Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-13 / 41. szám
*j.♦♦♦ .j. ****** *** ♦;« *** ♦> ♦♦♦ *** <;< ♦> <♦ ♦> •> •> ♦> ❖ ❖ •> ♦> ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> ♦!* ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> •> ❖ ♦> ❖ *> ❖ *3 oo йиВ mihu álomba szendere■T* de» volna a hegy, végignyújtózik a megfakult színű, rozsdásodó erdő az oldalán, majd leszalad a messze kanyargó országúiig. Tört fényű napsütésben, mustszagú levegőben siilkérezik a nógrádi táj. Távolabb Losonc f Lučenec) és Gács között talán a tükre is látszik a csendes nyugalomnak a csillogó víztároló sima felületén. Őszi, csendes, de mégsem teljesen néptelen a gyümölcsöt ér lelő fák alatt megbúvó apró házak környéke. Szőlőfürtök egész sora simul telten a tőkék korül és a lugasokon, a szűretelükre várva. Néha autóberre gés, meg a szőlő pásztorok vigyázó lövése, ostorpattogása hallatszik. Seregély- és verébcsapat rebben erre fel surrogva, s vet árnyékot a sárgult leve lekre. — Szüret van e már valahol bátyám? — szólítom meg a diófa alatt, görcsös furkósbotra támaszkodva pipázgató idős embert, aki unalmában vagy a riasztás kedvéért rácsap a valamikor volt szántóeszközre, a most seregélyriasztó kolomp nak használt, kicsorbult, rozs dás ekevasra. — Ott feljebb vannak néhá nyun, onnan hallatszik a nevelés is, meg a komám is arra ment a káddal, szekérrel — mutat a bottal jobbra. Megyek hát az öreg iránymutató karja szerint a kopott, gödrös úton a hegy teteje felé, és tényleg, ott fentebb, ahol már az erdő szab határt a tőkék sorának, mintha puttonyosok hajlott mozgását látnám. Míg felérek, lekerül rólam a kabát, és homlokomon gyön győzik a veríték. E’őször egy szekeret, kifogott lovat, a jármű tetején meg egy hosszúhajú, foltozott farmernndráqos fiatalembert pillantok meg, ahogy döngölöfával nyomorít ia a kádba a szőlőt, hogy több férjen. Nem messze, innen, a sorok között férfiak, nők hajlongó nak. — Hányán vannak a szüretre? — kérdezem cigarettagyújtás közben, a szekéren serénykedő fiút. — Összesen heten, mert kicsi szőlő ez ... Szabad szombat lévén, reggel kezdtünk. így dél utánra meg is leszünk ... Megtelik néhány kád ... — Kié a szőlő? —■ A miénk, az anyánké, özvegy Kántor Antalnéé, de együtt szüretel mindig a család. Csúszva, topogva jön az első, szakállas puttonyos. Ahogy feje fölön kiborítja a „tizenhat litert", a puttony tartalmát, úgy köszön felém. — О a legidősebb bátyám, a Zoltán — jegyzi meg első ismerősöm, a döngölő. Tőle tanultam az imént, hogy a puttonyt nem kilóra mérik, hanem literre, hogy mennyi bor lesz a benne levő szőlőből. Napszíttakalapos öreg baktat lassan lefelé a bakhátas úton. Megáll egy kicsit, ügy nézi. — Aztán hány fokos lehet ez a csúnya szőlő? — kérdi. — Csúnya? — Nohát a színét gondoltam. Olyan tizenhat fokos? — Lesz ez tizennyolc is — büszkélkedik a puttonyos. — No, kóstolja csak meg. Mintha bort ízlelne az öreg. Először letép egy szemet, fénybe tartja, csücsöri szájába veszi, rdgja-ízleli, végül lenyeli. — Jó... — nyugtázza. — No látja. Indul tovább az öreg, de még visszaszól: — Azért a miénk se rossz, a panyidaróci /Panické Dravce) szőíő... Az utolsó puttonyokkal fordulnak már a szedők. Együtt hát a família: a mama, három fia, két menye, meg Sándor bá esi, a fuvaros, a szomszéd. — Eddig tehát meglennénk. Körbekínálják a friss murclt. — Volt egy kis előszüret, abból való, de hoztunk reggelre pálinkát is ... Behér zavaros, de már erő■ sen itatja magát a műről. Bekötik közben a kocsi hátsó kerekeit, hogy ne guruljon, csússzon, aztán indulnak a présház felé. — Itt van a közelben, a haj-Kústuld kislányom. Kitűnő ize van a szőlőnek. Fotó: — tt latban, ott préselünk. Ha akar, jöjjön majd oda egy pohár első borra — invitálnak szívesen. Mondom, megyek majd, csak egy kicsit kifújom magam, nézelődöm még a hegyről. Olyan méltósággal terpeszkedik szőlőkötényével a hegy, hogy nem zavarja a magasban elhúzó repülőgépek nesze sem. Kosaras ember gyalogol komótosan felfelé az úton, talán gyümölcsöt szedni megy. Útközben megáll, szivarra gyújt, és mint vőfélyt a pántlika, lengi körül a kékesszürke dohányfüst. Háromnegyedes barna kabátja zsebéből csatos üveg kandikál ki a világba. Mire a pincének is használt, cseréptetős kis házhoz érek, már a présben van a szőlő. A darálót meg már el is mosták a férfiak. Darázsdongással vegyes halk csobogással telik egy nagy kád a habzó majdani búfelejtővei. Oldalt a terebélyes körtefa alatt fehér abrosszal leterített széles asztal áll, körülötte pad és. féltucatnyi szék. Özvegy Kántorné járja körbe a hatalmas tállal. Sülthússal, rántott csirkével, fasírozottal, szép fehér kenyérrel és savanyúsággal traktálja a családot. — Egyetek már no! A munkából is elég, meg a borból Is. A középső fiú, Vilmos meg elmegy a préshez, hogy a borral mi lesz? Csavar kettőt hármat a szorítón és indul újból a must csöpögése. — Mennyi lesz belőle? — kíváncsiskodom. — Ebből? Talán négy hek tó ... Elég az ... Nem adunk mi el ebből egy cseppet sem ■.. Hozzák közben a kéziszivatytyút, hogy a kádból a mustot átfejtsék a hordókba. — Aztán tudja-e, hogy ki a legnagyobb iszákos itt közöttünk? — kacsint rám mókázva Sándor bácsi, a fuvaros. — Ez-e, a szivattyú, mert az minden bort fethörpöt, aztán soha nem rúg be. No, igyunk egy kicsinyt ... I Szakmabelinek, szőlősgazdának kellene lennem, hogy illő módon, szakértelemmel dicsérni tudjam a majdani bort, deltát..* JLfl agasba emeli poharát Sándor bácsi, és azt mondja: — fó volt az Időjárás a szőlőre, jó bor lesz az idén. — f6? — kérdezi szinte egyszerre a Kántor-család. Persze tudják ők, hogy jó boruk lesz, hogyne tudnák. Csak hallani akarják mástól is. Sándor bácsi meg csak ízleli, lenyeli és mint szőlőhegyi bíró ki is mondja a szentenciát: — fó ..., akkor szüreti Kanizsa István ❖ ❖ ❖ ♦> ❖ *Z* •> •> ♦> ♦> ❖ ❖ *1* ♦> ♦> ♦> ♦> •> •!* ♦> *> ♦> ♦> »2* ♦> ♦> *:♦ •> ♦> ♦> ♦> ♦♦♦ *3*.3. ♦> .3..3. *•**•* ♦♦♦ .3* «3» .3« .3. .3. lirnasz János tízéves korátái tart galambokat. Családjukban ugyan nem volt galambász, de az idősebb iskolatársak jó példái láttán ő is megkedvelte ezt a tevékenységet. Természetesen, mint gyermek, kezdetben az eresz alatti egyszerű galambházakban csak parlagi galambokat tartott... Tizenötéves korától már a fajtatiszta galambokat, így a fekete- és szürke fecskéket, valamint a bécsi kékeket és a kék röptűeket tenyészti. A Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége érsekújvári | Nové Zámky) helyi szervezetének 1981-től tagja. Tenyészállománya ma is az előbb említett fajtákból áll. Kiimasz Jánosunk kedvtelése a galambászat. Szereti a szép galambokat. Szépségéért és kecsességéért néhány pávagalambot is tart. A galambok gondozására megkülönböztetett figyelmet (ordít. A galambokat hetente legalább egyszer fürdeti. Itatásra speciális galambitatőkat használ. Kedvenceivel a Jelentősebb kiállításokon szá-Kedvtelése a galambászat mos elismerő oklevelet szerzett ... Az idén az említett helyi szervezet élére új vezetőség ke rült. A tagok remélik, hogy az új vezetőség eredményes munkája révén a szervezeti élet még mozgalmasabb és sikere sebb lesz, mint korábban. A kisállattenyésztők gyakran han goztatják, hogy nincs a szerve zetnek állandó klubhelyisége, ahol egymás között kicserélhetnék a tapasztalataikat, és a Kiimasz János egyik kedvencé vei. (A szerző felvétele) fiatalokkal megismertethetnék a galambtenyésztés fortélyait. A tagság elvárja a jelenlegi vezetőségtől, hogy előtérbe helyezzék ennek a fájó pontnak sürgető megoldáséi. )elenleg az érsekújvári helyi szervezet galambtenyésztő szakcsoportjának ötvenhét tagja van. Ebből tizenegy a fiatal galambászok száma. Minden szándékuk az, hogy a fiatal tagok létszámát növeljék. Részükre szakelőadásokat és kisfilmes bemutatókat is tartanak. (Hofer) Я dália- és a kémgumék tefeltetese E növények hazája a meleg égöv. Nálunk nem viselik el a szabadban a telet és földbei! részük — ha télire kinn marad — elfagy. Az őszi fölszedést föltétlenül előzze meg októberben a nővén yegészségügyi szelekció. Vizsgáljuk át növényállományunkat, s a rendellenes fejlődési* növényeket hamarább szedjük ki a többi közül, és égessük el. Házikertben a beteg növények aprólevelűségét, a levél sárgulását és gyér virágzását könnyű felismerni. A rizómás és gumós dísznövények felszedésének időpontját a lombozat állapota határozza meg. Az első fagyok hatására a levelek megbámulnák. A növény élettevékenysége lelassul, ekkor megkezdhetjük fölszedésüket. Ezt megelőzően a virágszárat a föld felett 20 cm-rel vágjuk vissza. Szerszámunk — a kés vagy az olló — pengéjét többször töröljük meg 1 százalékos formalinoldatba mártott ruhadarabbal, hogy a vírusfertőzést megelőzzük. A rizómákat a leveles hajtások eltávolítása után ásóval ássuk körül, és csak utána emeljük ki. Néhány órán át szikasszuk meg őket, utána a földtől gondosan megtisztítva rakjuk ládába. Az egyes fajtákat különkülön kezeljük, és táblával jelöljük meg. A rizómák, gumók közeit porhanyós földdel, homokkal, tőzegkorpával töltsük ki, úgy, hogy a töveket is eltakarja. Ezzel az eljárással védjük a gumókat a kiszáradástól, a túl nedves, párás levegőtől és a szürkepenész kártételétől. Ha a fölszedéskor már hideg, 5 C-fok alatti az Időjárás, akkor a fölszedett töveket ne hagyjuk a szabadban, még aznap vigyük a telelőhelyiségbe. Telel tetéshez azok a pincék alkalmasak, amelyeknek jól záródó ablakai és ajtajai vannak, nem túl szárazak, de nem Is nyirkosak. A tárolóban ellenőrzésre tartsunk hőmérőt. A gumősbegőniának és a kannának legalacsonyabb höigénye hat-hét fok, Я dália néhány fokkal alacsonyabb hőmérséklettel is beéri, Sok helyen a hobbiház vagy más kis növényház asztala alatt tárolják a rizómákat és gumókat. Ebben az esetben a növényanyaggal megtöltött ládákat húsz-harminc cm mélyen süllyesszük a talajba, és takarjuk le fóliával vagy földdel. Таkaratlanul — főleg a fütőcsövekhez közel — a Tizőmák öszszetöppodnek. Amennyire káros a rizómák kiszáradása, épp olyan kedvezőtlen, ha a tárolás alatt vízcsöpögés éri, és rothadás lép fel közöttük. (Jankovicb) . •> ♦♦♦ «5. {««;♦ *3* «3. .*♦ •** *3* *3. *** .«♦.3«*3. .3. *3« .3. ♦♦♦ .3« .3* »3. .3« •** .3« .3. *3. *3. .3« *3* ♦♦♦ «J JA Bukkantak Szövetségének Г* csallóközaranyosi (Zlafná na Ostrove) helyi szervezete a közelmúltban virágkiállítást rendezett a helyi klubban. A kiállítás megnyitóján a jelenlevőket Bitter Ferenc köszöntötte, majd méltatta a rendezvény jelentőségét. Rámutatott arra, hogy a Szövetség tagjai milyen sokrétűen foglal koznak virágtermesztéssel. A kiállításra érkezők már az épü let verandáján megcsodálhatták a szebbnél-szebb fuksziákat, az ezer színben pompázó begóniákat vagy a mozaikvirágokat. Az épületben a szépen díszített asztalokon cserepes és vá gott virágok színpompája tárult a látogatók elé. A különböző kaktuszok, a fácánlevelek, a filodendronok, a dáliák és a szó bafenyők között még sok-sok egyéb virág is látható volt. Mert látni és csodálni való bőven akadt. A látvány személteiket gyöknyörködtető volt. Hű Virágkiállítás A fiatalok is nagy érdeklődést tanúsítottak a kiállítás iránt. (A szerző felvétele) bizonyítéka annak, hogy aa ember mennyire vágyik a szép után ... Azonban nem lenne teljes a kép, ha megfeledkeznénk azokról, akik virágaikkal elősegítették a kiállítás megrendezését. Ezek a következők: Bitter Ilona, Vaskó Ferencné, Bitter J6- zsefné, Narancsik Zsigmondné, Vörös Kálmán, Szűcs Ferencné, Olajos Sándorné, Meleg Imrénő stb. A kiállítás megrendezéséért külön köszönet illeti Szabados Pétert, Bitter Ferencet, Moron Vilmost és Vödör Pétert, az KIA tanulóit, továbbá Rúna András, Gajdács Mihály és Vörös Károly középiskolás fiatalokat. Ez a virágkiállítás is bizonyította az egyszerű emberek szép utáni vágyát, amely napjainkban a lakáskultúra kialakításában nagy szerepet játszik. ANDRISÉIN JÓZSEF, Komárno ♦ «5» *3« <♦ * »3« •:« ♦> *3* *3* «3* «3» *** *** *** ♦♦♦ ♦** *** *** ♦♦♦ *»* ♦♦♦ *»* •»* *»* *»* *** *** *** *** *** *** **♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *•* **♦
