Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-12 / 19. szám
1979. május 12. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A tiszteknek megtiltották, hogy sötétedés után egyedül járjanak a tűzvonalák között. Serval hadnagy, miután befejezte az egyik előretolt hadállás ellenőrzését, kilépett a major kapuján, ahol Dereheu őrmester osztaga volt elszállásolva. — A kutyafáját, de gyorsan ránk esteledett! — fakadt ki Serva. — Adok két embert, hadnagy úr — mondta az őrmester —, ők majd elkísérik. — Ugyan, Dereheu, hova gondolI Hiszen a fiúk három napja le se hunyták a szemüket. Alig állnak a lábukon. Majd hazamegyek egyedül. — Ezt nem gondolhatja komolyan, hadnagy úr — erősködött az őrmester —, a környék valósággal hemzseg a járőröktől. — Maga csak ne féltsen engem. Ismerem a járást. Látni is jól lehet még. Meg aztán itt a pisztolyom ... Es cinkos mozdulattal a pisztolytáskájára csapott. Koromfekete volt a januári égbolt, csak a hó világított az éjszakában. Serval egy báránybőr bekecset kanyarltott a zubbonya fölé, és az átmenti árokban haladt előre, hogy még jobban tompítsa léptei zaját. — Két kilométer igazán semmiség — gondolta magában —, az embereknek viszont négy kilométert kellett volna megtenniük. Ormótlan bakancsa alatt néha megroppant egy-egy fücsomó, és ilyenkor önkéntelenül is összerezzent a zajra. A hó meg a sötétség csak növelte a távolságot. — A bükkfa után a kunyhó; a kunyhó után a fehér villanypózna; a villanypózna után a kanyar ... Serval előtt a jól ismert támpontok lassan kibontakoztak az éjszakából. Kétségtelenül a kanyar volt az át legveszélyesebb szakasza. Itt már több ízben csatároztak egymással a francia meg a német járőrök. Serval megállt egy pillanatra. Körülkémlelt. Semmi. Ojra nekiindult. Pisztolyát a derékszíj közepén, csaknem a hasánál tartotta, hátracsapva a táska fedelét, hogy alkalomadtán egy szemvillanás alatt előránthassa a fegyvert. Serval nagyon ragaszkodott ehhez a nagy kaliberű, automata pisztolyhoz, amellyel még apja harcolt az első világháborúban. Persze, kicsit kényelmetlen, meg talán súlyos is.. ,Ла ezzel eltalálsz valakit, még ha csak a karján is, akár egy darab fa, olyan mereven zuhan földre a fájdalomtól" — mondta Serval parancsnok, amikor rábízta a fegyvert a fiára. „Aztán vigyázz rá. Kétszer is kihúzott a csávából, pedig ugyancsak kutyaszorítóban voltam. Ogy hozd vissza, ahogyan én. Csak ezt kívánom neked, semmi többet." Serval kibiztosította a fegyverét. Ismét felvillant a lámpa. A gödör, nem sokkal a fal előtt, az országúinál ért véget. A járőrök alighanem oda igyekeztek. Serval, aki lélegzetvisszafojtva lapult az árnyékban, biztos volt benne, hogy nem veszik észre; csak egy báránybunda látszott a puszta havon... „Az van előnyösebb helyzetben, aki elsőnek lő“-----gondolta magában, s megfeszítette izmait, akár az ugrásra készülő állatok. A járőrök hirtelen megtorpantak, mintha pillanatig tétováztak volna, majd az egyik újra megindult, és eltűnt a fal mögött, A tiszt most arra figyelt, mikor bukkan ismét elő. Szinte hallotta szíve ütéseit. De félni nem félt. „Van, akt előtte fél — szokta mondani bajtársainak —, van, aki közben, és van, aki utána. Én mindig utána félek." S csakugyan, most is szentül hitte, hogy, bár egyedül volt a három ellen, végül mégis 6 fog felülkerekedni. Hacsak... hacsak egy másik őriárat nem kerül mögé, hogy a fal túloldalát is becserkéssze. Márpedig logikus ez a lépés, és várható is. Serval hirtelen égető vágyat érzett, hogy hátra forduljon. De ha csak megmoccan is ebben a pillanatban, máris elárulja magát. Beérte hát azzal, hogy mélyen belesüppesztette bakancsát a hóba, nehogy a sarokvassán megcsillanjon a fény. Előtte, mintegy harminc méternyi távolságban, egy árny bukkant fel az út mentén. Serval jól látta vállát, gömböly'ded sisakját. Az árny intett egyet, lecsúszott a töltés lejtőjén, két társa pedig utána. A hadnagy látta, hogy az őrjárat ugyanabban az árokban közeledik, ahol 6 feküdi, s hallotta, amint a súlyos csizmák alatt meg-megroppan a hó. ,Most nem is gondol rá, hogy esetleg egy másik őrjárat is cirkál a környéken. Teljesen elmerült az élethalálharcnak ebben a játékában, amelyben az árnyakkal kell majd megmérkőznie. Tudta, kitűnő céllövö, és latolgatta az esélyeit. .flárman vannak. A táramban pedig kilenc golyó, és enyém a rajtaütés előnye. Hirtelen fémes zörej hallatszott az árnyak felöl. Serval összerezzent. „A marhaГ Teljesen önzetlenül gondolta magában, mint amikor egy vetélytárs hibája láttán vállat von az ember. A hadnagy mentében végigslmitotta kezével a fegyver barázdált agyát. A kanyart már maga mögött hagyta. Talán nem’is kellett volna anynyíra kilépnie, s kicsit enyhült az a görcsös szorongás is, amelyet a gyomortájékon érzett... Most már a sövényt is észrevette. A sövény után egy romos falszárny következik, amely merőleges az országúira. A hadnagy már csak néhány méternyire volt a faltól, amikor hirtelen a földre vetette magát, és előrántotta a revolverét.' Egy fényes pont villant föl az út jobb oldalán, egy zseblámpa fátyolos világossága, amelyet, alighogy fölgyújtottak a föld felé fordítva, tüstént eloltottak. Ennyi elég Is volt Servalnak. „Ellenséges őrjárat!" Ö is meglepődött rajta, amint önkéntelenül maga elé suttogta ezt a két szót, mintha figyelmeztetnie kellett volna valakit a háta mögött. Megpróbálta fölbecsülni a távolságot: körülbelül száz méter lehetett. A járőr nemigen vehette észre, hisz 6 a sövény fedezékében közeledett, a kanyar túlfelén. Még vár néhány percet a rejtekhelyén, utána majd csak lesz valahogy. Hacsak a járőr.,. Hirtelen egy másik fénypont villant fel, közel az elsőhöz. Az őrjárat szemlátomást közeledett. Vajon hányán lehetnek? .Amikor odaérnek a fal végéhez. Előbb semmiképpen. Ha előbb lövök, elhibázom őket. s még idejük is van rá, hogy elmeneküljenek." A hadnagy csak az első alakot látta tisztán. Á mögötte haladókat nem, belőlük csak hol egy páncélsisakot, hol egy mellkast, hol egy lábat vett észre.., „Csak ne libasorban jönnének!" S hirtelen, mintha a kedvében akarnának járni, a három alak kicsit elhúzódott egymástól. Most már ketten lépdeltek egy vonalban. „A fal végénél... négyszer közéjük lövök. Felugróm: még három golyó! De szép volna még egy foglyot is ejteni!" Egyre közeledett a kedvező pillanat. ,A fal végénél..." — mondogatta magában Serval, csakhogy legyűrje türelmetlenségét. Bal tenyerével fedezve, lassan fölemelte a rovelverét. Ügy érezte, képtelen tovább hallgatni karórája iszonyatos ketyegését. Ráadásul beleállt a görcs a karjába, amelyben a revolvert tartotta. Összeszedte minden erejét, csakhogy újra mozgatni tudja. Mutatóujját ráhelyezte a ravaszra. Még négy méter ... még három ... A járőrök megálltak. Serval hallotta fojtott suttogásukat. Addig-addig erőltette a szemét, amlg a behavazott, mezőn, egy gödör szélén, három elmosódó alakot vett kt, három árnyat, amint libasorban baktattak előre. Már-már meghúzta a ravaszt, amikor a három árny egyszeresük felkapaszkodott az országúira, átvágott rajta, és egy szempillantás alatt eltűnt a szembenső árokban. A hadnagy először arra gondolt, hogy bekerítették, hogy a szerencse most már átpártolt az ellenséghez. De amikor felegyenesedett, látta, hogy tévedett. A mezőn vele átellenben az őrjárat tovább bukdácsolt a csöndben. Még fölvillant egy fénypont, majd egy másik, azután semmi; a hátak lassan eltünedeztek a hóbuckák mögött. Serval hadnagyot majd szétvetette a düh, amikor visszaérkezett a parancsnokságra. Elmesélte a történetet. — Micsoda kötözni való bolond vagyok — fejezte be —, addig-addig totojáztam, amíg kicsúsztak a kezem közül. — Ezért se kap majd előléptetést — mondta nevetve Dumontier alhadnagy. Néhány napra rá, hogy agyonüssék az időt, a tisztek céltáblát rajzszögeztek a tiszti kantin falára. — Csak ön után, Serval — mondta a százados. — Képzelje, hogy az előtt a híres fal előtt áll. A hadnagy tizenöt lépésnyire volt a céltáblától. Vállmagasságig fölemelte a pisztolyát, majd célzás közben lassan lejjebb eresztette a karját. Eles kattanás hallatszott. — Hja, kedves barátom, ha a múltkor is ekkora lármát csap, alighanem nyakon csípték volna. Serval arca elfehéredett, remegett a keze. — Mi van magával, öreg harcos, nem lő? — kérdezte a százados. De hát mi lelte? — Hogy mt lelt, százados úr? Elővett az a bizonyos utólagos félelem, de olyan erősen, mint még soha. A revolver ugyanis csütörtököt mondott. Majd előkereste a bicskáját, és ideges mozdulatokkal kezdte kiszedegetni a závárzat csavarjait. A pisztoly rugója el volt törve. Bogáncs Zölden riszálfa magát az árokpart gyér füve. 6, makacs lét, égre szökellő, földre nyalint a jól tejelő felhő, alkalmi pocsolyák tükre zavart, de lángban a bogáncs, bíbor virága tele örömmel, méhek kólóinak rajta, inog a légben pirinyó sajka, tartja gyökér-dac, lét ize tartja, zápor ostora mit neki, állja;; fejét lesunyja, gerince hajthatatlan, bimbó bomlik, világra pattan, messze a zúz még, várja, kivárja. DÉNES GYÖRGY Д szép, az igaz szó fegyverével Szállnak a darvak, szállnak az évek. Nem is tudom pontosan, hány esztendeje találkoztam először Konrád Józseffel, mtnt műkedvelő színésszel. Tudtam felőle, hogy a CSEMADOK megalakulásának kezdeti éveiben a szervezet oszlopos tagja volt és lelkes színjátszója. Már csöppnyi gyerek korában szerepelt a színpadon s a közönséget meglepte bátor fellépése. — Ha jól emlékszem — vallja magáról a Magyar Területi Színház művészeti vezetője és rendezője — a Szabin nők elrablását mutatta be a CSEMADOK šamorint (somorjai) helyi szervezetének színjátszó csoportja elsőként. Sodort az élet vihara s 1952- ben lényegében hivatalnokként kerültem a hivatásos színházhoz. De nem sokára Urbán Ernő Tűzkeresztség című drámájában kaptam szerepet, mint ingadozó középparaszt, és én is ott estem át a tűzkeresztségen. Akkoriban más idők jártak és nem igen törődtünk vele, hogy nagyon vékony pénzért dolgozunk. Boldogok voltunk, mert magyar nyelven tolmácsolhattuk a drámaíró mondanivalóját és le is tudtuk mérni az előadások hatását. Ahová mentünk az népünnepélynek számított, nagy szeretettel vártak bennünket s mi ezt a tőlünk telhető legjobb játékkal próbáltuk meghálálni. Talán azt is mondhatom, hogy Dél-Szlovákia melegszívű népének elismerő tapsa, ragaszkodása tett színésszé, majd rendezővé. Elég sok színműben szerepeltem, de mégtöbbet rendeztem az elmúlt évek során. Nemcsak a színházban, hanem ha hívtak a vidéki falvakba is elmentem és ez hozzásegített, hogy egyre jobb emberismerő lettem s ez a hivatásos munkában is nagy segítségemre volt. Volt nekem már sok funkcióm a színházban, még az igazgatóságot is a nyakamba varrták, de nekem egy ült igazán, a művészeti irányítás, rendezés. Főleg a klasszikus művek szerelmese voltam, azok feleltek meg legjobban a rendezői felfogásomnak. De azért érdekeltek a hazai drámaírók müvei is. Az utóbbi években rendeztem Dávid Teréztöl, Egri Viktortól és Lovicsek Bélától is. Természetesen magyarországi drámaíróktól is, sőt tollat fogtam, hogy a cseh- és szlovák szerzők műveit lefordítsam, hogy ezekkel is megismerkedhessen a magyar közönség. Mindezek mellett orosz, szovjet drámaírók műveit is műsorra tűztük. A színház irányítói, mindig a proletár nemzetköziség szellemében igyekeztek összeállítani az évi programot. És miként ítéled meg a színészek munkáját, akikkel dolgozol? — Vannak kritikusaink, akik nem akarják elismerni a nehézségeinket és fűbe-fába belekapaszkodnak, okoskodnak. Az ilyen kritika nem mindig segíti munkánkat, sőt inkább hátráltatja. A színházunkban mindig voltak tehetséges fiatalok. Csak hát nem olyan szűk a világ s bizony sokszor a legjobbak Magyarországra kerülnek, színházban, filmekben szerepelnek, s büszkék lehetünk rájuk. A veteránokat nem is említem, pedig ők tettek a legtöbbet a színházért, és a szép szó tolmácsolásáért. De a fiatalabbak közül Ropog József, Németh Ica, Várkonyi Marika s lehetne tovább sorolni az olyan művészeket, akik beszédtechnikájukkal, művészi alakításukkal bárhol megállnák a helyüket. Ez nemcsak az én véleményem, hanem a szlovák és a magyarországi kollégák is elismeréssel szólnak róluk. — Milyen színművet mutattok be legközelebb? — .A Beszélő köntöst próbáljuk. Már említettem nagyon szeretem a klasszikusokat és ezért igyekszem magamból is mindent kiadni és a szereplőktől is elvárom a legjobb teljesítményt a siker érdekében. A CSEMADOK Központi Bizottsága áltat rendezett Jókai-napok előestéjén is a Beszélő köntössel szerepeltünk. A jó előadásra a CSEMADOK megalakulásának 30. évfordulója is kötelez, Igyekszünk olyan előadással kirukkolni, amely valóban magával ragadja a közönséget. A múlt társadalmát bemutató kritikai dráma hűen, művészien tolmácsolja milyen is volt az elnyomott nép sorsa hajdanában. Konrád József már régen belépett az ötven évesek népes táborába. Erről nem szívesen beszél és nem is látni rajta, mindig fiatalos és jőkedélyű. Mivel is lehetne igazolni legjobban, hogy ifjúnak érzi magát? Talán azzal, hogy a legkisebb családtag mindössze féléves. De van már tanársegéd fia is és a középső építészeti műszaki középiskolába Jár. „Gond és öröm a gyerek — vallja — de azért nélkülük nagyon szűk lenne az élet. A csöpp lányom bearanyozza életemet s a szabad időm nagy részét vele töltöm.“ A művész, a rendező munkáját nagyra értékelik. Ezt igazolja a sok elismerő oklevél, kitüntetés, amelyek között már állami is van. Bizonyára nem véletlen, hogy a májusi ünnepségek alkalmából újból megtisztelő kitüntetést kapott és a Szlovák Szocialista Köztársaság érdemes művésze lett. Szívből gratulálunk a MATESZ rendezőjének, aki a szép, az Igaz szó érdekében fáradhatatlan munkát végzett és végez. Tóth Dezső
