Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-20 / 42. szám

I 1979. október 20. SZABAD FÖLDMŰVES 5 HAZTÜZNÉZOBEN FÜLÖPÉKNÉL Belül a kerítésen EsőszUrke reggel, vagy inkább vir­radat. A faluhoz vezető út mellett az erdő és a hegyek tetején ül az ég is. A fátyolseerü ködben néhányszáz mé­terre is alig látni. Csak sejti az em­ber vagy inkább tudja, hogy amarra falu van, meg út, arra hátul meg Lo­sonc (Lučenec), a járási székhely. A város fényei égtek még, amikor né­hány perce elhagytam. Aztán elvágja a rét szép egyenesre az erdőt. Végig­fut a szemem a szélén: mindenegyes távolibb fát egy kicsivel rosszabbul, homályosabban látni. A negyediknél már csak tudom, hogy ott van, az ötödikben nem lehetek biztos, a hato­dik talán már nincs is. Lehet, hogy kicsi az erdő ... A ház, ahová igyekszem, rendezett, tiszta, szép és igazi. Kiskonyha, istál­ló, ólak tartoznak hozzá, így egész. Keríti az élósövény, meg a rácsos ka­pu s a látóhatár. A látóhatár, amely-1 nek közeli s messzibb rétegei — a láthatótól csak a tudhatóig — körbe­fogják. Minél nagyobbak a körök, a rétegek, annál homályosabbak. Ami legjobban látszik, az az udvaron be­lül van. Aztán látszik néhány dolog a faluból; a fehérlő templomtorony, az aszfaltozott járda, amely — úgy tűnik i— a ház előtt a végtelenbe fut és talán még a szövetkezetből is valami. Innen-onnan kakaskukorékolás, kutya­ugatás, elnyújtott tehénbőgés és trak­­lorzúgás hallatszik. Aztán semmi. Igaz, a nem látható világ változását ez a körök közepén levő mikrovilág híven követi. De elég-e ez az általá­nosításhoz? Elég bizonyíték-e ez Fü­­löpéknek, hogy azt is tudják, amit nem látnak? Elég a családi otthon néhány fája a hatvanadik vagy a hat­vanötödik fa „tudásához“ az erdőben? S ha igen, annyira, hogy a hetvene­dik már ne is érdekelje őket? Ezekre a kérdésekre igyekeztem választ kap­ni, amikor benyitottam a kovácsoltvas kiskapun. Négyen élnek a házban, klasszikus család. Az apa a szövetkezet traktoro­sa, alapítótag, vllágéletében földmű­ves. Az anya ma is az egykori pa­rasztasszonyok dolgos életét éli, az egész ház gondja-munkája az övé, a zárt világ őt zárja leginkább. A kiseb­bik, a huszanhatéves fiú kétlaki. Pos­­tamüszerész a városban, mezőgazda­­sági munkás otthon. Elszakadóban, de még nem elszakadva. Az öregmama a negyedik. Feketekendős, reszketeg, mégis mozgó-tevő, megfáradva a tűz­hely mellé ereszkedő, halkszavú né­niké. Szociológusoknak való típus­együttes. Naponta félöt óra tájban kelnek, ősi muszájból: ellátják a tömérdek házinyulat, a tejetadó tehénkét, a va­sárnapi ebédet biztosító baromfit és a kamra tartalékának szánt disznókat. Van dolog velük. Közös dolog: a haj­nalokon korra, foglalkozásra való te­kintet nélkül kötelező. Aztán dolgára megy ki-ki, traktor nyergébe, postá­ra. Á fiú nyolc órát dolgozik, csak ritkán túlórázik, azután hazajön, s felszabadultan csinálja azt, amihez még mindig a legtöbb kedve van: az_ állatokkal bíbelődik. Ez a szabad ideje. Az apa nem számolja az órákat a traktoron, néha tizenkettőre is ki­jön naponta. Az aratáskor, szántás­­kor-vetéskor többre is. Hazaér, hábo­rúban megviselt gyomra a traktorról leszáll va megnyugszik — és nekiáll újra a munkának. A ház körül mindig akad tennivaló. Az asszony reggelitől vacsoráig meg sem áll. Munkájuk te­hát egésznapos. Este fáradtak, de nyugodtak: ma is gyarapodtak, nőttek a tartalékok, a család biztonságban van. Önmaguknak se teszik fel a kér­dést: kell-e ma már ennyi munka a biztonsághoz? Vasárnap lévén, szívesen fogadnak, és a konyhában rögtön leültetnek. Nincs szőlőjük, de bort, sőt pálinkát is hoznak. Barnára sült szép nagy fe­hér kenyeret tesznek az asztalra. Há­zikolbász, néhány szelet ínycsiklandó sonkaszelet a tálon, féltucatnyi em­bernek való. — (Tessék csak venni... Van elégi Addig majd a kávé is elkészül ... Az adni mindig tudó ember büszke vendégszeretetével kínálnak. A világ mércéje: valamikor, tudóin, semmijük sem volt, amikor összekerültek, most pedig a szövetkezeti gazdálkodás 30. jubileumi évében mindenük megvan. A szépen kerített cseréptetős ház úgy virul, hogy fiatalságuk idején a leg­szebb álmaikban sem képzelhették: egyszer ilyen lesz. A nagymama ölbe ejti a kezét és nézi a kíváncsiskodó idegent, az asszony — a család tartó­oszlopa — ugyanúgy ejti eres kezét a kötényére, csak ő válaszol is: — Milyen ez a világ? A munkás­népnek nagyon jó. Jobb, mint bármi­kor azelőtt... Ö mondja ezt, az, aki ugyanannyit dolgozik, mint mondjuk három évti­zeddel ezelőtt, amikor nemigen volt mit aprítani a tejbe. S nemcsak meg­szokásból, már nem az élet kénysze­réből, a megmaradás, a talpraállás fogcsikorgató akaratával, hanem a pontos számítás alapján: a gyümölcs­ből, a zöldségből, a nyulakból, a ka­csákból és libákból ennyi és ennyi pénz jön a házhoz. Fájó derékkal is érdemes kapálni, almozni, etetni. He­tente kétszer a városban, Losoncon jár, almát, körtét, zöldséget, tejfelt, tojást és túrót visz a piacra, pénz jön abból is a családi kasszába. Mégsem tud a világról többet, csak azt, hogy jő. A falu dolgairól mit tudnak? >— Hát... ■— Mi most a legfontosabb? Bizonytalan tekintetek, csakugyan mi is? Talán az őszi mezőgazdasági munkák időbeni, jó elvégzése. — Nincs különösebb probléma, igyekvők itt az emberek. — Hát még? . Pillanatnyi csend. A ház „fái“ a legközelebbi fákat is takarják? Pedig igyekeznek kedvében járni a ritka vendégnek. Talán a szövetkezet ügyei? Azok most már jól mennek. A férfi, a traktoros apa, úgy gondolja ebben tájékoztathat. Hogy jól megy. Hogy jól fizet, okosan gazdálkodik. Elégedettek az emberek. Ennyi. Az­tán, amikor a részletekről kérdezem: — Hát azt, hogy milyen a kiadás, meg a bevétel, meg a gazdasági szer­kezet, a pénzügyi- és termelési terv, azt én nem nagyon értem. Persze, rendszeresen tájékoztatnak minket a vezetők, csakhát a sok nagy számot nehezen tudom követni. Mégis, megbíznak bennük? — Már hogyne bíznánk! Hiszen jól csinálják a dolgukat. Az emberek év­­ről-évre tödbet keresnek, persze hogy bíznak a választott, szakképzett veze­tőikben. A beszélgetés során szinte észrevét­lenül tágítjuk a köröket. Mi látszik innen a házból, belül a kerítésen a világ erdejéből? A kisebbik fiút ta­lán még vissza lehetne csalni a vá­rosból, annyira kötődik még a falu­hoz, a mezőgazdasági munkához. Hiá­ba jár munkába a városba, s hiába jár az asszony is hetente a piacra, a járás, a kerüíet, az ország, a világ táguló köreiben még hiányos a tájé­kozottságuk. Pedig a kredencen min­dig ott van az Oj Szó, s a Szabad Földműves is, néha egy-egy érdeke­sebb cikket elolvasnak. Este rendsze­rint fáradtak, elszunyókálnak a tele­vízión. Ülve is. S egyelőre nincs hiányérzetük. Nem nagyon igénylik még a „hetvenedik fa“ látását, tudá­sát Elég a családi ház, a gyarapodó világ változásainak számukra legelfo­gadhatóbb, pénzben kifejeződő mér­céje. — Látják a tévéhíradóban__"ter­ror, agresszió, fajgyűlölet van a vi­lágban most is? — Látjuk. Sokszor lövöldöznek, gyil­kolnak. Messze, Dél-Amerikában, Irán­ban, Libanonban. Csak itt sose lenne háború. Soha! Abból elegünk volt. Ezt az életet itt, a szocializmust nehezen teremtettük meg ... Falu, járás, kerület, ország-világ ügyei: tudják, hogy vannak, mint a­­hogy az ember a ködben tudja az er­dőszél hetvenedik fáját, s nem megy oda megnézni. Közöny ez? Szabad el­marasztalni? A gyarapodás befeléfor­­dulását talán elítélheti a tájékozot­tabb, az egésznapi szorgalmas munka fáradságát, a másik okot viszont alig­ha. S végképp nem az örökölt, az idegekbe beivódott sokszázéves kis­konyha-álláspontot: a világ dolgaiba nem szólhat bele a kisember. Ennek ellenkezőjét csak az erdő bizonyíthat­ja a fának. Lassan és sokáig tart, míg mindenütt, mindenkinek bebizonyítja. Természetesen aztán később kide­rül, hogy a néhány jól látszó fa, a mikrovilág Fülöpék számára mégis pontos mérték, ha több konkrét ügy­ről nem is, de a körülöttük levő világ változásairól szinte tudományosan pontos fogalmaik vannak. — A múltban a sok munka muszáj volt. Hogy éhen ne haljon a család. Földért, adóért, darab kenyérért, so­ványka állatért, kis családi viskóért kellett látástól vakulásig dolgozni. Most? Érdemes sokat dolgozni, ha akar az ember. Most értelme van a fáradságnak, a gyarapodásért, a bol­dogulásért éri meg. Ég és föld kü­lönbsége, hatalmas különbségtétel. És erősíti valami igen konkrét elhatáro­zás is ezt. — Jövőre nem lesz már ez a sok munka. Kevesebb állatot tartunk a háznál. J61 jövedelmez, az igaz, de már megöregedtünk, elég. Pár ezer megtakarított koronánk is van a bankban, nem lesz gondunk öreg nap­jainkban. Oldódik egyre, itt már feloldódott a görcs: napjainkban már nincs több­szörös tartalékra szükség, hogy az' esetleges váratlan nehézségeket ki­védje, elkerülje a falusi ember. Már nem jöhet semmiféle nagyobb meg­rázkódtatás. Szárazság? Rosszabb ter­més? A közös gazdaságba, a nagy kö­zösségbe tömörült emberek átvészelik. A munka értelmes, önkéntes, náluk ezt méri a családi ház. S ezt az egyet nagyon pontosan méri. Idei foszlós kenyér, kolbász, sonka, bor, pálinka, kávé és az adni tudás hagyományos vendégszeretete. Kedé­lyes nyugalom és biztonságérzet min­den dolgozónak. A családi ház, a ke­rítés őrzi, de zárja is az érte fárado­­zókat. S igaz, a házak, a kerítések összessége, ez a mi szép országunk, hazánk. Mindenegyes mikrovilág szé­pülése pontosan tükrözi már a világ változását. Mégsem elég ennyi! Egyre fontosabb elérni mindazt, ami Cseh­szlovákia Kommunista Pártja kong­resszust és plénumhatározataiban is kifejezésre jut —, hogy a családi há­zak fái sehol se takarhassák el az erdőt. Hogy egyre több fát lehessen látni, a hetvenediket, a századikat is, s egyszer majd az egész szép, egyre terebélyesebb, lombosabb erdőt. Persze, azért arról sem feledkezhe­tünk meg, hogy ez az erdő dolga is. KANIZSA ISTVÁN Ez a célszerűbb, anyag- és iddtakarékosabb megol­dás: a határba szállítani a meleg, jó ízű és kiadós ételt. Sajnos, három évtized múltával is még akad jónéhány mezőgazdasági üzem, ahol haza járnak ebédre a trak­torosok, gépkezelők, fogyasztják a drága hajtóanyagot, koptatva a még drágább gépet, és pocsékolva a munka1 időt... Mikor vetnek véget ennek a rossz szokás­nak? .. 4 Fotó: N. Kovács István ANKÉT! —ANKÉT! ANKÉT! —ANKÉT! Garammenti kisközség: Málas (Málas). Az első világháborút megelőzően mindössze egy utcája volt, tiz házzal. Annál több cse­lédház, benne nyomor, zsúfoltság, a benne élők kiszipolyozva. A két háború között egynéhány család ugyan, amely a megtakarított pén­zecskén házikót épített, hogy le­gyen hol meghúzódnia — ma már ezekből alig van emlékeztetőül. A lakosság azelőtt is, most is a sági épületek helyén korszerű csa­ládi házak, hosszú utcasorok létez­nek. Aszfaltszőnyeggel borították a közutakat, járdákat. A szövetkezet­ben szociális épület építésére is sor kerülhetett. Szövetkezeti laká­sok építésére azért nem, mivel az efsz-tagok saját családi házakat építettek. Ezeket a házakat szép kerítések, virágágyások övezik. A helyi nemzeti bizottság felújít­tatta a falu villanyhálózatát, es-A korszerű művelődési ház, amely mindjobban a falu központjává válik. mezőgazdaságból él. A falu hatá­rán azelőtt kilenc nagybirtok ter­peszkedett. Ez a tagoltság sokáig megmaradt. A többiek 2—6 holdnyi földdel rendelkeztek, akik a föl­­decske művelésén kívül napszámba jártak a nagygazdákhoz. A cselé­dek odahaza vagy idegenben ten­gődtek. A községet 1945. március 27-én szabadította fel a szovjet hadsereg. Ezt követően héttagú tanács ala­kult, megalakították a CSKP helyi szervezetét, s kezükbe vették a falu Irányítását. A kezdet nem volt könnyű: a háború ütötte sebeket be kellett gyógyítani, helyrehozni a háborús károkat, rendet teremteni. Utána, vagyis 1948-ban 96-an jutottak földhöz a földosztás révén. Ezáltal itt is megvalósult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelszava: A föld legyen azoké, akik azt meg­művelik! Am az újgazdák, a volt zsellérek, cselédek igavonó állat és gazdasági felszerelés híján, alig-alig boldogultak. A tápanyag­szegény föld silány termést adott. A létfenntartást azonban biztosíta­ni kellett, így a férfiak kereseti lehetőség után néztek. A földet az asszonyok és a gyermekek művel­ték meg. A későbbi évek sorén a gép- és traktorállomás felkínálta a segítséget. A felaprózott földe­ken azonban a gépek nehezen mo­zoghattak. Az ötvenes évek elején az álla­mi gazdaság átvette a háború előtt az oroszkai cukorgyár kezelésében levő 360 hektár földet a gazdasági udvarral együtt. Ezzel megteremtő­dött a lehetőség a szocialista nagyüzemi gazdálkodáshoz. Az ál­lami gazdaságban dolgozók közül sokan lemondtak a földjük önálló műveléséről. Az újgazdák — látva a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit t— cselekedtek: 1955 augusztusá­ban kétszázötvenöt hektár földön, harminckét taggal szövetkezetei alakítottak. No, így sem volt sokkal virág­zóbb, könnyebb kezdetben az éle­tük. Hiányzott a hozzáértés, a ta­pasztalat, meg hónapokig fizetést sem kaptak. Nehéz időket éltek át, A nehézségeket azonban kemény kitartással, erős akarattal rövid idő alatt leküzdötték.''Két év eltel­tével — három gazda kivételével mindenki belépett a szövetkezetbe. Sorra épültek a gazdasági épüle­tek, melyekbe állatokat vásároltak, s gépeket. Egy néhány év eltelté­vel már a járás legjobb szövetke­zeteinek sorába tartoztak. Ekkor a szövetkezet közös vagyonának ér­téke mindössze hétmillió korona volt. Egyre többet ért a munka­egység, több volt a pénz, jobb a munkakedv. Év végén már oszta­lékra is futotta a köz: - jövedelem­ből. Tehát, a szövetkezet megindult a fejlődés útján, s gyarapodott a tagság jövedelme Is, ennek követ­keztében épülni-szépülni kezdett a falu. Olyannyira, hogy ma már a volt cselédházak, roskadozó major­ténként neonlámpák ontják a fényt. Szoros a kapcsolat a hnb, az efsz és a lakosság között. Ez a kapcsolat kézzelfoghatóan a Nemzeti Front választási program­tervének teljesítésében nyilvánul meg a legkifejezőbben. A lakosság „Z“ akció keretében rendbehozta a községháza és az iskola épületét; egésznapos óvoda üzemel. Rendbe­hozták a temetőt s korszerű ra-i vatalozót építettek. A JEDNOTA fo­gyasztási szövetkezet a szemétgö­dör helyén önkiszolgáló üzletet és vendéglőt épített. Eltakarították az öreg kastély romjait, melynek he­lyére egy korszerű művelődési há­zat építettek — ennek anyagi érté­ke több mint másfélmillió korona, kulturális értéke pedig felbecsül­hetetlen, hiszen a falu központjá­vá vált. Itt zajlanak le a társadal­mi és tömegszervezetek összejöve­telei, gyűlései, a külömböző ren­dezvények, az ifjúsági szervezet kulturális műsorai, a táncmulatsá­gok, s a talp alá valót az ifi-zene­kar szolgáltatja. Amatőr kulturális csoportok is többször vendégszere­peinek községünkben. Ugyanitt fel­lelhető az ezerötszáz kötetes köz­ségi könyvtár. A szellemi felemel­kedéshez hozzájárul az is, hogy, közel háromszáz példány újságot, folyóiratot kézbesít a postás a la­kosoknak. A termelés továbbfejlesztése ér­dekében a málasi szövetkezet egyesült a szomszédos nagysallöi (Tekovské Lužany) szövetkezettel, s később hozzájuk csatlakozott a csekei (Caka) is. Így alakult ki a közel három és félezer , hektáros, HALADÁS nevű egyesített szövet­kezet, nagysallöi székhellyel. Á közös gazdaság elnökévé Pakusza Lajost választották, aki már hu­szonhárom éve tölt be elnöki tiszt­séget, közmegelégedésre. Jő szak­ember, szereti a szakmáját, egyik legfőbb feladatának a káderek to­vábbképzését, valamint a szövet­kezeti demokrácia elvének elmé­lyítését, gyakorlati érvényesítését tekinti. Persze, Bresztovszki Mi­­roszlav mérnök, növénytermesztési főágazatvezető is gazdag gyakor­lati tapasztalattal rendelkező szak­ember, szakvezető. Ez az éves eredményekből is kézzelfoghatóan — s zsebretehetően (vagy inkább a bankba?!) — kiviláglik. Azonkívül, hogy a Haladás szö­vetkezet hírneves vetőmagtermesz­tő nagyüzem, a gazdaság előreha­ladásához a szocialista brigádok is jelentősen hozzájárulnak, a 134 tagú komplex ésszerűsítő- és újító brigád úgyszintén. A 711 szorgalmas tag magáénak tudja a szövetkezetei — régi álma benne teljesült, vált valóra. Ma már mindannyian szívesen gondol­nak vissza a megtett nagy útra, a belépési nyilatkozat aláírása óta, valamint a CSKP IX. kongresszusá­ra, amely jelt adott a lenini szö­vetkezeti terv gondolatának cseh­szlovákiai, sajátos megvalósításá­hoz, ÖBERT JANOS, Málas

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents