Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-03 / 44. szám

8. SZABAD FÖLDMŰVES 1979. november 3. SZÜLŐI TÉVEDÉSEK Mindent a gyerekért? Természetes szülői óhaj, hogy a gyermek többre vigye, mint szülei. Tiszteletreméltó törekvés az Is, hogy a legtöbb szülő ezért áldozatokat is vállal. De milyen legyen ez az áldo­zat? Azaz áldozat legyen-e egyáltalán, vagy inkább természetes gondosko­dás? Amíg a gyermek kicsi, okos és helyes a családon belüli ésszerű együttműködés a gyermek érdekében. Az okos együttműködés a családon belül a terhek és a munkák, valamint á kímélet és a juttatások egyenlő el­osztását jelenti. Ehelyett viszont a családtagoknak gyakran egyenlőtlen a helyzete. A terhek és a lehetőségek nem egyformán oszlanak meg közöt­tük. A terheket a szülők vállalják, és túlzottan megkímélik gyermekeiket, gyakran valamilyen „családf"előmene­tel“ gondolatának jegyében. Például a legtöbb családban a diva­tos öltözködést elsősorban, vagy majdnem kizárólag csak a gyermekek számára tartják szükségesnek, és sok fiatal édesanya lemond saját maga ápolásáról, a csinos külsőről. Az öl­tözködésben megnyilvánuló „kivétele­zés“ általában együtt jár azzal is, hogy a gyermeket „megkímélik“ az otthoni munkától. A ruha kétségkívül önbizalmat ad­hat, de érdekes módon gátolhatja a helyes önértékelés kibontakozását is. Az öltözet ugyanis csökkentheti, de növelheti is az emberi megkülönböz­tetés mértékét A külső megjelenés szavak nélkül is beszél viselőjéről, és az esztétikus, divatos öltözet hoz­zásegítheti a fiatalt a világgal, a tár­sakkal a nyitott, harmonikus kapcso­­lathaz. A családok a gyermek részére sze­retnék biztosítani ennek a kapcsolat­­tartásnak a feltételeit is. Sok esetben éppen a család feltörekvő terveinek megvalósításához. A gyermek divato­zása presztízstényezővé válik. A csa­ládi munkától való túlzott megkímé­­lés pedig — ami ugyan látszólag vé­dettséget ad neki ideig-óráig — egy­ben megfosztja az egyenlő felelősség­vállalás készségének elsajátításától. A legjobb szándék mellett így távolítja el a gyermeket a szülő az önmaga által vallott és vállalt erkölcsi- és munkanormáktól. A gyermek növekedésével tagja lesz a hasonló korúak közösségének, előbb az óvodában, majd az iskolában. De a családban kapott nevelés alapvetően meghatározza, hogy a versengés és vetélkedés, vagy az együttműködés szelleme alakul-e ki benne. A gyer­mekek keresik helyüket a társada­lomban. A családnak kell elsősorban segítenie őt abban, hogy választani tudjon az értékek között. A ruhával kapcsolatos értékek a­­zonban igen bonyolultak. Rousseau írja: „Nemcsak, hogy az elvakult anyák Ígérnek gyermekeiknek jutal­mul cicomát, még olyan esztelen ne­velők is akadnak, akik növendékeiket egyszerűbb és durvább ruhával fenye­getik, mintha ez fenyítés volna. Ügy hangzik, mintha azt mondanák neki: Tudd meg, hogy csak a ruha teszi az embert, hogy semmivel sem érsz töb­bet, mint a ruhád!“ Pedig a gyermek számára mindig az a legbecsesebb ruha, amelyik a legegyszerűbb, a legkényelmesebb. Dr. MÓRICZ ÉVA Eszköztörténelem 1. FŰRÉSZ A fűrészt Thalész, milétoszi görög filozófus, matematikus és csillagász (i. e. 624—547) „ta­lálta fel“, mégpedig úgy, hogy a kígyók állkapcsaiban vizsgál­ta a fogak elhelyezkedését. 2. FÉSŰ Már az ősembernek, is szük­sége volt szerszámra, hogy haj­zatát elrendezze, vagy fejbőrét vakarhassa. Már őskori lelete­ken is találtak fésűt. Ezeket halak bordáiból készítették, s csak évezredekkel később ke­rültek forgalomba a fogazott fésűk. 3. SZEMÜVEG Arra már az ókorban is rá­jöttek, hogy ha különféle üve­geket a szem elé helyeznek, be­folyásolhatják látásukat. Az el­ső mai értelemben vett szem- j üveget viszont csak sokkal ké-! sőbb, a XIII. század végén ké- j szítette egy olasz mester Salvi­­no ď Armato degli Armati. 4. VILLA Villaszerű alkalmatosságokat már az ezredforduló tájékán is ismertek, de nem terjedt el, ké­nyelmesebbnek tartották, ha kézzel ehettek és a' villát a „koszoskezű barbárok“ eszközé­nek tekintették. Csak a XVII. század körül lett népszerű. Sz. A. — Ki éri el hamarabb a glóbuszt...? Fotó: —nk— A szüle és a banya A magyar nyelv csodálatos árnyalati különbségeivel annyi mindent ki tud fejezni, és a fogalmakat olyan érzékeltetően el tudja választani egymástól. Erre akkor jöttem rá, amikor a parkban sétálgatva, akaratlanul is kihallgattam két kislány beszélgetését. A szöszke kezdte: — Te, az apukám az öreg nénikre egyszer azt mond­ja, hogy banya, máskor meg szüle. Hidd el, ezt én nem értem, mi a különbség a kettő között. Te tudod? A nagyobb leányka tudálékosan válaszolt:-« Azt a beszédjükből tudhatod meg. Nézd, ott ül két öreg néni a pádon, gyerünk a közelükbe, meghallgat­juk, miről és hogyan beszélgetnek, aztán megmondom neked, hogy melyik a banya és melyik a szüle. A kis szöszi hitetlenkedve ugyan, de elindult a barát­nője után. Ügy tettek, mintha a pad mögött játszanának f— és hallgatóztak. Tudja, Podlupkáné, már számtalanszor megmond­tam a fiamnak, nem kellett volna elvennie azt a cajrát feleségül. Máson se jár az esze, mint a parádén. Bezzeg a házi munka büdös neki... — Ugyan, ne vegye azt úgy, kedves Tarhonyáné. A mai fiatalok szeretnek öltözködni. Telik is nekik rá, most más világ van, mint a mi időnkben volt. — De a fenét van. Aki könnyűvérü, az mindig csak az lesz — sziszegett tovább az öregasszony. — Ezt meg honnét szedi? — kérdezte amaz. — Én jóravaló asszonykának látom. Hiszen mindenüvé a fér­jével megy. — Az igaz, de azért, ha fölkérik táncolni, csak úgy ríszálja magát idegen férfiakkal is. Hát illik ez__? — Ugyan, mi is voltunk fiatalok — mondja a másik néni. — No és tegye a szívére a kezét, fiatalasszony korában maga a férjén kívül senkivel sem táncolt? A beszélgetés így folytatódott tovább, de a kislány már nagyon türelmetlen volt, és odaszólt a barátnőjé­nek: — No, mondd már meg... — Hát az a kontyos asszony az a banya, a kendös néni meg a szüle. — Nahát, hogy te milyen okos vagy — ámuldozott a kislány. De mostmár én is rájöttem: a csípős, gonosz­nyelvű a banya, a jóindulatú meg a szüle. Parraghy Johanna Andrea az ablaknál állt és néze­lődött. Az utcák - és járdák izinte fénylettek, 'az emberek pedig imyők alatt suhantak tovább. Fújt a szél, mozgatta a fákat, amelyekről hullottak alá a sárga levelek. — Csúnya évszak az őszI — sóhaj­tott fel Andrea. — Azért, mert a szobádban ülsz — szólt a szél. — Gyere ki játszaniI — Nem lehet — sóhajtott újból Andrea —, mert nem süt a napocska. — De süt, csak elbújt a felhők mö­gé. Ha akarod, a felhőket egykettőre szétzavarom. Jól figyelj! A szél felfújta magát, felemelte a lyukacsos függönyt az ablakról, s egy­re magasabbra emelkedett. A nagy fe­kete ború, amely eddig a felhőn üldö­gélt, futni kezdett. Futott, egyre csak futott, mintha valaki kergetné; háta mögött hagyva egy széles kék sávot. Nemsokára megjelent a napocska. Andrea gyorsan felöltözött és ki­futott. — Fogunk játszani a levelekkel — szólt a szél, s le-fel kezdett röpködni, rázva a fákról a sárga, piros, aranyló és rozsdabarna színű leveleket, for­gatva őket egyik helyről a másikra, fújva minden irányba, és mindamel­lett vidáman fütyörészett. Andrea versenyt futott a széllel. Rakásra gyűjtötte a leveleket, aztán ráfeküdt, mint az illatos dunnára szo­kás, és-így szólt:, — Egy kicsit pihenek, nagyon meg­kergettél. — Rendben, de közben figyeld az égboltot, rajzolok rá. Mondd, mit óhajtasz? — Hatalmas hegyeket, olyan hatal­masakat, amilyeneket nyáron láttam a Maaas-Tátrábanl if A szél egybetömörítette a felhőket, s valóban olyannak tűnt, mint egy igazi hatalmas hegy. — Most pedig rajzolj elefántotI — kiáltotta Andrea. A szél rajzolt elefántot, de ez bi­zony nem volt valami sikeres. — Gumizd ki — ajánlotta Andrea, — és rajzolj valami mástI — Valamit.... valamit..., mit sze­retsz nagyon? Már tudom! — füttyen­­tett nagyot a szél, s az égboltra egy magas, csúcsban végződő fehér töl­­csérszerűséget varázsolt. — Találd ki, mi ez?! — Fagyi, tejszínhabbal — csodál­kozott el Andrea, s nagyon sajnálta, hogy nem kóstolhatta meg. Szomo­rúan nézte, hogyan olvad el az égen az ínyencségt Ebben a pillanatban nyílt a lakás ablaka. Nem a szél nyitotta ki, ha­nem Andrea édesanyja. A kitárt ab­lakból kiáltotta: — Kislányom, gyere haza, mert megfázol... — Süt a napocska .., — De október vége van már, hűvös az idő ... — Kár — szólt a szél —, olyan szépen játszottunk... Utadba esik az öreg gesztenyefa, állj meg alatta és nézd meg a süniket! — ajánlotta a szél s tovaszállt. — Méghogy sündisznók! — neve­tett Andrea —, hiszen olyanok, mint a kaktuszok, amelyeket édesapa a szobában termeszt. Jaj, még szúrósak is! Óvatosan rálépett egy gesztenyehéj­ra, amelynek fehér ágyacskájából ki­gurult egy barna gesztenye, s hirtelen megszólalt: — Az ügyes kezek alatt én hamar átalakulok ám babává, székké, tá­­lacskává, pipává, madárrá... — Nem, nemi — szakította félbe Andrea. —■ Te labda leszel, odaadlak a kisöcsémnek, Dominak — és futott vele haza. — Milyen hideg vagy! Hogy kifúj­ta az arcod! — szólt az anya... — És kivel játszottál ezen az őszt na­pon? — Hát a széllel! — nevetett And-Buga doktor: Eifél előtt néháiv perccel III. A közelmúltban kórházba ke­rült egy balesetet szenvedett. Még élt. A gyógyító tudomány életfenn­tartó gépei tartották. Élettanilag élt, de már nem volt ember, csak géppel mozgatott test. Élt, mert villogott az elektromos masina szeme, és jegyezte az éjfél előtti adatokat. Folyamatosan már a he­tedik nap. De hát miért? Ha a gép megáll, az óra elüti az éjfélt. Nem volt orvos, aki megállította volna, a gépet. Nem volt vállalko­zó. A kérdést az üzemzavar, az áramszünet véglegesen megoldotta. Hát ezért nincs, aki lelkiismeret­­furdalás nélkül beadja azt a fáj­dalomszüntetést ígérő utolsó injek­ciót ... * Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi a magyarázata annak, amikor Amerikában valaki Befa­gyasztja magát, hogy egyelőre el­tűnjék az élők sorából úgy rendel­kezve, hogy bizonyos évek után támasszák fel mesterséges halot­taiból. Mit akarnak ezek a szeren­csétlenek? Annyira szeretik az életet, hogy abban a fejlett vagy tűlfejlödött világban újra akarják kezdeni? Ostobaság. Mert addigra elkopik még az a kapcsolatuk is az élettel, ami talán ma még meg­van. Mitől félnek ezek a boldog­talanok? A haláltól, hiszen így kétszer is eljutnak a huszonne­gyedik óráig, ahol a fájdalom rio­gat. Ezért állítom, hogy értelmet­len dolog ez, és okos ember így nem cselekszik. Vagy üzlet? De akkor miért hagyja az ember be­csapni magát? + * A fájdalom félelmét megértem. Az meggyötri azokat is, akik ön­maguk igazítják éjfélre életük órá­ját: az öngyilkosokat. Azoknak is fáj valami. Biztosan fáj. A szivük, a lelkűk vagy mind a kettő. Fáj a megaláztatás, a becsületük csor­bája, a büntetéstől való félelem, a kétségbeesés, vagy az élet értel­mének hiánya, az agyat nyomorító céltalanság. Sőt fájhat az ideg­­rendszer üzemzavara is. Az öngyilkosokról sokszor bebi­zonyítják, hogy elmebetegek. El is hiszem. Az életösztön annyira erős, természetes és emberi, hogy azt csak az agy ficama képes le­győzni. Ficam. Akár elkeseredés, akár félelem, akár fájdalom okoz­za. Azok sem normálisak, akik azt mondják: „Az élet az enyém, azt teszem vele, amit akarok.“ És az se, aki adós és az életével fizet. Az élet eldobása esztelen. Egyet­len magyarázata van: a felgyorsu­lásban sérülnek a lelkek. Ezért szaporodnak az öngyilkosságok. <%• 4» Mors bona — nihil aliudl Szép halál, jó halál — nincs más meg­oldás. Kinek az akarata szólhat ebbe bele? Kinek van joga ehhez? Sen­kinek, mert — szerintem — gyilkos­ság, vagy öngyilkosság. Lehet, hogy nincs igazam, de én, az öreg or­vos ezt láttam, ezt tudom, ezt hi­szem. Rendelkezik saját életével az ember? Bizonyos fokig igen. Saj­nos rövidíti, de oldobni nincs joga. Tiltja a törvény, tiltja a társada­lom, és tiltja maga az ember. Tilt­ja, de ugyanakkor kéri a szép ha­lált, pedig ragaszkodik az élethez még a halálraítélt, még a gyógyít­hatatlan beteg is. De kinek van joga és bátorsága a tudományos hóhér szerepére. Nekem nincs. Ezt tudom. Meg azt is tudom, hogy éjfél előtt a huszonharmadik óra ötven­­kilencedlk percében is köteles va­gyok megkísérelni az élet meg­mentését, meg azt, hogy minden­kinek kötelessége az élő világon a rendíthetetlen, a kitartó küzde­lem, a legaljasabb valami, az éle­tet semmibevevő háború ellen. A vitából az ősi hindu igazság ra­gyog: sírva jössz a világra, de kö­rülötted mindenki mosolyog. Ügy távozz, hogy mindenki sírjon, ami­kor te halálodban is mosolyogni fogsz. (Vége) ERESZTR EJTVE NY reá. Fordította: Pénzeimé B. Ilona VÍZSZINTES: 1. A ház része. 4. Dal. 7. Kis Agnes. 10. Nem állt. 11. Idom. 12. Éppen hogy. 13. Gyarapodik. 14. Szög. 15. Augusztus 18-án ünnepeljük. 16. Paripa. 17. Ket­tős mássalhangzó. 18. R. D. É. 19. Ré­gebbi hosszmérték. 21. Olasz helyeslés. 22. Négy „o“. 25. Kellene. 27. Azono­sak. 28. Energia. 30. ömleszt. 31. Volt zlýni cipőgyá­ros. 32. Filmcsil­lag. 33. Francia névelő. 34. Kemény növényi szár. 35. Segítő. 36. E. I. R. 37. Nem jobbra. 39. Idősebb. 41. Az Öt­tó egyike. 42. Tői­től angolul. 43. Vá­ros az NSZK-ban. 44. Ceruza. 45. Nem mögé. 46. Angolna jrr németül. 47. Arany 3' franciául. 48. A ré­gi germánok főistene. 49. Forma. 51. Angol névelő. 53. Mátka. 54. Vegyjele Pb. 56. A pincébe. 57. Hangszer. 58. Tamási.... magyar író. 59. Tág. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet első ré­sze, zárt betűk: d, j. 2. India része. 3. A múlt idő jele. 4. A születéstől a halálig tart. 5. Az idézet második ré­sze. 6. Ékezettel egyszerű gép. 7. Gyógy- és dísznövény. 8. Angol sze­szes ital. 9. Való. 11. Névelő. 12. .... Moro, volt olasz politikus. 14. Semmikor. 15. Jegyzek. 20. Folyó a Szovjetunióban. 23. A Volga mellék­vize. 24. Akta. 26. Nándor Tamás. 27. Végtag. 28. Európai tűzhányó. 29. Az idézet harmadik része, ,zárt betűk: k, y. 31. Kicsi, de erős. 32 Végnélkül! sereg. 34. Azonos a vízszintes 43-al. 35. Szlovák malom, i-y. 36. Női név. 38. Űtmenti mélyedés ékezettel. 40. Növények kapaszkodására szolgál ékezettel. 42. Kolin közepe. 44. Lite­­rátus. 45. Szigligeti személyneve. 47. Arra a helyre. 48. O. H. M. 49. Pusz­tít. 50. Férfinév. 51. Halféleség. 52. Lélegzik. 53. Szovjet repülőgépjelzés. 55. Háziállat. 56. Labdát a kapura rúgja. Beküldendő a függőleges 1., 5. és 29. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A Szabad Földműves 41. számában közölt keresztrejtvény helyes megfej­tése: Elsődleges fontosságú a dolgo­zók egészségvédelme. Könyvnyertesek: Kiss Tibor, Ipoly­ság (Sahv), Sztranykovszky István, Inám (Dolinka), Makó Bertalanná, Dernő (Drienovce).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents