Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-20 / 3. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES. 1979. Január 20. Új fejlődési szakasz kezdete Az események hihetetlen gyorsasággal következtek. December elején megalakult a kambodzsai hazafiak Nemzeti Egységfrontja, melynek fegyveres erői az ünnepek idején az ország területének már jelentős részét tartották ellenőrzésük alatt. Az Üjesztendőt követően páratlan erejű hadműveleteket kezdtek, melyek eredményeként igen gyorsan kezükbe került a főváros. Phnom Penh, s a Pol Pot — leng Sary kormány fejvesztve menekült Peking irányába. Kambodzsa ténylegesen felszabadult; a nehezen megközelíthető helyekre menekült, s onnan esetleg partizánháború folytatására készülő ellenséges csapatmaradványok kifüstölése, felszámolása további feladat lesz. Kambodzsában győzött a nép! Nem is értékelhetnénk másként az eseményeket, hisz a nép támogatása, hozzájárulása nélkül nem arathattak volna ily viharos sikert a fegyveres hazafiak, akik nemcsak elsöpörték a valósággal rabtartó rendszer bábjait, hanem rögtön programot is adtak, s a felszabadított területeken megszervezték a közigazgatást. Minőségileg nagy politikai változás történt; Kambodzsa népköztársaság lett, céljai között van a szocializmus irányában való fejlődés, így tehát most mind a három indokínai ország megközelítően egy cél felé tart és befolyásolja a földrész viszonyait. A kambodzsaiak tízezrei mintha rossz álomból ébredtek volna fel. Megszűnt a kényszermunkatáborok réme, visszakapták emberi jogaikat, tiszteletben tartják személyiségüket, a gyermekek, a jövő reményei, pedig iskolákban készülhetnek fel a felnőtté érésre, hogy majd nagy müveket hajtsanak végre hazájuk építésében. A lelkesedést a dolgos hétköznapok munkaláza váltja fel. Van mit pótolni és alkotni. így látja a kambodzsai nép. Vannak azonban, akik másként tekintenek a térségben lejátszódott eseményekre. Elsősorban Peking. A Phnom Penh-1 klikk bukása óriási erkölcsipolitikai kudarca a maóista vezetőségnek, amely egyrészt a marxizmusleninizmustól nagyon elkanyarodott maóista tanok, helyesebben agyrémek kísérleti telepévé akarta változtatni Kambodzsát, egy egész országot felölelő falanszterré, amelyben a totális katonai diktatúrák minden rossz vonása hatványozottan érvényesült. Másodszor, Peking elvesztette fő eszközét, amellyel Ázsia exponált pontján szíthatta a tüzet, hogy megvalósíthassa hegemonista törekvéseit. Harmadszor, Peking azzal is vesztett, hogy most az Egyesült Államokkal diplomáciai kapcsolatban álló újdonsült partnerként ilyen felsülés érte. Közvetlen beavatkozást ugyanis nem kísérelhet meg, mert ezzel most nagyon kellemetlen helyzetbe hozná nyugati partnereit. Peking verziója; „Kambodzsában nem felkelés történt, hanem Vietnam követett el agressziót.“ Kicsit vissza kell mennünk a történelembe, hogy lássuk, a mindennapi valóság cáfol rá a kínai koholmányokra. A történelmi múltban a kínai császárok hódító törekvései mindhárom indokínai államot és népeiket veszélyeztették. Hanoiban ma is obeliszk hirdeti a kínai be tolakodók kiűzésének emlékét, s ez az emlékmű akkor is ott volt, amikor a maőisták sajátos érdekeiket követve Ázsiában bizonyos támogatást nyújtottak az amerikai imperializmus ellen védekező vietnami népnek. Ha a múltban elő is fordultak nemzetiségi torzsalkodások az itteni népek között, sohasem léptek túl bizonyos határt. Sokkal komolyabb tény, hogy 1975. április 17-ét, azaz az amerikai intervenció bukását követően, a Lón Nol-féle bábrendszer bukása után, Phnom Penhben berendezkedett Pol Pót — leng Sary rendszer hatalomátvétele óta rosszabbodtak a két ország kapcsolatai, gyakoriak voltak a kambodzsai rendszer katonáinak határsértései, s e téren tavaly egészen drámaivá fajult a helyzet. A háttérben Peking húzódott meg; a maóisták nem tudták elviselni a Vietnami Szocialista Köztársaság szocialista országépítését és szovjetbarátságát, s zavarkeltésre eszközül használták fel kambodzsai bábjukat. Ezzel szemben a VSZK minden békés eszközt megragadott a viszály politikai rendezésére, javaslatai azonban süket fülekre találtak. Az viszont természetes és érthető, hogy befogadta a kambodzsai menekülteket és támogatást adott nekik a pekingi diktatúra megdöntéséhez. A szocialista országok örömmel üdvözölték az új Kambodzsa megszületését. Hasonló véleményen vannak más haladó államok is. Egymás után ismerik el az új rendszert, melynek képviselője a Heng Samrin vezette Népi Forradalmi Tanács. Leonyid Brezsnyev szovjet államfő táviratában „a kambodzsai nép akarata és érdekei igazi megtestesítőjének, Kambodzsa egyetlen törvényes kormányának“ nevezte a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanácsot. Meggyőződését fejezte ki, hogy „új, kedvező feltételek nyílnak arra, hogy az indokínai félszigeten a térség népei óhajának megfelelően, külső beavatkozás nélkül megszilárduljon a béke. Kambodzsában lehetősége nyílik arra, hogy a többi békeszerető állammal együtt méltó módon járuljon hozzá Délkelet-Azsiában a jószomszédsághoz és az együttműködéshez, a békés egymás mellett élés elveinek megfelelően, az egymás belügyeibe történő be nem avatkozás elvei alapján“. A Szovjetunió szolidáris az egységfronttal, s „a jövőben is fejleszteni és szilárdítani fogja a hagyományos barátság és együttműködés szálait országaink között, támogatást ad a kambodzsai népnek a békés, független, demokratikus, el nem kötelezett, a szocializmus útján haladó Kambodzsa építéséhez.“ A szegényparaszti származású Heng Samrin egykori forradalmi parancsnok kormánya nyolcpontos program alapján látott hozzá az ország újjáépítéséhez. E program szerint célja a reakciós kormányzat teljes felszámolása, az emberek mindennemű megkülönböztetésének eltörlése, a népi önkormányzati rendszer megszervezése, a történelmi hagyományok tiszteletben tartása, a nemzetiségek szokásainak méltányolása, a régi hadsereg tagjainak átnevelése. Tilos a megtorlás és bárminemű megalázás alkalmazása. A közoktatás fellendítése elsőrendű cél. Pozitív, dinamizmust sejtető kezdeti program. A nyugati világ egyelőre ellentmondásos, kétszínű álláspontra helyezkedik a kambodzsai eseményekkel kapcsolatban. Lőrincz László A NEUTRONBOMBA ÉS HAZARDjATÉK ■Ш A BÉKE SORSÁVAL Amerikai „békepipa“. (Jurij Cserepanov rajzaj fk Kölcsönös Gazdasági Segítség tagországainak a szocialista gazdasági integráció keretében megvalósuló együttműködése lehetővé tette a gyors iparosítást és a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak felhasználását, a nemzetközi szocialista munkamegosztás előnyeinek nagyszabású érvényesítését a testvérállamokban. A KGST-országok és jugoszlávia több mint 70 sokoldalú megállapodást kötött a gépiparban folytatandó gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésről. Az egyezmények több mint hatezer gépipari gyártmánytípus szakosítását szabályozzák. A KGST-országok tudományos-műszaki együttműködésében mintegy 2200 tudományos-kutató, tervező és szerkesztő intézet és főiskola vesz részt, melyek a komplex program jóváhagyása óta együttesen tízezer tudományos-kutató munkát végeztek. Egyesült erővel 1500 új szerkezetű gépet, műszert és berendezést hoztak létre, 1200 technológiai eljárást, 1300 fajta új anyagot, gyártmányt és készítményt dolgoztak ki. Az integrációs folyamatok nagy mértékben befolyásolták a tagállamok gazdasági fejlődését. Ipari termelésük 1977-ben az előző évhez viszonyítva 6,4, 1975-höz viszonyítva pedig 12 százalékkal nagyobbodott. Időelőnnyel fejlődött a villamosenergiaipar, a gépipar, a rádióelektronika, a vegy- és petrokémiai ipar. A szocialista közösség gépgyártása a jelenlegi ötéves terv első két évében 20, vegyipari termedése 16 és fél százalékkal nagyobbodott. Tavalyelőtt 388 milliárd kilowattórával több villamos energiát termeltek, mint a közöspiaci államok, s ez 1 billió 540 milliárd kilowattórát tett ki. A KGST tagállamok kőolaj- és antracitfejtése 1977 ben elérte a 725 millió tonnát és egy év alatt 1,7 százalékkal nőtt. Földgáztermelésük már tavalyelőtt elérte a 379 milliárd köbmétert. Acélgyártásuk 1977-ben 204 millió tonna volt, s részarányuk a világ acélgyártásában meghaladta a 30 százalékot. 1977-ben elsődlegesen fejlesztették a műtrágya, továbbá műanyagok, műgyanta és műszálak gyártását. 1976— 1977-ben a KGST-országok mezőgazdasági termelése 7 százalékkal volt nagyobb, mint 1971 és 1975 között. A tagországok népgazdaságának gyors fejlődése és intenzív kapcsolataik kedvezően befolyásolták külkereskedelmük alakulását. Külkereskedelmi forgalmuk 1977-ben 1975-höz viszonyítva 31 százalékkal bővült és elérte a 161 milliárd rubelt, emellett a szerkezete is tökéletesedett annak folytán hogy nőt a gépek és berendezések részaránya. A KGST a világ küzdőterén A tagországok gazdasági kapcsolatai biztosítják minden egyes tagország és egészében a közösség erejének szilárdulását. A testvéri szocialista államok egyre kedvezőbb feltételeket teremtenek a széles körű gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre a világ valamennyi országával, állami, társadalmi és politikai rendszerüktől függetlenül, a felek teljes egyenjogúsága, állami szuverenitásának tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás és a_ kölcsönös előnyök alapján. A KGST statútuma arra a lehetőségre is számít, hogy kívülálló országokat is meghívnak a KGST-szervek üléseire vagy másként is bevonnak az együttműködésbe. A KGST ezért felveheti a kapcsolatokat az ENSZ-szervekkel, a szakosított és egyéb nemzetközi szervezetekkel. Az ilyen széles körű egyenjogú kapcsolatok a világ valamennyi államának gazdasági és politikai érdekeit szolgálják és hozzájárulnak a feszültség enyhítéséhez. A tagországok az európai együttműködést követő politikai irányvonalukkal újból megerősítették a helsinki konferencián elfogadott elveket, s gyakorlati tevékenységükkel bizonyítják be hűségüket a helsinki megállapodásokhoz. A belgrádi találkozón is következetesen ragaszkodtak a politikai együttműködéshez. A kölcsönös együttműködés szilárdulása és tökéletesedése, a tagállamok gazdasági erejének növekedése és a KGST nemzetközi tekintélyének emelkedése folytán sokkal so krétűbbek a tagállamok és más országok kapcsolatai. 1958 óta meghívták Vietnam, a Népi Kórea, Mongólia és Kuba képviselőit, hogy megfigyelői minőségben vegyenek részt a KGST szerveinek ülésein. Mongólia 1962-ben, Kuba pedig 1972-ben rendes tagja lett a KGST-nek. Jugoszlávia egy 1964. évi megállapodás értelmében vesz részt egyes KGST- szervek munkájában. Együttműködésük 21 gazdasági területre terjed ki. Jugoszlávia például 50 gépipari szakosítási és kooperálási sokoldalú egyezmény teljesítésében vesz részt. Ennek megfelelően nő Jugoszlávia és a tagországok kölcsönös árucseréje is, amely az előző ötéves tervidőszakba elérte a közel 9 milliárd rubelt. Az 1980-ig előirányzott kölcsönös áruszállítás értéke meghaladja a 22 és fél milliárd rubelt. A KGST sokoldalú együttműködésben állapodott meg Finnországgal, Mexikóval és Irakkal. Különleges jelentőséget tulajdonít a fejlődő országokkal ápolt kapcsolatainak. XXX. ülésszakának határozata leszögezte, hogy a tagországok teljes mértékben támogatják a fejlődő országoknak azt a törekvését, hogy megszilárdítsák politikai és gazdasági függetlenségüket, s erőteljesen támogatni fogják azoknak a céloknak elérését, melyeket az új nemzetközi gazdasági rend megteremtésére vonatkozó nyilatkozat, az ENSZ akcióprogramja és további határozatai rögzítenek. A tagországok a gyakorlatban két- és sokoldalú kapcsolatok formájában fejezik ki szolidaritásukat a fejlődő országokkal a gyarmati elnyomás összes megnyilvánulásai ellen, az imperializmus által rájuk kényszerített egyenjogútlan kapcsolatok leküzdéséért vívott harcukban. A KGST megfelelő jogi alapon töbV mint 60 nemzetközi gazdasági és tudományosműszaki szervezettel tart fenn különféle formájú kapcsolatokat. Megfigyelői minőségben részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakain s ezzel pozitívan hozzájárul a világszervezet munkásságához. Mind hatékonyabb és konkrétabb kapcsolatokat ápol a regionális és szakosított ENSZ-szervezetekkel, elsősorban az Európai Gazdasági Bizottsággal, mellyel együtt kiemelkedő eredményeket ért el a villamos energia, a környezetvédelem, a szénipar, az építőipar és a statisztikai tevékenység bizonyos problémáinak megoldásában. A KGST képviselői aktívan működnek a regionális és az ún. szakosított nemzetközi szervezetek keretében rendezett szemináriumokon, konferenciákon, műszaki tanácskozásokon. Egyezmény alapján működik együtt a KGST a Nemzetközi Atomerő Ügynökséggel. A Duna-bizottságban kifejtett tevékenységével hozzájárul gazdasági problémáknak általános európai alapon történő megoldásához. Nagy nemzetközi jelentősége van a KGST és az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) párbeszédének, melyre a KGST adott ösztönzést. A tagországok szilárd meggyőződése, hogy a két szervezet esetleges megállapodása a kölcsönös kapcsolatok alapjairól kedvező feltételeket teremtenek e nemzetközi szervezetek tagjainak egyenjogú és kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködésére. Nemcsak gazdasági haszna volna, hanem határozottan hozzájárulna a feszültség enyhülésének és az európai béke szilárdulásának materializálódásához, ami mindenképpen összhangban volna a helsinki záróokmány szellemével. (APN) Külpolitikai kommentárunk A sahhal vagy nélküle Az iráni események mind drámaiabbakká válnak. Napról napra meglepetésekkel szolgálnak. Ma már világos, hogy a sah trónját sem amerikai pártfogói, sem a hadsereg nem fogja tudni megmenteni. Az amerikaiak túl pragmatikusok e kérdésben, és sohasem volt titok, hogy fő érdekük nem a sah ingó trónjának megmentése, hanem elsősorban az iráni olaj biztosítása a maguk számára. Másodszor, az sem látszik valószínűnek, hogy a sah eddigi fő belső támasza, a hadsereg megkockáztatna egy polgárháborút a trón érdekében. Sapur Baktiar ellenzéki politikus elfogadta a sah ajánlatát és 16 tagú kormányt alakított, ám eddig még nem kapta meg a parlament bizalmát. Mit ígér? A demokratikus szabadságjogok biztosítását, a monarchista rendszer lazábbá tételét, a SAVAK hírhedt titkosrendőrség feloszlatását, külpolitikai téren pedig a nemzeti érdekek előtérbe helyezését (az Egyesült Államokkal szemben is), az olajszállítás beszüntetését Izraelnek és Dél-Afrikának, bizonyos fokú szolidaritást a mohamedán országokkal. Elemi erővel feltörtek az évek hosszú során erőszakosan elfojtott problémák, s természetesen különféle vetületben tükröződnek a közéletben. A történés középpontjában szubjektív tényezőként két vitatott személy szerepel: Mohamed Reza Pahlavi sah és fő ellenlábasa, Khomeini Ayatollah, a párizsi emigrációban élő mohamedán síita főpap, kinek „nagyon hoszszú kezei“ vannak. A sah uralkodása eléggé ellentmondásos volt. A trónt örökölte hasonló nevű atyjától, a dinasztia alapítójától, aki egyszerű parasztfiúból küzdötte fel magát a tábornoki rangig, s hajtott végre később hatalomátvételt. Am elkövette azt a súlyos hibát, hogy a második világháború idején igen nyíltan rokonszenvezett a fasisztákkal, különösen a német nácikkal, akiknek kémei csak úgy hemzsegtek Iránban. Érthető, hogy a fasizmuson aratott győzelem után a sahnak erkölcsi-politikai nyomás hatására le kellett mondania a trónról fia javára. Reza Pahlavi uralkodását az ötvenes évek elején a kemény kéz politikája jellemezte. Testőrségét és politikai rendőrségét hétpróbás gonosztevők alkották, akik szinte bandákat szerveztek a haladó és demokratikus erők elnémítására. A sahnak része volt a nemzeti érdekekért, például az olaj államosításáért síkraszálló Moszadek-kormány amerikai beavatkozással történt megbuktatásában. Az uralkodó módszerei a hatvanas évek elején kezdtek változni. Akkor hirdette meg ismert „fehér forradalmát“, a felülről diktált reformokat, amelyekkel a dolgozó tömegek elégedetlenségét akarta lecsillapítani. Ez csak részben és ideiglenesen sikerült neki, ugyanakkor magára haragította az egyik legbefolyásosabb tőkés csojmrtot, az egyik lábbal még a hűbéri múltban gyökerező nagybirtokosok osztályát. Mivel elsősorban az iráni szegényparasztok helyzetén kellett javítani, a sah elsősorban a földesúri földekhez nyúlt. Bár az állam hozzájárult e földek megváltásához, a nagybirtokosok nem bírták elviselni az agrárreform intézkedéseit. Szövetségesre találtaik a mohamedán egyházban, melynek síita ága dominál Iránban. A mohamedán papok ugyanis semmit sem kaptak a reformokból kifolyólag, így eleve az ellenzékhez csatlakoztak és „istenteleneknek“ minősítették a sah újításait. A sah egyéb reformjai, a hazai ipar felvirágoztatása terén túlságosan a Nyugathoz, elsősorban az Egyesült Államokhoz kötötte országa sorsát, s ez érthetően visszaütött. Meg kell azonban mondanunk, hogy józanul értékelve a világfejlődés irányzatát, igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani a szocialista országokkal is, elsősorban a Szovjetunióval, amely jelenleg is Irán kizárólagos belügyének tekinti a válság alakulását. A belső ellentétek azonban annyira elmérgesedtek, hogy szinte megoldhatatlannak tűnő helyzet alakult ki. Sapur Baktiar ellenzéki kormánya hajlandó alkotmányos szellemben, demokratikusan együttműködni a sahhal. A nép azonban hallani sem akar az uralkodóról, kinek neve rettenetesen gyűlöletes lett. A sah egy időre „betegszabadságra“ távozik a Nyugatra, s régenstanács fogja őt helyettesíteni. Baktiar szavaiból érezhető, hogy ez a régenstanács csak báb lesz, amolyan formalitás, ha az ő kormánya megszerzi a parlament bizalmát. Ugyanakkor mind nyilvánvalóbb, hogy az eseményeket Khomeini irányítja Párizsból. Jellemzését illetően a lapvélemények megegyeznek abban, hogy nagyon tudja bonyolítani a dolgokat, kiváló, intrikus, viszont kevésbé tudna pozitív, konstruktív politikát folytatni, ha hatalomra kerülne. Sőt, egyes nyugati lapok fasisztának minősítik a főpapot. Iránban politikai patthelyzet alakult ki. Minden egyes elképzelésre, javaslatra egy párizsi nem a válasz. Pillanatnyilag a sah menesztése sem változtatna a helyzeten, mert még nem született kielégítő kormányzási alternatíva. Ki lenne a hatalom birtokosa? Azok, akik a Korán alapján kívánnak kormányozni, aligha képviselik a jövőt. Washington szívesen látná a sah maradását, de már nem ragaszkodik hozzá. Az iráni politika rezdülései sokkal inkább érdeklik, s talán „régi rossz szokásként“ vett irányt a Midway és a Constellation nevű amerikai repülőgép-anyahajó, más hadihajók társaságában a Perzsa-öböl felé ... ЛААААЛАААЛАААААААААААЛАААААЛАААААААЛЛЛЛЛАЛААААЛЛАЛАЛЛЛААААА^
