Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
1979. tónias S. SZABAD FÖLDMŰVES 7 író és forradalmár A forradalmárok mindig bátran szálltak szembe a fejlődést akadályozó erőkkel. A sok „üstökös“ közé tartozott Zalka Máté, kommunista író, harcos katona is. A parasztcsalád sarjáról nehéz lenne megírni milyen gondolatokkal, elképzelésekkel vonult be katonának az első világháború idején. Nem soká volt a császár „hű“ katonája, de a rövid idő. is elég volt ahhoz, hogy megértse a háború igazságtalanságát. Az első világégés második esztendejében esett hadifogságba és ez döntően befolyásolta további életútját. A falun nevelkedett éles eszü fiatalember a fogságban ismerte meg a marxizmus eszméjét. A kommunizmus „apostola“ munkájának megismerése után, mégjobban látta a világ helyzetét, s meggyűlölte az esztelen háborút irányitő erőket, az imperialista pénzmágnások hatalmát. Zalka Máté már gyermekkorában forgatta a tollat, erről később így vallott: „haszontalan dolgokat írtam“. Nem volt ez egészen így, mert már azokból az írásokból is kiérződött a humanizmus, az elnyomott emberekkel való együttérzés. Ö mégiscsak a hadifogságban, majd később, a Szovjetunióban írt műveit tartotta magáénak, azokat, amelyek anyagát a forradalom vérmezején szerezte. Oroszországban bátor katonája volt a történelmet formáló erőknek, s hősiesen harcolt a fehérgárdisták ellen, Krasznojarszk környékén. 1920-ban mint a nemzetközi ezred parancsnoka irányította a harcot Kijev felszabadításáért, s ezt követően a Krim félszigeten is jeleskedtek a felszabadító harcokban. Győzött a forradalom Oroszországban. Az író nagy • ambícióval látott hozzá emlékeinek papírra vetéséhez, s közben jelentős funkciókat töltött be a világ első szocialista országában, s részt vállalt a nemzetközi , munkásmozgalom fellendítésében. A 30-as évek derekán az emberi jogokat leigázó gyűlölt fasizmus újra teret kapott. Ebben az időben harcolta ki demokratikus jogait a spanyol nép. Ezt Hitler és Mussolini fasiszta diktátorok nem tűrték és a belső ellenforradalmi erőkkel együtt támadást indítottak a fiatal köztársaság ellen. Amikor aktivizálódtak a spanyol demokráciát féltő erők, a világ minden tájáról özönlöttek a segítésre kész antifasiszta csoportok. Ki mást állítottak volna a haladó nemzetközi erők élére, mint az orosz polgárháborúban nagy tapasztalatokat szerzett tisztet, a még mindig fiatalos Zalka Mátét, vagy ahogy a spanyolban nevezték Lukács tábornokot, aki sok hősi harcban irányította az internacionalista egységeket. Mint a történelem során sokan a bátrak közül, Lukács tábornok is életét áldozta egy elnyomott nép szabadságának a védelmében. Egy ellenőrző út során a fasiszta tüzérség ágyúval lőtt az autójukra, s a lövedék olyan közel robbant, hogy halálosan megsebesítette a tábornokot. Negyvenkét esztendő telt el azóta, hogy június ll-én feldördült a sortűz a hős tábornok búcsúztatására. Még Bratislavában is van élő tanú (Száraz József), aki ott volt a temetésen. A nemzetközi brigád bátor, kemény harcosainak is kicsordult a könny a szemükből, amikor az került föld alá, akit szerettek, kiváló parancsnoknak ismertek. Akkor azt hitték, hogy őrökké a spanyol földben nyugszik majd a forradalmár. Nem így történt, ezelőtt két hónappal Magyarországra hozták a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosának hamvait, s azóta a Munkásmozgalmi Pantheonban, hazájában nyugszik a hős forradalmár és író. Az alábbiakban az író „hazatérte“ és halálának évfordulója alkalmából, egy rövid írását közöljük. —tt— ZALKA MÄTÉ: „Kun Béla bécsi lefogatásával kapcsolatban.“ Az lett volna a csodálatos, ha nem úgy történt volna. Ezt régen lehetett várni, és erre 6 el volt készülve minden percben. Ennek a pillanatnak a tudata ott élt az utolsó két esztendőben minden cselekedete mögött, és talán ez volt az egyik oka, hogy úgy késett ez a pillanat. Sikerült két hosszú évet eltöltenie abban a városban, amelyben született, ahol eltelt nélkülözésekkel, foltos szegénységgel, tarka gyermekélete, ahol annyi megaláztatáson át annyi dicsőséget és a végén olyan nagy bukást élt át, ott, abban a városban, ahol régesrégen in efftgte halálra' volt ítélve, mint az uralkodó polgárt, fasiszta rendszer halálos ellensége. ' Mikor bezárták rá az ajtót a rendőrségi fogház folyosóján, nagy lett az Öröm és a lárma. Micsoda szenzáció! Ö pedig megigazítva eltépett inggallérját, amely a letartóztatás alatt ,.véletlenül" elszakadt, megállapította: — Igen, az utóbbi időben elfelejtettem alkalmazni azokat a feltétlenül szükséges elemi óvintézkedéseket... — és bár ezzel okolni kezdte önmagát, és ebben akarta látni letartóztatásának okát, agya visszautasította ezt a halvány önvádat, és hidegen gondolt az emberekre. — Ki lehet a besúgó? Az a gondolat még jó érzéssel töltötte el, hogy letartóztatása pillanatában sikerült az ablakba helyeznie azt a jelt, ami a veszélyt kiáltja a jövök felé. — Remélem, észre fogják venni... hiszen készültek hozzám — gondolta. — Máskülönben azóta már itt volnának. Még arra gondolt, hogy az írások teljes biztonságban vannak, és jólesett neki az a gondolat, hogy ő mindent megtett ma, hogy a rendőrkéz lokalizálva legyen. Ekkor vette észre, hogy az ágyon ül, felállott, és odament a székhez, ráült és lekönyökölt az asztalra. Az események nem várattak magukra. A korridoron megint zaj támadt, csikordult a zárban a kulcs, és az ajtóban megjelent egy fegyveres hivatalnok. Azzal a magától értetődő nyugodtsággal, ahogy az intézkedésért hozzá fordult elvtársakra siokott nézni, ránézett a hivatalnokra, és felállott. De a hivatalnok tekintetében az állati kíváncsiságot elnyomta a szolgálat fölénye, ésemegelözte őt: — Na! Gyorsan, előre. A folyosón menet megpróbálta elgondolni, hogy fogják kikérdezni. Majdnem lehetetlennek látta, hogy a rendörhivatalnokok higgyenek egy ilyen kihallgatás eredményében. Egy kissé zavarta az a gondolat, hogy nincsen erre vonatkozólag semmiféle gyakorlata. Nincsen sémája, amelyre nyugodtan, mint a vonatot a sínre, rátehetné önmagát, hogy végiggördüljön a kellemetlen procedúrán. Ügy futtában még felötlött az agyában: csak két út van. Vagy keresztkérdések, provokáció, hamis levelek, vagy verés, testi kínzás, csuklókificamítással, talpverés, égő szivar nyeletése, esetleg emeletről való ledobás. Az elkövetkezendők egy kissé zavarták logikához szokott nyugodtságát. Nos, majd meglátjuk, kiáltott bensejére, mintegy rendreutasítóan. A tisztségviselők szemében és arcán ott látta azt az éles és szenvedélyteli feszültséget, ami a láncra kötött vbdászkutyákra olyan jellemző. Habzsoló örömmel vetették rá magukat. Kettő írt, egy kérdezett, és egy, akit sohasem sikerült teljesen megnéznie, fel s alá járt a szobában. Nem tagadta, hogy ő az. A hamis személyazonossági bizonyítványt azzal okolta, hogy hisz az természetes, nem élhetett a saját neve alatt, hiszen nem volt célja, hogy letartóztassák. — Mi célból jött az országba? Erre a kérdésre nem felelt rögtön. Hirtelen zavart érzett, és az a rövid pauza, amely a kérdés és az 6 felelete között húzódott, kínosan fölmarta a bensejét. Mit válaszoljon? Hazudozzon, azt mondja, hogy honvágyból jött haza, hogy édesanyja sírját jött meglátogatni? Ezt valahogy komolytalannak és oktalannak találta. Végre felemelte a fejét, és belenézett a három megfeszült arcba. Fizikai utálat fogta el, és nem késett tovább a válasszal. — Hiszen önök valószínűleg tudják, hogy miért jöttem haza. — Egyszóval nem tagadja? — kérdezte- az egyik. ■. -— Nem. — Halt! — szólalt meg most a hátul álló katonás, goromba hangja. — Egy pillanatra. En fogom feladni a kérdést — és ottmaradva a háta mögött, odaszólt: — Mi volt a célja az országba való visszatérésének? — Én már megmondtam. — Maga semmit sem mondott. — Kérdezzen! — En már kérdeztem. — Én meg feleltem. Ebben a percben a kérdező komoly erőfeszítést tett. Valami megsuhant a levegőben, és a fogoly fejének a bal oldalán, jobb arcán és nyakán, a gége mellett, égő, csípő fájdalmat érzett. Még látta, hogy a hivatalnokok ijedten felugranak, 6 kezét önkéntelenül végighúzta a korbácsülés sávján, de ülve maradt, meg sem fordult, mert világosan megértette, hogy megtalálta a sémát, megtalálta azt, amit keresett. Az égő vonal mindent megmagyarázott neki, és nagy, az arcáig soha el nem jutó benső mosolygással megállapította: — fól vallók. A želiezovcei (zselizi) népművészeti fesztiválon nemcsak magyar együttesek szerepelnek, hanem az ország nemzetei és nemzetiségei is képviseltetik magukat. Fotó: —ttr4 A gyermekév jegyében A CSEMADOK Turnianske Podhradie-! (Tornaváralja) Helyi Szervezetének vezetősége a nemzetközi gyermekév jegyében népdalfesztivált rendezett. A seregszemlén a Košice-vídéki járás általános iskoláinek népdaléi tánccsoportjai vettek részt. Négy iskola — Moldava n/B (Szepsi), Žarnov (Zsarnó), Nižný Lanec (Alsólánc) és Turnianske Podhradie (Tornaváralja) — diákjainak dalaiban ás játékaiban gyönyörködhetett a közönség. A diákok a májusi seregszemlére, llietve fesztiválra elhozták szülőfalujuk népdalkincsét. Külön említést érdemel a zsarnöi együttes előadása, az a rendkívüli kedvesség, játékosság ami műsorukból a közönség felé sugárzott, odaadó, lelkes pedagógus munkáját dicséri. Neve Weiszer Eszter. A zsarnói gyerekek is kitettek magukért, úgy játszottak a színpadon, mintha virágos réten lettek volna: felszabadultan és boldogan. Ezen a fesztiválon nem volt vesztes, mindenki győzött, aki játszott. A szólóénekesek közül Kocsis Zsuzsa, Oravecz Mária, Boscsan Éva Tornaváraljáról, Nagy László Alsóláncról, Beda Anna, Varga Márta, Bartók Angelika, Dunajszky Klára, Horváth Edit és a Vajko-testvérek Szepsiből elnyerték a közönség tetszését. Ide kívánkozik még Pápai Lászlóné, Nagy Jánosné, Máté Róbertné pedagógusok neve, akik sokat tettek és tesznek azért, hogy a népdal tovább éljen az Ifjú szívekben. A népdalverseny azért is szép és hasznos volt, mert gyermekeink szájából szép régi magyar népdalokat hallhatott a közönség. FARKAS RÖZSA Mag Gyula, a Csallóközi Múzeum igazgatója üdvözli a kiállítás megnyitásán résztvevő vendégeket és a szép számú látogató közönséget. Fotókiállítás Tóthpál Gyula azon kevesek közé tartozik, akinek művészi felvételeiből már több kiállítást is rendeztek. A közelmúlt napokban Dunajská Stredán (Dunaszerdahely) a városi művelődési otthonban rendeztek kiállítást a szocialista embert és ifjúságot ábrázoló felvételeiből. A kiállítás rendezői, a Jednota járási vezetőségének védnöksége alatt, kiváló munkát végeztek, s a látogatók kényelmesen, jó megvilágításban szemlélhetik meg a fotóművész felvételeit. A kiállítást nagy figyelemmel szemlélik a látogatók. Ketyeg a falon az óra leng csendesen mutatója a hold sarlója derengem átfényllk az úszó felhőn a házak és a fák felett a csend néha hogy megremeg kocog felém az éj lova csillag-mezó a homloka felidézem gyermekkorom és vágtatok szép pej lovon milyen is voltam mint gyerek villantsd fel bennem képzelet kipányvázom a lovamat és nézem a csillagokat mint hajdan a Pusztaréten — régen volt már bizony régen TÖRÖK ELEMÉR VERSEI: Régen Tolt már. • • micsoda sötét rengeteg lehúnyom fáradt szememet Nyári este Nincs ma senki se mellettem csak a csend s az alkonyat az ég szürke horizontján vörösük a nyári nap békén ballagnak haza épp fáradtan a tehenek a faluhoz közeledve tőgyükből szinte tej csepeg s aztán titkos vezényszóra szól a tücsök-hegedű olyanformán mint a hárfa hangja milyen gyönyörű be valódi szép nyári est még a csönd is szinte szebb béke szunnyad most mindenütt nyugtatom a szívemet
