Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

1S78. Január 27.

SZABAD FÖLDMŰVES

7

♦ ♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ MM «»••«

♦ ♦♦ V •>. ♦ mVhVhVm.

zah Adebieti nevű újság, széles körű előkészületek folytak a kazah irodalom és művészet moszkvai fesztiváljára. Ez nem vita nélkül zajlott le, volt olyan is, aki csak a népi dalnokok művészetére fektetett súlyt. U- gyanakkor a köztársaság irodalmában mélyreható minőségi változások mentek végbe, amelyeket maga a szocialista építés, a kazah művészi értelmiség fejlődése idézett elő. Tehetséges fiatalok jelentkeztek, akik már nemcsak a régi hagyományokat és énekeket ismerték és szerették, hanem az egész szovjet irodalmat és a világirodalmat is. De a lényeg az, hogy szükségessé vált egészségesebbé tenni a légkört az alkotószövetségekben, az értelmiség körében. Tömöríteni kellett őket, minden erőt összefogni a köztársaság előtt álló óriási feladatok megoldására.

Megjegyzem, a nemzeti elszigetelődés védelmezői a „tisztán nemzeti hagyományok“ védelmezésének ürügyén rendszerint csalafinta módon lépnek fel, ritkán nyíltan. Ellenkezőleg, ügyesen kihasználva ellenfeleik minden hibáját, ahogy mondják, pápábbak akarnak lenni a pápánál. Emlékszem, mekkora zajt csaptak egy bizonyos Keneszári szerepe körül. Kezdetben haladó személyiségnek nyilvánították, aki Kazahsztánnak Oroszországgal való egyesülése mellett állt ki. Később olyan iratokra bukkantak, amelyek szerint reakciós volt, és nem helyeselte az egyesülést ... Nem akarom felhánytorgatni a régi történetet, s ezen a területen nem is tekintem magam szakembernek, de valami más nyugtalanított. A csatározások, amelyeket egyes demagógok erőszakoltak ki, oda vezettek, hogy kénytelenek voltak elutazni a köztársaságból olyan kiemelkedő személyiségek, mint Muhtar Auezov, az író és Kanis Szatpajev akadémikus.

Mi segítettünk nekik, hogy visszatérhessenek Alma-Atába. Kanis Imantajevics Szatpajevnek, ennek a nagyszerű tudósnak, rendkívüli érdemei vannak Kazahsztán termelőerőinek fejlesztését illetően. Muhtar Omarhanovics Auezov a kazah irodalom elismert klasszikusa. Hálával emlékezem vissza ezekre a férfiakra, akikkel gyakran találkoztam, szorosan együttműködtem, s egyszerűen emberileg is baráti kapcsolatot tartottam. Beszéltünk róla, hogy minden véglet káros. A népköltészetet, amelyet a nép szeret, szintén nem szabad elfelejteni. „Leningrádiak, gyermekeim!“ —■ Dzsambulnak e szárnyaló sorai országszerte emlékezetesek. A népi dalnokok mlvésieté éljfen és fejlődjék tovább a kazah nemzeti és a soknemzetiségű szovjet irodalom közös medrében.

Még egy gondolat foglalkoztatott: hogyan lehetne a szűzföld tematikájára irányítani a művészi értelmiség figyelmét? Nézzék meg, mondtam az írókkal való találkozón a КВ-ban, milyen események zajlanak a szemünk előtt: óriási embertömegek változtatnak helyet, soknemzetiségű kollektívák alakulnak ki, új családok jönnek létre, erősödnek a jellemek, megedződnek korunk hősei. A kenyér Kazahsztánban mindig nagy érték volt, ínyencfalat. Még a mullahok is ezt mondták hajdanán: „A Korán szent könyv, de ha egy morzsa kenyérért kell nyújtózkodni, a Koránra is rá lehet lépni.“ És most gabonatermő vidék lesz ezen a tájon. Megváltozik az életforma, létrejön az emberek új lelkivilága. Vajon nem kavarja fel az

igazi művészt a történtek nagyszerűsége és drámaisága? Nem ért meg minket senki, s a jövőben sem fog megérteni, ha nem örökítik meg áttekinthetően ezt a hőskölteményt az utódok számára.

Abban a helyzetben fontos volt, hogy a köztársasági írókongresszus az egész szovjet kultúra ünnepe legyen. Meghívtuk Alma-Atába M. A. Solohovot, L. M. Leonovot, Kamii Jasent, Mirzo Turszun-zadét, Makszim Tankot és más híres írókat. Később' gyakori vendégek voltak a szűzföldön zeneszerzők, színészek, képzőművészek is, karcolatok és regények jelentek meg a kenyérért vívott csatáról, filmeket, színműveket mutattak be, új dalok csendültek fel. Ezek kétségtelenül hasznos szerepet töltöttek be.

Akkoriban arról ábrándoztam, hogy a szűzföldi eposzt egyszer valamikor olyan művészi alkotásban fogják ábrázolni, mint a Csendes Don a polgárháborút, vagy az Üj barázdát szánt az eke a kollektivizálást. Az íróknak és a művészeknek nem lehet érdekesebb és lelkesítőbb feladata, mint a nép hősi tetteinek ábrázolása egyebek között a szűzföldön is.

★

Az 1955-ös évet „az elkeseredés évének“ nevezték a szűzföldön. Bár nehéz volt nagyon, de én nem folyamodtam volna ilyen túl szélsőséges értékeléshez. Egy szem eső sem hullott egész nyáron, májustól kezdődően ...

Tudtuk persze, hogy ezen a vidéken senki sem találja különösnek a hőséget és a szárazságot. Nem tudtunk azonban még a sztyeppi naptár ijesztő kérlelhetetlenségéről, amely szerint tízévenként ismétlődik a különösen kemény és káros aszály. Még előrenyomulásunk megkezdése előtt tisztában voltunk azzal, hogy itt elkerülhetetlen a harc az elemekkel. A szűzföld meghódításával kapcsolatos gazdasági számítások közben a tudósok úgy vélték, hogy ha minden öt esztendőre esik két erősen aszályos év, átlagban még akkor is ötszázmillió púd gabonát kapunk a sztyeppről évenként. E számítások nem keltettek kételyeket bennünk. Tudtuk, hogy mit várhatunk, de más dolog tudni és megint más látni, hogyan pusztul el az ember szeme láttára az oly nagy munkával kiérdemelt értékes termés ...

... Meg kell mondanom, hogy a minden szovhozban megtartott őszinte, nyílt gyűlések után a szűzföldiek újra nekigyürkőztek a munkának. Akármennyire tűzött a nap, folytatták az aratási előkészületeket, késő őszig végezték a takarmány begyűjtéséi. Még nagyobb mértékben és még tevékenyebben folytatták az építkezést, mindenekelőtt a szovhozokban. A szűzföldi járásokba olyan mennyiségben özönlöttek az élelmiszer-és iparcikkek, hogy biztosították a zavartalan ellátást egész télre ...

... De hát a rossz termés mégiscsak rossz termés, s ez alaposan bonyolította több kérdés megoldását.

1955 végén Moszkvában voltam a vezető párt és tanácsi dolgozók országos tanácskozásán. Természetes, hogy kényelmetlenül érzi magát az ember az ilyen tanácskozáson, ha vég nélkül kérdezgetik, hogy mi van és hogyan, vagy épp ellenkezőleg, szándékosan mellékes dolgokról beszélnek, hogy ezzel juttassák kifejezésre

titkos együttérzésüket. Mikor azonban az emelvényről bejelentettem, hogy, Kazahsztán a következő évben hatszázmillió púd gabonát ad az államnak, a terem hitetlenkedve morajlott fel.

Hogy változtak az idők! Próbálnánk csak most öt-hatszázmillió pudot hozni a szűzföldről évente, ami akkor nagyon üdvösnek tetszett: komoly vereségként fognák fel. Mi ugyanis most átlagban évente kb. egymilliárd púd kazasztáni gabonát kapunk!..;

... Abban a nyomorúságos évben azonban, bár végig bíztunk a sikerben, időnként nehéz volt bizonyítani az igazunkat. Midőn N. Sz. Hruscsov jelenlétében az egyik nagy tanácskozáson kijelentettem, hogy a szűzföld még bizonyítani fog, ő meglehetően élesen közbevágott:

— Nem süthetünk lepényt ígéretekből!

De nekem minden alapom megvolt hozzá, hogy szilárdan ellentmondjak:

— Mégis bízunk benne: hamar, nagyon hamar nagy gabonatermés lesz a szűzföldön is.

★

... 1956 februárjában az SZKP XX. kongresszusán büszkén jelenthettem a pártnak, hogy a szűzföld feltörésének az ügyét siker koronázta. Két év alatt a köztársaságban 27 millió hektárra nőtt a vetésterület. Ebből kalászosokkal 23 milliót vetettek be s ebből is 18 milliót búzával — négyszer annyit, mint az új földek hasznosítása előtt... A szűzföldiek nevében biztosítottam a kongresszust, hogy Kazahsztán több mint egymilliárd púd szemes terményt tud adni.

Különben nem gondoltam úgy, hogy mindent véghezvittünk és megtettünk, hogy minden nehézség már mögöttünk van, amikor ezt mondtam a továbbiakban:

— Kazahsztán pártszervezete úgy véli, hogy most, amikor a köztársaságban 27 millió hektárra nőtt a vetésterület, a szemestermény-termelés további növekedésének legfőbb tartaléka a terméshozam növelése. Ezen a téren nálunk még sok a hiányosság. A szűzföldek hasznosításával kapcsolatban haladéktalanul megoldásra váró kérdés az olyan gazdálkodási rendszer kidolgozása, amely tekintetbe veszi minden egyes kolhoz és szovhoz helyi adottságait. Ezáltal biztosítható a föld legjobb kihasználása és a talaj termelőerejének kihasználása. Nagy és bonyolult feladat ez ...

... 1956-ban ... a kazahsztáni sztyeppeken az addigi leggazdagabb termést takarították be. A köztársaság az ígért 600 millió helyett egymilliárd púd szemes terményt adott az államnak. S én végtelenül boldog voltam amikor abban az évben Kazahsztánnak átnyújtották az első Lenin-rendet az első milliárd púd szűzföldi gabonáért ...

... Sajnos én már nem láthattam meg ezt a roppant termést, amelybe annyi erőt fektettünk. A XX. kongresszuson újra az SZKP KB titkárává választottak ...

— Most is állandóan foglalkozom a szűzfölddel, gyakran tartózkodom Kazahsztánban, és megmondhatom, hogy már látom megvalósulni álmomat és több százezer szűzföldi álmát.

Kétségtelen, hogy a szűzföldek sztyeppjein még távolról sem tettünk meg mindent, hatalmasak a tartalékok. De ez külön téma. Szeretnék még szót ejteni arról, amit elértünk, ami örömet szerez, és mély benyomást kelt

A Szabad Földműves előző számaiban L. I. Brezsnyev Szűzföld című visszaemlékezéseiből több részletet közöltünk. Ebben a fejezetben kivonatosan ismertetjük az emlékirat befejező részét.

... Szükséges-e mondanom, mennyire boldog vagyak, amikor látom: gigantikus mezőgazdasági-ipari komplexum létesült ezen a vidéken, hatása óriási mértékben nyilvánult meg az ország egész gazdasági életének fejlődésében. A szűzföldi hősköltemény újra megmutatta az egész világnak a szovjet emberek legnemesebb erkölcsi tulajdonságait, s a Haza önzetlen szolgálatának szimbóluma, a szocialista kor hatalmas vívmánya lett.

... Sosem fogom elfeledni az első szűzföldi őszt. 1954-ben a kokcsetavi terület ruzajevkai járásában az „akmolinka“ nevű szüzföldi búzából öszezt is nagyon jól tudjuk — még nagyobb horderejű és még magasztosabb új kérdések, új feladatok merülnek majd fel...

szekötött kévével fogadtak. Lehetetlen

kifejezni, mit éreztem, ahogy a kezemben tartotatm a búzakévét. Sok minden jutott eszembe e percben: az első tervek és elgondolások, álmatlan éjszakák, viták, emberekkel zsúfolt szerelvények, traktoroszlopok hóviharos, járhatatlan utakon, az első pusztai tábortüzek és az első barázdák. És most itt van szemem előtt a megvalósult álom: arányló búzatáblák a sztyeppen széltében-hosszában. Eszembe jutott az első szűzföldi maroknyi csapat, azoké, akik ezeken a vidékeken állapították meg, rögtön a forradalom után, az első földművelő kommunákat. Amikor V. L. Lenin elbúcsúztatta az Obuhov és a Szemjannyikov gyár munkásait, akik elhatározták, hogy a szűzföldre mennek, ezt írta a földművelésügyi népbiztoshoz küldött feljegyzésében: „Gyönyörű kezdeményezés, mindenképpen támogassa“ .. „

★

★

... 1954 őszén összeült a kazahsztáni írók kongresszusa, ami nagy esemény volt a köztársaság kulturális életében.

Nekem ennek előtte is foglalkoznom 'kellett a nemzeti kultúrával kapcsolatos ügyekkel. Már Moldáviában ráéreztem: bármelyik köztársaságban él is az ember, ismernie kell a nép szokásait és hagyományait, történelmét, alkotóművészetét. Alighogy Alma-Atába érkeztem, márs körülbástyáztam magam könyvekkel, gyakran találkoztam kazah írókkal és képzőművészekkel, színházba jártam. A poézis iránti régi vonzódásból kazah költők sok versét olvastam, különösen Abajt, aki líraiságával, népi bölcsességével, az élet mély megértésével vonzott. Abaj arra tanította a kazah népet, hogy ne zárkózzék el, ne álljon meg egy helyben, gazdagítsa alkotóművészetét az orosz nép és más népek eredményeivel. Ez napjainkban is lényeges. Minden magába zárkózó nemzeti kultúra elkerülhetetlenül csak veszít, elveszti az általános emberi vonásokat. Sajnos, ezt nem mindig és nem mindenki érti meg.

... 1954 őszétől még nagyobb méretekben bontakozott ki a szűzföld elleni támadás. A már megalakult kilencven új szovhozon túl még mintegy kétszázötvenet kellett létesíteni. És annyival szaporodtak a gondjaink, amennyivel több szovhoz jött létre ...

... Azt, ami abban az időszakban különösen nyugtalanított minket, azt, hogy milyen kérdéseket oldottunk meg elsősorban és miként folyt a harc elgondolásaink megvalósításáért, részben már megírtam „Az SZKP agrárpolitikájának kérdései és Kazahsztán szüzföldjeínek hasznosítása“ című könyvemben...

... Határozottan hozzáfogtunk példának okáért az állattenyésztés átszervezéséhez. Megtörtént, hogy még a szememre is vetették: túl gyakran ismételgetem a már elmondottakat, anélkül is minden világos, állították, minek annyit beszélni egy és ugyanarról? Világosnak világos, mégis lassan haladt előre a dolog, sőt, semmi sem mozdult. Nagy erőfeszítésekbe került, többek között, a Kazahsztánban gyakorlatilag új növény, a kukorica meghonosítása. Magra is szándékoztunk termeszteni, de a vetések nagy részét zöldtakarmánynak szántuk. A helyi elvtársaknál ez konok ellenállásba ütközött: mire jó szántóföldön „füvet“ termeszteni? Újra meg újra vitázni kellett, meggyőzni őket, a gyakorlatban bemutatni, hogyan vessék, műveljék, arassák és silózzák a kukoricát.

Az első tavaszi próbavetések sikerültek, és 1955-ben már hétszázezer hektárt vetettünk be kukoricával. Az állattenyésztés, ha nem is gyorsan, de ugyancsak mozgásba lendült. Ebben is mint sok más dologban, éppen a következetességünk volt segítségünkre. Ezt mondtam az 1955. márciusi köztársasági aktívaülésen:

A szocializmus rég bebizonyította: minél intenzívebben fejlődik egy-egy nemzeti köztársaság, annál világosabban nyilvánul meg nemzetközivé válásának folyamata. Meglehet, Kazahsztán a legjobb példa erre. A szűzföld, minden túlzás nélkül „száz nyelv bolygójává“ tette. És a kazah kultúra is fejlődött, amikor magába szívta más nemzeti kultúrákból a legjobbat. Rossz ez, vagy jó? Mi, kommunisták, azt feleljük erre, hogy jó, nagyon jó! Elvégre a nemzeti hagyományok és sajátosságok rendkívül fontos kérdését nem szabad leegyszerűsíteni a néprajzra és a helyi jellegzetességekre 'korlátozni: Oroszországban a parasztházakra, a körtáncokra és a női fejdíszekre, Kazahsztánban a jurtákra és a ménesekre.

Mi a КВ-ban Igyekeztünk állandó segítséget nyújtani az alkotó értelmiségnek. Bármily nehezek voltak is a szűzföldi ügyek, épp abban az időben alakult meg a Kazah Ének- és Táncegyüttes, újra kiadásra került a Kaff v*

•ž •:•.

A kazahsztáni szűzföld feltörése nemcsak hatalmas, de gazdaságilag is előnyös akció. Felhozok olyan számokat, amelyek példázzák ezt. Kazahsztán az elmúlt huszonnégy évben1 több mint 250 millió tonna gabonát adott el az államnak, ez 15,5 milliárd púddal egyenlő! Egyúttal, 1954-től 1977-ig bezárólag, a köztársaság minden mezőgazdasági ráfordítása — hangsúlyozom, az egész területre, és nemcsak a szűzföldre — 21,1 milliárd rubelre rúgott. A gabona eladásából ezekben az években 27,2 milliárd rubel forgalmi adót kapott, azaz az ország 6,1 milliárd rubel tiszta nyereségre tett szert... Ilyen jó eredménnyel nyertük meg az emberiség gazdasági történetében, legmélyebb hatást keltő ütközetet.

— Vannak olyan kérdések, amelyekre újra és újra vissza kell térni. Miről tanúskodik ez? Gondolom, egyfelől az adott feladat életbevágó fontosságáról, másfelől megoldásának rendkívüli bonyolultságáról. Az ilyen problémákhoz való állhatatos hozzáállás ismételt bizonyítéka szándékaink komolyságának. Mi ezen túl Is 'következetesen, megtorpanások és Ingadozások nélkül addig fogjuk ütni a vasat, amíg nem tudjuk eszméinket az életbe átültetni. Kétségkívül eljön az Idő. amikor ezek a problémák lekerülnek a napirendről. És akkor —

~ a