Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-18 / 33. szám

1979. augusztus ÍR.

SZABAD FÖLDMOVES

Szereti Ön Hemingwayt?

A fenti kérdést néhány éve városunk modern, önkiszolgáló rendszerű könyvesboltjának egyik csinos eladónője tette fel, amikor — jeles téli ünnep közeledvén — a híres, Nobel-díjas Író ajándéknak szánt népszerű könyveit kerestem a tömött polcokon.

Igen, kedvelem — mondtam akkor röviden, mert arra már nem volt lehetőség, hogy kifejtsem, miért is szeretem. Igaz, idézhettem volna kapásból néhány tankönyv. ízű, a vastag lexikonokban száraz tárgyilagossággal lelrt adatot, de mivel azok többnyire mesterkéltek, nem tartottam őket említésre méltónak. Meg aztán szerintem az a legjobb, ha valaki a nagy Íróról valamelyik müve alapján alkot véleményt.

Hemingway különben minden regényében, novellájában önmagát, az átélt élmények, a szenvedélyek, á küzdelmek hősét adja. Sohasem szakad el a valóságtól —< én ezért szeretem. Csak azt tudja igazán megírni, hitelesen, élvezetesen tálalni, ami egyszer megtörtént vele. Ahhoz tehát, hogy megismerjük, milyen is volt Hemingway, az ember, és ezáltal megszeressük, mindenekelőtt Írásainak hőséivel kell megismerkednünk.

Itt van például Nick Adams, aki vaksin tapogatózva nekirugaszkodott megnézni közelről az életet. Bebarangolta ezért a Sziklás-hegység kánonjait, végigballagott a Nagy Kétszívű folyó pisztrángoktól dús medre mellett, fölkapaszkodott robogó tehervonatok bakterfülkéjébe, hogy minél messzebbre repítse őt az élet.

Frederick Henry hadnagy viszont már szárnyra kelt, hogy megbirkózhasson az ellenséggel a háborúban. Hittel, lelkesedéssel indult ölni, vagy halni minden megfontolás nélkül, a háború, a hősiesség aranyló dicsőségétől hajtva, hogy belássa: Így nem lehet élni! Különbékét köt ezért saját magával, megundorodva a lövésárkok egyhangú, véres valóságától. Dezertál, hogy szerelmével végre boldog lehessen, de a háború kínjai elől nem menekülhet. Nem 6, hanem a kedves, a szerelem pusztul azután el. Ezzel áll bosszút a kegyetlenség, fájóbban, tragikusabban, mintha ő maradt volna ott a csatatér véráztatta füvén.

Szerencsére túlélték a vérzivataros napokat, életben maradtak, de mégis holtak. Látták a háborút, szagolták a haldokló testek -rothadását, élték a félelmet. Ezeket nem lehet elfelejteni, nem lehet józanul elviselni. Annak, aki elvesztette önmagát a háborúban, aki elveszett Amerika számára, az „elveszett nemzedék“ képviselőjének inni kell, inni muszáj.

Az élet persze közben megy tovább, és már csak ezért sem lehet, hogy a fásultság sűrű hínárja megbénítsa végleg az írót. Eszmélve a kábultságból föl is Ismeri, hogy okvetlen utat kell törni a haladásnak.

Robert Jordan a spanyol polgárháború önkéntese t— tehát már az a Hemingway, aki kiáll nemcsak egy nemzet, de az Ember igaza mellett is.

Hasonló típus Richard Contwell ezredes >— az öreg, megfáradt, frontharcos, nagyszerű katona —, akit már nem a kamaszos vagányság indít a második világháborúba, hanem a fasizmust gyűlölő, az embert szerető szíve. Sok-sok viszontagsággal megbirkózik, még szerelmes is —• talán Renátába, talán a fiatalságba, esetleg önmagába, vagy az életbe — míg győztesen végleg megöregedett.

Ekkor új alakot öltve, új hős jelenik meg, mielőtt végképp lehullna a függöny élete színpadán. Megjelenik az utolsó, a legnagyobb, a legszebb hős, Santiago, az öreg halász — az öreg, akit valamikor ifjúsága delén El Campeonnak, bajnoknak hívtak. Most ez a bajnok, aki elvesztette akkori nimbuszát, esténként viskója előtt ülve olvassa a baselball tudósításokat, éjszaka letűnt fiatalságáról álmodik.

Utolsó nyolcvannégy napja csupa kudarc, sikertelenség, amely megtöri az álmok csalóka, délibábos ívét, de már sejteni lehet a nyolcvanötödik napon, hogySantiagoval, Hemingwayvel történni fog valami. Az öreg halász — amint azt a tévé jóvoltából a közelmúltban milliók láthatták — ki is fogja élete nagy halát, hogy azt elragadják tőle a cápák. A halász veszít, de bebizonyítja, hogy a volt bajnok — az Ember — nem akármilyen öregember.

Az öreg halász tanulsága — amit Hemingway alkotásainak figurái valamennyien örökérvényű igazságként hangsúlyoznak — az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha“. Sajnálatos, hogy az amerikai irodalom nagy „öregje“ Ernest Hemingway, tizennyolc évvel ezelőtt 1981. július 2-án 62 éves korában önkezével vetett véget életének.

Szereti ön Hemingwayt? — kérdezem most én is a tisztelt olvasót. Igen? Akkor azt tanácsoljuk, hogy szabad idejében, szabadsága alatt vegye ismét kézbe a halhatatlan író valamelyik regényét, olvassa el újra és ezzel is megemlékezhet róla. Most, 1970. július 21-én lett volna a nagy író nyolcvan éves... (kanizsai

ERNEST HEMINGWAY:

Drótkeretes p..paszemű öregember tilt az út szélén, a ruhája csupa par. A folyón pontonhíd vezetett át, székerek, teherautók, asszonyoki gyerekek vonultak rajta. Az öszvér vontatta szekerek fölnyikorogtak a hídról a meredek partra, katonák segítették tolni őket a küllőknél fogva. A teherautók nekilódultak és siettek el, s a parasztok bokáig topogtak a porban. De az öregember mozdulatlanul ült. Nagyon fáradt volt, nem bírt továbbmenni.

Nekem az volt a feladatom, hogy átkeljek a hídon, vizsgáljam meg a hídfőt, és kémleltem ki meddig jutott előre az ellenség. Megtettem, azután visszatértem a hídon. Most már nem ment rajta olyan sok szekér, s nagyon kevés volt a gyalogos, de az öregember még mindig ott ült.

— Honnan jön? — kérdeztem.

■— San Carlosból — felelte és mosolygott.

Ez volt a szülővárosa, öröme telt benne, ha megemlíthette, azért mosolygott.

— Állatokat gondoztam — magyarázta.

— 0, — mondtam, mert nem értettem egészen.

— Igen — felelte —, tudja, ott maradtam, és állatokat gondoztam. Én hagytam el utolsónak San Carlos városát.

Nem olyan volt, mint egy juhász vagy pásztor, s én megnéztem poros fekete ruháját, poros szürke arcát, drótkeretes szemüvegét és megkérdeztem:

— Milyen állatokat?

— Különféléket — mondta, és megrázta a fejét. — Ott kellett hagynom őket.

Néztem a hidat és az Ebro-delta afrikai jellegű vidékét, s azon tűnődtem, mennyi idő múlva látjuk meg az ellenséget, s egész idő alatt füleltem az első neszeket, amelyek az érintkezésnek nevezett, mindig titokzatos eseményt jelzik, s az öregember még mindig ott ült.

— Milyen állatok voltak? — kérdeztem. •

— Összesen ■ háromféle — magyarázta —, két kecske, egy macska, aztán meg négy galambpár.

— És ott kellett hagynia őket? —> kérdeztem.'

— Igen. A tüzérség miatt. A kapitány azt mondta, jöjjek el a tüzérség miatt.

— Családja nincs ? —■ kérdeztem, s a híd túlsó végét figyeltem, ahol az utolsó néhány szekér siklott le a part lejtőjén.

— Nincs — mondta. — Csak az állatok, amiket elsoroltam. A macskával persze nem lesz hiba. A macska tud gondoskodni magáról, de nem tudom elgondolni, mi lesz majd a többivel.

— l4i a politikai meggyőződése? — kérdeztem.

— Nem politizálok — mondta. — Hetvenhat éves vagyok. Tizenkét kilométert jöttem, s azt hiszem, nem bírok továbbmenni.

— Nem jó helyen állt meg — mondtam. — Ha eljut odáig, ahol az/

úi elágazik Tortosa felé, ott találhat teherautót.

— Várok egy darabig — felelte —, aztán elindulok. Hová mennek a teherautók?

— Barcelona felé — mondtam neki.

— Arra felé senkit sém ismerek — mondta —, de nagyon szépen köszönöm.

Nagyon kifejezéstelenül és fáradtan nézett rám.

— A macskával nem lesz hiba, abban biztos vagyok — mondta azután, mert meg kellett velem osztania aggodalmát. — A macska miatt nem kell nyugtalankodni. De a többiek. Mit gondol, mi lesz a többiekkel?

— Valószínűleg rendben átvészelik.

— Gondolja?

— Miért ne — mondtam, s a túlsó partot figyeltem, dhol most már nem mozgott szekér.

— De mit csinálnak az ágyútűzben, ha egyszer nekem azt mondták, hogy menjek el az ágyútüz miatt.

— Nyitva hagyta a galambdúcot? — kérdeztem.

— Természetesen.

— Akkor elrepülnek.

— Igen, biztosan elrepülnek. A többire jobb nem gondolni.

— Ha kipihente magát, mehetnénk — sürgettem. — Álljon jel és próbáljon elindulni.

— Köszönöm — mondta és-talpra állt, jobbról balra imbolygóit, aztán leült a porba.

— Állatokat gondoztam — mondta tompán, de már nem nekem. — Mindig csak állatokat gondoztam.

— Semmit nem lehetett vele kezdeni. Hásvét vasárnapja volt, és a fasiszták előrenyomultak az Ebro felé. Szürke, borús nap volt, alacsonyan úsztak a felhők, így a repülőik nem szálltak jel. Ennyiből állt az öregember szerencséje, meg abból talán, hogy a macskák tudnak gondoskodni magukról.

^ДЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛААААЛААЛАЛЛЛАЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛАЛАЛЛАЛЛА

A nyári kánikulában a hajókirándulás a legkellemesebb.

fotó:

7

Г*

A művész és a rossz nyelvek szerint a nőből ennyi i* elég.

Hanglemezújdonságok

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat idei első félévi kiadási tervében igen sok kitűnő hanglemez szerepel. Többségük már kapható. Közülük ismertetünk néhányat.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar „Encores“ (Ráadások) című új nagylemeze a kitűnő és immár világhírű kamarazenekar azon számaiból készült, melyeket a zenekar nagysikerű hangversenyeinek végén ráadásként szokott előadni. Megtalálható a lemezen Albinoni „Adagio vonósokra és orgonára“ című darabja, melynek előadásában Sebestyén János orgonamüvész működik közre, továbbá Boccherini Menüettje az E-dúr vonósötösből, Rossini Moderato a C-dúr szonátából, Haydn Andante cantabile az F-dúr vonósnégyesből és Eeiner Róka-tánc az I. Divertimentóból című darabból. A Liszt Ferenc Kamarazenekarból megszokott, kitűnő tolmácsolásban hallhatjilk a lemezen Csajkovszkij Keringőjét a Vonósszerenádból, Johann Strauss Pizzicato-polkáját, Paganini Moto perpetuóját, valamint Bach Air és Mozart Menüett (II.) című darabjait. A kitűnő kamarazenekar, amely tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, ezzel az új nagylemezével, is öregbíti hírnevét.

Hacki Tamás „1. számú füttykoncert“ című lemeze is most került az üzletekbe. A sajátos, egyéni stílusban fütyülő Hacki Tamás tucatnyi remek számát tartalmazza az új lemez. Két régi magyar dallam, a Monti-csárdás, a Volga, Volga című orosz népdal, Grieg Peer Gyntjéből a Manók tánca és Anitra tánca, valamint Liszt II. magyar rapszódiája található a lemez első oldalán. A második lemezoldal a következő számokat tartalmazza: Bevonulási induló Verdi Aida című operájából, részlet Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjéből, a Greensleeves című népi dallam, a Csók-ária Saint- Saens Sámson és Delilájáből, Boccherini Menüettje és az El Condor Pasa című perui eredetű népszerű dallam. Ez a kitűnő lemez bizonyára sok örömet szerez mindazoknak, akik kedvelik a különleges zenei élményeket, a különleges tartalmú hanglemezeket.

„Rózsák a sötétben“ címmel most jelent meg a — 14 olasz slágert magyar előadóművészek tolmácsolásában bemutató — Pepita-nagylemez is. A népszerű, jellegzetes olasz dallamok világslágerként járták be a nagyvilágot és magyar szöveggel, magyar előadóművészek tolmácsolásában is hatalmas sikert arattak. Az új Pepitalemezen Harangozó Teri, Kovács Kati, Aradszky László, Koós János, Korda György, Poór Péter és Szécsi Pál adják elő'ezeket a szebbnél-szebb világszámokat, melyek közt megtaláljuk többek közt Pallavlclní Azzuróját, Morgan „El bimbo“ (Egy hamvasarcú kisgyerek), Albertelli-Riccordi „Zingara“ (Kócos kis cigánylány), Savio- Bigozzi „Re di cuore“ (Szívkirály) és Panzeri-Pilat-Pace „Rose nel buio“ (Rózsák a sötétben) című darabját. Ez a lemez ugyancsak nagy sikerre számíthat.

Gyurkovics Mária Kossuth-díjas kiváló művész a magyar énekes kultúra feledhetetlen csillaga. Ennek a

nagy művésznek állított emléket „Cserebogár, sárga cserebogár“ című új lemezével a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A lemez egyik oldala népszerű magyar nóták — Cserebogár, sárga cserebogár, Lehullott a rezgő nyárfa, Ahogy én szeretlek, Felleg borult az erdőre, Darumadár útnak indul stb. — utánozhatatlan interpretálójaként mutatja be Gyurkovics Máriát, míg a második lemezoldalon brilliáns előadásban halljuk Johann Strauss „Déli Rózsák“ című keringőjét, valamint egy-egy dalt Mil- TBtrker, Schubert, Huszka, Kacsóh és Kerekes egy-egy operettjéből, illetve daljátékából. A kitűnő hanglemez bárkit meggyőz arról, hogy a nagy művész tolmácsolásában a magyar nóták és operettdalok lenyűgöző szépségűek, mert itt is érvényesül a kitűnő énekművész hangjának senkihez sem hasonlítható egyéni színe, hol selymes, hol bársonyos csengése.

A magyar operettszínpad nemrég elhúnyt nagy csillagának, Honthy Hannának állít méltó emléket a Bevelaqua Róbert által összeállított „Honthy Hanna“ című profillemez. A lemez egyik oldala Bud'ay Dénes „Csárdás“, Fényes Szabolcs „Régi nyár“, Szirmay Albert „Mézeskalács“ és Kálmán Imre „Csárdáskirálynő" című operettjéből tartalmaz részleteket, valamint Abrahám Pál—Harmath' Imre „Az én uram“ című sanzonját. A második lemézoldal két részletet tartalmaz Lehár „Luxemburg grófja“ című. operettjéből Balázs István, Feleki Kamii, Horváth Pál, Pagonyi János és Petress Zsuzsa közreműködésével, valamint egy részletet a Magyar Rádió 1964. évi szilveszteri műsorából, melyben közreműködik Rátonyi Róbert. Dicséret illeti a lemez műsorának összeállítóját, mert ez a műsor jól villantja fel Honthy Hanna sokoldalúságát, művészetének azokat az összetevőit, melyek annnylre egyedülállóak és utánozhatatlanok, annyira csak Honthy Hannára jellemzőek voltak. E kitűnő lemezzel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat méltó módon tiszteleg a nagy művész emléke előtt.

Végül bemutatjuk Zentai Anna új lemezét, amely „Kislány, hallod a muzsikát“ címmel jelent meg és operettrészleteket, valamint magyar nótákat tartalmaz. Zentai Anna a magyar operettszínpad ismert, kitűnő hangú és sokoldalú kiválósága. Előadásmódjára a könnyedség, elegancia, csengő, tiszta hangzás, kiváló színészi készségekkel párosuló interpretálás jellemző. Mindez kitűnően érvényesül az új Zentai-lemezen is, melynek első oldala részleteket tartalmaz Fali Leó, Kálmán Imre, Kerekes János, Abrahám Pál és Fényes Szabolcs operettjeiből, valamint Nagypál Béla „Kislány, hallod a muzsikát“, Kola József „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél“ és Vincze Ottó „Van itt egy jó kis eszpresszó“ című immár örökzölddé vált dalait gyűjti csokorba. A második lemezoldal három magyarnóta összeállítást tartalmaz a Zentai Annánál megszokott színes, változatos és temperamentumos előadásban.

SÄGI TÖTH TIBOR