Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-17 / 46. szám

♦

1Я7Я. november 17.

SZABAD FÖLDMŰVES

ANKÉT!-ANKÉT! ANKÉT!-ANKÉT! ANKÉT!-ANKÉT!

Űj korszak kezdődött...

Sokan élnek még azok közül, akik 1949-ben meg alakították a szövetkezeteket. Ezen alapítótagok közé :artozik Majoros Győző is, aki többek között a következőket mondta a kezdetről:

— Gömőrön (Gemer), három évtizeddel ezelőtt, jobbára az urasági birtokra hozott telepesekből alakult először a szövetkezet. A falu népe idegenkedve nézte őket, valamint a szövetkezetesítés érdekében kifejtett erőfeszítéseiket. Távol tartotta magát tőlük. Tehát az első próbálkozás kudarcba fulladt, miután nem talált megértésre a falu földművesei körében. Végérvényesen a rá kővetkező évben alakult meg a közös gazdaság — erre utal az alapítólevél.

A felvilágosító, meggyőző munka lendületet vett, ennek ellenére nem mindenki választotta a szövetkezeti gazdálkodás útját. A kulákok nálunk is kadályokat gördítetek a fejlődés útjába. A kommunistákra várt a feladat, hogy az osztályharc közepette elszigeteljék az ellenlábasokat, a fejlődés kerékkötőit, szavaik ne találjanak „termőtalajra“ a lakosság körében. Ez, úgy-ahogy sikerült is: a bizalmatlanság magvát hintőknek egyre kevesebben hittek.

— Akadtak olyanok is az új gazdálkodási forma felé kacsintgatók között — emlékezett vissza Majoros elvtárs —, akik attól tartottak, hogy a közösben majd nekik kell a gyengébbekre, a lustálkodókra dolgozniuk. Meg aztán az is felmerült az emberekben, hogy majd a volt nincstelen fog parancsolgatni... Persze, a kételkedők száma egyre csökkent, a szövetkezetbe lépőké meg szépen gyarapodott. Elég az hozzá, hogy aránylag rövid idő alatt mind többen értették meg: a kommunisták jót akarnak, hogy a boldogulás egyedüli, leghelyesebb útja a szövetkezeti gazdálkodás. Az az üj forma, amely megszabadít a gépi művelésen keresztül a hajnaltól napestig tartó nehéz munkától ... Erről meg is győződhettek a tamáskodók, hiszen a munkásosztály nemcsak politikai segítségei nyújtott a szövetkezeti gazdálkodás térhódításához, hanem korszerű mezőgazdasági gépeket is rendelkezésre bocsátott, a gépállomás közreműködésével. A traktorosok, gépkezelők nemcsak a földeken végeztek jó minőségű munkát — ezáltal is népszerűsítve a gépi munka előnyösségét —, hanem politikai felvilágosító munkát is végeztek.

Erre az időre vezethető vissza a munkás-paraszt szövetség kezdete. Ez a szövetség egyre szilárdabbá vált: a munkásosztály a gépeken kívül elegendő műtrágya gyártásáról, sőt szakemberekről is gondoskodott. A legtöbb szakembert az idő tájt a gépállomás képezte, biztosította, majd a mezőgazdasági iskolák hálózatának kiépülésével a szakemberképzés szervezettebb, színvonalasabb formát öltött.

— A ma szocialista mezőgazdaságára a korszerű és nagy teljesítményű gépek hada, a jól felkészült vezető- és szakember-gárda, a tudomány segítsége a jellemző. Ma, ha végignézem a határt, úgy érzem, gyermekéveim mesevilága elevenedik meg. Ökrös- és lovasfogatokkal kezdtük a a közös termelést..., s a szüntelen fejlődés során idáig jutottunk. Ma négy falu — Gömörpanyit (Gemerská Panica), Szárnya, Beretke és Gömör — lakossága talál biztos megélhetést, anyagi-szellemi felemelkedést a gömöri székhelyű szövetkezetben.

Igen, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben a dolog nehezét korszerű gépek végzik. Megemlíthetem még, hogy szövetkezetünk lótenyésztéssel is foglalkozik; ennek persze más a küldetése, mint hajdanán. Az egyik fő termelési ágazat is, a másik is aránylag jól jövedelmez. A jövedelmező szövetkezeti gazdálkodás egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a termelés továbbfejlesztésére jut a közös kasszából, hanem a dolgozók szociális-kulturális igényeinek kielégítésére, szakmai-politikai ismereteik gyarapítására; sőt a közösből eredő személyi jövedelemből már korszerű családi ház építésére, a mai igényeknek megfelelő berendezésére, sőt személygépkocsi vásárlására is futja.

Ez természetesen függ attól is, ki milyen igyekvő, szorgalmas, mennyire takarékos. Mert, azért a mi falvainkban is léteznek „lyukasmarkúak“,

akiknek a tenyerükből egyhamar kisiklik a pénz — akár a csuka ... No de, ezek száma elenyésző a nagy többséghez hasonlítva.

Szóval: nagyot fejlődött 30 év alatt a szövetkezet, s egyben a dolgozókról való gondoskodás is sokrétűbbé vált. Például azok a fiatalok, akik a szövetkezetben látják boldogulásukat, jövőjüket, szövetkezeti lakás — családi ház — várja őket: a karbantartásról az efsz gondoskodik. Ez a fiatal nemzedék, az utánpótlás kérdése megoldásának legjárhatóbb útja.

Szövetkezetünkben több társadalmi és tömegszervezet alapszervezete tevékenykedik. Ezek, a szervezeti életen kívül, társadalmi munkával járulnak hozzá a közös gazdaság fejlesztéséhez, a munkakörnyezet szépítéséhez, javításához, a sürgős tavaszi, nyári, őszi tennivalók elvégzéséhez.

Aki szereti a természetet, szeret dolgozni a mezőn, szívesen jön közénk. Annak ellenére, s hogy kijut nemcsak a verőfényes napokból, hanem a sáros. tavaszból, a szeles őszből és a hideg télből. A szövetkezetben való szívós helytállást követel a közös tervfeladatok példás valóraváltása; áldozatvállalás a javából. Az időjárási viszontagságoktól semmi esetre sem szabadna a fiataloknak megriadni. De még az állattenyésztésben való munkavállalástól se, hiszen ebben a fő termelési ágazatban is évről évre több a gép, könnyebb a munka, s javul a szociális gondoskodás.

Szocialista mezőgazdaságunkban —, mint csöpp víz a tengerben — a gömöri szövetkezet. Eddig is szép eredményeket tudott felmutatni a három évtized során, de a jövő még többet, jobbat Ígér. Lehetőségeink szinte kimeríthetetlenek. A termelésfejlesztés anyagi-műszaki feltételei egyre jobbak. Az elavult istállók heyébe sokkal nagyobbak, korszerűbbek épülnek,

; gépi berendezésekkel is jobban ellátottak. A mezőgazdasági gépek is lehetnek jobbak, még nagyobb teljesítményűek. Vegyiparunk még hatékonyabb vegyszerekkel — elegendő mennyiségben — áthatná el a mezőgazdaságot. És mi emberek is lehetnénk lelkiismeretesebbek, több fele'ősségérzetet tanúutók, kezdeményezőbbek.

Mert, nemcsak magunkért, családunkért, a közösségért dolgozunk, lanem szeretett hazánkért, szociaista társadalmunk továbbfejlesztéséért, a tartós világbékéért.

SZABAD MARGIT, Gömörpanyit (Gemerská Panica)

Ilyen kéz,.aszná létesítményekkel gazdagodnak községeink a Nemien Front választási programterve, célkitűzései keretében. Természetesen, a lakosság jelentős részének társadalmi munkája hozzájárulásával. Felvételünk Zsigárdon (Žiharec) készült. Fotó: —nki—

Nehéz küriilméevek közén - eredményesen

Kmetz László, telepvezető.

Ует szeretek autóbusszal utazni.

Két ember számára eléggé szűkre szabott az ülés. Ha mégis rákényszerít a munkám, legjobban akkor telik az idő, ha sz^ba elegyedem a szomszédommal. I

Ezúttal egy fekete üstökű fiú mellé kerültem. Kiderült: a szülei jó ismerősök, toliforgatók. A iegkisebbik fiuk is a főváros szülötte, mégis az Ipolysági (Sahy) Mezőgazdasági Gépészeti Szaktaníntézetben tanul mesterséget.

— Attila! Valid be őszintén, vonzottak-e téged a mezőgazdasági gépek, vagy valaki rábeszélt...?

— Csöpp korom óta érdekeltek az autók, a „nagyszájú“ kotrógépek, s más gépek. Nagyapám a személygépkocsik „orvosa“ és sokszor settenkedtem körülötte. Azelőtt, sőt manapság is sokszor azt mondotta, illetve mondja: „Te, gyerek, menj játszani...!“ Én meg rendszerint szót fogadok, de úgy érzem, sokmindent már én is megcsinálhatnék. Nagyapóék Zsélyen (Zelovce) laknak; a nyarat mindig náluk töltöttem. Ha lakodalom, vagy más családi esemény volt a faluban, a bátyámmal mi is ott lábatlankodtunk. Igaz, városi gyerek vagyok, de a szívem valahogy a faluhoz is hozzánőtt, ezernyi a kedves emlék, élmény.

— Bratislavához nem vonz semmi?

— Nagyon isi Sok csínyt követtünk el a város peremén, sokszor kevés idő maradt a tanulásra. Elég közepes volt az előmenetelem. De ne higgye, hogy azért mentem a mezőgazdasági

szaktanintézetbe. Jöl tudja, otthon válogathattam volna a szakmákban. Engem azonban a falu, a mezőgazdaság, de főleg о gépek vonzanak. Annak is örülük, hogy lesz hajtási Jogosítványom motorkerékpárra, személygépkocsira, traktorra, és ha minden jól megy, a tehergépkocsira is megszerzem.

— Apód író ember, téged a szép szó nem érdekel?

A gépek ifjú szerelmese

— Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A gépek mellett az irodalom szeretete is bennem van. Nekem hasonlóan kedves a gépek harmonikus muzsikája, mint a versek ritmusa. Lehet, egyszer én is megkezdem írásban elmondani gondolataimat. De előbb tanulni kell, méghozzá sokat.

— Dehát a szakmunkásképzőt választottad.

— Ez így igaz, de már a holnapra is gondolok. Az Ipolysági szaktanintézetben megvan a lehetőség, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett érettségi bizonyítványt szerezzek. S ha már az meglesz, a főiskolát is elvégezhetem. Magamban már döntöttem — nem adom alább! A bátyám művész lélek, csakhát a képzőművészetben kevés a lehetőség a főiskola elvégzésére. Most versenyben vagyunk, kinek sikerül. Nagyon boldog lennék, ha mind a ketten elérnénk vágyainkat.

— Másodikos létedre elégedett vagy-e a tanítással, és az internátusi elhelyezéssel?

— A tanárokról vagy jót, vagy semmit. Magának azért megmondhatom, tudnak ezek a „górék“. El kell ismerni, sokat raknak a fejünkbe. Az „intri“ nem a legideálisabb, de azért megvagyunk. Elég sok a tanulni való, néha azonban kiruccanunk.

— Szóval nem veszitek eléggé komolyan az iskolát?

— Nem arról van szó. Tudjuk: rend a lelke mindennek, de azért néha mégis kutyulunk. Ez afféle diákvirtus. No, de nekem már készülődni kell, most a nagyszüleimnél éjszakázom, aztán hajnalban visszamegyek Ipolyságra.

A fiú készülődött. Elegáns kabátot vett le a fogasról. Lesegítettem és éreztem a gyapjúanyag fogását.

— Otthon vették? — kíváncsiskodtam.

— Zolinak is hasonló van, de egy kicsit barnább. Nekem ez tetszett — húzta ki magát, s valóban elgánsan simult az alakjához a télikabát.

Csak néhány percig töprengtem: ezernyi lehetőségük van ezeknek a fiataloknak. Főleg csak rajtuk múlik, s a szülők, pedagógusok tanácsadásán, hogy mielőbb tudatosítsák a „tanulj, hogy boldogulj“ jelszó Örök igazságát. , TŰTH DEZSŐ

Nagyidán (Velká Ida) még jóformán be sem érünk a faluba, máris 1 le kell térni a főúttól, ha a Magszaporító Állami Gazdaság szakosított állattenyésztő telepére akarunk eljutni. Ez а II.

.számú brigád birodalma, közvetlenül a Kelet-szlovákiai Vasmű; szomszédságában.

Kmetz László telepvezető barátságosan fogad. A kölcsönös bemutatkozás után elmondja, hogy ehhez az üzemegységhez 1436 hektár szántó tartozik. Vetőmagtermesztéssel, hús- és tejtermeléssel foglalkoznak. Amellett, hogy évente 180 tonna vetőmagot értékesítenek, 100 hektár földterületre 130 számosállatot tartanak. Csaknem kétezer a szarvasmarhájuk, melyből háromszázharminc a tehén. Van még kétezerhatszáz sertésük. S egy forgóban tizenhatezer bojlercsirkét hizlalnak.

— Ennyi állatot hogyan bírnak takarmánnyal ellátni? — kérdezem a fiatal telepvezetőt.

— Legelőnk, rétünk nincs, szántóföldön termesztjük a takarmányt. A gondtalan átteteitetésre készítettünk 11 ezer tonna kukoricaszilázst és 280 tonna lucernaszémát. Az idén sikerült takarmányból bő termést betakarítanunk. Nem lesz takarmánygondunk.

Telepszemlére indulunk. Tisztaság, rend mindenütt. Az istállókban is. Teremtett lélek sincs itt, de ez nem zavar abban, hogy szemügyre vegyem a sertéseket.

— Nyolc tagja van eddig a brigádnak, amely itt dolgozik — tájékoztat kísérőm. — Vezetőjük Hpmolya Bernét, a sertéstenyésztési üzemágvezető.

Az üzemágvezető hamarosan előkerül, s mindjárt a brigádról tesz említést.

— Annak idején bíztattuk az aszszonyokat, vállaljanak állandó munkát, mert így jobban járnak: szociális-kulturálsi juttatásban részesülnek, s nyugdíjat is a saját részükről kapnak. S nem bánták meg, hogy hajlottak a jó szóra. Nekünk is jól jött a munkaerő, mert a községből a javakorabeli férfiak az iparban helyezkedtek el... — így Homolya brigádvezető.

Közben Ignáth Margit, a brigád egyik alapítőtagja is megérkezik. Mindjárt az elején kezdi:

— Húsz éve lehet annak, valaki szólt, hogy másnap reggel hat órakor legyek ott az állatok mérésénél. Ott voltam. Hideg szél fújt, térdig érő sárban kínlódtunk az állatokkal. Egész napon át csak az járt az eszemben, hogy a nap minél előbb elteljen, s aztán feléje se jövök a sertéseknek. De szándékomnak önmagam mondtam ellent: másnap is eljöttem. És azóta is itt dolgozom. Ez év végén elérem a nyugdíjkorhatárt, de azért továbbra is járok majd munkába, jól érzem it magam.

Rajta kívül még hárman — Hován Margit, Zs. Bobáíy Anna és Karaffa Gizella — képezik a brigád magvát. A többi jött, cserélődött, ők viszont maradtak. Meg Kiss-Csáji Erzsébet, Lucskai Margit és a többi, akik frissebb munkaerők, hat éve dolgoznak ebben a brigádban. Nagyon kényesek a rendre, tisztaságra, pontosságra.

— Váltótárs van-e? — érdeklődöm a nőktől.

— Isten őrizz a váltótárstól! Volt már ez napirenden. Ki is jelölték őket. Utána egy alkalommal elmentem bevásárolni, Kassára (Košice), amikor visszatértem, a jószágaim

éhesen, szomjasan visítottak. A moslék a vályúk mellett szétfolyva ... — ecseteli Pálfi Irén felháborodva. Hozzáteszi, hogy az ilyen etetés nemcsak takarmánypucsékolás, hanem a moslékhulladék egyben az állatbetegségeknek is táptalaja.

Egyébként van azért váltótárs is, ha sürgős ügy intézéséről van szó. Ezt a brigádon belül intézik el; mármint a helyettesítést.

Rontó Berta mindössze másfél hónapja brigádtag. Munkájáról így nyilatkozik:

— Naponta háromszor etetünk. Eleinte nehéz volt megszokni a koránkelést. Hajnali négy órakor ébresztett az óra. De már megszoktam a koránkelést, annak csöngése, berregése nélkül... Mi a legnehezebb? A trágya kitakarítása a ketrecekből.

A brigádvezető az Ung-vidékről került a Nagyidai Magtermesztő Állami Gazdaságba, aki már húsz éve egyben a szakosított sertéstelep vezetője. Mivel rukkolt ki? Nehéz az állattenyésztésbe munkaerőket megnyerni. Miért? Mert Itt, Nagyidén a településfejlesztést beszüntették. Az emberek nem kapnak építkezési engedélyt. “A fiatalok a városba költöznek, s lassan nem lesz semmilyen utánpótlás...

— Egyelőre olyan megoldáshoz folyamodunk — magyarázza Homolya brigádvezető —, hogy a községből elvándorlók házait hozzuk rendbe, meg azokat az épületeket, amelyekből kihaltak az emberek, s azt osztjuk ki az igénylőknek. A családok nagyon elégedettek a szép tágas, rendbehozott lakásokkal.

Távolról ez az állattenyésztő telep korszerűnek látszik. Közelről azonban kiderül, hbgy régiek az épületek — még a szövetkezeti gazdálkodás őskorából valók. így a dolgozók munkakörülményei is nehezebbek.

Kmetz László, aki már 19 éye telepvezető, számítgat:

— A sertéshús kilóját 12,80 korona költséggel termeljük. Ennél olcsóbban is termelhetnénk, de objektív körülmények is közre játszanak.

— Melyek azok?

— Hát tudniillik, a malacokat vásároljuk. Ez okozzu a problémát. Évente kellene mintegy 4600 darab, sajnos, a partner-üzemeink nem tesznek eleget a szerződésben rögzített követelményeknek. Például az év első felében az Oszori (Kvetoslavov) Magtermesztő Állami Gazdaságtól másfélezer malacot kellett volna kapnunk, s a valóságban csak nyolcszáz-egynéhány lett belőle. A kassai (Košice) Járásból ugyancsak ezerötszáz darab vásárlására szólt a szerződés, de lényegében csak 279-et tudtunk felvásárolni.

A továbbiakban arról beszélt a telepvezető, hogy az idén már hasznosítják a tejipar melléktermékeit, tehát a savót is. Ennek ellenére az utóbbi években egy kiló hús előállításához felhasznált 3,80 kiló erőtakarmány helyett most 4,50 kiló a szükséglet, ami felülmúlja a járási átlagot. Ezt mindenképpen le kellene csökkenteni, megkeresve a probléma megoldásának legcélravezetőbb módját.

Kmetz elvtárs és az asszonyok, miután kipanaszkodták magukat, végül a telepvezető ezzel zárta a beszélgetést:

— Mivei a malacvásárlás nagyon nehézkes, szeptemberben hatvan kocát vásároltunk. így segítettünk magunkon. További negyven előhasú kocát veszünk még az év végéig. Az ötéves tervidősszak végéig legalább háromszáz kocával szeretnénk rendelkezni, hogy a malacáznporulat fedezze az évi szükségletet.

ILLÉS BERTALAN

i