Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-30 / 26. szám

1979. június 30. SZABAD FÖLDMŰVES 5 Kombájnosok a javából A Szlovákiai Szövetkezeti Földmű­vesek Szövetségének Galántai Járási Bizottságán arról érdeklődtem, hol érték el a legjobb eredményeket a múlt évi aratás alatt. Persze téved­tem, mert egy embert sem találtam, aki a kérdésre választ is tudott volna adni. Az egyik elvtárs épp most ment el, a másik még nem jött vissza. Vé­gül bekopogtam Varga elvtárshoz, a járási mezőgazdasági igazgatóság igazgatóhelyetteséhez. Ö adott tippet. Pelikán: Bizony, ha jött egy kis eső, bőrig áztam. — A bérelszámolóknak talán még megvan a tavalyt kimutatásuk, ami­nek alapján a pénzjutalmakat kiosz­tották. Szerencsém volt, tényleg meg volt. Igv végre-valahára megtudtam, amit akartam. XXX A deáki (Diakovce) szövetkezet gépjavító műhelyében vagyunk. Gé­pek kattogása, nagy zaj fogad. Ép­pen most végzik az utolsó simításo­kat a gépeken. Pelikán elvtárs kö­nyökig olajos, buzgón ténykedik kombájnja körül. Egy pillanatra meg­zavarom, hisz a kimutatás szerint ő és társa, Antal János aratták le a legtöbb gabonát a múlt évben. — Mióta dolgozik a szövetkezet­ben? — 1972-től, mint gépjavító. Előtte a Galántai Gép- és Traktorállomáson dolgoztam. — Mikor vett részt először aratá­son? — 17 éves koromban. Az első kom­bájnom SzK—4-es volt, most SzK— 5-el járok. Nagy különbség van a két típus között. A mostanival sokkal könnyebb aratni, s a teljesítménye is nagyobb, így természetes, hogy a mi teljesítményünk is növekszik. Em­lékszem, amikor még SzK—4-el jártam, i— nincs rajta kabin — bizony, ha jött egy kis eső, bőrig áztam. A mos­tani kombájnok korszerűbbek, de komplikáltabbak is. Alkatrészt nem nagyon lehet hozzájuk kapni, így kénytelenek vagyunk saját magun­kon segíteni. Ha valami elromlik, ma­gunk javítjuk meg, vagy készítünk új alkatrészt. — Melyik évben érte el a legna­gyobb teljesítményt? Azt hiszem tavaly volt, amikor Ko­losszal arattam, 98 ha-t értem el. Két éve vendégkombájnosként Trenőínben 60 ha-t arattam-csépeltem. Az idén Jihlavára készülünk. — 29 éves és még nőtlen. A mun­katársak szerint magának a kombájn a szerelme. Igaz ez? — Van benne valami, mert tényleg nagyon szeretem a gépeket. Ha le­hetne, éjjel-nappal együtt lennék ve­lük. Szeretem őket javítgatni, meg szeretek vezetni is. Már alig várom, hogy elkezdjük az aratást. A gépem rajtra készen áll, meg hát én is. Antal János szintén a szövetkezet kombájnosa. — ön mikor került a szövetkezet­be? — Már innét mentem a Galántai Mezőgazdasági Szaktanintézetbe, 1961- ben. Édesapám is itt dolgozik, ő ho­zott ide. Az iskola elvégzése ' után visszakerültem, majd elmentem kato­nának. A katonai szolgálat letöltése után ismét ide jöttem. Megszerettem ezt a helyet, jó a kollektíva is, mit mondjak még!? — Mióta vesz részt az aratáson? — 1972-től vezetek kombájnt, én is SzK—4-el kezdtem, mint a kollégám. Jó gép, naponta le lehet vele aratni Antal János: A legjobb eredményt tavaly értem el. a 8—10 hektárt. Ezzel a kombájnnal 50 ha-t arattam le. Négy éve már SzK—5-el járok. persze ennek na­gyobb a teljesítménye, gyorsabban lehet vele dolgozni. A legjobb .ered­ményt tavaly értem el, 60—65 hektár körül. Jihlaván 73 hektár volt a tel­jesítményem. Ezzel az eredményei a harmadik helyezést értük el Pelikán kollégámmal a? SzK—5-ös kategóriá­ban. — Mikor tavaly megérkeztek Jihla­vára az SzK—5-ös kombájnnal, mit szóltak az ottaniak? — Hát, bizony megijedtek, az két­ségtelen. Nem voltak ők megszokva az ilyen géphez, ők német géppel aratnak. De aztán kezdték megszokni és bizony rájöttek, hogy ezzel is le­het szép eredményeket elérni. — Milyen hibák fordulnak elő leg­gyakrabban az aratás közben? — Kaszatörés. Tavaly például el­tört a szalmadobó. Ott helyben meg­­heggesztettük és ment a munka to­vább. — Hány éves? — 33 leszek. Eddig még nekem sem sikerült megnősülnöm, nem tu­dom, mi lehet az oka. — Anyagilag is érdekeltek a legki­sebb szemveszteséggel történő aratás­ban? — Mázsánként 31 fillért kapunk. Ügyelnünk kell nagyon, hogy egy szem búza se menjen kárba. Persze nemcsak a pénz miatt vigyázunk, tisztában vagyunk azzal, mit jelent a gabona társadalmunknak. XXX A felsószeli (Horné Saliby) szövet­kezetben is szorgalmasan készülőd­nek az idei „kenyércsatára“. Egy munkástól érdeklődöm, hol találom Pónya Vilmost és Raffai Mátyást. A kérdezett tudtomra adja, hogy Pónya Galántán van egy kombájnos-tanfo­­lyamon, ne számítsak rá. Ellenben Raffait hosszabb keresés után elém állítja. Szimpatikus, mosolygós ember. Kis­sé zavarban vagyok, bevallom őszin­tén, nem ilyennek képzeltem el őt. Vidám, kékszemű, 38 éves, két gyer­mek apja. 1955-től dolgozik a szövet­kezetben. Szakképesítést az 1960-as évek elején szerzett a Galántai Me­zőgazdasági Szaktanintézetben, aztán ismét visszakerült a szövetkezetbe. — Mióta arat? — 1964-től minden évben. Jártain SzK—5-el, Nyivával és SzK—4-el is. Nem szeretem a német gépeket, a szovjetek sokkal megbízhatóbbak. Ta­valy az SzK—5-ösök kategóriájában országos viszonylatban első helyet értem el, 302 hektáros eredménnyel. — Részt vesz más Járásokban is az aratásban? — Igen. Tavaly a morvaországi Bí­­lovicén arattam. Azt hiszem az idén újra oda megyünk. Baráti kapcsola­tunk van az ottani szövetkezettel. Ök szintén kisegítenek bennünket. — Csúcsidényben meddig dolgozik? — Bizony előfordul, hogy reggel héttől este ki'eucig is itt vagyok. Fő­leg, ha előkészületi munkákról van szó. Például most az aratás előtt én készítem fel a gépet, magam javítom, tisztítom. Raftai Mátyás: Az aratás előtt én készítem fel a gépeket. Fotók: Kalita G. — Milyen a pótalkatrész-ellátás? — Elég hiányos. Az Agrotechniká­hoz már hónapokkal ezelőtt beadtuk a rendelést, de eddig még semmit sem kaptunk. A gépek már két-három hónappal ezelőtt készen álltak, jelen­leg csak egv befejezetlen kombáj­nunk van, mivel nincs hozzá alkat­részünk. P. V. Az ifjúság a mezőgazdaságban A Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságán sajtóértekezle­ten informálták az újságírókat, ho­gyan teljesíti a szövetség a CSKP KB 13. és a SZISZ KB. 8. üléséből eredő feladatokat a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésével kapcso­latban. Tavaly a rétek és legelők termőbbé tételének érdekében meghirdetett versenyben kétezerkétszázhatvannégy ifjúsági szervezt hetvenötezer tagja kapsolódott be. A SZISZ szervezetek kollektívái 26 ezer 417 hektár rét és lege’rt vnndozása fölött vállaltak véd­nökséget. Az idén a jó takarmányalap bizto­sítására tettek sok helyütt vállaláso­kat. A fiatalok főleg a Žiar nad Hro­­nom-i, zvolení, martini, michalovcei és a prešov! járásban végeztek ered­ményes munkát. Az ifjúsági szerveze­tek sok helyütt védnökséget vállaltak az öntözőberendezések kezelése fö­lött is. Nyugat-Szlovákiában, ahol több mint 150 ezer hektár öntözhető, annak közel a fele, az ifjúsági szer­vezetek védnöksége alatt működik. Különösen a trnavai, a dunaszerdahe­­lyi (Dunajská Streda) és a komáromi (Komárno) járásban jelentős a fiata­lok segítsége. Az ifjúsági kollektívák a gyümölcs szedését is vállalták. A fiatalok komoly segítséget nyújthat­nak, hogy a cseresznyéből és más gyümölcsféléből semmi ne vesszen kárba. Ugyanígy a zöldség szedését és szállítását sok fiatal sietteti mun­kájával. Az ifjúsági szervezetek ezekben a napokban az aratás elősegítését szer­vezik. „Egy szem se vesszen kárba" jelszó alatt készítik elő a nemes ve­télkedőt. A politikai előkészítés jó­nak mondható és így minden bizony­nyal sokan kapcsolódnak be a nemes versenybe. A kombájnosok jelentős része tagja az ifjúsági szövetségnek és ők különösen sokat segíthetnek az aratás meggyorsításánál. Az értekezleten arról is sző esett, hogy a mezőgazdaságban dolgozó és a falusi fiatalok IX. találkozóját au­gusztus 23—26 között rendezik meg Ifjúságfalván (Dedina Mládeže, ko­máromi járás). A nagyszabásúnak ígérkező ren­dezvényen mintegy ötszáz fiatal vesz részt a Szlovák Szocialista Köztársa­ság minden részéből. A sportjátékok mellett versenyeznek majd a fiatal mezőgazdasági gépjavítók, továbbá a fejési technikában is összemérik tu­dásukat. Az élelmiszeriparban az ifjú cukrászok vetélkednek. Természetesen gazdag kulturális műsor is lesz a falusi fiatalok talál­kozóján, ahol kiváló együttesek 6° szólisták szerepelnek. —íi— Gróf Arpádné adja ki az ebédet. Igazán jól A Bőst (Gabüíko­­vo) Állami Gazda­ságban 1971 óta működik az üzemi konyha. Ugyanis akkor adták át rendeltetésének az új irodaházat, s az épület szuterénjé­­ben kapott helyet a konyha és az, ét­terem. A konyhát Csóka Ilona vezeti: hogy nem rosszul, Csóka Ilona, mi sem bizonyítja az üzemi konyha jobban, mint az, vezetője, hogy egyre na­gyobb az érdeklődés a frissen főtt, meleg ételek iránt. Az ügyes, csinos és fiatal szakácsnők igyekeznek az érdeklődők igényeit kielégíteni. A kü­lönböző ételeket a heti étlap szerint készítik. Egy ebéd az alkalmazottak­nak öt, az idegeneknek 8,70 koroná­ba kerül. — A növénytermesztésben dolgozók jól kihasználják ezt a lehetőséget — mondja Csókáné. — De ebédelnek itt a faluból is: a po$ta alkalmazottai, az erdészet és az őpítőcsoport tagjai. A nyári időszakban kétszáz személy­nek is főzünk. © © Az étterem mellett még csendesek a folyosók. A konyhában fehér kö­penyes szakácsnők sürögnek-forog­­nak. Gróf Arpádné á villanytűzhely közelében szorgoskodik. Szőcsné az edényekkel bíbelődik, Bokrosné vala­milyen ügyintézés miatt távol van. A vezetőnő megmutatja a többi helyisé­get is. A konyhaszekrényhez hasonló hűtőszekrény tele hússal, az élés­kamra különböző, főzéshez szükséges anyagokkal. A konzerveket, s a főzés­hez szükséges tárolható anyagokat már az aratás idejére vásárolták. Az üdítő italt a vezetőség szerzi be. Igyekeznek idejében megvásárolni az élelmiszert, mert minden nap főzni kell — mondja a konyha vezetője. — Nehéz a munka? — Már megszoktuk — válaszolja Grófné. — Konyhánk el van látva korszerű eszközökkel: van robotgé­pünk, villanysütőnk, dagasztónk, ezek megkönnyítik a munkánkat. De azért a nyolc és fél óra alatt van mit csi­nálni. Aratáskor és ősszel legtöbb a munka, mert ekkor főzünk legtöbbet. A vendégkombájnosok ötször étkez­nek naponta. A reggelit itt, az étte­remben fogyasztják el, a tízórait ma­gukkal viszik, az ebédet és uzsonnát kiszállítjuk s vacsorázni ismét itt va­csoráznak. Vacsora után kapnak egy üveg sört is. Gyakran tartanak itt értekezleteket is, a vendégeket ne­künk kell kiszolgálni. Sokszor túlórá­zunk. — Mit szeretnek főzni? — Mindent, csak legyen miből — veszi át a szót Szőcsné. Ma például kelkáposztafőzeléket készítettünk füs­tölt hússal. Mert, habár beszélget­tünk, közben elkészült az ebéd. S főznek... mintha csak megéreznék, hogy á* óra mutatója tizenkettőt mutat, már „szállingóznak“ is az emberek. Ügy vélem, a fiatalok éhesebbek, mert már néhányan az asztalnál ülnek. Fodor Jenő huszonkilenc éves fia­talember. Nős, családos ember, kőmű­ves. Várkonyi lakos. A szociális épü­letet tatarozzák. Lakatos László és Sztojka János segédmunkások, ök az új óvoda terepét készítik elő. Mivél nem az állami gazdaság alkalmazot­tai, egy ebédért 8,70 koronát fizet­nek. — Megéri? — kérdem tőlük. — Meg bizony. Reggel héttől dél­után négyig dolgozunk. Munka köz­ben megéhezik az ember — válaszol­ja Sztojka János. — Egy óra ebéd­szünet van, ez idő alatt kényelmesen ebédelünk, pihenünk, aztán folytatjuk a munkát. Délidőben forgalmas az irodaház épülete: jönnek-mennek az emberek. Velem szemben egy alacsony terme­tű, bajszos bácsi foglal helyet. Fe­jén erdészkalap, kezében ételhordó. Csóka Géza bácsi nagyon kedves em­ber. Azt mondja, azóta jár ide ebé­delni, amióta meghalt a felesége és egyetlen lánya. Ennek már hat évé. — Van két unokám. Mit tehetett a vöm, megnősült. De azért jóban va­gyunk. Orsolya, a menyem jó asz­­szony. Ö nevelte fel a gyerekeket. A lányka középiskolás, a gyerek nyol­cadikos. Csak a múltkor szerencsét­lenül járt az iskolában. Leesett, nem tudom mi történhetett vele, talán ín­szakadása van vagy mi a fene... De már meggyógyul. Én is betegeskedem mostanában. Tavaly még dolgoztam a szőlőben. Megoperáltak, azóta nem járok ki. Pedig sajnálom, mert hlgy­­gye el jó volt ott, az emberek között. Akkor nem jártam ebédért, mert ki­hozták. Azelőtt meg harminc évet az erdészetnél dolgoztam, miután nyug­díjba mentem, azóta az állami gazda­ságban. De úgy látszik abba kell hagyni a munkát. Otthon viszont dol­gozgatok. A vőméknek nevelem a baromfit. Amiben tudok, segítek ne­kik. — És ők? — ök is segítenek. A menyem Du­­naszerdahelyen (Dunajská Streda) dolgozik. Tudja, nem akarok a ter­hűkre lenni. Főzni én is tudok. Va­lamikor, ha a faluban bál volt, csak nekem szóltak: „No, Géza bácsi, lesz nyárson sült hal?“ — kérdezték. Hát vót akármennyi. Nagyon szerettem halászni. Néha még most is kime­gyek a Dunára, de a Duna már nem a régi. Alig van benne hal. Régen nagy harcsákat lehetett fogni. Egy­szer huszonhét kilósat fogtam, le is fényképezték, ez volt a rekord. — Hogy tetszik az üzemi konyha főztje? — öt korona nem pénz ilyen ebé­dért. Le a kalappal a szakácsnők előtt, nagyon jól főznek; tiszta a konyha, az ebédlő,a tányér, a kanál, minden. Én hazaviszem az ételt s otthon ebédelek. Erzsiké, a fősza­­kácsné annyit rak az ételhordóba, hogy vacsorára is jut belőle. Meg a vőméknél is ehe­tek. De amíg nem muszáj, nem szo­rulok rájuk. [6 lenne, ha még jár­hatnák munkába. Könnyebben eltel­ne a nap. Géza bácsi az idén hetvenéves. A munkából eddig annyit vállalt ma­gára, hogyha a kö­vetkező években csak pihenne, azt is megérdemelné. De nem nyughat, mert nem tud nyu­godni ,.. NAGY TERÉZ i A fiatalok éhesebbek .. Az Ifjúsági szervezet tagjai segítenek p szövetkezetben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents