Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-14 / 28. szám
1979. Július 14. SZABAD FÖLDMŰVES ANKÉT! —ANKÉT! ANKÉT!-ANKÉT! A N K E T !-A N K É T! A szegénység helyébe jólét költözött A szocialista mezőgazdaság mai termelési színvonalát figyelve, akaratlanul is az embernek eszébe jutnak a 30 évvel ezelőtti, kezdeti gongok, problémák, nehézségek. Mennyi meggyőző érv és türelem kellett ahhoz, hogy a kis- és középparasztság megértse a szövetkezeti gazdálkodás lényegét, jelentőségét — a nagy sorsfordulót. Ma már jóleső érzéssel gondolunk vissza arra, hogy a felvilágosító, meggyőző érveléseink nem voltak hiábavalók. Mert, nemcsak az akkori elképzelések váltak valóra, hanem annál sokkal több: a mezőgazdaság gyors ütemű, forradalmi fejlődésen ment keresztül. Node, ezt a hihetetlenül gyors fejlődést képtelenek vagyunk felmérni és kellőképpen értékelni, ha nem tekintünk vissza a múltra, a kezdeti időszakra. RÖVIDEN A RÉGMÜLTRÖL Akkoriban Karva (Kravany nad Dunajom) még a párkányi (Štúrovo) járáshoz tartozott. Ennek a Duna menti kisközségnek a lélekszáma alig haladta meg a hatszázat, s kétezer katasztrális hold föld tartozott hozzá. Elmaradottságát, a lakosság nyomorát, kizsákmányoltságát a négy kastély földbirtokosai táplálták, hiszen övék volt a földterület 90 százaléka. A falu kis- és középparasztjai mindössze 1800 holdnyit tudhattak belőle magukénak. A Gurgyalban és a Tulipán utcában lakott a sok cseléd, napszámos. Ezeknek az embereknek panasz nem hagyhatta el a szájukat, mert könnyen lázongónak bélyegezték, s az ispán egyhamar „útilaput“ kötött a lábukra... Azok, akik nem süvegeitek az ispán urak előtt, Szlovákia iparvidékein kerestek munka-, illetve kereseti lehetőséget. Meg aztán baromfival, tejtermékkel rótták a nagyobb városok piacait, hiszen olykor-olykor alig jutott betevő falat a családnak. De az otthontól, a szegényes kis falutól végleg elszakadni nem tudtak. Petőfi „Távolból“ című gyönyörű költeményének sorait magukénak tartották: „Kislak áll a nagy Duna mentében/ ö mily drága e lakocska nékem ...“ Nem javult a helyzet az 1938-as államfordulattal sem, mert a Lábatlan! Cementgyárban és a Dunán túli bányákban is szűkre szabták a munkások bérét. Ennyi a karvai régmúlt, kurtára fogva. AZ Oj ÉLET KEZDETE 1945-ben az ide érkező szovjet csapatokkal a szabadság is kopogtatott a Gurgyal és a Tulipán-utca szegényes viskóiba. Valamicskét javultak az életkörülményeik. Az igazi javulás azonban csak 1949-ben kezdődött, amikor a szövetkezeti gazdálkodás bontogatta szárnyait. A Hrossó- és a Szabó-féle földbirtokon — amelyek akkor már állami tulajdont képeztek ■— kezdték a közös gazdálkodást, 1950 őszén. Szakértelem híján azonban a vezetőség nem tudta úgy kézben tartani a gazdaságirányítást, mint ahogy kellett volna. Az első gazdasági év nem sikerült, a második se nagyon. Két év múltával, amikor egész községivé vált a szövetkezet, a tagság új vezetőséget választott a megnagyobbodott gazdaság élére. Kerekes Ferenc, az új elnök és Finta Károly könyvelő új közösségi szellemet honosított meg, rendet, fegyelmet tartott Az elnök közben elsajátította a Komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Szakiskolában a gazdaságirányításhoz feltétlenül szükséges politikai és szakismereteket. A szövetkezet megindult a fejlődés útján. Ahogy javultak az eredmények, úgy szilárdult a tagok közös gazdálkodásba vetett bizodalma. 1953—1958 között az egy hektár mezőgazdasági területre jutó bevétel megkétszereződött. Ezek után még tovább gyarapodott a közös gazdaság és a tagság jövedelme. A község a szövetkezeti gazdálkodás első tíz évében akkorát fejlődött, amekkorára egyáltalán nem is számítottak. helyes sertéshizlalda, egy anyakocaszállás és egy BS—12 típusú takarmányszárító üzem építését tervezik, bevezetik az olcsóbb fűtőenergiát jelentő gázt a közös gazdaság üzemegységeibe. Konyhát üzemeltetnek, ahol naponta 250 ebéd készül, s a dolgozók egy ebédet öt koronáért kapnak — kiviszik egészen a munkahelyekre. A dolgozókról való sokoldalú gondoskodást illetően csupán csak egy dolog, amit említettünk, sajnos a helyszűke miatt, részletesebb felsorolástól eltekintünk. Annyi azonban biztos, hogy ilyen jó eredményeket csakis a mezőgazdasági nagyüzem nyújtotta lehetőségek kihasználásával érhetett el a Dunai Flotta szövetkezet. Egy 400—500 hektáros szövetkezetnek a termelési, gépkihasználási lehetőségei, beruházási eszközei erősen korlátozottak. A gazdaság irányítás fejlettebb formái sem alkalmazhatók, a termelés automatizálása mégkevésbé. Karvárói még zárórészként el kell mondani: a Gurgyalban és a Tulipánutcában, a hajdani viskók helyén A művelődés háza. A szövetkezet élenjáróvá vált a jó gazdasági eredményei folytán, s így az efsz-ek IV. országos kongresszusán érte őket a legmagasabb szintű elismerés: elnökük átvehette a Munkáérdemrendet a közös gazdaság nevében. Az állami kitüntetés még eredményesebb munkára kötelezte őket. S ők dolgoztak is, becsülettel álltak helyt, mert értelmét látták szorgalmuknak, közös erőfeszítéseiknek. A DUNAI FLOTTA NEVET VISELVE Persze, az élet szüntelenül halad előre, egyre nagyobb igényekkel lépünk fel, önmagunkkal szemben is, meg másokat illetően is. Ezeknek az igényeknek a kielégítése azonban csak úgy teljesülhet, ha mi is többet adunk szorgalmas munkánk és legjobb tudásunk latbavetésével a társadalomnak. Nos, a volt karvai szövetkezet is egyesítette ingó és ingatlan közös vagyonát a dunamocsiakôval (Moča), a dunaradványiakéval (Radvaň nad Dunajom) és a virtíekével. A közel háromezer hektáros közös gazdaság a Dunai Flotta nevet viseli, 1976 január elseje óta, s székhelye Dunamocs. Miként gazdálkodnak azóta? Mint az eredményeik mutatják: jól. Például az 1978-as évet a következőképpen zárták: az elért csaknem 70 millió korona bevételből a tiszta jövedelem megközelítette a 8 millió koronát. A havi átlagkereset — 620 dolgozóról van szó — elérte a 2164 koronát. S ha ehhez a 18 százalékos prémiumot is hozzászámítjuk...? Míg a húsz évvel ezelőtti, egy hektár mezőgazdasági földterüdetre jutó nyers termelési érték csupán 476 korona volt, tavaly már 24 ezer korona, vagyis az ötszöröse. Am a fejlődés nem áll meg az építkezések szakaszán sem: egy 1400 férőkorszerű, összkomfortos családi házak, s elégedett lakói beszédes tanúi a fejlődésnek, a jólétnek. S a legtöbb helyen a személygépkocsi és a művelődést szolgáló könyvtár sem hiányzik. Az idén átadott korszerű óvodát — amelyet bárhol megirigyelhetnének — nap mint nap benépesítik az önfeledten játszadozó. egészséges gyerekek. Varga József, Bűcs ÍBúfi) Vagy harminc пб várakozik a húsbolt előtt. Zajosak, mindamellett nem tolakszanak, egymást sem igyekeznek előzni. Kisvárosiak. — Megint úf hentesünk van — állapítja meg kellemes hangján a széparcú SZEKERESNé. — Fess emberi —- szögezi le, s ajka körül tétova mosoly játszadozik ... A hatalmas „fess embert* — aki kerekded pocakjával minden idők hentesét mintázhatná meg — enyhén szólva, eszi a méreg. — Ne válogassanak, asszonyok! Mondtam már, hogy ne válogassanak — kiabálja, tőle egyáltalán nem várt hangon. — Ezt a mócsingot azért mégsem viszem el — csattan KOVALNÉ erélyes hangja. — Más nincs. Jöhet a következő ... I — fuvolázik a mérges hentes. Kovalné hátat fordít a hentesnek. De nem megy haza. „Ez sem marad itt sokáig..“ — mondja csak úgy önmagának, majd leül a húsbolttal szemben az átmenti lócára. A húsboltban tovább zajlik az élet. — Két kiló borjúhúst kérek, kirántani — csicsergi Piriké, az örökké vidám, aprócska aszszony. —- Fél kilót — harsogja a behemót hentes, s már vágja is. — No, ne vicceljen! — fordítja komolyra a szót az aszszony. — Négyen vagyunk otthon, négy felnőtt ember. Mit kezdek fél kiló hússal? — Másnak is kell. — Jut másnak is, van elég, hiszem láttam, mennyit hoztak. A hentes rá se hederíi az asszonyka megjegyzésére Piriké hangosan fejezi ki elgedetlenségét, az üzletből kilépve: — Ez tiszta őrült — s Kovalné mellé telepszik ... Nyári gondok, erőfeszítések A LELESZI (LELES) MÁJUS 1. SZÖVETKEZETBEN Reggel óta fényesen szikrázik a nap. A községben öregek beszélj getnek a kiskapukban, esőt óhajt-’ va. Érdeklődésünkre Koleszár Gábor, a főagronómus keserűen legyint: — Aggasztó a helyzet. Télen a fagy, kora tavasszal a belvíz, most nemrégiben meg az aszály végzett alapos munkát. Kipusztult négyszáz hektár búza, negyvenöt hektár napraforgó, az árpa, a búza idő előtt beérett, a kukorica fejlődése megakadt, s a cukorrépa is fonnyadozik. A gyomirtó vegyszerek hatása felényí, mint máskor; ez tapasztalható a kétszáz hektárnyi étkezési bab és a száz hektárnyi cukorrépa esetében. A kukorica egy részét már csak az agrotechnikai határidő lejárta után tudtuk elvetni. A továbbiakban arról tájékoztat Koleszár elvtárs, hogy vízforrásaik eléggé kedvezőek az öntözésre, sajnos nincsenek öntözőgépeik és hordozható berendezéseik. Vásároltak ugyan egyet, amely ötven hektárra lenne alkalmas, csakhogy amikor próbaüzemeltették, akkor vették észre, hogy a berendezés hiányos — ily módon csak 20 hektár öntözhető vele. Bejárták csaknem az egész országot, s szórófejeket sehol sem tudtak hozzá beszerezni. — Hiába közöljük panaszainkat az illetékesek felé, valamint a különböző értekezleteken, mindenütt süket fülekre találnak... — közli a főagronómus. — Pedig mennyire kellene az öntözővíz a kukoricának, a cukorépának, a lóherének, lucernának... Esőfelhők gyülekeznek az égen. Iván András, a szövetkezet elnöke is megérkezik. — Határszemlén voltam — újságolja. — Meg kell menteni minden szál takarmányt, mert nehéz esztendő ez a mostani. Félő, hogy a kukorica termésátlaga a tervezettnél kisebb lesz. A takarmányozásban annál nagyobb szerep jut a lóherének, a lucernának, silókukoricának és a fűnek. A munkaérdemrendes szövetkezetnek 470 tehene van (harminccal kevesebb a tervezettnél), az idén 1 millió 180 ezer liter tej értékesítésével számolnak. Jelenleg a napi fejési átlag tehenenként 10,5 liter, ami jó eredménynek számít Kelet-Szlovákiában. Közel három és félezer a sertéseik száma, eb-. bői kétszázhatvanhárom anyakoca. Egy kilogramm sertéshús előállítási költsége 10,60 korona. A szövetkezet az idén összesen négyszázhúsz tonna sertéshúst és száZ' nyolcvan tonna marhahúst értékesít. — A szálastakarmányok dolgában jól állunk — folytatja az elnök. — A pillangós növények első terméséből hetven vagon takarmánylisztet, ötven vagon szenázst és hatvan vagon szénát készítettünk. Több mint hatszáz hektáron termesztünk évelő takarmányt, éhhez azonban nyolc helyett csak három kaszálógéppel rendelkezünk. Igen jól jött hát a bodrögmezői (Polany) szövetkezet és a Nagykaposi (Veiké Kapušany) Magtermesztő Állami Gazdaság segítsége, amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Ez a kitüntetett szövetkezet gépbeszerzési gondokkal küzd: számos traktoruk hiányzik. Vettek ugyan nemrég egy К—7Ö0-as traktort, de — a hozzá szükséges munkagépek híján — nem tudják kellőképpen kihasználni. Nagy kár! Próbálkozzanak talán kölcsönzéssel! A szomszédos mezőgazdasági üzemekkel szorosabban együttműködve, gazdaságosabban ki használhatók az értékes gépek. S végül köszönet a szövetkezet dolgozóinak, valamint a község tőmegszervezeteinek a segítségért, amit a fű megmentése érdekében tettek (közel hatsžáz mázsa szénához jutott így, kézi kaszások bekapcsolásával a közös gazdaság). (Illés) Jóvágású, magas, barna férfi kerekezik az üzlet elé. Körülnéz. — Ejnye, de összegyűltek — mint a cigányasszony teje .. — kiáltja jó hangosan, majd integetni kezd az ajtó felé. — Szervusz, Ödön! A hentes észreveszi, s míg gépiesen csomagolja az épp kimért húst, kérdő szemmel hu nyorog a biciklis felé. Az meg jobb kezét magasan a feje fölé emelve, mutatja három ujját. Ez nyilván annyit jelent: .flórom kilót tegyél félre, öreg fiú!“ A hentes bólint, a fiatalember elkerékpározik. Piriké mosolyogva visszaindul az üzletbe. Kovalné követi. A sorban álló asszonyok megértőén utat nyitnak. — Maga már volt itt egyszer — pislog a nagy darab hentes Piriké felé. — Mit zavarja itt az embert, miért nem megy haza...? Az asszonyka egy szót sem szól, hanem az iménti fiatalember módján, jobb keze két ujját mutatja. — Mondtam már, hogy nincs! Másnak is kell...! — rivali rá a hentes az asszonykára. Dirike két ujjúval hado■ nász a hentes orra előtt, akit szemlátomást a guta kerülget. Az asszonyok kuncogva nézik a jelenetet. Az addig fegyelmezett sor felbomlik. — Nincs! Mondtam, hogy elfogyott — ismételgeti a hentes. — A haveróknak soron kívül ts van...? — teszi csípőre a kezét Kovalné. — Nézzék, ne vesszünk öszsze, mindjárt az első alkalom mai — küzdi le indulatát a hentes. — Senki sem vihet kétszer húst! Amíg ez a két asszony ki nem megy az üzletből — fordul a többiekhez —, addig maguknak is várniuk kell. — Várunk, várunk — zengi kórusban az asszonyhad. A hentes homlokát kivert a veríték, kötényével letörli haragosan, majd gőgös méltósággal hátat fordít. Most azonban furcsa dolog történik. — Szekeresnél — szól hátra SZECSKA Dénes igazgatóhelyettes csöppnyi felesége. — Jövök már, jövök... — gurul elő a kis dundt asszony, s egyenesen a pult mögé lép. A kövér hentes, fontossága teljes tudatában fordul vissza, s nem jut szóhoz a meglepetéstől. Szekeresné épp egy hatalmas borjúcombot emel ki a pult alól. WSülledt szemét meresztgett a hentes. Azután hebegni, hápogni kezd, mert a két asszony — a nevető Piriké és a zord. tekintetű Kovalné — minden teketória nélkül vállon ragadja és egy székbe ülteti. — Ödönke, kérem ne ájuldozzon, hanem figyelje, jól számolok-e? — szóit hátra szelíden Szekeresné, a már harmadik adag hús mérése közben. A hentes próbált felugrani, de a három menyecske teljes határozottsággal visszanyomta őt a székre. Közben a húsbolt elé kerekezett újra a. jóvágású, barna fiatalember. S a látottak alapján nem hisz a szemének. Az általa agyba-föbe dicsért Ödönke, ha tudna, most a föld alá süllyedne, szégyenében ... Nagy Teréz A korszerű óvoda. I I ♦ ! i * i *
