Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-05 / 18. szám

1979. május 5. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Felvonulnak a műkedvelő népi együttesek • sú ünnepségeken, versenyeken, fesz- i tiválokon minden népművészeti ágban • összemérhetik a legjobbak tudásukat, rátermettségüket. A belföldi szerepléseken kívül a legkiválóbb együttesek külföldön is felléphetnek. Természetesen a hazai kimagasló rendezvényeken és külön fellépéseken is szerepelnek majd kül­földi népművészeti együttesek. Az SZSZK Kulturális Minisztériu­mának tervében szerepelnek a nem­zetiségi rendezvények is. A magyar népművészeti együttesek részére a CSEMADOK és a segédszervek rende­zésében négy fontos országos akció szerepel. Dunajská Stredán (Duna­­szerdahely) május 3—4. között rende­zik meg a gyermek- és bábszínjátszó csoportok versenyét. Ugyancsak má­jusban (19—27) kerül sor a hagyo­mányos Jókai-napok megrendezésére Komárnóban (Komárom). A népművé­szeti fesztivál június 9—10-én lesz Zeliezovcén (Zselíz) és ugyanabban a hónapban kerül sor (23—25-én) Gom­baszögön a magyar dolgozók orszá­gos kulturális ünnepségére. Még egy nagyszabású versenyt kezdenek meg az idén a magyar szólisták, együtte­sek számára. A CSEMADOK Központi Bizottsága, a Nőszövetség Központi Bizottsága, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségé­nek Központi Bizottsága a bratislavai Népművészeti Intézettel karöltve — az SZSZK Kulturális Minisztériumá­nak Irányelvei alapján, hazánk fel­szabadításának 35. évfordulója tiszte­letére meghirdeti a népdalénekesek TAVASZI SZÉL VIZET ARASZT... című VII. országos vetélkedőjét. A verseny célja, hogy aktivizálja a népdalénekeseket, éneklőcsopórtokat, a hangszerszólistákat, a népitáncoso­kat és a folklórcsoportokat. A verseny háromfordulós lesz: járási elődöntők: 1979. december 1- től 1980. január 1-ig lesznek megtart­va: a kerületi elődöntők 1980. már­cius 30-ig kerülnek lebonyolításra; az országos döntő pedig 1980. április 19-én lesz megtartva. A szólistáknak, együtteseknek, 1979. október 15-ig kell jelentkezni a CSEMADOK járási bizottságok titkár­ságain, s ott bővebb felvilágosítást kapnak a nemes vetélkedőre vonatko­zólag. TÓTH DEZSŐ ♦J« *** **• «3* •** *** «5* ♦*« *** «*♦ »** *** *** *** *j* »*♦ **• «3« •** ♦** «j* *3» «3» *3* í* »I* *** *3» *1* *** *** *** *3» *3* *** «3» »3* *3* A legrosszabb az volt, amikor hol itt, hol ott ugattak az aknavetők. A járókelő sohasem tudta, hogyan ér el oda, ahová iparkodott. Már azt hittük, a nagyfán túl vagyunk, hogy végre szabad a falu és szabad a szó, amikor a Budáról végvonaglásában kitört német rajtunk keresztül vágta át magát a kétségbeesett menekülőkhöz. Éjszaka forrott a Garamtorok. Hasoncsúszva vergődött a remegöszájú élet. Vére pásztázta a havat és bezárt kapuk előtt órákért rimánkodott. A kapuból hoztuk be mi is az oroszt. Segédemmel, Zsitva Jancsival birkóztunk a combcson­tot szerencsére épen hagyó, de az izmokat és ereket alaposan megtépázó aknaszilánkkal. Remegő kézzel ke­restem és kötöttem az ereket, amikor végre szűnt ariy­­nytra a vérzés, hogy kinyújthattam a derekamat és ki­nézhettem az ablakon. Kinéztem, és a hidegrázás kör­nyékezett, mert a ház előtt páncélos harckocsi bukdá­csolt. Tigris. No, fene megetteI Visszajöttek a németek, itt nálám meg ez a sebesült orosz... mert azt már tudtuk, hogy a német nem sokat teketóriázott a hadifoglyokkal, fő­leg a munkaképtelenekkel. Feltámaszkodott és kinézett az orosz is. Még jobban elsápadt, mint én. No de akkor ott nem sápítoznt, ha­nem cselekedni kellett. Le a gúnyát, batyuba a fegy­vert, meg az áruló katonai holmit és ki a kútba, a há­ziak meg: pofa bel... aztán jöhet a német. főtt is előre szegezett szuronnyal. — Orosz? ... Katona ntncs? — Ntncs, hálaisten, de paraszt sebesültünk annyi van, mint a szemét, ahogyan látni méltóztatlk... — mondot­ta Jancsi alamuszi pofával holmi véres vattákkal játsza­dozva. — Még asszony sérültünk is van, hogy a radai rossebb egye meg ezt a rohadt büdös háborút, meg azt is, aki kitalálta. ^ A német — talán magyarországi sváb — érthetett ma­gyarul valamit és főleg a .Ministen“ megnyugtathatta. De engem nem. Mi fesz, ha lön a bádogmellű tábori­­csendőr, aki mindent kikujkász és megtudja, hogy az egyik sebesültünk orosz katona? Mi lesz vele, a sze­rencsétlennel? De mi lesz velünk is? A bádogmellűek nem ismerik az örök törvényt, hogy a sebesült, beteg, a gyerek és az öreg egyforma az egész világon, annak nincs nemzetisége. Azokon minden emberséges ember segít. Mi legyen? ...és ahol a legnagyobb a szükség, ott a gyors se­gítség. Eszembe futott az a szlovák szó, hogy nyernie Azt jelenít: néma. Meg az, hogy: hluhonyemi: süketné­ma. Hát ha az orosz megérti, akkor jó, hiszen a halálra­­rémült ember agya néha hihetetlenül éles. — Tovariši... — mondom — te nem ruszkl, te ma­gyarszki, de vagy hluhonyemi. Nem hallaszl... — mu­tatom a fülem — meg nem beszélsz, nye gavarls .. i Meg egy kicsit hülye is vagy: hlupák, szprosztyákt Ro­zumieš? Az orosz rémült tekintete megnyugodott. A szeme megtelt könnyel. Megértette, és amikor nem vették ész­re, hálásan megcsókolta a kezem. Akkor már csak a háziak eligazítása volt hátra. A nagy felfordulásban jóformán nem is tudták, hogy ki fia, borja az a kelekótya siketnéma sérült, akti azon a keserves éjszakán hoztak. Aki meg tudta, annak befog­tuk a száját, úgyhogy a beiskolázás sikerült. Sa/nos az én ügyem nemi Nem, mert a nyilas számon­­kérők — voltak miköztünk is hitszegő bitangoki — el­kaptak és rámzárták a győri börtön vasajtaját. Szerencsém volt. Megúsztam. A végleges felszabadulás után hazakerültem és — bár nem tudtam, másnap mit eszünk, meg két ágyban öten aludtunk —- rámragyogott a szabadság tavasza, én meg sorba szedtem a kényszer­ből itthagyottakat. Jancsi, a jobbkezem, hűségesen be­számolt: — Kovács úr, a tüdőlövéses, meghalt. Gyenge és öreg volt szegény. A haslövéses kislány, az llus, meggyó­gyult. Férjhez megy az őszön. A zászlós, a Csatári és a tanító hazament. — Hova? — kérdem. — Hát azt már nem tudom. Valahova az Alföldre. A Madarász nevűt — akinek lebágtuk a lábát — elvitték kocsin. Ügy jöttek érte. — No és az orosszal, a siketnémával ml lett? János elvlgyorodott. — Megúszta! Rendes gyerek az a ruszki. Megjátszotta a szerepét. Még vartyogott is, amikor piszkálta a német, a magyar meg rá se köpött. Aztán amikor újra belőttek az oroszok, akkor megszólalt és elvitték. Dicsérték, hogy szép volt a sebe. — Hogy hívják azt az oroszt? ■— A szentségit, elfelejtettük felírni. Valami Szergej, meg Vasziljevics, meg nem tudom mi. — Hülyék vagytok!... — fejeztem be a beszámolót, mert ki vágytam az udvarba, a napsugárra... és akkor még nem tudtam, hogy én is hülye vagyok. Árra különben akkor jöttem rá, amikor már jól benne voltunk a nyárban és Jánossal együtt Párkányban az oroszok pontonhídjünak a feljárójánál fűtöttük a szán­kat, várva, hogy ránk kerüljön a sor az átkelésnél. Au­tókaraván húzott át a recsegve imbolygó hajójárdán. — Oda nézzenI A Szerge)/... — üvöltött a fülembe Jancsi. Es az egyik teherautóról kézzel-lábbal integet és ki­abál: — Doktori... janekl... Igyl szudál Megpróbáltunk odafurakodnt, de az őr visszaparan­csolt. Csak mutogatni, csak kiabálni lehetett. Még a Duna közepéről is odahallottam a hangját: — Szpaszibar doktor. Öcsin szpasztbal us és, hogy miért vagyok hülye? Mert a nevét akkor sem kérdeztük meg, pedig biztosan odakiabálta volna. Dr. Buga László У«\ЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛЛЛЛЛЛАЛЛАЛЛЛЛЛЛЛЛЛАЛ^АЛА^ <- /5 .... x & Ж J * O-l-Jt J fUr I ^ тшШШШШШШШШшШёШШ ...... vs-ept#........... Örök emlékműveket állítottunk a szovjet hősöknek, akik felszabadították hazánkat. A felvételen látható emlékmű az első felszabadított kelet-szlovákiai városban, Svidníken van. Anya és leánya a Csallóközi Múzeumban A Csallóközi Múzeum legújabb tár­latán érdekes és értékes művészeti alkotásokkal ismerkedhet meg a láto­gató. Lea Mrázová festőművész, érde­mes művész felemelően szép virág­csokrai és Jellegzetes portréi mellett leánya. Lila Mrázové art-protisai és faliképéi láthatók közös kiállításukon. Ritkán fordul elő, hogy anya és leánya közös tárlaton mutatkoznak be a nagyközönség előtt. E kedves és nem mindennapi eseménynek lehe­tünk részesei a Csallóközi Múzeum jelenlegi tárlatán. Anya és leánya, két nemzedék, két különböző felfogás találkozását és szembesítését is Je­lenti egyben e tárlat Az anya, Lea Mrázová, kiforrott művészete, érde­kes, soha nem fáradó, az új iránt rendkívül fogékony ember művészete. Mellette a leánya, az induló, az útke­reső, a saját kifejezési formát kere­ső és megtaláló fiatal művész. Művé­szetük közös vonása a fantázia gaz­dagsága, az élénk színek használata és a mindennapi élethez való kötő­dés. Lea Mrázová kiállított alkotásai kö­zött nagy gyönyörűséggel szemlélheti a néző a kis méretű, alig 15X20 cm-es nagyságú, miniatűr virágcsok­rait, amelyeket szinte virágcsodáknak is nevezhetünk. A csokor minden vi­rágából üdeség árad. Érdekes a szín­­kompozíció, amely még élesebben ki­emeli egy-egy virág jellegzetes szép­ségét. A virág természetességét a művész­nő a festék különleges felrakásával is nagyszerűen ki tudja hangsúlyozni. E plasztikus dombormüszerű festési eljárás láttán a néző önkéntelenül is kézbe akarja fogni a kedves virágo­­gokat, Lea Mrázová nagy tehetségé­nek szép „ajándékait“. A művésznő munkásságában külön­leges helyet foglal el a portréfesté­szet, amely egyedi felfogásban örö­kíti meg kulturális életünk kimagas­ló személyiségeit. A megfestett arc­képeken érződik, hogy az alkotó em­berileg is közel áll az ábrázolt sze­mélyhez. Sohasem törekszik a fény­képszerű ábrázolásmódra, az aprólé­kos külső hasonlatosságra, hanem a lelki élet titkait fürkészi, a jellemet igyekszik feltírni. Portréin — és a többi művein is — az alkotás öröme, emberismerete és emberszeretete érződik. A művésznő erről így vall: — Az alkotás, a festészet boldogító érzéssel tölt el, mert ilyenkor körü­löttem érzem a családomat, barátai­mat, az embereket, az egész világoti Örülök az életnek, az én boldogsá­gom a festészet. Csak azokról készí­tek portrét, akiket szeretek, akikben különös adottságok és képességek vannak az emberi érzések kifejezé­sére. Ján C í k k e r portréja. Ezek ismeretében mindannyíunk számára természetes, hogy Ján Cik­­ker, Emil Boleslav Lukáö, és Ján So­­loviö portréi mellett Szántó László akadémikus, Rácz Olivér és Duba Gyula csehszlovákiai magyar írók arcképeit is megcsodálhatjuk. Nyugodtan és minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy e múzeumi tárlat az anya és leánya közös kiállítása — sok érdekességet és gazdag művé­szi élményt jelent minden látogató számára. MAG GYULA A műkedvelő népművészeti együt­tesek jelentős szerepet töltenek be hazánk kulturális életében. Sokaknak ez volt a véleménye, hogy a televí­zió, az egyre nagyobb érdeklődést ki­váltó motorizmus, turisztika és más újkeletű hobbik miatt csökken majd a népi együttesek száma, s kevesebb lesz a fellépésük. A legutóbbi felmé­rések mást Igazolnak, s mind minő­ségileg, mind mennyiségileg pozitívak az eredmények. A Szlovák Szocialista Köztársaság­ban 10 831 népművészeti tevékenység­gel foglalkozó együttest tartanak nyilván, .több mint 166 ezer taggal. Ezek a kollektív együttesek s rajtuk kívül még nagyon sokan szerepelnek egyéni számokban. Egy-egy együttes­re átlagban 8 fellépés jut évente. Persze vannak olyan népművészeti kollektívák, főleg élcsoportok, ame­lyeket a népníűvelődésl intézet irá­nyít, s azok átlagban harmindcötször lépnek fel évente különböző akció­kon, fesztiválokon, versenyeken. Főleg az Ifjúság körében nagy az érdeklődés a korszerű művészeti te­vékenységek Iránt. Ezek közé tartoz­nak a kisszínpadok, bábszínház, Iro­dalmi színpad, társastánc, film és fo­tókörök. Bár az érdeklődési kör szé­lesedik, de például még mindig kis híján ezer az énekkarok, folklóregyüt- Ilesek száma. A minségi serkentők közé tartozik, hogy különböző kategóriákba osztják be a csoportokat, s így mód van a magasabb osztályokba való kerülés­re. A színvonal növekedése érdekében szükség lenne egy felépítményi isko­lára, vagyis olyan káderek képzésére, akik a helyi, járási kulturális intéz­ményekben még szakszerűbben irá­nyítanák az igényes tevékenységet. A minőségi szint emelését szolgálja az a tény is, hogy a jövőben nemcsak az együtteseket irányítók, szervezők részesülnek elismerésben, hanem a tartósan jól szereplő kollektívák is megkaphatják a kiváló vagy érdemes művészi együttes kitüntetést. Ebben az esztendőben különböző akciók keretében rendezik meg az együttesek fellépését. Ezek a követ­kezők: A Szlovák Nemzeti Felkelés és a duklai harcok, vagyis hazánk fel­­szabadulásának 35. évfordulójára ren­dezett ünnepségek, továbbá a szövet­kezetek megalakulásának 30. évfordu­lójának akciói, valamint a nemzetközi gyermekév ünnepségei. A nagyszabá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents