a TESLA hírnevét. A Csehszlovák Autóipari Vállajat külön pavilonban mutatta be legújabb termékeit. A nagyközönség megtekint­hette a Skoda — 105 és 120-as — 1980-as modelljeit, melyeken a gyár­tócég számos újítást eszközölt. A kül­ső változásokon kívül — a hátul el­helyezett műanyag-spoyler, ütésgátló gumi stb. — technikai módosításokra is sor került: az „alacsonyabb“ szé­lesebb gumiköpenyekkel felszerelt autó elődeinél jobban fekszi az utat, s az előírt aerodinamikai követelmé­nyeknek is megfelel. A JAWA üzem is bemutatta legújabb termékeit, me­lyek iránt külföldön is nagy a keres­let. A közszükségleti cikkek kiállításán résztvett a ZBROJOVKA nemzeti vál­lalat is, mely főleg vadász- és sport­­fegyvereket, számítástechnikai beren­dezéseket, írógépeket állított ki. A nézel'ődők megcsodálhatták azt a sokat bírált „színtelensége“ már nem volt tapasztalható, hiszen a termékek valóban ízléses színösszeállításban, szép kivitelben képviselték a gyártó­­céget. ■ □ ■ A kiállításon a legtöbb terméket a PRAGO UNION vonultatta fel. A tröszt —, amely húsz nemzeti vállalatot irá­nyít és összesen harmincnyolcezer dolgozót foglalkoztat — gyártmányai nemcsak minálunk, de kiváló minősé­gük révén külföldön is jól ismertek. A tröszt ELEKTRO PRAGA vállalata a rendezvényen főleg a háziasszonyokat lepte meg. A bemutatott villanytűzhe­lyek, infra-grillek, elektromos szoba­melegítők, hajszárítók, ventillátorok mellett több érdekességgel is talál­kozhattunk. Ezek közé soroláható az HETA-mixer-robot 053 készülék, mely a modern konyha egyik bútoreleméül is szolgálhat. A mixer hajtómotorja a fából készült tartóállványra van rögzítve, s a polcokon ott találhatók a tartozékok. Többek között a gyü­mölcsprés, a szeletelő, a reszelőbe­rendezés, a húsdaráló, a habmixer, stb. Az igényesen előállított, jól fel­szerelt robot árát mindössze 7750 ko­ronában határozták meg. További új­donságként említhető az ETA 1400-as porszívó, amely a modern formaterve zés minden nyomát tükrözi. Nemcsak tetszetős, de műszakilag is kiváló tunlajdonságokkal rendelkezik: ki sebb energiafogyasztásnál jóval na­gyobb teljesítményt nyújt elődeinél. Ugyanúgy, mint másutt a közszük­ségleti cikkek kiállításán is elmarad hatatlan a műanyag gyártmányok be­mutatása. Hazánk legnagyobb mü­melynek valamelyik részeleme ne lett volna műanyagból. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a STROJSMALT termékei iránt, mely hatvan kiállítási cikken keresztül adott keresztmetszetet gyártási prog­ramjáról. A hűtőszekrények mellett nagy érdeklődést keltettek a külön­álló mélyhűtők, melyek főleg a hús hosszabb idejű tárolására szolgálnak. A STROJSMALT eddig még nem for­galmazott propánbután-fagyasztóké­­szüléket is bemutatott. A gyár jelen­lévő képviselője megjegyezte, hogy a jövőben már nem lesz hiánycikk a családi házak fűtésére szolgáló gáz­kazán vagy a kisebb kapacitású — gázfelhasználási! — tűzhelyek. 222.3 jelzésű Consul írógépet, mely főleg külalakjával hívta fel magára a figyelmet. A gyár képviselője je­lezte, hogy a masszív műanyagvázas írógép a vállalat legjobb termékei közé tartozik. Reméljük, az új gép nemcsak a kiállításon, de hamarosan az üzletekben is megjelenik. A Bratislavában novemberben meg­rendezett közszükségleti cikkek kiállí­tása teljesítette küldetését: a rendez­vény rámutatott állami szerveink azon törekvéseire, melyek a szocialista ember életszínvonalának emelkedését szolgálják. KALITA GÄBOR A TESLA gyár stereo-gramofonja és az ETA jelzésű — szép kivitelezésű porszívó nagy sikert aratott a kiállításon. A szerző felvételei. fény- és árnyoldalai |ű|a a népgazdaságnak nincs olyan ágazata, ahol a vegyipari ter­mékeket ne hasznosítanák. Ezért a vegyiparnak — a gépipar mellett — döntő szerepe van az iparosítás, a műszaki haladás fejlesztésében, a ter­melés hatékonyságának növelésében. A háború előtt, agrár jellegű Szlo­vákia viszonylatában aligha lehetett beszélni vegyiparról. Äm az elmúlt három évtizedben sorra épültek fel a korszerű vegyipari üzemek, s ma ha­zánk vegyipari termelésének jelentős részaránya ezekből Származik. Szlo­vákia fejlett ipari országgá alakult. A vegyipar gyorsütemű fejlődéséről azok az igényes feladatok tanúskod­nak a legjobban, amelyeket a CSKP XV. kongresszusának határozatai tűz­tek ki célul a hatodik ötéves tervidő­szakra. A jobb áttekintés érdekében nem árt legalább részben körvonalaz­ni a fontosabb feladatokat, az elmúlt három évben elért ‘ eredményeket, s mindazokat a problémákat, nehézsé­geket, melyek kiküszöbölésével a fej­lődés üteme felgyorsítható. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a fő hangsúly a kőolaj feldolgozására, a petrokémiára, a vegyi szálak, a mű­anyagok, a festék- és mázoló anya­gok, valamint a polimerek adalék­anyagának gyártására irányult. Az inovációs program keretében pedig a gumiipar fejlesztése, a műtrágyák és a növényvédőszerek gyártásának fo­kozása került előtérbe. A feladatokból kitűnik, hogy Szlo­vákia vegyiparának termelését — az előbbi ötéves tervidőszak valóságához viszonyítva — pontosan negyven egész öt tized százalékkal kell fokozni. Ez pedig nem csekély feladat. Az eddigi eredmények azonban biztatóak. Az el­múlt három év alatt vegyiparunk az előirányzott termelési tervét egymil­­liárd háromszázhetven millió koroná­val túlteljesítette, s habár nem mind­egyik termelési-gazdasági egységben sikerült a tervezett feladatokkal meg­birkózniuk, a kilátások arra enged­nek következtetni, hogy e fontos népgazdasági ágazat ezt az ötéves tervet eredményesen zárja. Az elmúlt három évben jelentősen növekedett a kőolaj feldolgozása. A vegyi szálak gyártásában ugyancsak szép eredményeket értünk el, köszön­ve a beruházások határidő előtti át­adásának s üzembehelyezésének. Min­den jel arra utal, hogy 1960-ig elér­jük a célul tűzött termelés fokozását, ami az 1975-ös év valóságához viszo­nyítva több mint negyvenhét százalé­kos növekedést jelent. A mázolóanya­gok gyártásában is a termelési terv szerint halad. Bizonyos javulás történt a gumiabroncsok és a műszaki gumi­árú gyártásában. A javulás elsősorban a tehergépkocsi gumiabroncsok gyár­tásában állt be, ahol a gyártási tech­nológia korszerűsítésével, a termelés hatékonyságának növelésével lehetővé vált a radial gumiabroncsok gyártási programjának sikeres megvalósítása. A fokozott munkatermelékenységnek köszönve már az 1978-as évben elér­tük az előirányzott termelési ütemet s ezekből a gumiabroncsokból évi át­lagban háromszázezer darabot gyár­tottunk, méghozzá kiváló minőségben. Sajnos, az említett program nem ol­dotta meg a traktor gumiabroncsok kellő mennyiségű gyártását. A személygépkocsi gumiabroncsok gyártásában ugyancsak problémák merültek fel. Ugyanis a nem megfe­lelő termelési szerkezet következté­ben a diagonális gumiabroncsok gyár­tása nagyobb arányú volt a kelleté­nél. Emiatt értékesítésük nehézségek­be ütközött, ami érthető, hiszen a személygépkocsi-tulajdonosok a lénye­gesen előnyösebb, jobb minőségű ra­dial gumiabroncsokat részesítik előny­ben. A forgalmazási nehézségek miatt a gyártók hozzávetőlegesen négy szá­zalékkal csökkentik a termelést. A tervezett feladatokat nem sike­rült teljesíteni az etilén gyártásában, ahol az elmúlt három év alatt a ki­esés megközelítette a száznegyven­­ezer tonnát. A helyzet javítása érde­kében az intézkedések a termelés sta­bilizálására irányulnak. Az elmúlt időszakban akadozott a műanyagok gyártása is, ahol az előjelek szerint a tervet csupán kilencvenöt százalék­ra teljesítjük. Habár a mezőgazdasági termelést a vegyipar valamennyi ágazata köz­vetve, vagy közvetlenül érint, mégis a legnagyobb mértékben a műtrágya és a növényvédőszerek gyártása befo­lyásolja. Az utóbbi években pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vegyszerekkel való ellátás nem minden esetben ki­elégítő. A hatodik ötéves terv célkitűzései szerint a műtrágyák gyártását száz­­hatvankét ezer tonnával — tápanyag­ban számítva — kell fokozni. Ez az 1975. év valóságához viszonyítva az 1980-as év végéig harminchat százalé­kos növekedést jelent. Az elmúlt há­rom évben a vegyipar túlteljesítette a műtrágyák tervezett össztermelését. Ez év első felében a műtrágyák gyár­tásában aránylag kedvezőtlen helyzet alakult. Ennek ellenére megvan a feltétele annak, hogy az 1980-as év végére a vegyipar teljesítse a műtrá­gyák gyártásában előírt feladatokat. Természetesen ehhez szükséges lesz az eddiginél hatékonyabban kihasz­nálni a meglévő termelési kapacitáso­kat s előtérbe helyezni az egy és több hatóanyagú cseppfolyós műtrá­gyák gyártását. A növényvédőszerek gyártásában jelentős nehézségek merültek fel a nyersanyag hiánya miatt — mert a szükséges hatóanyagokat behozatalból biztosítjuk — s ennek következtében a vegyipar sem a mennyiség, sem a választék tekintetében nem tudja ki­elégíteni a mezőgazdaság szükségle­tét. Csupán a Burex — cukorrépa­­gyomirtószer — gyártásában sikerült a termelést évi átlagban háromszáz tonnával növelni. Habár a vegyiparban elért eredmé­nyeket pozitívan lehet értékelni, a termelésben számtalan probléma és nehézség merül fel, amelyek megne­hezítik vagy hátráltatják a feladatok teljesítését. Csak a legfontosabbakat említve, nbhézségeket okoz például a nyersanyag- és az energia hiánya, va­lamint a nyersanyagok évről évre nö­vekvő ára, a gépi berendezések és a gyártási technológia korszerűsítésé­nek lassú előrehaladása, a beruházá­sok megvalósításának késedelme, de sokszor a termelés szerkezetében fel­merülő hiányosságok is, melyek főleg a termékek minőségét és az áruvá­lasztékot hátrányosan befolyásolják. KLAMARCSIK MARIA mérnök |J azánkban a családi házak építésének nagy jelentősége van a lakásprobléma megoldásá­ban. Nem vitás, társadalmunk sok­oldalú anyagi támogatásban része­síti azokat, akik lakásgondjukat családi ház építésével igyekeznek megoldani. Mégis a hagyományos családi házak építésének üteme az utóbbi Időben csökkent, főképpen azért, mert a figyelem középpont­jába a szövetkezeti lakásépítés ke­rült. Ami a családi házépítést ille­ti, ezen a szakaszon is egyre in­kább a tömbösített lakásépítkezés kerül előtérbe. Az ilyen jellegű építkezések már az ötödik ötéves tervidőszakban kezdtek kialakulni. 1971-ben a nemzeti bizottságok százhetvenöt községben tettek elő­készületeket a tömbösített építke­zésre 40 329 lakás esetében. Közü­lük 1978 végéig- 5535 lakás készült el, ugyanakkor 5174 új családi ház építését kezdték meg. Ezek az építkezések lehetővé .teszik, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban megközelítőleg tízezer családi ház épülhessen fel az új koncepció szerint a központi településekben. A fenti adatok arra utalnak, hogy a jövőben a családi házak tömbösített építése Jelentősen nö­vekszik, de még mindig nem ki­elégítően. Ennek több oka is van. Ahhoz, hogy az ilyen jellegű épít­kezést továbbfejlesszük, egy egész sót hiányosságot kell kiküszöböl­megteremtené annak a feltételét is, hogy a családi házak építésé­vel létrejöhessen a munkaerők bi­zonyos fokú stabilizálása. Ez a legjárhatóbb útja annak, hogy a családi házak építésére alkalmas területeket gazdaságosan használ­ják ki s egyben ez pozitívan hat a sok helyütt az építkezési lehetősé­gek korlátozottak, különösen, ha figyelembe vesszük a mezőgazda­­sági területek védelmét. Ezért a meglevő telektartalékok feltárásá­ra kell törekedni. Ebből a célból a Szlovák Szocialista Köztársaság Építésügyi Minisztériuma karöltve Eliítirlien a csoportos építkezés ni. Elsősorban az illetékes szer­veknek olyan intézkedéseket kell érvényesíteniük a gyakorlatban, amelyek az egyéni építőket meg­győzik, hogy csoportosan építkez­zenek, mert ez minden szempont­ból előnyösebb a hagyományos építkezésnél. Hogy ezeket a több­lakásos épületeket, illetve családi házakat nem okvetlenül a jelen­legi lakóhelyükön kell felépíte­niük, hanem a központi községek­ben. Ez lehetővé tenné a magán­építkezések csoportosulását, és települések városias jellegének ki­alakítására. Az új koncepció szerinti építke­zések megvalósítása körültekintő és felelősségteljes munkát igényel: megköveteli a központi szervek és a helyi nemzeti bizottságok koor­dinált együttműködését, s szüksé­gessé teszi az építkezési körzetek kijelölését. Ezen túlmenően ren­dezni kell a telkekkel kapcsolatos tulajdonjogi viszonyokat, ugyanak­kor számolni kell azzal is, hogy az Állami Építőipari Kutatóintézet­tel kidolgozta a vidéki települések beépítési tervét. Segíti a helyi nemzeti bizottságokat a kijelölt telepek gazdaságos kihasználásá­ban. A családi házak építésének mi­nőségi javításával kapcsolatban előtérbe kell helyezni az esztéti­kus architektúrát. Fokozott figyel­met érdemel a fűtőenergiaforrások ésszerű kihasználása is. Ezen a té­ren az irányító szerveknek a meg­levő hő- és energiaforrások haté­kony kihasználására kell töreked­ni. A tömbösített építkezések ese­tében a hővezető hálózat kiépítése minimálisra csökken, ezáltal lehe­tővé válik az energiatakarékosság. Ezenkívül az ajtók és ablakok szabvány szerinti gyártása, jó szi­getelése és gondos beépítése nagy mennyiségű hő elillanását akadá­lyozhatja meg. Az eddiginél na­gyobb figyelmet kell szentelni a tömbösített építkezés ütemének a meggyorsítására. Ugyanis az eddi­gi tapasztalat azt igazolja, hogy hosszú idő telik el az alapok le­rakásától a beköltözésig. A kése­delmet sok esetben az anyagbe­szerzési, valamint az iparosmunká­val kapcsolatos problémák okoz­zák. Az építés átfutási idejének csökkentése érdekében olyan in­tézkedések szükségesek, amelyek a fogyatékosságokat eltávolítják. Mivel a beköltözést sok esetben a befejezési munkálatok — neveze­tesen különféle szerelőmunkák — késleltetik, el kell gondolkozni a­­felett, hogyan lehetne a szakmun­kák gyors elvégzését megoldani. i—nt—

Next

/
Thumbnails
Contents