Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-08 / 36. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1979. szeptember 8. 8 Napjaink jelentős társadalmi gondja a házasságok viszonylag nagy száza­lékának felbomlása. Pedagógusok vallják: az egy szülőre maradt gye­rek (tehát csak az anyára, vagy csak az apára) miként sínyli meg ezt a változást, hogyan lelhetők fel ennek a helyzetnek a nyomai tanulmányi eredményeiben, lelkivilágának alaku­lásában. A felnőttek érzelmeinek el­­hidegülését tehát a vétlen— a gye­rek — sínyli meg leginkább, a ki­­húnyt lobogás közös akarattal meg­született tanúja. Mert a legtöbb eset­ben hiábavaló a gyermeket megkapott szülő minden erőfeszítése (most nem az anyagiakra gondolok), a család teljességéhez hiányzik valaki. Ez nem mellékes, hiszen más-más a szerepe a családban az anyának és az apá­nak, még ha céljuk közös Is: az utód jellemének együttes formálása, jó tu­lajdonságainak továbbfejlesztése, kö­zösségi emberré nevelése. Most nem is azokról a gyerekekről szeretnék írni, akik egy szülőre ma­radtak, hanem azokról, akik édes szü­leik elválása után, rövidebb-hosszabb idő után új családi közösségbe csöp­pennek, új körülmények közé kerül­nek. Azokról tehát, akik új anyukát vagy apukát kapnak, akivel kiegészül a család, olyan gyerekekről, akik ke­vésbé érzik (legalábbis kevésbé sza­badna érezniük) szüleik házassága felbomlásának káros hatásait. Űj csa­ládi közösségbe kerülve (netán a ne­vük Is megváltozik, ha az új apa örökbe fogadja feleségének első há­zasságból származó kicsinyét), nem szenved törést a gyermek személyisé­gének kialakulása. Ehhez azonban az kell, hogy a gyerek az új családban ne érezzen semmiféle különbséget az új apa (vagy anya) részéről akkor sem, ha egyébként egyedüli gyerek marad, és akkor sem, ha az új házas­ságból is születik gyerek. (Sietek ki­jelenteni, hogy ebben a fejtegetésben, amikor gyerekről szólok, egészen fia­talokra gondolok, mert nyilvánvaló, más a kapcsolat jellege akkor, ha az 50 éves apa 20 éves lányhoz köti a sorsát az anyakönyvvezető előtt, ahol az apa első házasságából származó fia idősebb az új asszonynál.) Kanyarodjunk azonban vissza, hi­szen az új család kialakulásának előzményei vannak. Ezek az előzmé­nyek a két igen — akarja-e házassága felbontását? — igen; akarja-e felesé­gül? (férjül) az itt jelen levű X-et — igen; — amikor a felbomlott régi kapcsolat után kicsírázík egy új. A két felnőtt a kölcsönös rokonszenvtől a szerelemig terjedő utat járja végig, és az új kötelék megteremtése előtt alaposan (vagy kevésbé alaposan) megismeri egymást. A gyerek ebből eleinte csak annyit észlel, hogy az anyukához vagy az apukához mind gyakrabban jár a Kázmér bácsi, vagy a Lujza néni. A lényeg az elején a megszólításon van: bácsi, néni. A gye­rekek, különösképpen a legkisebbek, a mind gyakoribb látogatásokból nem tudnak automatikusan következtetni arra, hogy a láthatáron a néni (bá­csi) személyében megjelent az új anyuka (apuka). A gyereket erre fel kell készíteni! Felkészíteni, hogy az új helyzet ne érje váratlanul, amikor a néni (bá­csi) beköltözik oda, ahol eddig csak ketten voltak. A kisgyerek nehezebben érti meg az új helyzetet. Nem lehet elvárni tőle, hogy egyik anpról a másikra ugyanolyan szeretettel tekintsen az új anyára, (apára) hiszen ebben a kor­ban még nehéz megérteni, hogy a Lujza néniből vagy a Kázmér bácsi­ból anyuka vagy apuka lesz. Éppen ezért sok gondot, nehézséget okoz, hogy a gyerek a megváltozott körül­ményeknek megfelelően ugyanígy te­kintsen a családhoz újonnan csatlako­zóra, mint árra a szülőre, aki addig nevelte. A gyerekeknek is hozzá kell szoknia a megváltozott helyzethez, ahhoz, hogy most már nem ketten, hanem hárman vannak, hogy az ad­dig csak rá pazarolt szeretet megosz­lik, hogy nem ő körülötte forog már csupán a világ. Akármilyen fiatal is a gyermek — persze nem a csecsemő­­korszakról beszélek, — ha nem is érti esetleg az életében bekövetkezett vál­tozást — mert nemcsak a mama vagy a papa élete került új vágányra —, de érzi azt. Helyes e siettetni, gyorsítani — nem a legjobb pedagógaii módszerekkel —­­a megszerettetés folyamatát? Próbál­juk-e úgy megnyerni a gyermek ér­zelmeit, hogy olyan körülményeket teremtünk számára, amelyek eltérnek a hétköznapokon megszokottaktól? Tömören szólva, „vásároljuk-e meg“ a gyerek kegyét ajándékokkal, túlzott engedékenységgel és más hasonló módszerekkel? Ügy vélem, ha nem a ■ .f/ývA Ш pillanatnyi eredményt tartjuk szem előtt, hanem a mai pedagógia holnapi lehetséges következményeit is, az ilyen mézesmadzag-húzogató szeretet­­vásárlást el kell utasítani. ■ Mert a nyakló nélküli ajándékozáshoz hozzá lehet szokni — és később is, amikor a kapcsolat már teljesen harmonikus —, elvárni. Nem jutunk más ered­ményre akkor sem, ha a „mostoha“ szülő olyankor is védelmébe veszi a csemetét az édesszülővel szemben, a­­mikor a gyerek rászolgált a dorgá­lásra. Lehet, hogy ezért „kijár“ akkor egy kis doromboló hízelgés, de ké­sőbb nehéz lesz megmagyarázni majd az egykori kivételezettnek, hogy nem akkor jártunk el helyesen, amikor engedékenységgel igyekeztünk a ked­vében járni, hanem most, amikor egyetértés van a szülők között a csíny elítélésében, a dorgálás szüksé­gességében. Nehéz szülőnek lenni, még nehe­zebb — legalábbis az esetek nagy többségében — új szülőnek lenni. Ne­héz ezt egy gyermekkel, még nehe­zebb két, az előző házasságból szár­mazó gyerekkel, amikor a család a szülőkből és az „én gyerekemből, a te gyerekekből és a mi gyerekünk­ből“ áll. Nagyon nehéz úgy „porciőz­­ni“ nem a kenyeret, hanem a szere­­tetet, hogy mind a három gyereknek egyformán jusson belőle, hogy a „mi gyerekünk“ miatt ne szenvedjen sem­mi hátrányt az „én és a te gyereked“. Mert a minden kivételezettség nélkü­liség teremti meg — most már leszű­kítve a problémákat — a gyerekek közötti harmóniát. Megoldható ez? Feltétlenüll Magas iskolai végzettség kell hozzá? Nem feltétlen! Az kell, hogy a szülők fi­gyelembe vegyék a gyermek személyi­ségét, ne feledkezzenek meg arról, hogy a gyerek sok olyan apró jelet is észrevesz, amelyre a felnőtt nem is ügyel. Vigyázzunk tehát, mert a fel­nőttektől függ — a szülőktől —, hogy jó testvérként élnek-e az ilyen új csa­ládban a gyerekek, vagy a csaknem észrevehetetlen kivételezések szembe­állítják őket egymással. R. S. BUGA DOKTOR: Elpirulás - sápaáás Elpirulás — sápadás ... két olyan panasz, amit kézlegyintéssel szoktak elintézni még a szakemberek is. — Hát azt én sem mondom, hogy két­­ségbeejtően komoly tünetek vagy, mondjuk, élettani jelenségek, de ha gyakoriak, vagy mindennapossá vál­nak, akkor érdemes megnézni, hogy mi van mögöttük — mondta hajda­nán az én bölcs belgyógyász profesz­­szorom. Ö mondta, én meg látom, hogy egyeseknél — főleg fiataloknál — olyan feszültséget, olyah szoron­gást okozhatnak, ami már a kifejezett enurózissal határos. Ilyenkor nem árt törődni velük. A bőr színét két tényező biztosítja: a bőrfesték — a melanin — jelenléte és a vér, ami a bőr, illetve a nyálka­hártya alatti hajszálerekben kering. A melanin télen megfogyatkozik, nyá­ron a napfény hatására fokozott fej­lődésnek indul. Különben is, az emlí­tett folyamatokhoz nem sok köze van. A hajszálerek vérteltségét az erek állapota és ruganyossága tartja fenn. A vér mennyisége és a színe — ösz­­szetétele — befolyásolja leginkább a bőr halványságát vagy pírját, még egészséges körülmények között is, amikor azt mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben van. A rendkívüli elpirulás vagy elsápa­­dás taglalásánál az egyik legfonto­sabb kérdés az, hogy az elváltozás milyen tartós: hosszadalmas, alkalmi, átmeneti vagy aránylag rövid ideig tartó. Tartós sápadságot okozhat a vér­­szegénység, az elcsigázottság, vagy valamilyen szerv — esetleg szerv­­rendszer — betegsége. Tartós piros­­ságnak bővérüség vagy valamilyen bőrbetegség lehet az okozója. És mi okozhat hirtelen — átme­neti — elsápadást? Ijedtség. Erős fel­indulás. Félelem. Hirtelen jelentkező nagy fájdalom vagy egyéb szellemi vagy testi megrázkódtatás. Lássuk ennek a magyarázatát! Az erek tágulását vagy szűkülését az ér­mozgató idegek szabályozzák. Ezek a vegetatív — az életfenntartó — pá­lyákon át szoros kapcsolatban van­nak a központtal és az ember álta­lános idegállapotával, közérzetével. Az izgalom, a feszültség, a kedélyhul­lámzás, a váratlanul ható ingerek — legyenek azok jók, vagy kellemetle­nek — ily módon az erek állapotát befolyásolják. Szűkíthetik vagy tágít­hatják azokftt. Elsápadásnál szűkül­nek, pirulásnál kitágulnak az arc bőr­alatti hajszálerei. A központi ártalom hatásra az érmozgató idegekben ke­letkező gátlás vagy görcsös összehú­zódást — az arcból valósággal kipré­­selődik a vér — vagy tehetetlen tá­gulást okoz és így azok annyira meg­telnek vérrel, hogy pipacsvörösre szí­nezik az arcot. Mindkét rendellenes állapot addig tart, amíg az izgalom nem enyhül, amíg az élettani egyen­súly helyre nem áll. Mindkét állapotra jellemző, hogy a környezettől független és az elpi­ruló hűvös időben, pihenten, megeről­tetés nélkül is elpirul, ha izgalom éri. Sőt, az elpirulás tudata még job­ban felizgatja, a folyamat önmagát súlyosbítja. Az ok tehát mindkét esetben azo­nos: ideghatás, de az elpirulás kelle­metlenebb, mert gyakoribb. Az ilyen „elpiruló“ olyan tartósan neurotikus állapotba kerül, hogy valósággal szé­gyell emberek közé menni és társa­sággyűlölővé válik. Pedig az elpirulás kezdetben nem a szégyen következ­ménye és később is csak azért kap­csolatos vele, mert fokozza a feszült­séget. Gyógyítható-e a panasz? Igenl De nem helyileg, nem bőrfehérítés­sel, ahogyan egyesek hiszik, hanem általánosan: megnyugtatással, ideg­erősítéssel, az érzékenység csökken­tésével és szoktatással. Ha az ideg­­rendszer bizonytalansága megszűnik, szinte észrevétlenül elmarad a kisebb és közepes izgalmakat kísérő kelle­metlen pironkodás. A nagy és komoly ideghatásokat kísérő elsápadás vagy elvörösödés ellen küzdeni nem lehet és nem is érdemes. Emberek vagyunk és a súlyos izgalmak ránk ütik bé­lyegüket. Az ezek elleni küzdelem — a minden körülmények közti márvány arc — megtartása olyan belső meg­erőltetést jelent, ami már nem em­beri és amivel az önmagát egyensú­lyozó többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon, és amire nyugodtan mondhatja, hogy nem éri meg a fáradságot. ÍEHESZTBEJTViHY csizmák Volt egyszer egy ember, a szakálla kender, a bánata mérföld, a gondja meg tenger.. Egy pár csizmája volt, egyebe se volt tán, hét százhetvenhét lyuk tátongott a csizmán. De, hogy a szavammal szavamba ne vágjak, azt mondja az ember egyetlen fiának: — Nincs már a kamrában se borsó, se lencse, itthon nem ér utol a sze­rencse. Elég széles a föld, sok bokor, sok árok, eredj kedves fiam, próbáljál világot. Itt ez a pár csizma, ez az örökséged, apádról, anyádról ne fe­ledkezzél meg, ha majd az életed rózsásabbá válik, s a szerencsecsillag fölötted világit. Botjára akasztja a legény a csiz­mát, oldalára meg a pogácsás tarisz­nyát, s búcsúzik apjától, búcsúzik anyjától, utoljára meg a kapu félfájá­­tói. Mendegél, kutyagol — figyelj Kati, Pista — elmarad mögötte falu, város, puszta. Mendegél, kutyagol,, ki tudja mióta, elmarad mögötte erdők fája, bokra. Kutyagol, ha mondom, de csak úgy mezítláb, hát csak megszólalnak a hátán a csizmák. Azt mondja az egyik: — Láttam sok szamarat, de a mi gazdánknál nem akad szamarabb. No, így rá a másik: — Bizony, igazad van, mezítláb bandukol, holott csizmája van. A mi legényünkben szörnyű harag támad, s a lábára rántja a lyukas csizmákat. S ahogy a lábbelit fel­rántja ügyesen, felszállnak a csizmák, s repülnek sebesen. S Búbánat-ország­­ban huppannak a földre, hullott ott, pergett ott a szemek sós könnye. S megkérdi a legény: — Mondják, jó emberek, mért itat­ják könnyel itt az egereket? — Ugyan honnan jöttél, ugyan mi­szél hozott a mi szép hazánkba, hogy még ezt sem tudod? Nagy a mi bá­natunk, meghalt a királyunk és nem akar senki király lenni nálunk. Nem akarnak enni májas pástétomot, se paprikás csirkét —• a szó ekképp zo­kog. — A paprikás csirke kedvenc ele­delem, a pástétomot is majd csak megkedvelem, s ha hozzá ehetnék jó füstölt szalonnát, megválaszthat en­gem királlyá az ország. Erik a hajlik a fénylő búzakalász, eldöntötte hamar, a minisztertanács: — Na jó, légy a király, ha vállal­kozol rá! így kiáltották ki fenséges királlyá. S dolmányára arany gombokat varra­tott, csizmáira arany foltokat raka­tott. S nem feledkezett meg anyjáról, apjáról, felhivatta őket magához hálá­ból. S igen jó dolguk lett, arany ágy­ban háltak, s arany hintón ültek, ha kíkocsikáztak. ölbey Irén KISS BENEDEK: A víziló meg a víz A víziló megrögzött vízivó, s így megállapítható: nemcsak a víziló van a vízben — a vízilóban szintúgy van víz benn. VÍZSZINTES: 1. Az első rejtvény első része. 10. Ver­­di híres operája. 11. ... Sándor, szlovák író. 12. A- ramközvetítő. 13. ... de Maupassant, p.7 francia író. 14. Pál­ca. 16. A. T. S. 17. Névelő. 18. Fia arabul. 19. Szlovák év. 21. Lekvár. 22. Kikötőhely. 23. Ro­hamoz. 24. Arany franciául. 26. Látni vélt kép, ék. hiba. 27. Hangtalan lát. 28. Idegen nem. 29. Csüng. 30. Ruhát tisztít. 31. Asztati­­ne vegyjele. 32. Apa törökül. 34. Szemével észlel. 36. Varróeszköz. 37. Ázsiai nép. 38. Nagyüzem. 39. Bern közepe. 41. Ékezet­tel ruhadarab. 42. Kassák Lajos lapja volt 43. Igevégző­dés. 44. Görög be­tű. 45. Ékezettel sértetlen. 46. Fűtő­test. 49. Béke csehül. 53. Hamis. 55. Igen olaszul. 57. Tyúklakás. 61. Mű­vészet franciául. FÜGGŐLEGES: 1. Macskaféle raga­dozó. 2. Nagy magyar forradalmi köl­tő. 3. Svéd és osztrák autók jelzése. 4. Nemesgáz. 5. Erdélyi folyó. 6. Nát­­riumklorid. 7. Tér peremei. 8. Tenger angolul. 9. Kártyajáték. 9a. A máso­dik rejtvény első része. 10. A vízszin­tes 1. folytatása, zárt betűk: b, t, e, z, é, e, j, b, n. 14. A függőleges 10. folytatása, zárt betűk: 1, á, a, i. 15. A függőleges 9a folytatása. 18. Belső szerv. 19. Takarít. 20. Méhlakás. 23. Lök. 25. Piros németül. 27. A Lengyel Légiforgalmi társaság neve. 32. Peer Gynt anyja. 33. Angolna németül. 35, Morze jel. 40, Király franciául. 42, ... Hari, kémnö. 43. Jelt ad. 46. Kéz szélei. 47. Vissza áll. 48. Ad acta. 50. Föléje. 51. Ételízesítő. 54. Idegen sors­jegy. 56. Literben van! 58. Mellrész. 59. Lángol. 60. Igavonó. 61. Prágai autók jelzése. 62. Helyrag. Belküldendő a vízszintes 1. és füg­gőleges 10., 14., valamint a függőle­ges 9a és 15. számú sorok megfej­tése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 33. száma keresztrejtvényé­nek helyes megfejtése: A munkairá­nyítás minősége döntő tényező. Könyvnyertesek: Piszton Boldizsár­­né, Szőgyén (Svodín). Fischer Tivadar, Pered (Tešedíkovo), Németi Margit, Szentes (Plešany).

Next

/
Thumbnails
Contents